Amikor kinyitottam a szemem, az volt az első gondolatom, hogy végre megszűnt a fájdalom. Aggódva simítottam a hasamra, ami megnyugtatóan domborodott a tenyerem alatt. Szerencsére minden rendben, gondoltam megkönnyebbülten.

Kellemes meleg vett körül, biztonságban éreztem magam. Sötét volt, mellettem pedig szuszogott valaki. Ösztönösen nyúltam, hogy beleborzoljak az ében tincsekbe, de legnagyobb döbbenetemre ez a fej kerek volt és sima, mint egy golyó. Hiába tapogattam, nem leltem rajta egy milliméternyi hajat se.

- Sakura! Fejezd be azonnal! - figyelmeztetett egy ingerült hang a hátam mögül. Sasuke áthajolt fölöttem, hogy elrántsa a kezem a mellettem alvó szerzetes fejéről, akit valószínűleg sikerült felébreszteni a kíváncsi tapogatással.
- Bocsánat - hebegtem zavartan, aztán a következő pillanatban már a hátamon találtam magam Sasuke pedig fölöttem térdelt. 
- Teljesen megőrjítesz! - sziszegte közvetlenül az arcomba. - Tisztában vagy vele, hogy átaludtad az egész napot? Már halálra aggódtam magam miattad, hogy valami komoly bajod van! Ennyire kimerültél? - kérdezte idegesen, közben két oldalt lefogta a kezem, mintha szökni próbáltam volna, pedig a döbbenettől moccanni se bírtam.
- Valami olyasmi, fárasztó volt az út - válaszoltam pirulva, mert közvetlen közelről éreztem a számon a leheletét, de mégse történt semmi, az a pár centi távolság az ajkaink közt bosszantóan megmaradt. 

Mintha kitalálta volna, miért feszengek, elkínzottan sóhajtott: - Itt nem csókolhatlak meg, mert az tilos, de most úgy... - Elharapta a folytatást, én viszont tökéletesen el tudtam képzelni, mit akart mondani, mivel ezen a téren elég jól kiismertem már. 

Még közelebb hajolt, de nagy bánatomra most se ért hozzám. Visszafojtott lélegzete elárulta, mennyire küszködik magával, pedig reménykedtem, hogy mégis meginog, de végül betartotta a szabályt, elengedett és visszafeküdt mellém. Csalódott sóhaja mosolyra kényszerített, viszont értékeltem, hogy képes uralkodni magán, ha muszáj. Összefonta ujjaink és annyit mormogott még:

- Aludj! Majd holnap mindent megbeszélünk.
- Oké, de... Nem mintha kifogásolnám, csak tudni szeretném, hogy miért alszunk hármasban? - érdeklődtem csendesen, és reméltem, hogy a szerzetes nem veszi sértésnek a kérdésem.
- Igazából nem hárman vagyunk, hanem tizennégyen - jött a türelmetlen felelet. - Ez az egyetlen terem, ahol van némi fűtés, vagyis túlzás lenne fűtésnek nevezni a szomszédból jövő meleget, de több a semminél, azért alszik mindenki itt.
- Nem látok tüzet - hunyorogtam, mire befogták a számat.
- Mert nincs is. Majd holnap megnézed, hogy működnek itt a dolgok, de most tényleg aludj, mert zavarod a többieket - mordult rám, és újra éreztem a leheletét közvetlen közelről, mire összefutott a nyál a számban, de megint nem csókolt meg, csak kaptam egy baráti puszit az arcomra. 
Cöh!

Tényleg van hely, amit ő is tisztel? Reméltem, hogy itt inni se lehet, és tiltott a csúnya beszéd, meg a durvaság, ami előszeretettel jellemezte őkelmét. Hogy az alantas ösztöneit is vissza kellett fogni, azt talán kicsit bántam, de igazán szórakoztató volt megtapasztalni, hogy neki is vannak gyenge pontjai és ennyire tud miattuk szenvedni . A szanatóriumban nem sok nővérke volt, akire fenhette a gusztusát, a legfiatalabbat is jó negyvenesnek saccoltam, tehát nem csodálkoztam azon, hogy egyből rámozdult volna az egyetlen lehetőségre, vagyis rám. Én viszont megfogadtam, hogy legközelebb nem adom ilyen könnyen magam.

