Amikor elindultak mindannyian a benzinkúttól, a két fiatal nagyon furcsán érezte magát. Sakura még mindig nem tért magához, nem értette, hogy mi ez az egész. Sasuke még mindig mosolygott, amikor hirtelen megszólalt a telefonja:

- Csá, Sasuke! – szólt bele a telefonba Naruto.

- Üdv! – köszönt Sasuke, és a hangján hallatszott, hogy elég jó kedve van.

- Történt valami? – kérdezte Naruto érdeklődően.

- A-a. Nem történt semmi! – Sasuke hangneme egyszínű volt.

- De történt valami, tudom! Áruld már el! – Azonban Naruto hiába kérlelte a fiút, nem tudott belőle kicsikarni semmit, csak annyit, hogy:

- Van egy új áldozatom, ennyi, Naruto. Légy boldog ezzel a válasszal! Oké?

- Oké, értettem. De ki az? – Nem bírta féken tartani a kíváncsiságát.

- Kussolj már, Naruto! Ne kérdezz annyit össze-vissza! Mondtam, hogy ennyivel légy boldog!

- Jó-jó, nyugi. Azért nem kell leharapni a fejem. Na, jó, mindegy, nem tudtam kiszedni belőled semmit sem. Öhm, semmi gond, majd megkérdezem Hinatát, ő biztos tudd valamit.

- Hinatát? – kérdezte Sasuke kíváncsian, és felemelte a szemöldökét.

- Igen őt. Na, csá! – Naruto gyorsan elköszönt, és le is tette a telefont.

Sasuke magában morgott, Narutót szidta, de végül elmosolyodott. Egész úton csak egy valamin gondolkozott: a benzinkútnál történt apró csókra.

            „Mit csinálok megint? Apám világosan megmondta., hogy hagyjam békén Sakurát. De nem értem apámat sem: mostanában olyan furcsa, Itachival együtt, mintha titkolnának valamit. Hm! Miről lehet szó? Miért szervezhette ezt a közös hétvégét Sakuráékkal? Valamit tervez, vagy megint egy piszkos munkáját akar lemosni magáról? Miért gondolja, hogy Jiraiyával el tudja végeztetni? Jaj, apám, nem értelek! Na, de mindegy is. Mit érdekelnek engem az ő ügyei. Nem vagyok a titkára, se a postása. Amit én akarok, azt meg is szerzem, nem szólhatnak bele a dolgaimba se apám, se Itachi. Azt csinálok, amit akarok!„ – gondolta magában Sasuke, miközben vezette az autóját.

Amikor odaértek, Fugaku és Itachi már kint voltak, hisz tudták, ha Sasuke elmegy, akkor elég hamar visszatér. Mikor Jiraiya kiszállt az autóból, így szóltak egymáshoz:

- Pontos vagy, mint mindig, Jiraiya! – jegyezte meg Fugaku.

- Örülök, hogy látlak, Fugaku. Semmit sem hagy szó nélkül, igaz? – tette fel a költői kérdést Jiraiya, és kezet rázott régi barátjával, akivel már régen nem találkozott.

- Látom, semmit sem változtál, Fugaku, mindig ugyanolyan vagy. – Tsunade a tőle megszokott nyers stílusban köszöntötte a férfit.

- Nahát, Tsunade! Rég láttalak. Semmit sem változtál, semmit – reagált Fugaku kimérten.

- Fugaku! Hadd mutassam be a lányomat, Sakurát. – Jiraiya magához hívta Sakurát, hogy bemutassa barátjának.

- Örvendek! – köszöntötte a lányt a férfi. - Szép nagy lányod van, gyönyörű, mint az anyja. De ahogy látom, a természete és az esze apjáé.

- Ez van – mondta Jiraiya, és elmosolyodott.

- Itachi, megkérlek, kísérd fel Sakurát a szobájába – Fugaku utasítást adott fiának, hiszen Sasuke még nem ért haza.

- Rendben, megértettem. – Itachi bólintott, majd bemutatkozott Sakurának: - Uchiha Itachi vagyok, Sasuke bátyja, örülök, hogy meg ismertelek.

- Haruno Sakura. Én is örvendek a találkozásnak. 

Mind a ketten mosolyogtak, és egy röpke pillanatban találkozott a pillantásuk. Csak álltak, és nézték egymást, amikor hirtelen megjelent Sasuke, és azt mondta:

- Á, Itachi! Látom, megismerted Sakurát, ennek örülök. – Sasuke gúnyos szavakkal szólt bátyjához.

- Igen, meg. És most, ha nem haragszol, felkísérem Sakurát a szobájába, hogy le tudjon pihenni, mivel elég hosszú volt az út.

- Tőlem… csak menjetek.

Sakura és Itachi elindultak felféle. Amikor elérték a szoba ajtaját, Itachi illedelmesen kinyitotta az ajtót, és beengedte Sakurát. A szoba gyönyörű volt. Egy hatalmas franciaágy állt a baloldalon, ami elég kényelmesnek nézett ki. Vele szemben, a fal mentén végig szekrénysor húzódott; a ruhák külön jöttek egy gardróbba, ami a két keskenyebb szekrény között volt. A hatalmas ablakok remek kilátást eredményeztek, hogy a vendég úgy érezze magát, mintha a királyi lakosztályban lenne. Ha bárki kinézett az ablakon, egy gyönyörű, zöld rétet látott, aminek a közepén egy hatalmas nagy cseresznyefa állt, amelyik épp akkor virágzott. A látvány varázslatos volt. Itachi letette a bőröndöt a szekrénysor mellé.

- Gyönyörű, ugye? – kérdezte mosolyogva fiú, miközben Sakura az ablakon kémlelt kifelé.

- Csodaszép.

- Gondoltam, hogy tetszeni fog. Minden vendégnek tetszik a... - Itachi nem tudta befejezni a mondandóját, mert Sasuke odaszólt hozzá:

- Itachi! Gyere le, apánk hívat!

- Megyek! – kiabált le, aztán a lányhoz fordult. - Jövök vissza, addig nyugodtan pakolj ki, és érezd otthon magad. – Azzal a lendülettel ki is ment a szobából.

- Köszönöm – mormolta Sakura, és odament a bőröndjéhez, hogy kipakoljon.

Sakura – miután kipakolt – lefeküdt az ágyra. „Milyen kényelmes! Uchiha Itachi… nem is gondoltam, hogy Sasukénak van egy bátyja. Mennyire más, mint az öccse! Nem olyan durva és mogorva, ahogy látom, igazán illemtudó. Na, de ez van. Testvérek között is vannak ellentétes jelleműek, nem lehetnek egyformák.” - gondolta magában.

Ahogy gondolkodott, elaludt, hiszen korán kelt, és álmos is volt, mivel az út kifárasztotta. Amint elaludt, megjelent Itachi, aki meglepődött, hogy Sakura csak úgy álomba merült. Odament hozzá, és ezt gondolta: „Elaludt.” Arcára mosoly húzódott. Itachi betakarta, és leült az ágy mellé. „Látszik rajta, hogy elfáradt, de milyen gyönyörű. Olyan szépen alszik. Ácsi! Mi folyik itt? Olyan furcsán érzem magam.” Az idősebb Uchiha furcsa kérdésekkel került szembe. Amint ott ült az agy szelén, szinte észrevétlenül megjelent mellette Sasuke.

- Mit csinálsz, Itachi? – kérdezte érdeklődően Sasuke.

- Sasuke, ne olyan hangosan. Még felébreszted Sakurát, te idióta. – Itachi szinte suttogva beszélt, és közben reménykedett, hogy Sakura nem ébred fel.

- Nyugi van, úgy alszik, mint a bunda. Ennyitől nem ébred fel – mondta Sasuke, de a hangjából nem engedett lejjebb, inkább még hangosabban beszélt testvérével.

- Psszt! Mondtam, hogy légy csendesebben egy picit!

- Oké, oké. Amúgy te mióta törődsz másokkal? Nem szoktál te ilyen lenni vagy talán tetszik neked Sakura? – kérdezte Sasuke kicsit mérgesen.

- Na, és? Ha törődök másokkal, akkor meg mi van? Nem mindenki Uchiha Sasuke, hogy minden lányt az ágyába vigyen, és aztán… Na, szervusz! – Itachi felállt, és arrébb ment, mert nem akarta, hogy a veszekedés miatt Sakura felébredjen.

- Én nem úgy láttam. Na, de mindegy, a te bajod. Csak annyit mondok, hogy én már kiszemeltem Sakurát, és nem veszed el tőlem, nem engedem! – jelentette ki Sasuke.

- Ehhez még nekem is lesz egy-két szavam, drága öcsém! – mondta mérgesen Itachi, mert nem akarta, hogy Sakura is csak Sasuke egyik kiszemeltje legyen.

- Persze... – Sasuke csak legyintett, aztán elment, mielőtt a vita elfajult volna.

- Nem hagyom, hogy Sakura az övé legyen! Nem fogja őt megbántani! -  Itachi félhangosan kimondott szavai határozottan csengtek.

A fiú kifelé menet megállt az ajtóban, még egyszer visszapillantott Sakurára, majd, miután látta, hogy a lány még mindig alszik, becsukta az ajtót, és ő is ment a saját dolgára.