„Minden az első, mágikus pillanatban kezdődik - szürke álruhában - hétköznapi eseményként lép az életedbe. Később nem is tudod visszaidézni. Hogy ismerkedtetek meg? Rendszerint véletlenül, egy jelentéktelen pillanatban. A sorsunk nem harsonával érkezik, és életünk főszereplői sem úgy, mint az operettek primadonnái: reflektorfényben, zenében, harsogó kórus kíséretében, mely arról dalol, hogy itt van, megérkezett Ő.”

/Müller Péter/

Szokásos, szerdai reggel volt. Sasuke épp az ágyában pihent, amikor hirtelen belépett valaki:

- Sasuke, ébredj már! – A fiú bátyja, Itachi mérgesen robogott be a szobába. Az ajtó hangosan csapódott a falnak, majd Sasuke cseppet sem testvériesen válaszolt.

- Itachi! Mi a fenét képzelsz magadról, hogy csak így berontasz? Nem látod, hogy nem vagyok egyedül? – kérdezte flegmán, majd az alsó nadrágjáért nyúlt, hogy felvegye.

Sasuke fehér bőrű, fekete szemű és hajú fiú volt, akinek jelenlétében minden lány elolvadt.  Itachi is pont ugyanígy nézett ki, csak éppen hosszabb hajjal. Itachi nem arról volt híres, hogy sokat beszéljen, és, ossza az észt. Csak egyszer mondott el valamit, mivel utálta, ha ismételnie kellett magát – pont, mint Sasuke. Ám még így is sokkal kedvesebb és megértőbb volt, mint öccse. Sasuke rideg és érzelemmentes volt, kicsit sem könyörületes természetű. Itachi száját egy kisebb sóhaj hagyta el, majd megtámaszkodott az ajtónál.

- Sasuke! Nem unod még, hogy minden este más lányokkal vagy? – kérdezte Itachi, mivel már nagyon unta öccse viselkedését.

Azt szerette volna, hogy Sasuke találjon magának egy lányt, akivel boldog lehet, és hogy ne csak futó kalandjai legyenek.

- Törődj a magad dolgával, és hagyj engem békén! – válaszolta.

Miután teljesen felöltözött, odament a lányhoz, és elkezdte keltegetni.

- Hé, Dana, ébredj! Szedd a cuccod, és húzd el a csíkot! – mondta.

A lány kábán bólogatott és elindult a fürdőbe, hogy felöltözzön.

- Nagyon unom már az ilyen egyéjszakás kalandjaidat, Sasuke. Miért nem vagy képes keresni magadnak egy normális lányt, aki kedves, jó lelkű és szép? – Itachi az öccse elé állt, hogy lássa, milyen arcot vág, de azon semmilyen érzelem nem mutatkozott.

- Mintha már egyszer elmondtam volna, hogy ez nem a te dolgod! Ennyire te sem lehetsz hülye! Gondolkozzál már! Mi egy maffia család vagyunk. Még ha találnék is magamnak valakit, mi a biztosíték arra, hogyha megtudja, ki is vagyok, titokban tartja? – Itachi dühös volt, a szemét forgatta. Válaszra nyitotta a száját, de abban a pillanatban nyílt a fürdőszoba ajtaja, és megjelent a lány, aki Sasukéval töltötte az estét.

- Akkor én megyek is. Köszönöm a remek estét – mondta bájos mosoly kíséretében, majd nyomott egy csókot Sasuke ajkaira, aztán gyorsan kivonult a szobából.

Nem kellett, hogy ki kísérjék, mivel már ismerte a járást, elég sokszor volt itt, természetesen csak Sasuke miatt.

Itachi nem törődött ezzel a lánnyal. Igaz, látta már párszor, ezért nem izgatta a viselkedése, viszont Sasukéé annál inkább.

- Nem vagyok hülye, sőt! Szerintem kettőnk közül én okosabb vagyok, mivel nem fekszek le minden lánnyal, akit meglátok az utcán. – Itachi levegőt vett, majd ott folytatta, ahol abbahagyta. - Abba nem is gondoltál bele, mi lesz, ha véletlenül az egyik teherbe esik? – kérdezte, de mint mindig, a válasz egyszerű, tömör és lényegre törő volt.

- Nem, mivel védekezek, és amúgy is, ha teherbe esne, amit kétlek, simán elvetetném vele. Vagy, ha nem hajlandó, akkor megbízom az egyik emberünket, hogy tegyen a dolog ellen. Van még kérdés? – kérdezte szemre hányóan.

- Nincs. – A válasz egyértelmű volt, majd elindult ki a szobából, de az ajtóban megállt, és a válla felett így szólt: - Apa hívat. Azt mondta, valami fontos dologról van szó, úgyhogy igyekezz! – Nem várta meg a reagálást, rögtön elhagyta a szobát és becsukta maga után az ajtót.

Sasuke megvetette az ágyát, majd bezárta az ajtót, és elindult az apja irodájába. Itachi szavai kavarogtak a fejében. „Vajon tényleg kellene nekem valaki? Á, dehogy is, jól meg vagyok én. Vagyis nincs nekem szükségem senkire sem.” Gondolatai apja irodája előtt szertefoszlottak. Bekopogott, majd a „Szabad” szó hallatán benyitott. Közvetlenül az apja íróasztala előtt állt meg, várva a feladatra.

- Hívattál? – kérdezte rideg, de még is nyugodt hangon. Apja ráemelte tekintetét, és így szólt:

- Lenne egy feladatom a számodra. – A férfi az asztalra könyökölve összekulcsolta a kezét a szája előtt.

- És mi lenne az?

- Azt akarom, hogy vidd el nekem azt a levelet erre a címre. Megértetted? – választ sem várva Sasuke elé tette a borítékot, és intett neki, hogy elmehet.

A fiú nem kérdezett semmit, azt sem, hogy mi van benne, és hogy kinek kell vinni. Név nem szerepelt rajta, csak a város, az utcanév és a házszám. „Konoha, Cseresznyevirág út 23.” – olvasta végig a címet. A garázs felé vette az irányt, ahol beült a kocsiba, majd elhajtott. Konoha Tokyotól alig kétórányi autóútra fekszik. Mikor odaért, megkereste az utcát, de mivel nem akart feltűnést kelteni, ezért a háztól pár saroknyira parkolt le. „Nem valami forgalmas utca” – gondolta Sasuke, és elindult a házhoz. Nem volt olyan messze ahonnan leparkolt: egy-két kanyar, és már ott is volt. Betette a levelet a postaládába, ám mielőtt elment volna, alaposan szemügyre vette az épületet. A ház igencsak előkelőnek tűnt. Hatalmas volt, barack színű fallal, óriási kerttel és virágokkal. Sasuke nem időzött sokat, mivel nem akart feltűnést kelteni, ezért visszaindult a kocsijához. Az egyik kanyarban összeütközött valakivel, és az a valaki pontosan rajta landolt. Sasuke nagyon ideges lett, és egyből le akarta ordítani, de mikor ránézett, furcsa dolgot vett észre; „rózsaszín haj?” – gondolta.

- Bocsánat, nem volt szándékos – hadarta el gyorsan a lány, majd a fiúra nézett, aki körülbelül vele egyidős lehetett.

- Leszállnál már végre rólam? – tette fel a költői kérdést Sasuke.

A lány nem válaszolt, csak megszeppenve lemászott róla, és felállt. Ő is felállt, majd végigmérte a lányt; rózsaszín haja és zöld szeme volt, az egyenruhája pedig kiemelte karcsú alakját. A lány is hasonlóan tett, végignézett a fiún. Fekete haja és szeme volt, fekete farmert és sötétkék pólót viselt, lábán tornacipő feszült.

- Bocsánat, tényleg nem volt szándékos. Nem ütötted meg magad miattam? – kérdezte a lány, majd belenézett abba a rabul ejtő fekete szempárba. Sasukében is furcsa érzések keringtek, miközben a smaragdokat bámulta, de különösebben nem foglalkozott vele.

- Kutya bajom. Viszlát! – Elköszönt, majd visszament a kocsijához anélkül, hogy több szót pazarolt volna a lányra. Beleült és elhajtott, vissza az Uchiha klán villájához.

- Ch… bunkó. – A rózsaszín hajú lány dühös lett a fellengős fiú viselkedése miatt, és ezzel a haraggal elindult haza.

A postaládában különös levelet talált: se feladó, se címzett, csak a házuk címe. „Érdekes.” – gondolta, majd a kezében lévő levéllel bement a házba. Mikor beért, levette a cipőjét, és elindult a nappaliba. Az apja éppen a kanapén ült, valamilyen iratokat olvasott. A lány odament, majd adott az apjának egy puszit, aki erre a gesztusra elmosolyodott.

- Apa! – kezdett bele a mondandójába, majd miután helyet foglalt apja mellett, folytatta. – Képzeld! Kaptunk egy fura levelet – mondta, majd odaadta az apjának.

- Mi olyan fura egy levélben? – kérdezte Jiraiya, majd elkezdte ki bontani a levelet.

Kivette a papírt a borítékból, és elolvasta, amitől pedig teljesen elsápadt. Apja viselkedése megijesztette a lányt, ezért úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha szól az anyjának.

- Anya, gyere gyorsan! – kiabálta.

Nem kellet sokat várnia, Tsunade pár másodperc alatt a nappaliba termett.

- Mi a baj? – kérdezte az anyja idegesen, majd ránézett férjére. Odament, kezét a vállára tette, és megkérdezte: - Minden rendben van?

Jiraiya felemelte a tekintetét a levélről, majd így felelt:

- Meghívást kaptunk. A hétvégét az Uchiha családdal fogjuk tölteni.