Sasuke:

Eléggé bántott, hogy Sakura nélkülem lépett le, anélkül, hogy szólt volna. És a legrosszabb, hogy már több mint két napja várom a válaszát. Nem hinném, hogy olyan nehéz neki választani, hiszen egyértelmű, hogy nem vagyok neki közömbös. Ezért nem tudtam másképpen megoldani azt, hogy szabad teret adjak neki, de közben ne látsszon, hogy haragszom rá, elkezdtem kerülni. Láthatóan ez a megáldás csak az egyik fél számára jó, még pedig nekem, hisz addig sem kell vele törődnöm. Persze ettől még nagyon szeretném vele megbeszélni a dolgokat, hogy most hogyan tovább. Nyilván ő nem érez úgy, mint én, még ha nem is vagyok neki közömbös, különben már mások lennének a dolgok. Sajnos nem tudom, hogyan lehetne megoldani, őt nem tudom, mi zavarja, ennél fogva segíteni sem tudok. Persze lehet, hogy ez a néhány óra, ameddig nem vagyunk összezárva, majd segít. De még arra sem jöttem rá, hogy mi lesz holnap, hiszen már iskola, és nagy valószínűséggel Naruto is ott lesz. Azóta, mióta találkoztam vele, már biztosan kitalált valami nagyon "elmés" dolgot arra, hogy hogyan bosszantson. Nem is értem, minek jött vissza!

Így, hogy Sakura elvolt az Akatsukival, nekem nem kellett senkihez sem alkalmazkodnom, és senkit sem kellett kerülnöm, inkább kiültem a kertbe, egy jó könyv társaságában, és lefeküdtem a nyugágyra. Minden békés volt, a madarak csiviteltek, a kinti élet pedig nem zavart. Erre amúgy sem volt nagy a forgalom, csak ha havonta egyszer piacot tartanak a főtéren. Akkor mindenki ideszivárog, és mindenki megnézi, mi a kínálat. Olyankor viszont nem lehet nyugtod, ameddig ki nem mész, mert olyan hangos minden, hogy szívesebben mész ki, és elvegyülsz a hangoskodásban, mint hogy inkább odabent ülj.

Lassan teltek a percek, szinte rá sem eszméltem, hogy csupán három perc múlva felkeltem, és idegesen kezdtem el járkálni az udvaron, fel-alá. Sokáig csináltam ezt, talán negyed óráig, amely mintha három emberöltő lett volna. Olyan lassan telt az idő, és nem tudtam folyamatosan kint lenni, ezért inkább bementem, és leheveredtem a kanapéra. Az volt a tervem, hogy majd lealszok, vagy valami. Segítségül bekapcsoltam a tévét, hátha attól könnyebb lesz, vagy az esetleg lefoglal, de semmi sem történt. Másodpercenként néztem az órát, hátha eltelik kettővel több másodperc is, mint egy. De a mutató ugyan olyan lomhán vánszorgott körbe-körbe. Félő volt, hogy meg fogok őrülni ebben a pár órában, míg ők ruhákat vásárolgatnak, meg fagyiznak, meg minden.

Valóban ennyire zavarna, hogy Sakura nincs itt? Ennyire meg akarnám fojtani? Ilyen kibírhatatlan lennék? Jó persze, lehet, hogy ez teljesen normális, de szeretném, ha itt lenne. Pedig akkor csak megint kerülném, mert jobbat nem tudok, beszélni meg félek vele. Pedig tökre hülyeség, ha volt annyi merszem, hogy elmondjam neki, és hogy megkérdezzem, lesz-e a barátnőm, akkor miért félek vele beszélni? Ilyen nyuszi lennék?

