A várakozás hevében a hét szinte észrevétlen gyorsasággal repült el, s csak a pénteki utolsó órán kaptam észbe, hogy újabb unalmas, s egyben fárasztó időszakot tudhatok a hátam mögött. Bár mind a füzetem, mind a tankönyvem nyitott állapotában feküdt előttem, képtelen voltam a tanár mondandójára összpontosítani, az izgalom, a kíváncsiság minduntalan kivetett a tananyag egyhangú világából. Nagyot sóhajtottam, majd körmeimmel halkan dobolni kezdtem a padon, ám egy finomnak jóindulattal sem nevezhető mozdulat félbeszakított – a mögöttem ülő Ten Ten óvatosan az iménti jelzés hatására hátranyújtott kezembe csúsztatott egy papírgalacsint. Diszkréten kibontogattam, s elolvastam rövid tartalmát, habár többször neki kellett futnom, ugyanis barátnőm imádott gyorsan és olvashatatlanul körmölni…

„Jössz szombaton?”

Halkan előkotortam egy tollat a tolltartómból, hogy odafirkantsam a választ, s közben elmosolyodtam, hiszen a jelek szerint nem csak az én gondolataim jártak a buli körül.

„Nem kérdés! Már alig várom, valami azt súgja, nem szabad kihagynom.”

Alig küldtem vissza a papírt, jött is a válasz.

„Íme, egy újabb érv, ami miatt muszáj jönnöd: Hinata! Képzeld, ő is jönni fog!”

Mihelyst alábbhagyott kezdeti megdöbbenésem, elmosolyodtam, megfordítottam a cetlit, és odaírtam még valamit. 

„Képtelenség, hogy ne menjek! Látni akarom Hinatát!”

A megfelelő pillanatban, mikor a tanár a tábla felé fordult, visszadobtam barátnőmnek a papírt, majd hátradőltem a székemen, hogy ismét elmerülhessek gondolataimban – amik most Sasuke felé kalandoztak.
Mint az várható volt, az iskolai kapcsolatunk a randi után sem változott – ugyanúgy zsörtölődtünk, morogtunk a másik viselkedésén, azonban mikor senki sem figyelt oda, észrevétlen egymásra pillantottunk, cinkosan összemosolyogtunk. S bár ez a kis színjáték kezdetben mulattatatott, mostanra már fárasztó és túlságosan hamis volt, így már alig vártam a szombat estét.


*****


- Szóval… Hinata, azt csiripelték a kismadarak, hogy beadtad a derekadat! – mondtam kajánul mosolyogva, miközben barátnőimmel együtt végigsétáltunk a folyosón. Természetesen nem állt szándékomban zavarba, ne adj’ isten, kellemetlen helyzetbe hozni, viszont az ő szájából akartam hallani a választ. 

- Valahogy úgy – erősítette meg a hírt halk hangon Hinata, majd lepillantott a maga előtt összekulcsolt kezére.

- Hát, ez eszméletlen jó lesz! 

- Az bizony – szólalt meg váratlanul Shikamaru a hátunk mögött. – Szóval ne késsetek! Ja, és még valami! Itt a címem.

Azzal Temari kezébe nyomott egy cetlit, nyilván abban a hitben, hogy a mi kisvárosunkban egyszerű eltalálni bárhova, még akkor is, ha életünkben nem hallottunk még az adott utcáról.

- Őszintén remélem, legalább egyikünknek van róla fogalma, hol található a házuk – vetette oda Ten Ten. – Nekem semmit se mond ez az utcanév. 

- Nekem se. – Nyomatékosításképpen fintorogtam egy sort, és megráztam a fejem.

- Mázlitok van, én tudom… Busszal lazán ott vagytok, a belvárosból egy tíz perc. 

- Remek, akkor én megyek is. Csípjétek ki magatokat, szívdöglesztőek legyetek! Holnap este találkozunk, puszi! – Mindenkinek egy ölelés, és már kint is voltam a főbejárat előtt. 

Sasuke óra után szokásához híven szaporán összedobálta a cuccait, és kiviharzott az ajtón, így szinte biztos voltam benne, hogy felesleges minden közelben lévő vertikális felületet lecsekkolnom jelenlétének reményében. Elindultam, de már a második lépés után megtorpantam, s előtúrtam csodálatos táskám aljáról a telefonomat. 
A telefonom kijelzőjének bal felső részén egy kis boríték jelölte, hogy üzenetem jött, aminek megtekintésével nem is vártam. 

„Bocsi, hogy nem vártalak meg, de dolgom van.”

Megvontam a vállam, hiszen szinte biztos voltam benne, hogy okkal lépett le, majd visszaírtam neki Shikamaruék utcáját, és mellékeltem hozzá még egy sort: remélem, tudod, merre van. 
Nem telt bele fél percbe, újfent rezegni kezdett a kis kütyü a kezemben.

„Nem, de erre van a GPS.”

No, tessék, kiderült, hogy a tökéletes srác mégsem olyan tökéletes. Mindegy, ez legyen a legnagyobb problémám holnap este…


**** Szombat délután ****


Egész nap be voltam sózva, pattogtam, kapkodtam jobbra-balra, nem bírtam a seggemen maradni, de azért igyekeztem valami érdemi munkát is végezni, hogy anyáék ne veszekedés hatására engedjenek este utamra.
Pakoltam, takarítottam, porszívóztam, mindent megcsináltam, ami az időmbe belefért, ugyanis öt óra után már kizárólag magamra voltam hajlandó koncentrálni. Természetesen tisztában voltam vele, hogy ha sötét van, úgyse látja senki a fejem, ám egy belső hang állandóan azt szajkózta, hogy nem tehetem ki a lábamat piszkos hajjal, kusza, bozontos szemöldökkel, így nekiláttam a szépítkezésnek.

Először is megmostam a hajamat, majd vizes állapotában magasan a fejem tetejére kötöttem, annak a reményében, hogy valami enyhe hullám benne marad. Azt követően szépen egyenesre szedtem a szemöldökömet, s ha volt oda nem illő szál, eltávolítottam egy csipesz segítségével. Azután leborotváltam a lábamat, hónaljamat, belefeküdtem a kádba, s élveztem, ahogy a kedvenc, kókuszillatú tusfürdőm illata körbevon, ellazít, hidratál.
Apa párszor jópofán bekiabált, gondosan megválogatva szavait, szóval csak úgy zápoztak a fejemre a Sasukéval kapcsolatos bölcsességek, poénok. Azonban valami különös okból kifolyólag cseppet sem zavart, sőt, jóleső érzéssel töltött el a tudat, hogy alig két óra múlva mindenki ledöbbentve Sasuke oldalán fogok besétálni Shikamaruék házába. Persze, maga a tény, miszerint ezt az egész barátnős dolgot elhallgattam a lányok elől, ott motoszkált az agyamban, és össze tudtam volna magam karmolni érte, amiért így Hinataék képébe sunyítok, de féltem a reakciójuktól… Ten Ten arca biztos megnyúlna, és Hinatának kéne felkaparnia az állát a padlóról. A sajátjával együtt.
Végül megráztam kontyos fejemet, s a habszivaccsal kegyetlenül súrolni kezdtem a bőrömet, míg úgy nem döntöttem, hogy eléggé tiszta vagyok.

Akkor kiemelkedtem a habokból, s beletekertem magam egy törülközőbe, amitől jelen, szórakozott helyzetemben úgy éreztem magam, mint egy gigantikus szusi. 

- Már azt hittem, elkoptál, úgy sikáltad magadat! – mondta anya, ahogy elcaplattam mellette párától teljesen felpuhult, a dörzsöléstől vöröslő bőrrel. Nem szóltam semmit, csak a kelleténél kicsit hangosabban csaptam be szobám ajtaját, hogy befejezzem a készülődést.

Miután alaposan megtörölköztem, bekentem a lábamat, a karomat testápolóval, az arcomat pedig egy könnyed hidratálóval, következett a dezodor, a hajvasalás, s végül a ruha felvétele. Hiába emlékeztem kristálytisztán a ruhára, amikor felvettem, rájöttem, hogy az emlékkép a nyomába sem érhet a valódi állapotához, és még gyönyörűbb, mint ahogy az az emlékezetemben élt. 
Boldogan, a mámorban úszva pörögtem a tükröm előtt, s percekig bámultam magamat, és még úgy sem voltam képes betelni a látvánnyal. Ez a fekete, csipkés ruha tökéletesen festett rajtam, a húzott része pedig ápolt és eltakarta a derekamnál lévő vékony kis párnácskát. Beleborzongtam, ha belegondoltam, hogy ebben a ruhában állítok majd be a bulira, ráadásul Sasuke oldalán, aki nyilván hozza a szokásos laza sármját, amivel az egész évfolyamot levette a lábáról… 

A sminkelésre szántam a legtöbb időt, hiszen tisztában voltam vele, hogy a tusvonal vékony kis csíkját kb lehetetlen ugyanolyan ívben, sávban, szögben meghúzni, szóval nem egyszer kellett elölről kezdenem az egészet. 
Végül sikerült két – közel azonos – vonalat húzni zöld szemeim kihangsúlyozására, amiket egy enyhe, halványbarna szemhéjpúderrel toldottam meg. A szemhéjam után következett még egy kis szempillaspirál, egy pici pirosító, és kész is volt a smink. 
Egészen büszke voltam magamra, ugyanis zöld, mandulavágású szemeimre egyszerű, de annál feltűnőbb sminkem teljes egészében felhívta a figyelmet. 
Parfümöt fújtam magamra, a hajamon gyorsan végigszántottam egy körkefével, majd a kistáskámért kaptam, hogy sietve belepakolhassak. Felmértem a szükségleteket, és csak azt dobtam bele, amiről meg voltam győződve, hogy kellhet, vagy jól jöhet. Személyi, telefon, rágó, pénz, kulcs, szempillaspirál és egy púder, ha tönkremenne a sminkem.
Nagy levegőt vettem, kifújtam, majd a gyomromban kezdődő szorító érzést figyelembe se véve lefutottam a lépcsőn.