Tsunade még a levél érkezésének napján útjára indított három Anbu katonát, akik a Madarától kapott, valamint egy Tsunade által írt levéllel indultak útnak. A nő saját iratában felkérte a Kagékat egy találkozóra, és biztosította őket arra, hogy nem átverés. És hogy ezt bebizonyítsa, megkérte őket, hogy találkozzanak a Rido hídnál Augusztus 24-én, vagyis egy héttel a küldöncök kiküldése után, és ott közös megegyezés alapján választják ki a megbeszélés helyszínét. Az Anbu katonák három nappal később értek vissza három levéllel. Bár mindhárom Kage beleegyezett a találkozóba, azért nem bíztak meg teljesen bennünk, így mindenki kísérőket hoz majd magával. Tsunade még a levelek érkezésének napján elindult a hídhoz, és magával vitte Kakashi-senseit és Gai-senseit.
A konyhában ültem, és a kakaómat ittam egykedvűen, üveges tekintettel. Az elmúlt napokban igen nagy volt a sürgés-forgás a faluban. A háború híre az összes ninját megrendítette, így nem kellett hozzá sok idő, és a falusiak is tudomást szereztek róla. Teljes pánik tört ki, mindenki félt és el volt keseredve. Az elmúlt napjaim így leginkább azzal teltek, hogy az embereket nyugtatgattam. Még gondolkodni is alig maradt erőm. Narutot küldtem el bevásárolni, pedig ő is eléggé kimerült, ugyanis Tsunade a távollétének idejére egy csomó küldetést adott neki, hogy lefoglalja valamivel. Idegesen kopogtattam az asztalon, az idegeim kezdték felmondani a szolgálatot, olyan régóta voltam fenn. De még nem aludhattam, ugyanis Naruto mostanában rászokott az általam készített ételekre, főleg a ramenre, és még főznöm kellett neki. Ichiraku pedig tegnap bezárta a boltot a háború miatt, hogy maradjon elég készlete. Ráadásul ma még egy vendéget is vártunk, név szerint Yamato-kapitányt, aki egy igen fontos feladatról szeretne velünk beszélni. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Fogalmam sem volt, hogy miféle feladatról lehet szó, így Narutonak sem szóltam róla, nehogy egész nap fel alá járkáljon a lakásban. Viszont ha a kapitány nem kapja össze magát és nem siet, akkor várhatja, hogy ajtót nyitok neki.
- Sakura, megjöttem! Hoztam jégkrémet is, hátha az felfrissít. Bár nem tudom melyik a kedvenced, így csokisat vettem, az jó lesz?- lépet be Naruto az ajtón. Jobb kezében egy fehér nejlonzacskót lengetett, amiben a vacsora hozzávalóit, és a jégkrémeket hozta. Szőke haja csurom vizes volt, a ruhájából pedig csavarni lehetett volna.
- Persze, köszönöm. Csak nem esik odakint? Nem is hallottam. – Az ablakok felé néztem, ahol szinte függönyt képzett az eső. Nagyot kortyoltam a kakaómból.
- Akkora zuhé van, hogy alig láttam az orrom hegyéig. – bökte meg Naruto az orrát - Az utcákon egy lélek sincs, nem is csodálom, kilépsz, és mintha nyakon öntenének egy vödör vízzel. Remélem hamar eláll.
- Én meg azt, hogy Yamato kapitány azért eljön. – Naruto meglepetten vonta fel a szemöldökét. Már éppen kérdezte volna, hogy miről beszélek, amikor valaki jó hangosan kopogott az ajtón. Az Uzumaki azonnal talpra ugrott, már most kíváncsibb volt, mint én. Vagy nem annyira fáradt. Na, mindegy. Naruto gyorsan beengedte a vendégünket, aki úgy nézett ki, mintha belelökték volna egy tóba.
- Sziasztok. Gondoltam nem bocsátanátok meg nekem, ha nem jönnék, ezenkívül tényleg fontos dologról lenne szó, így elindultam. Sajnos alig két perc után elkapott az eső. – Mutatott Yamato kapitány ázott ruhájára.
- Én is reméltem, hogy ennek ellenére eljön. Miről lenne szó? – kérdeztem, és közben elindultam a fürdőszoba felé törölközőkért.
- Tsunadénak még az indulása előtt felvetettem egy ötletet, amibe némi habozás után bele is egyezett. Egy edzéstervről volna szó. – mondta. Egy edzésterv? Tsunade pedig habozott a beleegyezéskor? Kérdő tekintettel nyomtam egy törölközőt a kapitány kezébe, egyet pedig Narutoéba.
- Miről lenne pontosan szó? – kérdezte a szőke. Yamato kapitány óvatosan szólalt meg.
- Ez az új edzésterv kifejezetten nektek szól. Ara gondoltam, hogy kihasználhatnánk, hogy Sakurának engedelmeskedik a Kyuubi…
- Nem! – kiáltott fel rémülten, de elszántan Naruto. Vele egy időben pedig valahol irtózatos robajjal csapott be egy villám. – Nem hagyom, hogy bárkinek baja essen miattam. Ebbe biztos nem egyezem bele.
- Narutonak igaza van, ez iszonyú veszélyes, hiszen minden egyes átváltozásból nehezebb visszajönnie, és mindig nagyobb sérüléseket szerez közben. – mondtam én is.
- Mindkettőtöknek igaza van. Természetesen én is és Tsunade is felmértük a kockázatokat. Nem kötelező megtennetek. De mindenképpen nagy segítség lenne. - Naruto mondott volna valamit, de beléfojtottam a szót.
- Még átgondoljuk. – mondtam elszántan. Mindketten meglepett tekintettel méregettek. Yamato kapitány szólalt meg előbb.
- Azt megköszönném. Nyugodtan gondolkodjatok csak. Ne feledjétek, az sem baj, ha nemet mondotok. Azt hiszem, akkor most megyek. – mondta, és már nyitotta volna az ajtót.
- Várjon! Kint zuhog az eső. Nyugodtan maradhat.
- Köszönöm szépen, de azt hiszem, most van min gondolkodnotok. Most igazán zavaró lennék, higgyétek el. Akkor, sziasztok!
- Viszlát! – köszöntünk egyszerre. Miután becsukódott az ajtó, mindketten csak csendben álltuk. Nagyon nehéz döntést kellet meghoznunk. Természetesen mindkettőnk a másik egészsége miatt aggódott, ezért nem egyeztünk bele. De egy nagyobb célt nem érne meg?
Továbbra is csendben elindultam az asztal felé, majd elvettem a zacskót, amit Naruto nemrég rakott le oda. A Jégkrémek már megolvadtak egy kicsit, de még ehetőek voltak, így kivettem egyet, a másikat pedig az asztalra tettem, majd elkezdem vacsorát készíteni, közben pedig az érveken gondolkodtam, hogy miért ne, és az ellenérveken, hogy miért lenne jó.
- Nem. – Szólalt meg csendben Naruto. Megfordultam. Még mindig ugyan ott állt, mint mikor Yamato kapitány elment. Teljesen kétségbe volt esve. – Nem fogom veszélybe sodorni az életed. Felsóhajtottam.
- Naruto, ez nem csak rólunk szól. Hidd el, hogy én sem szeretném, ha neked bajod esne. De ez most túlmutat rajtunk, sőt még Konohán is. Ez a ninják jövője. És ha bármiben segíthetünk, hogy jobbá tegyük, ha bármi esélye van, hogy megnyerhetjük ezt a háborút, akkor én meg akarom nyerni! A ninjákért. A jövőnkért. Viszont ha veszítünk, Sasukénak nem lesz hova hazajönnie. – mondtam felszegett állal. Naruto hirtelen szintén felszegte az állát.
- Teljesen biztos vagy benne, hogy ez akarod, Sakura? – kérdezte
- Teljesen. – mondtam elszántan. Mindkettőnk szemében tűz csillogott, bár Naruto tőle teljesen nem megszokott módon még mindig óvatosabb volt. Elvette az asztalról a jégkrémet, és kinyitotta.
- Akkor veled tartok. Együtt megcsináljuk. Győzni fogunk, hogy Sasukénak legyen hova hazajönnie. – mondta mosolyogva, majd jókorát beleharapott a jégkrémbe. Hatalmas szemekkel néztem, ahogy a következő pillanatban térdre rogyott és felkiáltott.
- Agyfagyáááás! – majdnem sírva röhögtem, ahogy Naruto prüszkölve rázta a fejét.
Másnap Narutoval és Yamato kapitánnyal együtt álltunk, messze Konohától, egy tisztáson. Mindhárman nagyon izgultunk, még a kapitány is, ami elég szokatlan volt. Mikor ma reggel elmentünk hozzá, hogy közöljük, mégis elvállaljuk a kiképzést, azonnal indulni akart. De Naruto nyafogott, hogy éhes, otthon nekem sem ment le egy falat sem a torkomon, szóval előbb reggeliztünk, aztán indultunk el a legnagyobb titokban. Most mindenki elszántan tekintgetett a másikra. Yamato kapitány kézjeleket formált, mire Naruto körül egy nagy, faoszlopokból álló kör jelent meg. Meglepetten felkiáltott, ahogy feltörtek a földből.
- Akkor kezdhetjük? – kiáltotta a kapitány. Mindketten elszántan bólintottunk, mire újabb kézjeleket kezdett el formálni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
