Aznap este mindhárman csöndben vacsoráztak. Sakura teljesen kimerült Tsunade edzésétől, Naruto állandóan Hinatán és a vele töltött napon agyalt és Sasuke… nos Sasuke nem tudta mit is mondhatna. Biztosan nem örülnének neki, ha megtudnák, mire készül. Egyre feszültebb lett. Marta a bűntudat, hogy ilyen hamar…de meg kell tennie, különben sosem lesz nyugta. Nagyot sóhajtott. Nem igazán segített, hogy Sakura mellette ült. Csak még rosszabbul érezte magát. Főleg mikor a lány meglátta, hogy nézi, és elmosolyodott.
-   Ma megtanultam a Sukiyot. – mondta az Uchiha. Bejelentését néma csend követte, aztán mindkét barátja vigyorogva nézte.
-   Hiszen ez nagyszerű. – kiáltotta Sakura. Tenyerével hatalmasat vágott Sasuke hátára, amitől a fiú fuldokolni kezdett, aztán gyilkos pillantást vetett rá, de látva jókedvét nem tudott rá haragudni.
-   Sakurának igaza van, így már erősebb vagy még Ita… - Naruto hirtelen elhallgatott. Megdöbbenve nézett barátjára. – Ugye nem Sasuke? Ehhez még túl korán van, hisz még csak ma… - mondta volna, de Sasuke közbeszólt.
-   Épp ellenkezőleg. Eljött az idő. Nem várhatok tovább. Vagy megteszem most, vagy sosem lesz nyugtom. – mondta. Sakura dühösen nézett a két fiúra, akik úgy tűnt teljesen megfeledkeztek róla.
-   Elárulnátok mégis miről beszéltek? - Kiáltotta el magát, mire mindkét fiú elcsendesült. Aztán Sasuke sóhajtott egyet.
-   Elmegyek, és megküzdök Itachival. – mondta, mire Sakura megdöbbenve nézett rá. Aztán az asztalra szegezte tekintetét.
-   Mikor? – kérdezte csendesen, amitől Sasukénak hatalmas bűntudata támadt.
-   Holnap este szeretnék, de még nem beszéltem Tsunadéval. Ha beleegyezik, akkor nyolckor elindulok. – válaszolta. Nem bírt a lány szemébe nézni, aki most egyenesen őt nézte.
-   Ez őrültség.  – suttogta, aztán felállt az asztaltól, és elindult a szobájába. Hatalmas csattanással vágta be az ajtót maga után. Naruto és Sasuke egy darabig még csendben ültek egymás előtt. Szokásával ellentétben, most még az Uzumaki sem nyúlt az ételhez. Helyette komoran az Uchihára szegezte tekintetét, amiből mindenki tudhatta, hogy komolyan beszél.
-   Te mindig mindent elcseszel, ha más emberekről van szó. Persze én bolond mindig helyre hozom neked a dolgokat. Ha én nem lennék, rajtam kívül már egyetlen barátod sem lenne. Mindenkit csak elmarsz magad mellől az önfejű döntéseid miatt. Azt hiszed jobb, ha távol tartják magad tőled, mert különben megsérülnek. De tévedsz Sasuke. Nem azért sérülnek meg, mert veled vannak, hanem azért, mert ellököd magadtól őket. De ezúttal nem segítek. Ezt neked kell helyre hoznod. Én nem haragszom, hogy elmész, hiszen a helyedben én is mennék. Itt csak a stílussal volt probléma. Sakura most úgy érzi, hogy neked teljesen mindegy, hogy hiányozni fogsz - e bárkinek is. Még csak meg sem próbáltad tartani benne a lelket. Ilyekor bíztató dolgokat kéne mondanod, és az Isten szerelmére, ne hidd már azt, hogy mindenkinek jobb lenne nélküled. Vagy mit gondolsz, pusztán szórakozásból vagyok a barátod? – suttogta dühösen Naruto, aztán felállt az asztaltól, de még visszaszólt a döbbent Uchiha fiúnak.
-   Hozd helyre, vagy kiverem belőled a szuszt is. – mondta, majd ő is a szobájába ment. Sasuke azt sem tudta mit csináljon döbbenetében. Tudta jól, hogy Naruto nem ostoba, és hogy különleges érzéke van a problémák megoldásához. Mindig csinált, vagy mondott valami olyat, amivel teljesen ledöbbentett mindenkit. Ő volt a legjobb ember, akivel Sasuke valaha is találkozott. És most őt elemezte. Nem tudta hogyan, de belelátott az érzéseibe. Vajon mindig is tudta? Ráadásul teljesen igaza volt. Most, hogy Sasuke belegondolt, valóban ő lökött el mindenkit maga mellől. Ha az illető kitartóbb is volt, soha nem engedte magához közel. Még csak meg sem próbálta. Annyira abba a hitbe ringatta magát, hogy ő senkinek sem kellhet, hogy tudtán kívül falat emelt maga köré, és senki sem ismerte a valódi énjét. Hogy milyen az ő másik fele. Lassan elriasztott mindenkit, ráadásul úgy, hogy azt hitte, hogy az illetőnek nem tetszett, amit látott, és egyszerűen úgy döntött, hogy nem akar vele barátkozni. De valójában ő üldözte el. Sasuke visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még tudott nevetni. Valójában szeretett is nevetni, csak ezeket az érzéseket mélyen magába zárta. Aztán jött Sakura, és rohamos gyorsasággal kezdte lerombolni a falat. Mire Sasuke észbe kapott, a lánnyal már úgy beszélgetett, hogy az a valódi énjét látta. Azt az ént, ami még akkor volt, mielőtt Itachi megölte volna a klánját. Éppen ezért… ezért kell megölnie a bátyját, hogy lezárhassa a múltat, és hogy mindenkinek megmutassa, hogy milyen is ő valójában.
Lassan felállt az asztaltól. Elhatározásra jutott. Holnap elmegy, és senki sem fogja tudni megállítani. De előtte mindenkitől bocsánatot kér. Sakurának pedig őszintén el fogja mondani mindezt, és azt hogy… Hirtelen elvörösödött. Nem, ezt még nem, majd ha épségben hazaért. Bárhogy fogadja is a lány, ő akkor majd elé áll. Kinyitotta az ajtót, és elindult beszélni Tsunadéval. Csak remélni tudta, hogy minden úgy fog alakulni holnap, ahogy eltervezte.

Sasuke a Hokage irodájának ajtaja előtt állt. Tudta jól, hogy Tsunade még a késői óra ellenére is itt tartózkodott. Nagyot sóhajtott és bekopogott. Halk morgás volt a válasz, így benyitott. Tsunade épp egy jelentést olvasott. Körülötte mindenhol papírok hevertek. Mikor Sasuke belépett a szobába, felemelte a fejét, és gondterhelten nézett a fiúra.
-   Hallom, hogy sikerült megtanulnod a Sukiyot. Ennek örülök. Azt is sejtem, hogy miért jöttél, de szeretném tőled hallani. – mondta.
-   Szeretnék a bátyám után menni. Megölöm, és hazatérek. Holnap este indulnék. – Sasuke határozottan nézett Tsunade szemeibe. Kész volt dacolni még a hokagéval is. Megdöbbenésére azonban semmilyen ellenállást nem tapasztalt.
-   Már régóta tudtam, hogy ha megtanulod, akkor el akarsz majd menni. És azt is tudtam, hogy nem tudlak ebben megakadályozni. De egyet jegyezz meg. Itachi magasan az Akatsuki szintje felett áll. Csak elég jól titkolja. Továbbá, ez még egy S szintű küldetést is meghalad. Így ha megölöd, akkor kinevezlek az Anbu tagjává. Már ha szeretnéd. Két hónapot kapsz. Ha ennyi idő alatt nem térsz vissza, elkezdünk keresni. Addig keresünk, míg meg nem találunk élve, vagy… halva. – mondta Tsunade. Sasuke meglepődött. Kinevezésre egyáltalán nem számított.
-   Köszönöm. – mondta Sasuke, és megfordult, hogy kimenjen, de mielőtt becsukta volna az ajtót, még maga elé suttogta: Most majd rendbe hozom az életem. Aztán kiment. Tsunade döbbenten nézett utána.

Sakura egyszerűen nem akart az estére gondolni. Narutotól hallotta, hogy Sasuke megkapta az engedélyt, hogy elhagyja a falut, és most éppen neki segít, hogy mindenkivel közölje. Fájt neki, hogy Sasuke elmegy, és ki tudja, hogy valaha is élve visszajön. Naruto ugyan azt mondta, hogy Sasuke erősebb, mint hiszi, de látta, hogy ő is aggódik.
Egész nap az erdőt járta. Kerülte az Uchihát, mert nem tudta, mit mondhatna neki. Jó utat? Ugyan már! Ha elmondta volna, hogy valójában mit érez, biztos volt benne, hogy az Uchiha kinevetné. Nem érdemli meg a srácot. Sosem lesz az övé, ráadásul most elmegy és meg akarja magát ölni. Ezt nem bírta elviselni. Bánatában az egyetlen hely felé vette az irányt, ahol talán megnyugodhat kicsit.

Este nyolckor mindenki ott állt a kapuban, még Tsunade is. Mindenki, kivéve Sakurát. Persze ez nem kerülte el Sasuke figyelmét. Naruto is aggódva nézett körbe a barátai közt. Hirtelen Hinata lépett oda hozzá.
-   Na…naruto, nem tudod, hogy hol van Sakura?  - kérdezte félénken.
-   Hát, nem éppen a legjobb hangulatban váltak el tegnap Sasukétól, de azért reméltem, hogy eljön. – válaszolta szomorúan. Hinata csak bólintott egyet, és az előlépő Sasukét kezdte el nézni.
-   Sziasztok. – kezdte idegesen. Ez nehezebb lesz, mint hitte. -  Remélem nem okozott nagy fáradtságot, hogy ide gyertek. Mindannyitoktól szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésem miatt. Tudom, hogy mindig bunkó voltam veletek, de ti mégis a barátaim maradtatok. Meg akarok, és meg is fogok változni. Megígérem nektek. Nem fogok több gondot okozni. Mindannyiótokat gyakran megbántottam a viselkedésemmel. Nem akarok többé csalódást okozni. – fejezte be. Először csend volt, és azt hitte, hogy hülyét csinált magából. Aztán Naruto megszólalt.
-   Mi mindig is hittünk benned Sasuke. Gyere vissza élve. – mondta, és vigyorgott. Mindenki egyetértően bólogatott. Hinata, Lee, Kakashi, Tsunade, Shino, Shikamaru, Neji, Kiba, Sai, Chouji, Temari, Tenten de még Ino is.
-   Köszönöm. Most pedig megkeresem azt a csökönyös libát. - Mondta Sasuke, majd eltűnt. Mindenki vigyorogva bámult egymásra. Ezt is megérték. Naruto bizakodva mondta csak magának:
-   Hozd helyre Sasuke.

Sasuke pontosan tudta, hogy hol keresse Sakurát. Ott, ahol minden elkezdődött. Néhány méterre a lány mögött jelent meg. Kitartóan markolta a hinta láncait. Hallotta, ahogy sír. Elszorult a szíve. Ezt ő tette. Lassan mögé lépett, de Sakura nem hallotta meg.
-   Ennyire haragszol? – kérdezte Sasuke, mire a lány ijedten pattant fel a hintáról, és fordult szembe vele. Aztán megfordult, hogy elmenjen, de Sasuke megfogta a kezét, és nem engedte.
-  Ne fordíts nekem hátat. Főleg ne merészelj itt hagyni, mikor éppen bocsánatot akarok kérni. – mondta, de nem haragból. Sakura döbbenten fordult felé. Érezte, ahogy könnyei újra megindulnak.
-   Miért? Miért akarod mindenáron megölni? És ha bajod esik? – sírta.
-   El kell mennem. Csak így tudom lezárni ezt. Csak így tudok új életet kezdeni. Sakura. Eddig mindig menekültem az emberektől, bármilyen érzelemről volt is szó. Azt hittem, hogy ha velem barátkoznak, akkor bajuk esik, olyanok lesznek, mint én. Nem akartam ezt a sorsot senkinek sem. Eleget szenvedek magam miatt is. Talán önző vagyok, de nem akartam ezeket az érzéseket másokkal megosztani. Elvégre, ha a saját bátyám meg akart ölni, akkor mit várjak másoktól. Féltem, hogy kigúnyolnak, hogy megvetnek. Mikor tegnap Naruto elmondta, hogy tulajdonképpen mit is csinálok, megdöbbentett. Rávezetett, hogy változnom kell. Ezért bármit megteszek. – mondta Sasuke.
-   Gyere vissza élve oké? – suttogta Sakura, és átölelte Sasukét. A fiú meglepetten ölelt vissza. Nagyon sokáig álltak így, míg végül Sasuke eltolta a lányt, csak hogy mondhasson neki valamit.
-   Visszajövök! És akkor majd mondok neked valamit. Várj rám. – mondta határozottan. Egymás szemébe néztek őszintén és nyíltan. Nem voltak falak, vagy zavaró tényezők. Aztán Sasuke kezei közé fogta a lány arcát és közelebb hajolt hozzá. Bizonytalanul megpuszilta a szája sarkát. Nem csók volt, de Sakura így is pipacspirossá vált tőle. Sasukénak nagy erőfeszítésébe került, hogy ne csókolja meg a lányt. Még nem jött el az ideje. Majd ha bizonyított magának. Bíztatóan a lányra mosolygott.
-   Mielőtt elmegyek, ígérd meg, hogy mindig a szívedre hallgatsz. – mondta. Sakurát meglepte a kérés, de elmosolyodott, és könnytől homályos szemekkel válaszolt:
-   Megígérem. - mondta. Még egyszer átölelte Sasukét, mielőtt az eltűnt volna. Félig szomorúan, félig pedig boldogan nézte a helyet, ahol még az előbb állt. Egy biztos volt. Alig várta, hogy leteljen az a két hónap.