Nartuto órák óta forgolódott az ágyban, nem tudott aludni. Hiába hunyta le a szemét, egyszerűen képtelen volt átlépni az álmok birodalmába, pedig a szemhéja szívesen fogadta volna az enyhítésnek szánt pihenést. De eddig mind hiába próbálkozott, se hogy sem aludt el. Ezt is leginkább a sajgó testrészeinek köszönhette, amik Tsunade-sama miatt fájtak annyira. Kapott egy-két fülest tőle, miután Sakura kilépett az ajtón, aztán az óta is a fájdalmakkal küszködött. Egy-kettő ütés másnapra lilás zöldeskékes folttá vált, de hála istennek a pólójával meg a nadrágjával el tudta őket takarni, így nem keltett túl nagy feltűnést, mikor végig haladt az utcán.
Érezte, hogy az oldala teljesen elzsibbadt, így megpróbált a hátára feküdni. De azt véletlenül sem vette számításba, hogy pont a háta közepén éktelenkedett egy hatalmas foltocska. Mikor átfordult fájdalmasat nyögött, így inkább átgördült a másik oldalára, és onnan fixírozta a földön szanaszét heverő cuccait. A rend még mindig nem volt az erőssége, pedig egyszer már rávette magát, hogy takarítson ki, de az is kb. öt percig tartott, mert nem talált meg utána semmit, így kénytelen volt újból feltúrni a házat. Aztán már nem is foglalkozott utána a pakolászással, hisz ismerve őt, nem tartott volna túl sokáig.
Ráadásul még Sakurával is beszélni kellett az irodában történtekről. Valahogy úgy érezte, hogy mindezt meg kell neki magyaráznia, nem hagyhatta annyiban. És tuti, hogy az óta is ki van borulva, amiért senki nem szólt neki Sasuke „titokzatos küldetéséről”. Ha az igazat nem is mondja el neki Tsunade fenyegetőzése miatt, amivel még, nagyobb bajt okozna, azért van annyi esze, hogy legalább bocsánatot kér, ezért az egész felfordulásért.
Óvatosan az óra felé sandított. A mutató pont abban a pillanatban érte el a nyolcast. Nagy nehezen kikászálódott az ágyból, majd a földről felkapkodva a ruháit, belebújt. Nem számított neki, hogy gyűrött-e vagy sem, simán fölvette. Épp a pólójánál járt, mikor eszébe jutott, hogy meg beszélhetne a lánnyal egy találkozót telefonon, így nem kellene feleslegesen rohangálnia, és ez sokkal kézen fekvőbb megoldásnak is bizonyult.
Átvonult a konyhába. Meg sem állt a szekrényig, aminek az ajtaját kinyitva, ki vett belőle egy miso rament, amit annyira szeretett. Aztán a konyha pultra helyezve, a mosogatóhoz sétált, ahonnan elővett egy lábast, és vizet engedett vele. Míg feltette forrni, addig átment a szobájába és neki állt megkeresni a telefont. Feltúrta az ágyát, minden szekrénybe belesett, végül az ágy alatt lelte meg. Miközben visszasétált a leveshez, és neki állt tárcsázni a számot. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor kicsöngött. Percekig ácsorgott a konyha közepén, de a lány csak nem vette fel, még második csörgetésre sem.
Talán nincs is otthon – futott végig az agyán, majd egy újabb szám sorozatot beütve, megpróbálkozott a kórházzal, hátha szerencséje lesz, és ott találja. Itt már hála istennek a második pityegés után felvették a kagylót. Egy vékony női hang szólt bele, majd azt mondta neki, hogy tartsa. Azonnal kapcsolja Sakurát.
Naruto csak állt és várt, közben a lábashoz sétált, ahol javában fortyogott a víz. Fél kézzel nagy nehezen kibontotta a zacskót, majd bele szórta a ramen tésztát.
- Igen? – szólt bele a rózsaszín hajú.
- Sakura-chan?
- Mi az Naruto? Éppen dolgozom. Valami nagyon sürgős dologról lehet szó – mondta neki a lány.
- Beszélni szeretnék veled – hadarta el gyorsan.
- Most nem érek rá – sóhajtotta a lány – da ebédszünetben beszélhetünk.
- Délben Ichirakunál? – kérdezte lelkesen a fiú. Bár most nem a randi gondolatától lett ennyire izgatott, hanem a gondolattól, hogy Sakura nem is haragszik rá. Bár nem volt ebben olyan biztos.
- Rendben – motyogta – majd találkozunk.
- Igen – azzal kinyomta a telefont.
*
Sakurát meglepte, hogy Naruto felhívta. Nem számított rá, hogy keresni fogja. Kíváncsi volt, hogy vajon miért. Általában csak akkor kereste, ha segítségre volt szüksége, vagy ha valami hatalmas nagy baromságot csinált. Ami persze a részéről egyáltalán nem volt meglepő.
Miután letette a telefont újból neki állt a betegei kivizsgálásához. Most ők voltak a fontosabbak. De még így sem tudta kiverni a fejéből Narutot. Tényleg érdekelte, hogy még is mit szeretne tőle, ráadásul még ott van a Hinatás ügy is, amibe Ino belerángatta. Csak tudná, hogy neki miért kell benne segédkeznie, ha egyszer Hinatán múlik, hogy összejönnek-e vagy sem Narutoval, bár amilyen félénk a lány, nem sok esélyt látott rá. Többnyire szeretett segíteni másokon, de voltak olyan dolgok, amikből inkább kimaradt volna. Hisz ha a saját baját sem tudja megoldani, akkor hogy segítsen máson?
Nagyot sóhajtott, majd mindegy egyes betege ajtaja előtt az arcára varázsolta a „minden rendben van” nevezetű mosolyát és belépett hozzájuk, hogy megnézze jól vannak-e. Hála istennek egyik betegével sem volt probléma, mindegyiknek javult az utóbbi időben az állapota, amitől még az ő közérzete is jobb volt. Tényleg örült, hogy segíthet nekik a jobb jövő érdekében.
Két óra megállás nélküli kivizsgálások után fáradtan rogyott le a fotelba. Örült, hogy végre ülhet, és nem kell folyamatosan ácsorognia. Igazság szerint semmi megerőltető nem volt a munkájában, de az egyhelyben való ácsorgástól a falra mászott. Főleg ha órákig kellett állnia.
- Itt a teád – sétált hozzá Yuu. Felé nyújtotta a poharat, ami után Sakura úgy kapott, mint egy kiéhezett macska az áldozata után. Nagyokat kortyolt az italból, jól esett neki, hogy kicsit pihenhet végre.
- Jól vagy? - nézett rá a mellette ülő aggódva, mire egyből felé kapta a fejét.
- Ja, majd kicsattanok az egészségtől – nevetett fel Sakura, mire a lány is elmosolyodott – nem, igazából, most szívesen elfogadnék egy ágyat – a szájához emelte a poharat, és egy újabb adagot gördített le a torkán.
- Hát azzal per pillanat nem szolgálhatok – vonta meg a vállát – de ha gondolod menny és pihenj le az egyik üres kórterembe.
- Ó, inkább nem – rázta meg a fejét – ha kiderül, hogy lazsáltam Tsunade hisztizni fog. Az meg nem hiszem, hogy jót tetten az egészségemnek.
Mindketten felnevettek. Tudták nagyon jól, hogy a Hokage mennyire elkötelezett, ha a betegeiről volt szó. De a papírmunkát, még véletlenül sem csinálta volna meg. Az Isten áldja meg ezért.
- Hát igen – sóhajtotta Yuu – vele nem jó újat húzni. Tényleg mi volt az irodában? – kíváncsiskodott.
- Hah. Csak Naruto megint elcseszett valamit – nyögte Sakura, közben a poharat az asztalra tette. – és Sasuke-kun küldetésre ment – az utolsó részt már inkább magának mondta.
Még mindig sajgott miatta a szíve… Pedig remélte, hogy kiheverte már, hogy senki se mond neki semmit, de úgy tűnik még mindig benne volt a szilánk a szívében.
- A szőke fiúról meg a felzselézett hajúról van szó igaz? - kérdezte zavartan Yuu.
Sakura figyelmét egyáltalán nem kerülte el a lány kipirult arca, az ujjtördelés, és a remegés a hangjában. Csak azt nem tudta, hogy még is melyikük váltotta ki belőle ezt.
- Igen, róluk – nyögte érzelemmentesen.
Még mindig elég érzékenyen reagál, ha az Uchiha rajongóira gondol, akikkel különösképp sokkal jobb a fiú viszonya, mint vele. Pedig ők aztán tényleg csak a külseje miatt vannak vele.
- Sa-sajnálom – a lány hirtelen előre hajolt, és a kezébe temette az arcát.
- Hah – sóhajtott fel a Haruno – melyikük az? – magában reménykedett, hogy nem őt fogja mondani. Nem akart még egy riválist magának, akivel fájdíthatja a szívét. És furcsamód Yuut még kedvelte is, pedig nem sok lányról mondhatja el, hogy kicsit is szívén viseli a sorsukat.
- Én – zavartan megrázta a fejét – nem akarok gondot okozni Sakura-sannak. Tudom, hogy mennyire nem könnyű olyasvalakit szeretni, mint amilyen ő…
- Szóval a sejtésem nem csalt – akárhogy is próbálta, nem tudta lenyelni a szívébe markoló fájdalmat. Még egy valaki, aki az ő Uchihájáért rajong… Bár ebben a legnevetségesebb, hogy a srác sose volt az övé.
- Nem akarlak ezzel terhelni – hirtelen felpattant a helyéről- tényleg sajnálom – épp indult volna, mikor Sakura felállt és a keze után kapott. Yuu kikerekedett szemekkel figyelte őt. – miért…
- Tisztában vagyok vele, hogy engem sosem fog észrevenni. És nem akarom egy barátom emiatt elveszíteni – mondta a lánynak, aki könnyekkel küszködve Sakura nyakába borult.
- Arigatou Sakura-san – a Haruno visszaölelt neki, közben lelkileg már messze járt.
„Arigatou…” Ez az egy szó, mennyi fájdalmat és örömöt okozott már neki. Szinte minden emlék lepörgött a szemei előtt, amiket szíve szerint jó mélyen eltemetett volna magában. Hiszen már elmúltak… de akkor miért képes még mindig sírdogálni miattuk?
- Sa-sakura? – a lány elengedte, hogy a szemébe tudjon nézni, de a rózsaszín elfordított a fejét.
- Jól vagyok – nyögte, közben igyekezett minden könnyen lenyelni - tényleg.
- Ha zavar én…
- Nem – vágott a szavába Sakura – csak eszembe jutott egy-két régi emlék, nincs baj. Nem ítéllek el vagy ilyesmi – mosolygott, majd egy gyors pillantást vetett az órára. Pont dél volt. – nekem most mennem kell, találkozóm van. Ha addig keresne valaki, mond meg, hogy egy óra múlva visszajövök jó? – megpaskolta a lány fejét.
- Persze – bólintott zavarában, hirtelen nem tudta mit is reagáljon a viselkedésére. – tényleg sajnálom.
- Mondtam, hogy nincs baj – hangja máris szigorúbban csengett – hátha neked összejön – maga se tudta miért mond neki ilyeneket, miért bíztatja.
- Az nem lenne helyes – Yuu hangja rekedtes volt. Egy része örült, a másik pedig irtó kényelmetlenül érezte magát – én szurkolok, hogy a senpainak sikerüljön előbb – pici mosoly kúszott ajkaira.
- Hát ebben nem igazán hiszek, de köszönöm. Viszont tényleg jobb lenne, ha indulnék – nyögte a Haruno, majd még egyszer megölelve a lányt, elindult, hogy átöltözzön.
Sebesen rótta a lépcsőfokokat, valahogy megkönnyebbült egy kicsit, hogy nem kell tovább a reménytelen szereleméről cseverésznie Yuuval, úgy hogy közben ő is úgy érez a fiú iránt. Meglepte, mikor tudatosult benne, még sem tudta emiatt utálni. Ráadásul bocsánatot is kért tőle, amit megint csak meglepődve fogadott. Többnyire Sasuke rajongói igen agresszívak tudnak lenni, ami Yuuról egyáltalán nem mondható el. De vajon mikor, és hol?
Egy pillanatra megtorpant. Minek agyal egyáltalán ilyesmiről? Semmi köze hozzá. Megrázta a fejét, hogy kiűzze ezeket a gondolatokat, majd folytatta útját. Ahogy felért a megfelelő folyosóra, elővette a kulcsát, amit az ajtó zárjába helyezett és elfordított. Egy kattanás jelezte, hogy be lehet menni. Mikor kitárult, lekapta magáról az orvosi köpenyt, felakasztotta, kibújt a cipőjéből, átvette a másikat. Aztán a tükörhöz sétált, és megigazgatta a haját. Miután mindent rendben talált, kisétált az irodából.
Végig sietett a folyosón, majd le a lépcsőn egészen a portáig. Yuu egy félénk mosolyt villantott felé, úgy tűnt nagyon nyomasztja az előbbi beszélgetés. Sakura visszamosolygott, majd intett neki a kezével, aztán kilépett az épületből. Amilyen gyorsan csak tudott, úgy ment végig az utcán. Tudta, hogy így is úgyis késni fog ezen nem tud változtatni.
Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor végre elérte Ichirakut. Vetett egy gyors pillantást az órára. Csak tíz percet késett, ami nem is volt olyan rossz. Valahogy többnek gondolta. Ahogy elhúzta a standról lelógó függönyként szolgáló anyagot, és bekukkantott, meglepődve figyelte Naruto lelkese beszélgetését az idősemberre. Ichiraku intett neki, majd a pultra tette egy tálgőzölgő levest.
- Köszönöm – ült a helyére, mire Naruto vigyorogva pillantott felé.
- Sakura-chan késtél.
- Tudom – vágta rá egyből – és sajnálom – tette még hozzá.
- Nincs semmi baj. – rázta meg a fejét a szöszi.
Sakura a fiúra pillantott. Meglepődve vette észre, hogy nem kezdett neki az evésnek, mintha pont ő rá várt volna. Megmosolyogta.
- Szóval, mit akarsz? – kérdezte, miközben a kanalát belemártott a ramenbe, aztán bekapta. – finom – nézett az előtte álló idős emberre.
- Örülök, hogy ízlik – mosolygott a lányra.
- Hát tudod… igazából fogalmam sincs, mivel kezdjem.
- Nagyszerű – nyögte a lány, miközben a levest kavargatta – ide hívsz, és azt se tudod, hogy miért.
- De tudom – vágta rá azonnal – csak nem tudom, mivel kellene kezdenem.
- A legegyszerűbb, ha a lényegre térsz – bátorítólag megpaskolta a fiú hátát, hátha ezzel képes egy kicsikét is motiválnia őt.
- Bocsánatot szeretnék kérni – nyögte ki hirtelen, közben a lány felé pillantott, aki fél úton a szája felé megállította a kanalat, és úgy bámult vissza rá.
Bocsánatot. De hát miért? Hisz ne is csinált semmit. Vagy talán még is? Bár volt valami fura mostanság a srácban, szóval nem lepődne meg, ha valamilyen hülyeséggel állna elő megint.
- Miért is? – kérdezte kíváncsian a lány, majd bekapta a fém evőeszközt.
- Az irodában történtekért – Naruto is követte a lány példáját, és neki állt enni. – nem akartalak belekeverni, az én hibám volt, elcsesztem. – magyarázta, bár Sakura még így sem értette igazán, hogy mire is akar barátja kilyukadni.
- Jézusom – fogta meg hirtelen a fejét – mit csináltál?
- Baa-chan megtiltotta, hogy beszéljek róla –mondta Naruto, bár a hangja még így is remegett – pedig el szeretném mondani.
- Lehet, hogy addig jó, amíg nem tudom – szólalt meg Sakura, közben zöld szemeivel az Uzumaki arcát fixírozta. – na, mindegy. – azzal visszafordult az immár kihűlt leveshez.
Kínos csend állt be. Mindketten a gondolataikba merülve próbáltak valami normális beszédtémát találni, de semmi nem jutott az eszükbe. Sakura szíve szerint kifaggatta volna a fiút, de tudta, hogy ezzel még jobban bajba keverné, mint amekkorában most van. Pedig tényleg szúrta az oldalát, mit csináltak Sasukével, amiért a Hokage ennyire pipa lett.
Aztán a Harunonak szöget ütött a fejében, hogy Hinatával kapcsolatban is beszélnie kellene vele. Bár azt még maga sem tudta, hogyan hozza fel a témát, hisz még se kezdhetett úgy bele, hogy „mit gondolsz Hinatáról?”. Igazából még sose csinált ilyesmit, és igazság szerint nem is kellene ezzel foglalkoznia, ha Ino nem nyitotta volna ki a száját. Az a lány is folyton csak a bajt hozz a fejére. Hiába barátok, ha egyszer a Yamanaka lány ennyire önfejű. Néha úgy érzi, hogy egy alapos agy csere sok mindent megoldana nála. Mivel jobb ötlete nem volt, Sakura gondolta, hogy a fiú érzésein keresztül fogja rávezetni Narutot Hinata érzéseire. Így legalább tisztázhatja az iránt való lelkesedését is. Hisz, ha már a fiú is tisztán látja a dolgokat, akkor talán könnyebb lesz rávezetnie Hinatára. Nagyon reménykedett, hogy sikerülni fog.
- Naruto – szakított meg a köztük beállt csendet – még mindig szeretsz? – hangja idegesen csengett, hiába tudta előre a választ.
A srác arca egyből pipacs pirossá vált, ami elég egyértelmű jelzésként hatott. Kék szemeit azonnal elkapta a lányról, nem mert ránézni, bár felesleges lett volna takargatnia az arcát. Valószínűleg már tudta.
- Sakura-chan, miért kérdezed? – hangja remegett. Nem bírta leplezni zavarát.
A lány nem válaszolt, de nem is igazán tudott volna mit. Inkább feltette neki azt a kérdést, ami már jó ideje bökte az oldalát, csak sose volt alkalma megkérdezni tőle.
- Miért szeretsz? – maga elé bámult, nem akart rá nézni – annyiszor megbántottalak már, nem értem miért…
- Tudom, hogy Sasukét szereted – Sakura zavartan kapta fel a fejét. A fiú ajkain pici mosoly húzódott – de te tényleg egy csodálatos ember vagy. Segítő kész vagy és hatalmas a szíved.
Sakurát meghatott, hogy a fiú így vélekedik róla. Bár a bűntudat is mardosta a szívét, hisz nem tudta viszonozni azokat a piciny érzéseket, amiket iránta táplált. Pedig tisztában volt vele, hogy Naruto sosem bántaná meg, és sokkal többet kaphatna tőle, mint Sasukétól. De ez idáig hiába próbált kiszeretni belőle, nem tudott.
- Sajnálom, hogy – nem tudta befejezni, mert a szöszi a kezét a lány szájára tapasztotta, ezzel is megakadályozva, hogy befejezze a mondatot.
- Ne sajnáld – rázta meg a fejét. – talán így van rendjén. Ne hogy azt hidd, hogy haragszom rád emiatt, mert nem így van. Amíg mosolyogsz, addig minden rendben van. – felvette szokásos róka vigyorát, amivel Sakura szája sarka is felfelé görbült.
Haruno mondani akart valamit, aztán inkább becsukta a száját. Tudta, hogy érez a fiú, min megy keresztül a viszonzatlan szerelem miatt, hisz ő is a bőrén tapasztalja nap, mint nap.
- Gondoltál már rá, hogy valaki másra is így tekints? – Naruto zavartan pislogott rá, nem igazán értette a hirtelen jött témaváltást.
- Sakura-chan még is mire akarsz ezzel célozni? – összehúzta a szemöldökét, nagyon nem tetszett ez neki.
- Na, jó nem kertelek – nyögte. – van valaki, aki szerelmes beléd, de fél elmondani, mert tudja, hogy a te szíved értem dobog.
Sakura furán érezte magát, mikor ezek a szavak elhagyták ajkait. És nem csak azért, mert Naruto úgy nézett rá, mintha kész idióta lenne, egyszerűen fura volt a saját szájából hallani ezt.
- Tényleg? – kérdezte az Uzumaki csodálkozva, mire az előtte ülő szíve szerint leütötte volna. Hát ennyire nem figyelt oda, mikor Hinata szerelmet vallott neki? Idióta.
- Igen - bólintott. – mi több, szerelmet is vallott.
A rózsaszín csöndben várta, hogy a fiú mit fog erre reagálni. Percekig bámulták egymást, de egyikük sem szólalt meg. Aztán megtört a jég. Naruto arca se perc alatt kisimult, szemei kitágultak, ajkai elváltak egymástól.
- Rájöttél végre kiről beszélek? – kérdezte a lány közelebb hajolva barátjához. Arca vörössé vált, de egy szót sem szólt. Talán nem is tudott a meglepettségtől.
- Én… - nagyot nyelt – nem hittem volna, hogy komolyan gondolja…
- Istenem – Sakura a fejét fogta – szerinted miért mondta, ha nem azért? Hinata amúgy sem arról ismert, hogy ezzel a szóval dobálózna.
- Hát elég fura lány – nyögte – nem is igazán ismerem. Folyton elájul.
- Igaz, vannak furcsaságai, de rendes lány. Csak félénkebb a többieknél. – Sakura reménykedett, hogy sikerül meggyőznie. Már nem is feszengette emiatt annyira.
- Értem – mondta.
Sakura ahogy elnézte a fiút, tudta, hogy rendesen gondolkodóba ejtette őt. Így legalább kicsit könnyít a saját lelkiismeretén, és a srác végre rájön, hogy nem ő az igazi számára hanem a Hyuuga lány. Elmosolyodott erre a gondolatra. Lehet, hogy most az egyszer sikerül valami jót is tenni Narutoért, ha már eddig annyi gondot okozott neki.
- Úristen – nyögte a lány, majd ijedten az órára pillantott. Negyed kettő – elkések – állt fel hirtelen, mire Naruto idegesen pillantott rá. – sajnálom, mennem kell.
- Ő persze, menny csak – még mindig az előbb hallottak hatása alatt állt.
- Szia, majd beszélünk.
- Igen, szia Sakura-chan. – Naruto csöndben figyelte a távolodó lány alakját, majd visszafordult a pulthoz és rendelt még egy tál rament.
*
Sasuke a zár kattanására ébredt. Nagy nehezen kinyújtózkodta magát, majd talpra szökkent, leugrott az ágyról és kisétált a gazdája szobájából. Hála istennek, ma nem jött át Mao, így nyugisan kipihenhette a tegnapi napot. Nem fárasztotta le semmi, és nem is idegeskedett feleslegesen. Ahogy átment a nappaliba Sakurát pillantotta meg, ahogy dudorászva bújik ki a cipőjéből. Jó kedve volt, ami egy kicsit megnyugtatta a fiút.
- Felébresztettelek? – nézett rá a fekete szőrgombócra, aki álmos szemeivel méregette a lányt – jaj, szegénykém – azzal odasétált hozzá, és szorosan magához ölelte, miközben bement vele a szobájába.
Sasukének kivételesen semmi ereje nem volt ellenkezni, hagyta, hogy a vékony karok körül öleljék, és visszavigyék a pihe-puha ágyikóba. Ahogy lerakta a lány máris eltűnt a fürdőszobába. Ő pedig kényelmesen elhelyezkedett a takarón.
- Fáradt vagy? – Sakura egyszer csak megjelent a semmiből, és az ágy szélére huppant – kérsz enni?
A fiú bólintott. Még megmozdulnia se kellett, a lány máris a karjaiba vonta megint és kivitte őt az étkezőbe. A rózsaszín hajú kinyitotta a hűtőt, majd kivett belőle egy lábast. Magának és cicusnak is szedett belőle, aztán egyesével berakta őket a mikroba. Amint megmelegedtek, neki álltak enni. Amikor végeztek a lány elmosogatott maguk után aztán lehuppant a fotelba. Sasuke követte őt, és mellé telepedett.
- Mit szeretnél csinálni? – zöld szemeivel a cicát pásztázta, hátha mond neki valamit.
Az Uchiha csak bámulta, hisz mi mást tudott volna neki mondani ilyen állapotban. Macskaként nem sokat ért a kommunikációs képessége.
- Na, jó elmegyek fürdeni, aztán kitaláljuk, mit csináljunk, rendben? – nézett kis barátjára, aki egy bólintással jelzett neki.
Sakura felpattant, majd átmasírozva a szobájába felkapta a pizsamáját, és bevonult a fürdőszobába. Gyorsan lekapkodta magáról a ruháit, majd beállva a zuhany alá megengedte a vizet. Jól esett neki, ahogy a meleg folyadék végig csurgott testén. Néhány perces ácsorgás után a tusfürdőjéért nyúlt, majd bekenve magát lemosta magáról a habot. Ezután még egy kis ideig elmerülve folyatta magára a meleg vizet, aztán elzárva a csapot a törülközőért nyúlt, amivel aztán szárazra törölte magát. Ezután kiszállt, felöltözött, megfésülködött, majd kilépve az ajtón megtorpant. Mosolyogva fogadta kis kedvencét, ahogy az ágyán ülve az éjjeli szekrényen lévő képet fixírozta. Nagyon elmerülhetett, mert meg se rezzent, mikor kilépett a fürdőből. Óvatosan léptekkel elindult felé, majd mellé ült. Sasuke meglepetten pillantott fel rá.
- Ők a csapattársaim és persze a senseiem – suttogta, közben kezébe vette a képet. – sokat jelentenek nekem.
Sasuke tudta kik, még sem csinált semmit. Hagyta, hogy a lány beszéljen.
- Ő Naruto – bökött az ujjával a szőke srácra, aki duzzogva figyelte a fekete hajú fiút – ő a csapat bohóca finoman szólva. Elég sokat beszél, sokszor csak a hülyeségen jár az agya, de ezek ellenére a legjobb barátom. Sok mindenen mentünk együtt keresztül, de ha ő nem lett volna, akkor most nem tartanánk itt. Ő egy igazi hős – Sakura elmosolyodott.
Az Uchiha fiú meglepődött a lány halovány mosolyán, ami a szája szegletében húzódott meg. Annyira boldognak tűnt, na meg a maga módján szépnek is. Igazából eddig még sosem vette őt észre, nem tartotta többnek, mint egy idegesítő csitrinek. De most így elnézve egyáltalán nem tűnt olyannak, mint a többi nő, akik napról napra körbe rajongják őt.
- Ő pedig Kakashi – csúsztatta tovább az úját a következő emberre. – elég fura ember. És sokat is késik. De a maga módján igazán jó tanár. Attól eltekintve, hogy nap, mint nap egy perverz könyvet olvasgat szabadidejében. – elnevette magát - Ő tanította meg, hogy mennyire fontos a csapat összetartása, hogy csak együtt vagyunk erősek.
Sasuke hiába tudta mindezt, valahogy a lány szájából még is olyan másképp hatott. Figyelmesen itta a szavait, közben egy percre se vette le a szemét róla. Valahogy érdekelt, hogy róla mit gondol, hisz már csak ő volt a képen, akit még nem említett.
- És végül ő Sasuke – suttogta a fiú nevét. Annak a személyét, akit ő mindennél jobban szeretett, még ha a srác nem is vette komolyan – ő az, aki számomra a legfontosabb, még ha nem is veszi észre. Erős, makacs, ugyan úgy önfejű, mint Naruto. Sok tragédia történt a múltjában, de ezek ellenére ő is egy jó ember.
A fiú látta megcsillanni a könnyeket Sakura szemében. Hát ennyire fájna neki róla beszélni? Tényleg ennyire szeretné őt? De akkor miért nem felejti el.
- Szeretem - mondta szinte már magának – de tudom, hogy ő sose fog így tekinteni rám. De nekem már az is elég, ha csak láthatom őt. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem zavar mikor, a lányok legyeskednek körülötte. Ilyenkor sokszor elönt a düh és keserűség, hogy miért nem én, de ez gondolom természetes – meg vonta a vállát, mire Sasukében megint előjött a bűntudat.
Valami belső késztetés folytán, a két mancsát a lány combjára rakta, majd felnyomva magát az arcához, lenyalta a sós könnycseppeket róla. Sakura megmosolyogta a cica cselekedetét. Éppen magához ölelte volna, mikor a semmiből Mao jelent meg, és rávetette magát a fekete szőrgombócra, akivel végül legurultak az ágyról. A lány felnevetett. Sasuke szitkozódva próbált szabadulni a rajta fekvőtől, aki nagyon nem akarta elengedni őt. Szemeivel gyilkolni lehetett volna. De legalább a srác annyiban biztos volt, hogy a macska lány komolyan gondolta, amiket mondott. Sakura nevetés közepette felvett a földről mindkét kedvencét, majd bebújva az ágyba átölelte őket.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Brigi, örülök, hogy elnyerte a teszésedet :) Hát igen, volt benne sok érzelem, és amitt próbáltam a végét kicsit feldobni, hogy legyen valami vidámság is benne :) Igyekszem vele, ahogy csak tudok ^^