Sakura:

Mióta Sasuke visszajött, az életem kerekestül felfordult. Én nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan hogy is érzek iránta, hiszen olyan régen volt az, mikor bármit megadtam volna, csak egy elismerő pillantásért is. De most, már lehet, hogy nem is vágyom rá annyira. Az ölelést sem azért adtam, mert a szerelmemet próbáltam meg kifejezni, hanem a hálámat, amiért rászánta magát, és kinyögött egy szívből jövő bocsánatot.

- Sakura! - kiáltott utánam valaki, mikor hazafelé menet majdnem fellöktem az illetőt, majd elmentem mellette.

- Jaj, ne haragudj, Tenten. - segítettem fel.

- Veled meg mi a hét szentség van? Olyan furcsa vagy. Történt valami? - vizslatott aggódó tekintettel.

- Persze, csak történtek dolgok. Majd elmesélem, de most haza kell mennem. - próbáltam valamilyen kifogást keresni, mert nem volt kedvem megosztani vele, hogy milyen furcsa érzelmek kavarognak bennem.

- Jól van. Akkor majd később. - intett, majd elindult az ellenkező irányba.

Egy darabig még bámultam utána, aztán elindultam hazafelé. Útközben összefutottam Chojival, és Inoval is sikerült összetalálkoznom. Sasukét mintha a föld nyelte volna el, pedig eléggé kicsi lett Konoha, hogy rengeteg helyet lezártak, ugyan is a háborút még mindig nem heverte ki a falu. Szerettem volna még vele beszélni, hogy az ölelést ne értse félre, hiszen lehet, hogy még mindig idegesítem őt, habár, az utóbbi időben nem lógtam a nyakán, nem voltam mindig a közelében, és próbáltam mindig hideg, elutasító lenni vele, mintegy éreztetni vele, hogy nem bocsájtottam még meg neki teljesen. Bár tudom, hogy még mindig szeretem egy kicsit, és ez lehet, hogy soha sem fog változni, de nem hiszem, hogy ezek után helyes szeretnem. Mindenki elítél miatta, csak Naruto nem, aki megérti, sőt, még bíztat is, holott nem hiszem, hogy erre szorulnék, inkább pont az ellenkezőjére.

Mikor hazaértem, gyorsan megvacsoráztam, utána megpróbáltam felhívni Hinatát, de nem vette fel. Lehet, hogy éppen Narutoval csinálnak valamit. Annyira örülök, hogy így összejöttek, hiszen így, legalább Naruto mást talált, valami olyan lányt, aki meg tudja neki adni azt, amit én soha. Hisz én soha sem szerettem Narutot, csupán barátomként, és ő ezt rengetegszer félreértette. Én próbáltam már neki kedvesen elmondani, de volt, amikor nem értette meg a finom célzást, és olyankor kerek perec ki kellett mondanom, hogy ne képzeljen többet a dologba, mint amennyi valójában benne van. Ilyenkor, a mindig boldog óceán-kék szemei elsötétültek, de aztán mindig felélénkültek. Nem régen kezdett el Hinatával randizgatni, aki mostanában mindig vigyorog, mint a vadalma. Egyre bátrabb, kissé merészebb cuccokat is felmer húzni, és sokkal magabiztosabb lett.

Elmosolyodtam, majd elindultam tusolni, hogy elüssem az időt, hiszen ma korábban el tudtam jönni. Szerintem azért engedtek el, mert holnap lesz a szülinapom, és azt gondolták, hogy nagy banzájt csapok. Nem igazán gondolkodtam ilyenen, hiszen, mióta Sasuk elment, nem ünneplem a születésnapomat, és mióta visszajött, ez az-óta sem változott. Szóval idén sem láttam értelmét annak, hogy nagy bulit csapjak.

Mikor végeztem, elnyúltam a kanapén, és gondolkodtam, hogy mit csináljak, hiszen még csak délután négy óra volt. Gondoltam egyet, felhívtam Inot, Tentent, Hinatát is megpróbáltam még egyszer-és szerencsére fel is vette- és elindultam a szekrényem felé. Felvettem egy rózsaszín topot, egy élénkzöld cicanadrágot, rá pedig egy furcsa szoknyát, felkötöttem, a most már derékig érő rózsaszín hajam a fejem tetejére, és elindultam kifelé. A lányokkal a játszótér előtt beszéltük meg a találkozót. Azután elindultunk, hogy valamit csináljunk négyesben. Elmentünk édességet enni, aztán kimentünk a parkba, közben mindenféléről csacsogtunk. Hinata érdekes dolgokat mesélt, hogy mi is történt vele, míg én nem tudtam felhívni.

Mire hazaértem, semmi erőm sem maradt, így megint megejtettem egy gyors tust, aztán arccal előre dőltem az ágyba, és mire magamra húztam a takarót, már aludtam is.

Sasuke:

Tudtam, hogy holnap van Sakura szülinapja, ezért valamilyen ajándékkal szerettem volna neki kedveskedni, bár ezúttal, szigorúan csak baráti alapon. Kimentem a piacra, hogy körülnézzek, de semmi olyat nem találtam, ami jó lenne Sakurának. Nem tudtam mivel kedveskedhetnék neki, ezért ég egyszer körbejártam a piacot. Az egyetlen értelmes dolog, amit láttam, az a virág volt, de szerintem nem csak virágot kéne neki vennem, meg az holnapra úgy is elhervad, ezért azt holnap is meg tudom venni sebtében. A könyvárusnál jártam, mikor megakadt a szemem, egy aranyos kis könyvön. Emlékszem, hogy Sakura mindig ennek az írónak a könyveit bújta, mert ő írt a legjobban (szerinte) a gyógyításról, meg ilyen vacakokról.

Kifizettem a könyvet, majd elrejtettem, és gyorsan hazamentem. Otthon találtam még egy nagyon régi csomagoló papír maradványait, úgy hogy gyorsan becsomagoltam az ajándékot, és már mentem is az ágyba. De nem tudtam aludni, azon járt az eszem, hogy vajon tetszeni fog-e Sakurának a könyv, hiszen azóta már lehet, hogy olvasta is. Aztán végül nem bírtam tovább az agyalást, és egyszerűen elaludtam.

Másnap reggel nyúzottan ébredtem, de rögtön felélénkültem, mikor egészen eljutott az agyamig a való világ, és eszembe jutott.

- Sakura szülinapja. - motyogtam magam elé, majd - akár csak Naruto - energikusan kipattantam az ágyból, és indultam zuhanyozni.

Mikor végeztem felöltöztem, majd felkaptam a könyvet, amely egészen eddig az íróasztalon hevert, majd rohantam Sakurához. Útközben mindenki nézett utánam, hogy mégis mit rohangál itt egy őrült reggel kilenckor. De nem tudott érdekelni, valamilyen módon, folyamatosan késztetést éreztem arra, hogy Sakurával legyek. Lássam őt, tudjam, hogy bármikor megérinthetem, hozzászólhatok.

Sakura egy háromemeletes, takaros kis házban lakott, amelyet az elsők között újítottak fel a háború után. Szép, halványkék színe bizalmat sugárzott. Mindig öröm volt belépni a házba, majd elindulni a második emeletre, ahol Sakura is lakott. Szerettem itt lenni, mindig is szerettem. Sakura lakása ontja magából az otthonosságot, a bizalmat, öröm oda belépni, leülni. Különösen Sakura vendégszeretetét szeretem. A vendégekkel mindig kedves, mindig megkínál valamivel, és mindig nagyon aranyos, még a féleszű szöszivel is, aki néha csak azért jön, hogy egy kicsit potyázhasson.

Mikor felértem a másodikra, kicsit lassítottam, megpróbáltam a légzésemet is rendbe hozni, hogy ne tudja, miatta futottam végig reggel kilenckor a főutcán, ahol ilyenkor a legtöbben mászkálnak, és végignézhették, ahogyan a mindig rideg Uchiha Sasuke végigrohan ott. Végül nyugodtabb tempóban a folyosó végéig sétáltam, majd megálltam az utolsó előtti ajtónál, ahol egy kis acéltáblán, Sakura neve állt, belevésve a táblába. Mindent szerettem, ami Sakuránál van. Az ajtaja előtti kis rózsákat, a macis lábtörlőt, és a mogyoróbarna ajtót, amin mókás, mégis aranyos matricák voltak kiragasztgatva.

Komótosan bekopogtam. Hallottam, hogy az ajtó túloldaláról, a lakás tulajdonosa alatt megcsikordulnak a falécek. Ez volt az egyetlen, amit nem szerettem a lakásban. Hogy minden léptemnél megcsikordul alattam valami. Kulcszörgés, aztán Sakura kidugta a fejét az ajtón. Bár még csak reggel kilenc volt, és szombaton még minden normális ember, akinek nincsen dolga, alszik még, Sakura még sem úgy nézett ki, mint akit az ágyból vertem fel.

- Szia. Hát te? - érdeklődik, szélesre tárva az ajtót.

- Csak boldog szülinapot akartam kívánni, meg hoztam izét. - nyújtottam át neki a szépen becsomagolt könyvecskét, közben majdnem elfutottam, annyira zavarban voltam.

- Köszönöm. Gyere be. - invitált.

Beléptem, és persze a cipőmet is levettem, nem akartam mindent összesározni. Az ajtó rögtön a nappaliba nyílt. A nappali és a konyha össze voltak nyitva, és csak egy hatalmas, citromsárga szőnyeg jelezte, hogy az a nappali. A szőnyegen egy kis kanapé, és két fotel kapott helyet. A kanapé előtt egy kis dohányzóasztalon egy váza virág, és egy könyv állt, valamint egy tál rágcsa. És a könyvben könyvjelző volt, gondolom nem régen kezdte el olvasni. A szemben lévő, hatalmas polcrendszeren egy tévé kapott helyet, körülötte pedig a polcok csak úgy roskadoztak a rengeteg könyvtől. A legtöbb kötet attól az írótól van, akiért (úgy tűnik) Sakura még mindig oda van. A konyha egy pultból, sütőből, mikróból, hűtőszekrényből, és egy bárpult szerűségből állt, ahol három bárszék kapott helyet.

A konyha melletti ajtó a hálószobába nyílik, és a mellette lévő a fürdőszobába. Azokból a helyiségekből, amiből most nem látni semmit, azokból is árad a napi ízlés, na meg persze a jó ízlés, és az otthonosság. Pont az ellenkezője az enyémnek.

- Jaj, pont ez a kötet hiányzott! - sikít fel, mert gondolom kibontotta az ajándékát.

- Izé… Nem tudtam, hogy melyik van meg. - szabadkoztam.

- Pont ezt nem olvastam még. - mosolygott rám melegen.

Leültetett a kanapéra, a kezembe nyomott egy pohár valamit, és elkezdtünk beszélgetni, amolyan semleges dolgokról. Most én sem hagyatkoztam a szókincsemre, próbáltam minél többet beszélni, hiszen eddig ez nem nagyon volt szokásom.

Mikor már sokadszorra kacagtattam meg, témát váltottunk.

- És, szerinted Tsunade mikor küld majd küldetésre? - érdeklődte.

- Gondolom, ha történik valami. - vontam meg a vállamat.

- Gyanús nekem, ez a háború utáni csend. Minden falunak háborognia kellene. - csóválta meg a fejét.

- Lehet, hogy most mindenki a falu helyrehozásán dolgozik. Az is lehet, hogy semmi baj, már minden rendben. Biztosan lesz majd valami. - vontam meg ismét a vállamat.

- Lehet, hogy igazad van.

- Nekem mindig igazam van. – rikkantottam, mint Naruto.

Ezen megint kacagott. Nem is tudtam, hogy vicces is tudok lenne, na meg pláne, hogy ennyire. Sakura olyan szép volt, mikor nevetett. Ezért nem szerettem látni, azt a rideg Sakurát, aki már nem olyan, mint régen.

Éreztem valamit. Olyan… Nem is tudom, hogy milyet. Jó volt nézni Sakurát, aki immáron a szőnyegen ült, és kacagott. Végre felült, majd visszaült mellém, és elvette az asztalról a poharát, amiben már alig volt a löttyből, aminek szerintem szörnyű íze volt.

- Sakura… csúszott ki a számon.

- Hm? - fordult felém.

Macska szemei most az arcomat vizslatták. Nem bírtam tovább, viszont persze valaminek megint bele kellett rondítania a tervembe, miszerint megcsókolom Sakurát, még ha ez teljesen hülyén is hangzik. Valaki kopogott, mintha direkt az én tervemet szeretné meghiúsítani. Sakura felállt, letette a poharát, majd komótosan az ajtóhoz sétált, leakasztotta a láncot, és kidugta a fejét.

- Sakura-chan! Boldog szülinapot! - hallottam, a mindig energikus, idióta szőkének a hangját, aki pont a legjobbkor tudott jönni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés