Itachi leparkolt a Leaf Hotel bejárata előtt, majd Narutóval együtt, szinte ugyanabban a pillanatban szálltak ki. Az Uchiha odaadta a kulcsot a fiúnak, aki már ott is termett, mikor a kocsi megállt, s még egy kis borravalót is a kezébe csúsztatott. A fiú hálásan elmosolyodott, majd már szállt is volna be a volán mögé, mikor észrevette Itachi vendégét.

- Naruto? – csúszott ki hirtelen száján.

Az Uzumaki odanézett, s arca felragyogott, mikor felismerte osztálytársát, akit egész nyáron nem láthatott.

- Kiba! – kiáltott fel boldogan, majd kezet fogott a sráccal. – Hogy vagy?

- Ne haragudj, de dolgoznom kell, majd később beszélünk. – Kiba gyorsan beült a kormány mögé, majd elhajtott.

- Naruto. – Itachi átkarolta a fiú vállát, miközben gyengéden húzni kezdte a kapu felé. – Nem beszélgethetsz az alkalmazottakkal. Nem illik. Feltartod a munkájukat. 

- Bocsánat – hebegte zavartan az Uzumaki. – Szokatlan nekem ez az egész.

- Nem gond. – Megálltak a lift előtt, majd Itachi megnyomta a hívó gombot. – Csak szokj ehhez hozzá, mostantól eléggé benne leszel ebben a világban. 

- Miért? – értetlenkedett a másik.

- Mert Sasuke legjobb barátja vagy, és most, hogy Sakurával is találkoztok ennyi év után, azt hiszem, vele is jóban leszel – mosolygott az Uchiha, miközben beszálltak a liftbe. 
 

- Nagyon unom már ezt – nyögdécselte Moegi, és átnyújtott egy poharat nővérének. – Amúgy mi az, amit iszol?

- Majd ha felnősz, megtudod – simított végig húga karján Sakura, s beleivott színes italába. – Olyan koktél, mint a tied. 

- De a tiednek furcsa szaga van.

- A tiedben csak gyümölcslé van, az enyémben más is.

- Mi még?

- Moegi! – énekelte Mebuki. – Tíz óra, ideje lenne aludni menni.

- De én nem akarok! – nyivákolt Moegi. – Sakurával akarok maradni.

- Kicsim, bírsz még vele? – kérdezte aggódva a nő.

- Persze – mosolygott Sakura. – Egy angyal mostanság. Szerintem, nem gond, ha holnap tíz óra helyett délben kel fel. 

Mebuki egy gondterhelt pillantást vetett nagyobbik lányára, majd visszament férjéhez, hogy tovább tettesse, mennyire élvez beszélgetni a kórházakról.

A lift csilingelve nyílt ki, Sakura pedig reflexből erőltette magára a műmosolyt, ám arra a látványra, mely fogadta, nem volt eléggé felkészülve.

Reménykedni akart benne, hogy csak téved, hogy csak két nagyon hasonló embert lát, ám mikor egyre közelebb értek, megbizonyosodott róla, hogy ezek bizony rég nem látott ismerősei. 

Itachi sok emberrel kezet rázott, s bemutatta szőke hajú ismerősét, mire végre észrevette Sakurát. Halvány mosoly terült szét az Uchiha arcán, majd odament a lány elé.

- Szia – köszönt. 

- Rég nem láttalak – mondta Sakura, majd kezet rázott Itachival. – Hogy vagy mostanság?

- Remekül, köszönöm szépen. A cégünk is remekül áll, bár tény, bőven megelőztök minket. Mi több, mindenkit – jegyezte meg kissé epésen a fiú.

- Ezt örömmel hallom – biccentett Sakura. – Naruto mit keres itt? Nem akarok bunkó lenni, de Uzumaki nincs a listán.

- Naruto az én vendégem, és nem is csodálkozom azon, hogy nincs a listán. Elvégre, ő nem milliomos, csak egy író befogadott fia. 

- Sakura! – jelent meg a szőkeség, majd átölelte a lányt.

- Naruto – figyelmeztette Itachi.

- Bocs – engedte el az Uzumaki. – Rég láttalak. Nagyon megváltoztál, Sakura, egyre gyönyörűbb vagy!

- Köszönöm, Naruto – mosolyodott el a Haruno. 

Naruto kedvessége mindig megmosolyogtatta. Nem tudott egyszerűen a fiúra haragudni, s a fiú sem rá.

- Gyere, igyunk valamit – nyújtotta kezét Sakura.

Naruto elvigyorodott, majd megfogta a lány kezét, s együtt sétáltak az asztalhoz, ahol italok ezrei sorakoztak.

- Mit kérsz? – érdeklődött a lány, majd elvett egy kristálypoharat magának, benne valami színes löttyel. 

- Nekem… nem tudom… 

- Oké, akkor tessék. – Elvett egy másik poharat, amiben vodka volt, s átnyújtotta a fiúnak, majd elsétáltak a lakás egy csendesebb részébe. Leültek egymással szembe – és beállt köztük a kínos csend.

- Szóval, mit csinálsz mostanság? – kérdezte Sakura. 

- Csak iskola, meg keresek valami nyári melót – ismerte be végül Naruto. Kissé el is pirult. – Tudod, hogy Jiraiya nem keres sokat a könyveivel… 

- Pedig jókat ír – mosolygott a Haruno.

- Igen – értett egyet a fiú. – De látom, neked egyre jobban megy a sorod. Ennek örülök. Nagyon rég beszéltünk. 

- Naruto, ne kezdjük ezt – szomorodott el a rózsaszín. – Kicsik voltunk még, de akkor is az egyik legszomorúbb nap az életemben. 

- Nekem is. Sasuke el sem akart jönni. 

- Te… tartod a kapcsolatot vele? – döbbent le Sakura.

- A legjobb barátom.

A Haruno halál sápadt arccal nézett gyerekkori barátjára, majd pár pillanat után elmosolyodott. – Ennek örülök. 

- Mesélj, biztos történt valami izgalmas dolog az életedben. 

- Igen, én, őőh… járok valakivel – mondta a lány. – Lassan öt hónapja.

- Igen? Kivel? – érdeklődött Naruto, ám szíve majd megszakadt, mikor meghallotta ezeket a szavakat. 

Muszáj volt fent tartani a látszatot, Sakura nem tudhatta meg, hogy még mindig szereti őt. 

- Sai. Azt hiszem, ismerheted, mert a ti iskolátokba jár.

- Igen, ismerem – bólintott Naruto. – Furcsa srác.

- Nagyon kedves.

- Nem nagyon beszéltem vele, bár tény, nagyon emlékeztet valakire.

- Mire célzol ezzel? – állt fel idegességében Sakura. 

- Én nem úgy értettem! – mentegetőzött Naruto. – Sakura, sajnálom, kérlek, ülj vissza. Olyan rég láttalak, rettenetesen hiányoztál. Legjobb barátok voltunk mi hárman, szeretném, ha minden megint úgy lenne, mint régen. Kérlek – könyörgött. 

Sakura mélyen az Uzumaki szemeibe nézett, s rájött, hogy a fiú komolyan beszél. Régen ő, Sasuke és Naruto legjobb barátok voltak, minden percben együtt voltak, egyszerűen nem volt olyan nap, mikor ne találkoztak volna. Itachi régen úgy kezelte őket, mintha saját testvérei lennének, Sakura szülei pedig boldogan gondoskodtak a két árva fiúról. 

Nagy levegőt vett, majd visszaült. 

- Sajnálom – mondta. – Gyorsan kaptam fel a vizet. Csak… tudod, a régi emlékek…

- Én nem tudhatom, min mentél keresztül, mert Sasuke velem sosem szakította meg a kapcsolatot. De újra olyan lehet minden, mint régen, igaz? – mosolyodott el Naruto.

- Azt hiszem, nem – ismerte be a Haruno. – Úgy értem… Naruto, felnőttünk. Nem azok a kisgyerekek vagyunk, mint régen. Lehet, hogy te és Sasuke legjobb barátok maradtatok, de én megváltoztam. Ino annyit segített, és…

- Ino? – nevette el magát az Uzumaki. – Jaj, bocs, csak ha belegondolok, régen mennyit sírtál miatta…

- Változnak az idők – rántotta meg vállát a rózsaszín. – Mesélj még. Biztos történt valami izgalmas az elmúlt évek során. 

- Igen – kapott a szón Naruto. – Képzeld, Sasuke kiment tanulni. Azt hiszem, Amerikába vitte egy évre ki egy tanár, Orochimaru. Azóta kissé visszafogottabb, nyugodtabb, szótlanabb, de… nem sokat változott ezeken kívül – mosolygott. – Mesélj, hogy jöttetek össze Sai-jal?

- Csak… összefutottunk – titokzatoskodott a Haruno, majd átnézett Naruto válla felett. 

Anyja integetett neki az ajtóból, hogy sürgősen menjen oda, mire Sakura egy bocsánatkérő mosollyal hagyta ott Narutót az asztalnál.

- Mi az? – kérdezte idegesen a rózsaszín.

- Ne haragudj, kicsim, de Sai van a vonalban – mutatott a telefonra Mebuki. – Moegit meg lefektettem, de Sai-jal nem tudok helyetted beszélni.

Sakura idegesen hajába túrt. – Rendben, köszi. – Behúzta az ajtókat, majd Narutóhoz fordult. – Figyelj, Sai vonalban van. Beszélnem kell vele, kibírod olyan öt percig?

- Természetesen – bólintott az Uzumaki.

A lány halkan sóhajtott, majd nagy levegőt vett, felvette a telefont és életvidám hangon beleszólt. – Szia, szívem!

- Szia – hallatszott Sai hangja a másik oldalról. – Milyen a fogadás?

- Csak a szokásos – rántotta meg vállát Sakura, bár tudta, ezt Sai nem láthatja. – Unalmas emberek, unalmas társalgás, kellemetlen jó pofizás. De most itt van egy iskolatársad, Naruto. Uzumaki Naruto.

- Az a kis hiperaktív szőke? – lepődött meg a másik. – Nem valami kellemes társaság… Honnan ismeritek egymást?

- Gyerekkori barátok vagyunk, Sai – értetlenkedett Sakura. Képtelen volt felfogni, miért ilyen rosszindulatú a barátja. – És én igenis kedvelem, nagyon kedves fiú.

- Jó, ha te mondod – hagyta rá Sai. – Nem nekem kell kedvelnem. Van ott még valaki?

- Nem, senki számodra érdekes – köpte Sakura, majd Narutóra nézett. Az Uzumaki éppen az ablakon bámult ki, s bár a Haruno nem láthatta arcát, tudta, hogy minden egyes szavukat hallotta. – Mennem kell. Holnap a szokásos helyen?

- Igen – válaszolt Sai. – Jó szórakozást, Sakura. És vigyázz a sráccal.

Sakura nem válaszolt. Hallgatott, ahogy Sai is, végül a lány nagy levegőt vett, s lenyelte indulatait. – Jó éjt, Sai. 

Idegesen akasztotta vissza a kagylót a helyére, és visszaült Naruto elé.

- Sajnálom, általában nem akkora tapló – mentegetőzött a rózsaszín.

- Nem gond – mosolygott fáradtan Naruto. – Megszoktam, hogy ilyenek velem. Sai nem tudja, mi történt köztünk régen, igaz?

- Nem – ingatta fejét Sakura. – És szeretném, ha nem is tudná. 

Naruto mélyen Sakura macskaszemeibe nézett, melyben elszántság tükröződött, végül bólintott.

Teljesen megértette, hogy egy ilyen emléket nem szívesen emleget fel a mostani barátja előtt. Ráadásul, ha kiderülne, hogy Naruto és Sasuke sokkal többet tudnak Sakuráról, mint Sai… talán botrány lenne belőle. Szakítás, és fájdalom, mindenkinek, aki benne van a történetben. 

És ez, mint tudjuk, soha nem okoz örömet senkinek.