Hinata:

Mikor megérkeztünk Narutoval, Sakurához, már akkor éreztem, hogy nincsen minden rendben. Szúrt a hasam, émelyegtem, és szédültem. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, annak tudtam be, hogy elkaptam valami nyavalyát, de nem akartam ezzel elrontani Sakura buliját. Ezért inkább csendben maradtam, csak Narutonak említettem, aki rögtön elkezdett aggódni, és le akarta fújatni a csajos estét. Én persze ellenkeztem, hiszen régen nem voltam együtt a csajokkal, mert mostanában mindenki a munkájával, meg a pasijával van elfoglalva. Hazamentünk, én pedig elkezdtem készülődni.

Mikor elindultunk a lányokkal, tudtam, hogy nem döntöttem jól, hisz a fájdalom nem hogy megszűnt volna, csak még elviselhetetlenebb lett. Még inkább szúrt a hasam, az enyhe émelygés pedig emberes hányingerré fajult. Szédültem, forgott velem a világ, de még nem akartam szólni, nem akartam elrontani az estét. De nem tudtam mit tehetnék.

- Talán fel kéne hívni Narutot. - suttogtam mgamnak elgyötörve.

A lányok mögöttem nagyon jól el voltak, ezért inkább megpróbáltam elterelni a figyelmemet, és bekapcsolódtam a beszélgetésbe, a legjobb formámat mutatva. A lányoknak nem tűnhetett fel, maximum Sakuráról tudom elképzelni, mert hiszen orvos, de nem érdekelt.

- Áú! - roskadtam össze hirtelen, mert egyszerűen nem bírtam tovább.

A továbbiakat egyszerűen nem hallottam, annyira elködösült az elmém a fájdalomtól. Éreztem, hogy a fájdalom egy kicsit enyhül, de a kín még így is elviselhetetlen volt, hiába láttam a zöld tányért Sakura kezében. Nem akartam elájulni, tudni akartam, hogy mit csinálnak velem, de éreztem, hogy egyszerűen nem bírom magam tovább tartani. Majd elsötétült előttem a világ…

Sakura:

Az orvosok pillanatokon belül kiértek, és egy puffanással eltűntek a szemünk elől, Hinatával együtt. Mi is azonnal követtük őket.

A klinikán hatalmas volt a felfordulás, hiszen valamilyen új vírus is felütötte a fejét mostanában, és eléggé zűrösek itt az órák. Otthonosan indultam a sürgősségire, ahova minden bizonnyal Hinatát vitték. A lányok automatikusan követtek engem, embereket kerülgetve, szlalomozva az orvosok között, fel a lifttel a harmadikra.

A sürgősségi osztályon nagy volt a csend, ide nem hoztak még senkit, kivéve Hinatát. Leültünk az ajtó elé, és vártunk.

- Én ezt már nem bírom tovább! - pattant fel Ino két és fél óra után.

- Türelemmel kell lennünk, biztosan végeznek egyszer. - nyugtatta Tenten.

Pont ekkor vágódott ki az ajtó, és jelent meg az egyik kezdő orvos, aki mostanában itt dolgozik. Rövid, fekete lobonca, ami mindig pedánsan be volt lőve, most szana-széjjel állt, a szélrózsa minden irányában. A köpenyén alvadt vér volt látható, ami semmi jóra nem enged következtetni, bár nem hiszem, hogy Hinata vére lenne.

- Hiroshi, mi történt? - pattantam fel.

-Á, szia Sakura. Tudod, szerintem semmi jó. - rázta meg a fejét.

- Mégis mi a fészkes fenét zagyvál itt, azonnal mondja meg, hogy mi történt! - rázta meg teljes erejéből Ino, a szegény Hiroshit.

- Ino. - fejtette le Tenten a szőkét Hiroshiról.

- Hinatának semmi komoly baja, és arról beszélek, hogy ez valószínűleg nem volt betervezve. Hinata terhes. - magyarázta Hiroshi.

Ledermedtem. Hogyan lehetne Hinata terhes?Még csak nem is mesélt róla, hogy Narutoval...

- Mi? - tért észhez először Tenten.

- Hinatánál kisebb komplikáció lépett fel, a terhesség alatt. A babának semmi baja, az ultrahang képek rendben vannak, de Hinata szervezete nem bírta a stresszt. Az ilyen komplikáció akkor lép fel, ha a kismamát sok stressz éri, emiatt gyakran léphet fel ilyesmi. - magyarázta türelmesen Hiroshi.

 - És mégis hányadik hónapban van? - fakadt ki Ino.

- A másodikban. - felelte Hiroshi.

- Bemehetünk hozzá? - kérdeztem.

- Persze. Már jobban van. - engedett utat maga mellett, mire azonnal berohantunk.

A ágyon Hinata feküdt, betakarva, infúzióval a karjában. Fátyolos tekintete arra engedett következtetni, hogy nincs jól. Minket vizslatott, majd halkan köszönt, mi pedig azonnal az ágya mellé viharoztunk.

- Hinata, miért nem meséltél róla, hogy ti Narutoval már… - kezdtem el, de Hinata megelőzött.

- Nem Narutotól van. - rázta meg a fejét szégyenkezve.

És jött az újabb fagyás. El sem tudtam volna képzelni, hogy Hinatának ilyen titkai is vannak.

- Akkor kié, ha nem Narutoé? - tért észhez Ino.

- S...Shikamarué. - hajtotta le szégyenkezve a fejét Hinata.

- Ino? - pillantottam barátnőmre, akinek egyre jobban vörösödött a feje.

- Hogy tehetted ezt velem? Összefeküdtél a pasimmal? Ó te… - kezdte el, de Tenten kirángatta a kórteremből, bár még az ajtó mögül is lehetett hallani a szitkozódását.

Hinata elkezdett keservesen zokogni. Borzalmas volt nézni. És soha sem gondoltam volna, hogy Hinata képes lenne erre, hiszen az egyik legjobb barátnőjének a pasijával feküdt össze, ergo megcsalta Narutot. Ha ezt a szöszi megtudja, egy világ fog benne összeomlani. És Ino? És Shikamaru? Egyik barátomról sem tudtam volna feltételezni ezt, hiszen Shikamaru olyan hűségesnek tűnt. Hinata meg… Nem is értem. Mindig olyan szende volt, soha sem voltak ilyen ügyei, és tessék. A legaranyosabb, legártatlanabbnak hitt személy az, akivel Shikamaru megcsalta Inot.

Hiroshi hamarosan meghallotta a sírást, és kitessékelt a kórteremből, majd hazaküldött. Gépiesen indultam haza, tudván, hogy Ino milyen csalódott lehet, Hinata mennyire szégyellheti magát, és a csajos estének is annyi. Tehát a mai napom, a szülinapom, is meg lett oldva. Életem legrosszabb szülinapja.

Hirtelen, az egyik sikátorból zajt hallottam. Olyan volt, mintha valaki felrúgott volna egy kukát, vagy nem is tudom. Jobbnak láttam tovább menni, de sajnos az a makacs fejem megint csak a bajt kereste, és gépiesen vezetett beljebb a sikátorba, ahonnan már kiabálások, ütések is hallatszottak, mintha két ember harcolna. Csak remélni tudtam, hogy nem ellenséges ninjákról van szó, mert akkor nekem itt van a vég.

- Te balfék, idióta! Nem csináltam semmit! - hallottam egy nagyon ismerős hangot.

Sasuke?

- Három hónapja vagy itt, és képes voltál ilyesmire? - hallottam most Naruto hangját.

- Te mekkora idióta vagy! Soha sem szűrném össze a levet vele! - ordította Sasuke.

- Fiúk! - kiáltottam el magam, mikor megláttam őket.

Sasuke és Naruto a földön ültek, egymással szemben, mind a ketten véresen, összeverve, és mind a kettőnek jó nagy monokli a szeme alatt. Mind a ketten felém kapták a fejüket, mikor meghallották, hogy rájuk szólok.

- Ti meg mi az istent csináltok? - térdeltem le Naruto mellé.

- Ez a szoknyapecér idióta, bunkó, egoista bűnöző kikezdett Hinatával! - ordította Naruto.

Csak most vettem észre, hogy sír. Sír? Naruto soha sem sír! Ráadásul, az ki van zárva, hogy Hinata összeszűrte a levet Sasukéval, hisz soha sem bírta, és ezt mindig hangoztatta is, különösen az elmúlt időszakban.

- Miből gondolod? - értetlenkedtem.

- Neji felhívott, hogy Tenten küldött neki egy SMS-t, azzal, hogy Hinata megcsalta engem! Szerinted ez mégis mit jelent? - ordította a képembe.

- Miből gondolod, hogy én voltam? Nekem amúgy sem kéne a csajod! - kiabált vissza Sasuke.

- Ja, miből gondolod, hogy Sasuke volt? - tettem a kezem a vállára.

- Szerinted kivel szűrhette össze a levet, ha nem vele? - kérdezte egy fokkal halkabban.

- Naruto..- Nem vele csalt meg. - vallottam be az igazat feszengve.

- Akkor mégis kivel? - horkantotta.

- Shikamaruval. Én is ott voltam, mikor mesélte. - feleltem halkan, de még így is tisztán értette.

 - Istenem. - suttogta halálra váltan.

- Hagyjuk egyedül. - suttogta nekem Sasuke, mire kirázott a hideg.

Kirángatott a sikátorból, majd elindultunk jobbra.

- Na, még csak az kell. - rántottam vissza - Előbb ellátlak, ugyan is elég csúnyán összevertek.

- Mi?

- Majd szépen elfertőződik holnapra minden sebed, aztán nézhetsz. - kezdtem el húzni a lakásom irányába, remélve, hogy segíthetek rajta, mert most kötelességemnek érzem.

Sasuke:

Ma már másodszorra kötök ki Sakuránál. De ez most más. Sokkal intenzívebben érzem azt a bizonyos vágyat (vagy mi az istent) amit más emberek természetesnek vesznek, számomra viszont teljesen szokatlan. Sakura leültetett az ágyára, majd levetette velem a pólómat. Mögém ült, majd elkezdte begyógyítani a sebeimet. Mikor a hátammal, a nyakammal, valamint a tarkómmal végzett, maga felé fordított, és elkezdte lemosni a vért az arcomról.

- Te aztán nem vagy semmi. - csóválta a fejét.

- Tudod, Naruto rontott nekem, mint egy félőrült, mikor én hazafelé mentem. - feleltem sértetten.

- Simán elintézhetted volna, csak oda kellett volna kötöznöd a falhoz. - kuncogott fel.

- Sakura… - suttogtam, ma már másodszorra, ugyan azzal a szándékkal.

- Mi az? - kérdezett vissza, de nem hagytam neki több lehetőséget, a beszédre.

Megtettem azt, amit már azóta szerettem volna, hogy reggel beállítottam. Megragadtam a karját, magamhoz rántottam, és hosszú, szenvedélyes csókot adtam neki. Meglepettségében, a vatta, amivel eddig az arcomat törölgette, most kiesett a kezéből. Visszacsókolt. Tehát még szeret.

Levegőhiány miatt váltak el ajkaink. Pihegve borult a vállamra, és pedig szorosan magamhoz vontam.

- És ez mi volt? - emelte fel tekintetét rám.

- Nem volt elég egyértelmű? - suttogtam félig tréfásan.

Válaszképpen ismét a vállamra hajtotta a fejét, hogy így maradhassunk, lehet, hogy örökre…

Naruto:

Egyedül sétáltam az utcán. A fejemet lehajtottam, a kezeim a zsebemben pihentek. Nem tudtam merre megyek, de nem is érdekelt, csak minél távolabb akartam lenni Hinatától. Hogyan tehette ezt? Hisz mindig oda volt értem, most meg egyszerűen megcsalt. Én nem voltam elég jó? Én voltam a hülye, hogy nem mertem közeledni? Vagy, már nem is szeret? De miért ne szeretne? Hisz én semmit sem vétettem ellene, még véletlenül sem.

- Hé! - szólt utánam valaki.

- Te meg mit akarsz? - fordultam szembe vele.

- Menj be a kórházba, és szakíts Hinatával. - mondta.

- És miért? - fortyantam fel, hogy valaki tanácsokat akar nekem osztogatni, mikor már én is tudtam, hogy ezt kell tenni.

 - Ezek után, te nem akarsz vele szakítani? - röhögött fel gunyorosan.

- Majd én eldöntöm, hogy mit teszek, meg mit nem! Hord el magad, vagy megidézem a békát! - fenyegettem a békákkal a zaklatóm, aki most csak még gúnyosabban mosolygott.

- Megijesztettél, remélem, tudod. - vigyorodott el még jobban.

Szó nélkül fordítottam neki hátat, és indultam az ellenkező irányba. Még hallottam, hogy gúnyosan felnevet. Felhorkantottam, majd befordultam a sarkon. A kórház felé akartam venni az irányt, hogy végleg megszakítsam minden kapcsolatomat Hinatával.

A kórházban még nagy volt a nyüzsgés, nyilván a vírus miatt, amivel mostanában az idősek bajlódnak. Felmentem a sürgősségi osztályra, ahol Hinatát még mindig tartják, legalább is a recepción ezt mondták. Gyors léptekkel indultam a legutolsó terem felé, amelyben életem megrontója feküdt.

Hála az égnek, egyszemélyes szoba volt, ezért nem kellett másnak is hallania, hogy mit is csinálunk. A nővér illedelmesen kiment, én pedig közelebb léptem az ágyhoz. Senki sem feküdt benne.

- Szia. - lépett elő az erkélyről Hinata.

- Szia. - motyogtam.

- Gondolom azért jöttél, hogy szakítsunk, nyilván te is tudsz már erről. - ült le az ágyra.

Ezzel a hirtelen jött lényegre töréssel nagyon meglepett, azt hittem húzni-vonni fogja a dolgot, és nekem kell majd kimondanom a végső szót. Még jó, hogy nem így történt, mert abba belehaltam volna.

- Igen. - tettem zsebre a kezeimet.

Hinata lehajtotta a fejét, azt már csak nem várhattam el tőle, hogy a szemembe nézzen, mikor szakítani készülök vele.

- Tudom, hogy semmin sem tudok változtatni, hiszen amit tettem, az teljességgel megbocsájthatatlan, de meg kell értened. - mondta remegő hangon.

- Ezt meg hogy érted? Ezt megérteni nem lehet. - fortyantam fel.

- Ez akkoriban volt, mikor… Nos, gondolom, emlékszel az időszakra, mikor egy időre külön váltunk, mert kissé öszezörrentünk.

Igen, emlékszem arra az időszakra. Hinata és én elég csúnyán hajba kaptunk, és egy időre szétváltunk, mondván, hogy mind a kettőnknek jót fog tenni az idő. Jót is tett, hiszen kibékültünk, de soha sem fogom elfelejteni azt az időszakot.

- Szóval… Egyik este felmentem Inohoz, de csak Shikamaru volt otthon. Látta, hogy rosszul vagyok, ezért felhívott. Adott egy kis innivalót, megkérdezett, hogy mi bajom, aztán egy kicsit beittunk. Mind a ketten részegek voltunk, és ez szóljon a mentségemre. Igen, lefeküdtünk, és igen, nem ellenkeztem, mert nagyon bánatos voltam. Egyszeri kaland volt, soha többé nem történt meg, mert mikor rájöttünk, hogy mit tettünk, kerülni kezdtük egymást. Titokban tartottuk, mert nem akartunk belőle ügyet. Jól is ment, de nem tudtam, hogy terhes vagyok, hiszen arra tisztán emlékszem, hogy védekeztünk, emiatt nem is aggódtam emiatt. Csak most tudtam meg, és mivel mostanában eléggé ideges voltam, mert Ino gyanakodni kezdett, ezért felgyülemlett a stressz, és ezzel a babának ártottam. - mesélt el-elcsukló hangon.

Nem akartam ezt hallani, sokkal jobb volt, míg nem kellett szembesülnöm a valósággal, és magammal, hogy egyetlen csajt sem tudok megtartani, pedig én nem tettem semmi rosszat.

-       Akkor, szerintem mind a ketten tudjuk, hogy mit kell tennünk. - szólaltam meg hosszas csend után.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés