Sasuke:

Már szürkült, mikor felkeltem. A ruhám poros volt, szédültem, és nem értettem semmit. Egyedül voltam, sehol senki, csak egy idős öregember, aki minden bizonnyal azt hihette, hogy meghaltam, mert nem tulajdonított nekem nagy jelentőséget.

Zavartan pásztáztam körül a helyet. Lassan az utcalámpákat is felgyújtották, de Sakurának se híre, se hamva nem volt. A fehér fickó, meg a vörös idióta felszívódtak Sakurával együtt. Hirtelen elfogott a félelem, hiszen sok mindent el tudok róluk képzelni, és egyiket sem akartam, hogy megtörténjen Sakurával. Belenyúltam a zsebembe, és előkaptam a mobilomat.

- Te jó ég. - suttogtam magam elé.

Tíz nem fogadott hívásom volt, míg nem voltam eszméletemnél, és mind apámtól jött. Gyorsan tárcsáztam, közben folyamatosan a sarkot nézegettem, mintha azt várnám, hogy visszahozzák Sakurát. Nem tudtam valami tisztán gondolkodni, és ez minden bizonnyal hatalmas hátrány. A fejem és a nyakam sajgott, fáztam, és mindenem fájt a kemény betonon való fekvéstől.

- Fiam, hol a csudában vagy? Mindenhol kerestünk, miért nem vetted fel? - ordított bele hirtelen apám, mire én is nagyon ideges lettem, nem mintha eddig nem lettem volna az.

- Apa, figyelj ide, mert ez nagyon sürgős! Ha ott vannak még a rendőrök, gyertek ide azonnal, ha nem, kerítsd elő őket, és úgy gyere! Sakurát elvitte két nagyon fura alak, egy vörös, azt hiszen Juugo, és egy fehér hajú, aki a társa. Elvitték Sakurát, van sejtésem, hogy mit is akarnak tőle! Itt vagyok Konoha szélén, valami nagyon lepukkant helyen, és a vörös társa leütött, nem tudtam megakadályozni ezt az egészet! Gyertek ide azonnal, mert nagyon nagy a baj. - magyaráztam nagyon idegesen a lényeget, és csak reménykedhettem benne, hogy nem kap el a hisztériás roham, meg hogy a rendőrök még mindig vele vannak.

- Miről beszélsz, fiam? Hogy a francba keveredtetek oda? - vitatkozott velem apa, mintha nem lenne krízishelyzet.

- Az egy nagyon hosszú sztori, de lehet, hogy Sakura már nem is él, úgyhogy gyertek ide, de nagyon gyorsan! - visítottam hisztérikusan, majd letettem a telefont, és a sarokhoz rohantam.

Fugaku:

Olyannyira nem értettem semmit, hogy csak másodperces fáziskéséssel jutott el az agyamig, hogy a fiam letette a telefont. Miután ezt ilyen ügyesen érzékeltem, a mellettem álló rendőrökre pillantottam. Ők ugyancsak megijedhettek, mert látva gondterhelt arcomat, semmi jót nem gondolhattak. Azonnal felvázoltam nekik a történtetek, majd míg ők az autóhoz kísértek, addig tárcsáztam Itachit, aki most nyilván Sasori házibulijában őrjöng.

- Hali fater. Mi a stájsz? - szólt bele a már talán kissé spicces Itachi.

- Fiam, én magam sem értem, mi történt, de azonnal gyere Konoha határához, valahova a Baker Street környékére. Onnan hívott Sasuke, azt mondta, Sakurát elvitte egy Juugo nevű, vörös gyerek, meg a társa, egy fehér hajú fazon. Azt mondta, leütötték, így nem tudta megakadályozni. - magyaráztam neki idegesen, és olyan gyorsan, hogy diploma kellhet ahhoz, hogy megértse.

- Juugo és Suigetsu? Na, ne már? A legjobb haverom, meg a társa? - hallottam valahonnan Deidara hangját.

- Ismered őket? - villant fel hirtelen a szemem.

- Naná, a Need Streeten van a "bunkerük". Azokkal jobb vigyázni, mert ha nekik nem tetszik valami, simán megkéselik. Azonnal ott leszünk Itachival! - hallottam még utoljára a szőke hangját, majd letette a telefont.

- Uram, akkor hova menjünk? - fordult hátra az egyik rendőr.

- A Baker Streetre, kérem. - feleltem viszonylag nyugodtan.

Nagyon féltem, jobban, mint eddig bármikor, és nem értettem még annyit sem, amennyit Sasuke. Jobb velük vigyázni? És mégis milyen bunker? És hogyan keveredtünk már megint egy ilyen lehetetlen helyzetbe, és miért van az, hogy Mikoto pont ilyenkor kell, hogy a Maldív szigeteken nyaraljon?

Itachi:

Fél ötkor érkeztem meg Sasori bulijába, ahova két napja hívtak meg. Természetesen az ilyen bulik mindig nagyon durvák, ezért szigorú korlátokat szabtak ki, főleg a fiataloknak. Én, akár betartottam ezeket, akár nem, mindig hivatalos voltam, szinte már állandó vendég Sasori apjának a szórakozóhelyén.

- Haver, ezt kóstold meg. - nyújtott oda nekem valamit Hidan.

- Mi ez? - vizsgáltam a kis pohárban lévő, tengerkék löttyöt.

- Ez az a cucc, amitől leég a torkod, és kikészül a gyomrod. - vigyorodott el Hidan.

- Kösz, inkább maradok a Jäger Meisternél. - nyújtottam vissza neki a kis poharat, amelynek ő azonnal lehúzta a tartalmát.

- Anyám. Ez a cucc nagyon durva. - állapította meg holt részegen, néhány körrel később a pultnál.

- Megmondtam, hogy ne igyál sokat, mert ez nyuvasztotta ki az egyik haverom csajának, az unokabátyjának, a nagynénjének az idősebbik testvérének, a bátyjának a fiának a... - kezdte volna el boncolgatni a haverja csajának a végeláthatatlan családját Kisame, de mindenki egyszerre kiáltott egy nagy KUSST, így végül ez elmaradt.

- Haver, a te telód csörög? - fordult felém hirtelen Sasori, mire elkezdtem fülelni.

- Ja, ez az enyém. - állapítottam meg.

- Hali fater, mi a stájsz? - szóltam bele, talán mert kicsit már részeg voltam, talán mert vicces akartam lenni.

Miután az apám röviden felvázolta a történteket, szóhoz sem jutottam. Hogy a francban keveredett az én agyalágyult öcsém a Baker Streetre, ahol köztudottan nagyon sok az alkoholista, meg a drogos gyilkos, meg a rengeteg fura fazon, és az a legrosszabb, hogy minden hétre jut egy gyilkosság, amely ott történt.

- Juugo meg Suigetsu? Na, ne már? A legjobb haverom meg a társa? - hajolt át a vállam fölött hirtelen Deidara.

Már meg akartam tőle kérdezni, hogy honnan ismeri őket, de az apám megelőzött.

- Ismered őket? - csattant fel hirtelen, mire kissé lejjebb vettem a hangerőt, hogy ne szakadjon ki mind a kettőnk dobhártyája.

- Naná, a Need Streeten van a „bunkerük”. Azokkal jobb vigyázni, mert ha nem tetszik nekik valamit, simán megkéselik. Azonnal ott leszünk Itachival. - jelentette ki Deidara, majd kikapta a kezemből a telefont, és letette apát.

- Mi a francot tervezel? - fogtam meg a vállát.

- Figyu, nem tudom, ki az a Sakura, de biztos vagyok benne, hogy semmi jó nem fog belőle kisülni. Azok kőkemény gyilkosok, haver. A csajt vagy megerőszakolják, vagy megölik, aztán ugróköteleznek a beleivel. - fordult hátra nagyon komoly arccal.

Deit még soha sem láttam ilyen komolynak. Ő mindig elvicceli a dolgokat, soha sem ideges, és mindig képes hidegvérrel kezelni az ilyesfajta dolgokat, de ilyennek még soha sem láttam. Szinte remegett az idegességtől, miközben kifelé loholt a szórakozóhelyről. Én követtem őt, gondoltam, nekem is el kellene mennem.

Kirohantunk a főbejáraton, majd egyenesen Dei szürke Mercedese felé vettük az irányt. Ő bepattant a volán mögé, én pedig mellé, és nem törődve azzal, hogy tele van a környék zsarukkal, mi meg nem is keveset ittunk, elindultunk a Baker Street felé.

Sasuke:

Amikor megpillantottam a rendőrautót, hirtelen nagyot dobbant a szívem, hogy kevesebb, mint öt percen belül megérkeztek. Apám, a két rendőr társaságában szállt ki, akik már a fegyvereiket is előkapták.

- Mi a fene folyik itt? - rohant oda hozzám apa, majdnem remegett az idegességtől.

- Nem tudom, azt sem tudom, mióta fekszem itt. - emeltem a tekintetem a lassan sötétedő égre.

Pár másodperccel később egy szürke Mercedes is beállt, közvetlenül a rendőrautó mögé. Nem értettem, hogy mit keres egy ilyen flancos kocsi egy ilyen lerobbant környéken, de rögtön tisztázódott minden, mikor Itachi és Deidara szálltak ki. Ezek szerint apa nem bírta tartani a száját, és felhívta Itachit. Most majd jön azzal, hogy én nem tudok senkire sem vigyázni. Mintha tehetnék róla, hogy Sakura elfutott…

- Gyertek! - rohant el hirtelen mellettünk Deidara, és egyenesen a sarkon túlra rohant.

Mindenki őt követte, láthatóan ismerte a járást. Loholás közben megkérdeztem Itachit, honnan ismeri őket ilyen jól a szöszi, mire ő nagy vonalakban felvázolta azt, amit tudott. Nem kérdezett semmit (hála az égnek) amúgy sem tudtam volna megmagyarázni, olyan hosszú sztori. Deidara megállás nélkül loholt, közben én és Itachi felzárkóztunk mellette, mögöttünk pedig apa sietett a két rendőrrel, akiknek a kezében már ott lapultak a fegyverek, az oldalukon pedig a gumibotok. Deidara nagyon gondterhelt arcot vágott, amely - hiába, hogy életemben talán kétszer, ha találkoztunk - tőle igazán szokatlan volt. Lassan valóban kiértünk a városból, a nap utolsó sugarai éppen csak hogy megvilágították a terepet, mert lassan már utcalámpák sem voltak. Hirtelen Deidara befordult, egy első ránézésre sikátornak tűnő utcába.

- Deidara, biztos ismered a járást? - kérdezett rá Itachi, mikor Deidara hirtelen megtorpant, a nagyon keskeny utcában.

- Gyertek. - intett válasz helyett, majd elkezdett felmászni egy ingatag létrán, amely nekem a vészkijáratnak tűnt.

Deidara indult elől, utána a bátyám, nekem pedig a seggét kellett bámulnom. Utánam az egyik rendőr, a két rendőr között apám, majd a hátsónkat fedezve a másik rendőr zárta a sort. Apám igen csak viccesen festett előkelő öltözékben, amint egy rozoga létrán mászik felfelé. Hamarosan felértünk az épület tetejére, amely körül-belül tíz méter magas volt. Nem értettem, hogy minek hozott minket a szöszi az épület legtetejére, de hamarosan megértettem. Odasétált a tető közepén lévő - első ránézésre egy betonkockának tűnő dologhoz - majd felemelte azt. Igazából csak műanyag volt, alatta pedig egy kis csapóajtó volt elrejtve, amely az épület gyomrába vezethetett. Egy hosszú, régi, vaslétra vezetett lefelé, a sötétség pedig szinte teljes volt odalent.

- Csak utánad. - udvariaskodott Itachi Deivel, aki egy mosoly kíséretében elkezdett lefelé mászni.

Őt kivételesen én követtem, Itachi arra hivatkozott, hogy az én "csajom". Na, igen, lehet, hogy erről is mást mondana, ha a leányzó nem futott volna el. Deidara látszólag otthonosan mászott a sötétségbe. A régi létrán minden egyes fok megtétele után a halálfélelem lett úrrá rajtam, hiszen nagy volt az esélye, hogy bármelyik lépésemnél egyszerűen hátrazuhanok, és ki tudja, hány emelet még ez a létra, és milyen mélyre megyünk még.

- Tulajdonképpen hová vezet ez a létra? - érdeklődtem halkan, az alattam lévő Deitől.

- Valahova. Én sem tudom, csak azt, hogy egy szobába. - felelte ugyan olyan csendesen.

- És miért van ilyen rohadt sötét? - kérdeztem kissé idegesebben, hisz nagyon idegesített, hogy az orrom hegyéig sem látok.

- Mert nem gyújtották meg a lenti villanyt. Vagy lekapcsolták, mikor leértek, vagy fel sem kapcsolták. - magyarázta szintén idegesen.

Hamarosan végre talajt érezhettem a lábam alatt, és nem éreztem úgy, hogy bármelyik pillanatban leeshetek. Deidara kutatott valami után a falnál, de miután megtalálta, hirtelen fényesség gyúlt. Elámultam. Egy hatalmas, raktárhelyiségnek tűnt a hely. Mindenhol dobozok, ládák, és csomagok. Ráadásul akkor volt a hely, mint egy falu.

- Hol a ménykűben vagyunk? - lépett mellénk félős testvérem.

- Körül-belül öt és fél méterrel a föld alatt. Köszöntelek titeket, Konoha alatt. - tárta szét a karját, mintha ez egy hatalmas felfedező túra lenne.

- Mi? - bukott ki belőlem.

- Ez az egész, Konoha alatt húzódik. Gyakorlatilag, egész Konoha erre épült. Ez valójában a nagyapám tulajdona, de ezek éjjel-nappal itt tanyáznak. Két és fél éve fedeztük fel, hogy ezek tanyát vertek ide. Összehaverkodtam velük, és most meg van nekik engedve, hogy itt lakjanak. Biztos vagyok benne, hogy Sakurát ide hozták. Azt is tudom, hogy merre lehet. - magyarázta komoly arccal, majd meg sem várva a választ, elindult jobbra.

A helynek, mintha soha sem akart volna vége lenni, úgy barangoltunk a hatalmas ládák és dobozok labirintusában. Hamarosan, mintha láttuk volna a végét, a falat, amely szinte már megváltás lett volna, ám kiderült, hogy az extrém gyalogtúrának még közel sincsen vége. A hatalmas raktárhelyiségből egy kisebb szoba nyílt, amely olyan borzalmas volt, hogy arra szavak sincsenek.

Egy komplett börtön volt ott berendezve, cellákkal, amelyek vasrácsokkal voltak elzárva, odabent pedig minden, ami csak egy cellában kell, hogy legyen. Az egész olyan volt, mint egy mini börtön. Minden rács mögött egy-egy lány várakozott, többnyire teljesen félhalott állapotban. A legtöbbjük tele volt sérülésekkel, valamint mindegyiken tűszúrások nyomai látszódtak. Nagyon megijedtem, hisz egyik sem volt magánál, és a legborzalmasabb az volt, hogy minden bizonnyal Sakura is itt van valahol. Mind a két oldalon húzódtak cellák, ezért én a bal oldalt figyeltem, míg Deidara és Itachi a másikat.

- Megvan! - kiáltott fel hirtelen Itachi, mire azonnal a másik oldalra rohantam.

Sakura az ágyon feküdt, szerencsére csak aludt, nem volt kiütve. A zsaruk percek alatt szétlőtték a zárat, mire Sakura is felébredt. Deidara berúgta a rácsot, én pedig majdhogynem sírva rohantam be. Sakura nem értett semmit, láthatóan még álmos meg kómás volt, de sírva borult a vállamra.

- Mi történt? - rohant oda Itachi is.

- Én… - kezdte volna el, de a zokogás ismét elkapta.

- Bántottak? - kérdeztem rémülten.

Egyetlen mozdulata, egy egyértelmű bólintás elég volt ahhoz, hogy gyilkolni támadjon kedvem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés