Az ajtó lassan nyílt ki, amiben egy alak vált kivehetővé. Aztán minden nagyon gyorsan történt. Az ember egy kunait dobott a megkövült behatolók felé, de ők idejében elugrottak, így a kunai az ablakot találta el, ami hangos csörömpöléssel apró szilánkokra robbant. Sakura gondolatai száguldottak, és Sasukére pillantott, majd pár lépéssel az ablakhoz ért. Az Uchiha hamar rájött mit tervez, és mellé állt. Haruno egyik lábát az ablak párkányára rakta, mire Sasuke bólintott, majd a lány kecsesen levetette magát. Az alak egész közel ért, és Sasuke éppen az ablakba mászott, mikor megragadta a karját. Másik karjával rögtön a Sakurától kapott méregért nyúlt, és az alakba döfte, aki szinte azonnal elájult. Így Sasuke a lány után ugrott, aki még éppen zuhant, majd macskához hasonlóan négykézláb ért földet. Sasuke pár másodperccel később landolt a lány mellett. Az utcán senki nem figyelte ezt a meglepő belépőt, így rohanva indultak meg az alig 10 méterre álló kocsihoz.

- A kulcs… - lihegte Sakura, majd kihalászta a zsebéből. Alig vette ki kezét a zsebéből, Sasuke elvette a kulcsot.

- Én vezetek! – mondta, azzal bevágódott a sofőrülésre, Sakura pedig a másik oldalra. Alig csukta be az ajtót, Sasuke beletaposott a gázba, és a kerekek csikorogva felvisítottak. Naruto ijedten csapódott az ülésbe, Sakura felkészülten támasztotta ki magát. 

- Mi történt bent? – tette fel a kérdést a szöszi, miután Sasuke a tízedik kanyart is bevette, nem mellékesen vagy százhússzal. Sakura vigyorogva fordult hátra.

- Megszereztük, amit kellett, csak pont őrváltás volt, és az őr majdnem elkapott. De az ablakon sikerült elmenekülni a 48. emeletről. – Naruto eltátotta a száját.

- És nem kell félni – tette hozzá Sasuke. – Az őr nem emlékezhet ránk, mert megkapta a méregadagját – húzta ajkait lesajnáló mosolyra.

- Nálam az ellenméreg, majd ha visszaértünk, odaadom Tsunadének – vigyorgott Sakura is. – Azt azért nem akarom, hogy egy felbérelt ember meghaljon.

- Az igen – szólalt meg Naruto. – Akkor igazán jó kis csapatunk van – vigyorgott most már ő is. Sakura és Sasuke nem szólt egy szót se, csak magukban mosolyogtak. Hisz Naruto szinte nem csinált semmit… Mire elértek a sulihoz, a kilencet is elütötte. Sakura mosolyogva indult meg oldalán két csapattársával Tsunade irodájába. A folyosók kongtak az ürességtől, minden mozdulatlan és néma volt, csak lépteik koppanása visszhangzott az üres falak közt. Az iskolában sötétség uralkodott, a folyosókon is csak félhomály volt. Ám az igazgatóihoz közeledve egyre világosabb lett. Az igazgatói ajtaja nyitva volt, így a fény ügyesen kisurranhatott az ajtón, derengést hozva a homályba. Sakura az enyhe fényben elkezdett kotorászni a zsákjában, majd mire elérték az ajtót, a kezében volt az ellenszer és a recept.

- Tsunade-sama! – szólt az ajtóból, majd választ nem várva belépett. – A küldetést sikeresen elvégeztük – mondta, miközben ajkaira egy mosoly kúszott. A két fiú megállt Sakura mellett, Naruto arcán hatalmas, míg Sasukéén csak egy apró gunyoros mosoly jelent meg. Sakura lerakta az asztalra a dokumentumot, és az ellenszérumot.

- Ez mi? – nézett meglepetten a fiolára.

- Gondolom, nem szeretné, ha az egyik felbérelt támadó meghalna… - mondta enyhe iróniával. – Így gondoltam, odaadom a méreg ellenszerét is, mivel nincs sok ideje szerencsétlen támadónknak. A mérgem nyolc óra alatt megöli áldozatát, és már csak hét maradt. – Tsunade összeráncolta a homlokát.

- Egyedül is megtalálom az ellenszert… - mondta, majd megnézte a receptet. – Szép munka! Holnap megtudjátok, hogy átmentetek, avagy megbuktatok. Jó éjt! – fejezte be, majd felállt, és magára hagyta a három fiatalt. Sakura felvette az ellenszert, majd a zsebébe csúsztatta. Biztos, ami biztos.

- Vajon mi lettünk ez elsők? – kérdezte vigyorogva Naruto.

- Nem tudom – vont vállat, majd elindultak a saját szobáik felé. Pár pillanatig a lány a saját lépteit hallotta csupán, majd egy másik személytől származó dobogást is észrevett. – Azt se tudom, hogy Hinata hol van… - mondta, hogy Naruto is meghallja.

- Nem is érdekel… - jött a hűvös válasz. Sakura ajkaira halvány mosoly kúszott.

- Hol hagytad Narutót? – kérdezte halkan.

- Azt mondta az udvarra megy… Ott akarja megvárni a többi csapatot – mondta Sasuke lezseren.

- Szerinted átmentünk? – kérdezte pár némán átvágott folyosó után Sakura. Már a szobájuk előtt álltak.

- Nem hagytunk nyomot… - válaszolta egyszerűen Sasuke. – A céltárgy is megvan… Nincs okuk megbuktatni.

- Remélem… - motyogta Sakura, majd a sötétben a szobája kilincséért kezdett tapogatózni. A hideg fémet hamar megtalálták ujjai. – És még mindig nem válaszoltál – csillantak fel smaragdjai. Sasuke féloldalas mosolyra húzta ajkait.

- Szerintem kitalálhatnád te is – mondta hűvösen, de közben arcáról nem fagyott le a mosoly.

- Te mosolyogsz! Hallom! – kiáltott fel Sakura, majd a nehezen megtalált kilincset magára hagyta, és Sasukéig elbotorkált. Ujjaival megtapogatta Sasuke arcát, amin az izmok még mindig feszültek. – És még mennyire… - mondta Sakura, majd az ő arcára is mosoly kúszott. – Komolyan mondom… igen nehéz téged kiismerni – sóhajtott.

- Nem nehezebb, mint téged… Egyik pillanatban kedves és segítőkész, másik pillanatban a puszta tekinteteddel meg tudnál ölni – válaszolta a fiú.

- Nem is! – nevetett Sakura, pedig jól tudta, hogy mennyire igaza van az Uchihának. – Te vagy a nehezebb eset… Velem jól kijönnek a többiek – vigyorgott a lány.

- Mert te elfelejtettél egy szabályt… amit minden kém tud… Tartsd távol magad az ellenségtől… - mondta halkan.

- De te meg azt nem ismered, hogy tartsd közel magadhoz a barátaid, de az ellenségeid még közelebb – motyogta Sakura is. Karjait a mondat végénél maga mellé ejtette. Valahogy ez a mondat túl… Jól illett ehhez a szituációhoz, túl átérezhető volt. A levegő valahogy feszültséggel lett tele, Sasuke arcáról lefagyott a mosoly, Sakura kissé feszülten érezte magát.

- Vicces mi? – suttogta az Uchiha egész közel hajolva a lányhoz. Ajkai szinte súrolták a lány fülét. – Ezt mind a ketten remekül betartjuk.

- Ez még nem is annyira – nevetett fel ironikusan Sakura. – Soha ne szeress bele az ellenségbe… Mindig ezt tanították nekem, éjjel nappal ezt hallgattam. Több tucat küldetésen vettem részt, és mindig meg lettem dicsérve, mert más már rég elvesztette volna a fejét. Egy csapat fiú közé beilleszkedni… Gondolhatod milyen nehéz volt… Erre jössz te és… - felsóhajtott.

- Átérzem – suttogta Sasuke szenvedélyesen, majd egyik kezével Sakura hajába túrt, másikkal megfogta a lány derekát. – Nekem is volt pár küldetésem… De ez az egyik legnehezebb. Hisz neked kéne ellenállnom… De láthatóan nem sikerül – fejezte be a gondolatmenetét, majd megcsókolta Sakurát. A lány meg sem próbált ellenállni, minden tiltakozás nélkül válaszolt a sürgető kérdésekre, szenvedélyesen, majdhogynem követelőzően. Karjait a fiú nyaka köré fonta, és pár apró lépéssel közelebb lépett, így már a testük is szorosan összepréselődött. A percek száguldottak, mint a vér az ereikben, vadul adrenalinnal vegyítve, szívverésük hangosan visszhangzott az üres folyosón. A csókot még mindig a szenvedély tüze táplálta, mely nem akart alábbhagyni a lángolással. Sasuke keze Sakura derekáról a csípőjére csúszott. A lány szíve, ha lehet, az eddiginél is gyorsabban és hangosabban dübörgött a bordái között. Sasuke ajkai mosolyra húzódtak, majd levegőhöz jutva, magára hagyta a lány ajkait, és a kulcscsontját, és a nyakát kezdte csókolgatni. Sakura enyhén megremegett, majd Sasuke ébenfekete hajába túrta ujjait. A még szabadon maradt kezével a fiú fekete pólóját kezdte el felfele rángatni. A fiú rögtön segített és a vékony póló összegyűrve Sasuke kezében lyukadt ki. Sakura a pár másodperc szünet után ismét közel húzódott a fiúhoz. Ujjaival feltérképezte a fiú mellkasát, izmos hasfalát, eközben ismét szenvedélyes csókban forrtak össze. Sakura arca égett, a forróság teljesen elöntötte. Hihetetlen érzés öntötte el, Sasuke védelmezőn fonta karjait a lány köré, ami megnyugtatta, a csókok meg csak fokozták azt a furcsa érzést, amelyik lassan bizsergéssé vált. Sasuke kezei lassan lecsúsztak a lány csípőjéig, pont addig, ahol a felsője alja megtalálható volt. Lassan kezdte felfele húzni, de a műveletet furcsa távolról érkező neszek zavarták meg. Mindketten riadtan kapták fejüket a neszforrások felé. Egyre hangosodtak és a léptek is egyre erőteljesebben kopogtak a padlón. Sasuke nem teketóriázott sokáig, kinyitotta a legközelebb eső ajtót, majd magával rántotta Sakurát, aminek egy hangos puffanás lett a vége. Sakura Sasukén landolt.

- Hallottátok? – kérdezte egy ideges hang az ajtótól nem messze.

- Igen… - válaszolt egy kissé fáradt lány hang. 

- Ez kinek a szobája? – suttogta Sakura. Arca közel volt Sasukéhez így biztos értette a fiú minden szavát.

- Ez Kiba szobája – válaszolt halkan a fiú. 

- Az baj… Hinatáék visszaértek a küldetésről… Biztos… - Nem kellett befejeznie a mondatot, Sasuke rögtön értett mindent. Sakura gyorsan lemászott a fiúról, így ő sikeresen visszavette a fekete pólóját. Halk hangok szűrődtek be a folyosóról, de semmit nem értettek a szobában lévők.

- Jaaj már… Én ezt nem bírom – szólalt meg hangosan Kiba. – Ahányszor együtt vagytok, mint a legrémesebb szappanoperákban – hisztizett a fiú. – Én elmentem lefeküdni… - Sasuke és Sakura ijedten nézett egymásra. Most hova bújjanak? Nem vártak sokáig, kinyitották a szekrényt és a lehető legkevesebb zajjal bepréselődtek az egy embernek is szűkös helyre. Az ajtó gyorsan becsukódott mellettük, mire a szobaajtó nagy lendülettel kivágódott. Sasuke és Sakura arca szinte összeért, és halkan szuszogtak, míg minden érzékszervükkel a szobában kószáló Kibát figyelték. Pár lépés jobbra megállt, letett valamit az asztalra, valami susogva földet ért, ismét pár lépés. Egyre hangosabbak, majd csend, már hallani lehetett Kiba lélegzetvételét is. Egy tompa puffanás a szekrényajtón, a fiú rátette a kezét a sima fára, majd pár pillanat néma, feszültséggel teli csend. Valami halkan zizeg… Talán valami lap, majd egy fiók kihúzás, halk motoszkálás, és erőteljesebb koppanás, mikor a fiók visszakerült a helyére. Újabb lépés sorozat, ami egyre távolodott, egy ajtócsukódás, majd pár pillanatnyi csend, és egy zuhanyrózsából áradó víz lágy csobogása. A szekrényben rejtőzők megkönnyebbülve sóhajtottak fel. Sakura, aki közelebb helyezkedett el a szekrényajtóhoz óvatosan kinyitotta, és halkan kisurrant. Sasuke csendben követte, majd az ajtóhoz érve a lehető legóvatosabban szinte kúszva mentek ki a folyosóra. Szerencsére a folyosón nem volt senki, így nyugodtan csukták be az ajtót maguk mögött.

- Ez meleg volt… - suttogta enyhe feszültséggel Sakura.

- Mondhatjuk – válaszolt Sasuke, majd felegyenesedett. Sakura követte a példáját.

- Majd holnap akkor… órán találkozunk. – Sakura nehezen ismét megtalálta a jól ismert fém kilincset. Sasuke nem felelt, így Sakura elkezdett motoszkálni a zsebében, nehezen, de megtalálta a kulcsot, majd még nehezebben, de sikeresen megtalálta a kulcslyukat is. A kulcscsomó lágyan csörgött megtörve a folyosó csendjét. Pár pillanat, majd a zár hangos kattanással jelezte, hogy az ajtó nyitva. Sakura lágyan lenyomta a kilincset, de hirtelen ajkakat érzett a füle mögött minek hatására megborzongott. Sasuke egyik karjával lágyan magához szorította a lányt, míg a másikkal kinyitotta a szobaajtót.

- Nem másznék még egyszer Kiba szekrényébe… - suttogta a fiú, majd a szobába lépve becsukta maga mögött az ajtót.

- Nem félsz? – kérdezte halkan a lány, míg szembe fordult a fiúval.

- Mitől is? – kérdezte Sasuke, szemeit mélyen a smaragdokba fúrta.

- Tőlem – jött az egyszerű és őszinte válasz. Sasuke enyhén felvonta a szemöldökét és kérdőn nézett a lányra. Sakura nem nézett rá, üvegesen az egyik szekrényt bámulta.

- Miért is? – adott hangot kérdésének Sasuke. Sakura továbbra is kerülte tekintetét. A fiú lágyan az ágyig húzta, majd leült és Sakurát az ölébe ültette, arcát erővel maga felé fordította, hogy a lány kénytelen legyen a szemébe nézni. Sasuke furcsa fájdalmat látott a smaragdokban, de csak pár pillanatig, mert Sakura lehunyta szemeit.

- Azért – sóhajtott –, mert én vagyok a legnagyobb ellenséged. És minden eszközöm megvan rá, hogy… hogy feladjalak. Tsunade a legrosszabb mester… még ha szeret is, képes megkínozni, hát még, ha valamit meg akar tudni… Miért kell ennek így lennie? – fakadt ki. Sasuke türelmesen hallgatta az előbb felsorolt érveket. Pillanatokig csak csendben ültek, egyikük sem szólalt meg. – Abba kell ezt hagynunk – pattantak fel Sakura smaragdjai. Minden eddig látott élet eltűnt belőle.

- És adjuk fel egymást? – kérdezte gúnyosan Sasuke.

- Ahogy jónak látod… - mondta halkan a lány, majd kitornázta magát Sasuke öleléséből. – Nem szeghetünk meg ennyi szabályt egymás miatt…

- Mondj egy indokot… és elmegyek! – mondta Sasuke követelően. Sakura percekig csendben nézte a padlót, agyában ezer meg ezer gondolat vágtázott, de egy sem volt elég jó indok, hogy miért fejezzék be ezt a titkos kapcsolatot. Majd egyszerűen felvillant egy aprócska mondat, mely minden kifogásnál erőteljesebb volt. Óvatosan emelte tekintetét a fiúra. A még megmaradt kín és szenvedés is eltűnt arcáról, csak a színtiszta élettelenség maradt hátra.

- Nem szeretlek – mondta elhalón. Sasuke enyhén megrázta a fejét és közelebb lépett a lányhoz.

- Alig pár perce hallottam, hogy verdes a szíved, hallottam felgyorsult szívverésed, a karjaimban tartottalak. Az ölelésed olyan volt, mint aki magába akar olvasztani, aki soha nem akar elengedni – közelebb hajolt, hogy szemük egy magasságban legyen. – Most is látom a szemedben, akármennyire próbálod elrejteni, nem megy. Tudom, hogy még mindig úgy érzel irántam, mint mikor a folyosón álltunk. – Közelebb hajolt és ajkait a lányéra szorította. Sakura makacsul összeszorította ajkait, majd mikor Sasuke magához vonta, akkor elszakadt a türelme. Egy hatalmas csattanás.

- Menj el! – mondta Sakura elcsukló hangon. – Ezt abba kell hagynunk, mindkettőnknek van egy küldetése, amit teljesítenie kell. És hagyjuk egymást békén! – Pár könny csordult ki a szeméből.

- Remélem, betartod a szavad… és végzed a küldetésed. Mert ha igen… Akkor nem látjuk egymást többé, hisz Tsunade rövid úton végez velem. – Azzal kilépett az ajtón magára hagyva az összetört lányt. Sakura pár percig bambán meredt maga elé. Most mi legyen?