Egy húsz perccel később már ott ültünk a város legnagyobb parkjának a füvén, egy gondosan kiterített kockás pokrócon, körülöttünk pedig a McDonald’s-os papírzacskók hevertek. Diszkréten, a lehető legnőiesebb módon ettem a sajtburgeremet, néha pedig a hűsítő jégkockákkal teli üdítőmért nyúltam, hogy kortyoljak belőle egyet. 
Útközben egy pillanat erejéig elfogott a kétely, hogy hogyan kéne viselkednem, ennem Sasuke jelenlétében, utána mégis úgy döntöttem, hogy magamat adom, és annyit eszek, és úgy, ahogyan jól esik.

- Mondd csak, hogy hogy nem valami marhahúsos, toronymagas szendvicset választottál? – Pillantottam felé, miközben összegyűrtem az elfogyasztott hamburgerem papírját, s visszadobtam az üres papírzacskóba. 

- Talán meglepődtél? – válaszolta, majd bekapta az utolsó falatot. – Csak fehérhúst eszem, csirkét, halat, ilyesmiket. Az edzés és a vörös húsok nem férnek össze… 

- Óh, már értem, szóval akkor ez nem valami egészséges életmód-mánia, ugye?

- Nem igazán… - válaszolta mosolyogva, és hosszan belekortyolt a saját innivalójába. – A marhahús és hasonlók kevesebb fehérjét tartalmaznak, mint a hal és a csirke, az edzésre meg kicsit rá kell segíteni… Pontosabban az izmok fejlesztésére, szóval hanyagolom a vörös húsokat, de azt hiszem, a bioszt nem kell úgy magyaráznom, mint a matekot.

Mikor kimondta az utolsó mondatot, előbb döbbenten eltátottam a számat, majd nyelvet öltöttem rá. 

- Múltkor mondtad, hogy régen fociztál, és most? Ezek szerint kondizol, nem?

- Aha, a szokásos. Futás, meg konditerem.

- Becsüllek, amiért bírod, sőt, önként csinálod. Én régebben futottam reggelente, de mára már elmaradoztak, és valahogy nagyon nem hiányoznak… - mondtam Sasukénak elmerengve, s rögvest eszembe is jutott az az ominózus reggel, mikor gyanútlanul róttam köreimet, és megpillantottam a házuk előtt a tűzpiros Lamborghinit.

- Nekem már hiányozna, ha kimaradna akár egy nap is. Na, de most mesélj egy kicsit te is magadról!

- Mit is mondhatnék…? Miről beszéljek?

- Bármiről!

- Oké. Nos, én egészen kicsi korom óta itt lakom a városban a szüleimmel, általánosban majdnem végig kitűnő voltam, aztán bekerültem a gimibe. A fél osztályom ebbe a suliba jött, szóval igen összeszokott kis csapat vagyunk… Szerintem már számodra is kezd körvonalazódni, ki milyen – az akasztanivaló idiótától fogva az ebmániás holtkóroson át, egészen az önjelölt hercegnőig, minden szerepel a repertoárban. 

- Az akasztanivaló idióta címszó alatt Narutóra utaltál, nem igaz? – kérdezte Sasuke szórakozottan, és felém fordult.

- Ki másra? Ja, és ha már itt tartunk… Valakin keresztül nem jutott el hozzád Shikamaru parijának híre? Az az ütődött Naruto már egy hete „közvélemény-kutatást” végez, hogy felmérje a célközönség igényeit. 

- Hallottam már róla. Nem mozgatott meg túlzottan a dolog, de kíváncsi vagyok, hogyan buliznak a Naruto-félék… Lehet, még jól is fogok szórakozni. Te?

- Valószínű. Az összes barátnőm megy… Vagyis csak akkor, ha Hinata végre a sarkára áll.

- Szóval úgy tűnik, ez lesz az első közös bulink – állapította meg mosolyogva Sasuke, miközben a tiszta égboltot figyelte. Sehol egy felhő.

- Ez mit jelent? Hivatalossá tesszük a kapcsolatunkat és együtt mutatkozunk? – vontam kérdőre félig humorosan, félig komolyan.

- Te mit szeretnél? Menjek?

- Elég a bujkálásból, a titkolózásból – válaszoltam komoly hangon, és a következő percben csak azt éreztem, hogy Sasuke meleg kezét összefonja az én mindig hideg ujjaimmal.


********


- Amúgy… Van róla tudomásod, hogy az én csodálatos barátnőm, Ino, kavargat a te bátyáddal? Nem egyszer láttam már őket kocsikázni a belvárosban, nem beszélve tegnap délutánról, amikor a bozótból kellett végignéznem az émelyítő flörtölésüket.

- Tegnap? – ismételte enyhén döbbenten Sasuke, mire én bólintottam egyet.

- Úgy tűnik, odabent már diszkrétebbek voltak, mint a kertben, ha fel sem tűnt neked.

- Igazából hidegen hagynak a bátyám nőügyei, amíg engem kihagy belőlük. – Azzal rendezte arcvonásait, s megvonta izmos vállait.

- És téged nem is zavar? Én beleborzongok, ha arra gondolok, hogy ők ketten egymásra találtak. 

- Ne aggódj már, Inónak csak a szája nagy, a bátyámat is csak kihasználja, de csinálja csak, ha Itachi hagyja… 

- Oké, nem aggódok, de szerintem ők ketten… 

- Nagyon csinos vagy, Sakura – szakított félbe Sasuke, és ezzel igazán elérte a célját: belém fojtotta a szót. Elpirultam, lesütöttem a szemeimet, és a ruhám aljával kezdtem zavaromban babrálni. A következő másodpercben csak azt éreztem, hogy puha ujjaival lágyan közrefogja az arcom, és hogy magához von.
Sose éreztem ilyen gyengédnek, bársonyosnak, ahogy ajkaink eggyé válnak, mintha egy teljesen más ember csókolt volna meg, mint eddig.

- Ez egy tökéletes végszó volt – mondtam, majd lángoló arccal elhajoltam tőle.

- Reméltem is, hogy eltalálom a pillanatot. – Elmosolyodott, miközben lendületesen felállt a pokrócról, s leporolta magát, majd kinyújtotta a karját, hogy felsegítsen. habozás nélkül elfogadtam, s ő olyan könnyen rántott fel maga mellé, hogy ha nem ütközöm izmos mellkasának, biztos eltaknyolok. 
Magához ölelt határozottan, szorosan, így egyből biztonságban éreztem magam, és úgy éreztem, jöhet bárki, ő megvéd. 

- Nagyon szépen köszönöm, csodálatos első randi volt – mondtam elbűvölve, azzal illatos arcbőréhez hajoltam, hogy finom csókot hintsek rá, majd gyorsan el is húzódtam tőle, mielőtt még bevadultam volna bőrének aromájától.


********


Gyorsan összepakoltunk, s indultunk is haza. 
Miközben szeltük a kilométereket Sasuke piros verdájával, elégedett vigyorral az arcomon bambultam kifelé az ablakon – kissé még magam is megijesztettem ezzel az elsöprő eufóriával, de nem tudtam mit tenni, Sasuke ezt hozta ki belőlem. 
Ebből a valóra vált álomból akkor sem ébredtem fel, mikor megérkeztünk, és Sasuke várta volna, hogy kinyögjek valamit – nem, a könyökömre támaszkodva bámultam a semmibe. 

- Sakura, jól vagy? – Hangja felrázott, visszarántott abból az időtlen, szomorúságot, boldogtalanságot nem ismerő dimenzióból, amibe csöppentem.

- Persze, bocsi, csak elbambultam. 

- Ennyire?

- Ez után az este után csodálkozol, hogy fantáziálgatok? 

- A múltkori zuhanyzós eset tudatában mondom, nem sokat hagytál a képzeletnek, Sakura… - Rosszalló mosollyal az arcán megrázta a fejét.

- Ki az a hülye, aki akkor zuhanyozik, mikor vendég van náluk? – vágtam vissza kuncogva. – Amúgy már mondtam, hogy tökre véletlen keveredtem oda. 

- Hát persze… Ez nyilvánvaló – ironizált. 

- Na, örülök, hogy tisztáztuk. Szóval… - kezdtem.

- Szóval…?

- …köszönöm ezt a szép estét, a kaját, meg mindent – folytattam kedvesen mosolyogva, majd kinyitottam a kocsiajtót. – Holnap látjuk egymást, helyes srác!

Azzal csókot dobtam neki, és rákacsintottam a döbbent arcú Sasukéra, aki minimum egy puszit várt volna tőlem - amire egyelőre várnia kell. Ennek a Sakurának a csókját ki kell érdemelni.