Ahogy becsukódott Naruto mögött az ajtó, futásnak eredt. Szőke tincseibe vígan kapott bele a szél ígéretes pillanatnak ígérkezik, hogy beszéljen Hinatával. Még ha nem is biztos benne százszázalékosan, de egy próbát megér az egész. Új élet, új érzések, ezekért bármit meg tett volna. Egy csöpp esély a boldogságra, csak szította benne a tüzet. Lelkesedését semmi sem rombolhatta le. Most biztos nem.

Hirtelen vett egy éles kanyart, amitől egy pillanatra kicsúszott a lábai alól, a talaj, de hamar visszanyerte az egyensúlyát, és folytatta útját a Hyuuga rezidenciája felé, amit már messziről fel lehetett ismerni. Úgy, mint az Uchiha család által birtokolt épület, ez is hatalmas és kiemelkedő volt a többihez képest, ami a faluban volt. Persze az épület nagyságával sem a klán erejét próbálták fitogtatni, de valamivel még is jelképezni kellett a Hokage iránti hűségüket és a klán vérvonal képességét is, még ha a belső viszonyok nem is voltak a legjobbak.

Naruto lihegve torpant meg a hatalmas kőfallal körül vett épület előtt, amiket néhol vasrácsok szegélyezte, hogy biztonságosabb menedéket nyújtson az ott élőknek. A háború után nem sokan maradtak, még sem akarták elhagyni otthonukat. Mikor sikerült csillapítania a futás miatt hevesen verdeső szívét, belökte a kaput, majd meg sem állva, hogy becsukja, egyenesen a bejárathoz sétált. Határozott léptekkel tette meg azt a pár métert, még a lépcsőket elérve sem bizonytalanodott el. Még az idegesség legkisebb jelét sem mutatta. Megigazgatta ruháját, beletúrt szétálló tincseibe, letörölte homlokáról az izzadság cseppeket, közben elnyomva az izgatottságát bekopogott az ajtón.

Percekig szobrozott a verandán ácsorogva abban reménykedve, hogy itthon találja a keresett lányt, akivel annyira szeretett volna beszélni. Remélte semmi probléma nem akad, miközben elmondja neki az álláspontját. Szerelmesnek nem nevezte magát, hisz annyira még nem ismerte Hinatát, hogy így érezzen iránta. Alig tudott róla valamit, még is fojtogatta a kíváncsiság az elé váró jövő miatt, amit talán megoszthat vele.

Már kezdte volna feladni, mikor a zár kattant az ajtó pedig résnyire kitárult. Az illető percekig habozott, hogy kikukucskáljon-e vagy sem, végül megadva magát kidugta rajta a fejét. Naruto meglepve mérte végig a hosszú barna hajú lányt, akinek halovány lila szemei csodálkozva nyíltak ki, mikor rá pillantott. Rég volt utoljára, hogy bármelyik Hyuugával találkozott volna, mióta vége a háborúnak nem igazán mozdultak ki otthonról. Rengeteg családtagot elveszítettek, nem lehetett könnyű nekik, és ezt számításba véve Tsunade nem is igazán zaklatta őket küldetésekkel.

Uzumaki Naruto még is mit keres itt? A falu hőse, mit akarhat tőlük? – futott végig a lány fején.

Végül leplezve csodálkozását kihúzta magát, válláról lesöpörte a kiálló, kósza tincseket, majd megköszörülve a torkát megszólalt.

• Naruto mit keresel itt? – próbálta elnyomni kíváncsi lelkesedését, amit a fiú jelenléte váltott ki belőle. Sok rajongót szerzett miután legyőzte Madarát és Obitot, akik közé a lány is tartozott.
• Hanabi? – nyögte hirtelen a rókafiú, mikor tudatosult benne ki is áll előtte. Sokat változott a lány, magasabb lett, és nőiesebb, főleg bizonyos testrészein. Arcvonásain is látszódott, hogy szinte kész nő lett belőle, és mindez valószínűleg előnyére is válhatott.  – Hinatát keresem – egy pillanatra meg is feledkezett arról, miért is van itt, nem találta a megfelelő szavakat, mit is mondjon neki.
• Hinatát? – meglepte, hogy miért pont őt.

Bár, ahogy szeretett nővérét ismerte, majd ki fog csattani a boldogságtól, ami nagy valószínűséggel ájulással fog járni. Lelkileg már felkészítette magát, az elkövetkezendő pár órára. Felsóhajtott, majd megtörve a csöndet folytatta.

• Várj egy pillanatot, mindjárt előkerítem – egy bíztató mosolyt eresztett meg neki, majd behajtva az ajtót, eltűnt a vastag deszka mögött, magára hagyva a fiút.

*

Hinata mit sem sejtve különös látogatójukról a konyhában sündörögve épp süti készítéssel foglalkozott. Az igazat megvallva régen sose engedték be ide, mivel ő a főház tagja, neki nem kell ilyen dolgokkal foglakozni, de a háború véget érte óta, viszont, amennyi időt csak tud, itt tölt. Hisz egy nőnek muszáj tudnia főzni, valahogy el kell majd látnia a családját a későbbiekben.

Erre a gondolatra egy pici mosoly kúszott fel ajkaira. Vidáman fogta meg a tepsit, majd kinyitva a sütőt berakta oda a frissen elkészített kakaós csigákat. A sütéssel most próbálkozott először, remélte, hogy nem rontott el semmit, hisz recept alapján csinált mindent. Mikor berakta, becsukta az ajtaját, majd elfordítva rajta a gombot, óvatosan helyet foglalt a széken. Onnan nézte az átlátszó üvegen keresztül a finom csigákat, ahogy a tűz melegétől megbarnulnak.

Halk léptek zökkentették ki a gondolataiból, egyből oda kapta fejét. Az ajtóban Hanabi jelent meg sejtelemes mosollyal az arcán. Meg sem állva a nővéréhez sétált majd megragadva a kezét némán felhúzta a székről. Aztán a háta mögé sündörögve kikötötte a kötényt, azt átemelve a fején a konyhapultra dobta. Hinata szóhoz se tudott jutni a meglepettségtől, de nem is kellett, mert húga megelőzte. 

• Vendéged jött, így jobb, ha csinosan mész ki, és nem lisztesen – magyarázta el neki rövid a szituációt, majd újból megragadva a karját, el kezdte maga után húzni a zavart lányt.
• Vendégem? Még is ki keresne ilyenkor? – nem tudta mire válni a testvére fura viselkedését.

Azt meg legfőképp, hogy még is ki jönne el egészen idáig, hogy vele beszéljen? Ha csak nem Inoról van szó, és a hülye terveiről, amivel mostanában zaklatta. Kész az a lány.

• Majd meglátod – vetett rá egy pillantást Hanabi, majd visszafordulva a folyosó felé, továbbra is maga után vonszolta őt.

Hinata sose volt az a tipikus, hű de erős személyiség, így inkább nem állt le vitatkozni vele. Hisz úgy is veszített volna ellene, mint általában lenni szokott. Idegesen tűrt egy tincset a füle mögé, valahogy sejtése sem volt róla még kis ki lehet az a titokzatos látogató, akit Hanabi ennyire titkol előle. Valaki olyannak kell lennie, akire biztos nem számít, aki esetleg fontos is lehet neki. De akárhogy törte a fejét nem jött rá, ki lehet az.

Ahogy végig haladtak a halovány fényben úszó folyosón, egyre izgatottabb lett belül. Kíváncsi volt, hogy ki a titokzatos látogatója. És ha minden jól megy, talán még a friss kakaós csigákkal is meg tudná kínálni, hisz fontos a vendégszeretet. Elkuncogta magát, mire Hanabi zavartan kapta rá a tekintetét. Megnyugtatta nővére mosolygós arca, de tudta, hogy percek múlva már nem ilyen lesz.

Mikor kiértek a nappaliba Hinata zavartan nézett körbe, de rajtuk kívül senkit sem látott ott. Pedig Hanabi sem a füllentésről volt híres. A lány elengedte a karját, majd néhány lépéssel előrébb ment, aztán megtorpant.

• Kint várakozik az ajtó előtt – bökött a fejével a vastag deszkalapra – beengeded vagy hívjam be én?

Az idősebb Hyuuga lány zavartan pislogott testvére felé, aki várakozó pillantásokkal méregette. Valószínűleg arra várt, hogy végre elinduljon, de valami meggátolta ebben. Nem tudta mire számítson, még is ki várakozik rá oda kint. De az is lehet, hogy ezzel az egésszel csak meg akarja viccelni, hogy kicsit kizökkentse a monoton hétköznapokból, valahogy ez sokkal ésszerűbbnek tűnt ebben a pillanatban. Végül erőt véve magán lassan, félénk léptekkel, bizonytalan gondolatokkal elindult, hogy ajtót nyisson az így is megvárakoztatott látogatójának, már ha tényleg áll kint valaki.

Mikor elérte vett egy mély levegőt és az ujjait a kilincs köré fonta. Tétovázott, nem merte lenyomni. Hanabi mögötte, alig pár méterrel megköszörülte a torkát jelezve, hogy siethetne végre. Hinata nagyot nyelve, idegességét leküzdve lenyomta és kitárta az ajtót.

Köpni, nyelni nem tudott az előtte toporgó lovagja láttán, aki egy félszeg mosoly keretében mérte végig tetőtől talpig. A lány pupillája kitágult, szívverése felgyorsult, levegő után kapkodott, még is úgy érezte menten megfullad. Vetett egy gyors pillantást húga felé, aki már a fulladás határán állt a nevetés miatt, majd újból a fiúra nézett, akinek fura csillogás jelent meg kék íriszeiben.

Ez neme lehet igaz. Ő nem lehet itt – ismételte magában – csak egy rossz tréfa, egy klón.

• Szia Hinata – épp hogy csak kimondta, a lány pulzusa az egekbe szökött. A Hyuuga lány szint beleszédült az Uzumaki lágy, meleg, bársonyos hangjába, ahogy a nevén szólította. Bele borzongott azokba a gyönyörű, szinte már világító kék szemekbe, amik csak őt fixírozták.

Túl sok volt ez neki. Naruto tényleg itt volt, és őt kereste, csak és kizárólag hozzá jött. Nem Sasukét, nem Sakurát, ha nem őt Hyuuga Hinatát. Akárhányszor lepörgette ezt a fejében, csak vörösebb és vörösebb lett tőle. Lábai remegtek, az idegesség csak fokozódott.

• Na-naruto-kun – nyögte vékony, szinte már cincogásnak tűnő hangján, majd engedve az érzéseinek hagyta, hogy elnyelje a sötétség.

Naruto ijedten kapott a lány karjai után, mikor látta, hogy nem bírja sokáig. Szorosan magához húzta mielőtt még földet érhetett volna, és megüthette volna magát. Hanabi gyorsan kapcsolva a fiúhoz rohant, majd jobban kitárva az ajtót betessékelte rajta karjaiban a nővérével. Aztán a fotelhez invitálta, ahol óvatosan az ágyra fektette az ájult lányt. Az ifjabb Hyuuga összeszedve magát a konyhába rohant, hogy egy tál hideg vizet és egy rongyot hozzon borogatás képen. Hinatának minden ájulás után felszökik a láza, így szinte már természetesnek tűnt, hogy egy üveg vízzel közlekedjenek mellette, hogy soha senki nem tudta volna megmondani pontosan, hogy mikor üti ki magát. Viszont eddig hiába próbáltak ki bármilyen technikát, amivel enyhíthetnének a lázán és az ájuláson, de semmi olyat nem találtak, amivel megoldották volna a problémát. Még Tsunade segítségét is igénybe vették, de ő se tudott mit tenni ellen. Csak annyit tudott mondani, hogy majd kinövi egyszer.

Naruto aggódva telepedett le mellé. Azt hitte eléggé felkészítette magát erre, hogy így fog rá reagálni, de úgy tűnik nem. Pedig még nem is mondott neki semmi olyat, amivel ténylegesen is kiüthette volna magát. Vajon mit fog reagálni, mikor felébred? Örülni fog, netán haragudni, amiért eddig nem foglalkozott vele? Esetleg elküldi?

Most már kezdett rajta úrrá lenni a félelem, hogy ez az egész nem úgy fog elsülni, ahogyan azt eredetileg tervezte. Óvatosan eltűrt egy kósza tincset az arcából, így könnyebben szemügyre tudta venni. Elmosolyodott. Teljesen más volt, mint Sakura. Világos bőr, kipirult arc, rózsaszín telt ajkak és a halovány lila színű íriszek, amik most csukva voltak. Szinte mind összhangban volt egymással, az arca tökéletes volt, amit kihangsúlyozott a sötétkék hajszíne.

• Olyan, mint egy tündér – suttogta csak úgy magának. Egyedül a lekerekített füle volt az, ami jelezte, hogy még az emberek közé tartozik – nem is. Inkább…
• Mint egy angyal? – fejezte be a mondatát Hanabi, majd nővére mellé telepedve a fiú kezébe nyomta a vízzel teli edényt és a rongyot.
• Igen – dadogta zavarában. A szájából vette ki a szót – ezzel mit…
• Áztasd bele a vízbe, majd csavard ki belőle, és tedd a homlokára. Még is csak úgy helyes, ha az a személy gondoskodik róla, akit úgy szeret, nem? – rámosolygott a rókafiúra, akinek az arca egyből pipacspirossá vált, majd egy kisebb biccentéssel, neki állt megcsinálni, amit Hanabi mondott neki.

*

A Hokage irodájának ajtaja hangos csattanással tárult ki. Tsunade és Shizune is kérdő pillantásokkal méregette az ideges lányt, akinek tekintete szinte lyukat égetett a falban. Hirtelen megtorpant a szoba közepén, ami megint olyan volt, mint a baleset előtt. Ahogy megállt hosszú, fehér haja, ami lófarokba volt fogva meglibbent a háta mögött. Tsunade intett Shizunének, hogy távozhat, de a nő meg se mozdult. Idegesen méregette az újonnan érkezett jövevényt. Nem ismerte, de már látta itt párszor. Az a hideg kék tekintet, amivel a Hokagét bámulta nagyon nem tetszett neki, aggódott.

• Shizune, távozhat – erősített meg szavaival is, az előbbi jelzését.

A nő még egy utolsó pillantást vetett a lányra, majd biccentve a főnök asszonynak, szó nélkül elhagyta az irodát. Az ajtócsukódás után, újra néma csend telepedett rájuk.

• Chie, mit keresel itt? – Tsunade keményen állta a lány pillantásait. Napok óta nem jelentett neki, többször is látta erre lófrálni, még sem kereste meg őt. Valószínűleg rájött…
• Szándékosan csinálta, igaz? Tudta, hogy idáig fajulnak, majd a dolgok – mikor a Hokage nem válaszolt a kérdésére, előkapta az övtáskájából a kunai kését, majd az asztalra ugorva a torkának szegezte – nem érdekel, hogy maga Hokage, és ez szabályellenes. De, hogy egy védtelen lány érzéseivel szórakozzon, azt nem fogom engedni.

A nő elmosolyodott. Tudta, hogy megkedvelte őt anélkül, hogy felkészült volna rá. És talán emiatt is választotta őt. Mert a kemény külső miatt, belül még mindig csak egy kislány, aki szeretetre, barátokra vágyik.

• Te mit tettél volna a helyemben? Úgy szeretem, mintha a saját lányom lenne. Nem ülhettem tétlenül, muszáj volt valamit tennem – nem ijedt meg Chiétől, még ha egy képzett anbu harcos is volt. Ha menekülőre fogná, egy ilyen elérzékenyült kis fruska miatt, akkor nem is érdemelné ki a Hokage címet.
• Miért hazudott neki? Miért nem mondta el neki az igazságot?

Kék szemeit könnyek lepték el. Nem tudta megakadályozni, hogy fájdalom érje, csődöt mondott, megint.

• Néha jobb egyes dolgokat titokban tartani. De ezt idővel te is megtanulod – azzal megfogta a lány kezét, majd óvatosan eltolta magától. Chie már küszködött a sírással, de próbálta magát keménynek mutatni – a te dolgod a megfigyelés, a többit bízd rájuk. Maguknak kell megoldaniuk te már így sokat tettél – megpaskolta a fejét, aztán helyet foglalt.
• De… - nem tudta folytatni, mert a Hokage közbeszólt.
• Menny. Ha történik valami, akkor szeretném, ha jelentenél – a lány egy bólintással válaszolt, majd lassan hátrálva elhagyta az irodát.

*

Hinata lassan ébredezni kezdett. Mikor először kinyitotta szemeit csak homályos foltokat látott. Másodszorra, mikor megdörzsölte a kezével Hanabit vélte felfedezni. Harmadszorra Naruto alakjai is kirajzolódott, ahogy oldalra fordította a fejét. Ettől hamar észhez tért. Idegesen hevesen dobogó szívvel ült fel és nézett hol a húgára, hol pedig szerelmére. Még is mi történt?

• Elájultál – válaszolta Hanabi a ki nem mondott kérdésre, majd óvatosan levette a homlokáról a vizes rongyot – azt hiszem, megyek. Ha kell, valami szóljatok – azzal megragadva a tálat, belerakta a borogatásnak valót, majd elindult. Mielőtt eltűnt volna a folyosón, még egyszer hátra fordult és nővérére kacsintott, aki fülig pirult
• Minden rendben? Megint olyan piros vagy – Naruto közelebb húzódott hozzá, kezét a rongy helyére csúsztatta.

Hinata megszólalni sem tudott. Ha beszélnie kellett volna, akkor is csak dadogni vagy nyögdécselni lett volna képes. És a zavarára a közelségén és a meleg kezén kívül az a jól ismert férfias illat is rá tett egy lapáttal, ami körül lengte az Uzumakit. Mivel beszélni tényleg képtelen lett volna, némán biccentett hercegének.

• Aggasztóan meleg a homlokod – összehúzta a szemöldökét, közben valami jó megoldáson agyalt. Ha a lány megint kiüti magát, nem tud majd vele beszélni. Valamivel muszáj ébren tartania.
• Jó-jól vagyok – nagyot nyelt, próbálta csillapítani hevesen verdeső szívét.
• Rendben – nem akarta feleslegesen nyaggatni, még a végén megerőlteti magát. Így is aggódott miatta, amiért ennyire zavarba hozta.

Hosszú csend telepedett rájuk. Naruto próbálta összeszedni a gondolatait, miként is kezdjen neki a vallomásának. Ezelőtt még sosem csinált ilyesmit. Sakura kezdetektől fogva tudta, hogyan tekint rá. Ráadásul az idegesség is rátett egy lapáttal, ami a lányon is érezhető volt. Ha valaki látta volna így őket, tuti arcon röhögik, amiért így feszengnek egymás mellett. Bár sosem voltak bizalmas kapcsolatban, ez a beszélgetés pedig elég kínos lesz mindkettőjüknek. De előbb vagy utóbb úgy is meg kellett volna tenniük, és inkább előbb, hogy egyikük lelkét se nyomja bűntudat. Na meg elkésni se szeretett volna vele, nem akarta, hogy mások is megkörnyékezzék. Ettől a gondolattól elég erőt vett magán, majd felé fordult. Épp nyitotta volna a száját, mikor a lány megelőzte.

• Mi-miért jöttél Naruto-kun? – hangja vékony volt, arca még mindig piros, haja pedig palástként borult a hátára.
• Beszélni szerettem volna veled, csak nem tudom, hogyan kezdjek neki – idegesen felnevetett, pedig tudta, hogy egyikük helyzetén se javít vele – Sakura-chan említette, hogy…

Nem igazán tudta, hogy hogyan is kellene megfogalmaznia, de ha azt vesszük, minek kerteljen? Csak elhúzza vele az egészet, nem lesz tőle jobb. Nyelt egy nagyot.

• Mit? – Hinata óvatosan felé sandított. Életében nem lepődött meg, mint akkor, mikor Naruto fülig pirult arcára nézett. Zavarba jött volna tőle?
• Azt, hogy szeretsz – itt vett egy mély levegőt, majd kifújta. Végre megtette, kimondta.

A Hyuuga lány arca vörössé vált. Sakura beszélt vele, tudja, mit érez iránta, még is itt van. Vajon mit akar belőle kihozni? És miért jött ettől ennyire zavarba? Talán… Megrázta a fejét, nem akart a legrosszabbra gondolni.

• Halihó, remélem nem zavarok – nevette el magát Hanabi, mire mindketten felé fordultak. Gondoltam hozok egy kis harapnivalót. – mutatta fel a tálcát, rajta egy tál kakaós csigával, meg két pohár narancs lével.

Hinata megkönnyebbült húgát látva, legalább egy kicsit megnyugodhatott. Így is elég kínosan érezte magát, hogy erről beszél Narutoval, nem akarja ráerőltetni magát. És rettegett az elutasítástól is. Talán lelkileg még nem készült fel erre a beszélgetésre.

• Köszönjük – nyögte Naruto.
• Akinek meg kellene köszönnöd az a nővérkém – Hinata megrázta a fejét, ne mondjon többet – hisz ő csinálta.

Még vörösebb lett, főleg mikor Naruto csodálkozva emelte rá a tekintetét. Még sem kellett volna neki állni, sütögetni.

• Tényleg? - ajkaira mosoly kúszott, majd a tálcán lévő sütemények egyikéért nyúlt. Pár másodpercig elnézegette, majd beleharapott a frissen sült csigába. – ez finom – csillantak fel a szemei, már nem is feszengett annyira.
• Ö-örülök – zavartan hajtotta le a fejét, magában ujjongott, amiért nem rontotta el.
• Akkor én megyek is – Hanabi felegyenesedett, majd gyanúsan mosolyogva ott hagyta őket, megint. Hinatának volt egy olyan érzése, hogy tudja, miről van szó. Az is lehet, hogy hallgatózott is, ki tudja…
• Ez isteni – nyögte két falat között, majd egy másikért nyúlt, hogy azt is betolja. Nem bírt vele betelni. Tényleg Hinata a megfelelő lány számára, ebben már biztos volt. – te nem eszel? – zavartan pislogott rá kék szemeivel, mire a lány kinyújtva karját elvett egyet. Meg kellett hagyni, tényleg jól sikerült.

Míg eleszegették a csigákat, egyikük sem szólalt meg. Naruto próbálta rendbe tenni a gondolatait, de a sütik valahogy nem hagyták, megzavarták agyi működését, már ha volt neki egyáltalán bármi is, amivel gondolkodni tudott. Hinata meg remélte, hogy nem kell túl sokáig ezen bíbelődniük, félt arra, ami rá várt. Ez a beszélgetés nem jelentett túl sok jót ránézve. Ha meg elkezd reménykedni, attól meg csak rosszabb lesz a helyzete. Inkább kivárja, mi fog ki sülni belőle.

• Tudod, Sakura-channak igaza volt. Nagyszerű lány vagy – rávigyorgott, amitől teljesen piros lett az arca. Ez már a tízedik alaklom lehetett, hogy zavarba jött tőle, az elmúlt fél órában. Lesütötte a szemét, kezét a mellkasára szorította. – és aranyos is – Naruto tudta, hogy ezzel még szótlanabbá teszi a lányt, de nem zavartatta magát.

A-aranyos? Naruto tényleg azt mondta, hogy aranyos lenne? Ez nem a valóság igaz? Tuti csak álmodja, hisz ő már szeret valakit, pontosabban Sakura-chant. Miért figyelne fel hirtelen egy olyan lányra, mint ő? Nincs benne semmi különleges, bármi, ami miatt viszonozhatná az ő kicsiny szerelmét.

• És Sa-sakurával mi van? – nagyot nyelt idegességében. Nem akart tapintatlan lenni, vele biztosan nem – hiszen te őt… - vett egy mély levegőt, majd lassan kiengedte – szereted.
• Szeretem, mert a legjobb barátom, de – Hinta egyből felkapta rá a fejét. Legjobb barát? – tudod, azt hiszem, nekem valaki másra lenne szükségem. Ő sosem tekintene úgy rám, neki ott van Sasuke. – keserű mosolyt terült szét ajakin, még mindig nem emésztette meg teljesen.
• Sa-sajnálom – kért hirtelen bocsánatot a lány, mire Naruto elnevette magát. – nem akartalak megbántani…
• Nem bántottál meg – óvatosan megpaskolta a lány fejét, ami még mindig olyan piros volt, mint a paradicsom – zavarba hozlak?
• Ennyire lát-látszik?  - kérdezte a földet fixírozva, miközben ujjaival malmozott.
• Eléggé – újabb nevetés szakadt fel a torkából – Hinata-chan, két napja szinte semmit sem alszok, folyton azon jár az agyam, mit kellene tennem, és azt hiszem, szeretném veled megpróbálni.

Hinata arca vörösebb már nem is lehetett volna. Homloka tüzelt, pupillái kitágultak, levegő után kapkodott, miután sikerült befogadnia a hallottakat. Az idegesség gyenge fogalom volt arra, amit akkor érzett. Álom. Még mindig álmodik. Naruto sose viselkedne így vele, sose mondana neki ilyeneket.

• Hé, nyugi – közelebb húzódott hozzá, nem bírt nem mosolyogni a lány reakciója láttán. Hihetetlenül aranyos volt.
• Én… csak… izé… - semmit se tudott kimondani rendesen, hangja remegett. Még mindig az előbbi vallomás hatása alatt állt.
• Kérlek, ne ájulj el. Tudni szeretném a véleményed, hallani akarom a hangod.

Hinata vett egy mély levegőt. Beszív, ki fúj. Beszív, ki fúj. Percekig ismételgette magában, majd mikor már elég erőt érzett magában, a fiúra sandított. Az Uzumaki tekintete ellágyult, ahol szemük találkozott, mosolygott, olyan nyugodtnak tűnt vele ellentétben. 

• Komolyan gondolod? – suttogta. – én tudok várni – a szoknyája végét szorongatta zavarában. Még mindig nem hitte el, hogy ez a valóság. – bármeddig…
• Nem szükséges – rázta meg szórakozottan a fejét, amitől szőke tincsei ide-oda libegtek a levegőben – már döntöttem, és tudom, hogy helyesen.

A kezét óvatosan a lányéra csúsztatta, meg akarta nyugtatni. Ez a valóság, és már nem kell félnie a magánytól, az elutasítástól. Igyekezni fog, hogy minél hamarabb megszeresse. Bár ha a továbbiakban is így fog rá reagálni, talán nem is lesz nehéz. Nagyon aranyos volt kipirult arcától, a zavartságtól, ami folyton körülvette, és attól a pici mosolytól a szája szegletében.

• Szeretném hallani – szólalt meg hirtelen, majd közelebb húzta magához. Térdük összeért, a kezét szorongatta közben.
• Én – várt. Várt, de még maga sem tudta mire. A hercege hallani szeretné, ez természetes. Csak egy szó, ennyi az egész. Néhány betűből áll, nem a világ vége, ha kimondja. – szeretlek.

Naruto szó nélkül a karjaiba vonta, majd a derekát átölelve a füléhez hajolt. Percekig nem szólt semmit, leheletével csiklandozta a lány bőrét, amitől megborzongott.

•  Ígérem, igyekezni fogok, hogy minél hamarabb viszonozhassam mindezt.

Hinata szemei könnyekkel teltek meg, majd a fiú mellkasába temette az arcát. Sírt. Mert boldog volt. Végre elérte őt. Azt a személyt, aki miatt az életét is eldobta volna, akiről sose hitte, hogy valaha viszonzást kap. Óvatosan elhúzódott tőle, közben szemeit törölgette. Nem akart sírni, még sem tudta visszafojtani az örömkönnyeket.

• Köszönöm – suttogta.
• Akinek hálásnak kell lennie az én, vagyok – vigyorgott, majd mit sem törődve a kis leskelődővel, aki mindezt végig nézte a háttérbe, újból a karjaiba vonta újdonsült barátnőjét, és egy puszit nyomva a feje búbjára hosszasan beszélni kezdett az előttük álló jövőről.

*

Sakura ijedten ült fel, mikor megcsörrent a telefonja. Az éjjeli szekrényen lévő zenélő dobozkáért nyúlt, majd megnyomva a gombot a füléhez emelte. Mikor meghallotta Naruto lelkes hangját elnevette magát. Szóval jól sikerült a találkája. Még megszólalni sem volt ideje, hisz a fiú megállás nélkül mesélte neki mi mindent történt a Hyuuga rezidencián. Boldog volt, amiért neki sikerült megtalálnia a régen várt, felhőtlen örömöt, amit a szerelem nyújthat neki.

Sasuke kíváncsian vizslatta a mosolygós lányt, tetszett neki, hogy ilyen boldognak látja. Egy szót sem szólt egész idő alatt, csak nevetett, vagy épp némán bólintott. A túl oldalon lévő személy jó sokat beszélhetett, ha Sakurát nem hagyta megmukkanni. Talán tíz perc telhetett el így, anélkül, hogy bármit is szólt volna, aztán megemlítve Naruto nevét, már minden világos volt számára. Jól sikerült a Hinatás dolog, amit a lány mesélt neki, míg valami unalmas film ment a tv-ben. 

Miután lerakta a telefont megkönnyebbülten sóhajtott fel, közben visszamászott Kuro mellé, aki igen kíváncsian várta, hogy beszámoljon a hallottakról. Elnevette magát, majd magához húzva a kis barátját egy puszit nyomott a feje tetejére. 

• Összejött neki – mosolygott továbbra is.

Sasukét megkönnyebbülés fogta el. Egyel kevesebb rajongója akadt Saskurának, ami számára csak jót jelentett. Eggyel kevesebb gondot kellett megoldania. Így legalább nem veszélyezteti a tudat, hogy meg kell vernie Narutot, ha túl közel merészkedne hozzá.

A gondolataikból egy halk nyávogás zökkentette ki őket. Mindketten odakapták a fejüket. Mao jelent meg elgyötört arccal az ablakban, mire Sakura azonnal felpattant és a segítségére sietett. Pont jókor érkezett, mert a fehér szőrgombolyag épp akkor szédült meg és elveszítve egyensúlyát, így gazdája karjaiban végezte. A lány az ágyhoz sietve lefektette, majd alaposabban szemügyre vette. A jobb mancsán egy csúnya seb éktelenkedett, mintha valaki átszúrt volna rajta valamit. Azonnal berohant a fürdőszobába, majd előkerítve az elsősegélynyújtó dobozták, ki vette belőle a fertőtlenítő szert és a gézt. Miután visszament óvatosan kitisztította a sebet, majd bekötözte neki. Felemelve az ágyról a párnára fektette, majd a takaróval gondosan beterítette. Ki volt merülve, így hamar elnyomta az álom.

• Még is ki az a szörnyeteg, aki képes bántani egy ártatlan cicát – nyögte dühösen, majd megkerülve az ágyat, befészkelte magát Sasuke mellé. – jó éjt – suttogta, aztán leoltva a lámpát ő is mély álomba zuhant.

Sasuke aggódva Mao felé sandított, aki halkan szuszogott mellette. Volt valami gyanús ebben az egészben, valami, ami nem hagyta nyugodni. A seb csúnya volt, már amennyit látott belőle, valakivel harcolt. És azt biztosan tudta, hogy ember volt az illető.

Súgó 6 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2013.08.02. 08:52 Saku Szia! Ó semmi baj. Nekem mindegy mikor írsz kritikát, bármikor képes vagyok örülni neki, és hálás is vagyok, amiért véleményezed :D Hát próbáltam valami romnatikus hangulatot teremteni, hogy ne csak az legyen, hogy Naruto beállít és egyből rákérdez, hogy "leszel  a barátnőm?". Meg is volt vele a bajom, meg többször is bekönnyerztem a meghatottságtól *elég érzékeny vagyok* miközben írtam szóval a kínlódás megvolt, hogy hogyan kéne kialakítanom ezt a részt. :D Hát igen a Mao-s dolog az csak úgy jött, hirtelen meggondolásból, meg ha már  avégén vagyunk akkor had legyen benne némi csavar is, így az utoldó fejezetekben .D Hát hogy végül sakura miként is fogja fogadni, hogy egyik kedvence se az akinek hitte őket, meglepi. Lesz bonyodalom az biztos, és hogy Sasuke miként fog visszaváltozni, az is titok. :) Nagyon örülök, hogy elnyerte tetszésedet, sietek ahogy tudok :) Köszönöm, amiért írtál, minden szó jólesett :D

2013.08.01. 23:26 Ildi-chan Sziaa!! Na szóval, hol is kezdjem?  Egész nap arra gészültem, hogy megírjam neked a kritikát, csak edzés, a gép sem bűködik, most úgy ahogyan én szeretném, így nem úgy jött össze, ahogyan gondoltam. A lényeg az, hogy most végre megírom. :DD     Nagyon tetszett a fejezet, a hozzá adott cím, és minden más is. Hinata és Naruto annyira, de annyira aranyosak voltak. Naruto valolomása, annyira meghatott, ha nem lenne ilyen erős a szívem tutira nem bírtam volna ki könnyek nélkül. Hinata pedig olyan bátor volt, hogy kimerte mondani "szeretlek", de édes. *w* Szegény Mao, remélem, hamar rendbe jön.  Szóval akkor Mao valójában egy ANBU-s tag, és az igazi neve Chie. Az igazat megvalva, soha nem gondoltam, volna, hogy az a macska egy ANBU-s tag, megleptél..;)  Sakurának nagyon a szívéhez nőt a cicus, mi lesz, ha kiderül ki is ő? Meg arra is kíváncsi vagyok, hogy Sasuke, hogyan fog vissza változni, mert gondolom, nem marad örökre macska..:3  Szerintem nagyon jól összehoztad ezt a történetet, és a végére, most még jobban kíváncsi vagyok, mint vala ha..:D Én csak Gratulálni tudok neked a történethez! Sajnálom, hogy nem sokára befejezed :( De minden jónak jó a vége! :D Soksikert neked, és ihletet a további fejezetekhez!. Nagyon várom afolytatást, és remélem hozod hamar. :) Na és persze én adok neked egy +10 bár szerintem ez annál is jobb volt..:) By:Ildi-chan..*^^*

2013.08.01. 13:53 Saku Szia, Rika! Ez a fejezet inkább a naruhina fanokna kedvezőbb, de neaggódj  atöbbi fejezetben igyekszem sokkal többször szerepeltetni Sasukét, hisz nekem is ő az egyik kedvenc szereplőm. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik, jó hallani :) Olyan 3-4 fejezet van még a végéig. Az pedig meglepi, hogy Sasu mikor változik vissza ^^ Lesz még egy-kettő fontos momenttum a történetben, de nem kell sokáig várni rá :D Köszönöm, hogy olvastad ^^

2013.08.01. 13:46 Rika Szia! Nagyon tetszett ez a fejezet is, bár kicsit hiányoltam belőle Sasukét. A Naruhina rész is aranyos volt, de nekem mindig is Sasuke a favoritom:) Szépen fogalmazol, imádom az egész történetet! Meg szeretném kérdezni, hogy még hány rész van hátra a végkifejletig, illetve, hogy Sasuke mikor fog visszaváltozni? Mert már alig várom Sakura reakcióját, és minden mást:)  Kíváncsian várom a folytatást! Puszi, Rika

2013.08.01. 10:27 Saku Köszönöm szépen, mindez annyira jól esett nekem *o* Kicsit izgultam, hogy milyen kritikát kapok rá, bizonytalan voltam, hogy mindent jól írtam-e le. :) Bocsánat a popcorn miatt, sajnos most nincs itthon, nem tudtam küldeni, de majd megpróbbálok intézkedni ez ügyben xD Hát igen, próbáltam az animéhez ragaszkodni, és úgy megformáli a karakterét. Néha még én is elpirultam miközben írtam, zavarba hoztak a saját gondolataim. Nekem különöskép semmi bajom a Naruhinával, szeretem őket mert olyan kis cukik együtt. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet :) Igen, jól gondoltad. Mao tényleg Chie vagy inkább Chie egyenlő Maoval, és igen ő egy anbu, de majd a későbbeikben több dolog is ki fofg derűlni. Próbáltam izgalmat csempészni az irodai jelentebe, bár az is fürdés közben jött, hogy kéne bele egy ilyen rész is. Sasuke is csak azért kezdett sejteni valamit, mert ő egy igen tapasztalt ninja, könnyen észre vesz dolgokat, nem nehéz átverni. Sakura pedig csak azért nem gondolt bele ilyesmibe, hisz Mao mégis csak "macska", ki gondolná, hogy egyik kedvence se az, akinek valjában hitte. :) Már belekezdtem a kövi részbe, igyekszem a héten hozni. Hogy-hogy fog alakulna az a néhány fejezet, ami hátra van még a történetbeől, majd kiderül. Egyenlőre semmit sem szeretnék lelőni.  de igenis mindezt dícséretnek fogom fel, mert valkahogy mindig olyan őszinte dolgokat tudsz nmekem írni :D Hálás vagyok a bíztatásért, de te is siess a ficceiddel ^^ UI: Nem félek a tojás záportól XDDD

2013.08.01. 10:15 Vanille Véleményt akarsz? Hát rendben, megkapod, Saku! ;D Khöm, szóval,a NaruHina moment annyira tökéletesre sikerült, a kezeim szó szerint remegteg, miközben olvastam. Az egészet láttam, és megint csak aza  nyavajás popcorn hiányzott. Meg kell tanulnom, ha tőled olvasok valamit, akkor kell egy tál popcornt pattogtatnom ;) Annyira tetszett Hinata gyerekes félénksége, és Hanabi kis közreműködése. A kakaós csiga jó ötlet volt, és az a vallomás, komolyanmondom, én is elpirultam közben. Pedig tudod, hogy nem rajongom ezért  apárosért tulságosan, de ez kifejezetten tetszett, elragadott, imádtam! Szóva Mao = Chie, Mao emberke, és ANBUs, ugye jól raktam össze? Nagyon jó volt az a jelenet, amikor Chie Tsunadeval volt az irodában, egyszerűen király volt. Nagyon izgalmas, és szépen kidolgozott. Hát, mikor Sakura leápolta Maot, és Sasuke rájött a dologra, hát nagyon meglepődtem. Úgy néz ki a macska okosabb, mint a kis gazdi. Annyira izgalmas volt a fejezet, a fogalmazás gyönyörű, nekem a NaruHina favourite <3 Olyan cukin írtad le őket!   Váh, remélem, hamar lesz folytatás, ezután hogy ogod alakítania  szálak? Egyszerűen imádtam, ha nem hozod hamarosan a következő részt... én, én esküszöm... ő... megdobállak tojással! igen. ez lesz az!   Na, nehogy megijedj, nem kapsz tojás-záport a nyakadba, de egyszerűen annyira lekötött, hogy komolyan mondom, csak gratulálni tudok, egyszerűen nem jönnek a szavak, letaglózott a fejezet. SZép, érzelmes, kidolgozott munka. megéri elolvasni, külön élvezet. ésnem merd azt mondani, hogy feldicsérlek! ;D