Teljesen feldobott az ötlet, hogy négyesben randizzunk. Egész úton tervezgettem, közben vigyorogtam, mint a vadalma. Otthon villámgyorsan belapátoltam a vacsorát, aztán siettem a fürdéssel, hogy az ágyban folytathassam az álmodozást. Lelki szemei előtt már ott lebegett a pillanat, ahogy Naruto előzékenyen kisegít a dögös autójából, majd belém karolva körbesétáljuk a zsebkendőnyi dísztavat a város egyetlen parkjában. Talán vesz nekem fagyit is, és együtt etetjük a hattyúkat, búcsúzóul pedig esetleg meg... 

Hirtelen bevillant apám, ahogy tajtékzó tekintettel egy nagy kést szorongatva védeni próbálja az erkölcseimet.

Rádöbbentem, hogy nem véletlenül kerültem eddig a fiúkat. Szerencsétlen családunk élete csak most kezdett valamennyire helyrerázódni, így csalódottan vettem tudomásul, hogy a duplarandi ötletét el kell vetnem, ha terveim közt szerepel megőrizni ezt a békét, és megérni a tizennyolcadik szülinapomat. 

Szegény Sasuke és Hinata! Miattuk is sajnáltam a dolgot, hiszen őszintén drukkoltam nekik. Komolyan hittem abban, hogy ha sikerülne megszervezni ezt a találkozót, képes lennék újra összehozni őket.

Másnap lógó orral bandukoltam az iskolába. Nem tudott felvidítani sem a kellemes meleg, sem a szikrázó napsütés, pedig ősszel ezt a kivételesen szép időjárást már nagyon meg kellett becsülni. A járdát bámultam, magamban soroltam az érveket és az ellenérveket, hogy akcióba lendüljek vagy vessem el teljesen az egészet. Irigyeltem Hinatát, hogy neki már volt valakije, én pedig csak ábrándozhattam arról, milyen az első csók, milyen lehet egy fiú ölelése. Tetszett Naruto, bár még képtelen voltam elképzelni azt, hogy ilyen szoros viszonyba kerüljek vele, de valahol el kellett kezdeni, őt pedig rendes, megbízható srácnak gondoltam. Olyannak, akire rábízhatom magam. 

- Hahó! Túlmentél a kapun - kiabált utánam valaki, mire megtorpantam és zavarodottan néztem körül. Tényleg elvétettem a suli bejáratát.
- Köszi - motyogtam fülig vörösödve.

Nem lehet igaz, hogy éppen pont belé botlottam újra! A szőke srác kedvtelve mustrált végig, mintha nem látott volna még lányt szoknyában, majd a tekintete kíváncsian visszavándorolt és megállapodott pirosló arcomon. Kaján mosolyra szaladt a szája. 

- Sakura-chan, min gondolkodtál ennyire? - A kedves hangtól és becézéstől egyből elolvadtam, talán ezért követhettem el azt a hibát, hogy őszintén válaszoltam, mielőtt átgondolhattam volna. 
- Szeretnék egy randira menni veled, Hyuuga Hinatával és a volt barátjával.
- Ejha! - húzódott még szélesebbre a vigyora, majd hangosan nevetett azon, hogy kínomban még vörösebb lettem, mert kimondtam, amit nem kellett volna.
- Bocsáss meg! Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, csak kiszaladt a számon - szabadkoztam azonnal, hiszen miért is jönne ő velem, meg két vadidegennel.
- Semmi baj! Megtisztelő, hogy eszedbe jutottam, csak az nem világos, ki kivel is lenne.
- Hát Sasuke Hinatával, te pedig...
- Talán veled? 
- Hát igen - válaszoltam dadogva, közben a tenyerem már az arcomra szorítottam, mert úgy éreztem, meggyullad. Valahogy mindig sikerült beégetnem magam, ha zavarba voltam. Naruto a reakciómon már harsányan nevetett, én meg úgy voltam vele, hogy amint beérek a suliba, egyből a vécébe veszem az irányt és a zoknimmal felkötöm magam.
- Állok rendelkezésedre! Mikor találkozzunk?
- He?

Annyira megdöbbentett, hogy belemenne, meglepetésemben szerintem még a szám is tátva maradt.

- Tényleg eljönnél? - hebegtem.
- Naná! Vicces lesz. Te szólsz a többieknek vagy intézzem én?
- Ismered őket?
- Persze! - Hirtelen óvatosabbá vált a hangja, de töretlen erővel vigyorgott.
- Szeretném újra összehozni Hinatát Sasukéval. Tudod, összevesztek - magyaráztam, de félbeszakított.
- Ismerem a sztorit, bízd csak rám! Jó lesz ma este, ha érted megyek olyan hét körül?
- Az apám tuti kinyírna - rémültem meg, hiszen most döbbentem csak rá, mibe keveredtem. - Tudod, elég szigorú, és nem hiszem, hogy elengedne - mondtam csalódottan.
- Nyugi! Bízz a képességeimben, remek eszközeim vannak a szülők meggyőzésére - kacsintott cinkosan, én pedig újra olvadtam tőle. Fel se tűnt, hogy vajon honnan tudja a nevem, mikor én tegnap nem mondtam neki.

Megbeszéltük, hogy este hétre jön, én pedig három méterre a föld felett röpködtem örömömben.

A teremben hatalmas káosz fogadott, mindenki beszélgetett, egyesek reggeliztek, házit másoltak, míg olyan is akadt, aki a padjára borulva aludt. Nem nagyon törődtem senkivel, inkább egyenesen Hinata felé vettem az irányt. A barátnőm már kipakolta a könyveit, füzeteit és láthatólag engem várt.
- Mi történt? - kérdezte azonnal, hiszen nem lehetett nem észrevenni, mennyire boldog vagyok.
- Este ráérsz? - kérdeztem vissza fellengzősen, és alig vártam, hogy benyögjem a poént, ma újra randija lesz. Itt viszont a beszélgetésünket csúnyán félbeszakították.
- Nem lehetne, hogy átülsz máshová? - szólalt meg hirtelen a fejem fölött egy mogorva hang, mint valami isteni dörgedelem, mire egyből elhallgattam és csodálkozva fordultam felé.
- Miért vagy itt, és miért van nálad táska? - érdeklődtem ártatlanul a mellettem ácsorgó, türelmetlen Sasukétól. 
- Talán mert mától én is ide járok - felelte fogcsikorgatva. Amint kimondta, az osztályban egyből megállt az élet. Elég félelmetes volt.
- Miért bámulnak? - A síri hangulat miatt suttogva kérdeztem, de szerintem így is hallotta mindenki.
- Átülsz vagy sem?
- Persze, megyek - kaptam fel a holmim, mire a srác ingerülten visszanyomott. - Nem neked mondtam - dörmögte.
- Mi? - értetlenkedtem, de választ nem kaptam, viszont Hinata egyből vette a szitut és egy mozdulattal a táskájába söpörte a kipakolt holmiját, hogy egy paddal hátrébb üljön.
- Erre semmi szükség - rémültem meg, hiszen éppen az ő kapcsolatuk javításán munkálkodtam.
- Rendben van ez így, csak nyugodj meg - szólt oda barátnőm, mintha nem lenne ebben semmi furcsa, hogy én ülök a csávója mellé.
- Jó reggelt! Sasuke, ne kezd balhéval az első napod - szakította félbe az eszmecserénket Asuma, az osztályfőnök. Szúrós szemmel követte új padtársam minden mozdulatát, míg az le nem telepedett mellém és ki nem készítette a könyveket.

Zavartan figyeltem én is, ahogy pakolászott. Valahogy annyira nem illett hozzá ez az egész, teljesen kilógott közülünk, még egyenruhája se volt, és úgy saccoltam, valamivel idősebb is lehet nálunk. Nem értettem, miért csöppent ide, de aztán megvilágosodtam.

- Hinata miatt vagy itt, igaz? - súgtam lelkesen, azzal a céllal, hátha oldom vele kicsit a feszültségét, de nem jött be a dolog. Olyan gyilkos pillantást vetett rám, hogy ijedtemben hátrahőköltem, mert szerintem még az aurája is végzetes méregnek hatott. Tiszta szerencse, hogy Naruto vállalta a közvetítő szerepét, mert ezek után nem szívesen hívtam volna el a közös randira, sőt, azt is megfogadtam, hogy láthatatlan leszek, míg a suliban mellette ülök, mert nem bírták szerencsétlen, tépázott idegeim ezt az ellenséges viselkedést. 

Az első szünetig ment is a dolog, de aztán kicsöngettek, és úgy eltűnt a teremből mindenki, mint a huzat, mi pedig kettesben maradtunk. Nem nagyon értettem a dolgot, mert ilyen még sose volt, Sasukét viszont láthatólag nem nagyon lepte meg a furcsa helyzet. Mielőtt megint valami hülyeséget szóltam volna, inkább követtem a többiek példáját és Hinata keresésére indultam, hátha megtudhatom, az osztálytársaim miért viselkednek ennyire szokatlanul.

A folyosón nagy pusmogással tárgyalt néhány lány, de a Hyuuga nem volt köztük. Kerestem a földszinti aulában, a büfénél és az udvaron is, de sehol nem találtam. Végül a szükség az egyik földszinti mosdóba vezetett, aztán legnagyobb meglepetésemre pont ott leltem a barátnőmre.

- Te cigizel? - döbbentem meg.
- Ez az első, és valószínűleg az utolsó is - felelte Hinata erős köhögésrohamok közepette, miközben hevesen törölgette krokodilkönnyeit, amit az erőlködés csalt elő a szeméből. - Köszi, lányok, de én ezt nem bírom - adta vissza az eredeti tulajdonosának a félig elszívott szálat, és a csaphoz fordult, hogy igyon egy kicsit meg megmossa az arcát.
- Úgy sajnálom! Én nem akartam, hogy mellém üljön - kezdtem magyarázkodásba azonnal, mert hevesen mardosott a bűntudat a történtek miatt.
- Ugyan! - intett le, miközben még hevesebben dörgölte hideg vízzel az arcát, és akkor észrevettem, hogy már nem csak a cigitől sír.

Tehetetlenül bámultam a könnyes tükörképét, és éreztem, hogy a mellettünk ácsorgó szőke és vörös lány is bennünket figyel. 

- Én most azonnal visszamegyek és átpakolok máshová - határoztam el, mert nem bírtam nézni Hinata bánatát. 

Visszalovagoltam a tanterembe, majd nem törődve az újabb gyilkos pillantásokkal, átköltöztem a barátnőm helyére, az ő cuccát pedig odatettem Sasuke mellé.

- Mit csinálsz? 
- Semmi közöd hozzá - feleltem Sasukénak ingerülten, aztán nem bírtam ki, hogy hozzá ne tegyem - és ha elmered este rontani a randinkat, pokollá teszem az életed.

Megint a csengő mentett meg a veszekedéstől. Megkönnyebbültem, amikor leült végre mindenki a helyére, én pedig egész órán gyönyörködhettem magam előtt a régi-új párban, akiket - önhatalmúlag úgy döntöttem - akkor is összehozok, ha beledöglenek. 

- Szólt már Naruto az esti programról? - kérdeztem Hinatát izgatottan, amikor végre az utolsó óránknak is vége lett. Csak bólintott, belém pedig azonnal visszaköltözött a boldog, lebegő érzés.

- Akkor este találkozunk - intettem neki vidáman, és rohantam haza, hogy minden leckével elkészüljek, mire Naruto megérkezik.

Az öröm szárnyakat adott, hihetetlenül fogott az agyam, pillanatok alatt megtanultam a kijelölt verset és megírtam a feladatokat, aztán nekilódultam a szekrényemnek, hogy valami normális ruhát keressek. 

Nem volt sok holmim, főleg csinosak nem, de amikor kiengedtek a kórházból, anyáék egy különleges darabbal leptek meg. Mivel kellemes volt még az idő, úgy döntöttem, ezt veszem fel. Ráérősen megfürödtem, szépítkeztem, és kíváncsian vártam, hogy ment ki a szigorú apám karmai közül Naruto. 

Pontban hétkor megszólalt a csengő, nekem pedig majd kiugrott a szívem. Óvatosan kilopóztam, hogy halljam, mit beszélnek, de nem kellett sokáig kagylóznom, mert apám hamar kiabált, hogy keresnek. Izgatottan léptem az előszobába, ahol Naruto lehengerlő mosollyal várt, én pedig a látványától elaléltam. Egy koptatott fekete farmert meg egy fekete-fehér és sötétkék színekben váltakozó kockás inget viselet, de olyan dögösnek tűnt benne, hogy dicsértem az eszemet, amiért én is egy elegánsabb ruhát választottam. Titokban már mindent kikészítettem, így csak gyorsan belebújtam a smaragdzöld gyűrtselyem szépségbe, megigazítottam a hajam és szaladtam hozzá. Fülig pirultam, amikor látványomra nagyot füttyentett, aztán fél karjával átkarolt, mintha tényleg egy pár lennénk, illedelmesen elköszönt a szüleimtől, majd kitárta előttem az ajtót, a szabadság kapuját.

- Sokkal kényelmesebb így, mint az ablakon át menekülve - jegyezte meg halkan, mire zavartan néztem rá, mert fogalmam se volt, hogy miről beszél.
- Az ablakon?
- Ja! Az ötödiken elég huzatos.
- Már miért kéne az ablakon közlekedni? - értetlenkedtem.
- Ne törődj vele, csak hangosan elmélkedtem butaságokról - nyugtatott. Az ölelést szorosabbra vonta, így léptünk ki a lépcsőházból a fülledt szeptemberi éjszakába.

Az autója pár lépésre állt, de nekem végtelennek tűnt a csodás pillanat, ahogy összebújva sétáltunk a luxusjárgány felé. Színpadias mozdulattal kitárta előttem az anyósülés ajtaját - épp, ahogy ábrándoztam róla - majd elindultunk életem első randijára.

- Csak nem a tóhoz megyünk? - lepődtem meg, hogy pontosan úgy történik minden, ahogy szerettem volna.
- Jó lesz? Ott találkozunk a többiekkel az egyik étteremben.
- Nálam nincs pénz - riadtam meg, de Naruto bizalmasan a térdemre tette a kezét, hogy ne aggódjak, és úgy mosolygott, mintha roppant szórakoztatná a szerencsétlenségem.
- Nyugi! Ilyenkor a fiúk szoktak fizetni. Te már így is kitettél magadért, hogy ennyire szépen kiöltöztél. Ez új?
- A szüleimtől kaptam, amikor... Hirtelen elharaptam a mondatot, mert nem akartam azonnal elárulni a legkínosabb titkaim.
- Amikor? - vonta fel kíváncsian a szemöldökét.
- Amikor kiengedtek a kórházból - dadogtam végül, mert hazudni még rosszabb lett volna. - Tudod, kellemetlen erről beszélni, de pár hetet egy elmeklinikán töltöttem, viszont esküszöm, hogy nem vagyok bolond vagy veszélyes - magyaráztam hevesen, nehogy rosszat gondoljon rólam és máris visszavigyen. 
- Elhiszem - nevetett újra, és a kezével már megint a térdem paskolta, ami valahogy kezdett idegesíteni.

Szerencsére hamar megérkeztünk és sikerült beparkolnunk közvetlenül a bejárat elé. Hinata és Sasuke a teraszon ültek, hangulatosan pislákolt köztük a gyertya fénye, aztán észrevettem, hogy az asztalon már sorakozik jó néhány pohár. Ideges lettem, és éreztem, hogy Narutót is zavarja a dolog. Most eszébe se volt belém karolni, egyenesen hozzájuk sietett és fojtott hangon magyarázott valamit a srácnak míg oda nem értem én is hozzájuk.

- Sziasztok - köszöntem bizonytalanul, mire azonnal elhallgattak. Hinata kelletlenül visszaköszönt, Naruto kihúzta nekem a széket, hogy leülhessek, de Sasuke rám se nézett, hanem a kezében szorongatott itallal szemezgetett. Naruto nagyot sóhajtva mellém telepedett és dühösen figyelte, ahogy a haverja a maradékot is lehajtja, majd ugyanazzal a lendülettel újabb kört kér.

Mindannyiunk elé letették ugyanazt, de ezt is ő hajtotta fel szinte pillanatok alatt szépen sorban.

- Befejeznéd? - fogta le Naruto ingerülten a kezét, amikor már olyan részeg volt, hogy szinte csak tapogatózott a pohár után, de nem lehetett bírni vele. Morgott valami érthetetlent és az utolsót is magába döntötte.
- Hogy fér beléd ennyi? - döbbentem meg.
- Úgy, hogy hozzá vagyok szokva - vigyorodott el hirtelen. Ettől a tipikus részeg mosolytól teljesen kirázott a hideg. Kezdtem nagyon bánni, hogy ilyen helyzetbe hoztam Hinatát, aki borzasztóan szégyellte magát a barátja helyett is, holott nem tehetett semmiről. 
- Hazaviszlek! - állt fel újra Naruto, mire Sasuke rá is ugyanígy vigyorgott, vagy inkább vicsorgott, és nemet intett. Gyanítom, nehezére esett már a beszéd, ezért mutatta egy intéssel, hogy Naruto ne ugráljon, hanem csak üljön szépen a helyén, míg ő folytatja a módszeres májzsugorítást. Az újabb kört viszont már nem sikerült kikérnie, mivel arra se maradt ereje, hogy magát megtartsa. Hirtelen lecsúszott a székről be az asztal alá, magával rántva a terítőt is. Épphogy a gyertyát lebírtam kapni róla, nehogy kigyújtsa az éttermet.

- Én ezt már nem bírom nézni - sírta el magát Hinata és elrohant.

Mivel a pincérek próbáltak segíteni Narutónak, én a zaklatott lány után szaladtam, bár fogalmam se volt, mit mondhatnék, mivel vigasztaljam ebben a helyzetben. 

- Annyira sajnálom! - öleltem magamhoz, amikor utolértem és egy padra rogyva találtam, ahol keservesen zokogott. 
- Elegem van belőle és belőled is - kiabálta hirtelen és ellökött, aztán rohant tovább.

Értetlenül bámultam utána, rosszul esett, hogy így viselkedik, hiszen csak jót akartam. 

- Hagyd! Nem lakik messze, majd hazatalál - szólt oda Naruto. - Inkább gyere, nekem segíts!
- Oké - ballagtam utána, és ketten támogattuk a feketét a kocsiig.

Borzasztó szaga volt, mint egy füstös, söntésben aszalódott kocsmabútornak.

- Ez gyakran megesik? - kérdeztem fintorogva, miközben majd meg szakadtam alatta.
- Nem járunk mostanában össze, így fogalmam sincs, de azt mondják, teljesen visszacsúszott.
- Hogyhogy visszacsúszott?
- Két éve ugyanígy ivott, akkortájt tökéletesen meg volt vadulva, kezelhetetlenül, durván viselkedett állandóan, még józanul is. Akkor Hinata húzta ki a gödörből, mostanra viszont elmúlt a szerelem és jöttek új problémák. Eddig bírta.
- Istenem, akkor ez a randi dolog borzasztó ostoba ötlet volt tőlem, ugye? - ijedtem meg.
- Egy próbát megért. Direkt kértem, hogy modorálja magát, és kíváncsi voltam, képes lesz-e rá. Úgy néz ki, itt komolyabb segítség kell, különben hamar kinyírja magát. Na, ülj mellé és tartsd a fejét, ha hány nehogy megfulladjon.

Dühösen gondoltam arra, hogy ez a szeszkazán még képes és tönkreteszi az egyetlen szép ruhám, de nem volt választásom, hagytam, hogy mellém támassza Naruto. Szerencsémre hamar elértük az úti célt, addig pedig Sasuke eszméletlenül hevert a karjaimban. Eléggé meglepődtem, amikor a Namikaze Középiskola kollégiuma előtt álltunk meg és egy telefonhívás után két idősebb srác sietett elénk.

- Sakura? - kérdezte csodálkozva a magas, szőke copfos, mintha ismernénk egymást, mire a fekete társa irdatlanul oldalba bökte. - Kuss már, Deidara! Inkább az öcsémmel törődj - morogta.
- Sasuke a testvéred? - kérdeztem zavartan, aztán rájöttem, hogy tényleg hasonlítanak, csak míg Sasuke rövid, tüsi hajú, a bátyja haja fekete zuhatagkén omlott a vállára, mintha éppen most mosta és fésülte volna tökéletesre. 
- Igen, testvérek vagyunk. Édes mostohák, vagyis fordítva - mostoha édestestvérek. Pontosabban elég mostoha a viszonyunk, gondolom, nem kell magyarázni, miért. 
- Hát, Sasuke kicsit sokat ivott, de...
- Ne mentegesd! Pár hete minden nap így van, csak nem mindig hozzák haza. Újabban azzal töltjük az estéket, hogy keressük, merre vitte a feje. - Ezt a bátyó már elég ingerülten mondta, aztán csöppet se finoman kirántotta mellőlem a bűnöst, és ketten megkapták a szőkével, hogy becipeljék a koleszba. - Köszi! - szólt még oda.
- Semmiség - válaszolta neki Naruto, majd intett, hogy üljek előre, és indultunk vissza.
- Lassan haza kéne mennem - állapítottam meg az órámra nézve csalódottan. 
- Tudom, és sajnálom, hogy így alakult.
- Nem te tehetsz róla - tiltakoztam azonnal, hiszen Naruto tényleg remekül viselkedett.
- Szinte száz százalékig biztos voltam abban, hogy ez fog történni, szóval tehetek. Bocsáss meg!

Olyan őszintének tűnt, hogy belefacsarodott a szívem. Szerettem volna magamhoz ölelni, de a bekötött biztonsági öv miatt lehetetlen volt, így csak ültem csendben mellette és azon gondolkodtam, milyen jó embert választottam. 

Elmaradt a vacsora, nem volt séta és romantika sem, de a szívem vadul dübörgött, amikor megérkeztünk és fölkísért az ajtónkig. 

- Azért köszönöm az estét - mosolyogtam rá félszegen. Hirtelen lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam, mert éreztem, itt a tökéletes pillanat. 

Egy leheletnyi időre hagyta is, aztán mintha álomból ocsúdott volna, megfogta a vállam és gyöngéden eltolt.

- Nem tehetem ezt vele - suttogta.

Azt hittem, elutasít, de egy másodperc múlva zavarba ejtő módon meggondolta magát, és ködös pillantással lecsapott az ajkaimra. 

Belesóhajtottam a csókba megkönnyebbülésemben, hogy nem kosarazott ki, a várt csoda viszont elmaradt. Miközben tökéletesen tisztában voltam azzal, kivel csókolózom, zavartak a szőke tincsek, a szokatlan illat, hiányzott az égszín tekintetből valami. Idegesített az egész, mert hiába kényeztettek mesterien, képtelen voltam élvezni, mert állandóan valaki más arca ugrott be. Őt akartam. Őt, aki nagyon nem Naruto volt, hanem egy olyan srác, akinek a fekete tincsei izzadtan lógtak a homlokába. Beteg volt, lázas, meggyötört, nekem viszont így is szívfájdítóan kedves és kívánatos.

- Várj! Kivel nem teheted ezt? - szakítottam meg a csókot hirtelen.
- Nem fontos. Én is szenvedtem, amikor azzal járt, akibe szerelmes voltam. Ráadásul tudta is, mégis kihasználta azt a lányt, utána pedig eldobta, mint egy megunt ruhát, holott az a szerencsétlen még most is imádja, szóval ne kérdezd, felejtsük el.

Megint hozzám hajolt, de ez a csók már nem volt gyöngéd, inkább dühös, heves. 

- Ez fáj! - kaptam a számhoz, és értetlenül bámultam a hevesen ziháló srácra.
- Ne haragudj! - dünnyögte és elengedett. Szemei még az ajkaimra tapadtak, de nem próbálkozott tovább. Csendben elköszönt és otthagyott.

Zavarodottan néztem utána, a fejemben pedig, mint egy kirakós játékban, lassan vándorútra keltek az emlékfoszlányok, hogy a helyükre kerüljenek. Akkor még nem sejtettem, hogy sokkal jobb lenne nem emlékezni semmire.

Egyre tisztábban láttam Sasuke arcát, ahogy láztól csillog a szeme, erőtlen, beteg, de mégis magához húz, azután forró száját szomjasan az enyémre tapasztja. Egész éjjel ezzel a képpel viaskodtam. Olyan eleven volt, hogy szinte éreztem a finom becézést. Nem értettem, miért pont ő, de elhatároztam, hogy utána járok a dolgoknak. Furcsán viselkedtek a szüleim, néhányan az osztályban, és ott volt a jelenet Deidarával, aki határozottan úgy reagált, mintha ismerne. 

Másnap reggel a suliban úgy néztek rám, mint egy eszelősre, mindenki félrehúzódott, hogy utat engedjen nekem. Izzó tekintettel siettem fel a hosszú lépcsősoron, a szoknyám csak úgy ringott utánam. A folyosónkon szerencsémre megtaláltam, akit kerestem. Elé álltam és egy pillanatra farkasszemet néztünk. Ő nyúzott volt, gyűrött, tökéletesen másnapos. Én elszánt.

Épp elég dorámát láttam, hogy tudjam, a határozott fellépés és időzítés ilyenkor nagyon fontos. Ledobtam a táskám, a zsebemből elővettem az epres szájfényemet, gondosan bekentem az ajkaimat, aztán azt mondtam:

- Egy fontos tesztet kell elvégeznem. 

A csók tökéletes volt és olyan felkavaró, hogy egy pillanat alatt leizzadtam magamról a bugyimat.

- Én téged ismerlek valahonnan - lihegtem, aztán próbáltam kibontakozni Sasuke öleléséből, de nem engedett. 
- Végre - sóhajtotta, aztán úgy fúrta magát a vállamba, mint egy elgyötört kisgyerek. 
- Nem tesz jót a hírnevemnek, hogy a suliban zaklatom a fiúkat, szóval jobb lenne, ha sürgősen elengednél, mert egyre többen gyűltek körénk - motyogtam.
- Nem érdekel¸egyébként téged se szokott, hogy mit gondolnak rólad mások. Örülök, hogy végre megint a régi vagy.
- A régi?