- Mit szólnál ahhoz, ha én is yakuza lennék? - nyögi ki végül rákvörösen.
 - Ez miért is lenne jó? - érdeklődök egyből, át sem gondolva a helyzetet. Erre nem számítottam.
 - Mert akkor nem kellene rám vigyáznod.
 - De én szeretek rád vigyázni! - Meggondolatlan és gyors válaszomon én is meglepődök. Ezt tényleg én mondtam?
 - Akarom mondani, ez a feladatom - és ezzel a mondattal kijavítottnak érzem az előzőt. - Ha annyira érdekel, ez a büntetésem, amiért nem öltem meg Sayát. Ha rád sem figyelek oda eléggé, miattad is kaphatok ilyet. - Kis túlzással, de igazam van. Szeretném erre a tényre ráfogni a túlzottan felszínre törő gondoskodási rohamaimat. Ő a védencem. Csak egy küldetés. Semmi több.
 Sakurának szemmel láthatóan rosszul estek a szavaim. Mintha valami savat nyeltem volna, úgy mar a mellkasom, miközben arcát fürkészem. Olyan buta, és védtelen...
 - Miért akarod, hogy ne kelljen rád vigyáznom? - kérdezem a szokottnál kedvesebben. Jé. Nem gondoltam volna, hogy tudok ilyen is lenni.
 - Nem szeretnék a terhedre lenni - böki ki, nagy nehezen, fejét lehajtva. Most komolyan? Igazából folyamatosan az útban van, de hát ezért van itt.
 Nem tudom ezt szebben megfogalmazni, vagy a tudtára adni, így inkább gyengéden magamhoz ölelem. A mellkasom egy picit tiltakozik a művelet ellen, de figyelmen kívül hagyom. Rövidesen viszonozza az ölelésem, majd felemeli fejét és egyenesen a szemembe néz. Smaragdjai a határozottságtól túlcsordulva csillognak, valami bennem legbelül furcsa félelmet és várakozást vált ki. Aztán annak a valaminek igaza lesz. Csak bámulom őt, s már késő, mikor puha ajka megérinti az enyémet. Gondolkozás nélkül nyitom szét ajkaimat, majd az övéire tapadok. Finom kezdem el masszírozni nyelvemmel, majd egyre gyorsabban és vadabban. Kezemet a tarkója mögé csúsztatom és magamhoz húzom, hogy még inkább közel érezzem magamhoz. Sakura a pólóm alá nyúl, és finoman elkezdi felfelé húzni. Bizonytalanul méregetem arcát, de végül megadom magam, és leveszem. Én is mellkasomra pillantok, hogy mégis hogyan is néz ki a seb. Szabályos, véres vonalak, tökéletes kontrasztot mutatnak hófehér bőrömmel. Mellizmaimat csúnyán kettészelik, valószínűleg a heg örökre ott fog maradni.
 Valami "Atya Úr isten!" reakcióra számítok, de ehelyett meglepve tapasztalom, hogy nyakam egyik oldalán kezével simít végig, a másikon ajkaival végigsimít, majd csókolgatni kezdi. Melegség borzong végig rajtam. Most mégis miért csinálja ezt?! Megragadom a vállánál, hogy eltaszítsam magamtól, de rá kell jönnöm, hogy képtelen vagyok rá. Kínzó lassúsággal csókolja bőrömet, a tudatalattim már őrjöngve tépné le róla a ruháit. Nem szabad - nevetségesen próbálkozik elmém. Tudom, hogy ő a védencem, de egyszerűen annyira vonzó, és olyan régen nem voltam már nővel, hogy nehezemre esik ellenállni.
 Trikóját az aljánál fogva húzom felfelé, engedelmesen emeli fel kezét, és bújik ki az anyagból. Ezúttal én csókolom meg őt, gyengéden simítok végig hátán, majd ujjaim mellkasára kúsznak, végül mellére. Keményen markolászom gömbölyded gyönyörűségeit, majd könnyed mozdulattal megszabadulok a melltartójától. Az ágyra döntöm, s ahogy arcára pillantok, mintha zavart fedeznék fel arcán.
 - Mi a baj? - kérdezem, miközben óvatosan ráfekszem. Meztelen bőrünk szinte összetapad, testem minden egyes porcikája izgatottan várja az övét.
 Nem szól semmit, csak megrázza a fejét.
 - Folytasd - motyogja szégyellősen.
 - Voltál már férfival?
 - Nem - leheli. Ez mindent megmagyaráz. Csak nem értem, hogy mi vette rá, hogy így rám másszon. Ó, te hülye!
 - És szeretnél? - Tanácstalanul szemezek vele.
 - Miért akarsz lefeküdni velem? - Most hülyéskedik?! Férfi vagyok. Pont.
 - Ne haragudj, de te kezdted. - Próbálok türelmesen válaszolni.
 - Szeretsz? - kérdezi elhaló hangon.
 - Kedvellek - vallom be, - és vonzónak talállak. Éppen ezért vetkőztettelek - viccelődöm, de ezzel a mondattal fel is ülök, és próbálok nem a fedetlen bájaiban gyönyörködni.
 Kezem után nyúl, tenyeremet mellére helyezi. Pontosan beleillik, mintha csak nekem lett volna kitalálva.
 - Biztos ezt szeretnéd? - kérdezem.
 Bólint egyet. Ennél nem is kell nekem több.
 Ajkamat keblére tapasztom, s becézgetni kezdem. A hatás nem marad el, egy apró nyögés hagyja el száját. Szabad kezem mutatóujját szájára fektetem, jelezve, hogy csendesen. Ismét bólint, így folytatom immár megkeményedett bimbója kényeztetését.Teste lassan elkezd vonaglani alattam, ajkaimmal végigcsókolom hasát, majd a ruhán keresztül ott is. Lassan lehúzom róla a nadrágját, majd lábai közé fekszem. Ismét puszilgatni kezdem, még mindig a szöveten keresztül.
 - Biztosan akarod? - kérdezem újra. Én ugyanis nem fogok bűntudatot érezni.
 - Igen - válaszolja határozottan.
 A végszó elhangzott, így megszabadulok attól a felesleges ruhadarabtól. Térdétől kezdve csókokkal becézem selymes bőrét, egészen felfelé, míg el nem érem ágyékát. Komótosan nyalom végig, újra és újra, végül kissé gyorsítok a tempón, de továbbra is gyengéden kényeztetem. Közben kezemmel keblét masszírozom, halk nyöszörgése elismerés füleimnek. Szabad kezemmel megbizonyosodom róla, hogy már valóban tocsogva vár engem. Felegyenesedem, és megszabadulok a maradék öltözékemtől. Ráfekszem, és most már egész testemmel érzem őt. Szemébe nézek, s ugyanazt a vágyat látom, amit magamban érzek. 
 - Fájni fog - figyelmeztetem.
 - Tudom - mondja, majd megcsókol. Oly lágyan teszi, hogy teljesen feltüzel vele. És a magamévá fogom tenni.
 Ágaskodó férfiasságomat lassan mártom belé, halkan felnyög. Kezemmel betapasztom a száját, majd lassan mozogni kezdek benne, miközben nyakát is kényeztetem. Annyira meleg és nedves, teljesen megőrjít szűk ölének öröme. Egyre mélyebbre hatolok, lassúakat döfök. Teste ívbe feszül, csípője felveszi ráérős ritmusomat. Egy pillanatra megállok, hogy melleit nyaldossam és ingereljem, majd minden átmenet nélkül gyors tempóra váltok. Csodálatos érzés, ahogy testemen átcikáznak a gyönyör hullámai, vissza kell fognom magam, hogy még ne érjem el a csúcsot. Tehát hirtelen abbahagyom, s vadul megcsókolom. Isteni érzés végre szeretkezni.
 - Milyen? - kérdezem kissé lihegve.
 - Nem fáj annyira, mint hittem - mosolyogja.
 - Szeretnél felül lenni? - ajánlom fel, s már ki is csúszok belőle.
 - Igen.
 Hátamra fekszem, majd hímtagomat felemelem, hogy védencem rá tudjon ülni. Felnyögök, amint becsusszan, és Sakura mozogni kezd rajta. Kezeimet automatikusan ringatózó melleire tapasztom. Csípőjét istenien tekeri, egyszerűen nem tudok betelni vele. Fenekét markolászom, majd kezeimmel segítek neki a tempó növelésében. Előre hajol, és megcsókol. Hátát simogatom, majd magamhoz szorítom, és szaporán kezdem pumpálni. Érzem, hogy már kezdek betelni vele, s ekkor hirtelen elkezd belülről pulzálni, ezzel áthúz engem is az orgazmus ragadós világába. Zihálva, csapzottan dől mellkasomra, mire fájdalom hasít belém, de nem szólok semmit.
 - Ez kurva jó volt - lihegem elégedetten. Teljesen kiszáradtam.
 - Nekem is - pihegi.
 Talán még az utóhatás, de jól esik csak így, izzadságban fürödve érezni bőre puhaságát, s mellkasa egyenletes fel-le emelkedését. Fáradt arcát fürkészem, és rózsaszín tincseivel babrálok. Mikre rá nem tudsz venni?!

Naruto

 - Te tanítottad ezt neki. Egy igazán jó yakuzát faragtál belőle, aminek ez lett a vége. Ironikus, nem?
 - Fogd be! - dörren rám mérgesen. - Inkább örülj, hogy még nem vagy halott!
 Ennek valóban örülök, de annak jobban tudnék, ha nem vele kellene társalognom, vagy nem lennék túsz.
 - Mit akarsz egyáltalán velem? - értetlenkedek. Az ügy szempontjából majdnem a leglényegtelenebb szereplő vagyok.
 - Ki az a rózsaszínhajú ribanc, akit Sasuke annyira védelmez? - kérdezi minden egyes szónak nyomatékot adva.
 Durcásan elbiggyesztem a szám, és nem vagyok hajlandó válaszolni.
 - Emlékszel még erre? - mutatja fel a fecskendőt, méreggel telve. El is felejtettem már, a francba. Mindegy, bármit is mondok neki, úgy sem megy vele sokra, Sakurára most minkét Uchiha vigyáz, nem eshet bántódása.
 - Egy küldetést kapott a főnöktől, hogy vigyázzon rá - szűröm ki a fogaim között.
 - Yakuza? - Mintha valaki féltékeny lenne.
 - Nem.
 - Akkor miért kell rá vigyáznia?
 - Az apja valami fejes, de nem tudom, ki az, ne kérdezd tőlem - zárom le a témát.
 - Meddig tart ez a küldetés?
 - Nem tudom - vonok vállat. Sayaménak kapóra jöhet, hogy Sasukénak vigyáznia kell a rózsaszínhajúra. Minél előbb ki kellene szabadulnom.
 - Ennyi elég lesz mára. Tudom már, mit kell tennem - mosolyodik el ördögien.
 - Mire készülsz?!
 - Küldök egy vendéget - válaszol foghegyről, majd kiviharzik.

 Sasuke

 - Öltözzünk fel, mielőtt Itachi berontana - jelentem ki parancsolóan.
 - Végig itthon volt?! - hüledezik védencem.
 - Ezért kellett csendben lenni - magyarázom, s immár fel is vagyok öltözve.
 Sakurára pillantok, hogy készen van-e már, ekkor azonban rávetem magam és lehúzom őt a földre a felettünk csak egy centiméterrel elsuhanó dobócsillagok elől.
 Már is vendégünk akadt, csodás mesés. A szoba egyedüli ablakára révedek, és szememmel mozgást keresek. Védencemnek intek, hogy másszon az ágy alá, én pedig a falhoz lopakodok. Egy a földről felkapott kunaijal több helyen is átszúrom a vékony falat. Eredménytelenül, ugyanis a támadó mögöttem áttöri a falat, és katanát szorít a torkomhoz. Megpróbálom kicselezni, de csak félig sikerül a művelet, mintha az ellenfél ismerné a mozdulataimat.
 - Szép próbálkozás, Sasuke! - szólít a nevemen, s valahonnan nagyon ismerős a hangja. Újra próbálkozom, a kardot fogó kezét megtartom, és a gyomrába könyökölök, majd egy gyors mozdulattal kicsavarom a kezéből a kardot. Amint rászegezem a pengét, végigmérem.
 - Mason?! - képedek el. Mindenki feltámadt, vagy mi a fasz?!
 - Üdv - vigyorogja, majd ismét rám ront. Hol a francba van Itachi is? Régen észre kellett volna vennie a behatolást.

 Sakura

 Azt teszem, amit mond, az ágy alá mászok. Régi képek rémlenek fel hasonló helyzetről. Amikor még kicsi voltam.
 Az ágy alá bújtam, és rettegtem, hogy rám fognak találni. A szobát betöltötte édesanyám sikolya, és a felbérelt gyilkosok megvető megjegyzései, kegyetlen kacajai. Minden sötét volt, csak a vér izzott az éjszakában. Sokáig tartó kínzást kellett végighallgatnom, s azt, ahogyan anyám szenved, a vérében fuldoklik és könyörög. Mikor már úgy tűnt, végleg elhallgatott, az utolsó döfés a szívén keresztül áthatolt az ágyon, és mellettem ért földet. A mocskos pengén megláttam a saját tükörképemet. Az arcot, amely halálra van rémülve. Miután gyilkos csend nehezedett a szobára, és eltelt pár óra, csak akkor mertem előkászálódni. Nem akartam elhinni, amit láttam. A test, ami ott hevert előttem, a felismerhetetlenségig össze volt szabdalva, és megcsonkítva. Akkor úgy éreztem, hogy bár gyenge vagyok, de valahogyan bosszút kell állnom.
 Láttam az egyik férfi lábát. Furcsa tetoválásokkal volt tele, akkor még nem értettem, miért. Mikor idősebb lettem, apám mesélt nekem a yakuzákról. Ekkor már felismertem, hogy kikkel is állok szemben.

 Véletlen belerúgok valamibe, szerencsére nem kelt nagy zajt. Óvatosan megfordulok, és megvizsgálom a táskát. Halkan felnyitom, s nem hiszek annak, amit látok. Végre, itt az alkalom. Ez az, amiért itt vagyok. Felmarkolok hármat az üvegcsékből, majd zsebre teszem, és visszacsukom a táskát. Már csak el kell juttatnom valahogyan apámhoz.