Sasuke - látszólag – nyugodtan kémleli a kinti tájat. Elmerengve, bámul az ablakon kívülre, mintha valami nagyon érdekes dolog lenne ott, de igazából teljesen máshol jár. Egy másik világban, amit álmaiban látott. Gondolatai őrült gyorsasággal pörögnek, azonban egy mondat sokszor vízhangzik fejében. „Mi lenne, ha…”
A harmadik óra végét jelző csengő vészjóslóan szólal meg. A kis társaság tagjai, aggódó pillantást lövellnek egymásra. Naruto nagyot sóhajtva áll fel, és a fejét fogó Sasukéhoz megy. Némán fogja meg a vállát, mire az lassan ráemeli a – szinte már – elgyötört tekintetét.
- Ne aggódj! Biztos minden rendben van – nyugtatja barátját, bár a szemében tisztán látható, hogy ő is csak reménykedni tud.
- Azt mondta, hogy beér a harmadik órára.
- Tudom… De most még nem tehetünk semmit. Ebisu nem hívott?
- Akkor szerinted ilyen állapodban lennék? – mordul rá a fekete a barátjára. Naruto óvatosan megrázza a fejét, és elengedi barátja vállát.
- Gyertek, menjünk sétálni! Jobb, mint itt ülni és emészteni magunk – megy oda hozzájuk Hinata. Naruto aprót bólint, és az Uchihával egyetemben kimennek a többiek után a folyosóra. A második emeleti ablakokon, nem szűrődik be fény, a viharfelhők nem engedik, csak néha, előbukkanni a fényes gömböt. A kis társaság némán ballag a lépcső felé. Máskor a lányok kacagása és Naruto ökörködése zengi be az útjukat, de most nincs min nevetni. Sokan furcsállva nézik a kis csapatot, és egyből pusmogni kezdenek.
„Mi történhetett?”
„Miért ilyen furcsák?”
„Hol van Sakura-san?”
„Vajon, történt valami?”
Hallatszódik a lányok suttogása mögülük. Sasuke erősen összeszorítja az öklét, és gyorsabb iramban kezd el haladni a lenti aula felé. A többiek, egy kis meghökkenés után, követik a példáját. Amikor Sasuke az első emeleti lépcsősorról megpillantja az aulát, hirtelen mintha valami rózsaszínt látna a szeme sarkából. Gyorsan fékez le, és körbepásztázza az aulát, majd szeme ismét megakad, egy oszlop mögött eltűnő rózsaszín valamin. Narutóék ebben a pillanatban érik utol az Uchihát, és kérdőn néznek rá.
- Mi van, haver? – kérdezi Shikamaru, de választ nem kap. Sasuke őrült tempóban kezdi el megtenni a lépcsőfordulókat, majd ezt megunva, kaszkadőröket megszégyenítő ügyességgel ugrálja át a korlátokat, ezzel megrövidítve a lefele vezető útját. Narutóék meghökkenve néznek egymásra, majd ők is követik a fekete példáját, így hamar utolérik a most már aulában végigrohanó osztálytársukat. Sasuke hirtelen áll meg amellett az oszlop mellett, ahol az előbb a rózsaszínt vélte. Gyorsan kapkodja ide-oda a fejét, majd a megérzése alapján, befut az egyik folyosóra. A barátai megpróbálják utolérni a megkergült fiút, több-kevesebb sikerrel. Sasuke már a harmadik folyosón rohan végig, majd egy újabb elágazásnál megtorpan, és meredten néz a szemben haladókra. Két lány sétál egymás mellett, az egyiknek a kezében egy rózsaszín paróka himbálózik ide-oda. Sasuke elkeseredetten, magatehetetlenül rogy a földre. Narutóék lihegve érik utol barátjukat, majd egy kicsit szétnéznek, és egyből rájönnek, hogy mi is lehet a baj. Hinata lassan Sasuke mellé térdel, és nyugtatásképp, simogatni kezdi a hátát. A többiek is elszontyolodva nézik barátjukat, aki most sebezhetőbbnek tűnik, mint valaha. Nem is csoda, hisz a legjobb barátja, lehet, hogy… „Nem! Erre még gondolni sem szabad!” – rázza meg a fejét az Uzumaki, hogy elkergesse az ilyen gondolatokat a fejéből, majd a barátja elé sétál.
- Sasuke, állj fel! – szólítja meg hidegen és kimérten a barátját, mire a többiek értetlen tekintettel fürkészik arcát, azonban az Uchiha nem mozdul. – Hallod? Kapd össze magad! – emeli feljebb a hangját a szöszi, azonban Sasuke még ekkor se moccan. Naruto megelégeli barátja csökönyösségét és egy hirtelen mozdulattal, ingjénél fogva felemeli és talpra állítja, majd mélyen a szemébe néz. – Mi az Isten van veled? Hol van a régi, - szinte – érzéketlen Uchiha? Sakura él, megígérte, hogy csak te ölheted meg, igaz? Akkor meg mit mártírkodsz itt? Hinned kell benne, hisz a legjobb barátod, nem? Előbb vagy utóbb, de megkerül – fejezi be a monológot és elengedi a meghökkent férfit. Sasuke egy kis ideig némán lehajtja a fejét, nagy levegőt vesz.
- Igazad van… Szánalmasan viselkedtem. Hinnem kell benne. Mindünknek hinni kell benne – ért egyet most már nyugodtabban, és a barátaira néz. – Köszönöm.
- Most már jól vagy? – kérdezi Ino.
- Igen, csak kiborultam, túl sok volt nekem ez a pár nap. Beleőrülnék, ha még egy valakit elveszítenék.
- Tudom, de nyugodj meg, semmi baj nem lesz – fogja meg ismét barátja vállát Naruto, és szépen lassan újra az aula felé veszik az irányt. Megint némán teszik meg azt a rövidke utat, majd amikor visszaérnek, azt veszik észre, hogy minden szem rájuk szegeződik.
- Egy kicsit furcsállták a kirohanásod – vonja meg a vállát Shikamaru, és zsebre dugott kézzel elindul. A többiek szintén követik a példáját, viszont az iskolaajtó nyikorgására mind megállnak, és az éppen bejövő emberekre függesztik a tekintetüket. Egy pillanatra meghökkennek, majd Sasuke gyors iramban elindul a belépőkhöz.
Az iskola ajtaja nyikorogva és nehezen nyílik, meg is szenved vele a belépő. „Ennyit arról, hogy csendben, észrevétlenül jövök…” – morgolódik magában, majd amint kinyílik előtte az ajtó, az előtte álló Tsunade belép rajta, őt pedig betolják. Amint az épületbe ér minden szem rá szegeződik. „Basszus, szünet van?” – néz körbe feszülten, majd megpillantja a felé rohanókat. „Ajaj!” – sóhajt nagyot, majd a mögötte állóra néz.
- Ebisu, felsegítenél, kérlek? – kérdezi, mire a mögötte álló aprót bólint és egy pár mankót elővéve, felsegíti a lányt álló helyzetbe, ekkor érnek oda a lány barátai.
- Srácok, én… - harapja el a mondat végét, mivel először kettő, majd még nyolc erős kar öleli körbe. Egy ideig meredten néz a magához préselődő mellkasra, majd lágyan visszaöleli barátait, akik lassan elengedik. Utoljára Sasuke távolodik el tőle, majd mélyen a lány szemeibe néz. Sakura tisztán látja minden egyes érzését a szemein keresztül, ami őt bűntudatra ébreszti. Gyorsan szakad meg a szemkontaktus és Sasuke hátrál néhány lépést, hogy előbb a többiek rendezzék le. Sakura végignéz barátain, majd sóhajtva elkezdené a magyarázkodást, azonban Shikamaru félbeszakítja.
- Mégis hogy képzelted azt, hogy csak úgy eltűnsz? Ha? Senki nem válaszolt, semmilyen kérdésre, hívásra.
- Azt sem tudtuk, hogy, hogy vagy! Csak azt tudtuk, hogy amikor utoljára beszéltél Sasukével, valami rom alatt voltál – veszi át a szót Naruto.
- Azt mondtad, hogy a harmadik órára beérsz. Erre, még csak most állítasz be. Egész nap azon paráztunk, hogy valaki felhív minket, hogy meghaltál – folytatja most Ino, majd Hinata lép némán Sakura elé lehajtott fejjel. Sakura egy ideig csöndben nézi, hátha mond valamit, de semmi. Sakura mély levegőt vesz, hogy szólni tudjon, azonban egy csattanás félbeszakítja. Az ütés erejére, hátrálnia kell egy „lépést”, és dermedten fogja arcát. A pofon hangja csak úgy vízhangzik az aula hatalmas boltívei között. Mindenki döbbenten nézi, az idegtől és a sírástól reszkető Hinatát.
- Ezt… megérdemeltem – mondja Sakura, és újra kihúzza magát, majd Hinata elé lép, aki még mindig lehajtott fejjel hullajtja a könnyeit.
- Miért… Miért nem szóltál, hogy mi van veled? Tudod… Fel tudod fogni, hogy mennyire aggódtunk? Hogy mit éreztünk? Akaratlanul is a legrosszabbra kellett felkészülnünk, hogy talán… te… Aztán ott volt az a rengeteg hívás. Ebisu és a te telefonod is ki volt kapcsolva, nem tudtunk elérni. Tsunade titkárnője meg egyszerűen lerázott minket. Olyan rossz érzésünk volt. Annyira aggódtunk. Annyira féltünk. Én… Én… - zokog fel és Sakura nyakába borul. Sakura megkönnyebbülve simogatja a zokogó lány hátát, hogy az megnyugodjon.
- Css… Nyugi. Most már minden rendben. Itt vagyok, épen és… vagyis, itt vagyok. Élek. Most már minden rendben lesz, semmi baj. Nyugi – suttogja neki halkan, mire a lány lassan megnyugszik és lekászálódik barátnője nyakából.
- De mi történt? Mi volt a telefonotokkal? – kérdezi nyugodtabban Hinata.
- Az enyém eltört, amikor kiszabadítottak. Az egyik emberem rálépett – válaszol Sakura.
- Az enyémet, pedig biztonsági okokból elvették, mikor bementem a házba – válaszolja Ebisu.
- Értem. Mindegy most az a lényeg, hogy minden rendben van, igaz? – áll Shikamaru Sakura mellé és megfogja a vállát, mire az csak bólint egyet, majd a csengő hangjára a diákok a termeik felé indulnak.
- Én szerintem inkább liftezek, a lépcsőzést még nem erőltetném – mondja Sakura és mankója segítségével a lift felé biceg.
- Menj be órára, óra vége lőtt pár perccel azért kérd ki magad, és gyere az irodámba – mondja neki Tsunade és Ebisuval az igazgatói irodába indulnak. Sakura csak bólint, és a lifthez veszi az irányt, észre sem véve, hogy valaki szintén vele tart. Amikor a lifthez ér, megpróbálja megnyomni a lift hívógombját, de a keze be van kötözve, ezért nem tudja megnyomni, próbálkozik egy ideig, majd a mögötte ácsorgó megunja a bénázását, és megnyomja helyette a gombot. Sakura meglepődve néz a mellette álldogálóra, aki úgy tesz, mintha a lift holléte, jobban érdekelné bárminél. Sakura is inkább némán a liftet várja, mivel nem tudna mit mondani. Amikor a kabin megérkezik, Sasuke előre engedi a lányt, ő is beszáll, majd megnyomja a második emelet gombját. A lift lassan elindul, ők némán hallgatják egyenletes zúgását. Sakura láthatóan feszeng, nem tud mit mondani, nem érti, hogy a fiú miért nem szólal meg, hogy miért jött utána, és láthatóan nagyon is zavarja, hogy némaságba burkolóznak, mind a ketten. Már éppen elhagyták az első emeletet, amikor a lift hirtelen megáll, és nem mozdul. Sasuke idegesen kezdi el nyomogatni a gombokat, de semmi, a kabin nem mozdul.
- A francba – szitkozódik. Idegesen kapja elő telefonját a zsebéből, és egy kis tárcsázás után a füléhez rakja, de semmit nem hall a túloldalról. – Szuper…
- Nincs térerő? – kérdezi a lány, de választ nem kap. Sasuke újra próbálkozik, de megint semmi. Egy kis idő után úgy dönt, hogy leül a földre, onnan nézve a kabinajtót. Sakura is úgy dönt, hogy jobb lenne ülve, így megpróbálkozik vele, ami egy kicsit nehézkesen megy neki, lába és keze miatt, de nagy nehezen kényelembe tudja magát helyezni pár centire Sasuke mellett. A mankóját maga mellett a falnak támasztja, és a gombokra függeszti tekintetét, mintha nagyon érdekesek lennének, viszont gondolatai a mellette ülőn járnak.
Miért viselkedik így? Ahogy ismeri, már rég le kellett volna ordítania a fejét, vagy legalább felpofoznia, és mindent a fejéhez vágnia, de nem, nem tesz semmit, csak ül mellette, mintha nem is ő lenne.
Már húsz perce ülnek némán egymás mellett. Sasuke számtalanszor próbált felhívni valakit, de hiába, nincs térerő. Sakura pedig számtalan kérdést feltett magában, de egyikre se talált választ, nem érti, hogy a fiú miért olyan, mint amikor az „ellenség” szerepét veszi fel. Néma, nem szól hozzá, nem néz rá, arca rezzenéstelen, szemeiben nincs érzelem. Sakura majd beleőrül, hogy nem tesz semmit, hogy rá se néz. Pár percig még bírja, majd megszólal, hátha ezzel válaszra kényszeríti Sasukét.
- Szerinted mikor jutunk ki innen? – kérdezi a fiú felé fordulva, de az rá se hederít, mintha itt se lenne. – Sasuke? – szólongatja, de semmi. – Hallasz? Hozzád beszélek! – fogja meg a vállát, de a fiú csak arrébb megy. Sakura véve a célzást, visszahúzza kezét és az ölébe rakja. Némán fürkészi a tenyerét még pár percig, majd betelik nála a pohár. Lassan álló helyzetbe tornázza magát, és Sasuke elé áll, de ő még így se néz rá.
- Mégis mi a fene bajod van? – kérdezi ingerülten. - Miért nem mondasz semmit? Miért nem nézel rám? Miért nem vágod a fejemhez az összes hibám, mint ahogyan azt máskor tennéd? Miért nem üvöltöd le a fejem, hogy mekkora egy szerencsétlen vagyok? Legalább vágj pofon, vagy valami, csak ne hallgass, könyörgöm, csak ne nézz levegőnek! Miért jöttél utánam, ha nem teszel semmit, ha nem is szólsz hozzám? Kínozni akarsz? Szerinted, nem szenvedek eléggé? Szerinted, nem bántam meg az egészet? Hogy elutasítottam a segítséged, hogy hazudtam neked, hogy nem értem ide időben? Szerinted nekem jó érzés volt ott feküdni, és hazudni neked? Szerinted… - mondja, a végét szinte sírva, ám nem tudja befejezni, mivel két erős kar olyan erővel szorítja magához, hogy szinte egybe olvadnak. – Kérlek, szidj le, ordítsd, üvöltsd le a fejemet, vágj hozzám mindent, vagy legalább egy pofont adj, bármit, csak szólalj meg, ne kínozz még ezzel is, nézz rám, szólalj meg! Kérlek… - pityergi Sasuke felsőtestébe, miközben szorosan visszaöleli.
- Ugyan mégis mit érnék vele, ha bántanálak, szavakkal, vagy akár tettel? – kérdez vissza.
- Akkor tudnám, hogy semmi bajod.
- Nem – szólal meg ismét Sasuke. – Nem szidlak le, nem vágok a fejedhez semmit, nem pofozlak meg, nem bántalak – mondja, és szorosabbra fogja az ölelést. – Nekem most az a lényeg, hogy jól vagy, hogy élsz, hogy itt vagy. Majd később, ha felfogtam az egészet, ígérem, mindent a fejedhez vágok, ordítani fogok, dühös leszek, ha ez megnyugtat, de csak később, most még fel kell fognom a dolgokat. Túlontúl sok volt ez a pár nap – engedi el a lányt, és a szemébe néz.
- Akkor megbocsátasz? – kérdezi Sakura.
- Idővel – bólint rá, Sakura újra megöleli, amit ő is viszonoz. – Az egyik legjobb barátom vagy, nem tudnék rád túl sokáig haragudni.
- De most még haragszol?
- Igen.
- Szuper… Tudod, eléggé nyomasztó volt, hogy kettesben vagyunk, és te mégis az „ellenség” szerepet öltötted magadra.
- „Ellenség” szerep? – kérdez vissza.
- Igen, tudod, múltkor beszéltünk erről telefonon – mondja, de Sasuke csak kérdőn néz rá. – Hogy nekünk több személyiségünk, több szerepünk is van egyben. Amikor kettesben vagyunk, akkor két lehetőség van, vagy barátok, vagy ellenségek vagyunk, attól függ, hogy hol is vagyunk, és mikor. Akkor van a „vezető” szerep, az „iskolás” és a „gyerekkori barát”. És nálunk sohasem tudni, hogy melyik jön elő.
- Ja, igen, már emlékszem.
- Viszont, most, hogy újra van hangod, igazán elmondhatnád, hogy kiket próbálsz hívogatni, és hogy szerinted mikor jutunk ki.
- Mindenkit megpróbáltam felhívni, de semmi, nincs térerő, és nem tudom, lehet, hogy senkinek nem tűnt fel az eltűnésünk.
- Ezt te se gondoltad komolyan - hallatszódik egy hang felőlük, mire mind a ketten ijedten kapják fel a fejüket. Naruto van a liftkabin tetején lévő kis ajtóban, és kérdőn néz az Uchihára. – Még hogy nem tűnik fel… te tényleg egy antiszoc’ nyomorék vagy – húzza el a száját.
- Fogd be, Dobe. Egyáltalán mit keresel ott? És hogy kerültél oda?
- Jöttelek kiszabadítani titeket, mivel a lift bekrepált. Na, adjátok a kezeteket – nyúl be értük.
- Előbb Sakura jusson ki, de óvatosan, ne felejtsd el, hogy le van sérülve – hívja fel a szőke figyelmét a látható tényre Sasuke.
- Nyugi, vigyázok. Gyere, Sakura – nyújtózkodik lejjebb, és Sasuke segítségével, kiszedi Sakurát az ép kezénél fogva. Amikor Sakura kiér a kabinból, megpillantja, hogy alig néhány méterre van, felfele a kijárat, honnan most, egy kis kötéllétra van leeresztve. – Fel tudsz rajta menni? – kérdezi az Uzumaki.
- Igen – válaszolja a lány és óvatosan a létra felé araszol, majd ép keze és lába segítségével lassan felkászálódik, ahol Shikamaru és Ino kisegítik a liftaknából. – Köszi, srácok – nyögi, amikor lába földet ér, de majdnem összecsuklik, viszont Shikamaru épp idejében alátámasztja.
- Jobban is vigyázhatnál magadra! Valamiért nem nézel ki Yang vezetőként, a jelen pillanatban – jegyzi meg csípősen a fiú, mire Sakura elhúzza a száját, de nem mond semmit, mivel a fiúnak igaza van. Sasuke és Naruto is épségben kiérnek az aknából és miután kifújják magukat, mind a terem felé veszik az irányt.
- Á, örülök, hogy jól vagytok, gyerekek – köszönti őket Kakasi – Mivel mindjárt óra vége van, Sasuke, te és Sakura menjetek az igazgatóiba, Tsunade-sama hívat titeket. Csak óvatosan, és kerüljétek a lifteket egy ideig – teszi hozzá kuncogva. A két felszólított egy szájhúzás után elhagyják a termet. Lassan haladnak az igazgatói felé, részben Sakura miatt, amit Sasuke szóvá is tesz.
- Ilyen sérülésekkel miért jössz be suliba? Járni se tudsz a mankók nélkül.
- Ha nem jövök be, nagyobb balhét csapsz – válaszolja egyszerűen a Haruno.
- Igaz, de fel tudtál volna hívni, és akkor csak a suliból szökök el.
- És a Yang telepre jössz, majd az ellenállókat lemészárolod… inkább bejövök.
- Heh… túl jól ismersz.
- Az sohasem baj – mondja szeme sarkából Sasukéra pillantva.
- Elmondod, hogy mi történt? – kérdezi egy kis habozás után a fekete.
- Nem – válaszolja a másik, Sasuke értetlen tekintettel néz a lányra.
- És miért is nem?
- Mert, mint már mondtam, nem akarom, hogy belekeveredj a piszkos ügyeimbe – mondja komolyan a lány.
- Én a Yingek vezetője vagyok, szerintem nekem nem árthat már semmi, éppen elég piszkos ügyekben volt már részem.
- De ilyenben még nem, és nem is akarom, hogy belekeveredj, éppen elég hogy engem üldöznek miatta.
- Segíthetnék.
- Nem tudsz.
- Honnan tudod?
- Csak tudom és kész, nem akarom, hogy belefolyj, csak ha nagyon muszáj. Ugye megérted? Te is ezt tennéd a helyemben – mondja a fiúra nézve. Sasuke elgondolkodva bólint egyet.
- Igen, igazad van, a helyedben én is ezt tenném.
- Na, látod! – nyit be Sakura az igazgatóiba, ahol Tsunade és Ebisu várják őket.
- Ti mindig galibába kerültök – sóhajt fel Tsunade és int, hogy menjenek beljebb. – Sakura ülj le, Ebisu, kötözd meg – adja ki a parancsot Tsunade, és mind a ketten engedelmeskednek, azonban Sasuke megfogja Sakurát.
- Mégis mi folyik itt? – kérdezi a lányt.
- Utókezelés, nyugi csak egy oltást ad be – mondja a lány és kiszabadítja magát a fogásból, majd leül egy székre.
- És ahhoz minek lekötözni? – értetlenkedik Sasuke.
- Másképp kárt tehetek magamban – mondja a lány, miközben Ebisu szorosan a székhez köti. Tsunade előveszi a szert és Sakura vállába nyomja. A lány egy kicsit felszisszen, aztán feszegetni kezdi a lekötözött végtagjait, miközben arcára kiül a fájdalom, ha a szája nem lenne szintén lekötve, biztos felsikítana, de szerencsére, nem hallatszódik ki semmi. Sasuke idegesen néz hol Tsunadéra, hol Ebisura, de mind a ketten, csak Sakurát nézik, aki láthatóan csillapodni látszik, mint egy kikötözött vad, akit nemrég fogtak el, és tudja, hogy nem szabadulhat. Amint lenyugszik, Ebisu mellé lép, leveszi róla a kötéseket, és a kezén, meg a lábán lévő gipszet is.
- Köszönöm – lihegi Sakura.
- Nincs mit. Jól van? – kérdez vissza Ebisu, miközben talpra segíti a lányt. Sakura bólint egyet, és megpróbál mankó nélkül sétálni, ami több-kevesebb sikerrel megy neki, mivel pár lépés után összecsuklik, viszont Sasuke még időben elkapja. Egy hálás pillantással jutalmazza a fiú gyorsaságát, aztán a melléjük sétáló Tsunadéra néz, és elveszi a felé nyújtott mankókat.
- A járást annyira még ne erőltesd, a mankó még szükséges, de délutánra már az se fog kelleni – mondja a nő.
- Rendben, köszi.
- Menjetek haza mind a ketten, hosszú napotok volt. Sakura téged Shizune, Sasuke, téged Ebisu majd elvisz, a kapuban találkozzatok, tíz perc múlva, nekem még van egy kis megbeszélnivalóm velük – mondja a nő, a két gyerek bólint és kimennek az irodából.
- Gondolom, ez is olyan téma, amit nem mondasz el – jegyzi meg Sasuke.
- Pontosan – bólint rá a lány, és visszamennek a terembe elköszönni a többiektől. Körülbelül tíz perc múlva a kapuban ácsorognak, és a kocsisaikat várják.
- El sem hiszem, hogy az öledben hoztál le a lépcsőn – mereng Sakura.
- Elkéstünk volna, ha hagylak lebicegni azokkal a valamikkel – vonja meg a vállát a srác.
- De akkor is, olyan abszurd volt – fut végig a hideg a lány karján. Sasuke megereszt magának egy félmosolyt, aztán egyszerre befut a két fekete BMW, és egy-egy köszönés után, mind beszállnak, és hazafelé veszik az irányt.
Sakura lassan baktat fel a szobájába, és beveti magát a pihe-puha ágyába, fejjel előre. Halkan sóhajt párat, majd óvatosan az ébresztőórájára függeszti tekintetét – 13:30 – olvassa le a kis szerezetről, majd érte nyúl, hogy beállítsa az ébresztőt. Ma reggel a szokottnál is korábban kellett kellnie, így most hulla fáradt... „Ezzel inkább nem kéne viccelődjek” – mereng magában, miközben visszateszi a kis szerkezetet, és a hátára fordul. – „Még van pár órám a találkáig, addig kialszom magam” – gondolja, és szinte ahogy lecsukódik a szeme, már alszik is.
Hangosan zenél az ébresztőóra, ezzel felkeltve gazdáját, aki nyűgösen száll ki az ágyból. Óvatosan, lassan és megfontoltan baktat a szekrényéhez, majd egy fekete, térdig érő, spagettipántos egyberuha mellett döntve, fehérneműjét és egy törölközőt is a kezébe véve, a fürdőszobába megy, hogy elkészüljön. Tíz perc múlva Sakura frissen és üén lép ki a kis hellységből, majd a kocsija felé veszi az irányt, ahol már Idate várja.
- Már renben van, Sakura-sama? – kérdezi a férfi, miközben kinyitja az ajtót a nőnek.
- Igen, és te? Minden rendben van veled? – kérdez vissza, amikor a férfi is beül a volán mögé.
- Persze, nekem kutya bajom... Asszonyom. Én sajnálom... – mondja elkomorodva. – Ha én nem vagyok ott, maga nem...
- Nyugi, Idate, én kerestem magamnak a bajt, jobban is figyelhettem volna – nyugtatja Idatét, de az hajthatatlan.
- Nem! Ez nem így van! Maga csak engem mentett, ha én nem hagyopm elé a helyem és állok a falhoz, akkor nem sérült volna meg – ellenkezik, mire a nő rámordul.
- Nyugodj meg, ha mondom! Az én döntésem volt, odavetni magam, nem a tied! Senki nem hibás, ez csak egy véletlen volt, ennyi. Most inkább vezess, és ne mártírkodj! – förmed rá.
- I-igenis, bocsánat – mondja, és némán vezet tovább.
Amikor az Uzumaki vállalathoz érnek, mind a ketten kiszállnak a kocsiból, és a recepcióst semmibe véve, egyből Naruto irodájába veszik az irányt. Amikor felérnek a legfelső emeletre, Sakura elveszi idatétől az egyik fekete táskát, és benyit a szöszi irodájába.
- Pontos vagy, mint mindíg... leszámítva a ma reggelt – mondja a srác fel sem nézve a papírokról, amit éppen olvas.
- Az egy kivételes eset volt – huzza el a száját Sakura. Naruto végre méltóztatik ránézni, és semleges tekintete, megdöbbentbe megy át.
- Nekem meg hol vannak a gipszeid? És a mankód? – kérdezi, miközben Sakura elé sétál, azonban, amikor megfogná a vállát, idate közéjük áll, és fegyvert szegez a férfira. Naruto egy kicsit meghökken, majd egy lépést hátrál.
- Nyugi van, Tarsan, nem bántom a kis főnököd, elteheted a fegvered, az ügyfeleim nem bántom – mondja a suöszi, de Idate nem mozdul.
- Idate, elég, igaza ven, nem fog bántani, nincs para – inti le a férfit Sakura. Idate vár egy kicsit, majd ellép Sakura elől.
- Na akkor, az üzlet – cáloz a férfi és Sakura int, hogy Idate tegye le az asztalra a táskát.
- Mehertsz – szólítja fel a nő, Idate pedig vonakodva kimegy a szobából.
- Minden megvan? – kérdezi a férfit.
- Igen, néhány emberem éppen most pakolja be a kocsidba – mondja a férfi.
- Idate! – kiállt ki a fiúnak, mire az egyből visszamegy a szobába. – Kérlek, menj le, és felügyeld a bepakolást – mondja a nő. Idate bólint egyet, és el is tűnik. – És a Lutécium? – kérdezi a lány.
- Az itt van, nem mertem rábízni ezekre a vadbarmokra – veszi elő az acél borítású táslát, és Sakurának nyújtja. Ő óvatosan elveszi, és a kisasztalra rakva, kinyitja.
- Remek, – mondja – az én részem pedig ott van – bök a fejével a két táska felé. Narutó óvatosan a táskákhoz lép, és megnézi a tartalmukat.
- Rendben, ezennel az üzlet letudva. Mint mindig most is ugyan az érvényes, nem tőlem kaptad, semmi közöm az egészhez – zárja le az Uzumaki.
- Szintén – mondja a lány és menni készül, azonban Naruto megállítja.
- Azonban, még tartozol néhány magyarázattal – mondja, mire Sakura felé fordul.
- Nincs okom magyarászkodni – mondja hidegen a lány.
- Dehogyis nem! Sakura, ma reggel majdnem meghaltál, nem gondolod, hogy túl messzire mész? – kérdezi idegesen az Uzumaki.
- Az életemhez semmi közöd. Nem tudod, hogy most hol tartok, és nem tudod, hogy még meddig érek el.
- De a barátod vagyok, aggódok miattad.
- Ne tedd!
- Ahj, csökönyös vagy, mint mindig... Mihez kell a szer? – próbálkozik mással.
- Valamihez.
- Miért üldöz téged a Shiori?
- Mert konkurenciának számítok.
- Úgy látom semmit nem tudok kiszedni belőled – sóhajt fel a férfi.
- Már megmondtam Sasukénak is. Azért nem mondok semmit, mert nem akarlak belekeverni titreket! Miért nem értitek meg?
- Mert a barátaid vagyunk, és nem aklarjuk hogy meghalj!
- Ha tényleg a barátaim vagytok, hagyjátok hogy magam éljem az életem! – mondja és kilép az irodáűból. Amikor leér az autóhoz, éppen az utolsó darabokat pakolják be.
- Eléggé sok cuccot vettél, főnök – mondja nyögdécselve Idate, mikor nagynehezen a kocsiba pakolják a ládát.
- Kell az utánpótlás, főleg a ma reggel után... Apropó, a kerítést rendbehoztátok? – kérdezi.
- Igen, a mesterek, már készen vannak vele.
- Megerősítették?
- Igen, mostmár vagy tíz olyat is kibír... legalábbis szerintük – jegyzi meg, és lecsukja a csomagtartót. – Mehetünk?
- Igen. Menjünk végre haza.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Köszönöm, remélhetőleg itt lesz nemsokára :D