Holnap letelik a két hónap! Már tűkön ülök. Izgatott és szomorú is vagyok egyben, hiszen minél később tér vissza, annál valószínűbb, hogy baja esett. De örülök, mert ha holnap nem tér haza, akkor holnapután keresőcsapatot indítanak érte. Így nem kell tétlenül ülnünk, és azt várnunk, hogy mikor toppan be. Igazából a Hinata, Naruto és a többiek segítsége nélkül elviselhetetlen lett volna ez az idő. De mindent megtettek, hogy lefoglaljanak, pedig ők is éppúgy izgultak az Uchiha miatt, mint én. Hinata segítségével jobban megismertem a többieket, és elképedtem, hogy mekkora ellentétek vannak köztük, mégis ölni tudnának egymásért. Hinata vásárolni is gyakran elvitt, hogy ne már azt az egy szem ruhát keljen minden este kimosnom. Rengeteget beszéltünk, gyakran elmentünk fagyizni, és ilyenkor azt is meghallgattam, amit Narutoról mesélt nekem. Narutoval rengeteget edzettünk. Segített néhány nehezebb mozdulat lényegének megértésében, és addig gyakoroltuk, míg ösztönből nem ment. Vele is rengeteget találkoztam, és sokat mesélt a Konohai dolgokról, így lassan a falu részének éreztem magam. A régi emlékeimet már csak rossz álmoknak fogtam fel. Persze sosem felejtem el teljesen, hiszen tizenhat évig ebben a rémálomban éltem. Ahogy múlt az idő, egyre inkább idevalónak éreztem magam, aki csupán rossz helyre született. Mint egy hazatérő kóbor kutya. Persze Sasuke nélkül nem volt az igazi. Hogy ne járjon a fejemben, megkértem Tsunadét, hogy intenzív edzésprogramban részesítsen. Emellett külön is rengeteget edzettem. A napok hamarosan csak edzésből és utóedzésből álltak. Bármit megtettem volna azért, hogy ne mindig Sasukén járjon az eszem. De még így is, vacsora közben és este, mikor álmatlanul hánykolódtam, folyton azon gondolkodtam, vajon mi lehet vele. Ez az állandó edzés persze más miatt is jót tett. Másfél hónap alatt megtanultam kezelne mid a száztizenhét féle chakrámat. Ennyi idő alatt feltornáztam magam a többiek szintjére. Még közülük is a jobbak közé tartoztam. Tsunade le volt nyűgözve, és a többiek is nagyon örültek a sikeremnek. Egy ideje könnyebb küldetéseket is kapok, amiket egyedül, vagy Narutoval szoktam elvégezni. Az Uzumaki persze sopánkodott a gyenge küldetések miatt, de végül is elkísért. Ráadásul egy örömhírt is közölt. Állítólag én lettem a hetes csapat harmadik tagja! Tsunade még nem mondta, de Naruto biztos benne, hogy közéjük kerülök. Minden vágyam együtt dolgozni a két legjobb barátommal. És holnap…holnap végre megtudom, hogy mit akart nekem Sasuke mondani.
Ma éppen keményen gyakoroltam. Már lassan besötétedett. A levegő hűlni kezdett, és egyre kevesebb madár dalolt. Kicsit nehezebben vettem ki az előttem lévő céltáblát. Éppen eldobni készültem az egyik shurikenemet, amikor megéreztem valakinek a jelenlétét. Persze ezer közül is felismertem volna, így a céltábla helyett őt céloztam meg az utolsó pillanatban. Meglepett kiáltás hallatszott az egyik fa felől, és egy jó nagy koppanás. Mint kiderült, Narutonak sikerült ugyan kikerülnie a fegyvert, de elvesztette az egyensúlyát, és arccal előre érkezett a földre. Fájdalmasan tapogatta az orrát, amíg oda nem értem. Leguggoltam mellé, és szemügyre vettem a fájdított testrészt. Picit felszisszent, de nem láttam semmi vészeset.
-   Rendbe jön, csak kicsit megzúzódott. – közöltem vele a diagnózist. Szórakozottan felnevetett.
-   Már nem lehet téged meglepni. Tényleg rengeteget fejlődtél. – mondta, majd tétován a szemembe nézett és folytatta – Izgulsz a holnapi nap miatt.
-   Igen, és félek is. Nem tudom épségben haza jön-e, - vallottam be. Naruto feltápászkodott, leporolta magát, és megveregette a vállam.
-   Ne aggódj. Holnap teljesen épen fogod őt látni. Nem olyan könnyű vele elbánni. Sasuke erős. És kitartó. Biztos csak fel akarja húzni az idegeinket, és az utolsó pillanatig vár a hazatéréssel. Hiszen tudod milyen. – mondta bíztatóan.
-   Igazad van. – mosolyodtam el, mire neki is felragyogott az arca.
-   Hát persze hogy igazam van. Gyere, menjünk haza vacsorázni. – intett, mire követtem. Bár ninja létünkre pillanatok alatt hazaérhettünk volna, mégis sétáltunk. Egyikünk sem nagyon szólalt meg. Én a tegnapi esőből megmaradt tócsákban bámultam a tükörképem, ő pedig gyermeteg arccal az eget bámulta csodálkozva. Mintha még sose látott volna azelőtt csillagokat. Bár itt tényleg ezerszer gyönyörűbb volt, mint ahol régen laktam. Sokmillió pislákoló fény. Annyira meghitt volt, hogy még a rendes tempónál is lassabban értünk haza, annyira elbambultunk. Otthon Naruto meglepetéssel várt. Hozott rament, ami először is azért jó, mert nem nekem kellett nekiállnom, másodszor pedig, mert nem is Naruto állt neki. Az Uzumaki éppen nagy élvezettel szürcsölgette saját adagját, amikor észrevette, hogy bámulom. Először mindenhova nézett, csak rém nem, aztán kulturáltabban kezdett enni, végül pedig felkiáltott.
-   Mi van?! – kérdezte, persze cseppet sem ingerülten. Elnevettem magam.
-   Mostanában sokat lógtok Hinatával. Talán csak nincs valami köztetek? – szegeztem neki a kérdést, mire látványosan elvörösödött, és félre nyelt. Elkezdett fuldokolni. Nagy nehezen lenyelte a falatot, de az Istennek sem nézet volna rám.
-   Miből gondolod ezt?  - kérdezte halkan, és lassan észrevétlenül próbált elsomfordálni az asztaltól, ami persze nem sikerült neki, mivel elkaptam a kezét, és visszarántottam. Majdnem lefejelte az asztalt. Végül is felfogta, hogy nem menekülhet, mert ezután nyugton maradt.
-   Nincs köztünk semmi, még nem igazán tudom neki elmondani, hogy mit érzek. De te ezt honnan is tudod? – kérdezte.
-   Akkor sem lenne egyértelműbb, ha a homlokotokra ragasztanátok, hogy „Hé! Szeretjük egymást!”.  – közöltem vele. Először megértően bólogatott, aztán elkerekedett a szeme. Hirtelen felugrott a székről, és egyenesen rám mutatva hadonászni kezdett.
-   Várj! Ezek szerint mindenki tudja?! – kiabálta kétségbeesetten, mire nem bírtam tovább és kibuggyant belőlem a nevetés. Csak akkor tudtam abbahagyni, mikor Naruto már sértődötten nézett rám. Bocsánatkérően intettem, mire megint leült.
-   Hinatán kívül mindenki. – válaszoltam neki. Megint elkerekedtek a szemei. Két kezét a feje közé fogta, és úgy bámulta az asztallapot.
-   De legalább ő nem. – válaszolta megkönnyebbülten. Megsajnáltam, ezért felállítottam és az ajtója felé tereltem, közben ő még mindig a padlót bámulta. Lassan cammogott a szobája felé, majd meg sem fordulva jó éjszakát kívánt és becsukta maga mögött az ajtót. Elmosolyodtam, aztán a mosogató felé vettem az irányt. Miután elmostam az edényeket lezuhanyoztam, aztán nagyot nyújtózkodva elterültem az ágyon. Mielőtt elnyomott volna az álom, még hallottam, hogy Naruto megengedi a zuhanyt. Örültem, hogy nagy önsajnálatában azért nem felejti el a higiéniát, aztán elnyomott az álom.

Reggel már hatkor talpon voltam. Így volt ezzel Naruto is, bár ő igencsak nyúzottan nézett ki. A tükörbe nézve megállapítottam, hogy én sem nézek ki jobban. Álmos fejjel teát csináltam, de véletlenül túl sok cukrot tettem bele. Narutonak nagyon ízlett az édes tea. Nekem már annyira nem, de legalább a cukortól kapok egy kis energiát. A reggelit közös megegyezés alapján kihagytuk, aztán elmentünk gyakorolni, de a látszat ellenére iszonyúan izgultunk a mai nap miatt. Elvégre Sasuke ma jön haza! Nem is tudtunk rendesen az edzésre koncentrálni, állandóan célt tévesztettünk dobálás közben, és megütne se nagyon tudtuk egymást. Végül délben feladtuk, és bementünk a faluba ebédelni. Természetesen Ichirakuhoz. Ahogy telt az idő, úgy aggódtam egyre jobban, és bár Naruto próbált nyugtatgatni, láttam rajta, hogy ő is épp úgy aggódik, mint én. Amikor végig sétáltunk az utcán, sok aggodalmas arcú baráttal találkoztunk, bár mindenki mosolyogva köszöntött minket. Mire beköszöntött az este, már mindenki a kapu előtt állt, vagy ült. Még Kakashi és Tsunade is itt voltak. Közel sem volt jó hangulat. Mindenki feszülten meredt az előttünk elterülő sötétségbe. Hajnali fél kettőkor aztán lassan mindenki elindult haza. Mindnyájan szomorúak voltunk. Én kegyetlenül szenvedtem belül, Naruto pedig hatalmasat rúgott a földbe, mielőtt elfordult volna a kaputól. Néhányan vállon veregettek minket, aztán továbbmentek. Kakashi is odajött hozzánk.
-   Sakura, Naruto, velünk tudnátok jönni? – kérdezte halkan, mint aki nem biztos benne, hogy biztonságos e most hozzánk szólni.
-   Persze.  – feleltem Naruto helyett is, aki úgy látszik, teljesen elmerült a gondolataiban. Lassan követtük Kakashit és Tsunadét a főépületbe, ahol aztán mindketten leültünk a Hokage asztalával szemben. Kakashi oldalt állt, hátát a falnak támasztva összekulcsolt kézzel. Tsunade épphogy csak leült az asztalához, mikor Naruto más neki szegezte a kérdését.
-   Mikor indul holnap a keresőosztag? – kérdezte elszántan. Tsunade sóhajtott
-   Holnap reggel nyolckor, de…
-   Mi is megyünk. – jelentette be Naruto ellentmondást nem tűrő hangon. A Hokage behívatta Shizunét, hogy csináljon nekünk egy kis kakaót. Ezután elgondolkodva meredt maga elé.
-   Rendben. De azt meg kell értenetek, hogy ezek után Sasuke hivatalosan is Nukeninnek számít. – közölte, mire Naruto felugrott a székből.
-   Azt nem engedem. – sziszegte farkasszemet nézve Tsunadével. Én teljesen értetlenül meredtem magam elé.
-   Mit jelent a Nukenin Naruto? – kérdeztem tőle végül. Az Uzumaki úgy válaszolt, hogy végig a Hokagét bámulta.
-   Olyan ninja, aki küldetések során tűnt el. – mondta. Ekkor Tsunade szólalt meg.
-   Ez a törvény Naruto. A törvényeket pedig nem változtathatjuk meg. – közölte komoran. Ekkor érkezett meg Shizune két bögrével, és felénk nyújtotta. Naruto szinte kitépte a kezéből, és mérgében egy húzásra megitta, aztán az asztalra vágta. Mivel úgy tűnt távozni készül, én is követtem a példáját, és hamar megittam a kakaót. Naruto szinte kivágta az ajtót, aztán vissza sem nézve elindult haza. Otthon aztán gyengéden megölelt, és bement a szobájába. Nekem sem volt étvágyam, így csak lezuhanyoztam. Mivel Naruto még ezután sem jött ki, letettem róla, hogy ma még látom. Így én is bevonultam a szobámba. amint az ágyba zuhanta kitört belőlem a zokogás. Jól tudtam mit jelent, ha Sasuke nem tért haza. Hogy talán…hogy talán… Képtelen voltam abba hagyni a zokogást. Végül győzött a fáradtság és álomba sírtam magam.