Másnap egy kiadós alvás után engedélyt kértem a laborba való belépésre, és el is kezdtem a tesztek elvégzését. Vért, nyálmintát, szövetmintát vettem magamtól. Egy kis műanyag lapra téve a mintákat becsúsztattam a nagyító alá. Döbbenettel estem neki a mögöttem lévő kisasztalnak. Újra a mikroszkóp fölé hajoltam, és jobban megfigyeltem. Túlnyomótöbbségben a vörösvérsejtek színe bekékült, és a szintén elszíneződött vérplazmát mikroszkopikus méretű hópelyhek díszítették.
Ilyennel még nem találkoztam, így azt se tudtam, hogy mi tévő legyek. Láng fölé tartva hevíteni próbáltam a vérrel töltött kémcsövet, hátha kiolvad belőle a jég. Pár másodperc alatt a kémcső fala megfagyott, és szétrobbant az üvegcse. Pár szilánk bele is állt a bőrömbe, és felsértette azt. Nem vérzett sokáig, ugyanis ráfagyott a bőrömre, és halványkék hegeket hátrahagyva forrtak össze a pici lyukak. Ezután lépett be Sasuke, és az arckifejezésemet látva tudta, hogy semmi megnyugtatót nem fogok mondani.
A vizsgálatok után a földesúrral kellett találkoznom, hogy megkérdezzem, tud-e segíteni. Ha nem is sokat, de legalább egy kis információt szerettem volna.
- Akik megtámadtak titeket, azok jég-ninják voltak. Különleges vérvonal-képességük miatt képesek létrehozni és irányítani a jeget és a havat – mondta, miközben egyre jobban kerülte a tekintetemet. – Nagyon sajnálom, Haruno kisasszony, tehetek érted valamit? – Próbálta jóvátenni, pedig nem is az ő hibájából történt a dolog.
- Értékelem a kedvességét, de köszönöm, boldogulok – válaszoltam. – A lánya állapota stabil, a mérget százszázalékosan eltávolítottuk a szervezetéből. A megsebesült orvosokat átszállítottuk egy kórházba. Volt bátorságom más orvosokat hívatni a hercegnő lakosztályába, természetesen, ha nincs ellenére.
- Nem tudok elég hálás lenni a munkájukért. Üzenem a hokagénak, hogy bármikor, bármilyen helyzetben számíthat a segítségünkre.
- Átadjuk – zárta le a beszélgetést Kakashi sensei.
A fogadóteremből kilépve a sensei kijelentette, hogy még ma este indulunk. Összecsomagoltunk, és az érkezésünknél szívélyesebb búcsúztatás után elindultunk haza.
- Ha nincs ellenetekre, estefelé majd letáborozunk – jelentette ki Kakashi.
- Kérni akartam – válaszoltam.
Ahogy azt előtte megbeszéltük, letáboroztunk a koromsötét éjszakában. Terepszemle után tüzet raktunk, majd nekiláttunk a vacsorának. Naruto elő is vett egy nagyobb dobozt, és felém nyújtotta.
- Az öreg földesúr küldi. – Vigyorral az arcán adta oda nekem.
- Mi ez? – vettem le kíváncsian a doboz tetejét. Tele volt hókiflivel. – Éhen nem fogunk halni – nevettem, majd középre berakva a sok finomságot elérhetővé tettem mindenkinek, hátha kérnek belőle.
Nagyon álmos voltam, így én hamar elaludtam. A fiúk még társalogtak. Álmomban egy sötét erdőben rohantam, és apró, jégből készült manók és ninják loholtak a nyomomban, de én nem tudtam gyorsan futni. Gonosz nevetést hallottam minden irányból, a nevemet mondogatták, majd végül elértek. Ott voltak a hátamon, a vállamon, én pedig kétségbeesetten felsikítottam.
- Sakura! Sakura, ébredj fel! – rázogatta valaki a vállamat. Még este volt, amikor felriadtam.
- Semmi baj, rémálmod volt – nyugtatott le Sasuke, majd közelebb húzott magához. Kis idő elteltével sikerült lenyugodnom.
- A tüzet miért oltottátok el? – kérdeztem a füstölgő farakást nézve.
- Ahogy dobáltad magadat a földön, egy hideg szélhullám vonult végig, és eloltódott. Katon: Goukakyuu no Jutsu – Egy kisebb tűzgömb repült a farakás felé, ezzel meggyújtva azt.
Félve bár, de visszaaludtam. Legközelebb reggel ébredtem fel. Még mindig Sasuke mellett feküdtem. Nagyon jólesett, hogy vigyázott rám. Nem is emlékeztem, hogy álmodtam-e bármit is. A lényeg, hogy kipihenten folytattuk az utat. Még mielőtt hazaértünk volna, megfájdult a fejem. Nem is fájt, hanem inkább olyan volt, mintha egy kunaijal próbálná valaki kilyukasztani a koponyámat a frufrum környékén.
Kakashi elment jelenteni Tsunadénak, mi pedig elindultunk haza. Alig bírtam a zárba tenni a kulcsot, mert homályos volt a látásom a fejfájás miatt. Minden cuccomat ledobtam az egyébként rendben tartott lakásba, és gyorsan bevettem egy fájdalomcsillapítót. Nem akart hatni, úgyhogy estig vergődtem, majd’ megőrültem a fájdalomtól.
A naplementét követően kopogást hallottam. Az ajtóban Sasuke várt. Behívtam, majd leültünk a nappaliban.
- Ha gondolod, itt maradok éjszakára – ajánlotta fel.
- Azt megköszönöm – sóhajtottam, majd hozzábújtam. Egy eddiginél nagyobb fájdalomhullám söpört végig rajtam, és a fejemet szorítva mélyeket lélegeztem. Majd hirtelen az egész abbamaradt. Sasuke döbbenten nézett rám.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- A hajad és a szemöldököd…
- Mi van velük? – Nem értettem, hogy mit akart mondani.
- Fehér lett – nyögte.
- Tessék? – kérdeztem vissza hitetlenkedve.
- Fehér színű lett a szemöldököd és egy hajtincsed – válaszolta ismételten
Azonnal felálltam, és kirohantam a fürdőbe. Beálltam a tükör elé. Meg kellett kapaszkodnom, nehogy elessek. Az egyik hajtincsem és az egyik szemöldököm megőszült. Nem tudtam hova tenni a dolgot. Persze tisztában voltam vele, hogy a jég miatt történt, de ilyenre azért nem számítottam.
- Ez nem lehet igaz… Biztosan álmodom, és mindjárt felébredek – motyogtam idegesen. Időközben Sasuke is odajött, és nekidőlt az ajtófélfának. - Ez nem történhet meg! Nem, nem lehet igaz! – estem kétségbe, majd megriadva ütöttem a mellkasát, ezután átöleltem. Kezdetben még csak pityeregtem, majd egyre jobban bőgtem.
Nem tudtam elhinni, és elfogadni se akartam a tényt, hogy megőszült a hajam. Aznap este Sasuke ottmaradt velem, és addig vigasztalt, amíg le nem nyugodtam, majd a karjába felkapva elvitt az ágyamig, és együtt aludtunk el.
Másnap reggel el kellett mennem bevásárolni. Ki is másztam az ágyból úgy, hogy Sasukét ne ébresszem fel. Meleg volt kint. Felkötöttem a hajam, és egy baseballsapkát húztam a fejemre, amit mélyen belehúztam az arcomba. Nem akartam, hogy az emberek így lássanak.
Sikeresen eljutottam a boltig. Éppen a pénztárhoz igyekeztem, hogy fizessek, és annyira ideges voltam attól, hogy bárki észreveszi, mi történt velem, hogy leejtettem pár érmét a földre. Le is hajoltam érte. Annyi volt a probléma, hogy a sapka eleje fennakadt a pulton, miközben lehajoltam a pénzért. Arra viszont nem számítottam, hogy le is esik. Kétségbeesetten kaptam utána, de késő volt. Mint előtte az érme, a sapka is a padlón koppant. Az eladó jól ismert engem, ezért viccesen meg is kérdezte.
- Stílusváltás? – nevetett. Azonnal visszaraktam a fejemre a sapkát, elvettem a visszajárót, az áruval teli szatyrot, és kirohantam a boltból. - Ebbe meg mi ütött? – vakarta meg a fejét az öreg eladó.
Szaporán lihegve csaptam be, és zártam be magam mögött az ajtót. Akkor sétált le álmos tekintettel Sasuke az emeletről.
- Merre jártál? – kérdezte két ásítás között.
- Boltban voltam – hadartam.
- Közben beiktattál egy futóedzést is? – poénkodott.
- Csak sietni akartam. Éhes vagyok – füllentettem megint.
- Értem. – Tudtam, hogy tisztában volt azzal, hogy hazudtam neki, de látta rajtam, hogy nem voltam vicces kedvemben, így nem firtatta a dolgot.
Reggelizés közben megfeledkeztem a hajas dologról, és hidegzuhanyként ért, amikor megláttam magam a konyhaszekrény üveglapjában. Ismét zokogásban törtem ki. Sasuke rögtön átölelt, és hagyta, hogy kisírjam magam.
- Sasuke, én nem akarom ezt. Nem fogok tudni együtt élni ezzel – panaszkodtam.
- Megoldjuk. Mi itt vagyunk neked – nyugtatott meg.
*Jelen*
Azóta megtanultam együtt élni ezzel az átokkal, és próbáltam előnyt kovácsolni belőle. Tudtam irányítani, és ez sokat segített a küldetések elvégzésénél, de nem szerettem meg jobban. Sőt egyre jobban utáltam. Meg akartam tőle szabadulni, de még nem találtam rá megoldást.
A kis időutazás után visszamentem a hálószobába. Felvettem egy pólót és egy bugyit, majd becsusszantam Sasuke mellé. Hálás voltam neki, hogy mindig ott volt mellettem, és tudta, hogy mikor ne zavarjon. Nem tudtam elég köszönetet mondani neki ezért. Tudtam, hogy egy gyerek minden vágya, de addig, amíg nem bizonyosodtam meg róla, hogy biztonságos a kicsi számára, nem mertem vállalni. Túl kockázatos.
Sasuke egyenletes szuszogását hallgatva lassan álomba merültem… S közben a szívemen ült a jég.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
