Az egyetemen az órák rohamosan teltek, odakint pedig hatalmas vihar tombolt. Minden diák sietett haza. Hinata és Sakura az iskola előtt álltak.

- Ha most elindulunk, egy hétig biztosan betegek leszünk – jegyezte meg Sakura egy hatalmas sóhaj kíséretében, majd barátnőjére szegezte tekintetét.

- Akkor most mi lesz? – kérdezte Hinata aggódva.

A vihar nemhogy csitult volna, még erősebben tombolt.

- Szerintem… – kezdett bele a mondandójába Sakura, de valaki a szavába vágott.

- Hinata-chan, Sakura-chan! Sziasztok! – Naruto volt az, aki már messziről köszönt a két lánynak.

- Szia! – A két lány egyszerre üdvözölte a fiút.

- Hinata-chan, hazavigyelek? – Naruto bátorító tekintetet meresztett a lányra. Hinata egy kicsit elpirult, majd Sakurára nézett, aki csak mosolygott a dolgon.

- Nem is tudom, Naruto, nem akarom Sakurát egyedül hagyni – mondta a Hyuuga zavarában.

- Ugyan, Hinata, ne aggódj! Menj csak nyugodtan, én megleszek – felelte elmosolyogva.

Hinata is elmosolyodott, majd Narutóra nézett.

- Rendben van. Ha Sakura nem haragszik érte, akkor mehetünk együtt. Szia, Sakura! Hétfőn találkozunk. – Hinata odasétált barátnőjéhez, megölelte, és súgott valamit a fülébe: - Hálásan köszönöm. – Ezután Narutóhoz ment, aki elő vette az esernyőjét, kinyitotta és a fejük fölé emelte.

- Szia, Sakura-chan. – Naruto elköszönt, átkarolta Hinatát és együtt léptek ki a szakadó esőbe.

Sakura még nézte őket, míg alakjuk el nem tűnt. ”Akkor induljunk, maximum csak megfázok.” – gondolta. Éppen készült volna kilépni az esőbe, mikor valaki megragadta a karját.

- Hazaviszlek. – Sasuke belenézett Sakura szemébe, de a lány hamar megszakította a pillanatot.

- Kösz nem, akkor inkább elázok – vágott vissza Sakura, majd elrántotta a karját, és kilépett a szakadó esőbe.

Sasuke egy percig némán gondolkodott, de aztán a lány után indult. Hamar utolérte a rózsaszínt, és ismét megragadta a lány karját.

- Mit akarsz? – kérdezte a lány flegmán.

Sakura már teljesen át volt ázva, Sasuke levette a pulcsiját, és a lányra tette.

- Mit csinálsz? – Sakura meglepett arccal nézett a fiúra.

- Ha nem engeded, hogy elvigyelek, legalább hadd kísérjelek haza – mondta Sasuke.

A lány csak némán állt és figyelt.

- De, akkor te fogsz megfázni. – Sakura hangjából aggódás hallatszott.

Sasuke hajáról már folyt a víz.

- Ne foglalkozz velem!  – A fiú kérlelhetetlen volt, közben le sem vette a szemét a smaragdos szempárról.

- Eddig sem tettem – felelte Sakura, majd elfordította a fejét.

A srác közelebb lépett hozzá, de úgy, hogy csak pár centi válassza el őket.

- Akkor haza kísérhetlek?

- Mi lesz, nem jössz? – kérdezte a fiútól. Sasuke megeresztett egy halvány mosolyt, majd a lány után indult.

Mikor beérte Sakurát, átkarolta a derekát, és úgy folytatták az utat az esőben egyenest a Haruno házig. Amint odaértek, Sakura le akarta venni a felsőt, de Sasuke megfogta a mellette álló mindkét kezét.

- Megtarthatod.

- Rendben. Akkor hétfőn visszaadom – mondta Sakura, majd felemelte a fejét, így a tekintetük találkozott.

Némán álltak az esőben, miközben egymás tekintetét fürkészték. Sasuke azonban hamar megunta, és az egyik keze a lány derekára vándorolt, míg egy hirtelen mozdulattal magához rántotta, így ajkaik találkoztak.

Sakura nem tudta, hogy mit csináljon, de valamiért nem tudott ellenállni Sasuke ajkainak, ezért visszacsókolt. Sasuke nyelve utat tört Sakura szájába, aki egyik szabad kezével beletűrt a fiú hajába, amitől az még jobban magához szorította a lányt. „Mit csinálok? Ezt nem szabad! Nem hagyhatom, hogy elcsábítson! Tennem kell valamit. De mit? Mit?” – gondolta a lány. Ő tért észhez hamarabb, és ellökte magát a fiútól. Egy gyors köszönömöt mondott, majd amilyen gyorsan csak tudott, beszaladt a házba, és magára zárta az ajtót.

Sasuke mosollyal az arcán állt az esőben, majd tekintetét az égre emelte és hagyta, hogy a vízcseppek mind az arcába essenek. Még pár másodpercet így állt, majd újra a házra nézet „Az enyém vagy.” Gondolta magában, majd visszaindult az iskolába ahol a fekete Ferrari parkolt. Beleült, majd elhajtott haza.

Sakura még csak nem is köszönt otthon. Gyorsan levette a cipőjét, és úgy, ahogy volt, felszaladt a szobájába. Bement a fürdőbe, a kádban megengedte a vizet, tett bele tusfürdőd, levette Sasuke felsőjét és a saját ruháját és rátette őket a szárítóra „Ha megfürödtem, kimosom őket” – gondolta, majd beleült a kádba. Sakura teljesen elmerült a vízben, csak a feje látszott ki belőle. Becsukta a szemét és azon morfondírozott, ami odakint történt az esőben: „Sasuke megcsókolt, és én viszonoztam, mi ütött belém? Ez nem én vagyok. Nem szabad bedőlnöm neki, hiszen ő nem képes szeretni és megmaradni egy lány mellett sem. Soha, de soha nem szerethetek belé! Ez az egy szabály van, amit be kell tartanom.” Sakura – miután megfürdött – magára csavarta a törölközőt, majd visszament a szobájába, és keresett magának valami ruhát. Felvett egy kék toppot és egy szürke rövidnadrágot, és visszament a fürdőbe, hogy kimossa Sasuke felsőjét, valamint saját egyenruháját. Miután a szárítással is végzett, visszament a szobájába, elővett egy bőröndöt, és rátette az ágyára. „Na, akkor miket is vigyek magammal?” – kérdezte magától hangosan. Visszament a szekrényéhez, kiválasztott pár ruhát, amit szeret és kényelmesnek tart egy hétvégi kiruccanáshoz, majd kihúzott egy fiókot, és kiválasztott pár fehérneműt is. Összepakolta a bőröndöt, és a szekrény elé állította. Megnézte az időt: 18:37. „Akkor még van időm, hogy egyek valamit” – mormolta. Felvett egy papucsot, és lesietett a konyhába, ahol a szüleibe botlott.

- Sziasztok! – köszönt a szüleinek, majd a hűtőhöz sétált, kinyitotta és elkezdte szemlélni, hogy mi is található benne.

- Szia! – üdvözölte a két szülő egyszerre. Tsunade odament Sakurához. - Segítsek?

- Nem, köszi. Csak valami egyszerű vacsorát keresek – mondta, majd újra a hűtőre szegezte a tekintetét. - Apropó, holnap mikor indulunk? – kérdezte, miközben kivett a hűtőből egy szendvicset.

- Pontban hatkor, így fél kilencre ott is lehetünk – válaszolta Jiraiya. - A dolgozószobámban leszek. – Választ sem várva kiment a konyhából.

- Összepakoltál már? – Tsunade lányára szegezte a tekintetét.

Sakura az anyja felé fordult, és mivel nem akart teli szájjal beszélni, ezért csak bólintott, hogy igen.

- Ne maradj fent sokáig, mert ha hatkor indulunk, legeslegkésőbb fél hatkor kelned kell. – mondta az anya, majd megeresztet egy mosolyt.

- Nem, nem fogok nyugi – felelte Sakura biztatóan, majd megmosta a kezét. - És ti már mindennel megvagytok? – kérdezett vissza.

- Igen meg, de azért még egyszer átnézem, hogy minden megvan-e. Igaz, hogy csak egy hét vége, de jobb félni, mint megijedni, nem igaz?

- De, pontosan igaz. Mondjuk, én már átnéztem, és nekem mindenem megvan. Na, akkor én megyek is, még csevegek egy kicsit Hinatával, utána meg alszok. Jó éjt! – mondta, majd elindult fel a szobájába.

- Neked is. – kiáltotta lánya után Tsunade, míg ő egy ideig még maradt, és gondolkodott a hétvégéről.

Sakura a szobájában elővette a telefonját, küldött egy e-mailt Hinatának, hogy lépjen fel Facebookra.  Ráült az ágyra, a laptopot az ölébe húzta, bekapcsolta, fellépett a közösségi oldalra, de Hinatán kívül mindenkinek elérhetetlen volt. Hinata már fent volt, rákattintott, majd ráírt:

S: Szia! Na, milyen volt a kíséreted?

H: Szia! Jó volt, még puszit is kaptam.

S: Akkor dúl a szerelem, úgy látom.

H: Mi? Dehogy is! Miről beszélsz? Inkább arról mesélj, hogy jutottál haza. Hatalmas volt a vihar, szerencsére most már elállt.

S: A rövid, vagy a hosszú változatot kéred?

H: A rövidet.

S: Miután te és Naruto elmentetek, én is el akartam indulni, ám valaki visszarántott, és Sasukéval találtam szemben magam. Mondta, hogy hazavinne, de én meg azt mondtam, inkább nem. Akkor elrántottam a kezem, és elindultam, azonban utánam jött. Levette a pulcsiját, és rám adta. Mikor ideértünk, akkor csak némán álltunk, és figyeltük egymás tekintetét, mígnem hirtelen magához rántott, és lesmárolt. Én meg egy gyenge pillanatomban visszacsókoltam.

H: Gyenge pillanat mi? Nem lehet inkább az, hogy beleszerettél?

Sakura nem tudta, hogy ezt most mire vélje, de nem lehet, hogy ő beleszeressen, kizárt dolog.

S: Még, hogy én beleszerettem volna? Ugyan kérlek, ez soha nem történhet meg!

H: Ugyan már Saku! Nem csókolt volna meg, ha nem tetszenél neki, vagy nem érezne irántad valamit.

S: Hát ez az, ő minden lányt megtud, szerezni magának. Miért pont én kellenék neki?

H: Akkor nem tudom. De szerintem ne hagyd magad!

S: Nem is fogom! Most viszont mennem kell, mert reggel korán kelek. Szia, majd még beszélünk, telefonon, úgyis fent leszek.

H: Rendben, szia, és vigyáz magadra.

S: Mint mindig. Szia, jó éjt!

H: Neked is.

Majd mindketten kijelentkeztek.

Sakura odament a bőröndjéhez, és átnézte, hogy mindene megvan-e. Úgy látta, hogy semmit sem felejtett el. Aztán átment a fürdőbe, kivette a ruhákat a szárítóból, majd Sasuke felsőjét betette a bőröndébe. „Most már minden meg van.” – gondolta. Ránézett az órájára, amelyen hét perccel múlt kilenc. „Ideje lenne aludni, korán lesz reggel.” – mondta félhangosan. Lekapcsolta a villanyt, befeküdt az ágyába, még egy kicsit gondolkodott másnapon, aztán lassan elnyomta az álom.

Ez alatt Sasuke szintén a saját szobájában volt, és az ágyában feküdt. „Mi volt az a különös érzés, amikor megcsókoltam? Fura bizsergést éreztem.” – Nem tudta mire vélni, amit érzett. Oldalra fordult, becsukta a szemét és egy bő óra múlva őt is elnyomta az álom.