Sasuke:

Mikor elköltöztünk Tokióból, szkeptikus voltam. Nem értettem, hogy minek költözünk el egy olyan hatalmas városból, mint Tokió. Nem értettem semmit. Nem szerettem volna, holmi Konoha nevű helyekre költözni, mert az valahol az isten háta mögött van. Eddig nem is hallottam róla, feltételezem azért, mert Konohát kihagyták minden térképről, soha sem hallottam róla földrajzórán, és soha sem járt ott senki.

Az első napot a suliban, már előre katasztrófának könyveltem el. A régi sulimban sem voltam valami istenség. Egyedül a csajok bomlottak utánam, ami sokkal inkább idegesített, mintsem tetszett. Most is arra számítottam, hogy a lányok imádni fognak, a fiúk meg utálni, amiért elhappolom a csajaikat. Mintha érdekelne, egy csomó, nyálcsurgató fruska…

A reggel - így visszagondolva - katasztrofális volt. Nem értettem, hogy egy olyan ártatlan teremtést, mint Sakurát, miért akarna bárki bántani. Nem értettem semmit, csak annyit, amennyit elmesélt nekem mérgesen. Sokat nem tudtam belőle leszűrni, csak annyit, hogy nem lehet valami fényes élete. Nem mutatkozhatok vele? Ugyan miért ne?

Hé, haver! Kapj már észbe! Sakura is csak egy a sok közül, mégis folyamatosan rajta gondolkodom. Ha már megmentettem attól, hogy agyon rugdossák, illene elmesélnie, hogy miért is választották a rugdosást, mintsem a civilizált emberek módjára való társalgást. Sakura egy két lábon járó rejtély, csak még nem sikerült megfejtenem. Az egyik percben olyan, akár egy édes kis nyuszi, a másikban meg pedig egy mérges csajszi, akivel csak ordibálva lehet szót érteni.

Láttam, ahogyan Sakura kifelé megy a suliból, és összeütközik egy szőke fiúval. Méregdrága bőrkabátjáról rögtön felismerem. Ez meg mit keres itt? Már éppen indultam volna, hogy Sakurát elrángassam onnan, mikor egy kéz megállított.

- Szervusz, Uchiha Sasuke. - ugrott elém a szőke idióta, aki azzal a vörössel akarta megrugdosni Sakurát.

- Tűnj innen, van jobb dolgom is! - förmedtem rá, folyamatosan a válla fölött fürkészve Narutot és Sakurát.

Nem értettem, hogy az a hülye Naruto mit keres ott! Nem okozott még elég bajt?

- Csak azt akartam, hogy esetleg, ha neked is jó, megihatnánk valamit. - fonta a karjait a nyakam köré.

Undorodtam Inotól. Lefejtettem magamról a karjait, majd se szó, se beszéd, ott hagytam a suli előtt. Gyűlöltem az ilyen rámenős lányokat. Mindegyik ilyen! Mérgesen konstatáltam, hogy Naruto még ott van, de Sakurának már se híre, se hamva.

- Na, ide figyelj. - ragadtam meg az éppen elmenni készülő fiút.

- Uchiha. - sziszegte a fogai között.

- Uzumaki! Mi a jó fenét keresel te itt? Éppen elég gondot okoztál már, kopj le, de nagyon gyorsan, különben nem állok jót magamért! - emeltem fel az öklömet a miheztartás végett.

- Sajnos tőlem nem fogsz egykönnyen szabadulni, Uchiha. Egy osztályba fogunk járni, így erről le is mondhatsz. - vigyorgott gúnyosan a képembe.

Leengedtem a karomat a testem mellé, majd taszítottam rajta egy hatalmasat. Naruto még megvillogtatta a milliódolláros mosolyát, majd szó nélkül hagyott ott. Miután lenyugodtam, elindultam arra, amerre Sakura ment. Nem tudtam merre lakik, vagy, hogy vannak-e barátai, akiktől megtudhatom, de az alapján, amiket elkotyogott, biztosan nem egy virágos kertes házban.

- Nyugi csajszi. - hallottam a hangot, amelyet semmivel sem lehet összetéveszteni.

Hidan? Itachi? Mindegy is, mihelyst meghallottam Sakura könyörgő hangját, máris tudtam, hogy jó helyen van. Lassan kezdett összeállni a kép… Itachi mindig egy rózsaszín hajú csajról beszélt, aki ott lakik, ahol ők bandáznak. Nem szaladgálhat sok lány rózsaszín hajjal, már pedig az, hogy két héten keresztül csak róla áradozott, nem lehet véletlen

Itachi már nagyon régóta él Konohában, gondolom, főleg ez lehetett az oka annak, hogy ide akartak a szüleim menekülni, Tokió hatalmas metropoliszából. A bandája az élete, nélküle nem is tudom, hogy mit kezdene. Mindig velük van, megbíznak egymásban.

Kikukucskáltam az egyik panel koszos fala mögül. Sakura éppen az Akatsuki gyűrűjében állt, alig lehetett látni szegény lányt. Valamit nagyon magyarázhatott, néha mutogatott is hozzá. Főleg a földön lévő üvegekre mutogatott, ami alighanem sör lehetett, mielőtt a földhöz vágták. Lassan kezdett összeállni a kirakó, és ebben főszerepet játszottak az elcsípett mondatfoszlányok.

- Miért, hiszen ha apa nem…

- Majd akkor mi megtesszük a…

- Téged sem…

- Megmentünk.

Az utolsón megakadt a fülem. Megmenteni? Ezt nem értettem, de megígértem magamnak, hogy kikérdezem Itachit otthon. Lassan indultam hazafelé. A hátamon a táskával, fülemben MP3-mal, közben szórakozottan játszottam a fülhallgató zsinórjával.

- Megmenteni. - suttogtam magamnak a szót, amin már egy ideje rágódok.

Törött sörösüveg, lepukkant lakótelep, mutogató Sakura. Megmenteni. Meg kell őt menteni. Mitől? Vagy ami még érdekesebb, hogy kitől? Talán a szüleitől? Azt mondta, az apja piál, az anyja meg drogozik. Törött sörösüveg a betonon, amit minden bizonnyal magasról dobtak le. Törött sörösüveg…

- Te idióta! Menjél már! - hallottam egy ideges hangot.

Hirtelen visszatértem a valóságba. Egy zebránál álltam, a lámpa zöld volt, mindenki rám várt. Nem volt szokásom, de elpirultam. Ennyire hülye lennék? Gyorsan szedtem a lábaimat, nehogy még több gondot okozzak, esetleg miattam legyen tömegkarambol. Gyorsan átkeltem a zebrán, aztán indultam tovább. A gazdag negyed felé tartottam.

Nem értettem, hogy ha elköltöztünk Tokió gazdag negyedéből, minek jöttünk Konoha gazdag negyedébe. Mi a különbség negyed és negyed között? Eddig Uzumaki volt, meg a cégük, de most már az sem. Mióta megláttam őt a suli előtt, semmi jóra nem tudok számítani. Semmire. Apámnak nem akartam elmondani, így is miatta ment majdnem csődbe, és gyakorlatilag előlük menekültünk eddig. Persze ezek voltak olyan hülyék, hogy utánunk jöttek Konohába…

Amint megláttam a gazdagok negyedét, azonnal felvirultam. A lepukkant, szemetes, mocskos lakótelep után, igazi felüdülés volt belépni ide. Az utat hófehér macskakővel rakták ki, jobb oldalt kezdődtek a hatalmas házak, villák, míg bal oldalt egy hatalmas park terült el. Átkeltem a parkon, majd kicsit felgyorsítottam a lépteimet, mikor megláttam a villánk tetejét. Három emelet, plusz egy dísztorony, ami kirí a többi közül, így még egyedibbé varázsolva a házat.

A villa előtt szinte egy park terült el. Bementem a kapun. Az utat fehér kaviccsal szórták fel, míg jobb és baloldalt a virágok alá barnát szórtak. Jobbra egy kocsifelhajtó, amely egy hiper-szuper futurisztikus garázshoz vezetett, tele mindenféle vagány járgánnyal. Lassan haladtam az úton, közben a kirakós darabjait előkerítve.

Bementem. Az előszobában találtam magamat. Levettem a cipőmet, majd végigmentem a folyosón. A nappaliban találtam magam. Balra a konyha, amely össze volt nyitva a nappalival. A jobb oldali falon egy hatalmas tévé, alatta házi-mozi, DVD, CD, minden, ami csak kell. Szemben vele két hatalmas kanapé, és két oldalt két hatalmas fotel. A két kanapé között egy dohányzó asztal terpeszkedett, valamint a kanapék előtti hatalmas szőnyegen két nagy és puha babzsák fotel is helyet kapott. A falak citromsárgák voltak, a konyháé pedig világoszöld. A két helyiség között egy kis "út" is volt, aminek a végén egy hatalmas márványlépcső állt. Felmentem. Odafent öt ajtó nyílt. A legelső apám meg anyám hálószobája volt, mellette virított az én ajtóm is. Utána következett Itachi szobája, majd egy vendégszoba, végül pedig a fürdő. Jobbra egy kicsit kisebb lépcső terpeszkedett, ami felvezetett a tetőre. Ki akartam szellőztetni a fejemet, ezért arra vettem az irányt.

A tetőn enyhe szél fújt, de ennek csak örülni tudtam. Odafent egy egész kert volt berendezve, valamint innen remekül rá lehetett látni a kertre is. Össz-vissz két hete vagyok itt, de máris imádom ezt a házat. Odafent egy kör alakú, bárpult szerű valami terpeszkedett. A pultokon mindenféle szeszek, gyümölcslevek, meg italok kaptak helyet. Utána, csak úgy, mint a hátsó kertben, egy nagy, ugródeszkával ellátott medence következett. Hátrébb egy kis virágos kert kapott helyet, ahol egy kis halastó is látható volt, valamint körülötte rengeteg napernyő, meg kerti székek.

Leültem a medence szélére, és belelógattam a lábamat a vízbe. Langyos volt. Imádtam, különösen akkor, mikor hatalmas volt a meleg. Újra gondolkodóba estem. Az apja piás, az anyja drogos. Nem csoda, ha nem akar ott lakni. Viszont ez meg is magyarázza a megmentést, hisz ez felfogható annak, hogy meg akar szökni. És hozzánk akarna jönni? Mondjuk, apa biztosan el tudná intézni a dolgot, hisz ő a legjobb a szakmában, na de nem tudunk sok mindent tenni, ha csak Sakura, vagy én, esetleg Itachi be nem pereljük őket. Biztos, hogy meg tudnánk nyerni a pert, de Sakura nem költözhet csak úgy ide, nem mellesleg pedig törvényesen kell majd neki egy szülő, mert gyanítom, nincs még 18 éves, ahogyan én sem. És nem szeretnék a bátyja lenni, hisz nem is ismerem. Nem értem, hogy Itachi mit gondolt, de nem fogunk tudni semmit tenni.

- Hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek. - ült le mellém Itachi, ezzel meg is szakítva a gondolataimat.

- Csak gondolkodtam. - feleltem.

- Min?

- Ki ez a Sakura, minek sutyorog mindig érthetetlen dolgokról, és mi van a szüleivel, és miért lóg veletek? - csaptam rögtön a közepébe, nehogy megunjon, és elmenjen.

- Ez hosszú történet öcsi. - felelte nyugisan.

- Megmentettem attól, hogy két lány összerúgdossa. - vetettem be az egyetlen lapomat, hátha ez segít benne.

Itachi egy ideig még gondolkodott, de aztán belekezdett…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés