Tudtam! Éreztem, hogy titkolnak előlem valamit. Sasuke elszólása csak megerősített ebben.

- Miért? Milyen voltam régen? - kérdeztem óvatosan.
- Tehát még mindig nem tudod? - sóhajtott elcsigázottan. - Vagány és harcias, aki gondolkodás nélkül bárkivel szembe száll, és semmivel se lehet zavarba hozni. 
- Ezt úgy mondod, mintha alaposan ismernél engem, és nagyon bejött volna neked ez a viselkedés - toltam el határozottan, hogy a szemébe nézhessek. Kelletlenül elengedett és csak bámultuk egymást, aztán hirtelen elfordult, még arrébb is lépett, mint aki elbizonytalanodott. 
- Sajnálom, ezt nem lett volna szabad elmondanom - motyogta.
- Miért? Ha belekezdtél, folytasd! - noszogattam, miközben a gyomromban gyűrűzni kezdett a feszültség.
- Megígértem, hogy nem hozom fel a múltat, csak ha már magadtól emlékszel mindenre.
- Tessék? Kinek ígértél ilyen ostobaságot és mire kéne emlékeznem? - keltem ki magamból. Bosszantott a tény, hogy hülyének kezelnek és a környezetemben valószínűleg mindenki be van avatva, csak én nem tudom, miféle színjáték folyik körülöttem. 
- Az agyad nem véletlenül reagálta le így a dolgokat, hogy kitörölt mindent, ami rossz volt. Mindent elfelejtettél, amitől szenvedtél, és talán jobb is, ha ez így marad.
- Ezt inkább nekem kéne eldönteni, nem? - fortyantam fel, és éreztem, hogy teljesen elönt az indulat. Remegett a testem, hisztérikussá vált a hangom, képtelen voltam fékezni magam. - Mi történt? Honnan ismersz? Miért nem emlékszem semmire? - sikítottam. A teszt bejött. Biztos voltam benne, hogy nem véletlenül ugranak be azok a képek a csókról. Nem álom volt, hanem egyszer valóban megtörtént, de akkor miért viselkedett úgy Hinata, mintha most találkoznánk először Sasukéval? Ő még mogorván oda is vetette, amikor be akartam mutatkozni neki, hogy mi már ismerjük egymást, erre Hinata kimagyarázta.

Teljesen összezavarodtam, annyira ostobának éreztem magam. Körülöttem szánakozva bámultak a diáktársak, én meg a kör közepén hiába kiabáltam, mint egy idióta, senki se válaszolt. 
- Gyere! - ragadott kézen hirtelen Sasuke és kirángatott a kíváncsi tömegből. 
- Hová cipelsz?
- Oda, ahol válaszokat kaphatsz. A klinikára.

Az iskola előtt megtorpant, aztán a kollégium felé vette az irányt, engem pedig kitartóan húzott magával.

- Majd a bátyám elvisz bennünket - döntötte el, bár nekem mindegy volt, csak gyors legyen.
- Oké, itt megvárlak - rántottam el a kezem a bejáratnál, mert már kegyetlenül fájt. - A fiú kollégiumba nem engednek be - magyaráztam türelmetlenül, aztán dörzsölni kezdtem az ujjaim, mert az erős szorítástól gyakorlatilag megszűnt bennük a vérkeringés. 
- Rendben. Nagyon sietek, te pedig mindenképpen maradj itt! El ne menj! - kérte idegesen. Nem értettem, miért aggódik, de rábólintottam, csak haladjon.

Meglepően rövid időn belül megjelent a dögös samponreklám bátyóval, bevágódtunk egy jobb napokat is látott Nissanba, és elhúztunk a diliházba, ahol erősen készültem beolvasni Iruka senseinek. A rövid kocsiúton sajnos nem jutott rá alkalom, hogy összeszedjem a gondolataim és csokorba szedjem a kedves dokinak szánt válogatott szidalmakat, mert egész végig azt hallgattam, hogy Itachi mindenféle lepcses szájú hülyének titulálta az öccsét, amiért elszólta magát előttem. Határozottan úgy éreztem, hogy Sasuke igazából csöppet se bánja a dolgot. A csók után kimondottan lelkesnek tűnt, hogy újra a régi vagyok míg ki nem derült, hogy mégsem. Ez kissé meglepett, mármint a lelkessége. Eszembe volt, hogy erről még alaposan kifaggatnom, most viszont az orvosra koncentráltam és elhatároztam, hogy ízekre szedem, amiért titkolózott előttem.

Hamarosan kitárult előttünk az intézet nyikorgó vaskapuja. A kellemes, árnyas ligetet ismerősként üdvözöltem, szerettem itt lenni. Amikor beléptem az épületbe, már nem voltam ilyen nyugodt, mert eszembe jutott Sasuke figyelmeztetése, hogy talán jobb lenne, ha minden így maradna és nem bolygatnám a múltat, de nem bírtam a kíváncsiságommal. Tudnom kellett, mi folyik körülöttem. 

Iruka azonnal fogadott, hamarosan hármasban ültünk a rendelőjében és én bőszen válaszokat követeltem, míg mellettem Sasuke csak csendben lapult, mintha most már valóban bánta volna, amiért miatta idáig fajultak a dolgok.

- Pontosan mit vársz tőlem? - kérdezte Iruka türelmesen, amikor a nyakába zúdítottam az összes furcsaságot, amit mostanában tapasztaltam.
- Valóban elveszítettem az emlékeimet? - tértem a lényegre, mert magam is éreztem, hogy ezzel az össze-vissza beszéddel csak a feszültségem adom ki, előrébb viszont nem jutunk.
- Igen. Úgy tűnik, néhány dolgot elfelejtettél. Az idegösszeroppanásod előtt elég nehéz időszakon mentél át, és minden, ami ezzel kapcsolatos, hirtelen kitörlődött, talán mert képtelen voltál másként feldolgozni. Muszáj volt úgy viselkednem veled, mintha ezek az elfelejtett dolgok nem is léteztek volna, hogy tovább tudj lépni. Ez egy új lépcsőfok, amikor már tisztában vagy az állapotoddal, de nem szabad siettetni a folyamatot. Hiába mesélnek neked arról az időszakról, ami kiesett, úgy érzed majd, mintha mással történt volna, míg elő nem jönnek a saját emlékeid. Addig talán felesleges is emlegetni, hiszen amit más átél és tapasztal, azután elmond, nem fog egyezni az általad érzettekkel.
- De nem tilos beszélni róla? 
- Nem, nem tilos. Egyébként hogy jöttél rá, hogy valami nem stimmel?
- Miatta - intettem a fejemmel a mellettem üldögélőre. - Tegnap csókolóztam egy fiúval, de folyton Sasuke jutott róla eszembe.

Ezt talán nem előtte kellett volna mondanom, mert éreztem, hogy hirtelen megfeszül, de mindegy, hiszen semmi köze hozzá, kivel smárolok.

- Talán mondani szeretnél valamit? - fordult hozzá Iruka, mert ő is észrevette a változást. 
- Semmit - rázta meg a fejét Sasuke, de nem volt túl meggyőző.
- Zavar, hogy Sakura mással csókolózott? Talán volt korábban köztetek valami?
- Engem ne elemezgessen, nem azért vagyok itt - lett most már igazán mérges a fiú.
- Ne haragudj, de tegnap randim volt Narutóval, és nincs abban semmi furcsa, hogy ő, meg én...
- Akkor ma reggel mi volt az a kis akciód? - förmedt rám. Sötét szeme olyan haragosan villogott, hogy ha nincs a doki, ijedtemben a föld alá bújok.
- Igen, Sakura, reggel mi volt az a kis akciód? - kapcsolódott be Iruka is kíváncsian, de vele nem törődtem, csak a srácot bámultam, aki szemlátomást csalódott volt.
- Mondtam már, hogy csak egy teszt. Míg Naruto csókolt, folyamatosan téged láttalak, és tudni akartam, valóban olyan érzés-e, mint amire gondoltam. Ezért csókoltalak meg.
- És olyan érzés volt? - kérdezte kihívóan. Az álla idegesen megfeszült, a szeme villámokat szórt.
- Mindegy, mit éreztem, nem számít. Sose járnék olyannal, aki képtelen viselkedni és minden nap eszméletlenre issza magát.
- Te iszol?
- Mondtam már, hogy engem ne elemezgessen! - csattant fel Sasuke, de a haragja igazából nem az orvosnak szólt. Tudtam, hogy miattam borult ki, de nem számított. Muszáj volt kimondanom az igazságot.
- Sasuke, bár elmúltál már tizennyolc, szívesen segítek, ha szeretnéd. Az alkohol komoly probléma, főleg ilyen fiatal korban.

Egy pillanaton múlt, hogy sikerült Sasuke és a doki közé préselődnöm. Fogalmam sincs, honnan jött az erőm, de olyan lendülettel védtem a dokit, hogy Sasuke gumilabdaként pattant hátra, akkorát taszítottam rajta.

- Ne merd bántani Irukát! - sziszegtem, aztán elszégyelltem magam, hogy ilyen bizalmasan szólítom a dokit.
- Elég! Sakura, ha így viselkedsz, itt kell, hogy tartsalak. Sasuke, köszönöm, hogy elhoztad Sakurát, de ha nem akarsz segíteni abban, hogy mindketten jobban legyetek, inkább várakozz odakinn - vetett véget a kínos szitunak Iruka idegesen.
- Bocsánat - huppantam le a helyemre engedelmesen, Sasuke viszont dühösen kiviharzott és az ajtót óriási robajjal csapta be maga után. 
- Hát ezért nem számít, milyen volt az a csók! Tiszta dili ez a csávó - jegyeztem meg. 
- Te is tiszta dili vagy, hogy ilyen helyzetekbe keveredsz.
- Hamarosan tizenhét leszek! Olyan nagy baj, ha csókolóztam két fiúval? 
- Ezzel nem szoktunk tesztelni másokat. Nagyon megbántottad Sasukét, és a másik fiú se lesz boldog, ha meghallja a reggeli akciódat.
- Sajnálom.
- Sajnálhatod is, mert nagyon nagy zűrt kutyultál. Bocsánatot kéne kérned mindkettőjüktől, és innentől kicsit átgondolhatnád a dolgokat, mielőtt cselekszel. Az nem baj, ha a kieső emlékeidet kutatod, de ésszel. Hirtelen megváltoztál, sokkal intenzívebb, harsányabb vagy.
- Állítólag korábban ilyen voltam. Sasuke mondta.
- Mást nem mesélt?
- Nem, csak a csók reggel elég rámenősre sikerült, ekkor említette, hogy örül amiért újra a régi vagyok. Ekkor jöttem rá, hogy nem csak beképzelem, hogy furcsán viselkedik mindenki, hanem valóban titkolóznak. Nagyon haragudtam, amiért így becsaptak.
- Szeretnéd, ha elmondanám, amit én tudok?
- Persze, azért jöttem ide.
- Nem lesz kellemes. Felkészültél?

A dokinak igaza volt, csöppet se éreztem magaménak a történetet. Elborzadtam a hírtől, hogy elraboltak, bántottak és majdnem megerőszakoltak, de a miérteket nem értettem, és tulajdonképpen meg se rázott igazán. Olyan volt, mintha a híradóban hallottam volna ezeket a szörnyűségeket, de számomra semmi rossz érzés nem társult hozzá. Azt végre megtudtam, miért is akartam szabadulni ezektől az emlékektől, de ez a kevés információ csak újabb kérdéseket vetett fel, ami csöppet se nyugtatott meg, inkább újult erővel csigázta a kíváncsiságom.

Kábán köszöntem el a kedves dokitól, és próbáltam megfogadni a tanácsát, miszerint innentől megfontoltabban cselekszem. Iruka erős bűntudatot ébresztett bennem Sasuke miatt, ezért első dolgom volt megkeresni a duzzogó fiút, aki a park legtávolibb sarkában ücsörgött egy óriási fa árnyékában. Nem láttam az arcát, de éreztem, hogy még mindig feldúlt. Amikor észrevett, dacos pillantással mért végig, egyértelműen haragudott rám. Nem ijedhettem meg tőle, hiszen békülni jöttem és segíteni. Szerintem is nagy gond az ital, emiatt nem akartam egy újabbat rúgni rajta, hogy még mélyebbre taszítsam a problémájában.

- Eleinte még rengeteg gyógyszer kaptam, és emlékszem, egyszer ez a fa még beszélt is hozzám - mondtam halál komolyan, miközben letelepedtem mellé, és én is az odvas törzsnek támasztottam a hátam. Nem vette a humorom.
- Itt is csókolgattál mindenkit? Látom, a doki nagyon bejön.
- Tegnapig azt hittem, Narutóé az első csókom. Tulajdonképpen én lehetnék kiakadva, hogy már korábban megtörtént és nem is emlékszem rá.
- Az előbb még azt mondtad, emlékszel. 
- Igen, téged látlak betegen, lázasan, de ezek csak képek. Nem tudom hol történt, hogyan és miért, csak az ízek és illatok kavarognak bennem miközben erre gondolok. Naruto csókjából hiányzott valami, ami ebben benne volt, de attól még, hogy szuperjól csókolsz, a véleményem nem változott rólad. Hinatával kavarsz, kihasználod, azután eldobod, meg züllött életet élsz, az iskolában utálnak. Ezek nem túl csalogató tulajdonságok.
- Hinata a menyasszonyom volt, miattad bontottuk fel az eljegyzést.

A hírre teljesen elsápadtam, fogalmam se volt, hogy reagáljak.

- Egyszer már a fejemhez vágtad, hogy csak játszadozom veled, miközben ott van Hinata. Igazad volt, ezért döntöttem és választottam köztetek.
- Ennek most örülnöm kéne? - kérdeztem fojtott hangon, hogy leplezzem az ingerültségem. Megfontoltság! Megfontoltság! Megfontoltság! Igyekeztem nem leordítani Sasuke fejét, mert a hangsúly, ahogy közölte mindezt, vérlázító volt. Mintha nekem el kéne ájulnom ettől a nagylelkű gesztustól, hogy engem választott. 
- Sokat köszönhetek Hinatának, és ő most is olyan jó lélek, hogy mindent megbocsát, hűségesen szeret, erre én felrúgtam mindent - miattad - szóval kicsit érdekelhetne a dolog. Ma reggel azt hittem, végre emlékszel rám, és akkor azt gondoltam, megérte.
- Te beteg vagy! - keltem ki magamból. - A lányok nem játékbabák, hogy kedved szerint válogathatsz köztük, aztán azt veszed le a polcról, amelyik éppen tetszik. Érzéseink vannak és van beleszólásunk, kivel járunk, ebben nem dönthetsz egyedül. Tényleg sajnálom Hinatát, amiért egy ilyen önző, beképzelt alakba kellett beleszeretnie. 
- Korábban te is elég szépen kimutattad, mennyire odavagy értem.
- Bármit hazudhatsz, úgysem emlékszem!
- Ha nem éreznél irántam semmit, a csók se ilyen lenne. Bebizonyítsam, hogy képes vagyok téged bármikor levenni a lábadról?
- Ez már tényleg sok! Azt hiszed, bármit megtehetsz?! - Löktem rajta egy nagyot, mert arra készült, hogy a fának préseljen és kicsókolja belőlem a szuszt is, de ezt már igazán nem engedhettem.

Visszarohantam a dokihoz, és megkértem, hogy hívjon egy taxit.

...

A suliban még napokkal később is a mi voltunk a téma. Hinata rám se nézett és Naruto is került. Bántott a dolog, többször is elszántam magam, hogy beszélek velük, de aztán előtolakodtak a saját érzéseim, a saját sértett büszkeségem, és képtelen voltam bocsánatot kérni tőlük. Ők is hazudtak, előadták, hogy nem ismerjük egymást, holott tisztában voltak mindennel. Így már értettem Hinata pirulásait, amikor a nyilvánvalót tagadta, nehogy kiderüljön az igazság. Talán jót akart, talán könnyebb volt neki így, hogy elfelejtettem a vőlegényét, így esélyem se volt bekavarni - vagyis még így is sikerült, pedig tényleg nem akartam.

Sasukét azóta nem láttam. Biztos voltam benne, hogy kocsmáról kocsmára, bárról bordélyra jár, hogy alaposan kiszórakozza magát és kárpótolja az önbecsülését a nem túl hízelgő véleményem miatt. Már bántam, hogy pont rajta kísérleteztem, még ha isteni is volt az a csók. Ő másé, ő rossz ember, nekem pedig bőven elég a saját bajom.

A problémáimnak egyetlen pozitív hozadéka volt: maradt időm tanulni. A magolásba menekültem, addig se kellett gondolkodni a miérteken. Napok teltek el, aztán egy, majd egy újabb hét, és Hinata egyre elgyötörtebb, Naruto egyre zárkózottabb lett. 

Gyakran lebegett a fejemben a korábban általam fogalmazott nemes gondolat, hogy Sasukét nem rúgom még mélyebbre a bajban, de minduntalan kimentettem magam a felelősség alól, hiszen felnőtt ember - hozzám képest legalábbis -, aki képes dönteni a saját életéről. Helyette nem járhatok terápiára, nem válhatok jobb emberré, nem szerethetem Hinatát. 

Végül nem bírtam tovább. 

Odasompolyogtam volt barátnőmhöz, hogy a bocsánatáért esedezzek és megpróbáljak segíteni valahogyan.

Ebédszünet volt. Egyedül ült a szeptemberi bágyadt napsütésben a focipálya szélén a kihalt tribünön, és egy könyvet olvasott. Nem tűnt meglepettnek, amikor felbukkantam, mintha számított volna rá, hogy a bűntudat egyszer úgyis visszakerget hozzá. A szemei élettelenül pásztáztak, megállapodtak remegő kezemen, aztán arrébb húzódott, hogy jelezze, leülhetek mellé.

- Emlékszel még erre a versre? - kérdezte, és hangosan szavalni kezdett. A hangja tompán csengett, tekintete közben a múltba révedt. 
- Sose hallottam - ráztam meg a fejem, amikor befejezte.
- Kötelező volt megtanulni, és te már aznap kívülről fújtad. A régi iskolánkban történt, vicces, de barátnők voltunk. A kezed már akkor is remegett, mert a szüleid teljesen kiidegeltek. Néha meséltél az otthoni dolgokról, én pedig szívesen segítettem volna, de hiába voltunk jóban, egy ponton nem engedtél magadhoz közelebb, így én se mondtam el azokat a titkokat, amelyek nyomták a szívemet.
- Sasukét?
- Igen. 
- Most elmondhatod.
- Adjam ki az érzéseim a riválisomnak? - Erőltetetten felnevetett, aztán összecsapta a könyvet a kezében és indulni készült.
- Talán korábban kedveltem őt, de egyáltalán nem emlékszem rá, így olyan, mintha meg se történt volna. Nem vagyunk riválisok, Hinata - próbáltam visszatartani.

Megtorpant, nagyot sóhajtott, végül mégis visszahuppant mellém.

- Láttalak csókolózni benneteket, és tudom, Sasuke hogyan érez - mondta fáradtan.
- Ő nem érez! Ha érezne, nem viselkedne ilyen szörnyűn - feleltem harciasan. - Kérlek, hidd el, az csak egy ostoba teszt volt - fogtam könyörgőre. 
- Hallottam tőle. Eléggé feldúlta, hogy előtte meg Narutóval csókolóztál.
- Ez nem így volt, vagyis így volt, de...
- Ez egy annyira tipikus sakurás helyzet! Te folyton ilyen bajba kerülsz. A suliban ezért bántottak, emiatt piszkáltak, mert meggondolatlan vagy és beszélsz össze-vissza, amivel csak tovább rontasz a dolgokon.
- Hidd már el, hogy én nem akartam közétek állni! - Már kiabáltam, mert bosszantott, hogy ennyire nem akarja érteni a lényeget.
- Tudom, de attól még megtetted - válaszolta hasonlóan indulatosan. - Lenyűgözted Sasukét. Elbűvölte, hogy végre akadt olyan lány, aki veri őt a vakmerőségben, ugyanolyan nagyszájú és vagány. Közben persze baromira élvezte, hogy pátyolgathat. 
- Ez nem igazság! Fogalmam sincs, hogy honnan ismerem. Bennem annyi maradt meg róla, hogy iszik és kiabál, neked pedig folyamatosan fájdalmat okoz. Ne vádolj olyannal, ami most már nincs.
- Ha nem lenne, Sasuke velem vigasztalódna, ehelyett azt se tudom, merre mászkál. Nagyon kiakasztottad azzal, amit a klinikán mondtál neki.
- Sajnálom, de iszonyatosan felbosszantott.
- Ezt is tudom, említette a játékbabás hasonlatodat.
- Hát mindenről beszámol? Itachinak igaza van, egy lepcses szájú idióta.
- Csak magányos, egyedül velem lehet őszinte, én viszont nem tudom elválasztani a barátságunkat a szerelemtől. Már kicsi korunk óta szeretem. Az apja szerelmes volt az anyámba, de a züllött életmódja miatt anya hallani se akart róla. Máshoz ment férjhez, Fugaku viszont követte, zaklatta, nem hagyta továbbra sem. Végül, amikor a családunk anyagilag megszorult, egy alkut kötöttek. Anya akkor kapta a virágüzletet, cserébe gyakorlatilag eladott Fugakunak. Eredetileg Itachi menyasszonya lettem volna, de ő hallani se akart róla, én pedig őszintén örültem, hogy végül Sasuke lett a vőlegényem. Ő se volt elragadtatva, teljes erejével lázadt az apja akarata ellen, ekkor merült el először mélyen az ivásban.
- Hallottam, hogy te segítettél kilábalni ebből.
- Számomra ez volt az első szerelem varázsa, neki viszont csak egy segítő kezet jelentettem, aki nem engedte még mélyebbre süllyedni. Tudom, hogy sose volt szerelmes belém, csak sajnált, és hálás volt, amiért mellette voltam a legnehezebb időkben. Ettől függetlenül én boldog voltam, és komolyan hittem, hogy később az ő érzései is megváltoznak. Mikor végre sínen volt az élete, végleg szerte foszlottak az álmaim, mert egy újabb probléma akadt. Az apja gyors esküvőt akart, és azt, hogy aktívan részt vegyen az üzletben, mert komoly fenyegetést kapott az egyik ellenséges bandától. Orochimaru emberei szerették volna megszerezni a Vágyak Házát, és bevetettek mindent az ügy érdekében. Te akkor csöppentél a dolgok közepébe, amikor figyelmeztetéskén kivégezték Kibát, Fugaku egyik kedvenc emberét. Bár Sasuke a neved sosem említette, úgy mesélt rólad, mint egy hősies amazonról, aki egymaga képes leteríteni egy egész hadsereget. Éreztem, hogy megváltozik, próbál jó útra térni, hallani se akart arról, hogy segítsen az apjának az üzletben és az esküvőt is folyton halasztgatta. Persze veled kapcsolatban mindenről őszintén beszámolt, és közben észre se vette, mennyire fáj nekem ezt hallani, hogy folyton a nyomodban van, rád vigyáz, miattad aggódik. 
- Miért kellett aggódni miattam?
- Egy bandaháború kellős közepébe verekedted be magad, emiatt raboltak el. 
- Gondolom, mennyire utálhattál.
- Csak akkor jöttem rá, hogy te vagy az, amikor Sasuke elküldött a nyakláncával, hogy figyelmeztessen. Ez volt a jel, hogy a dolgok komolyabbra fordultak és a mi biztonságunk is veszélyben van. Még aznap kiköltöztünk, hajnalra pedig ripityára lőtték a házunkat Orochimaru emberei. Ha te akkor nem szólsz, már nem élnénk.
- Sajnos, erre se emlékszem, így ne köszönd - motyogtam zavartan.
- Te gyakorlatilag semmiről se tudtál, csak benne voltál a sűrűjében, ahogy mindig - nevetett fel Hinata szomorkásan. Erre én is elmosolyodtam.
- Miért nem keresed meg Sasukét? Szüksége lenne rád - jegyeztem meg csendesen, hiszen éreztem, hogy legszívesebben rohanna hozzá.

A napsütést hirtelen felhő váltotta, Hinata kedves mosolya pedig keserű grimasszá torzult. 

- Menjünk, mert mindjárt esni fog - mondta fájdalmasan.

Követtem, és egy darabig vártam, hogy a kérdésemre válaszolni fog, de úgy tett, mint aki meg se hallotta. 

Délután együtt tanultunk, mint újdonsült barátságunk első napján, de a témát többet nem hoztuk fel, csak a suliról beszélgettünk. Örültem ennek a látszólagos fegyverszünetnek, még ha sejtettem is, Hinatának mennyire nehéz lehet elviselnie.

Végül úgy gondoltam, jól alakult a nap. Mikor elköszöntünk, próbáltam ezt valahogy frappánsan megfogalmazni, de semmi értelmes nem jutott eszembe, így egyszerűen csak megöleltem Hinatát, aki nagyon meglepődött ezen, de aztán visszaölelt. Nem akartam haragban lenni vele, őszinte volt a korábbi törekvésem, hogy szeretném őket újra összehozni azzal a lókötővel, de lassan kezdtem megérteni, hogy ez ugyanolyan egyoldalú kívánság, mint ahogy Sasuke választott köztünk. A szerelmet erőltetni nem lehet.


Otthon zaklatottan dőltem az ágyba, és egyfolytában azon gondolkodtam, hogyan segíthetnék Sasukénak. Talán szólhatnék Irukának, és Itachival becitálhatnánk a klinikára. Orvosi ellátásra van szüksége, az ő állapotában már semmit se ér a szent beszéd, ezért jutottam arra a megoldásra, hogy ezt így kéne megoldani. Úgy aludtam el, hogy holnap majd elmondom a tervem Hinatának.

Hinata padja reggel üresen árválkodott, nem érkezett meg a becsöngetés után sem. Harmadik szünetben Asuma sensei sétált hozzám és egy borítékot nyomott a kezembe. Rosszat sejtettem. Ebédszünetben kinyitottam, és a sorokat egyre zaklatottabban olvastam.

Drága Sakura!

Nagyon örülök, hogy végül rászántad magad és beszélgettünk, nem akartam haraggal elválni tőled. Ma elutazunk, messze költözünk a családommal ettől a helytől. Olyan messze, ahová már nem ér el Uchiha Fugaku keze, hogy beleszóljon mindenbe. Apa nagyon boldog, mert mindig féltette tőle anyut. A virágboltot kicsit sajnálom, de úgyse lett volna pénzünk helyre hozni. Új életet kezdünk, én is megpróbálok tiszta lappal indulni, de csak akkor tehetem, ha magamban a múltat örökre lezárom. Rád bízom Sasukét, és hiszem, hogy te legalább olyan jó támaszává válsz, mint én voltam, és képes leszel megadni neki mindazt, amit bennem nem talált meg.

Ne ítéld el őt. A Vágyak Házában nőtt fel, ami olyan hely, ahol csak az önzés és az agresszió tanulható. Az apja egy brutális, megalomániás ember, pénzért bármire képes, még arra is, hogy a saját gyerekeit tönkre tegye. Ki lenne normális egy ilyen környezetben? 

Ha létezik megoldás arra, hogy ebből a mélységből Sasuke egyszer kilábaljon, annak te lehetsz a kulcsa, mert kellően őrült vagy hozzá, hogy az ilyen veszett ügyeket is sikerre vidd.
Bízom benned!

Ölel barátnőd: Hinata

A levél vége kissé elmosódott. Biztos voltam abban, hogy Hinata nem tette olyan könnyen túl magát a dolgon, mint ahogy fogalmazta. A felelősség, amit rám ruházott, ólom súllyal nyomta a szívemet. Nem akartam ebbe az ügybe belefolyni, nem akartam ismét az Uchihák útját keresztezni, mert megtanultam, milyen veszélyes.

Zavartan olvastam a sorokat újra, hátha mégse nekem szól, de a megszólítás elég egyértelművé tette, a feladatot rám bízták, és nem bújhatok ki alóla, hacsak nem akarok egy életen át viaskodni a lelkiismeretemmel. 

Délután képtelen voltam a tanulásra koncentrálni. Mikor sokadszorra olvastam el ugyanazt az anyagrész és fogalmam se volt róla, miről szól, hanem csak Sasuke járt az eszemben, mérgemben összecsaptam a tankönyvet és Itachihoz indultam. 

A fiú kollégium aulájában úgy bámultak rám a diákok, mintha ufo szállt volna közéjük. Megszólítottam egy srácot, aki ismerős volt az évfolyamunkból, ő végül előkerítette nekem Itachit. Míg vártam rá, zavartan igazgattam a szoknyám a kényelmes bőrkanapén, de így is olyan érzésem volt, mintha a bugyim bámulnák a srácok röntgenszemekkel. Megkönnyebbültem, amikor a hollófekete hajzuhatag végül feltűnt és kikísért hátra a parkba.

- Te milyen sampont használsz? - kezdtem a beszélgetést, amikor lecsücsültünk egy padra.
- Nem hiszem, hogy ezért kerestél - válaszolt a bátyó mogorván, de érzetem, hogy titokban tetszik neki az érdeklődésem. Hiú Uchihák!
- Kaptam ma valamit, szeretném, ha megnéznéd - nyújtottam oda a rongyosra gyürkézett levelet.

Itachi homlokán egyre mélyebbre szaladtak a ráncok, ahogy haladt az olvasással. Végül már remegett a kezében a papír. 

- Az apám mocska mindenkit megfertőz. Örülök, hogy ők legalább megszabadulnak tőle - mondta komolyan, aztán visszaadta a levelet és várakozva nézett rám. 
- Segítenél, hogy teljesítsem, amit Hinata kér? - kérdeztem elszántan. Ő szinte ugyanabban a pillanatban megrázta a fejét.
- Kevés vagy te ehhez, kislány, és azt se értem, miért tennéd. Hallottam, amikor a klinika parkjában kiabáltál Sasukéval. Utálod őt és megveted. Ahhoz, hogy valaki segíteni tudjon rajta, még az átlagosnál is több türelem kéne, te pedig egyáltalán nem vagy a türelem mintaképe. Sasuke undok, durva és harapós, főleg rád haragszik, emiatt még jobban bántana. Nincs a világon annyi szeretet és jószív, amivel őt ki lehetne most menteni a saját poklából - főleg neked. Add fel.
- Azt hiszem, igazad van - hajtottam le a fejem. Valahol a lelkem mélyén tisztában voltam ezekkel, mégis fájt szembesülni vele. Pár pillanatig emésztettem a hallottakat, aztán felülkerekedett bennem a dac, amit Hinata finoman csak Sakura-féle őrületnek nevezett. - Én azért megpróbálnám - motyogtam. 
- Hajlandó vagy eljönni velem, hogy valami lepratelepen drogos kurvák alól kaparjam össze az öcsémet?
- Tőlem a buzik rózsaszínű pónikastélyába is elmehetünk érte - feleltem megbátorodva, bár a lehetőséget inkább kihagytam volna. 
- Hozom a kocsi kulcsot, de nehogy megbánd!