- Mi ez a gonosz vigyor?
- Te látsz? - lepődtem meg. 
- Nem bírtam aludni míg nem tudtam, hogy vagy, ezért egészen hozzászokott a szemem a sötéthez, és ez a kárörvendő mosolygás határozottan nem tetszik az arcodon. Mire gondoltál?
- Te mondtad, hogy ne beszélgessünk - tereltem, és tüntetően hátat fordítottam neki. Próbaként, hogy tényleg lát-e, megint a szerzetes golyó feje felé nyúltam, mire hátulról azonnal lefogott és újra azon a érthetetlen nyelven mormogott a fülembe, hogy ne sejtsem, szid vagy éppen szerelmet vall. 
Cseles.

Hagytam, hogy egy mély sóhajjal magához öleljen megakadályozva a további tapogatózást, és így aludtunk el. Fogalmam sincs, ezzel vétettünk-e vajon az itteni szabályzatnak, de nekem nagyon jólesett.

Reggel egyedül ébredtem, ráadásul korán se volt olyan kellemes a hőmérséklet, mint éjszaka. A terem padlóján már csak az én futonom árválkodott. Mellém volt biggyesztve a cipőm, a sapkám és a dzsekim, amit azonnal fel is vettem, mert kibújva a vastag szőrtakaró alól, határozottan megcsapott a hideg. Kinn borongós volt az idő, homályban hagyta az egyszerű szobát, ami kopár, fehérre meszelt falaival elég sivárnak hatott. Összepakoltam a fekhelyem és abba a sarokba tettem, ahol a többieké is sorakozott, aztán Sasuke keresésére indultam.

- Jó reggelt! - köszöntem harsányan az első szerzetesnek, akivel összetalálkoztam, de azonnal elszégyelltem magam, mert éles hangomtól messze visszhangzott a folyosó, ők pedig viszonzásul nem szólhattak. A férfi csak biccentett, elnéző mosolyából tudtam, hogy nem haragszik annyira, mégis kínos volt, hogy ilyen nehezen szokom a helyzetet. Reménykedtem, hogy éjjel nem ő feküdt mellettem, mert ha ráadásul az ő fejét simogattam, talán reggelit se kapok. 
- Hallom, felébredtél - bukkant fel az egyik faajtó mögül Sasuke. 
- Mi ez a kötény rajtad? - mustráltam végig csodálkozva, mert elég idegenül festett benne.
- Próbálok segíteni az ebéd készítésénél. Átvehetnéd, mert ez nem az én műfajom, inkább fát vágok - húzta is le azonnal magáról, hogy átadja.
- Rendben, de nem lehetne előbb reggelizni? - nyafogtam, mert a gyomrom már hevesen követelőzött.
- Milyen haspók vagy! Látni is, hogy szedtél magadra. Apám ennyire jól tartott? - poénkodott, de nem nagyon értékeltem.
- Ja, isteni apád nudlija. Képtelen voltam neki ellenállni - feleltem epésen.
- Sakura! - szörnyedt el a válaszon.

Sikerült újabb két szerzetest megbotránkoztatni, én pedig kezdtem azt érezni, hogy legjobb lenne nekem is némasági fogadalmat tenni, akkor talán nem csúsznának ki ilyen mocskosságok a számon.

Zavaromban a konyhába akartam menekülni, de elvétettem az ajtót és sikerült rányitnom egy csapat imádkozóra. Sasuke gyorsan elnézést kért helyettem, halkan becsukta az ajtót, aztán megragadta a kezem és vonszolt magával az étkezőbe, ahol végre ehettem.

- Ha lehet, ne tégy megjegyzést akkor sem, ha nem ízlik - figyelmeztetett, mintha nem tudnék viselkedni.
- Persze - ígértem bosszankodva, hogy ilyen bunkónak néz, de amint megéreztem a kecsketej szagát, elkapott a hányinger és vadul vágtáztam kifelé, nehogy ott helyben kitaccsoljak.
- Ezt nem hiszem el! Talán gyomorrontásod van? Remélem nem cipeltél valami fertőző betegséget a kolostorba, mert soha többet nem engednek be ide! - veszekedett velem szerelmem, én pedig közben próbáltam jó mélyeket lélegezni a párás levegőből, hogy szűnjön az émelygésem. 
- Nyugodj meg, nincs fertőző betegségem, vagy legalábbis nem tudok róla. Ez csak azért van, mert régen ettem - hazudtam, de közben kerültem a tekintetét, mert bántott a lelkiismeret, hogy elhallgatom előle az igazságot.
- Akkor mit csináljunk? Meggondoltad magad, mégse eszel?
- Dehogynem! Farkas éhes vagyok! Kihoznál nekem egy kis rizst? Itt a szabadban jobban esne.
- Itt akarsz enni az udvaron?
- Ha nem veszik udvariatlanságnak, akkor igen. A kecsketej szaga eléggé felkavarta a gyomrom. 
- Nem vagy te...

Egy pillanatra megrémültem, mert azt hittem, rájött a titkomra, de szerencsére így fejezte be a mondatot: ... túl kényes mostanság?

Hű, de megkönnyebbültem!
- Apád nagyon elkapatott. Nem tehetek róla, hogy ennyire megkedvelt - gúnyolódtam, majd türelmetlenül intettem, hogy haladjon.

Sötét szemei haragosan összeszűkültek, ahogy megint az apját emlegettem. Egy szemvillanásra végigmért, aztán nem szólt semmit, hanem elindult vissza a konyha felé, közben pedig megint halandzsául dünnyögött. Most biztos voltam benne, hogy nem a szerelemről beszélt.

Pár falat után csillapodott a hányingerem, újabb pár falat után pedig határozottan megjött az étvágyam. Annyira rám jött az ehetnék, hogy már a kecsketej szaga se zavart. Visszalovagoltam a konyhába és mohón turkáltam még valami ehető után, de a szerzetesek aszkéta élete nem kedvezett a megnövekedett étvágyamnak, alig találtam valamit a rizsen kívül.

- Szívesen elmegyek vadászni és hozok húst is, de kezd megijeszteni a falánkságod. Ha nem tudnám, hogy szűz vagy, azt hinném, felcsináltak, azért viselkedsz ilyen furcsán - nevetett rajtam Sasuke.

Megdermedtem.

Hogy mi van?

Gyorsan összeszedtem magam és gonoszul visszamosolyogtam rá.

- Honnan vagy benne olyan biztos, hogy szűz vagyok? - kérdeztem, mintha csak ellenkeznék. 
- Egyértelmű, hogy kedvelsz engem és mással nem feküdnél le - felelte magabiztos mosollyal. Úgy tűnt, ő azt hiszi, hogy csak gyerekes szócsatát vívunk, fogalma se volt róla, hogy számomra mennyire fontosak a szavai.

Éreztem, hogy bukfencet vet a gyomrom idegességemben.

- Rosszul vagyok - suttogtam és vakon szaladtam kifelé. 

Az erdőben kerestem menedéket. Majdnem kitettem, amit az előbb behabzsoltam, de néhány mély sóhajjal sikerült visszatartanom a reggelit, az erőlködésre pedig ráfoghattam a könnyeket.

Sasuke persze hűségesen követett és mellettem térdelt. Megsimította a hátam míg összegörnyedve szenvedtem, de nem kellett most a kedvessége, ordítani akartam vele. Gyűlöltem, mert ha tényleg igaz, hogy nem emlékszik semmire, azzal teljesen rám hárítja a felelősséget.

- Beteg vagy? - kérdezte aggódva, én pedig kezdtem a hisztéria határára sodródni és csak nagyon nehezen sikerült visszafognom magam.
- Miért beszélsz olyan rondás a terhességről? - kérdeztem végül. - Hogy mondhatsz ilyet, hogy felcsináltak? Szebben is fogalmazhatnál, még ha viccnek szántad is - tettem hozzá érzékenyen.
- Bocs, de nem gondoltam, hogy ez sértő. 
- Egy lánynak naná, hogy sértő. A terhesség szép dolog, nem beszélünk így róla - mondtam csüggedten, mire ő egyszerűen kinevetett.
- Most még lehetnek illúzióid, de ha idősebb leszel, te is megérted majd, miért gondolom hülyeségnek - mondta flegmán.
- Hülyeségnek? - döbbentem meg.
- Ja, hülyeségnek. Ki az az elvetemült őrült, aki a mai világban gyereket akar? Azért találták ki a gumit meg a fogamzásgátlót, hogy elejét vegyék az ilyen kellemetlenségeknek. 
- Neked egy gyerek kellemetlenség lenne? - kerekedett el a szemem.
- Az, és én teszek róla, hogy sose érjen ilyen kellemetlenség. Erre az egyre apám kellően felkészített, mert neki is ez a véleménye és ebben kivételesen igaza van - felelte magabiztosan.
- Mégis született két fia - érveltem, de megint kész volt a válasszal:
- Tényleg született, de azon az áron, hogy mellettük nincs egy anya se. Az enyém belehalt a szülésbe, Itachié pedig olyan szinten tönkrement testileg, hogy utána képtelenné vált a szexre, ezért dobta ki az apám, ő pedig elkeseredettségében öngyilkos lett. Hát megérte?
- Ez szörnyű! - döbbentem meg. - Nem tudtam, hogy csak féltestvérek vagytok és azt se, hogy meghalt az édesanyád. Sajnálom!
- Ugyan, ne sajnáld! Édesanyám? Az ő esetében nem érdemes ilyen szép szavakat használni. Egy drogos kurva volt állítólag, szóval nem sokat veszítettem vele.
- Tényleg sajnálom - ismételtem immár újabb könnyek közt.
- Nem kell sajnálnod - legyintett, én viszont döbbenten ráztam a fejem amiért nem érti.
- Nem csak az árvaságodra mondtam, hanem arra, ahogy gondolkozol. Most már egyértelmű, miért volt egy csomó óvszer a szobádban - mondtam kiábrándultan és otthagytam. 


