Annyira magam alatt voltam a történtektől, hogy eszembe jutott az a bizonyos nap. Az a nap, amikor elkezdett tönkremenni az életem. Persze akkor ezt még nem tudtam. Lappangott, mint egy sunyi élősködő, és csak az idő múlásával mutatta ki a foga fehérjét. Azóta átkozom azt a napot.

Sokszor elgondolkodtam rajta, hogy mi lett volna, ha. Ha éppen közbejön valami, ami nem tűr halasztást, és nem tudok elmenni a csapatommal arra a küldetésre. Ha pont más lett volna a helyemben. Ha miattam az egész csapat nem mehet el, és mondjuk Hinataék ugrottak volna a helyünkre, és most ő lenne elátkozott, ahogy én most. Nem lehetne felhőtlenül boldog, nem hordhatná szerelme gyermekét a szíve alatt. 

Persze nem kívánnám ezt senkinek se, még az ellenségemnek sem. De most én járkálhatnék nagy pocakkal, és Sasuke lenne besózva, hogy apuka lehet. Bár így is a felhők felett jár, hogy keresztapa lehet, mi lenne, ha tényleg apa lehetne. Mindent meg akarna adni az ő örökösének, hogy mindene meglegyen, nem úgy, mint neki. Természetesen egyetlen porontynál meg sem állna, de mindegyiket, feltétel nélkül, ugyanúgy szeretné, imádná és védené, akár az élete árán is. 

Időközben nem vettem észre, hogy egy könnycsepp gördült le a kipirult arcomon. Akkor is ilyen vörös színben pompázott a csípős hideg miatt. Azon az átkozott napon.


*Két évvel korábban*
A patak partján ülve hallgattuk, ahogy a két, újra egymásra talált barát éppen az erejét fitogtatja. Ez nem is lett volna probléma, ha ez nem abban nyilvánult volna meg, hogy egymás életét akarták volna elvenni. Természetesen nem komoly gyilkolási szándékkal, csak játékból. 

Elég durva játék, ezért nem is csatlakoztam, és egyébként se voltam azon a szinten, amin ők. Amolyan elsősegélycsomagnak voltam ott. Eddig még nem volt rám szükség, de ki tudja. Nem mintha azért szurkolnék, hogy minél előbb összevarrhassak valakit. 

Tudtam, hogy ennek nem lesz vége egyhamar, úgyhogy odafordultam a sorstársamhoz, ugyanis Hinatát is idekényszerítették. Egy ideje ismerkedtek a szöszivel, de tettlegesség még nem történt. Legalábbis én nem tudtam róla. 


- A szőke herceggel mi újság? – kérdeztem, ezzel megzavarva őt a patak bámulásában.

- A legutóbbi randink után hazakísért, és kaptam a homlokomra egy puszit – pirult bele a mondandójába. 

- Mintha megint tizenhat éves lenne. Nem igazán akar felnőni. Örök gyerek marad – mosolyodtam el.

- Engem ez nem zavar. Pont ezt imádom benne – tette hozzá utólag.

- Ezért szereti mindenki – javítottam ki. – Kivétel nélkül.

- De én a legjobban – dicsekedett. 

A hátunk mögül halk, de intenzív szuszogást hallottam, és azzal a lendülettel meg is fordultam. Vállvetve közeledett felénk a két jómadár. Ültömben megfordulva jeleztem a kezemmel, hogy az egyikük le is ülhet velem szemben. Sasuke jelezte, hogy ő lesz az első, ennek fejében felgyorsította lépteit, és elhelyezkedett a pázsiton. A legjobb barátja csak eldobta magát a fűben. Véletlenül, vagy direkt, de a feje éppen a barátnőm lába előtt ért földet. Fejbiccentéssel ösztökéltem Sasukét arra, hogy menjünk egy kicsit arrébb. 

Nem tettünk meg tíz méternél többet. Tisztes távolságból, a szemem sarkából figyeltem, hogy mit is csinál a gerlepár. Nevetésen és beszélgetésen kívül nem csináltak mást, így Sasukéra koncentráltam. Kisebb karcolások, zúzódások díszítették a bőrét, néhol vércsíkok és foltok. Nem igényelt nagyobb chakramennyiséget a gyógyítás, illetve odafigyelést sem. Ellátás közben váltottunk néhány szót a sebek keletkezését illetően. 

Hamar végeztem a dolgommal, de amikor felállás közben visszahuppantam a talajra, kellemetlen érzésként ért a viszontlátás. Nem is értettem, hogyan kerültem oda vissza, utána éreztem meg, hogy Sasuke keze tartja bilincsben a csuklómat. Szóval ő volt. Addig oké, hogy tényleg ő a ludas, de hogy miért, az megválaszolatlan maradt… Addig a másodpercig, amíg meg nem szólalt.

- Ma este ráérsz? – nyögte.

- H-Hogy érted? – préseltem ki magamból a választ.

- Lenne kedved eljönni velem vacsorázni? – kérdezte. Fel se fogtam, mit is mondott, vagy kérdezett.

- Hát, nem is tudom… – kezdtem mondani, de meg is bántam, mivel ezen még gondolkoznom se kellett volna. – De, szívesen elmennék veled – válaszoltam egy kedves mosoly kíséretében.

- Remek – fújta ki megkönnyebbülten a tüdejében maradt levegőt. – Este hét körül várlak a birtoknál.

- Alig várom. – Magamban már üvöltve ugráltam az örömtől.

Felálltunk, és visszabattyogtunk Narutóékhoz. Valamit megzavarhattunk, ugyanis pironkodva ugrottak szét. Hinata felé sandítva próbáltam a nézésemmel tudatni, hogy nagyon sajnáltam, mire ő mosolygott. 

Szerencsére a szőke bajtársam se volt sokkal rosszabb bőrben, mint Sasuke, így vele se kellett sokat foglalkoznom. Segített az is, hogy Hinata már elkezdte a kezelést. Annyival kevesebb.


A dolgunk végeztével elindultunk haza. A két úriember hazakísért minket egy darabig, de félúton el kellett válnunk a barátnőmtől és a párjától. Nem tartott sokáig, amíg mi is hazaértünk. 

- Este várlak – köszönt el.

- Ott leszek – válaszoltam, majd ezután váratlan dolog következett.

Egyik pillanatról a másikra a számon éreztem az ő vékony ajkait. Amikor felfoghattam volna, már el is fordult előlem, és a dolgára indult. Sokk közepette tettem a kulcsot a zárba, és léptem be a lakásba. 
A nagy találkozás előtt még dolgom volt a kórházban, így azt gyorsan el is intéztem. Volt még időm a készülődés előtt, így elmentem a mesteremhez, hátha van valami feladata a számomra, esetleg a számunkra.

Nem is csalódtam, a megérzésem sose hagyott cserben. Az irodába belépve a szürke hajú senseiem állt az íróasztalnál ülő mesteremmel szemben.

- Szervusz, Sakura – üdvözölt a hokage.

- Jó napot, mester. Sensei. – Fejbólintással köszöntem mindkettőjüket, mire szintén fejbiccentéssel válaszoltak.

- Két nap múlva egy fontos küldetése lesz a hetes csapatnak – közölte.

- Részletek? – érdeklődtem reflexből.

- A Jég Országába kell utaznotok, és meg kell gyógyítanod a földesúr lányát. Engem kértek fel, de a rengeteg papírmunka és a teendőm miatt nem tudok eleget tenni a kérésnek.

- Értettem. Mi a probléma?

- A földesúr egyetlen örököse nemrég ment férjhez. Azonban az unoka megfogantatását akadályozza, hogy a hercegnő meddő lett egy támadás során. Mérget juttattak a szervezetébe, és ez hatással volt a méhére. Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy mi is lenne a dolgod. Kicsit komplikált a beavatkozás, de tudom, hogy képes vagy rá. Minden tudásodra szükséged lesz. 

- Nem fogok csalódást okozni.

- Azzal teljes mértékben tisztában vagyok – nézett rám büszkén. – Kakashi, Naruto és Sasuke elmennek veled. Nem engedlek el egyedül.

- Értettem – ismételtem magam.

- Kakashi értesíteni fogja a fiúkat. Holnapután hajnalban indultok – adta a további utasítást.

- Hai! – zártam le a beszélgetésünket.

Fél hetet ütött az óra. Elvégeztem az utolsó simításokat, és elindultam. Kényelmes tempóban alig huszonöt perc alatt odaértem célomhoz. Csengetés után rögtön nyílt az ajtó, és be is invitáltak. Sasuke udvariasan odavezetett a gyertyafényes asztalhoz, majd leültetett. Csodás illatok keringtek a levegőben. Még mindig a sokk hatása alatt voltam. Fel se tudtam fogni, hogy itt voltam, és mit is csináltam. 

A vacsora nagyon kellemesen telt. Sorra értek a meglepetések. Kezdve azzal, hogy milyen takaros háza is volt, mekkora rend uralkodott a lakásban, mennyire kiöltözött. A főzőtudományáról nem is beszélve. A jobbnál jobb fogások kerültek elém, és nagyon is finomak voltak. A desszert elfogyasztása után órákon át beszélgettünk egy üveg szaké mellett. 


Éjféltájt elég spiccesek voltunk már. Amikor elpusztítottuk az egész üveget, egymásba gabalyodva, heves csóközön közepette zuhantunk az ágyra. Még időben észbe kapva abbahagytuk a nagy csókcsatát, és percek múlva egymást ölelve aludtunk el. 

Másnap enyhe fejfájással keltem arra, hogy valaki dörömbölt az ajtón. Sasuke, mint egy lassított felvétel, úgy mászott ki az ágyból, és eltámolygott az ajtóig. Egy tőle frissebb arcú, tengerkék szemű fiú vert fel minket hajnalok hajnalán. 

- A nagyi üzent: a hercegnő állapota rosszabbodott, most indulunk – közölte a tényt. – Azonnal – tette még hozzá.

Egy aszpirin bevétele, és a feljegyzéseim, felszerelésem gyors összecsomagolása után rohantam a kapuhoz. Már csak én hiányoztam a csapatból, így rögtön indultunk is.

Az úton hallgattuk, ahogy a sensei vázolta a tervet.

- Egy nap alatt oda fogunk érni, ha nem állunk meg pihenni. Sasuke, Naruto, ti két oldalról véditek Sakurát, én majd hátulról védem. Sakura, te ne keveredj harcba, ha nem muszáj. Te vagy a küldetés kulcsa.

A huszonnégy órás loholás alatt nem történt semmi említésre méltó. Neszt sem hallottunk. Normális esetben ez lett volna a legmegnyugtatóbb, de valamiért rosszat sejtettem. 

- Pár kilométer, és odaérünk – hallottam a sensei hangját, bár már elég kómás állapotban voltam a kialvatlanság miatt.

Amint elhallgatott, kunaieső alakult ki felettünk. A tompult érzékszerveim miatt nem vettem észre időben a támadást, de mire reagáltam volna, addigra Kakashi sensei mellett álltam egy fa ágán. A pulzusom az egekbe szökött. Attól féltem, hogy olyan hangosan dübörög a szívem, hogy e miatt fognak ránk találni. 

Amíg próbáltam lenyugodni, addig Naruto és Sasuke az ellenség számának csökkentésén dolgoztak. Nem sokkal később Kakashi sensei is csatlakozott hozzájuk. 

A támadás után szerzett sérüléseik nem is hasonlítottak az előző napi játék okozta sebekhez. Tiltakozásuk ellenére minden komolyabb karcolást elláttam. Nem volt ínyükre, de addig nem indultam tovább, amíg nem nekem lett igazam, és el nem végeztem a dolgomat.

Ezután minden egyéb incidens nélkül odaértünk a Jég Ország fővárosának kapujába. Az ünnepélyes fogadtatás - érthető okokból - elmaradt. Azonnal a hercegnő, Orihime lakosztályába vezettek. A testem majdnem minden porcikája tiltakozott, már csak a megmozdulás ellen is, nemhogy még kezeljek valakit. Bár nem lehetett okom a panaszra, ugyanis nem én mészároltam le több, mint harminc ellenséges ninját, csak az elsősegély kicsit leszívott. A hajnali fejfájós, kimerült ébredésről nem is beszélve.

A kimerültség ellenére minden tudásomat összeszedve kezdtem neki a feladatomnak. A csapattársaimat elszállásolták, de Sasuke azonnal visszajött a jelenlegi betegem lakosztálya elé. 
Nagy kínok és rizikós órákkal később Orihimét ismét egészségesnek nyilvánítottam a zárójelentésben. A teremben lévő összes, helybéli orvos segítsége nélkül nem sikerült volna, de ők megállíthatatlanul, hálájukat kifejezve kísértek ki a szobából. 

A túlfűtött helyiség után a folyosó sokkalta enyhébb hőmérsékletét megérezve megszédültem. Sasuke, kiváló reflexeinek köszönhetően, azonnal megtámasztotta a hátamat, majd a térdem alá nyúlva a karjába vett, és a szobánkba cipelt. Hatalmas megkönnyebbülés volt érezni alattam a puha takarót és a párnahalmot. Nem sokkal később megéreztem Sasuke ölelését is, így aludtunk el.

Következő reggel már kipihentebben ébredtem. Az ágyban rajtam kívül senki se feküdt, csak egy cetli hevert a párnán. „Lent várunk az kantinban”. A kikészített köntöst és a mamuszt felöltve kiléptem a szállásom ajtaján. Egy ismeretlen ember állt vigyázban, majd amint becsukódott mögöttem az ajtó, meg is hajolt előttem. 

- Jó reggelt, Haruno kisasszony, kérem, kövessen – regélte. Nagyon megkönnyebbültem, ugyanis fogalmam se volt róla, hogyan is fogok eljutni az ebédlőbe, mivel nem volt időm felfedezni a hatalmas palotát.

Rövid séta után végül egy nagyobb terembe érkeztünk, aminek a közepén egy roskadásig telepakolt asztal volt, körülötte székekkel. A csapattársaim már helyet foglaltak, és hozzá is fogtak a reggelihez. 

Sasuke felállt a helyéről, hogy a mellette álló széket kihúzva adja a tudtomra, hogy oda üljek le. Nem kellett kétszer mondania, rögtön elindultam, és helyet foglaltam mellette. Olyan bőséges volt a választék, hogy nem is tudtam, mit egyek, mit ne, mert nem fogok tudni mindenből enni, az is biztos.

- Ezt kóstold meg – rakott elém egy tányért Naruto. – Helyi különlegesség.

Egy kisebb tányér volt telepakolva hold alakú, aprócska kiflikkel, amit porcukorral hinthettek meg. Nézegettem több oldalról is, majd valaki megszólalt mögöttem.

- Hókifli. Édes tésztából készült, lekvárral töltött sütemény, a teteje pedig porcukorral megszórva – közölte gépiesen egy pincér, aki minden kívánságomat lesve állt a székem mögött.

Nagyon ízletesnek tűnt a leírás és a kinézet alapján, így az első után rögtön ettem a következőt és a következőt. Olyan sok következő volt, hogy éreztem, hogy több már nem fér belém.

- Van huzatod – dorgált meg Sasuke poénosan, a tányérra mutatva. Én is odanéztem, de el is szégyelltem magam, mert alig maradt öt-hat darab a tányéron.

- Ugyan! Semmi probléma – hallottam az asztalfő felől. A földesúr volt az, és kettő tapsolást követően már jött is az utánpótlás további három, kiflivel telepakolt tálca képében.

Mivel tényleg a szétpukkanás határán voltam, csak egy csésze teát ittam még meg. Nem sokkal a reggeli után visszamentünk a szobánkba. Útközben megbeszéltük a további teendőinket.

- Sakura, mennyi ideig kell még maradnunk a kezelést illetően? – kérdezte a sensei.

- Még most elmegyek, és leellenőrzöm az állapotát, utána többet tudok mondani. Ha már nincs rám szükség, akár ma is elindulhatunk.

- Rendben. Két óra múlva gyere át hozzám, utána döntök, hogy mi lesz.

- Értettem – ment a gépies válasz.

Amint beértem a szobámba, átöltöztem, mert köntösben nem jelenhetek meg a hercegnő előtt. Rendbe is szedtem magam egy zuhanyzás kíséretében, amitől fel is frissültem. Szerencsére nem kellett sokat kóvályognom, mire megtaláltam a szobáját. Udvarias kopogás után beléptem. Az orvosok ide-oda járkáltak, ellenőriztek minden gépet, szinte másodpercenként. Beléptem után mind meghajoltak, és folytatták az ellenőrzést.

- Történt valami az este folyamán? – léptem az ágy mellé.

- Az állapota stabil, a pulzusa normális, a légzése egyenletes – felelte egy idősebb orvos.

- Remek. A tesztek kimutattak még valahol mérget a szervezetében?

- Nem. Teljesen eltávolította a tegnapi nap folyamán.

- Még jobb – elégedtem meg a teljesítményemmel.

- Kiváló munkát végzett, nem tudunk eléggé hálásak lenni.

- Csak azt tettem, amit tennem kellett – feleltem. – Innentől már nincs rám szükségük?

- Nem, köszönjük.

- Ha bármi probléma adódna, csak üzenjenek, és azonnal jövünk.

- Lekötelez – zárta le a beszélgetést.

A dolgom végeztével távoztam a szobából, és a sensei szállása felé vettem az irányt. Mire odaértem, Narutóék már ott voltak, és rám vártak.

- Akár most indulhatunk – mondtam.

- Elmegyek a kagéhoz, hogy közöljem vele –állt fel Kakashi, és kiment a szobából, minket pedig magunkra hagyott.

- Alig várom, hogy visszaérjünk - dőlt el nyújtózva a szőke a hatalmas ágyon.

- Hát még én – értettem egyet vele. Minél előbb haza akartam érni a többi betegemhez, és persze pihenni is akartam.

Kakashi elég hosszú ideje oda volt, így gondoltam, visszamegyek a hercegnőhöz, biztos, ami biztos alapon. Megint rossz előérzetem támadt. A lakosztályába lépve semmi furcsa nem történt, minden orvos a helyén volt, tette a dolgát. 
A hercegnő ágya mellé állva néztem, ahogy a nő egyenletesen szuszogva alszik. A mellkasa fölé helyeztem a kezemet, és a chakrám zöldesen felizzott. Kis idő után a szívében futó koronaerek egyikén észrevettem egy repedést, azonnal helyre is hoztam. Megkönnyebbülve aludt ki a zöld fény, és az orvosok felé fordultam. 

A hatalmas ablak millió darabra hullott, ahogy hátrafordultam, és chunin szintű ninják lepték el a szobát. Pontosan tízen támadtak. A célpont egyértelműen az ágyon fekvő személy volt, így közelebb is húzódtam hozzá. Az első támadásokat könnyedén hárítottam, de azért nem volt olyan könnyű. Négy ninjával könnyedén végeztem. Ezután jött a fekete leves.

Mindenféle méregbe mártott kunaiok, katanák közeledtek felém, de a megnövekedett adrenalin szintem és a hercegnő felé irányuló aggodalmam keverékének köszönhetően, félelmet nem ismerve védelmeztem őt, minden erőmmel. 

Sajnos az orvosok nem voltak kiképezve ilyesfajta helyzetre, ezért ők váltak az elsődleges célpontokká. Reméltem, hogy nagyobb bajuk nem lesz, és képes leszek őket is megmenteni. Annyi lélekjelenlétük volt, hogy ha nem is haltak meg, de eszméletvesztést idéztek elő, így több esélyük maradt a túlélésre. Öten támadtak rám, amit azért nehezebb volt visszaverni, de végül sikerült. Nagy kortyokban nyeltem a levegőt, és kerestem, ki volt még hátra.

Már csak egy ninja maradt, akit még nem sikerült kiiktatnom. Gondoltam, hogy azért, mert ő nem lesz olyan kis falat, mint a többiek. Akár jounin szintű is lehetett. Öklömbe koncentrált chakrával próbáltam elintézni, ami nem volt annyira egyszerű, mint először gondoltam. 

Naruto és Sasuke már majdnem elaludtak az ágyon és földön fekve. Unalmukon felülkerekedett a kíváncsiság, és felderítőkörre indultak a palotában. Egy ideje már járkáltak erre-arra, amikor körülbelül hatvan méterre előttük egy ajtóval együtt repülő ninját láttak meg. Gondolkozás nélkül utána rohantak. Megállapították, hogy nem él, és már nézték is a kiszakadt ajtó helyét és a mögötte levő, kisebb csatateret.

Egy ideje már ment a harc, és nem léptünk se előre, se hátra, végül apró, fehér tűk repültek felém. Reflexszerűen az ágy mögé vetettem magam, igyekeztem kivédeni a támadást. Csakhogy itt nem lett vége. Jött a következő hullám, ám arra nem számítottam, hogy ezek gyorsabbak lesznek. Hiába hárítottam villámsebességgel mindegyiket, egyet elvétettem. Elkövettem a legnagyobb hibát. Pont az az egy repült a szívem felé, és nem tudtam ellene mit tenni.

Lepergett előttem az életem. Tisztában voltam azzal, hogy itt a vég. Egyszer kell valamit elintéznem egyedül, és még akkor se sikerül. Elbuktuk a küldetést. Miattam. Végül megtörtént. A fény megtört a jégszilánkon, ahogy keresztülhasított a szobán, és egyenesen a szívembe hatolt. Vártam, mikor hagy el az erőm, és rogyok össze. 

Ám ahelyett, hogy elvesztettem volna minden erőmet, mintha teljesen feltöltődtem volna. Épp a mellettem elsuhanó ninja torka után kaptam, ezzel megakadályozva, hogy bármi kárt tegyen a hercegnőben. Sorozatos pofonokat küldve az arcán kívül minden létfontosságú szervét megkínáltam néhány ütéssel, végül egy áll alatti találat és egy utolsó gyomorszájas után, „szárnya nincs, mégis száll” mozdulattal vitte magával az ajtót, egyenesen a folyosóra. 

A kirobbanó siker után Sasuke és Naruto is megjelent az ajtóban, és értetlen tekintettel pásztázták az ajtófélfát, majd a szobát. Azonnal visszafutottam az ágy mellé, és fájdalmasan felsóhajtottam. Hála Istennek, nem lett semmi baja, bár én nem éreztem magam a legjobban. Szúrt a mellkasom. Nyögéseket hallva fordultam a hang irányába, és odarohantam az egyik orvoshoz.

- Hall engem? - paskoltam meg finoman az arcát, mire kinyitotta a szemét, és erőtlenül biccentett. - Sasuke, Naruto! Ellenőrizzétek, hogy ki van még életben, de ne mozdítsátok meg őket! – adtam ki az utasításokat, melynek eleget téve rögtön ugrottak is.

- Ők négyen lélegeznek! – kiabálta Sasuke. 

- Ők hárman is – hallottam Naruto felől is.

- Remek, azonnal megyek. – Folytattam az idősebb orvos ellátását, majd, mikor már jól volt, mentem volna a többiekhez, amikor hirtelen megragadta a kezem.

- A hercegnő jól van? – kérdezte aggodalmasan.

- Semmi baja – nyugtattam meg, mire felsóhajtott, és megpróbált felülni. - Ne! Mindjárt elvisszük önöket egy kórházba. – Az utasításomat követve visszafeküdt, és elengedte a kezem.

Szerencsére alig sérültek meg komolyabban, így mindannyian sikeresen megmenekültek. Az ellátásuk után nem sokkal megérkezett néhány őr. Végül is jó, hogy időben ideértek. Látva a felfordulást azonnal helyzetjelentést követeltek. Miután megkapták az információkat, az egyikük elrohant, feltehetőleg a földesúrhoz, hogy elmondja, mi történt.

- Te jól vagy? – aggódott Sasuke.

- Kutya bajom – hazudtam.

- Biztos vagy te abban? A bőröd hófehér, és a kezed is elég hideg – markolta meg a kézfejemet, és megdörzsölte a karomat.

- Biztos. De, hogy megnyugodj, elvégzek majd néhány tesztet. – Ez persze engem is jobban megnyugtatott volna.

- Ajánlom is – mondta, majd nyomott egy csókot a szintén jéghideg számra.