Sakura:

Karin, miután látta, hogy milyen fájdalmat okozott, felbátorodott, és elővett egy újabb kunait. Ez a csaj, komolyan ennyire gyengének néz engem? Felpattantam, majd egy kis chakrát gyűjtöttem az öklömbe, és bemostam neki.

Repült vagy négy métert hátrafelé, majd egy egyik stand állította meg. Lassan felállt, majd hirtelen eltűnt. Ez a csaj ilyet is tud? Hirtelen egy penge hideg és éreztem a nyakamon. Karin mögöttem állt, lefogta a kezemet, és a pengét a nyakamhoz tartotta,

-          Sakk matt. - suttogta a fülembe.

Gúnyosan felnevettem, majd megragadtam a kezét, amelyik a karomat tartotta, rántottam rajta egyet, és megpörgetve őt, ismét repült vagy három métert. Hihetetlen, de Karin ismét felállt, majd ismét eltűnt a semmibe. Ezúttal nem vártam meg, míg egy kis sikerélményhez juthat, hanem, mikor a közelben éreztem a chakráját, egyszerűen elugrottam, így a kunai eső a földet találta el, nem engem. Még így is rengeteg eltalált, így most a felkarom lüktetett, és nagyon vérzett.

Gyorsan eltűntem a szeme elől, hogy most én támadhassak hirtelen. Felugrottam, majd annyi chakrát gyűjtöttem a kezembe, amennyivel egy edzés alkalmával leterítettem a Béka főnököt. Naruto csak jajgatott, hisz nem hitte, hogy képes leszek egy egytonnás békát, tíz métert reptetni.

Egy épület tetejéről figyeltem, majd hirtelen ugrottam, és találtam. Azaz azt hittem, mert az utolsó pillanatban elugrott.

-          Én érzem a chakrád. - jelentette ki nemes egyszerűséggel.

Hirtelen felugrottam, és a nyakánál fogva a falnak taszítottam, majd ártalmatlanítottam, hogy megint ne tudjon a gyomromba térdelni. Az első terv az volt, hogy egyszerűen megfojtom, de mivel nem tehettem meg, ezért egyszerűen magasabbra emeltem, majd messzire hajítottam. Láttam, ahogyan megpróbál felállni, de nem sikerül neki, így hát gyakorlatilag én győztem.

- Leállíthattad volna, már nem azért. - jegyeztem meg, mikor odaértem Sasukéhoz.

- Nem nagyon bírtam a csajt, és jó volt látni, ahogyan elpüfölöd. Na meg, ellene még egy süket-néma óvodás is nyerne. - nevette el magát.

- És ahogyan engem püfölt? - mutattam a vérző karomra.

- Majd meggyógyítod. - legyintette, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lenne.

Békénen indultunk hazafelé, tudva, hogy Karin már nem fog közénk furakodni, soha sem…

Naruto:

Lassan éreztem, hogy itt az ideje, valamit kezdenem magammal. Eltelt, három kínkeserves hónap, míg magamban vívódhattam. Hinata nélkül nincs élet. Mindig ide találtam vissza, ebben az ördögi körben. Hinata nélkül olyan, mint a ramen lé nélkül, mint a Kyuubi Jinchuuriki nélkül, mint a ninja fegyverek nélkül, mint a zokni a párja nélkül.

Elindultam a Hyuuga birtok felé, hogy tiszta vizet önthessek a pohárba. Nem akartam elveszíteni Hinatát, még ha megbocsájthatatlan is, amit tett. Lassan indultam el, de szinte futva értem oda. Félősen csengettem be, mert lehet, hogy egyszerűen rám fogják vágni az ajtót, vagy az apja egyszerűen kiherél. Mind a kettő lehetséges, de összeszedtem a bátorságomat, mert csak egyszer élünk.

- Igen? - dugta ki a fejét Hinata apja.

- Izé… Hinatához jöttem. - feleltem.

- A kertben van, éppen szomorkodik. - mutatott a kert kijáratához.

Úgy ismertem a házat, mint a tenyeremet. Mielőtt Hinatával összeköltöztünk, rengeteget jártam ide, hisz Hinatával szinte minden nap találkoztunk. A kert hatalmas területen terült el. Egy hatalmas fa állt a kert közepén, a tövében padokkal. Jobbra egy hatalmas veteményes, balra egy játszótér, bizonyára Hanabi számára.

- Hinata? - kiáltottam el magam, hátha megjelenik.

- Na...Naruto?Mi...mit keresek itt? - dadogta a hátam mögül, mire ösztönösen hátra fordultam.

- Tudod… Én ezt már nem bírom tovább. Úgy értem… Nélküled. Szeretném, ha újrakezdhetnénk. Együtt. Ismét… - hadartam, hogy minél előbb túlessünk rajta.

- Nem tehetem. - felelte, amivel rendesen meglepett engem.

- Ugyan miért nem? - kérdeztem értetlenkedve.

- Megcsaltalak, Naruto. Nem mehetek vissza hozzád, mintha semmi sem történt volna. Nem tehetem. - rázta meg a fejét, a könnyeivel küszködve.

- Hinata… - suttogtam, majd közelebb mentem, és átöleltem.

- Nem! - tolt el magától.

- De nem haragszom rád. - folytattam.

- De én haragszom magamra! Nem tudhatod, hogy mennyire szégyenkezem! Nem tehetem… - suttogta a végét, miközben előlem hátrált.

- Mindent helyre lehet hozni, hidd el nekem. - bizonygattam töretlenül.

- Ezt már nem, Naruto. Nem tudnék tiszta lelkiismerettel melletted élni, ha tudom, hogy egy másik férfi gyereke van bennem. - fogta meg a hasát, miközben a könnyei is eleredtek.

- De én igen. Hidd el, ezt is helyre lehet hozni, csak idő kell hozzá. - bizonygattam.

- Akkor kérek időt. Ameddig nem szülöm meg a gyereket, addig nem tudnék melletted élni. Csak ennyit kérek tőled, semmi mást. - rázta meg a fejét.

Úgy mentem el a Hyuuga birtokról, hogy tudtam, Hinata vissza fog jönni hozzám. Persze én sem azonnal képzeltem, hogy meg tudok neki bocsájtani, és neki egy varázsütésre tiszta lesz a lelkiismerete. Mégis érzem, hogy az a négy hónap, amit nélküle kell majd töltenem, kibírhatatlanul hosszú lesz a számomra. De tudva, hogy a négy hónap leteltével, Hinata visszajön, talán nem lesz olyan kibírhatatlan…

2 évvel később:

Sasuke:

Eltelt két egész év. Feleségül vettem Sakurát, és a lurkó is úton van már, aki méltó utódja lesz az Uchiha klánnak. És ma egy különleges nap is van. Mindenki itt van, akire számíthatok, aki számít nekem, és akinek én számítok. Itt állunk, és várunk. Rám. Pedig itt vagyok, itt állok a szalag előtt, de nem merem átvágni. Túl sok emlék húzza le a kezemet, hogy megtegyem.

- Nem muszáj, ha nem akarod. - tette a vállamra a kezét Sakura.

- Akarom. - bólintottam.

- Akkor tedd. - suttogta, hogy csak én értsem.

Mögöttem Naruto és Hinata álltak, valamint Ino, Tenten, hihetetlen, de Shikamaru, Choji, Rock Lee, Kakashi sensei, Tsunade, Shizune, Sai, és még mindenki más is. Lassan emeltem fel a kezeimet, hogy megint megpróbáljam átvágni a szalagot. Sakura ott állt mellettem, de nem segített. Hisz ezt nekem kellett megtennem. Ez az én dolgom, és ha nem teszem, azzal gyakorlatilag megfutamodom.

- Teme. - lépett mellém Naruto, mire majdnem hangot is adtam az ijedtségemnek, hogy ilyen hirtelen lépett mellém.

- Baka. Szerintem menj egy kicsit hátrébb. - feleltem nyugodtan.

- Miért? - jött elő ismét a hülye énje.

Válasz helyett egyszerű mozdulattal, és hirtelen átvágtam a szalagot, amely eddig azért árválkodott itt, hogy távol tartsa az embereket a helytől. Mindenki örömujjongásban tört ki. Sakura a nyakamba ugrott, jelezve, hogy büszke rám. Örömmel öleltem meg, hisz tudtam, hogy itt lesz a legjobb helyünk.

Az Uchiha negyedben régóta nem járt senki. Mégis, mindent megjavítottak, kicseréltek, újrafestettek, eltűntettek, amikor kijelentettem, hogy Sakurával visszaköltözöm a helyre, amelyhez ezer meg ezer emlék fűz, és amely mindig nyomta a szívemet. Most viszont összeszedtem minden bátorságomat, minden rossz emléket félretettem, és megtettem, amit már nagyon régóta meg kellett volna tennem. Felégettem a múltat…

- Annyira hihetetlen. - suttogtam, miközben ismét a régi házunkban sétáltam.

A padlót, bútorokat, mindent lecseréltek, hisz minden borzalmas állapotban volt. Még is jobban örültem volna neki, ha nem cserélnek le semmit, hisz akkor végleg felégethettem volna a múltat. De ez mindig a részünk lesz, örökké vele kell élnünk, és mindig ott sétál majd mögöttünk. De lehet ellene tenni… és ha Sakura nem lenne, soha sem sikerült volna.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés