A lányok lassan összeszedték magukat, majd Sakura mindkét cicáját agyonölelgetve, és külön Kuronak megígérve, hogy nem hagyja magát elcsábítani, elindultak a fesztivál felé. Az utcán sok-sok ember sietett ugyan oda ahova ők. Hol egyesével, hol párokban és néhol egy-egy csoportot is fel lehetett vélni. De többnyire inkább párokban mászkáltak, hisz nincs ennél romantikusabb. Sakura összeszorult szívvel ment a lányokkal, akik lelkesen csacsogtak mellette. Szerette őket, hisz legjobb barátok voltak, még se tudott megbirkózni a gondolattal, hogy ezen túl nem sokat lesznek együtt, hiszen már mindkettejük mellett van valaki. Egyedül marad. Megborzongott a gondolattól, és egy pillanatra megfordult a fejében, hogy inkább haza, ne hogy zavarja őket.
- Hé, minden rendben? – bökte oldalba Ino, mire zavartan kapott észbe.
- Persze – haloványan elmosolyodott.
- A fiúk ott vannak – szólalt meg Hina is, majd intett a kis társaságnak.
A Haruno lány odakapta a fejét, majd megtorpant a felismeréskor. Sai. Mit keresett itt a fiú? Csak nem azt tervezték, hogy összeboronálják őket? Remélte, hogy Ino kiveri ezt a fejéből, de úgy tűnik hajthatatlan volt. Még is mit képzel? Hogy majd pont vele fog kikezdeni? Tudja, mit gondol róla, még Lee-vel is hamarabb elment volna randizni, mint vele. Idióta…
- Ez most valami rossz vicc, ugye? – nem mozdult.
Hallani akarta a lányt, hogy nem neki szánta azt a srácot. Ő nem akar tőle semmit. Igazából senkivel sem szeretne közelebbi kapcsolatot ápolni. Volt elég baja Sasuke miatt is. Nem kell, neki mégy egy idióta a nyakába.
- Nyugi – megragadta a vállát, és a fejét pedig maga felé fordította – minden rendben van. Gondoltam nem akarsz majd egyedül lenni. Kell valaki, aki tartja benned a lelket.
- Még egyszer megkérdezem, te most szórakozol velem? – ismételte önmagát, mert nagyon nem volt olyan kedvében, hogy Ino idióta lelkizését hallgassa.
- Sakura-chan, kérlek – Hinata óvatosan megfogta a lány kezét – nem akartunk feldühíteni, csak…
- Jól van, nem érdekel – azzal félre lökte őket, majd egyenesen a három fiúhoz sétált.
Mindegyiküket alaposan végig mérte zöld macska szemeivel. Nem volt kedve humorizálni, dühös volt, és leginkább magára, amiért hagyta, hogy hülyére vegyék.
Naruton egy sima narancssárga kimono volt. Nem is emlékezett rá, hogy valaha látta akár egyszer is rajta. És kifejezetten jól is ált annak a bamba, vigyorgós arcának. Shikamarun egy zöld kimono volt, szintén snassz. Rajta már egy kicsit furábban állt. Az a lezser tekintet, ami szinte sugallta, hogy „ez milyen kellemetlen”, valahogy még is egész vonzóvá tette, bár sose kezdett volna ki vele, hiába volt egy lángelme. Aztán tekintete Saira ugrott. Egy szürke kimonot viselt. A szokásos „nem mutatom, ki mit gondolok” arckifejezéséhez pont passzolt a ruhájának színe. Az a semleges arckifejezés túlságosan bosszantotta. Közvetlenül elé sétált, majd lábujjhegyre állva belebámult a fekete szemekbe. Túlságosan is hasonlított Sasukére, amitől szíve még inkább sajgott.
- Meg ne merj mukkanni, mert kicsinállak – sziszegte, majd a többiek döbbent arca felé fordult – mehetünk – hatalmas mosolyt villantott feléjük, majd elindult.
Eleinte mindenki csöndben haladt a lány mögött, aggódva fixírozták a lányt, aki egyszer itt, egyszer ott tűnt fel. Úgy tett mintha élvezné, ezért ide-oda rohangált mindent megnézve, ami a bódékban volt. Inot rendesen marcangolta a bűntudat életében először. Azt hitte, hogy egy kicsit örülni fog neki, de úgy tűnt elcseszte az egész éjszakáját. Pedig tényleg nem akarta megbántani őt, csak nem akarta, hogy magányosnak érezze magát, azok után, hogy szóba hozta. Az istenér is, Sasukének is ilyenkor kell távol lennie.
Legalább egy óra telt el így, hogy nem tudták kezelni Sakura helyzetét, aki hol előttük volt, hol pedig eltűnt a tömegben. Néha már attól féltek, hogy haza ment, annyit elidőzött egy-egy árusnál, mire megtalálták. Naruto kezdte unni az egészet, úgy hogy elengedve Hinata kezét, barátjához sétált.
- Sakura-san minden rend…
- Naruto? Kérsz dangot? – a lány mosolyogva nézette rá. Szinte gyermeteg izgalommal bámult vissza rá. Valami tényleg nem volt rendben vele.
Meg se várva a válaszát a fiú szájába tuszkolt egy pálcát, rajta a rizslisztből készített nyalánkságokkal, aztán odament a többiekhez is, és mindegyiküknek adott egy-egy pálcával. Aztán nem törődve velük dudorászva tovább ment.
- Hát ez kellemetlen – sóhajtott fel Shikamaru, aztán belekóstolt a dangoba, amit a lány adott neki – de ez legalább finom.
- Hülye – Ino tarkón vágta barátját, aki félrenyelve egy heves köhögő roham közepette próbálta lenyelni azt a falatot, ami félrecsúszott.
- Mennyetek csak, majd én intézkedem – mondta Sai, közben le sem véve a szemét a tömegről, ahol az előbb tűnt el a lány.
- Az előbb megfenyegetett, tudod, milyen, amikor dühös – mondta neki Hinata védekezés képen, nem akart bajt.
Ino és Naruto egymásra nézett, egyiküknek sem tetszett az ötlet, de még se hagyhatták magukra a partnerüket. Sai majd beszél vele a maga módján. Mindketten bólintottak, majd a fiúra néztek.
- Ha elcseszed én, öllek meg – mormogta neki Naruto majd megfogva barátnője kezét, eltűntek a másik irányban.
- Egyet értek Narutoval, én sem foglak kímélni – óvatosan megütögette Shiamaru hátát, akinek sikerült végre rendeznie a kis gubancot a torkában, majd egymásra néztek.
- Ha meg akarsz ölni legalább ne így tedd – nyögte neki, majd Saira pillantott – csak remélni tudom, hogy nem temetés lesz a vége. Örülök neki, hogy nem én kerültem ilyen kellemetlen helyzetbe. – azzal ők is eltűntek.
Sai felemás érzelmekkel lassan elindult Sakura keresésére. Nem tudtam mitől tartson jobban, Ino és Naruto párostól vagy inkább magától a házi sárkány Sakurától, aki jobb esetben csak tüzet okádni képes, rosszabban egy épp csontja se marad. Nem igazán nézelődött, szinte kiszúrta a szemét a zöld kimonót viselő lány, aki nagy gyermeteg tekintettel fixírozott egy nagy plüssmacit. Halkan mellé sétált.
- Tűnj el – nyögte neki Sakura, mire Sai továbbra is rezzenéstelen arccal bámulta őt.
- Szeretnéd? – próbált kedves lenni vele, de még mindig nem tudta, hogy csinálja. Elég sokat sértegette már, pedig nem is szándékosan csinálta, csak őszinte volt.
- Komolyan kérdezed? – a lány összehúzott szemekkel méregette a srácot, aki nem ijedtem meg ennyitől.
Kikerülte a lányt, majd a bódéhoz sétálva kért három labdát. A kezébe fogta őket, majd lassan megforgatva elhajította őket. A céltábla egy medvét ábrázolt, ami hol előbukkant, hol pedig eltűnt a lécek között. Az első labda eltalálta, hangosan csattant vissza a fémlemezről. A második is sikeresen vette az akadályt, bár ezt kevésbé vágta neki. A harmadik, meg mintha csak simogatta volna a levegőt. Hangtalanul suhant végig újabb találatot hozva neki. Az idős bácsi megmosolyogta.
- Melyiket szeretné – mutatott a felettük elterülő plüss rengetegre, ahol változatosabbnál változatosabb állatfigurák sorakoztak.
- Azt a barnát - a nagy macira bökött, ami a legtetején volt.
A bácsi oda tolt egy széket, majd óvatosan rálépve leemelte a kért játékot. Mikor odaadta, megköszönte, és máris ment a lányhoz.
- Tessék – nyögte neki, mikor közvetlenül megállt előtte.
- Öm… Köszönöm – suttogta zavarában.
Még sose kapott egy fiútól se ajándékot. Nem igazán tudott erre mit reagálni, ez volt az első eset, így inkább lesütötte a szemét, majd kikerülve elindult. Az érzései teljesen összezavarodtak e tettétől. Miért ilyen kedves vele hirtelen?
Sai látta a lány bizonytalanságát, ennél jobban, ha akarta se tudta volna zavarba hozni. Nem mintha ez lett volna acélja, de valamivel muszáj volt oldania a fesztségen. Tudta, hogy nem kedveli, és nem is azért csinálta, amit csinált. Egyszerűn azt akarta, ha már az Uchiha olyan kegyetlen vele, akkor legalább mellette had érezze magát jól. Már ha ez lehetséges.
- Nem vagyok olyan, mint ő – nyögte hirtelen. – és még mielőtt félre érted nem akarok nyomulni se.
- Ne aggódj, nem is gondoltam rá – hazudott.
Már megint. Az előbbi után simán azt gondolta, hogy esetleg ő… Nagyot nyelt. Igen. Már megint olyasmin agyal, ami sose fog megtörténni. És most is csak azért érzett így, mert végre valaki – Naruton kívül – a másik nemből oda figyelt rá. A kedvesség, a figyelmesség az, ami még az ő szívét is képes felolvasztani egy olyan személy iránt, akit utál. Sakura, csak te lehetsz ekkor agy balfék.
- Köszönöm – nyögte újra, majd lehajtotta a fejét – tudom, hogy nem vagy olyan. – tette még hozzá – senki nem olyan, mint ő. – elnyelte a hirtelen feltörekvő sírást, na meg a meglepődést, amiért pont neki beszél erről. Az élet igen meglepő tud lenni néha. – különleges. Csak nem veszi észre. Lehet, hogy ez a büntetésem, vagy nem is tudom mim.
Nem szólt egy szót sem. Miért tette volna? Hisz ő nem ért ehhez, és félő volt, hogy elontaná a hangulatot. Ha akar, beszéljen, ő meghallgatja, de tanácsot ne várjon, mert kitudja, mivel húzná fel az agyát. Megint.
Csöndben folytatták útjukat, nem igen szólt egyikük sem. Bár lehet, hogy mindkettőjüknek így volt a legjobb. Csak némán tűrni a másikat, anélkül, hogy bármiféle szócsatározásba fognának. Mentek előre mint a barátok, akiknek hirtelen elfogyott a témájuk és nem tudnak mit felhozni. Talán még sem volt rossz ötlet Ino részéről elhívni Sait. Egy pici mosoly villant meg ajkain, majd szorosabban magához ölelte a maciját.
*
- Szerinted jó ötlet volt Saira hagyni mindent? Aggódom – suttogta Hinata, miközben próbált a randijukra koncentrálni. De túlságosan féltette barátnőjét
- Sai rendes gyerek, bár néha túl őszinte – nevette el magát – tud vigyázni magára, ha úgy adódna.
- Hah – sóhajtott fel – nem is tudom…
- Ha valami történne úgy is hallanánk. De miért róluk beszélünk? – hirtelen átváltott csalódott kisgyerekbe – mi fontosabbak vagyunk nem? – nézett barátnője szemébe, aki fülig pirult barátjától.
- De – suttogta, majd ujjaikat összefűzte, úgy sétáltak tovább.
Egy újabb óra telhetett el úgy, hogy csak nézelődtek. Néha megálltak játszani is, ha olyan volt, de Naruto túl peckes volt, így sose nyert semmi, és emiatt többször is neki állt siránkozni. Hinata igyekezett nyugtatgatni szerelmét, de hajthatatlan volt. Így egyet gondolva, karon ragadta és meg sem állt addig, míg végül egy ramen standnál meg nem torpant. Az Uzumaki srác szeme azonnal felcsillan, és egy hatalmas puszival az arcán jutalmazta a lányt, akit hirtelen a szédülés fogott el a srác közelsége miatt. A karjait egyből a dereka köré fonta, úgy húzta magához, közben mosolygott barátnőjére.
- Nem engedem, hogy eless – rázta meg a fejét, vígan csillogó szemeivel.
- Köszönöm – kipirult arcát, sebesen verdeső szívét se hogy sem tudta csillapítani. Boldog volt, hogy itt volt neki az a férfi, akit szeretett.
Amikor már elég stabilon állt a lábán elengedte Hinatát, majd előreengedve. A fesztivál alkalmával a szerelmeseknek nem csak kedvezményt, de egy nagy, közös rament is kiszolgáltak, így Naruto kihasználva az alkalmat, vett maguknak egyet a kedvencéből. Ahogy elkészült közéjük rakták, és neki is álltak elfogyasztani azt.
Hinata szíve vadul dörömbölt a mellkasában, ideges volt, még is boldog, hisz Narutoval lehetett. Miközben a levest ették, többször is a fiúra pillantotta, aki a ramen édesítő mámorába süllyedt. Még ezt az énjét is szerette, aki mellett most ült. Tudta, hogy mikor kedvenc kajáját eszi, se kép se hang nincs nála. Csak ez az egy dolog lebeg a szemei előtt, na meg az üres hasa. Vett egy mély levegőt, majd újból vetve rá egy pillantást. Elvörösödött. Arcuk csak pár milliméternyire volt tőlük. Egy tészta csík választotta el őket attól, hogy ajkuk összeérjen.
Naruto szája mosolyra görbült így megvillantva tökéletes fogsorát, majd kapva az alkalmon megcsókolta. A Hyuuga lány megszédül a mámorító ajkaiktól, amik finom kóstolgatták az övét. Sose hitte volna, hogy egyszer majd eljutnak idáig, főleg nem pár nap leforgása alatt. Óvatosan csókolta, mintha félne, hogy összetörik. A lány a srác arcára tette a kezét leküzdve az ájulást, aminek már nagyon a határán állt. Félénk volt, nagyon lassan csinálta, aminek következtében hamar beütött a levegőhiány. Mikor elváltak mindkettejük szemében ott csillogott a vágy a másik iránt.
- Ez jó volt, azt hiszem többször kéne csinálnunk - nyögte neki Naruto, mire Hinata egy félénk bólintással, átadta magát a percekkel ezelőtt rátörő ájulásnak.
*
- Shikamaru – Ino hangja élesebben csengett. – mért kell folyton makacskodnod?
- Neked meg miért kell mindent erőltetni, meg mondtam, hogy nem akarom és kész.
- Kérlek – hatalmas, kék szemeivel rápislogott barátjára, aki csak megtört a végére.
- Ez milyen kellemetlen – megrázta a fejét, majd a teknőhöz sétált, ami telis tele volt aranyhallal.
Kikapta a lány kezéből a hálót, majd fölé hajolva kiszemelte a legnagyobbat. Óvatosan belemerítette majd alá helyezve lassan elkezdte kiemelni belőle. Ahogy felért a víz felszínére a hal elkezdett ficánkolni. Már éppen a sarkán vergődött, mikor egy őszes hajú néni sétált hozzájuk és egy vízzel teli zacskót nyújtott feléjük. Shikamaru bele pöckölte a halat, majd lerakta a hálót. Ino lelkesen fogta a kezébe az új kis állatát, majd egy nagy cuppanós puszit nyomott barátja arcára.
- Köszi, szívem – az arca elé emelte a zacskót, közben újból megleste a halacskát – Maya lesz a neve.
- Hah – sóhajtott fel a fiú – Naruto meg még is mi a fenét csinál?
- Heh? – kapta fel a fejét Ino a fiú szavai hallatán – miért hol van? – körbe nézett, de nem látta sehol sem az Uzumakit.
- Mögötted – megfordította barátnőjét, aki fura pillantásokkal méregette Narutot és a karjaiban fekvő lányt.
- Te jó ég – nyögte és azonnal a pároshoz sietett – mi történt? – nézett végig a lány sértetlen testén. Mit csináltál vele?
- Megint zavarba jött, és elájult – mondta, aztán kikerülve Inoékat egy padhoz sietett, ahová óvatosan lefektette. Leült mellé, majd a fejét az ölébe hajtotta. Legalább ennyi kényelem ki jár neki.
*
Sasuke idegesen járt fel s alá a házban. Egy része menni akart, egy másik meg inkább maradni. Talán jobb lenne lenyugtatnia magát, nem biztos, hogy elviselné, ha másik férfi közelében látná. Főleg nem ismerősében. De akármennyire is bízott a lányban, aki megígérte neki, hogy nem hagyja magát becserkészni, nem tudott szabadulni a negatív gondolatoktól. Szinte látta szemei előtt a tapogató kezeket, a lecsusszanó ruhákat… Felugrott az ágyra és fejét újból a párnába fúrta. Még is miért gondol ilyesmire, hisz úgy se fog megtörténni, kivéve vele. Sakura nem lehet másé, bár ki tudja mit fog reagálni, miután kiderül, hogy a nagy és rideg Uchiha Sasuke tövig beleszeretett. Valószínűleg kineveti, és ott hagyja a francba. Még is miért adna neki esélyt ezek után? Sok fájdalmon, elutasításon esett már túl, miért akarna még ezek után is vele lenni?
*
Sakura nem szólt semmit, némán ment előre. Néha ránézett Saira, de ő sem szólt semmit, talán nem is vette észre. A maga módján rendes volt, csak néha elég kegyetlen dolgokat tudott mondani az embereknek, túl őszinte volt, amivel elég sokszor bajba került már. Sakura tudta, hogy nem szándékosan csinálja, ilyen a természete. De valahogy fájtak neki azok a szavak, pedig tisztában volt minden hibájával.
- Meg akarod nézni a tűzijátékot? – kérdezte a fiú a lány felé fordulva, aki zavartan pislogott rá.
- Ühüm – bólintott rá.
Csak hogy a srác hirtelen megragadta a kezét, amitől teljesen elvörösödött, majd maga után húzva meg sem állt a fesztiváltól kicsit arrébb lévő dombtól, ahol teljes kilátás nyílt a hosszasan elterülő ünnepségre. Sakura köpni, nyelni nem tudott az elé táruló látványtól, nem gondolta volna, hogy innen fentről ilyen szép kilátás nyílik a térre. Hálás mosolyt villantott Saira, amiért mindezt megmutatta neki, majd óvatosan leült, közben maga mellé rakta az újonnan szerzett plüss maciját. Várakozóan pillantott csapattársára, aki habozva, de követte őt.
- Köszönöm – nyögte, majd a fejét a felhúzott térdeire hajtotta, közben átölelte őket. – köszönöm, hogy megmutattad.
- Ne köszönd. – folyamatosan a lányt fixírozta, volt benne valami, ami igen csak zavarta. – jobban örülnél neki, ha ő lenne itt, igaz? – néha tényleg túl őszinte.
Sakura zavartan kapta fel a fejét, és mérte végig a mellette ülőt, aki mereven bámult vissza rá. Arc kifejezése szokás szerint nem mondott semmit, mint Sasukének. Nem tudta eldönteni, hogy miért kérdezi, pedig másokból mennyire egyszerűen tud olvasni. Olyanok voltak, mint a nyitott könyvek, de ők ketten nem. Titkolóztak, elnyeltek mindent, nem mutattak ki semmilyen érzelmet.
- Tudod, még ha meg is próbáltam volna elhívni őt, úgy is elutasított volna, úgy hogy örülök, hogy itt vagy – mosolygott rá bátorítólag, és kivételesen tényleg komolyan is gondolta, még ha néha összetűzésbe is keveredik vele.
- Értem – suttogta, majd sötét tekintetét az égre szegezte.
Sakurát megnyugtatta a hirtelen kisimult arca. Sose látta még ennyire nyugodtnak, ennyire elmerülve a gondolataiban. Nem igazán ismerete még, a történtek ellenére sem. Hiába voltak oly régóta csapattársak egyszerűen alig tudott róla valamit. Hirtelen kíváncsiság fogta el, de inkább visszatartotta. Elmosolyodva ő is az égre tekintett, ahová most lőtték fel az első tűzijátékot.
*
Hinata zavartan ült a második pukkanás után. A körülötte állókra szegezte a tekintetét, nem értette miért állják körbe és bámulnak úgy rá, mintha valami halálos balesete lett volna. Ino aggódva odament hozzá, és átölelte, majd egy bíztató mosoly kíséretében elengedte. Még mindig nem fogta fel, hogy mért feküdt a padon. Óvatosan hátra pillantott, ahol barátja vigyorogva bámult vissza rá. Hirtelen fülig pirult az előtörő emlékek hatására, Naruto pedig közelebb húzta magához. Átölelte a derekát, mellkasát a hátának nyomta, majd a füléhez hajolt. Lehelete csiklandozta a nyakát, megborzongott.
- Fordulj meg – búgta a fülébe mély, bársonyos hangján – így nem látod a tűzijátékot.
Hátrakapta a fejét. Pont akkor lőttek fel egy újabbat, ami elérve a kellő magasságot szétrobbant. Sok színes pont hullott le, ami az ő arcára is mosolyt csalt. Még mindig nem tudta elhinni, hogy ez a férfi, akinek most a karjaiban volt, csak és kizárólag az övé. Olyan álomszerű volt az egész. Boldog volt, mert mellette lehetett. Szíve vadul dörömbölt a mellkasában, a kezét a fiúéra csúsztatta, aki ettől még közelebb simult hozzá. Először csak egy puszit nyomott a vállára, majd állát neki támasztva figyelte, ahogy a színes gömbök szétrobbannak a sötét égbolton. Ő is érezte, azt a felszabadító örömöt, ami a lány szívét is átjárta. Boldog volt, hogy egy olyan személlyel oszthatja meg a hátralevő életét, aki mindig is szerette, és akit ő is szerethet.
Inoék mellettük ácsorogtak. A lány látva az örömtől átitatott arcukat, egy grimaszt vágva, Shikamaruhoz húzódott, aki meghökkenve fogadta a viselkedését. A fejét a mellkasára hajtotta, picit mintha el is pirult volna, de ezt a sötétség elrejtette, senki sem láthatta zavarát. Shikamaru jobb kezével átölelte a barátnője derekát, a balt pedig továbbra is a zsebében pihentette.
- Ez olyan kellemetlen – sóhajtotta, mire Ino keze ökölbe szorult és egy jó nagyot bokszolt szerelme mellkasába.
A srác megfogta a kezét, majd egy puszit nyomva rá megnyugtatásképpen, az ajkaihoz hajolt, ahol egy lágy csókkal próbálta csitítani. Meglepetésére nem kapott elutasítást, pedig e megjegyzése után többnyire hatalmas hisztit szokott lerendezni, de most semmi. Még hevesebben is viszonozta, mint ahogy elvárta volna. Ahogy elváltak csak annyit súgott neki.
- Szeretlek – aztán némán visszadöntve a fejét a mellkasára mosolyogva tovább fixírozták a tűzijátéktól fénylő eget.
*
Mao lehuppant az ágyról és az ablakhoz sétált. Elég rég volt utoljára, hogy látta volna ezeket a színesen szétrobbanó kis gömböcskéket. Megnyugtatta a látvány. Valahogy elégedettség töltötte el. Akár hogy is nézte, ez a néhány nap, amit az Uchiha okozott neki Igen szórakoztató volt. Rádöbbentette néhány olyan dologra, amibe sose gondolta bele igazán. Hálás volt neki ezért. Minden embernek szüksége van valakire, aki mellette áll, még ha csak egy barát szerepét is tölti be. Kell valaki, akivel beszélni tud, aki oda figyel rá, de ha ez szerelemmé alakul, ahogy Sasukénál, akkor már természetes, ha sokkal többre vágyik, mint csupán néhány kedves szó.
Zavartan kapta hátra a fejét, ahol Kuro fetrengett. Megmosolyogta a féltékenységtől, csalódottságtól, majd szétpukkadó fiút. El se tudta képzelni mit érezhet most. A gondolat, hogy Sakurát más karjai közt tudja, kezdte nagyon kicsinálni az idegeit. Belül már kész romhalmaz volt. Csak sajnálni tudta szerencsétlent, a miatt a bűnös érzések miatt.
- Nem jössz? - kérdezte Mao gondolkodás nélkül – igazán szép a tűzijáték.
Valójában nem számított túl nagy aktivitásra a részéről. De mikor szó nélkül feltolta magát az ágyon, és lassan elbotorkált hozzá, igen csak meglepődött.
- Ja, gyönyörű - semleges képpel bámulta a színesen világító égboltot – biztos valami idegen pasas karjai közt élvezi mindezt… - hangja keserűen csengett. Mao mit sem törődve az együtt érzéssel, jól tarkón vágta a fiút.
- Szeret téged, te idióta – tudta, hogy azzal, ha neki esik nem sok mindent fog nála elérni. Így inkább a szavakkal próbálkozott némi önbizalmat táplálni belé – te vagy az élete. Ne feltételezz róla ilyesmit. Ő nem ilyen lány. Te vagy számára a legfontosabb, értsd meg végre.
- Már amúgy sem érdekes – vonta meg közömbösen a vállát – amint vége lesz ennek, gyűlölni fog.
Mély sóhaj csúszott ki ajkai közül. A mellkasa sajgott. Ha tehette volna, örökre macska képében vigyázna rá, de mivel – valami belső megérzés folytán – úgy vélte, hogy lassan úgy is visszaváltozik, feleslegessé vált reménykednie. Ha ez előtt jobban oda figyelt volna rá, akkor most nem itt tartanának. Nem reszketne a magány gondolatától. Tényleg nem akarta elveszíteni a szerelmét, amit iránta táplált, már ha még így érzett. Szerette őt. Annyira, hogy lassan már beleőrült.
- Dühös lesz, semmi több - mondta neki bátorítólag a lány cicus – ne aggódj ennyit. Nem tesz jót neked.
Ónix szemeit először Maora szegezte, majd a tűzijátékra, ami egyre színesebbre változtatta az égboltot. Hol kisebbeket, hol nagyobbak lőttek fel, és durrantak szét, megbabonázva a nézőket.
Talán igaza van – futott végig az agyán – hinnem kell. Nem adhatom fel. Még nem.
*
Az első gondolat, ami végig szántott Sakura fején, azaz volt, hogy olyanok, mint a fürdőkádban kipukkanó, színes buborékok. Ahogy felrepülnek a magasba, majd egy pillantás alatt, a robbanás után visszahanyatlanak oda, ahonnan indultak, teljesen megegyezett az előbbi hasonlattal. Csodálta azokat az embereket, akik feltalálták ezt, hogy némi örömöt és megnyugvást csempésszenek az emberek szívébe.
De vajon ő, mit szólna ehhez, ha látná? – nagyot nyelt zavarában, amiért még mindig azon gondolkodott, hogy Sasuke még is hogy vélekedne erről. Talán unná, de az is lehet, hogy gyermeteg rajongással élvezné a pillanatot, bár ebbe jobban belegondolva egyáltalán nem volt igaz. Csak próbálta bemesélni magának, hogy élvezné a dolgot.
- Megint rá gondolsz, - kérdezte hirtelen Sai, mire lány arca még vörösebbé vált – olyan gondterhelten vizslattad az eget.
Néha úgy érezte, hogy a fiú mintha belelátna a veséjébe is. Akár mennyire is őszinte volt, és akár hányszor is sértette meg, valahogy mindig megérezte, mikor kell a lényegre rákérdeznie. Tényleg rágondolt, rajta tanakodott, amibe a szíve is belesajdult. Mit meg nem adott volna érte, hogy ezt mind vele nézze végig. Persze, ez sem Sai hibája volt. Örült neki, amiért nem egyedül kell itt ücsörögnie, bár az is meglepte, hogy nem hagyta őt itt.
- Ennyire feltűnő? – halk, ideges nevetés tört fel belőle.
- Mindig így nézel, mikor rá gondolsz, csak ebből szűrtem le – vonta meg lazán a vállát, mintha komolyabban nem is érdekelné a dolog.
- Ne vedd magadra, nem miattad van. Örülök, hogy itt vagy – erőtlenül szélesebbre húzta a száján lévő mosolyt, meg akarta nyugtatni csapattársát.
- Ha fáj, engedd ki, ne tartsd bent, én már csak tudom – viszonozta azt a csöpp mosolyt, amit a lány szánt neki az előbb, ezzel is meglepve a mellette ülőt – nincs itt senki olyan, aki miatt nem lenne szabad megtenned. Én pedig nem fogom elmondani senkinek.
Sai simán lehetne az őszinteség mintapéldája. Amit a szívén viselt, az többnyire a száján ki is jött. És legtöbbször még igaza is volt, pedig nem szokása hallgatni a barátaira, akiknek a jó tanácsa, mindig csak a bajt hozta a fejére. Egy kis sírás meg senkinek sem árt. De most inkább szeretett volna erős lenni, és nem elgyengülni, mert ha egyszer elkezdi, akkor napokig nem tud majd tőle szabadulni, és attól senkinek sem lenne jobb, ha napokra bezárkózna a szobába, a viszonzatlan szerelme miatt. Nartonak is csak gondot okozna vele, rontana a hangulatán, és nem karta megfosztani Hinatát sem az együtt töltött pillanataiktól. Így véve egy nagy levegőt, lemondott a sírás minden apró könny cseppjéről. Nincs erre szüksége.
- Köszönöm, de jobb lesz ez így. Nem akarok feleslegesen siránkozni se neked, se másnak. Elegem van a folytonos sajnáltatásból.
- Erős vagy – súgta neki a fiú, de valahogy belül érezte, hogy ettől sem lesz jobb a helyzete.
- Nem, csak makacs – vigyorgott rá Sakura, amitől Sainak megint kellemetlen érzései támadtak. Nem volt normális, hogy nyugodtan, veszekedés nélkül beszéljenek a másikkal. És még egy pofont se kapott tőle.
- És ő eljött? Elhívtad? – maga se tudta miért kérdezi, talán kíváncsiságból, ami nagyon nem volt rá jellemző.
- Nincs a faluban, küldetésen van – nyögte szomorúan, aminek a gondolatától egy pillanatra megint elment a jókedve –de kibírom, mert nem vagyok egyedül.
Küldetés? Még is miről beszél? Senki nem hagyta el a falut az elmúlt két hét alatt. Sai nem tudta hova tenni ezt az igen érdekes magyarázatot, amit Sakura száját hagyták el. Ha csak nem történt valami, ami miatt a Hokage arra kényszerült, hogy ilyen idióta ötlettel álljon elő neki. Meglepő volt. Egy részt, mert Tsunadének nem lenne szabad titkolóznia, más részt pedig valami igen súlyos dolog történt, aminek sasukéhoz köze van. És ha jobban belegondolt, talán még Narutonak is lehet némi beleszólása, amennyire megszállottan hajkurászta évekig csapattársát.
- Értem – nyögte hirtelen, más nem tudott neki mondani. Értelmetlen lett volna, felvetni az ötletét, talán téved, amivel csak bajt okozna. De azért még sem vetette el a feltételezését. – lassan indulnunk kéne – mondta neki, majd nagy nehezen feltápászkodott a földről, és a kezét nyújtotta a lánynak, aki elpirult a gesztustól. Megint egy első…
- Igen – bólintott rá, majd a fiú kezébe csúsztatta a sajátját és hagyta, hogy felhúzza.
Amint talpra állt leporolta a fenekéről az odatapadt zöld, pázsitot, felkapta szeretett mackóját, aztán lassan elindultak hazafelé. Újabb csend állt be köztük, Sait zavarta a lány előbbi mondata, még mindig nem tudta eldönteni, hogy melyik variáció a jobb. A saját feltételezése, vagy a tudta nélkül tényleg küldetésre invitálta a Hokage Sasukét, valami itt bűzlött, csak azt nem tudta mi.
Némán haladtak végig az úton, ahol még mindig sok-sok ember ácsorgott. A tűzijáték lassacskán abba maradt, mire mindenki lelkes tapsviharba meg éljenezésbe fogott. A jó kedv, szinte mindenkit magával ragadott, hisz tagadhatatlan, hogy tényleg gyönyörű volt a minden egyes pukkanással szétdurrant színes gömböcske. Sakura is elmosolyodott a lelkes párok, kis gyerekek, vagy éppen idősebbek arcát látva. Gondnak semmi nyoma nem akadt, mindannyian annyira boldogok voltak. Bár csak az ő szíve is ilyen nyugodt lenne, békés, és nem magánnyal teli.
Kikerülve a csoportokban vagy éppen párokban állókat, és végig sétálva a hosszú útón, amit két oldalt bódék vettek körül, lassan, de biztos léptekkel kiértek a fesztiválozók közül. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor már nem érezte az emberek kíváncsi tekintetét, amit rá meg Saira szegeztek. Tuti, hogy félre értették a helyzetet, aztán magyarázkodhat miatta. Nem sok fiúval mászkált eddig kézen fogva, amit most hirtelen el is engedett. Mikor már nem bírta a túl nagy tömeget, megragadt a fiú karját és gyorsított léptekkel, maga után húzva kirángatta magukat az ünneplők közül.
Egy pillanatra sem nézett rá, nem akart még emiatt is magyarázkodni, így is sokat köszönhetett neki. Kicsit bűntudata is támadt az otromba viselkedése miatt is, így kénytelen volt még is szemébe nézni.
- Sajnálom, hogy olyan dolgokat vágtam a fejedhez, mikor megérkeztünk Inoékkal. Csak dühös voltam. – más nem jutott az eszébe, még is mit mondhatna még neki.
- Semmi baj. Gyakran előfordul az emberekkel – azzal a kezével intett, hogy folytassák útjukat, Sakura pedig rá bólintott.
Újabb néma csend telepedett rájuk, amit a távolból hallatszódó, zene, éljenzés, és jó kedve tört meg. Végig haladtak az úton, a fények is egyre távolabb kerültek tőlük, már csak ketten maradtak, akik a sötétben bolyongva próbáltak haza találni. Sakura többször is a fiúra pillantott a szeme sarkából, meg akarta kérdezni miért csinálta mindezt, de nem jött hang a torkára. Megnémult. Így inkább csöndben mentek tovább. Hiába próbált bármi féle érzelmet fellelni az arcán, nem igazán látott rajta semmi olyat, amivel bármit elárulhatott volna. Külsőleg tényleg olyan volt, mint az ő szeretett Uchihája.
- Megérkeztünk – torpant meg hirtelen a srác- mire Sakura zavartan nézett rá saját lakására. Simán tovább ment volna, ha nem szól rá.
- I-igaz – dadogta, majd egy tincset a füle mögé tűrt. Mért volt ideges? Mert ezt is csak akkor csinálja, ha valami nagyon zavarja. – köszönöm az estét – mosolygott rá.
- Szívesen – biccentett a fejével, majd valamicskével közelebb araszolt hozzá, amit Sakura se hogy sem tudott, nem észrevenni.
Érezte, hogy arcára egyből kiül a pirulás, szíve valamitől sokkal hevesebben kezdett verdesni, eddig még nem fordult elő, hogy Sasukén kívül más is kiváltsa ezt belőle.
Csak pár centi – futott végig az agyán, mire egyből nagyot nyelt, és még vörösebbé vált a gondolattól.
- Most jön az a rész, mikor a fiú oda hajol a lányhoz és… Áááá – hirtelen felüvöltött, mert egy macska ugrott a lábára a semmiből, és a körmeit mélyen belemélyesztette.
De aztán egy pillanatra abba is hagyta a kapálózást, mikor belenézett azokba a fekete szemekbe. A megvilágosodás hamar elöntötte a fejét, már mindent tisztán látott. Tényleg hazudott neki az a nő, már nem volt kérdéses.
- Kuro – Sakura azonnal térdre ereszkedett és leszedte a fiúról szeretett kiscicáját – még is mit csinálsz? Csak haza kísért – szidta meg kedvencét, aki duzzogva kiugrott a karjai közül, majd visszasétálva az ablakhoz, beugrott a lány szobájába. – sajnálom – aggódva nézett végig a lyukakkal teli kimonon. – Fáj? – lépett hozzá közelebb, mire Sai hátrált két lépést.
- Jobb, ha megyek – nyögte, majd egy pukkanás kíséretében eltűnt.
Sakurát a sírás kerülgette, ez meg még is mire volt jó? Idegesen, a könnyeit törölgetve hátat fordítva meg sem állt a bejárati ajtóig. Belenyúlt a postaládába, ahová a kulcsát tette, majd benyitva, idegesen csapta be az ajtót. Szinte beleremegett a ház. Most tuti megutálta emiatt őt. Ki tudja, miket gondol róla. Egyáltalán Kuro, hogy képzelet, hogy ilyesmit csinál? Ezzel is csak szégyent hozott a fejére. Majd mehet magyarázkodni, az értetlen viselkedése miatt. Miközben végig caplatott a nappaliban, a maciját a kanapéra hajította.
Nem törődve a házi kedvenceivel, belökte az ajtót, majd pillantásra se méltatva őket, magára zárta a fürdőszoba ajtaját. Dühös volt, most tényleg haragudott rá. Így elcseszni egy alkalmas lehetőséget arra, hogy végre ne egy olyan férfi iránt epekedjen naphosszat, aki nem hogy nő számba, de még emberként sem tekint rá. Sírva kapcsolta ki az obiját, ami a földre pottyant, ezt a kimonoja követte. Ahogy kilépett belőle beállt a zuhany alá, elhúzta a függönyt, majd megengedte a csapot. Nem érdekelt, hogy hallják-e kint a zokogását, vagy sem, egyszerűen már nem bírta tovább. Mért kell mindent elrontania? Miért nem lehet csak egyszer boldog az életben? Tényleg nem vágyott másra csak egy kis törődésre, de úgy tűnt az élet valamiért büntette, hisz eddig folyton csak csalódás érte a szívét.
Nagy nehezen összeszedte magát, megdörzsölte szemeit, majd gyorsan lezuhanyozott, nem volt kedve ezzel pepecselni feleslegesen, így is elég ideges volt hozzá. Magára kapta a köntösét, majd kisétálva a szobába beletúrt az ágyába, és előhúzta a pizsamáját. Visszasétált vele a kishelyiségbe és magára kapkodta. Percek múlva már teljesen felöltözve ácsorgott a szobája közepén. Haragudott Kurora, így megragadva csöpp testét levette az ágyról és a földre rakta. Nem akart vele aludni, nem volt kedve hozzá.
Sasukét ez rendesen szíven ütötte, sajgó mellkassal a sarokba botorkált, onnan figyelte a kényelmesen elhelyezkedő lányt, akinek arca elgyötört volt a sok sírástól. Sakura nem nézett rá, inkább hátat fordított neki, nem akarta látni őt. Amitől Sasukének még nagyobb bűntudata lett, őszintén, ha nem lenne az a fránya büszkesége, most biztos sírva fakadt volna. De tartotta magát, és visszafojtott mindent, ami még véletlenül is gátat szabhatott volna a könnyeknek. Most tényleg elcseszte. El mehet a francba azaz idióta féltékenység. De még is mit kellett volna tennie? Hagynia, hogy megcsókolja? Hogy elvegye tőle? Nem azt már nem. Inkább utálja, mint hogy másé legyen. Nem akarta megbántani, tényleg nem ez volt a szándéka.
Nem bírta tovább, feltápászkodott, majd lassan elindult az ágy felé. Vele akart lenni, nem mással csak vele. Féltékeny volt, nem tehetett róla. Egyszerűen megígérte neki a lány, hogy nem kezd ki mással, de azt simán hagyta volna, hogy Sai lekapja és ez dühítette.
- Hé, hagyd – ugrott elé Mao megakadályozva, hogy tovább mennyen.
Sasuke nem foglalkozott vele, kikerülte és ment tovább a szemei előtt lebegő célig. Csak nem fogja megint ellökni, nem tenné meg másodszorra, ugye? Egyre bizonytalanabb léptekkel tette meg azt a pár métert.
- Kérlek Sasuke – Mao hangja aggódóan csengett. Nem akarta, hogy bármelyiküknek is rosszabb legyen ennél- Tényleg nem kellett volna kimennie, vagy neki nem kellett volna elengednie? Hibásnak érezte magát emiatt. – nem lesz tőle jobb. – hiába mondott bármit is, nem hallgatott rá.
Az ágyat elérve felugrott rá, majd lassan a lányhoz sétált, aki háttal feküdt neki. Fejét óvatosan a karjainak dörzsölte, akarta, hogy megérintse, hogy azt mondja, nem haragszik rá. De semmi reakció nem volt. Kezdett úrrá lenni rajta a pánik. Utálta magát, ezt az egészet, hogy megint csak bántani tudta. Az utolsó esélye is elúszott, már nem tudja rendbe hozni. Hátrálni kezdett, annyira gyűlölte ezt az egészet, nem akarta megbántani, tényleg nem.
Épp fordult volna meg, hogy itt hagyja, mikor két vékony kar magához húzta őt, szorosan ölelve. Sasuke szíve nagyot dobbant, de az a pillanatnyi boldogság, ami átjárta hamar el is illant, a remegő testet érezvén. Bundája hamar átázott a könnyeitől, csak a halk zokogást hallotta, amitől összefacsarodott a szíve. Óvatosan megfordult, majd fejét a lány mellkasába fúrta. Az illata szinte elbódította, annyira hiányzott ez már neki. Hagyta, hogy szorosan ölelgesse, miközben próbálta visszafojtani a sírást, vagy is a szipogásából ezt szűrte le.
- Sajnálom – nyávogta Sasuke, miközben a lány felnevetett. Fájdalmas egy nevetés volt.
- Ne-nem haragszom - nyögte, közben megtörölte szemeit.
Sasuke tudta, hogy hazudik, de nem erőltette a dolgot. Már az megnyugtatta, hogy nem lökte el magától, hogy a karjaiban lehetett. A féltékenység szörnyű dolog, az ígéret pedig még jobban tud fájni, főleg ha megszegik.
Hosszú percek teltek el így, míg végül a lány meg nem nyugodott és el nem nyomta az álom. Sasuke sokáig nézegette az alvó angyalt, akinek megint csak fájdalmat okozott. Vissza akarta kapni a testét, beszélni szeretett volna vele. Mindent el akart neki mondani. Hogy ez a néhány nap, számára nagyon fontos volt, főleg mert beleszeretett. De aztán a fáradság győzedelmeskedett és ő is az álmok útjára lépett.
Hajnali kettő körül pedig Mao felállva a párkányon, mosolyogva nézte a két szerelmes tubicát, ahogy egymást ölelték. Persze, most már Sasuke volt felül, és izmos karjaival ölelte a lányt, mintha csak az élete múlna rajta. Arcát a hajába temette, így elrejtve a világ elől. Rajta kívül senki ne láthatta, azt a nyugodt, békés, szerelmes férfit, aki a napokban lett belőle. Csak reménykedni tudott, hogy a holnapi napot túléli, és tud majd beszélni gazdájával, aki nem csinálja ki idő előtt.
Mivel már az ő ideje lejárt, a feladatáét bevégezte – tudván, hogy jó kezekben hagyja – még egy utolsó pillantást vetve a szerelmesekre, leugrott a párkányról, így búcsút intve az elmúlt néhány napban történteknek, amiknek nagyon sokat köszönhetett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hamar legyen folytatás kíváncsi vagyok Sakura reakciójára hihi 
Köszönöm rika, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet :)
Hát igen, sasuke volt a hős szerelems, aki minden áron védelmezni akarta Sakurát , a csúnya vetélytársaktól ^^
Hát, hogy nagyot fog nézni, az nem is kifejezés arra, amit reagálni fog rá xD
Hát lassacskán meg lesz, csak most megnt elakadtam benne, de igyekszem a héten hozni, az utolsó fejezettel együtt :D Köszönöm, holgy olvastad, és a kritikát is ^^