Sakura:

Amint beléptünk, a fiúk máris a megőrülés félreismerhetetlen jeleit kezdték mutatni. Hidan arra szavazott, hogy járjunk meg minden boltot, amit csak akarunk, hisz Fugaku bőven ellátott pénzzel, és a fiúk sem éppen azok a szegény fajták. Így hát Hidan magával rángatott engem egy vallásos boltba, amely az ő vallásához kapcsolódik. Nem mondom, hogy nem furcsa, és nagyon bizarr a vallás, hiszen az a lényege (gyakorlatilag) hogy élvezd a fájdalmat és a halált. A Jashin vallásról még annyit sem tudok, amennyit a suliban lehetne, hogy tanítsanak, mert még soha sem hallottam a vallás ilyen különös és morbid ágazatáról. Valószínűleg nincs sok hívője a földön, így nem is tudom, hogy milyen vallás is ez.

- Tudod… Semmit sem tudok ám erről a vallásról. - szólaltam meg hirtelen, és persze csendesen.

- Nem is csoda. - morogta az orra alatt, hisz nem nagyon szerette, ha nem tud valaki valamit a vallásáról - Jashinkyou-ról egyáltalán nem írnak a tankönyvek, és nem gyakorolják, csupán néhány ezren a földön. Sajnos még a legtöbb hívő sem hű teljesen Jashinkyou-hoz, pedig a leghűségesebb követőjét felruházza a halhatatlanság erejével. Sajnos senkiről sem tudni a történelemben, akinek sikerült elnyernie Jashinkyou kegyeit. Én viszont el fogom nyerni, és addig élek, ameddig csak akarok. Ezért kell néhány újítás. - mutatott a látszólag nem túl bizalomgerjesztő boltra.

- A Jashin vallás kellékei. - olvastam a bolt fölötti nagy táblán lévő feliratot.

- Nem rég kezdtem el gyakorolni a vallást, ezért kell néhány kiegészítő. - magyarázta, miközben egyre közeledtünk a bolthoz.

Bent mintha teljesen sötét lett volna, semmi sem látszott a kirakaton túl. Csupán néhány piros lángú gyertya, meg vörös fénylő lámpa szolgált valamilyen sápadt világítással. Ajtó nem volt, helyette egy fekete függöny volt felakasztva, rajta az Elsötétülés jelképe amelyről Hidan már mesélt kicsit. Nem volt kedvem bemenni, de Hidan addig győzködött, hogy mégis csak beléptem vele.

Odabent még annál is sötétebb volt, mint odakintről látszott. Szemben,a pult mögött egy unott képű, gót fickó állt, szeme alatt hatalmas, fekete karikákkal, már amennyire a gyér fényben láttam. A haja zselézve, akár csak Hidannak, de neki inkább felfelé, ezzel is inkább az egyéniségét kihangsúlyozva. Az egész testét tetoválások és piercingek díszítették, a fülében pedig egy hatalmas fültágító, tehát annyira nem is mondhatom őt gótnak. Lassan mért végig engem, majd Hidant. Rólam lerí, hogy nem vagyok a Jashin vallás gyakorlója, de még csak a hívője sem, így én elég furcsának tűnhettem a szemében, a rózsaszín hajammal, kislányos öltözködésemmel, és közel sem komor, vagy ijesztő arccal. Ellenben Hidanon rögtön megakadt a tekintete, és valamilyen kézjellel üdvözölte őt.

- Szervusz Hidan. Ő ki? - sandított rám.

Hidan egy ideig bárgyún mosolygott, majd egy ideig gondolkodóba is eshetett, hogy mit mondjon. Főképp ezért nem akartam, hogy magával rángasson egy ilyen helyre, ahol még a falak is úgy néznek ki, mintha felkenték volna rá a vért, és mintha mindenhol az elsötétülés jeleit véltem volna felfedezni, még a tag tetoválásaiban is.

- Csak a barátnőm. - felelte végül, mire én is, de az előttem álló férfi is ledermedt.

Én? Mint Hidan barátnője? Na, nem!

- Szóval mégis csak sikerült teljesíteni? És, megvolt már? - vigyorodott el a férfi, méghozzá nagyon perverzen.

