Nyár van. Még is esősre sikeredett ez a nap. Egy ninja kinek szemei bevannak kötve egy kőszobor tetején ül, és bár nem lát, még is a mélybe bámul. Lassan emeli fejét az ég felé, és hagyja, hogy az eső cseppek arcára hulljanak.

„ Kakashi: A nevem Kakashi Hatake. Hogy mit szeretek és mit nem...erről nem szívesen beszélnék. A jövőről szőtt álmom...ezen még nem is gondolkoztam. hobbim...elég sok hobbim van.

Sakura: Szóval mi csak a nevét tudtuk meg.

Naruto: Az én nevem Naruto Uzumaki. Szeretem az instant tésztalevest, főleg azt a tésztalevest amire Iruka sensej hív meg  Ichiraku éttermébe, de utálom azt a 3 percet amíg a tészta felszívja a forró vizet. Hobbim az, hogy különböző leveseket kóstolgatok és összehasonlítom őket. Az álmom pedig az hogy én leszek a legnagyobb hokage, mert akkor az egész falu tisztelni fog mint ha fontos ember lennék nagyon fontos ember.

Sakura: Az én nevem Sakura Haruno. Hogy mit is szeretek...úgy értem hogy kit is szeretek? Hobbim(kuncog) a jövőről szőtt álmom(kuncog).

Kakashi: És mit nem szeretsz? 

Sakura: Narutót!

Sasuke: A nevem Sasuke Uciha. Sok mindent gyűlölök és semmit sem kedvelek különösebben. Nem mondanám, hogy vannak álmaim, mert mindegyiket valóra váltom. Újjáélesztem a klánomat és elpusztítok egy bizonyos személyt.”

 - Hm!

” - Én vagyok Konoha leghatalmasabb ninjája, mindenki úgy szólít, hogy…..

- Hogy seggfej!

- Hogy seggfej! Mi! Ja Nem! Sasuke!”

Az Uchiha vett egy nagy levegőt, majd jobb kezével megtörölte a víztől csurogó homlokát.

„- Hé, te vékonyszemöldökű gyökér…ezt tedd hozzá a kézikönyvedhez. Egy ember, aki egy nap Levél Falu Hokage-évé válik…és Levél stílus ninjájává…Uzumaki Naruto!

-          Ez az idióta…feltűnt!”

A férfi szája sarkában ott lapult egy pici mosoly, mely azt jelentette, hogy boldogan emlékszik vissza ezekre az emlékekre.

„Mert mi olyanok vagyunk, mint a testvérek!”

Sasuke összeráncolta a homlokát, majd a mélybe nézett.

„ – Késő éjjel van. Mért ácsorogsz itt, pont ezen az úton?

- Mert ez az út vezet, ki a faluból.

- Menny haza.

- Miért Sasuke, miért nem mondasz nekem soha semmit? Mért kell folyton hallgatnod. Soha semmit nem osztottál meg senkivel.

-          Mi kötelez rá, hogy bármit elmondjak neked? Törődj a magad dolgával. Ne foglalkozz velem.

-          Tudom, hogy megvetsz. A kezdetektől fogva nem kedveltél engem. Emlékszel még? Mikor bejeztük az iskolát, és egy csapatba osztottak minket. Itt voltunk először együtt, és te úgy leordítottál, azért amit mondtam:

-          Nem is, ő mindig csak magával foglalkozik. De akinek szülei sincsenek az, honnan tudja, önző kis takonypóc aki tökegyedül van!

-          Pontosan! Azt hiszed az a rossz, ha a szüleid dühösek rád?

-          De.. miért mondod ezt most nekem?

-          Azért mert, bosszantasz!

-          Nem emlékszem.

-          Gondoltam. De akkor is. Aznap kezdődött minden. Aznap kerültem össze veled, meg persze Narutoval, és Kakashi senseijel. Együtt mentünk küldetésekre. Nem volt séta galog. És néha szörnyen nehéz volt. Még is, minden nap hozott valami jót. De még is, élveztük igaz? Tudom, hogy mit műveltek a családoddal. Átérzem. De hiába állnál bosszút, attól senki sem lenne boldogabb. Nem hoz örömet, neked sem, és nekem sem.

-          Ahogy vártam. Ti és én különbözünk egymástól. Az én utamon ti nem követhettek többé. Győzködtem magam, hogy tényleg a csapatban van a helyem, és azt kell tennem, amit nektek. Mi négyen jól dolgoztunk együtt. De a szívem azt parancsolja, hogy bosszút kell állnom. Mindig is ez volt az életcélom. Nem tudok olyanná válni, mint te vagy Naruto.

-          ÉS ezért inkább megint a magányosságba menekülsz? Hisz magad mondtad az nap, hogy nincs rosszabb, ha valaki egyedül van. Most már megértem, hogy mennyire fáj ez neked. Igaz nekem van családom, közeli barátaim. De hogyha te itt hagysz engem Sasuke az olyan lenne számomra mint ha egyedül lennék.

-          A közös időnk már elmúlt, újnap virrad, és mind a saját utunkra lépünk.

-          De én… Annyira szeretlek téged, hogy a szívem is, majd bele szakad. Ha mellettem tudnál maradn,i akkor nem bánnád meg. Ígérem, esküszöm neked, hogy csodálatos boldogságot kapsz cserébe. Kérhetsz bármit mindent, megteszek érted, csak kérlek, könyörögve kérlek, hogy ne menny el. Még a bosszúdban is segítek, nem számít miről kel lemondanom érted segítek. Csak maradj itt, maradj itt velem. Vagy ha itt rossz, akkor vigyél magaddal engem is.

-          Olyan, vagy mint régen, csak bosszantasz.

-          Ne mennyel! Ha elmész akkor, sikítani fogok!

-          Sakura. Mindent köszönök!

-          Sasu-ke…” 

Sasuke látszólag semmilyen érzést nem mutatott ki. A gyenge kötés miatt, ami a szemét fedte, még sem védett elég jól. A fiú félre tette férfias büszkeségét, és hagyta, hogy a könnycseppek az esővel együtt végig folyjanak bőrén.

„Tégy bármit, és válj bármivé, én örökké szeretni foglak!”

Itachi ezekkel a szavakkal búcsúzott öccsétől. Már csak az a kérdés, hogy Sasuke hogy dönt. Vajon a háború hogyan végződik, majd?

-          Sasuke!

A fiú hírtelen fordult meg, igaz nem látta kiáll előtte, de a hangja eltéveszt hetetlen volt.

- Sakura, mit csinálsz itt? – A lány leült mellé, és figyelte ahogyan az eső cseppek egyre jobban hullnak.

 - Ezt én is kérdezhetném. – A lány felhúzta a térdét, és körbe fogta karjával. – Pihenésre lenne szükséged. A háborúnak még nincs vége. Te pedig még nem állsz készen, hogy visszatérj a csatatérre. Jobb lenne ha pihennél. –  A medika nem fordult volt csapattársa felé, inkább a mélybe nézett.

- Ezért jöttél? – érdeklődött tovább.

- Ez az a hely, ahol Narutoval összeütköztetek, miután elmentél. A Végzet völgye. – Sakura sóhajtott egy nagyot, majd Sasukéhoz fordult. A fiú kíváncsian emelte rá tekintetét. – Leveszem a kötésed. – A lány szép óvatosan letekerte a fiú fejéről a kötést. Sasuke bátran nyitotta ki szemeit. Az első pillantása a medika volt, aki kíváncsian fürkészte az Uchiha arcát.

- Ne nézz így, mint aki most kapta vissza a látását. – Duzzogott.

- Ne haragudj, de valahogy úgy is mondhatjuk. Hiszen nem sok kellett volna, hogy az legyél. – Sóhajtotta.

- Naruto?

- Még mindig pihen. Ahogy neked is azt kellene tenned! – Emelte fel a hangját a medika.

- Ismersz már, tudod, hogy nem vagyok oda a pihenésért.

- Kérdeztem? – emelte föl a szemöldökét Sakura.

- Válaszoltam. – Vont vállat.

- Nem vagy egy könnyű eset még most sem. Makacsabb, vagy mint az előtt. – Sasuke erre már semmit nem válaszolt, csak az égre nézett, becsukta a szemeit, és halványan elmosolyodott. 

 Sok-sok évvel későb:

   A háború győzelemmel zárult. Madara végleg eltűnt a föld színéről. Obito megbocsátást kapott, hisz nagyban hozzájárult a győzelemért. Az eleset shinobik részére felállítottak egy szobrot, és minden halott nevét felírták egy hatalmas kőtáblára, amit Konohától nem olyan messzire helyeztek el.

  Naruto végül hokage lett, és beteljesítette az álmát. Kellett neki bő két év hogy ráébredjen Hinata iránt mást is érez, mint barátság. Így egy nap elment és felkereste a lányt, hogy elárulja neki, valódi érzéseit. Ez be is jött. Összeházasodtak, és született négy csodás gyerekük aki, ma az ANBU szolgálatában állnak. Sasuke oldalán.

  Az Uchiha, aki legenda lett, szinte, hogy képes volt a klán utolsó tagjaként életben maradni. Mikor  Naruto elfoglalta a hokage posztot, kinevezte legjobb barátján az ANBU kapitányának. Persze az ifjú Uchiha nem érte be ennyivel. Mert neki volt egy célja, ami az, hogy megölje a bátyát, és, hogy újjá élessze a klánját. Így egy májusi délutánon betoppan Sakurához a kórházba és a betegei előtt letérdelt, hogy megkérje a medika kezét. A lányt váratlanul érte, még is igent mondott. Az esküvőt még azon a héten megtartották A gyerekek sem maradhattak el, Sasuke nem érte be egy vagy két gyerekkel, neki szinte egy egész focicsapat kellett. Igaz Sakura annyit nem szült, de öt kislurkóval beérték. A gyerekek persze mind az apjukra ütöttek külsőre, belsőre inkább az anyuk voltak. Sakura büszke volt családjára. A két lánya mind orvos lett, a fiúgyerekek pedig vagy a gyökér, vagy pedig az ANBU-nál szolgáltak hűségesen.

   Akár, hogy is nézzük a vége még is csak Happy End- lett. Hiszen Naruto is hokage lett. Sasuke is elérte a célját, és megvalósította az álmát, Sakura pedig ahhoz a férfihoz ment, hozzá, akit mindig is szeretett.

The End.

-          Szóval azt akarod nekem mondani, hogy Uzumaki Jouta felesége akarsz lenni? És terhes vagy? – Sasuke hold sápad lett, mikor megtudta, hogy nagyobbik lánya az Uzumaki családba akar bekerülni.

-          Tudom apa, de én szeretem Jouta-t és a baba is közeleg már. – Ölelte magához barátját Aoi.

-          Sakura! A lányunk megőrült! – Ordította el magát Sasuke. – Még is mennyi idős terhes vagy?

-          Hát olyan öthónapos körül. Kérlek apa ne csináld. Huszonkét éves vagyok. Eltudom dönteni, hogy mit szeretnék. Nem vagyok már kislány! – Emelte fel a hangját.

-          Tudtam, hogy rossz ötlet volt elengedni téged ezzel a ficsurral ködrejtekbe félévre. – Az Uchiha apuka idegességében már a fejét fogta. Sakura a vállára tette a kezét és csitította. – Nem nyugszok meg Sakura. Nézd meg, hogy mit tett! Teherbe ejtette a lányunkat! Ezért megölöm! – Sasuke elindult veje felé, de a lánya elé állt.

-           Apa!  - apa és lánya farkas szemet néztek.

-          Azt elfelejtettük említeni, hogy két kicsi van. – Jouta nem is gondolt  milyen, bajt követett el azzal, hogy ezeket a szavakat kiejtette.

-          Hogy, Micsoda! – Sasuke feje főt az idegességtől. – Olyan mihaszna vagy, mint az apád. Látszik, hogy Uzumaki vagy. Most pedig szaladj, míg szépen mondom, és tűnj innen különben azt is megbánom, hogy a keresztapád lettem!  - Kiabálta.

-          De apa! – Ellenkezett lány.

-          Csönd legyen! – Hogy voltál képes összeállni egy Uzumakival! Komolyan a pofám leszakad!

-          Na elég legyen. Sasuke úgy viselkedsz, mint egy gyerek. A lányunk már nagy kislány, eltudja dönteni, hogy mit szeretne. Ő pedig hozzászeretne menni a kereszt fiúnkhoz. Ráadásul terhes is tőle, nem hogy örülnél neki, hogy boldog, inkább lecseszed őt. – Sakura csípőre tette a kezét, és haragosan nézett férjére.

-          Na de édesem… - lepődött meg feleségén.

-          Semmi de, most azonnal, Jouta után mész és elnézést kérsz a viselkedésedért, addig míg ezt meg nem tetted, ne is gyere haza!

Sasuke bólintott, majd kiment az ajtón, és elkezdte keresni vejét. Nem kellett sok, meg is találta. A fiú egy padon ült, és bámulta a nagy semmit.

-          Leülhetek? – kérdezte Sasuke.

-          Ha azért jött, hogy leordítsa a fejem, és elmondja vagy hússzor, hogy nem vehetem el a lányát, akkor jobb ha elmegy. Megértettem, először is, nem kell a rizsa. – tette keresztbe maga előtt a karját a fiú.

Sasuke leült, és ő is a nagy semmibe kezdett bámulni.

-          Tudod Jouta ha annyi idős leszel, mint én, és olyan múltad lenne mint nekem, akkor hidd el te is valahogy így kezelnéd a dolgokat. Főleg, még ha olyan ember lenne a legjobb barátod mint az apád. – A fiú az idős Uchihára  emelte a tekintetét.

-          Aoi azt gondolja mindent tud az életről. De ez nem igaz. Egy gyerek nagy felelősség, nektek pedig kettő is lesz.

-          Készen állok arra, hogy apa legyek Sasuke.! – A két férfi egymásra nézett, majd Sasuke szólalt meg hamarabb.

-          Elhiszem fiam. De szerinted Aoi is készen áll arra, hogy anya legyen? – kérdezte. Jouta nem szólt semmit, ismét előre fordult, és csak némán bambult.

-          Sakura huszonnégy évesen szülte meg az első gyerekünket. Aoi-val pedig már majd nem a huszonkilencet is. Ti sem vagytok lemaradva ettől a kortól. – nagy csönd – De ha ti úgy érzitek készen álltok rá, és szülővé érettetek, akkor áldásomat adom rátok.

-          Köszön Sasuke! – Kezet fogtak, majd Jouta visszaszaladt az Uchiha birtokhoz.

Sasuke sétálva indult vissza a házhoz. Mikor benyitott az ajtón a boldog pár már elment, hogy megbeszéljék az esküvővel kapcsolatos tennivalókat.

-          Sasuke. – A férfi a hang irányába fordult. – Büszke vagyok rád. – Sakura megcsókolta férjét, majd jó szorosan magához ölelte.

-          Hogy telik az idő. – sóhajtotta.

-          Bizony. Már az ötvenet is túlléptük. – simogatta férje arcát, a nő.

-          Arra gondoltam, hogy elmehetnénk sétálni egyet, olyan szép időnk van.

-          Igen, ez jó ötlet.

Május van. Az ég kék, a fűzöld, az idő csodálatosan meleg. A fák virágoznak, a madarak csiripelnek. A természet tavaszkor éled ujjá. Sasuke és Sakura kézen fogva sétálnak a Konohából kivezető úton. Addig, amíg el nem jutnak egy bizonyos padig.

-          Emlékszel még? Ezen a helyen valtam be neked az érzéseimet. – Mosolygott Sakura. Sasuke leült és megkérte feleségét csatlakozzon mellé.

-          Mi tagadás, ez volt az a hely. De, ha itt maradok, akkor most nem biztos, hogy ilyen szép életünk lett volna.

-          Lehet igazad van. Az élet sok mindenre megtanított minket. De leginkább arra, hogy az elválás és a megbocsátás mennyire fontos egy ember életében.

-          Nagy szavak. - Fogta meg Az Uchiha a Haruno kezét.

-          Köszönöm!

-          Mit köszönsz? – érdeklődött.

-          Azt, hogy az nap elmentél. Mert, ha nem így cselekszel, én soha sem lennék medika. És nem lett volna célom sem az életben. Hálás vagyok ezért neked.

-          Ugyan már - dőlt hátra a padon – Nekem kellene hálásnak lennem, hogy ilyen szép és csodálatos családdal áldottál meg engem. Soha sem lehetek neked elég hálás ezért, hogy boldoggá teszel.

-          Szeretlek!

-          Én is szeretlek Sakura! – Sasuke és felesége még éveken át boldog házasságban éltek.  A múltat elfeledték, és már csak a jövőnek, egy másnak, és családjuknak éltek.

The End! :D

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés