Sakura az ajtónak vetette hátát, mély levegőt vett, és ülésbe ereszkedett. Hosszú percekig csak csendben ült, nem tudott gondolkodni. Az agyára furcsa köd telepedett, ami gátolta abban, hogy sorra vegye az éjszaka eseményeit. A percek csak peregtek, lassan egymás után. Ahogy egyre gyorsabban múlt, és következett az újabb perc a lány zajokat hallott. Egy ajtó nyílt, halk pusmogás, majd egy becsukódott. Majd ismét és ismét. Sakura agyáról felszállt a köd, így gondolatai elözönlötték elméjét. Mély levegőt vett. Gondolkodnia kellett, de nagyon gyorsan. Hiszen ma este több dolog történt és derült ki, mint ami egészen eddigi ittléte alatt.
- Vegyük sorra! – gondolta Sakura. – Először: Ma… vagy tegnap Sasuke nagyon furcsán reagált egy ártatlan kérdésre „Neked hány személyiséged van?”. Olyan furcsán reagált. Aztán másodiknak ott van, amikor kint állt az udvaron, és valakivel beszélt. Biztos vagyok benne, hogy valaki volt ott. De… - Sakura habozni kezdett. Gyorsan felállt ledobálta magáról a ruháit és cipőit, felvett egy kényelmes melegítőt és pulcsit, majd, mint egy őrült rohanni kezdett a folyosókon. Nem csapott nagy zajt, hisz nem volt se papucsa, se cipője. Halkan osont végig a folyosókon. Már minden elcsendesült. A bál zajai végleg elhaltak, már mindenki békésen pihent. A folyosókon nesztelenül, de gyorsan haladt. Az ablakokon a hold ezüstösen besütött. Ezzel is bíztatva a lányt. Sakura megszaporázta lépéseit, a levegőt zihálva kapkodta, de nem akart lassítani. Mivel az időjárás sem volt kegyes hozzá. A hó továbbra is nagy pelyhekben szállingózott. Pár forduló, majd az ismerős folyosón futott. Az ajtó előtt lihegve állt meg. Kezét a kilincsre tette, mély levegőt vett, majd kilépett a hóesésbe. Meztelen talpa alatt finoman ropogott a hó. Sakura gerincén borzongás futott végig. Lassan lépdelt a felé a hely felé, ahol Sasuke állt. A hó kezdte eltakarni a nyomokat, de még éppen kivehető állapotban voltak. Sakura apró meztelen lábait Sasuke elhalványuló nyomaira tette. Emlékeit gyorsan átlapozta, majd abba az irányba pislogott amerre Sasuke is nézett. Tekintete hosszasan figyelte a hófehér földet. Majd tekintete megakadt pár lábnyomon. Igaza volt. Testén újabb borzongás futott végig. Lábai kezdtek nagyon fázni. Megtalálta, amit akart, így nem ácsorgott tovább a hóban. Gyorsan visszarohant a folyosóra. A máskor jéghideg folyosó köveit most jóleső melegnek érezte. Nesztelenül sietett vissza a szobájába. Az ajtót halkan becsukta lerángatta a paplanját az ágyról, és leült az ajtóhoz. Valahogy jól esett neki, szeretett ott ülve gondolkodni. Szorosan maga köré csavarta a takarót, majd visszatért gondolataihoz.
- Szóval a második gyanúm is beigazolódott. De ha nem lenne a harmadik, akkor ezt a kettőt könnyen elintézném. A harmadik a legszörnyűbb mindközül… Főleg, hogy a legfontosabb szabályt szegtem meg vele. Miszerint: Soha ne szeress bele az ellenségbe… De ez úgy tűnik… Megszegtem – visszhangzott Sakura agyában a szó. – Csak egy dolgot furcsállok… - folytatta gondolatmenetét. – Egyáltalán nem érzem rosszul magam tőle… vagyis egyelőre nem. De talán, ha végig gondoljuk… Nem is… vagyis… - próbálta áltatni magát a lány. – A francba is, dehogynem! – csapott dühösen a padlóra. – Igenis megszegtem, megszegtem azt a szabályt, amit felállítottam magamnak. Nem véletlenül szólt mindig az a kis hang a fejemben… „Tartsd magad távol tőle” – Sakura tekintetét valami elhomályosította. Kelletlenül ugyan, de a lány letörölte a könnyeket. – Ha most látnál Hina… Értenéd, hogy miért mondtam, hogy csak látszat minden magabiztosságom. Itt ülök összetörve, és nem tudom, mit tegyek. Adjam fel Sasukét… De még nem is teljesen biztos. No és ha biztos lenne… Képes lennék megtenni? – Sakura agya lázasan kutatta a válaszokat, de azok nem jöttek elő. A lányt gondolatai közepett elnyomta az álom.