Nem kellett sokat töprengenem, hogy rájöjjek, mire gondolt. Láthatóan nagyon jól ismerték egymást, tehát itt valami nagyon különös dologról lehet szó. Ez viszont megmagyarázza, hogy miért is akarta mindenáron, hogy vele jöjjek. Minden bizonnyal valami fogadást kötöttek, vagy mit tudom én, és kellett találnia egy használható csajt. Én erre persze tökéletes voltam, mert hülye is vagyok, és még bírom is Hidant, és miért is ne a szerencsétlen kiscsajt választaná ki erre?

- Kint megvárlak. - mondtam halkan, majd sarkon fordultam, és meg sem álltam, csak mikor odaértem az üldögélő társasághoz. Durcásan leültem Sasori mellé, aki éppen Deidarával és Kakuzuval vitatkozott, de amint felfedezte, hogy megjöttem, rögtön kérdőre vont:

- Hát Hidan?

- Gondoltam, ha én csak egy játékszere voltam, akár vissza is jöhetek. - rántottam meg a vállamat, miközben valahova az üzletek felé bámultam.

- He? - kérdezte Pein borzalmasan értelmesen.

- Én asszem tudom. - feleltem helyettem Dei halkan.

- Mi? - kérdezték kórusban a fiúk.

- Hát, Hidan emlegetett valami fogadást ennek a boltnak, a tulajának a fiával, de nem tudtam, mi az. Annyit árult el, hogy fel kell szednie egy húzható bigét, még ennek a hétnek a végéig. És hát itt a vége. Mondjuk nem értettem, hogy hogyan fognak találkozni, így vasárnap, de mivel van ez az ünnepnap, és így minden bolt nyitva van, már értem. - magyarázta egyre halkabban.

Mindenki felém kapta a fejét, persze nem értettem, hogy miért. Aztán leesett…

- Te komolyan… - kezdett volna bele Sasori, de gyorsan a szavába vágtam, még mielőtt a kelleténél többet képzelt volna a történtekbe.

- Dehogy is! Nem tudtam, hogy miért akarta, hogy bemenjek vele, de a bájcsevejükből rögtön leesett. Vagy nem sikerült találnia egy "húzható bigét" vagy én valamiért jobb voltam erre a feladatra. Nem tudom, de nem is érdekel. Mindenesetre nem értem, hogy miért pont én. - hajtottam le a fejemet.

Peinből, Sasoriból, Deiből és Itachiból egyszerre szakadt ki egy hatalmas sóhaj. Nem értettem minek, csak annyit, hogy ők voltak mindig is azok, akik úgy kezeltek, mintha a húguk lennék. Végül is nem rossz hasonlat, nagyon is szeretném, ha valamelyikőjük lenne a bátyám, még annak ellenére is, hogy minden bizonnyal nem éppen a legjobb társaságokban vannak barátaik. Itt van példaként Dei, akinek földalatti barátai vannak. Hirtelen Kisame is felsóhajtott. Egy emberként kapta oda mindenki a fejét, de ő csak ennyit felelt:

- Leesett.

Mindenki fején megjelent az a bizonyos vízcsepp, és folyt, egészen a tarkónkig, ahonnan lecsöppent a padokra. Tobi hirtelen felállt, odasétált hozzám, és megölelt, pontosabban megszorított. Kissé mindig is féltem a gyerektől, ugyan is a teljes arcát borító maszk miatt semmi sem látszott az arcából, és így eléggé furcsa jelenségnek számított. Soha sem tudtam elképzelni az arcát, mert a maszk mögül mindig valamilyen vicces, vékonyka hang szólalt meg, amitől néha borsódzott a hátam, néha meg röhögtem. Persze ettől eltekintve bírom a tagot, még akkor is, ha a mai napig nem volt képes túljutni egy öt éves gyerek viselkedésén és felfogásán.

- Emberek! Hová ment Sakura? - jött hirtelen Hidan, de amint meglátott, elhallgatott.

Keresztbe fontam a karjaimat, és a lehető legszúrósabban próbáltam ránézni Hidanra. Amennyire eddig jó fej volt, most hirtelen úgy vált bunkóvá és lealacsonyodó marhává. Lassan végigmért, mintha azt latolgatná, hogy mennyire vagyok mérges. Legszívesebben a képébe vágtam volna, hogy nagyon, de inkább türtőztettem magam.

- Gyertek fiúk, nekünk még van egy kis dolgunk. - terelte a csapatot Pein valamerre, aminek eléggé örültem, legalább nem lesz itt a közönség.

Felálltam, hogy egy vonalban legyek Hidannal, de ő még így is másfél fejjel magasabb volt, mint én. Így hát felfelé kellett, hogy nézzek, ami nem lehetett valami ijesztő, mi több, valószínűleg nagyon is nevetségesen festhettünk, amint én megpróbálok nagyon komoly lenni.

- Bocs. - nyögte ki végül idétlenül.

- Van is miért. - bólintottam komolyan.

- De ha téged nem viszlek be, valószínűleg ugrott volna a kétszázezer jen. - mutatott fel egy vaskos pénzköteget.

- Azt hittem, hogy barátok vagyunk, vagy legalább is valami olyasmik. A barátaság - vagy valami olyasmi - szerintem azt jelenti, amit nálatok az Akatsukiban. Ha elmondtad volna, hogy mire ez a nagy lelkesedés irántam, akkor talán nem kellett volna, hogy megalázz. Ugyan is ezzel nem másnak tűntettél fel, mint egy buta libának, akinek csak a pénz, meg a szép szó számít, és rögtön ugrik is a karjaidba. Szóval igen is nagyon jogosan haragszom rád, és még a rengeteg pénz sem tud megvigasztalni. - öntöttem ki mindent, amit csak gondoltam.

Kissé meglepve nézett rám, de rögtön rendezte az arcvonásait. Most ugyan olyan felsőbbrendűen és lenézően nézett le rám, ahogy mindenkire szokott. Bár belátta - vagy beláthatta - hogy nem volt valami tisztességes a dolog, a világért sem mondta volna azt, hogy bocsánat, vagy legalább valami ilyesmi. Csak nézett, és nem tudtam eldönteni, hogy megmozduljak-e, vagy ne. Megfordult a fejemben, hogy most drámaian hátat fordítok, és elindulok a többiek után, de inkább nem tettem, csak egy újabb lehetőséget szalasztottam volna el, hogy tisztázzuk a dolgokat.

- A picsába is! Bocsánat. - rikkantotta vigyorogva, mire hirtelen mindenki odakapta a fejét, aki arra járt.

- Halkabban, te nagyon hülye. - ripakodtam rá, mire elterült egy széles vigyor az arcán.

- Menjünk a többiek után, különben nem marad ruhád. - nevetett fel perverzen, mire legszívesebben képen töröltem volna.

Így hát elindultunk a többiek felé, akik a lehető legmesszebb tőlünk üldögéltek. Eddig minket néztek, de amint felfedezték, hogy jövünk, rögtön úgy tettek, mintha mást csinálnának. Nem tudtam megállni, elmosolyodtam, hogy egy ilyen lehetetlen társasággal kell nekem ruhát venni.

- Hogy ment? - kérdezte Dei színtelen hangon, de amikor elfordult, hallottam, hogy elneveti magát.

- Hagyjuk ezt. - legyintettem, majd elkezdtem sorra felrángatni a fiúkat, hogy induljunk, mert hiába van ünnepnap, nem tartanak sokáig nyitva a boltok.

Lassan bandukoltunk az üzletek között, mire megtaláltuk az elsőt, ahol szétnézhetünk ruhaügyben. A hely nem volt az a nagyon puccos helyiség. Balra volt a kassza, jobbra pedig a rengeteg fogas meg polc, amiken a rengeteg ruha sorakozott. Itachi és Sasori elindultak befelé a ruhák közé, Kisame, Pein és Dei pedig engem rángattak magukkal egy másik részre, ahol szintén női ruhák sorakoztak. Tobi, Kakuzu és Hidan pedig egyenesen a kasszához mentek, hogy megkérdezzék az eladónőt, tud-e nekem segíteni.

Láthatóan remek a csapatmunkájuk, hiszen tíz perc alatt egy szép rakás ruha került elő. A felét az én kezembe nyomták, a másik felét pedig félretették, hogy azokat majd következőleg próbáljam fel. Bementem a kabinba, ahol csak egy szék volt, meg egy tükör. Először felvettem egy lila farmert, hozzá pedig egy sima, fehér spagetti pántos toppot, majd arra egy bőrdzsekit. Megvizsgáltam az eredményt a tükörben, majd megmutattam a fiúknak is.

Tipikus férfiak. Amint kitettem a lábamat, ezek rögtön visszafordítottak, hogy próbáljam a következőt, mert így soha sem végzünk. Aztán következett egy fekete sort, meg egy terepmintás felső, rajta szegecsekkel, a "Bad girl" felirat. Aztán kaptam egy fekete hosszú ujjút, meg egy sima koptatott farmert. Így ment ez, rengeteget próbáltam fel, és majdnem mindegyiket meg is tartottam. A fiúk sorra adogatták be a cuccokat, én pedig már-már gépiesen vettem fel mindet. Végül kerek másfél óra alatt végeztünk a boltban.

- Menjünk még valahova? - fordult hozzám Pein, miután elköltöttem egy valag pénzt az üzletben.

- Ne. Inkább együnk meg egy fagyit. - feleltem.

- Annak örömére, hogy új taggal gyarapodhatunk, meghívok mindenkit. - jelentette ki Pein ünnepélyesen a fagyizó előtt.

- Új tag? - vontam fel a szemöldökömet.

- Meg akartunk kérdezni. - vont vállat vigyorogva Kisame.

- Miről? - néztem körbe a társaságon.

- zt mondtad, hogy amint rendbe jönnek a dolgaid, belépnél az Akatsukiba. Rendbejöttek a dolgaid, még ha csak egy időre is. Szóval? - lépett hozzám Pein, őt követte Itachi, Sasori, Kisame, Hidan, Kakuzu, és végül Tobi is.

Körülálltak, és mindenki epekedve várta, hogy mit felelek. Nem tudtam mit mondani. Bírtam a srácokat, meg minden, de nem tudtam volna eldönteni, hogy ajánlatos-e belefolyni az Akatsuki ügyeibe. Néha vannak igazán mocskos ügyeik és bajaik is, és ezekbe nem lenne feltétlenül ajánlatos belecsöppennem. Amellett pedig nem tudtam volna megmondani, hogy milyen aktívan tudnék részt venni a csapat tevékenységeiben. Néha egy-egy találkozó még belefér, de hogy minden időmet velük töltsem, az már kicsit sok lenne.

- Nem. - nyögtem ki végül, mire mindenki kővé dermedt - Fogalmam sincs, hogy milyen tag lennék. Senkit sem akarok megsérteni, de néha vannak olyan dolgaitok, meg ügyeitek, amik nem nekem valóak. Lehet szó bármiről, akár feljelentésről, vagy priuszról, vagy hasonló ronda dolgokról. Én nem tudnék olyan aktívan részt venni bármiben, mint ahogyan azt kéne, éppen ezért nem lennék a legmegfelelőbb tag. - magyaráztam gyorsan, nehogy félreértsenek valamit.

Nem tudtam hová tenni az arcokat, amelyeket most vágtak, ám hirtelen Deidara…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés