Sakura az udvaron ült, elbújt a sarokban, nehogy bárki is megláthassa. Ott sírdogált magában, halkan, nehogy valaki meghallja és még ezért is csúfolják. Hirtelen lépteket hallott, mire ijedten rezzent össze, ám nem azok a lányok közül volt valaki, aki piszkálta. 

Yamanaka Ino látta, ahogy Sakura odafutott, ezért utána ment megkeresni. Mikor észrevette a sarokban kuporgó lányt, kedvesen elmosolyodott, és leguggolt elé.

- Mit csinálsz te itt? – kérdezte. – Te vagy a Nagyhomlokú, igaz?

- Van nevem is – motyogta Sakura.

- Igen? És mi az? Mert én csak Nagyhomlokúnak ismerlek, mindenki így hív.

- Haruno Sakura…

- Tessék?

- Haruno Sakura! – kiáltotta. 

Ino elmosolyodott, majd elsimította a lány arcából frufruját.

- Nagy a homlokod, ez tény – ismerte be. – De ne takard el, úgy nézel ki, mint egy kóbor kutya. – A Yamanaka kivette hajából a rózsaszín kendőt, majd átnyújtotta Sakurának. – Kösd fel a hajad. Vállald fel a hibáidat. És ne érdekeljen senki véleménye. 

Sakura elvette a kendőt, Ino pedig megmosolyogta a lány félénk reakcióját, és visszament barátnőihez.
 

***

- Húzz el innen, Plakáthomlok! – lökte el Sakurát Ino a folyosón.

- Nem férsz el a termetes hátsód miatt, Malacpofa? – kiáltotta utána a Haruno.

Ino idegesen fordult vissza, szemei szikrákat szórtak.

- A te hatalmas homlokod foglalja el az egész folyosót! – fakadt ki Ino. 

- Nagyon utálatos vagy, tudod?! – üvöltötte Sakura, majd meg sem várva a másik válaszát, elfutott. 
Kiment az udvarra, ahol két barátját látta – amint észrevette őket, odafutott a fekete hajúhoz, és rávetette magát. 

- Mi a baj? – kérdezte ijedten Sasuke, miközben Sakura vállára borulva zokogott. 

- Megint Ino? – kérdezte halkan Naruto, mire a Haruno csak bólintott. – Elegem van, beszélek vele!

- Nem – állította le Sasuke. – Magának kell megoldania. Sakura, nem Ino mondta neked régen, hogy ne érdekeljen más véleménye? Akkor az övé miért érdekel?

- Mert igaza van – szipogta Sakura. – Hatalmas homlokom van, és ez ellen nem tudok semmit sem tenni – sírta el magát megint. 

- Sasuke, itt van a bátyád! – kiáltott a tanárnő a fiúnak, mire az megsimogatta Sakura vállát, majd integetett Narutónak és befutott az épületbe. 

A Haruno csalódottan nézett utána, majd megtörölte szemét, és Naruto felé fordult. 

- Sakura-chan, ne hallgass Inóra – mondta Naruto, s egy halovány pír jelent meg arcán. – Gyönyörű vagy, bármelyik fiú szívesen lenne veled… 

Sakurát megdöbbentették e szavak, végül hálásan elmosolyodott. Már nem volt ingere a sírásra, s bár Naruto is mosolygott, fájt neki, hogy a lány nem értette meg, miről beszélt.
 

- Itt vagy? – kérdezte hirtelen Sakura, mire Naruto magához tért.

- Persze – bólintott. – Csak… emlékek. 

- Értem – bólintott a Haruno, s beleivott a koktélba. – Mi jutott eszedbe?

- Még amikor Sasuke vállán bőgtél az udvaron, Ino miatt – nevetett halkan az Uzumaki.

Sakura prüszkölve köpte ki az italát, majd gyorsan maga elé emelt egy szalvétát, s hangosan nevetni kezdett. – A fenébe is, bocsánat! – kacagta. – Emlékszem, hogyne emlékeznék, az volt talán az egyetlen alkalom, mikor hozzáértem! – nevetett tovább.

Naruto abban a pillanatban teljesen elfelejtette, mégis hol van, és mi okból. Egyedül csak arra tudott gondolni, hogy végre, sok év után hallhatja újra Sakura felszabadult nevetését. Utolsó emléke a lányról, amint az esőben állnak, s bár esernyő volt fejük felett, mindketten bőrig ázva állnak egymással szemben, miközben Sakura egyre csak sír és sír, Naruto szíve pedig nem sokkal előtte tört apró darabokra.
 

- Sakura – szólt halkan Naruto, mire Sakura hátrafordult. Szeméből ömlöttek a könnyek, bár hangot nem adott ki.

Az eső egyre jobban csak esett, Naruto pedig odarohant Sakurához, aki teljesen lesokkolva állt az út közepén.

- Naruto – nyögte a lány. – Én… én ezt nem értem! – zokogta. – Olyan jól megvoltunk! Annyira tökéletes volt minden, mellette nem kellett megjátszanom magam, mégis, mi történt? Mondott neked valamit? Ha tudsz valamit, kérlek, könyörgöm, mond el! – kiáltotta kétségbeesetten, s megfogta a fiú karját. 

Naruto borzalmasan érezte magát. Tudott, persze, hogy tudott mindent – Sasuke a legjobb barátja, akivel mindent megbeszéltek, mindent elmondtak egymásnak, sőt, ott állt a sarkon, mikor Sakura bevallotta érzelmeit és Sasuke kegyetlenül elutasította. 

- Annyira sajnálom! – mondta, és átölelte a lányt.

- Te tudsz valamit! – kiáltotta hisztérikusan a Haruno, és ellökte magától a szőkét. – Mond el! Jogom van tudni, tudni akarom, mit mondott neked Sasuke?!

- Minden az én hibám! – ismerte be Naruto, Sakura szemei pedig hatalmasra kerekedtek.

- Miről beszélsz? – értetlenkedett.

- Sasuke elutasított téged, mert tudja, hogy szeretlek! – mondta ki végül. – Tudja, elmondtam neki, hogy mindennél jobban szeretlek téged, és nem akarta, hogy fájjon!

- Te… szeretsz?

- Talán örökre szeretni foglak – suttogta az Uzumaki.

Nem mert Sakura szemébe nézni. Képtelen volt rá, hiszen egykor legjobb barátja volt, most pedig életét adta volna a lányért. Ám csapdába estek, belecsöppentek egy szerelmi háromszög kellős közepébe – egy éve még senki nem gondolta volna, hogy a három legjobb barátból hamarosan ismeretlenek válnak.
 

***

Másnapra Sakura teljesen megváltozott – nem csak belsőre, külsőre is. Megvált hosszú hajától, s elhanyagolta az iskolai egyenruhát is. Naruto teljesen ledöbbent, mikor meglátta a lányt, s bár Sasuke is, ő nem mutatta ki. 

Sakura senkire nem nézett, egyenest odasétált a tanári asztalhoz, ahol a tanárnő átadott neki egy mappát.

- Hiányozni fogsz – jegyezte meg.

Sakura bólintott, majd körbenézett, s tekintete megakadt Inón, aki sértődötten fordította el a fejét. 

- Ino – szólította meg a lányt Sakura. – Köszönöm azt, amit értem tettél. És sajnálom, hogy itt kell hagyjalak, de akármennyire is utáltuk egymást… a legjobb barátnőm voltál – mosolygott. 

Ino még mindig nem nézett rá, fejét lehajtotta, s próbálta visszatartani a könnyeit.

- Tudod, hol lakunk, ha szeretnéd, gyere át bármikor – mondta Sakura, majd elfordult.

Ino gyorsan felpattant, és a Haruno után futott, majd nyakába ugrott.

- Hiányozni fogsz – suttogta neki.

Sakura elmosolyodott, és visszaölelte barátnőjét, majd végleg kisétált a teremből, rá sem nézve Sasukéra vagy Narutóra.
 

Sasuke egyedül ült otthon szobájában, mikor hirtelen gondolt egyet, és gépe elé ült. Ismételten ránézett Sakura adatlapjára, azonban már Naruto fiókjával. 

Sasuke sosem jelölgetett be embereket, sőt, vissza sem igazolt nagyon. Alig volt tizenöt ismerőse, de azokkal legalább szokott beszélgetni. Narutónak azonban a fél iskola ismerőse volt, ezáltal több közös ismerősük volt Sakurával – vagyis, láthatott néhány képet. 

Megnézte az albumokat – a profilképeknél csak hármat láthatott, először arra ment. Az első volt a beállított profilkép, azonban nagyobb méretben csak még jobban visszaadta a Haruno szépségét. 

A másodikon Inóval volt, kisestélyiben, magassarkúban, belőtt hajjal, szolid sminkkel, koktélokkal kezükben, mosolygósan, boldogan. Sakura egyszerűen ragyogott. 

Az utolsó képen már nem a gazdag Sakura nézett vissza rá – talán azután készült nem sokkal, hogy a lány elhagyta az iskolát. Az iskolapadban ült, a North Konoha egyenruhájában. A haja a válláig ért (mikor elment, állig érő hajjal lépett ki), nem volt rajta smink és nagyban magolt valamit.

Visszament az albumokhoz, s megnézte a borítóképeket – egyedül az a kép volt érdekes, melyen ő meg Ino voltak, a többi már csak értelmetlen minták.

Megnézte még az üzenő falra feltöltött fotókat, s már rögtön az elsőnél elakadt. Az a Sakura mosolygott vissza rá, akit még régen ismert. Kedves, aranyos, ártatlan kislány, az iskola udvarán, rózsaszín kendővel a fején. 

Hátradőlt a székén, s visszagondolt arra a napra, mikor Sakura kisétált az életéből.

- Menj már utána! – kiáltott rá Naruto. – Elhagyja az iskolát, ezt nem engedheted!

- Nem érdekel – morogta Sasuke.

- Sasuke – sziszegte idegesen az Uzumaki. – 
Mindketten tudjuk, hogy kedveled, de ha most hagyod elmenni, soha többet nem fogsz látni engem, megértetted?

Sasuke szemeit forgatta, majd kiment a folyosóra.

- Sakura – mondta. 

- Tessék? – állt meg a Haruno.

- Szeretném, ha megszakítanánk a kapcsolatot. Végleg – jelentette be Sasuke, minden érzelem nélkül. – Narutónak is ez lesz a legjobb. Meg neked.

- Oké. Viszlát, Sasuke. – Sakura hangja elcsuklott, de hősiesen tartotta magát.

Sasuke visszasétált a terembe – rá se nézett Narutóra. Nem is kellett, az Uzumaki mindent értett. Rácsapott az asztalra, majd kivonult.

- Azt hiszem, ideje mennem – állt fel Naruto, mire Sakura órájára nézett.

- A fenébe, ennyire elment volna az idő? – lepődött meg. – Rendben, akkor… 

- Még találkozzunk, rendben? – mosolygott Naruto, mire Sakura kissé meglepődött.

- Természetesen – mondta, majd felírta egy papírra telefonszámát. – Ezen a számon bármikor elérhetsz. Várom a hívásod, lehetőleg, minél hamarabb – mosolygott. 

Naruto elvette a fecnit, majd megkerülte az asztalt, és megölelte a Harunót. – Hiányoztál – suttogta, és elengedte a lányt. 

Sakura teljesen ledöbbenve nézte végig, amint a szőkeség kisétál a nagyterembe, ahol Itachi kissé türelmetlenül fogadta vendégét. Naruto arcán zavart vigyor jelent meg, végül egymás mellett sétáltak ki a házból. Mielőtt a lift ajtaja becsukódott volna, Itachi sunyi mosollyal arcán nézett Sakurára. 

Tudta, hogy most, hogy ők ketten találkoztak, elkerülhetetlen lesz Sasuke és Sakura találkozása is – csak a megfelelő időpontra kell várni, hogy Madara terve elkezdődjön.