Sasuke nagyot sóhajtott, majd minden lelkesedés nélkül köszönt a kitörő örömmel közeledő lánynak.

- Kik ezek, Tamaki? – kérdezte Naruto értetlenkedve, majd végignézett az idegeneken. Egy vörös hajú, fehér bőrű lány, egy nagydarab szőkés barna hajú fiú, és egy nyurga srác fehér hajjal.

- Gyerekkori ismerősök – mondta nemtörődömül Sasuke. A Tamaki névnél meglepetten pillantottak egymásra a „gyerekkori ismerősök”.

- És Tamaki… Ki ez a gyönyörű hölgyemény? – érdeklődött a szőkésbarna hajú.

- Ő Hime, ő pedig Takeshi… - Csapattársaira nézett – Ők pedig, Karin, Jugo és Suigetsu – mutatott a vörösre, majd a nagydarab srácra, és végül a fehér hajúra. – Meddig lesztek itt és miért vagytok itt? – tette fel a kérdést minden kertelés nélkül.

- Nyaralni jöttünk, és még ezen a héten vasárnap, vagy majd hétfőn megyünk tovább – válaszolt Suigetsu.

- Akkor jó nyaralást, mi megyünk… Sziasztok! – zárta le a beszélgetést Sasuke. Két csapattársa kissé meghökkenve köszönt, majd kiléptek a hotel ajtaján.

- Érdekes barátok… - mondta Naruto, mire Sasuke nem válaszolt. Sakura hozta a kocsit, majd leparkolt a fiúk előtt.

- Beszállás! Megyünk egy fényképezőt venni, aztán irány várost nézni! – mondta szimulált lelkesedéssel. A két fiú bemászott a kocsiba, majd Sakura elkezdte róni az utcákat egy megfelelő bolt után kutatva. Pár utca után megtalálták a megfelelő üzletet és Sakura gyorsan leparkolt. A boltban egy tucatnyi fényképező volt, Sakura pedig a lehető legkompaktabb és legprofibb gépet választotta, amiért egy kisebb vagyont hagytak az üzletben.

- Huh, nem sok ez egy kicsit egy fényképezőért, Hime-chan? – kérdezte Naruto.

- Jó képeket akarsz, vagy nem? – Sakura kérdőn nézett a fiúra.

- Szerintem hagyd, hogy megvegye… - szólalt meg Sasuke is. Naruto csak sóhajtott, majd megvárta, hogy Sakura fizessen. Pár perc múlva ismét a kocsiban ültek és egyik utcát a másik után járták végig. A délelőtt folyamán megnéztek pár műemléket, majd betértek ebédelni egy étterembe. Ebéd után pedig a legfontosabb helyet látogatták meg. A városházát. Az épület meglehetősen szép volt, kívülről kellemes sárga színben pompázott és hatalmas volt. Mire találtak egy megfelelő parkolóhelyet, Naruto már nagyon türelmetlen volt.

- Menjünk mááár! – nyávogott.

- Nyugi mááár! – utánozta Sakura, mire a szőke rögtön abba hagyta a nyafogást, helyette durcásan bámult kifelé. Hatalmas parkoló terült el a városháza mellett, de hiába volt hatalmas, mert majdnem minden hely foglalt volt. A sikeres parkolás után turistákhoz méltóan, egy nagy táskát vett elő Sakura, amit a vállára akasztott, majd a fényképezőt a nyakába tette, és mosolyogva indult a bejárat irányába. Egy kisebb lépcsősor vezetett az ajtóhoz, majd azon belépve egy hatalmas teremben találták magukat. Az épületen belül a nagy terem egészen az üveges tetőablakig nyúlt, úgy, hogy a falak mentén húzódtak a második és harmadik emeleti irodák, ajándékboltok és minden egyéb. Sakura lázasan kattogtatta a gépet, természetesen minden kamerát és menekülésre szolgáló helyet lefényképezett. Pár kép után beállította Sasukét és Narutót egy a teremben lévő szobor mellé, és róluk is csinált pár képet. Miután a nagy teremről tengernyi kép készült, felmentek az első emeletre, ahol sok kis iroda és ajándékboltocska volt fellelhető. Az ajándékboltok tele voltak mindenféle képeslappal, amin Ota látványosságai, főbb épületei díszelegtek. Sakura vett pár képeslapot, aminek segítségével a további napokban megfelelő elfoglaltságokat találhatnak. Míg Sakura vásárolt, addig Sasuke további képeket készített, Naruto pedig az irodaajtókra kiírt cégneveket olvasta.

- Virágcsoda? – kérdezte mormogva magától. Sasuke és Sakura egyszerre fordult Naruto felé.

- Elnézést! – szólította meg az eladó lányt Sakura. – A virágcsoda… az mi? – érdeklődött udvariasan.

- Egy virágbolt, rengeteg viráguk van és mindenféle szobadíszük. A városban élők imádják a kínálatukat, sőt, néhányan még más kerületből is eljönnek ide virágot venni. Meseszép csokrokat kötnek és… - A lány csak mondta, mondta, és lelkendezett a virágboltról. Tökéletes üzleti érzéke lehet, mert egy virágboltról több mint öt percet beszélni igazán nehéz. 

- Értem! És nagyon szépen köszönöm! – válaszolt Sakura, majd a két fiút kezdte keresni, akik egy hirdető tábla előtt álltak. Sasuke arcán valami furcsa örömöt lehetett felfedezni.

- Gyere csak, Hime – szólt Sasuke, mikor észrevette, hogy Sakura már őket nézi. Hime gyorsan a két fiú mellé lépett majd kíváncsian nézett az Uchihára. A fiú csak egy hirdetésre bökött. Sakura gyorsan elkezdte olvasni.

„Szereti a táncot? Esetleg jó is benne? Ota város idén is megrendezi az amatőr társastánc versenyt, immáron nyolcadik alkalommal. A résztvevők kötelező tudása hat tánc: angolkeringő, tangó, quick step, cha-cha-cha, rumba és jive. A két tánc, melyet a jelentkezőknek el kell táncolni, sorsolással történik. Zenét minden tánchoz a szervezők választanak. Jelentkezni lehet a táncverseny napjáig. (Ajánlatos hamarabb, mert jelentkezésnél sorsolják ki a két táncot és a zenét!) Reméljük, kedvet kapott! Táncoljon Ön is velünk! Szeretettel várjuk: Ota város önkormányzata.” Ahogy Sakura a hirdetés végére ért, arcára kiült egy furcsa öröm.

- Ez nem rossz… - mondta mosolyogva. – De tud közületek valaki táncolni? Mert én megtanultam… - Nem fejezte be a mondatot, mert Naruto orra alá nem dörgölheti, hogy a kémeknek egy alapvető tudása a tánc, mert bármikor adódhatnak helyzetek, hogy szükséges a tánctudás. 

- Én nem tudok… - vakarta meg tarkóját Naruto. Sasuke felsóhajtott.

- Én tudok… - mondta. Sakura kissé elhúzta a száját, de bólintott.

- Nézzük meg a virágboltot, aztán jelentkezzünk a versenyre. Utána elmehetnénk piknikezni a tengerpartra… - mondta elgondolkodva Sakura, majd elindult a virágbolt felé. Tényleg szép kis virágbolt volt, nem lehet tagadni, mert gyönyörű csokrok, cserepes virágok, és mindenféle gyöngyök, vázák voltak szépen elrendezve a boltban. Az eladó egy fiatal, lányos arcú fiú volt, fekete hajjal, egyszerűen öltözve. Az ingén egy kis tábla árulta el a nevét: Haku.

- Öhm elnézést… - szólalt meg kedvesen Sakura. – Készíthetünk pár képet ezekről a gyönyörű virágokról?

- Egy pillanat, csak megkérdezem a tulajt. – Egy kis ajtón kilépett az üzletből, és pár szóban megkérdezte a főnökét. Az, természetesen, látni akarta a fényképeszkedő turistákat, így az eladó mögött lépdelt szorosan. Egy magas, izmos férfi volt, széles ellentétben az alkalmazottjával. Haja tüskésen meredt az ég felé, bőre napbarnított. Csak egy trikót viselt így a bal vállán lévő furcsa tetoválása azonnal szemet szúrt Sakurának és Sasukénak. 

- Jó napot! Úgy hallom fényképezni szeretnének – mondta kedvesen, mégis egy kis fenyegető hangszín vegyült az amúgy kedvesnek tűnhető mondatba. – Természetesen megengedem, főleg, ha a növények mellett, ilyen gyönyörű hölgyek is helyet foglalnak a képen. – Sakura erre kissé elhúzta a száját, majd készségesen Sasuke kezébe nyomta a fényképezőt.

- Jó képek legyenek ám, Tamaki! – parancsolta szigorúan, majd letérdelt egy gyönyörű orchidea mellé, ami, nem mellesleg, rálátást adott az egyik rejtett kamerára. Sasuke csinált pár képet, több szögből, majd Sakura egy másik gyönyörű virág mellé telepedett. A szobában három látható kamera volt, és Sakura olyan virágokhoz lépett, amelyek rálátást adtak a kamerákra. Sasuke csinált pár képet, amin minden kamera jól látszódott. – Köszönjük uram, hogy megengedte – mosolygott Sakura a fényképkészítés után a magas férfira.

- Ez csak természetes. És ha esetleg szeretnének virágot rendelni, itt a névjegyem! – Azzal átnyújtott egy apró lapot, amin a fontosabb adatok voltak, mint név, telefonszám és a virágbolt címe.

- Köszönjük, Momochi úr! – hajolt meg Sakura. – Szinte biztos vagyok benne, hogy jövünk még ebbe a virágboltba.

- Ugyan, mindig öröm ilyen lelkes vendégekkel találkozni! – Sasuke ironikus mosolyra húzta ajkait. 

- Hime, szerintem mennünk kéne, főleg, ha még be akarsz nevezni a versenyre – mondta egyszerűen, mire Sakura látványosan megütötte a homlokát.

- Jó, hogy szólsz! Viszlát! – köszönt el, mire Haku, és Momochi Zabuza halk köszönéssel válaszolt. Mikor ismét kiértek a kis folyosóra, ahonnan gyönyörű rálátás nyílt a földszinten lévő hatalmas teremre, Sasuke közelebb lépett két csapattársához.

- Láttátok a jelet a karján? – kérdezte halkan. – Én láttam már ilyet, és biztos vagyok benne, hogy köze van a dokumentum ellopáshoz. 

- Minek a jele? – kérdezte Sakura. Sasuke csak megrázta a fejét. 

- Egy biztos, képzett ninja lehet, nem kém, csak ninja, de elit. A legjobbak közt van. Szóval nagyon vigyáznunk kell.

- És a képek? – kérdezte Naruto.

- Minden rajta van, aminek rajta kell lennie – húzta ajkait az Uchiha ismét egy apró mosolyra. Sakura is elmosolyodott, míg Naruto nem értette pontosan miről van szó.

- Akkor jelentkezzünk arra a versenyre… - mondta Sakura. – Csak előbb nézzük meg pontosan hol is kell… - vakarta meg tarkóját, majd a hirdetőtáblához lépett és átfutotta az apró betűs hely, idő és jelentkezési információkat. – Irány a második emelet, 6-os iroda… - Naruto felsóhajtott, semmi kedve nem volt lépcsőzni. De Sakura hajthatatlan volt, és elindult a második emeletre. Sasuke is nyugodtan mászta meg a lépcsőket, csak Naruto kezdett hisztizni.

- Nem megyek fel… úgyis ti fogtok táncolni! – Leült egy a lépcsőhöz közeli padra.

- Akkor várj meg ott – kiáltotta Sakura a lépcső tetejéről. Naruto bólintott, így a másik kettő nyugodtan kezdte keresni a hatos irodát. Hamar megtalálták a kívánt helyiséget, így Sakura halkan bekopogott.

- Tessék! – hallatszódott egy női hang az irodából, mire Sakura kinyitott az ajtót, és az irodában lévő egyetlen asztalhoz lépett. Sasuke halkan becsukta az ajtót, majd a lány mellé állt.

- Jó napot! A táncversenyre szeretnénk jelentkezni. – A barna, rövid hajú nő feltolta az orrára csúszott szemüveget, majd végigmérte Sasukét, utána pedig Sakurát.

- Nem helybéliek, ugye? – kérdezte kissé fölényesen.

- Nem, turisták vagyunk – válaszolt Sasuke hasonló hangnemben.

- Rendben. A táncokat még most kisorsoljuk, rendben? De előtte két nevet kérek!

- Natsuki Hime és Oniyugi Tamaki – válaszolt gyorsan Sakura. A nő lassan ráírta a nevüket egy-egy jelentkezési lapra. 

- Igen… Milyen szintű a tánctudásuk? – kérdezte szigorú tekintettel. Sakura kérdőn pillantott Sasukéra.

- Ezt hogy érti? – értetlenkedett Sakura.

- Versenyeken vettek részt, vagy csak megtanultak és tudnak? – kérdezte idegesen a barna hajú. Szemüvegén ijesztően megcsillant a fény.

- Eddig még nem vettünk részt semmilyen versenyen – habogta a lány. Igen félelmetes nőt jelöltek ki erre a feladatra. 

- Akkor sorsoljunk… - Azzal az asztal egyik fiókjából elővett két kis kosarat, amiben sok kis cetli volt. – Húzzanak mind a ketten egyet-egyet. Az egyikben a standard táncok, a másikban a latin-amerikaiak vannak. – Sakura épp szóra nyitotta a száját, mikor a nő közbevágott – Nem tudom, melyik-melyik. – Sakura bólintott, majd a hozzá közelebb eső kosárból húzott. Eközben Sasuke is hasonlóképpen cselekedett. Mindketten lassan széthajtogatták a kis papírokat.

- Tangó – szólalt meg Sasuke rekedtesen. Sakura megdermedt a szó hallatára, és a tarkóján pár izzadtságcsepp jelent meg. 

- Rumba – válaszolta még halkabban Sakura. Sasuke meglepetten nézett rá. A nő arcára hatalmas mosoly kúszott.

- Két szerelmes tánc… Illeni fog magukhoz, már most látom – vigyorgott gonoszan. Sakura szeme haragosan megcsillant, mire a nő arcán halványult a vigyor. – Zenét is válasszunk? A rumbához Eileen Fostler - Song from a secret garden for cooling down. – Azzal elindította a számot. Sasuke és Sakura szájtátva hallgatta. Nem hittek a fülüknek, egy ilyen szívtépő és fájdalmas szerelmes számra kell táncolniuk? A hegedű lágyan mégis élesen játszott, ami egyszerűen szívfacsaróan hatott úgy is, ha az ember csak simán hallgatja. De ha az embernek táncolnia kell rá, egy olyan személlyel, akihez gyengéd szálak fűzik, melyek egyre csak erősödtek, míg a végén alig lehetett elszakítani… az maga a gyötrő kín. Sasuke rendezte hamarabb az arcvonásait, és tekintetét az elképedt partnernőjére fordította. Sakura pár perc zenehallgatás után kissé nehézkesen, de rendbe szedte arckifejezését, mely kissé elgyötörtre sikerült. – Ugye milyen szívet tépő? És akkor a tangó zenéjük… ennek nem tudom a címet, de ha gondolják, kimásolhatom egy cd-re – mosolygott a nő, majd elindította a számot. Pár akkord gitárszóló, majd elkezdődött a lüktető tangó ritmus, amire minden lépést tökéletesen el lehet táncolni. A szenvedélyt már a zenén is hallani lehetett. Igazán remek zene lenne, ha nem nekik kéne rá táncolni. Sakura el tudott képzelni egy vad, szenvedélyes tangót, majd mikor meghallott egy kis ritmusváltozást, látta, mint egy vad, irányítja Sasukét. Mégis, valahogy túl szenvedélyes zene… hozzájuk képest. Vagy pont nem elég szenvedélyes? Hogy fogja ezt kibírni, mikor ő véget akart vetni ennek a reménytelen dolognak? Erre ilyen zenékkel, táncokkal bombázzák őket! Akárki tervezte ezt a merényletet, igazán jól sikerült. – Ugye, milyen ritmusos? – állította meg a nő úgy három perc után. 

- Igen… - nyögte Sakura. Az arca kissé sápadt volt, ezt Sasuke is észrevette és aggódón nézett rá. 

- Remek, akkor most vasárnap, hatkor, itt a városházán. A verseny a földszinti nagyteremben lesz megtartva. Önök a nyolcas számú páros. Sok sikert és eredményes versenyzést! – mosolygott a nő kárörvendőn, majd átnyújtotta a cd-t, amit időközben megírt. Sasuke csak egy halk köszönömöt motyogott, majd elkezdte Sakurát kifelé taszigálni az irodából. Naruto épp ebben a pillanatban mászott fel a lépcsőn.

- Minden okés? Olyan fejet vágsz, Hime, mint aki szellemet látott… - motyogta apró mosollyal.

- Persze – lehelte halkan a lány, és ajkaira apró mosolyt erőltetett.