Sasuke viszont nem az a típus volt, akit csak úgy ott lehetett hagyni. Dühösen visszarántott és nekipréselt egy óriási fa göcsörtös törzsének.

- Utálom a hisztis libákat. Fejezd be ezt a viselkedést! - sziszegte. Ilyen haragosnak még sohasem láttam. Ijedtemben csak pislogni bírtam és erről a durva bánásmódról egyből Itachi és Fugaku jutott eszembe. Úgy tűnt, minden Uchihát ugyanaz a kegyetlen, heves vérmérséklet jellemezte, ha indulatba jött.
- Mit törődsz te vele, hogy milyen vagyok? Csak puffants le a sebhelyes gorilla pisztolyával és többet nem lesz velem gondod - mondtam, vagyis inkább suttogtam, mert a szavaim ellenére csöppet se voltam olyan bátor, megint csak a szám járt.
- Talán tényleg azt kéne! - nézett velem farkasszemet, de lövés helyett megint a lehengerlő nőcsábász modorát vetett be, hogy megszelídítsen. Ráhajolt ajkaimra és olyan csókot kaptam, amitől a nevemet is elfelejtettem. Akkor tértem magamhoz a kábulatból, amikor a hideg megcsapta a derekam, ugyanis addig ügyeskedett, míg ujjai be nem férkőztek a ruhám alá és már a csupasz bőröm simogatta.
- Ehhez értesz - súgtam elkeseredve, mert rájöttem, hogy vele mindig így van, mindig ugyanaz a kábulat és varázs kerít hatalmába, hogy utána ismét a földre pottyanjak és számolgathassam a frissen szerzett sebeimet, amit ez a perzselő szenvedély okozott. - Sasuke, sajnos mégse voltál elég óvatos, mert én tényleg terhes vagyok - mondtam ki most már hangosan, szinte hisztérikusan, és eltaszítottam magamtól, mert nem akartam látni az arcán az iszonyatot. Hátra se nézve rohantam vissza a kolostor védelmező falai közé és elkeseredetten kerestem egy zugot, ahol reményeim szerint senki nem talál rám, egyedül maradhatok a bánatommal.

Fogalmam se volt, mihez kezdjek. Megint elfogott az ösztön, hogy tűzön-vízen védelmezzem ezt a kisbabát és ha kell, akár egyedül is gondoskodjak róla, mert ez a legfontosabb, nem az én kényelmem és boldogságom. Gondoltam, keresni kéne egy munkahelyet vagy próbálkozhatnék anyámmal, bár csöppnyi esélyt se láttam, hogy valaha visszafogadna, főleg így, felcsinálva. Fugaku pedig olyan volt számomra, mint egy örökösen fenyegető rém, bármikor megtalálhatott és tehetett velem, amit akart. Ha nem lettem volna terhes, talán nem is bántam volna, ha gyorsan véget vet szánalmas életemnek, mert magam is undorodtam attól, hogy valóban nem vagyok más, mint egy hisztis liba. 

Egy kiálló szirten álló torony tetején leltem menedéket. Fölöttem a szürke ég, körülöttem pedig a tátongó mélység olyannak tűnt, mintha elnyelt volna a gomolygó semmi. Itt élesebben ért a szél és a hideg, amitől az idő múlásával hamarosan reszketni kezdtem. Óvatosan kilestem és eszembe jutott, amikor a szobám ablakából szemezgettem ugyanígy a halállal, de azóta sokkal bölcsebb lettem, megtanultam becsülni, hogy létezem. Hirtelen egy apró hópihe táncolt el előttem, majd az egész messzeség összefüggő bálteremmé változott, ahol a hópelyhek egyre sűrűbben forogtak, kavarogtak. Mintha a részesévé fogadtak volna engem is a csodának, megbabonázva figyeltem, hogyan hullnak a tenyerembe, a ruhámra. Egyszeriben életre keltették a rideg csendet, szikrázó porcukros takaróval vonták be a végtelen, komor erdőséget.
- Itt vagy? - Nem kérdésnek, inkább megállapításnak hatottak Sasuke szavai.
- Nem azért jöttem ide, hogy megkönnyítsem a dolgod. Talán úgy tűnik, de eszembe sincs leugorni - mondtam cinikusan, hátra se nézve. Tovább bámultam a csodálatos hóesést, aztán éreztem, hogy a hideg kőfalról Sasuke leemeli a kezem és a tenyerébe rejti, hogy melengesse.
- Ugye tudod, hogy ha most nem is, de a szülésbe bele fogsz halni. Minden Uchiha kölyök hatalmas. Szét fog szakítani, te pedig amúgy se vagy valami... - kezdte szomorúan, én viszont nem akartam ezt hallgatni.
- De az vagyok - vágtam közbe indulatosan. - Talán vékony az alkatom, de erős a testem, ráadásul azért vannak az orvosok, hogy segítsenek. Nem az őskorban vagyunk, hogy két mamutvadászat között szüljem meg a gyerekem egy barlangban, vagy apád kupijában egy mocskos kis szobában - mondtam komolyan.
- Honnan gondolod, hogy így volt?
- Ismerem apádat és egyértelmű, mennyire nem törődött azokkal a szerencsétlenekkel, amikor már nem vette hasznukat. Biztos, hogy sorsukra hagyta őket. 
- Miért gondolod, hogy én más leszek?
- Nekem mindegy, milyen vagy. Egyedül is végigcsinálom - néztem határozottan a szemébe és elhúztam a kezem. 

Megbántottam, de igyekezett nem mutatni. Dacosan bámult, és úgy szólt hozzám, mint egy kihallgató tiszt:
- A Bíbor Sasfészekben történt? - érdeklődte rezzenéstelenül, de láttam ökölbe szoruló kezeit. Úgy döntöttem, elmondok neki mindent, mert felesleges tovább titkolózni, joga van tudni.
- Már a szobában közölted, hogy be van kamerázva és ha nem produkálunk valamit, ki fognak nyírni, aztán jött a razzia, bedobtak bennünket abba a gödörbe, te pedig egyszerűen letepertél...
- Megerőszakoltalak? - kérdezte fojtott hangon.
- Nem nevezném erőszaknak. Ha előtte megkérdeznek, természetesen jobb körülményeket képzeltem volna el az első alkalmamhoz, de elég ügyes voltál ahhoz, hogy elvedd az eszem és hagyjam magam.
- Hogy lehettél ilyen felelőtlen? Miért jöttél oda egyáltalán? - ragadott meg és úgy rázott, mintha talán számítana valamit így utólag a kifakadása.

Nem feleltem, mivel értelmetlennek tartottam. Megvártam, míg lecsillapszik, közben néztem szép arcát, amit a tehetetlen düh teljesen eltorzított.

- Ez már megtörtént, nem változtathatunk rajta - szóltam csendesen. - Miért nem próbálod elfogadni a helyzetet és a legjobbat kihozni belőle? - kérdeztem, miközben egy gyöngéd simítással el akartam tüntetni a homlokáról a gondok okozta ráncokat.

Most ő ütötte el a kezem és ő hagyott ott, mintha elege lenne a naiv optimizmusomból. Visszafordultam a hópelyhek felé, amelyek vidáman hullottak alá körülöttem a mélységbe nem törődve azzal, hogy talán a sáros földön azonnal elolvadnak. Élvezték, amíg szárnyalhattak. Tudtam, hogy nekem se szabad elhagyni magam, míg van remény, csak mert ő nem hisz bennem.