Másnap Sakura a napfény játékára ébredt, amint az lassan végigcirógatja arccsontját. Nagyot nyújtózkodott, majd oldalra fordult. Meglepetten pattant fel, mivel nem a földön volt, hanem az ágyában.
- Hogy a csudába… - kezdte el.
- Jó reggelt! – jött egy halk hang a háta mögül. Erre a lány hihetetlenül gyorsan megfordult, és talpra ugrott.
- Mit keresel itt? – morogta. – Bár nem is baj… csak az érdekelne, hogy jutottál be. Amúgy meg beszélni akarok veled! – mondta ridegen. Az ébenfekete szemek kíváncsian, mégis ridegen csillantak meg.
- Ezt pont egy ninjától kérdezed, hogy hogyan jutott be? – Sakura nem mondott semmit. – Természetesen megvannak a módszereim a betörésre. Na de miről akarsz beszélni… Nem mintha nem sejteném.
- Jól sejted Uchiha. A múlt éjszakáról akarok beszélni veled! – szűrte Sakura a fogai között. Sasuke összepréselte ajkait. – Kivel beszéltél éjszaka? És miért? – Sasuke láthatóan nem lepődött meg a kérdéseken.
- Kíváncsi vagyok… mire tippelsz?
- Szerintem nem akarod tudni! – mondta Sakura, majd az íróasztalához lépett, és elkezdett rendezgetni. Egy lap ide, egy dosszié oda, egyik fiókba ez, másikba az. Közben az arcvonásaival küszködött. Nem bírt uralkodni rajtuk. Egyszerűen nem tudott.
- Csak egy baráttal! – mondta közömbösen Sasuke. Sakura hirtelen mozdulatot tett, mire az ajtónál álló fiú megmerevedett. Egy kunai fúródott jobb vállába, és az ajtóhoz szögezte.
- Ne hazudj! – mondta Sakura, arcvonásait merev maszkba rendezte. – Tudom ki küldött, és miért vagy itt! – lassú léptekkel közelített. – Orochimaru küldött, hogy kémkedj! Igaz?
- Most minek tagadjam? – kérdezte gúnyos mosollyal. – Lebuktam! – mosolygott az Uchiha. Sakura ledöbbent, arcára nem ült ki, de legbelül ledöbbent. Pár pillanatra elfordította tekintetét. Épp ennyi kellett Sasukének, hogy kiszabaduljon. A kunait egy határozott mozdulattal kirántotta az ajtóból. Majd a lánynak támadott. Egy nem várt rúgással az asztal mellett csapódott a falnak, ahol egy kristály váza díszelgett. Sakura lendületes nekicsapódásától a kristály több millió darabra robbant szét, beterítve az egész padlót. Nagy koppanással találkozott a feje a fallal, combját és karjait hosszú vágások díszítették, amikből előbukkant az értékes piros nedű. Sasuke közelebb sétált cipője alatt halkan csikorogtak a kristálydarabok.
- De ezek szerint te is több vagy, mint egy átlagos diáklány! – húzta gúnyos mosolyra ajkát. – Nem igaz? – Sakura óvatosan felállt, és kihúzta karjaiból az kristályszilánkokat. Hangosan csörömpölt a padlón minden darab, amit Sakura eldobott.
- És ha igen? – Sakura szavai csepegtek a gúnytól. – Mit teszel? Megölsz? Vagy Orochimaru elé hurcolsz és megkínoztok? – Sasuke ajkaira mosoly ült, de szemeiben nem düh ült… Valami teljesen más.
- Jól hangzik! – válaszolta. Sakura addigra, már ismét talpon volt, meztelen talpán érezte a szilánkok mély vágását. Sasuke kezében a kunait forgatta. A lány pedig egy nagyobb darab szilánkot szorongatott. Egy gyors ugrás, és a szilánk kicsit eltérülve bár, de sikeresen vágta meg Sasuke hófehér bőrét. Arcán a vékony sebből kicsordult a vér. A fiú elkapta a lány csuklóját (amelyikben a szilánk volt), és határozottan rántotta maga elé.
- Elég a játékból! – sziszegte a fiú. Kezében a kunait szorosabban tartotta. Sakura szemében enyhe rémület csillogott. Talpait még mindig határozottan vágták a kristálydarabok, de nem érdekelte. Egy ugrással ellökte az Uchihát, aki egyensúlyát vesztve zuhant a padlóra, magával rántva a lányt. Sasuke vékony ingébe könnyedén belefúródtak a szilánkok, Sakura súlya pedig csak egyszerűbbé tette útjukat. Sasuke hátából lassan szivárgott a vér, pont úgy, mint Sakura karjaiból.
- Hihetetlen… - suttogta Sasuke, majd halk csörrenéssel elengedte a kunait, és kezét Sakura arcához emelte. Tekintete, hanghordozása és az egész valója teljesen megváltozott. Már nem az a Sasuke beszélt, aki előbb még a lánynak támadott.
- Tényleg az! – bólintott a lány. Sasuke ujjai éppen, hogy érintették a lány világos bőrét, de ott ahol érintették, apró vörös foltok maradtak.
- Miért vagyunk ellenségek? – kérdezte halkan Sasuke. Talán csak magától.
- Sokkal egyszerűbb lenne, ha te csak te lennél, én meg csak én… Nem Orochimaru és Konoha – sóhajtott Sakura. Sasuke nem felelt. Ajkait egyszerűen a lányéhoz szorította. Majd egyre hevesebben csókolta. Sakura ujjai minden óvatosság nélkül csúsztak Sasuke fekete tincsei közé. Ezzel nem kevés vágáshoz jutva. A fiú szorosan magához szorította a karcsú testet, vállaiba még több szilánk fúródott a mozdulatra. De nem érdekelte. Sasuke egy hirtelen mozdulattal fordított a helyzeten. Sakura feküdt a padlón, míg a fiú a recsegő szilánkok közt térdelt. A padlót egyre nagyobb részen fedte el a vörös, és rozsda szagú folyadék. A két fiatal egyre több vágást és karcolást szerzett, de nem foglalkoztak vele. Egyszerűen a pillanatnak éltek. Tudták, hogy nem tarthat örökké, és hogy most ők testesítik meg az ősi ellenségeket, a tüzet és a vizet, de nem érdekelte őket. Most nem. Azt is tudták, hogy ha véget ér a pillanat, ismét halálos ellenségek lesznek. Ez lesz a legfájdalmasabb. Megpróbálni megölni azt, akit szeretsz. A csók egyre mélyült, a levegő egyre fogyott, és a pillanat vége is egyre közeledett. Sakura halk sóhajjal húzódott el. A varázs véget ért. Sasuke arcán enyhe fájdalom jelent meg.
- Nem fájnak? – futtatta végig ujjait a lány a fiú hátán. – Túl sok! Nem engedlek el… csapattársi kötelesség… - mondta Sakura komolyan. Kimászott a fiú alól, bement a fürdőszobába, és egy dobozzal tért vissza. Sasuke ez alatt leült az asztal melletti székre. Arcát a támláján nyugtatta, ingét a földre dobta. Sakura egy csipeszt halászott ki a dobozból majd egyesével elkezdte szedegetni a szilánkdarabokat. Percekig csak azok halk csörgése hallatszott. Sakura gondolatai messze jártak, a fiúé is hasonló távlatokban. Sakura szó nélkül kezdte el a fertőtlenítést, mire a fiú felszisszent.
- Kész – jelentette ki Sakura pár perc után. – Van még valahol? – kérdezte gyakorlatiasan.
- Nincs – mondta közömbösen a fiú. A tűz most mindkettejükben elfojtva égett. Nem akarták… nem az ész diktálta az elmúlt szűk óra történéseit. – Kösz… - motyogta.
- Nincs mit! – válaszolt Sakura közömbösen.
- Akkor a koripályán – mondta Sasuke miközben felvette az ingét, és az ablak felé lépett.
- Kori? – nézett meglepetten a lány. – Jaa… Hinata említette. – Sasuke biccentett egyik lábát a párkányra tette. Mielőtt kiugrott volna, még a kunait Sakura felé dobta, majd kísérteties nevetéssel levetette magát.
- Barom! – sziszegte a lány, majd az oldalához kapott, ahol eltalálta a kunai. Vékony karcolás volt az egész. Sakura az ablakhoz lépett és dühösen csukta be, miközben szemét végigfuttatta a tájon. – Nincs itt – nyugtázta magában, majd megfordult és körbepillantott a katasztrofális szobán. Arca fájdalmas grimaszba torzult. A padlót millió szilánk borította, a szoba közepén egy nagy vörös folt éktelenkedett, ami kezdett megszáradni. Sakura precíz mozdulatokkal az összes szilánkot kiszedte magából, majd lefertőtlenítette, és a feltűnőket begyógyította. Aztán nekilátott a takarításnak. Összesepert, felsúrolt kiszellőztetett. Aztán gyorsan átöltözött megfésülködött, és minden olyan volt mintha az egész csupán álom lett volna. De a lány tudta, mindez megtörtént. Ajkán égtek még Sasuke csókjai, derekán érezte még a fiú karjait, orrában ott volt még a fiú illata. Halk kopogtatás riasztotta fel merengéséből.
- Bejöhetek? – kérdezte Hinata, de az ajtó már nyílt is.
- Szia! – mosolyodott el Sakura.
- Minden rendben? – kérdezte aggodalmasan Hinata, tágra nyílt levendula szemeivel.
- Persze… Miért? – kérdezte a smaragdszemű óvatosan.
- Csak nemrég úgy hallottam, hogy eltört valami…
- Ja… csak lelöktem a kristályvázát az asztalról – mosolygott nyugtatóan.
- Oh… na de lassan indulunk a pályára… Mindenki jön! – mondta boldogan. – Kocsival megyünk, a két ajándék kocsival, meg Gaarának is van egy – csacsogott Hinata. – Így pont beférünk.
- Az tök jó! – mosolygott Sakura. – Akkor akár indulhatunk is! – felkapta a telefonját, egy sálat és a kabátját.
- Gyerünk! – mondta boldogan a lány. Az udvaron, már majdnem mindenki ott volt. Egyedül Sasuke hiányzott. Sakura nem lepődött meg. Tisztában volt vele, hogy a fiú most tünteti el szakadt ruháit, most mossa le a vért fehér bőréről. Alig öt perc múlva megjelent a várva várt személy.
- Azt hiszem mehetünk! – mondta üdvözlés képen. – A mi autónkat én vezetem – fúrta tekintetét két smaragdba.
- Felőlem… - vont vállat a lány, és beült az anyósülésre. Naruto, Lee és Hinata ült hátul. – Mi történt az arcoddal? – kérdezte alantasan.
- Ja, ez… Egyszerű baleset – válaszolt az Uchiha, hangjába valami kiszámított tervezettség vegyült. – És a te kezed? – vágott vissza.
- Mikor takarítottam fel a kristályszilánkokat… - vont vállat a lány. – Semmi komoly.
- Legközelebb vigyáznod kéne Sakura-san! – mondta Lee.
- Igen Sakura… Egyébként is… Hogy a csudába vertél le egy vázát hajnalok hajnalán? – vonta fel szemöldökét Naruto. Sakura szorosan összepréselte ajkait, fejében válasz után kutatott. Sasuke ajkára mosoly ült.
- Hát, éppen kerestem az… ö… a tollam, és véletlen meglöktem… - motyogta zavartan a lány.
- Hagyjátok már! – szólt közbe mérgesen Hinata. – Ti nem törtetek össze még soha semmit?
- De, de…
- Nahát, akkor? – Hinata szigorúan rótta meg a fiúkat, mint egy anyuka. A fiúk továbbra is mentegetőztek, de az egész olyan volt, mintha a hátsó üléseket egy fal választaná el Sakuráéktól.
- Direkt mi? – mondta halkan a fiú.
- Miért mit vártál? – mosolygott a lány. – Naná, hogy direkt. Nem hagyhattam ki… és kíváncsi voltam, mennyire terveztél előre.
- Jobban, mint te! – csapta le a labdát Sasuke. – Tollat kerestél? Ne röhögtess… senki nem hitte el. Hinata is azért szólt közbe, mert érezte, hogy valami nem stimmel – mondta lekezelően.
- Igazán? – szaladt ki Sakura száján, túl élesen, ahhoz, hogy a hátuk ülök ne vegyék észre.
- Sasuke, itt… - mutogatott Hinata. – Oda megyünk – mutatott egy új épületre, pár száz méterrel mögöttük. Sasuke egy hirtelen rántással, megfordította az autót, és leparkolt a járda mellé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
