Sakura:

Sasuke lassan fél órája késik. Kezdem azt hinni, hogy nem is gondolta komolyan, hogy itt alszik. Csináltam vacsorát, már amennyi a tehetségemtől kitelik, de lassan ki fog hűlni. A gondolat, hogy csak átvert, teljesen megőrjített, de még jobban a tudat, hogy lehet, egyedül kell bebújnom a jó meleg paplan alá. A gyertya, ami az asztalon pislákolt, lassacskán a végét járta, mert már régóta gyújtottam meg, és eléggé kicsike lett.

- Sasuke, hol vagy már? - suttogtam magam elé.

Válasz nem volt. Csak a néma csönd, amely ólomként nehezedett rám. Sírva fakadtam. Tudtam, hogy átvert, soha sem szeretett, ha tehette volna, már tegnap lefektetett volna, de nem engedtem, ahogyan azt az elveim nem engedték. Még is borzalmasan éreztem magam, még ha nem is az én hibám volt, hogy bedőltem neki. Lassan folytak a sós könnyeim, lassan, de megállíthatatlanul.

Hirtelen csengettek. Úgy pattantam fel, mint a rugó, és nem törődve a könnyeimmel, rohantam ajtót nyitni. Nem csalódtam, az ajtó másik oldalán Sasuke állt, kezében egy kis, vörös dobozkával.

- Hé, mi a baj? - figyelt fel rögtön a könnyeimre.

- Azt hittem már nem is jössz. - borultam a nyakába.

- Azt hitted, hogy hazudtam? - szorított magához erősen.

- Most hogy így kimondod, hatalmas hülyeségnek hangzik. - beszéltem a vállához.

Jót nevetett a kijelentésemen, majd kicsit beljebb tolt, hogy ő is be tudjon jönni. Hosszú, szenvedélyes csókot kaptam üdvözlésül, amelybe minden porcikám beleremegett. Kissé kábán húzódtam el, de nem volt időm magamhoz térni, mert rögtön a kezembe nyomta, azt a bizonyos vörös dobozt, amely valószínűleg hatalmas kincset rejtett.

- Azért késtem, mert nem tudtam pontosan, hogy mit vegyek, és ezt meg sokáig tartott elkészítenie a fickónak. - szabadkozott ügyetlenül.

- Ugyan minek vetted? - kérdeztem meglepetten.

- Hát… hogy már a… barátnőm vagy… gondoltam veszek valamit - bámulta a vállamat, mert a vallomások még mindig nem mentek neki.

- Igazán nem kellett volna. - tettem le az asztalra az ajándékot, majd leültettem, elmagyarázva, hogy én is készültem ám meglepetéssel, méghozzá nagyon is finommal.

- Ez nagyon jó volt. - dőlt hátra, mikor már mindent megettünk, csak néhány csont, meg egy kis maradék maradt.

Segített elmosogatni, majd eltakarítani a romokat is. Sokáig beszélgettünk, tíz óra volt, mikor elmentem tusolni. Utánam Sasuke következett, és mire a meleg paplan alatt, összefonódva aludtunk, már éjfél is elmúlt. Megnyugtató volt, hogy a karjai között vagyok, nem érhetnek utol a rossz álmok, csak a rengeteg jó, mint például a pillanat, amely éppen most van.

A világ legszerencsésebb emberének érzem magam, hisz melyik embernek van annyi szerencséje, hogy megtalálja az embert, aki mellett megleli a boldogságot, és akivel az egész életét leélheti jóban-rosszban. Nincs olyan, aki képes lenne ilyenre. Nekem mégis sikerült, legalább is remélem.

Hinata:

Miután Sakura gyakorlatilag elküldött, szomorúan indultam hazafelé, vagyis a Hyuuga birtokra, ahol valószínűleg Neji válogatott sértésekkel készült számomra. Valószínű, hogy anya képzeletben már ötször kitagadott a családból, apa már háromszor vert meg. Mégis oda kellett mennem, mert nem tudtam máshová menni, csak oda.

Félve nyitottam be az ajtón, ami mögött a családom rejtőzött. Bent senkit sem találtam.

- Hahó. - kiáltottam be az ajtón.

- Szia, hugi! Ja, bocs, ki kellett, hogy tagadjunk a családból. - viccelődött Neji.

Nem volt hozzá sem erőm, sem kedvem, ezért ledobtam a cuccaimat, és felmentem a szobámba, amit ugyan úgy hagytak, mint mikor elköltöztem, arra az esetre, ha még visszajönnék. Természetesen nem emiatt akartam hazajönni, sőt, én soha sem akartam volna hazajönni, de most muszáj volt. Ledőltem az ágyamba, és keservesen zokogni kezdtem, abban a reményben, hogy ez majd segít a dolgokon.

Naruto:

Az elmúlt két napban teljesen megálltam valahol, az önsajnálat és a harag között. Otthon folyamatos vendég volt a tömény, a sör, de legalább is bármilyen nemű alkohol. Rászoktam a cigire, gyorskajákon éltem, és vártam, hogy mikor fogy el a kajám, hogy aztán egyszerűen éhen halhassak. Nem volt kedvem tovább élni. Ugyan minek, ha az a lány, akiért az életemet is odaadtam volna, ennyire csúnyán átvágott.

Eltelt még három nap. Az étel még kitartott, de én már nem akartam élni. A konyhakés, és a kötél, ami a gardróbban volt, egyre inkább vonzotta a figyelmemet, még ha nem is gondoltam komolyan, de jó érzés volt, hogy végső esetre, ez a kettő ott van.

Dél körül csöngettek. Kábán vánszorogtam az ajtóhoz, majd anélkül, hogy megnéztem volna, ki az, egyszerűen kinyitottam.

- Naruto? - szörnyedt el látogatóm, miután rájött, hogy én vagyok az, nem egy elhanyagolt dublőr.

- Ja. - feleltem, mert nem volt kedvem tartalmas beszélgetést kezdeményezni vele.

- Naruto, szörnyen festesz. - bökte ki, mire kissé meglepődtem.

- Ja, tudom. Te mit keresel itt? - utaltam arra, hogy nem sokan környékeznek meg engem mostanában, különösen nem az olyan életvidám, barátságos emberek, mint Sakura, ráadásul Sasuke társaságában, aki köztudottan, magasról leszarja, hogy mi van velem.

- Jöttünk látogatóba. Hoztunk ételt, meg néhány újságot. - felelte Sasuke.

Egyik szemöldökömet felvontam, de azért beengedtem őket. Pedig reménykedtem benne, hogy a halál az, és nem valaki, aki sajnálni jött engem. Letették a cuccokat az asztalra, majd láttam, hogy Sakura kíváncsian felfedező útra indul a lakásban, majd elszörnyedt ábrázattal tér vissza.

- Minek jöttetek? - kérdeztem, ugyan is kezdett idegesíteni, hogy itt kóborolnak a házamban, elszörnyedve, a cuccaimat turkálva.

- Te meg hogyan tudsz így élni? - utalt Sakura az elsötétített ablakokra, az áporodott szagra, és a rengeteg gyorskaja csomagolására.

Sasuke:

Reggel úgy ébredtem, hogy Sakura a mellkasomra dőlve aludt. Tegnap este nem tudtam hová tenni, hogy azt hitte, átverem. Talán nem is bízik bennem? Vagy utál? Nem tudom, mindenesetre a történtek nem ezt bizonyítják. Úgy értem, hogy az, hogy megengedi, hogy este mellé feküdjek, és reggel a mellkasomon ébred, az nem erre enged következtetni.

Sakura még mindig mélyen aludt, ezért nyugodtan gyönyörködhettem benne, nem ripakodott rám pironkodva, hogy nem bámuljam. Lassan ébredezni kezdett, ezért inkább a vekkerre emeltem a tekintetemet. Te jó ég! Hiszen vele alszom, azóta kipihentebb, felszabadultabb vagyok reggel. Egyre inkább érzem, hogy nem akarok hazamenni, mindig itt akarok aludni, mindig vele akarok lenni.

- Áh. - ásított egy hatalmasat Sakura - Jó reggelt.

- Jó reggelt. - köszöntem hasonlóan boldogan.

- Hány óra? - fordult a vekker felé.

- Késő. - fordítottam felém a fejét, és egy forró, jó reggelt csókot nyomtam a szájára.

- Ilyen az igazán jó ébredés. - nevetett fel jókedvűen, majd, akár csak tegnap reggel, az ablakhoz ment, és kinyitotta.

- Reggelizünk? - ültem fel, bár nem volt sok kedvem felkelni.

- Aha. Sütök tojást. - indult a konyha felé.

Én követtem, persze csak miután meggyőződtem róla, hogy a zselém még mindig kitart. Kimentem, és, mintha csak itt laknék, leültem, és elkezdtem olvasni a napilapot. Hamarosan elém került a reggeli is, mintha férj és feleség lennénk.

- Ma el kéne menni Narutohoz, biztosan nagyon maga alatt van. Vinni kéne neki ételt, meg valami olvasnivalót. - vetette fel Sakura, miután megreggeliztünk.

- Nem lehetne csak dél körül?Előbb el kéne menni sétálni. - ajánlottam fel, pedig nem szokásom, hogy ilyen happy programot én találjak ki.

- Persze. Mindjárt jövök, csak átöltözöm. - rohamozta meg a fürdőt.

Én addig visszaültem az ágyra, és kisvártatva még az ágyneműt is megigazgattam, már amennyire a tudásomból tellett. Hamarosan megjelent Sakura is, majd egy gyors csók után én is elfoglaltam a fürdőt. Gyorsan akartam végezni, hogy bőven maradjon időnk sétálni, még mielőtt Narutohoz kell vennünk az irányt.

- Nincs kedved Narutohoz menni, igaz? - nézett rám Sakura, mikor kijöttem a fürdőből.

- Hát, ha őszinte akarok lenni, nem. De csak azért, mert nincs kedvem látni, őt, miután megvert - hazudtam szemrebbenés nélkül.

- Miért? Csak tévedés volt. - erősködött Sakura.

- Ja, de még mindig fáj ám a hátam. - füllentettem megint.

- Sasuke, te hazudsz. - állapította meg teljes természetességgel.

- Nem is. - hazudtam megint.

- Már bocs, de a jutsuval látom. Miért hazudsz nekem? - kérdezte higgadtan.

- Megszokás. Bocsánat. - hajtottam le a fejemet.

- Hogyan bízzak benned, ha te hazudozol nekem? - keseredett neki.

- Mostantól ígérem, hogy csak is az igazat mondom, esküszöm, csak ez… Amolyan megszokás, hogy soha sem mondhatok magamról igazat. - hajtottam le ismét a fejemet.

- Semmi baj. - csimpaszkodott a nyakamba kismacska módjára.

Gyengéden az ágyra löktem, majd ott folytattuk a kialakuló csókcsatát. Sakura tépett-harapott, nem hagyta magát. Én eleinte próbáltam vele gyengéden bánni, de mikor ezt tette, nem hagyhattam magam, hanem én is elkezdtem harapni. Soha sem akart véget érni a pillanat, de nem is akartam, hisz olyan meghitt volt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés