Sakura:

Nem akartam, hogy Sasuke elmenjen. Féltem a rémálmoktól, amelyek minden bizonnyal végigkísérik majd az éjszakámat, és féltem mindentől, amely körülöttem van. Most nem akartam egyedül rettegni, mint kicsi koromban, mikor egyszerűen azt mondták, hogy aludjak, ne őket "baszogassam".Nagyon jó volt, hogy kivételesen nem egyedül kellett éjszakáznom minden félelmemmel, hanem itt van mellettem valaki, akihez odabújhatok, nem csak az ütött-kopott medvém. Nem is érdekelt nagyon, hogy mi van a szüleimmel, vagy, hogy miben egyeztek meg, csak aludni akartam, valakivel az oldalamon. Ezzel a gondolattal aludtam el. Még láttam, ahogyan Sasuke is lefekszik mellém, de aztán az álmok birodalmába zuhantam.

Egy cellában vagyok. Pontosan abban a cellában, amellyel szemben Moegi cellája van. Szemben ugyancsak ott volt a rengeteggomb, meg kapcsoló, amelyek ismételten az egyetlen fényforrást jelentették. De most nem volt itt senki, csak én. Hiszen minden lány a kórházban van már!

- Remek. - suttogtam magam elé.

Hirtelen felgyulladt a fény, és ismét citromsárga derengésben úszott a hely. Hirtelen megjelent Suigetsu, és a karomba nyomott valamit. Fájdalmasan nyögtem fel, mert nagyon mélyre szúrta a koszos tűt, amelyen alvadt vér nyomai látszottak. Aztán kinyitotta a ketrecemet, és elvezetett a folyosó végére. Felkapcsolt ott is valamit, majd belökött a sötétségbe.

Hamarosan vöröses fény gyulladt fel, éppen csak annyi, hogy felmérhessem a helyet. Egy szobában voltam, minden vörösnek tűnt, bár lehet, hogy ezt csak a fény okozta. Mögöttem egy hatalmas, borzalmas állapotban lévő franciaágy foglalt helyet, amelyen egy kis tölgyfaládika volt.

Kíváncsian emeltem fel a ládikát, amelynek súlya megdöbbentett. Mintha kétkilónyi súlyt raktak volna bele. Óvatosan letettem ismét az ágyra, és megfordítottam, hogy láthassam a zárt. Egy lakat volt az, de nem volt hozzá kulcs. Mivel senki sem jött, kivettem a zsebemből egy hullámcsatot, amelyet mindig magamnál hordok, mert ki tudja, mindig jól jöhet, és beleillesztettem a zárba.

Egyszer elfordítottam, és a lakat kattant. Kíváncsian tártam fel a ládikát, de ekkor megjelent Juugo, és minden elsötétült. Még hallottam a saját sikításaim és fájdalmas nyögéseim hangját, de mintha repültem volna, hirtelen szárnyra kaptam, és egyesen a sötétségbe szálltam.

Rémültem, könnyes arccal, és izzadt homlokkal keltem fel. Odakint már világos volt, Sasuke felébredt a rémült kiáltásomra, amely az álmom hatására csúszott ki a számon.

- Mi az? - könyökölt fel, hogy láthasson.

Vicces volt őt így látni, zselé nélkül, meg minden, és ha nem lettem volna még mindig az álmom hatása alatt, legszívesebben felnevettem volna. Hangtalanul sírtam tovább, amit nyilván nem értett, de azért átölelt.

- Nyugi. - nyomott vissza a helyemre, majd ismét átölelve, alvásra késztetett.

Még nagyon álmos voltam, ezért örömmel fogadtam az ötletet, pedig még kissé ki voltam készülve. Féltem, hogy ismét olyan rémes képeket meg hangokat fogok hallani, amilyeneket az álmomban. Ott motoszkált valamilyen nagyon fontos gondolat a fejemben, de úgy voltam vele, hogy majd csak eszembe jut, és egy napra, elég egy borzalmas fejfedezés, még pedig tegnap felfedeztem, hogy a hatalmas sokkban nem ismertem fel Deidarát.

Utána olyan hülyének éreztem magam, hogy azt hittem, valami idegen az, pedig csak a sokk miatt nem ismertem fel őt. Én meg még azt mondtam rá, hogy nem hetero! Jesszus Máriám, olyan hülye vagyok néha! Évekig lógtam az Akatsukival, de egyszerűen nem ismerem fel a legaranyosabb bandatagot, aki saját maga ajánlotta fel, hogy vegyenek be a csapatba.

Végül ismét győzött a kimerültség, és átengedtem az álmot a küszöbön.

Sasuke:

Miután Sakura olyannyira megrémített, hogy nem tudtam tovább aludni, amint ő elaludt, kicsusszantam mellőle, és elindultam lefelé, a konyhába. Lent Itachi ült az asztal mellett láthatóan kissé másnaposan, és éppen a heti újságot tanulmányozta hatalmas átéléssel. Mikor meghallotta, hogy jövök, felkapta a fejét, majd egy széles vigyor terült el az arcán.

- Mizu öcsi? A csajod benne van az újságban. - nyújtotta oda nekem az újságot.

Felvont szemöldökkel bámultam rá egy ideig, aztán rápillantottam az első oldalra. És csakugyan, Sakura ott volt lefotózva, amikor ahhoz a lányhoz ment, a lila esernyővel a kezében. Most már értem, miért nézte Itachi olyan elbűvölve…

A tegnap esti órákban több mint húsz, régóta körözött bűnözőt tartóztattak le a hatóságok, mikor végre megtalálták a banditák rejtekhelyét. A kora esti órákban egy fiatal férfi hívta ki a rendőröket, valamint a családtagjait, hogy barátját elvitte két férfi, akik az utcán támadtak a két kamaszra.

Egy fiatal férfi, Deidara (vezetékneve ismeretlen) derítette fel őket, akit később letartóztattak annak vádjában, hogy tettestársként közreműködött a borzalmas cselekedetekben. A banditák leánykereskedelem, valamint drogcsempészet és emberölés vádjával le lettek tartóztatva. Rengeteg lányt találtak a rejtekhelyükön, köztük azt a fiatal lányt is, amelynek eltűnését a fiatal férfi jelentette. A legfiatalabb áldozat, egy Moegi (vezetékneve szintén ismeretlen) nevű lány, akit már több mint egy éve kerestek. A most tizenhárom éves lány elmondása szerint, rengetegszer ejtették teherbe, és rengeteg, illegális abortuszon esett már át.

Itt egy kicsit megálltam, ugyan is így folytatódott a cikk, méghozzá Sakura képe alatt:

Most pedig had szóljak pár szót, én, az író. A képen látható lány elkérte tőlem az esernyőmet, mikor a helyszínen voltam. Meglepődtem, de mivel megsajnáltam a bőrig ázott lányt, így odaadtam neki az esernyőt. Kiderült, hogy egyáltalán nem magának szánta az eső elleni védelmet, sokkal inkább a képen látható betegnek. Odatartotta fölé az esernyőt, míg a mentő el nem vitte a sérültet. Közben beszélgettek, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne kapjam lencsevégre a dolgot. Nagyon megindító pillanat volt, pontosan jellemzi azt, amely pontosan kihalásban van, és az emberi faj számára már-már ismeretlen szó: Tisztelet, gondoskodás.

Elámultam. Ha ezt Sakura meglátja, örömében fog ugrándozni. Mondjuk, nem tudom, hogy milyen állapotban van, ha az éjszaka kellős közepén arra ébredek, hogy sikít. Azt sem értettem, hogy miért hunyorog hajnali kettőkor, de lehet, hogy csak az éjjeli lámpa fényét látta. Leültem Itachi mellé, és belelapoztam az újságba. Legalább három cikk szólt arról, ami tegnap este történt. Mindenki összeesküvés-elméleteket dolgoz ki, és mindenki be akar jutni a bázisra, de van, aki azt sem tudja, hol van. Némelyiken röhögni támadt volna kedvem, olyan abszurd dolgokat találtak ki, az egyes "észkombánynok".

Hirtelen felálltam, és a kávéfőzőhöz battyogtam, mert éreztem, hogy rám fér egy adag koffein. Elvégeztem, ami kellett, majd bekapcsoltam. Mellette toporogva vártam, hogy lefőjön, míg Itachi már az övét szürcsölte. Na, igen, ő mindig korán kel, ennél fogva mindig övé az első adag kávé. Rossz szokása, hogy mindig csak egy személyeset főz, így nekem kell két, vagy akár háromszemélyeset is főznöm, mert apa igen csak sokat iszik. Apropó, vajon Sakura kávézik?

- Itachi. - néztem ki hozzá az asztalhoz.

- Hm? - fordult felém az újságból.

- Sakura kávézik? - mutattam a kávéfőzőre.

- Nem. Mivel nincs kávéfőzőjük. - rázta meg a fejét, majd ismét az újságba temetkezett.

Kicsit mindig megsajnálom Sakurát, amikor ilyen apró részleteket hallok az életéről, és egy kis képet kapok arról, hogy milyen szörnyűek lehettek a hétköznapjai. Hirtelen eszembe jutott, ami tegnap, a hatalmas felhajtás közepette teljesen kiment a fejemből, és valószínűleg Sakuráéból is.

- Miben egyeztetek meg Sakura szüleivel? - kérdeztem ismét, most már leülve.

- Hát öcsi. Kicsit komplikált. Hallom hírét, hogy Sakurával közel sem baráti a viszonyotok, legalább is a te oldaladról biztosan nem. Volt egy olyan sejtésem, hogy a te kezed is benne van a dologban, éppen ezért egy kis nyomozásba kezdtem. Felhívtam Sasorit, hogy kérdezősködjön egy kicsit a környéken, ahol tegnap voltunk. Rengetegen láttak titeket a játszótéren, kissé meghitt állapotban. - itt kaján vigyor terült el az arcán - Még nem szóltam apának, még mielőtt megütsz, de mivel tudnia kell róla ahhoz, hogy működjön a terv, mindenképpen el kell majd mondanod neki, amennyiben valóban szereted Sakurát. Szóval Sasori kémkedett nekem egy kicsit, és többen is látták, ahogyan Sakura hirtelen elrohan onnan. Innentől már nem olyan nehéz kitalálni, hogy mi is történt. Nyilván valahogyan kikeveredtetek a Baker Streetre - mondjuk ahhoz elég sokat kellhetett loholnod. Sakura belebotlott a két alakba, te pedig megpróbáltad megvédeni. Őt elvitték, téged pedig leütöttek. Amikor magadhoz tértél, felhívtad apát, apa engem, én pedig loholtam, mint egy félőrült, hogy még idejében odaérjünk Deidarával. Jut is eszembe, nem hiszem, hogy Sakura felismerte őt, de… -locsogott feleslegesen, de hirtelen szakítottam félbe, mert a mese első fele jobban érdekelt, mint a másik.

- Mi a terv? - szakítottam félbe nyugisan.

- Ja persze. - csapott a homlokára színpadiasan – na, igen. Apa beszélt a két szülő fejével. Az anyja kiverte a balhét, mikor apámból kibukott - természetesen nem a legjobb pillanatban - hogy Sakura nem él megfelelő körülmények között, és el kell, hogy vegyék tőlük. - mesélte.

Na, igen, apám soha sem volt a finom hírközlés mintapéldánya, ugyan is a hosszú évek alatt megtanulta, hogy csak úgy maradhat életben, a szakmában, ha egyenesen kimondja, mit gondol, és mi fog történni.

- És? - sürgettem.

- Felajánlottam neki, hogy magunkhoz vesszük Sakurát. - feleltem keményen.

Na, oké, itt lehet, hogy olyan sápadt voltam, mint egy vízi hulla.

- Ne feledd, ez még az előtt volt, hogy kiderült volna, ti eléggé közel álltok egymáshoz. - emelte fel védekezően a kezét - Szóval felajánlottam. Az apja is majdnem kiverte a balhét, bár ő szerintem inkább örömében. Ugyan is kiderült, hogy Sakura soha sem volt az övé, csak miután Sakura anyja újra férjez ment, a férfi megutálta Sakurát, ezért folyamatosan verte, és emiatt kezdett el inni is. Az anyja nem akart elválni, mert az állította, hogy hiába, milyen brutálisan bántja Sakurát, ő szereti. Az anyja ezért nyúlt drog után, hogy valahogyan el tudja viselni a hétköznapokat. Nem tudtak dolgozni, az apja nem akart, az anyjának pedig a drog követeztében erősen megromlott az állapota, és leesett lábról. Segélyekből tengődtek, amelynek a nagy részét Sakura apja mindig elitta. A maradékból tartják fent azt az egérlyukat, és próbálnak valamit enni. Végül az lett a vége, hogy megígérte Sakura anyja, hogy megpróbál elmenni elvonóra, a férjével együtt, és utána megpróbálnak elmenni dolgozni, helyre tenni az életüket. Addig azt kérték, hogy legyen nálunk Sakura, és amikor csak tudnak, meglátogatják. - fejezte be a mesét.

Nehezen tudtam ugyan elképzelni, hogy az a büdös alkoholista egyáltalán kiteszi a lábát az ajtón, és még nehezebben tudtam elképzelni, hogy a feleségével együtt elmennek elvonóra. De bízni kell, és én hiszek benne, hogy sikerül majd. Mi?

- De ha tudod, hogy szeretem Sakurát, akkor hogyan lehetne a testvérem? - fakadtam ki elkeseredetten.

- Törvényesen még az ő gyerekük Sakura, csak nálunk lakik. - felelte nyugisan.

Hatalmas kő esett le a szívemről. De csak addig, ameddig valaki hátulról nem vetette magát a nyakamba, majd Itachi nyakába is. Az arcomba hulló rózsaszín tincsekből azonnal felismertem a tulajdonost is. Nyilván a lépcső tetejéről hallgatózott. Még sem olyan félénk ez a lán, mint gondoltam, sőt, igazán leleményes.

- De jó! Nem kell, hogy a húgod legyek, és elmennek elvonóra! - sikkantotta örömében.

- Ennyire utálsz? - játszottam a sértettet.

- Dehogy is. - ült le mellém egy székre, hogy ne engem fojtogasson.

Hamarosan apám is megjelent, kissé nyúzott állapotban, de amint meglátott minket, a vidáman kacarászó és beszélgető társaságot, neki is mosolyra húzódott a szája.

- Na, ezt olvasd el. - tolta Itachi Sakura elé az újságot.

Apa a válla fölött olvasta el Sakurával együtt a cikket, majd miután végeztek, hangos hahotázásban tört ki apám, Sakura pedig az asztalra borulva nevetett. Nem értettem a kacagás tárgyát, de végül Itachi is elnevette magát, és az én arcomra is mosol kúszott, amely végül nevetésben végződött. Ha valaki erre járt volna, biztosan úgy nézne ránk, mint egy idiótára, de nem érdekelt, örültem, hogy ilyen boldog családunk van. Már csak anya hiányzik, és persze még egy valami, amit muszáj lesz elintéznem... 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés