Hinata:

Tsunade már egy hete,hogy vizsgál,de nem talált semmit. Minden normális velem. Mindent elmondott. Elmondta,hogy léteznek a természetfeletti lények…vámpírok,vérfarkasok,lidércek és olyan teremtmények, amikkel álmaimban sem találkoztam. Tsunade áthelyezett egy másik osztályba,ahol csak természetfelettiek vagy olyan diákok vannak ,akik tudnak erről a világról.

• Hinata! – megfordultam a tengelyem körül amikor meghallottam Naruto hangját. Mellette sétált az egyik haverja és Sakura is.
• Sziasztok.
• Na? Mit mondott Tsunade? – érdeklődött Sakura és smaragdzöld szemeivel a lelkembe látott.
• Azt monda,hogy minden rendben van velem és,hogy nem vagyok természetfeletti. Legalábbis nem ismer olyan lényt amilyen én lehetnék…de azért áttett a te osztályodba. – mosolyodtam el. Sakura olyan szorosan ölelt magához,mint még soha és ezt mondta:
• Mindegy,hogy mi vagy. Én akkor is szeretlek és megvédelek mindentől!
• Örülök,hogy ilyen jól el vagytok,de el fogunk késni az óráról. Amúgy a nevem Uchiha Sasuke. – nyújtotta a kezét felém a srác. Fekete haja össze vissza állt. Fekete szemei elcsodálkoztak, ahogy megfogtam a kezét és én is bemutatkoztam. ~Furcsa…ha valakinek a közelébe megyek akkor elcsodálkozik? Most komolyan…mi vagyok,hogy mindig ez a reakciója valakinek? ~

Sasuke:

Őszintén szólva amikor Naruto megemlítette,hogy Hinata közelében kell lennie,mert úgy érzi amikor vele van,hogy újra él…hát. Nem hittem neki. Amikor megérintettem a lány puha törékeny kezét én is éreztem. Én inkább a nap melegére és a szél gyengéd simogatásához tudnám hasonlítani. Ez  a lány szó szerint fénylik. A mosolya olyan…mintha a rég elveszett húgomat látnám újra…amikor még éltünk…ahogy folyton nyaggatott,hogy játsszak vele. Amikor elengedte a kezemet ez az érzés elmúlt. Szerte foszlott. Hinata elmosolyodott,majd megfogta Sakura kezét és elindult.

Hirtelen a húgomat láttam benne…utána nyúltam és amikor rájöttem,hogy ő nem a húgom zavartan vissza húztam a kezemet. Naruto rám nézett és megfogta a vállamat.

• A húgodat láttad…ugye? Most már hiszel nekem?
• Igen. Hihetetlen. Pont olyan mint amilyen ő volt. A neve is. A húgom neve is Hinata volt…a mosolya…a haja a szeme…olyan,mintha ő lenne az…
• De nem ő az. Az lehetetlen! A húgod évezredek óta halott. Sasuke…nem lehet ő. Nyugodj meg.
• Tudom. – hiába mondta Naruto,hogy ő nem a húgom…mégis úgy érzem,hogy hozzám tartozik. Hogy vigyáznom kell rá.

Sakura:

Reggel arra keltem,hogy egy fekete holló nézett az ablakomból. Vérvörös szemei végignéztek rajtam,majd elrepült. Ez nem volt természetes…itt készülődik valami. Ma van vége Hinata vizsgálatának. Nem értem. Bármennyire is azt akarom,hogy Hinata ne legyen a barátom…annyira vonz engem. Nem akarom,hogy baja essen.

Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyamból. Felöltöztem és megfésültem kócos hajamat. Elindultam a nagynéném irodájába és azon gondolkodtam,hogy vajon Hinata természetfeletti-e. Elvileg nagyon jó vadász vagyok és hamar érzékelem ha valaki halandó vagy sem. Viszont ennél a lánynál semmi ilyesmit nem éreztem. Amikor leültem Tsunade irodája elé egy székre megjelent Naruto és az a Sasuke.

• Szia…Sakura…ugye? – Naruto tengerkék szemei izgatottan csillogtak és látszott a fiún,hogy teljesen fel van pörögve. Unottan bólintottam egyet,majd jobbra fordítottam a fejemet. ~Semmi kedvem két vámpír társaságában várakozni Hinatara…egyáltalán mit keresnek itt? ~ Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és Hinata lépett ki rajta. Naruto egyből letámadta szegénykét. Sasuke kezet nyújtott neki és bemutatkoztak egymásnak. Nem nagyon szeretném,hogy Hinata ezzel a kettővel barátkozzon,de ezt neki kell eldöntenie. Hirtelen azt éreztem,hogy egy kéz megszorítja a kezemet és maga után húz. Odakaptam a fejemet és már húztam volna el a kezemet amikor Hinata rám mosolygott. Nem volt szívem elutasítani a kézfogását. Nagyon hosszú ideje már…de most elmosolyodtam. El is felejtettem,hogy milyen érzés boldognak lenni.

Hinata:

A nap hamar eltelt. Az osztálynak bemutatkoztam és azt vártam,hogy „minden kezdet nehéz” alapon nem lesz olyan nagyon érdekes a napom,de tévedtem. Naruto és Sakura folyton a közelemben voltak. Sasuke is az asztalomhoz jött,de meg sem szólalt. Csak ült és bámult. Hallgatta a beszélgetéseinket. Amikor óriásit nevettünk ő csak elmosolyodott a dolgon,míg az egész osztály felénk fordult és olyanokat kérdezgettek,mint: „Ki ez a lány,hogy folyton Narutoval meg Sasukéval van?”

„Ja! Csak ma jött ebbe az osztályba…és az a csendes lány…az a Sakura vagy ki…ő is annyira más ma! Mi van itt? Megjön ez a csaj és minden a feje tetejére áll!”

Igazából megszoktam,hogy ilyeneket mondanak,hiszen az előző sulimban is kiközösítetek csak,mert gazadag a családom. Nagyon örülök annak,hogy itt legalább vannak barátaim. Ebédszünetben lementünk a menzára és találkoztunk Inoval. Elszakadtunk a két fiútól és egy asztalhoz ültünk le.

• Szia! Hogy vagy Ino? –érdeklődtem mosolyogva,majd beleharaptam a sajtos  croissanomba és ránéztem barátnőmre.
• Hát. Furcsa,hogy ilyen hamar átmentél egy másik osztályba…arról nem is beszélve,hogy Sakura is veled van…én meg egyedül maradtam! De! Legalább javítottam matekból!
• Na. Mindennek van előnye. – vonta meg a vállát Sakura.

Inoval nem sokat beszéltünk,mert órára kellett mennünk. Mindenesetre a nap hamar eltelt. Sakura elindult bevásárolni az egyik kis faluba. Nem várt meg,mert csoda ha odaér zárás előtt. Este hamburgerezünk,ezért „megbocsátottam” neki amiért nem várt meg. éppen mentem le a lifttel a földszintre,hogy átmenjek a koleszbe mikor valami sötétet éreztem. Lépteimet felgyorsítottam. Amikor kiértem a suliból nem messze a park kezdete előtt hirtelen minden vörössé vált. A fák,a bokrok,az aszfalt…minden. Futni kezdtem hátha ez csak egy rossz vicc,de nem az volt. Hiába futottam olyan gyorsan amennyire csak tudtam. Egy helyben maradtam. Amikor beláttam,hogy semmi értelme futnom megálltam és körbenéztem. Fekete sűrű folyadék vett körbe. Lassan folyt le a fák törzséről,majd meghallottam egy hangot.

• Gyere velem…drága elveszett gyermekem. – egy nő szomorú piszkos arcát pillantottam meg. Fekete haja csomókba ragadt össze,kék szemeiben őrület csillant fel ahogy meglátott engem.
• E-elnézést,de…én nem tudom,hogy ki maga! – próbálkoztam és mentem volna el,de nem bírtam megmozdulni. A nő középkorbeli szakadt kimonójában felém lebegett (!!!). Hirtelen fekete csúszós indák fogtak le. Orromat vérszag csapta meg. A nő csak pár centiméterre volt tőlem amikor meghallottuk Narutot. A nő eltűnt és olyan volt,mintha ez az egész csak egy rossz álom lett volna.

Naruto:

Sasukéval sétáltunk amikor megpillantottuk Hinatat. Semmire nem reagált hiába köszöntem neki. Csak maga elé bámult. Megráztam a vállát és mint aki a sokkból felébredt ijedten mögém nézett. Megfordultam,de semmit sem láttam.

• Hinata! Mi van veled?
• Ott. – mutatott megint a hátam mögé.
• Mi van ott? –néztem rá furán.
• Mit láttál? – lépett mellénk Sasuke is.
• Egy nő. A középkorból. Istenem…ha ti nem jöttök én a hullaházban végeztem volna!
• De…milyen középkori nő? – nézett rám Naruto.
• Hát…fekete haja volt. Kék szemei voltak. Mocskos és szomorú volt. Azt mondta nekem..idézem: „Gyere velem…drága elveszett gyermekem.”
• Hát ez elég bizarrul hangzik! – nézett rám Naruto.
• Kérdezzük meg Sakura-t. Ő biztos tudni fogja…

***később a lányok szobájában… :

• Szóval ezt mondta neked? – nézett rám komolyan Sakura.
• Igen.
• Na az baj. –nézett az asztalra. Naruto és Sasuke két széken foglaltak helyet az asztalfőn. Én és Sakura egymással szemben ültünk a padon ami a falra volt erősítve.
• Miért? Mi ez?- kérdezte a két fiú egyszerre.
• Háát…Hinata leírása szerint egy másik dimenzióba került. A vörös környezet és a fekete vér…ezek szerint a szellemek birodalmában jártál és valószínűleg egy anyaszellemmel találkoztál.
• Az micsoda?- kérdeztem kíváncsian Sakura-t.
• Az anyaszellemek olyan eltévedt lelkek akik életükben elvesztették gyermeküket. Mindent megtesznek,hogy azt az űrt ,amit a gyerekük elvesztése okozott eltűntessék. Rengeteg élő ember és más lény lelkét tudja elszívni,de soha nem fogja megtalálni a nyugalmat. Az egyetlen megoldás ha élve elégeted. Mivel csak téged választott ki ,ezért kénytelen leszek veled menni mindenhova. Ha újra be akarná szívni a lelkedet akkor majd én megállítom. – mosolyodott el Sakura.
• Ez eddig mind szép és jó de,hogy a fenébe fogsz átmenni a szellemek birodalmába? – nézett Sasuke a lányra.
• Tudod…én sem vagyok halandó…megoldom.
• Tényleg? Pedig a szagod alapján totál embernek hittelek! –jelentette ki Naruto csodálkozva. Mindannyian ránéztünk: - Most mi van? –vonta meg a vállát.
• Talán illatom. – nézett rá Sakura gyilkos pillantással.
• Ja…bocsika. – Naruto kék szemivel bocsánatkérően nézett Sakurára.

Lassan Sasuke és Naruto elbúcsúztak tőlünk és elmentek. Sakura és én nagyot sóhajtottunk,majd elmentünk aludni. A következő három napban semmi nem történt azt leszámítva,hogy az iskolai követelések miatt totál lefáradtunk Sakuval.

• Hinata! Gyere már! Be fog zárni az összes bolt a faluban!
• Megyek,megyek!- sietősen felkaptam a konyhapultról egy kiflit és kiléptem a szobánkból. Bezártam az ajtót és beértem Sakut.
• Hé…nem láttál semmi szokatlant? –kérdezte Saku hirtelen.
• Nem. Miért? Amúgy kérsz? –tartottam a félbe tört kifli egyik részét barátnőm felé. Saku elvette tőlem a pékárut ,majd sétálni kezdtünk lefelé a hegyről. A naplemente narancssárga színvilágot festett szemeink elé.
• Nem tetszik ez nekem. Egyszer csak megjelenik egy anyaszellem és el akarja szívni a lelkedet,de azóta nem jelentkezett. –törte meg a csendet Sakura.
• Igen. Ez valóban furcsa…bár szerintem ez azért van ,mert folyton van valaki a közelemben. Lehet,hogy nem mer támadni? Amúgy lenne egy kérdésem…
• Lehet. Hallgatlak.
• Sasuke… valami olyasmit mondott, amikor négyen otthon a szobánkban voltunk,hogy te vadász vagy.
• Ó… - Sakura maga elé bámult és egy percig néma csöndben sétáltunk le a faluba. Nem messze a bejárattól megpillantottunk egy éjjel-nappalit és oda mentünk be . Vettünk tésztát pékárut ,felvágottat,egy kis túrót meg egy kis csokit. Mire vissza indultunk a koleszbe már szürkület volt odakint. A fák között már a sötétség uralkodott.
• Hinata. Most egy olyan dolgot fogok elmondani neked ,amit még soha senkinek nem mondtam el.
• Nem mondom tovább senkinek.
• Rendben…tudod ez elég necces téma nálam… négy éve,hogy a szüleim és a húgom meghaltak. Éppen jöttünk hazafelé amikor hirtelen fejre állt a kocsink. Csak annyit láttam ,hogy széttépik őket az E-szintűek. Nekem szerencsém volt,mert éppen egy házaspár járt arra és bevittek a kórházba. Az az E-szintűt már elveszett. Csak vért akart. Soha nem felejtem el azt a napot. Aztán Tsunade megtalált engem és kiképzett a természetfeletti ellen. Majd megállapította,hogy mivel annak az E-szintűnek sikerült megharapnia…valahogy más lett a DNS-em és halhatatlanná váltam. A természetfeletti lények képtelenek végezni velem.
• Nagyon sajnálom.
• Nem kell. Ami megtörtént az megtörtént…úgy sem tudunk rajta változtatni. Nem szabad visszanéznünk a múltba. Soha.
• Sakura…Naruto és Sasuke is…vámpírok. Ugye?
• Igen. –hirtelen megálltam és éreztem,hogy ezt most meg kell emésztenem. ~Három hét alatt teljesen más lett az életem. A barátaim mind természetfelettiek…ki tudja,hogy én mi vagyok? Arról nem beszélve,hogy egy szellem, üldöz…mi jöhet még? A Jeti vagy mi?~
• Hinata…minden rendben?
• I-igen,persze. Tudod Sasuke és Naruto mások. Nem kell rájuk haragudnod,csak mert vámpírok. –bukott ki belőlem.
• Lehet,hogy nem tehetnek a családom haláláról,de…képzeld csak el! Mennyi embert gyilkolhattak meg azért,hogy életben maradhassanak? Hinata! Ezek szörnyetegek! Nem emberek! Nem szabad megbízni bennük!
• De …ők nem rosszak. Én érzem. Tudom.
• Hiszek neked,de én nekem akkor is lesznek velük fenntartásaim. – éppen indultunk volna ,amikor újra megéreztem azt a bűzt. A vér szagát. Felfordult a gyomrom…majd megjelent…a nő. Lassan kikerülte Sakura-t közelebb jött hozzám. Ez az egész hirtelen szerte foszlott és megjelent Neji a bátyám. Annyira hiányzott! Hosszú barna haját szokásához híven lófarokba fogta. Világos lila szemeiből szeretet áradt…de nem stimmelt valami.

Sakura:

Éppen beszélgettem Hinataval amikor hirtelen nem reagált. Nem engem nézett hanem a hátam mögött valakit…vagy inkább valamit. Tudtam,hogy nincs itt. Azonnal elővettem egy dobótűt az egyik zsebemből és megvágtam mutatóujjamat. Az ujjamból kiserkent meleg vörös vérem,amivel azonnal felrajzoltam a földre egy kört bele pedig egy háromszöget,majd az erdő széléről felvettem egy kis földet és beleszórtam a háromszög közepébe. Beleálltam és elkezdtem kántálni:

• Szellemek,kik védelmeztek bennünket hívlak titeket. Véremnél fogva kérlek benneteket nyissátok ki a kapukat,s vigyetek engem a szellemek birodalmába! -ebben a pillanatban a felrajzolt kör vörösen kezdett el izzani,majd a föld felemelkedett és körülöttem szállt egy kis ideig,míg zölden felragyogott és egy kaput formált ami ki is nyílt.

És beléptem a szellemek birodalmába…