Lementem a konyhába, hogy segítsek. Nem volt könnyű szavak nélkül bekapcsolódni a munkába, így csak azt csináltam, amiről sejtettem, hogy esetleg hasznos lehet. Daraboltam a zöldségeket, majd összekevertem az elkészült rizzsel és megterítettem. 

Sasuke nem jött ebédelni és a vacsorát is kihagyta. Az egyik szerzetes megmutatta a hálókamra melletti fürdőhelyet. Egy hőforrás meleg vizét vezették ide, hogy tisztálkodni tudjanak a kolostor lakói. Ez fűtötte a közvetlen falakat, bár éjszakára szükség volt vastag takarókra is. 

Gyorsan megmosdottam, de a forró vizű medencébe nem mertem beleülni, nehogy ártsak a babának. Magamra vettem a kölcsön kapott egyszerű inget és nadrágot, aztán kimostam a saját fehérneműmet. Egy furcsa növénnyel fogat mostam, fogkefe híján az ujjammal dörzsöltem szét, aztán bementem a többiek közé, leterítettem a matracom és gondosan betakaróztam. Aggódtam Sasuke miatt, de felesleges lett volna keresnem. Tudtam, hogy ezt most egyedül kell végiggondolnia, ebben nem segíthetek. 

Hajnalban arra ébredtem, hogy szorosan mellettem fekszik, a háta az enyémnek préselődik és az ő takarója amennyire lehet, fölém is van húzva, hogy dupla védelmem legyen. Elmosolyodtam, amiért szándékosan a másik oldalra fordult, hogy jelezze haragját, ám mégis gondoskodott rólam. Mivel én nem haragudtam, direkt felé fordultam és nem törődve azzal, mit fog szólni, hátulról átöleltem a derekát, a tenyerem pedig forró hasán nyugtattam.

- Ha egy kicsit is lentebb nyúlsz, biztos, hogy megszegem a kolostor szabályzatát - szólalt meg hirtelen rekedt hangon.
- Akkor majd vigyázok - kuncogtam gonoszan és föntebb csúsztattam a kezem az izmos mellkasáig míg meg nem éreztem ujjaim alatt az izgalomtól kihegyesedett mellbimbóját. - Így jobb? - érdeklődtem ártatlanul, miközben finoman végigsimítottam rajta, mire dühösen leszedte magáról a kezem és átgördített, hogy megint háttal legyünk egymásnak.
- Kibírhatatlan vagy - morogta nem túl meggyőzően, és próbált ellazulni, újra álomba merülni, de éreztem a belőle áramló, vibráló feszültséget, amely egyáltalán nem hagyta nyugodni.

Legalább megtudja, milyen csúnya dolog állandóan szexszel zabolázni a másikat!

Én persze kényelmesen pihentem, és jót mosolyogtam reggel, mikor kinyitottam a szemem, mert nagy kifliként körém csavarodva aludt el végül. Megvártam, míg némileg magához tért. Hagytam időt neki, hogy rájöjjön, micsoda szarvas hibát vétett álmában és óvatosan arrébb araszolt tőlem, mintha messze feküdtünk volna egymástól, és csak utána színleltem látványos ébredést. Azt is elviseltem, hogy kedvére duzzogjon, mintha lenne rá oka, mert tulajdonképpen jót jelentett, hogy még mindig itt van és a hír hallatán nem hagyott itt szó nélkül. Éreztem, hogy bizonytalan, még nem döntött, ezért nem volt szabad sürgetnem, se befolyásolnom, mert egy kikényszerített döntés mindkettőnk, pontosabban mindhármunk életét megkeserítette volna.

Kellemesen indult a nap. Kezdtem megismerni a szerzeteseket és már nem tűntek olyan egyformának a kopaszra nyír fejükkel, szürke egyengúnyájukkal, ráadásul mindig mosolyogtak. Ha nem is szóltak, valahogy éreztem, mit mondanának, ha nem tettek volna némasági fogadalmat, és néha többet jelentett egy-egy őszinte mosoly, mint sok-sok haszontalan szó. 

Sasukéval késve reggeliztünk, csendben ettük az aszalt gyümölcsöket, és nagyra értékeltem, hogy most nem volt kecsketej a konyhában, csak tea. Láttam lisztet, ezért arra gondoltam, ebédre készíthetnék valami édes lepény félét, és neki is láttam, amikor elpakoltunk magunk után. Sasuke kiment fát vágni, én pedig néha ki-ki néztem rá, mert nem volt mindennapi látvány, ahogy a havas udvaron nekivetkőzve, izzadtan viaskodott a vastag farönkökkel, mintha a dühét akarná szerencsétlen tuskókon kiadni. 

A konyhában egy idősebb férfi sürgölődött, őt láttam itt leggyakrabban. Talán valami szakácsféle lehetett, bár ugyanolyan öltözéket viselt, mint a többiek. A kötényt Sasuke helyett most én kaptam, abban gyúrtam mellette a tésztát. Keresett nekem cukrot és adott még szárított gyümölcsöt, amikor mondtam, mit szeretnék. A munkám mosolyogva figyelte, időnként besegített, ha bizonytalankodtam, egyébként pedig bőszen sütötte a friss halat, amelynek isteni illata volt. Nem kellett sok, hogy megkívánjam, hamarosan nagyot kordult a gyomrom, pedig nemrég reggeliztem. Az első kisütött adagot én kaptam, mintha tudta volna az öreg, mennyire csurog érte a nyálam. Éppen azt majszoltam, amikor Sasuke izzadt hajjal, csatakosan belépett.

Szó nélkül odasétált és tört a halból magának egy darabot. Mellém telepedett, úgy húzta a széket, hogy az én székem a két combja közé essen és átölelhessen, miközben mindketten ettünk. Furcsa volt ez a bizalmas póz, mert éreztem, hogy még mindig nincs kibékülve velem, haragszik, de azt is kiolvastam a tekintetéből, mennyire vágyik rá, hogy a közelemben legyen. Engem választott, nem Hinatát. Próbált jó útra térni, leszokni az italról, felhagyni az apja által ráerőszakolt bűnöző életvitellel, mégse tudta teljesen kiűzni magából azt a hedonista, önző viselkedést, amelyre nevelték. 

- Menjünk haza és vetesd el a gyereket. Apám ad elég pénzt, hogy a legjobb orvos csinálja és ne legyen baj - mondta két falat közt, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk.

Az öreg fickó döbbenten fordult felénk. Én közel álltam hozzá, hogy Sasukét torkon ragadjam és ott helyben megfojtsam, de nem tettem, csak ültem és vártam, hátha rájön, hogy jobb lenne előlem menekülni. Mivel nem feleltem csak gyilkos pillantásokkal méregettem, valószínűleg rájött, hogy nem érdemes tovább próbálkoznia. Szedte a sátorfáját, nem győzködött tovább. Hamarosan újra hallottam kinn csattogni a fejszét, amely egészen sötétedésig rendületlenül aprította a fát. 

Este éppen a kis sámlin kucorogva mosakodtam, amikor nyílt az ajtó. Szinte számítottam rá, hogy utánam fog sompolyogni. Úgy tett, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy bejön, amikor meztelen vagyok. A ruhasuhogásból ítélve ő is levetkőzött. Hirtelen egy meleg rongy simított végig a hátamon, aztán gyöngéden dörgölni kezdett. Élveztem a kedves gesztust. Nem volt erotikus, inkább gondoskodó, engesztelő, mintha ki akarná puhatolni, mennyire haragszom rá. Mikor áttörölt, felálltam, mert már végeztem. Felé fordultam, aztán láttam, hogy tekintete azonnal a hasamra tapad.

Nem voltam elég gyors. Sajnos sikerült elcsípnem mennyire megrendíti, hogy már ekkora a baba és nem lehet csak úgy megszabadulni tőle, mint ahogy ő gondolta. Egyértelműen kiborította a helyzet, amire tulajdonképpen számítottam, mégse gondoltam volna, hogy így tiltakozik, ennyire iszonyodik az apaságtól.

Körbetekertem magam a törölközővel, mert idegesített a bámulása. Gyorsan megszárítkoztam aztán otthagytam. Már majdnem elszenderedtem, amikor mellém feküdt, de most határozottan tartotta a távolságot és nem is próbálta színlelni az alvást. Háton fekve bámulta a sötétséget ügyet se vetve rám. Arca bosszús volt, láttam már Fugakunak is ezt az elszánt tekintetét. Ha az öreg nézett így rám, az nekem semmi jót nem jelentett, ezért egyre idegesebb lettem, hogy talán Sasuke is valami rossz dolgot forgat a fejében. 

Amikor másnap nem találtam sehol, hiába kutattam utána végig a kolostort, már biztosra tudtam, hogy gond van.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés