Aranypenna

Ha szeretnéd nálunk megosztani a történeted, akkor küldd el nekünk e-mail-ben! Mielőtt bármit is küldenél,  kattints:

 
 
 
Szerkesztők Aimi és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Nyitás 2016.03.18.
Téma anime fanfiction
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Írói kisokos
1. Alapok, helyesírás, párbeszédek helyesírása, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők

 

 
 
Jiraiya Tolla
Szabályzat
Kulcsok 2017
Történetek 2017

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

8. Felelősségérzet

 

A palotában kis híján mindenhol bele lehetett futni a lebegő buborékokba. Suigetsu, orra előtt elhaladt egy gömb, és fülig érő vigyorra húzta a száját, amely inkább vicsorgásra hasonlított. A szürkésfehéres hajú férfi jelen helyzetben elégé feszélyezve érezte magát, ugyanis legrégebben ismert barátjának az élettelen teremtményei a mosdóban törtek rá. Szó szerint berontottak a magán szférájába, úgy érezte, mintha több ezer figyelő tekintet szegeződne rá. Bosszankodva döntötte el, hogy a pimasz lények miatt, lesz pár keresetlen szava az érkezőhöz. A tegnapi kísérteties éjszaka elárulta a veszedelmes bestia jövetelét.     

*

Sasuke a folyosón haladt, miközben Utakata ontotta magából a nagy sztorikat, melyek a házaséletében történtek. Az Uchihát fikarcnyit sem érdekelte, csak ment tovább. Kezét ökölbe szorította, hogy a benne ébredező ingerültséget levezesse. Gyűlölte a felesleges szövegelést. A barnahajú férfinak nem kerülte el figyelmét az ifjú ellenséges gesztusa. Régóta ismerte a kegyetlen démonvezért. Egész kicsi kora óta felügyelte lépéseit, szinte apjaként vigyázott rá, mikor árvaságra jutott. A tragédia, mely Sasuke családjával történt, teljesen megváltoztatta. Kiirtotta az érzelmeit, s elsődleges céljául tűzte ki, hogy túlszárnyalja megteremtőjét, a leghatalmasabb pokolfajzatot. Ahogy cseperedett, úgy növekedett a hatalom utáni függősége. Páratlan adottságának, és legendához méltó erejének köszönhetően röpke időn belül behódolt neki a fajuk, és onnantól kezdte meg a birodalom felépítését átformálni. A legtehetségesebb személyeket állította parancsnoki pozícióba. Szülei és testvére halála után senkit sem tudott teljesen megkedvelni.

– Esélyt kellene adnia újra a szeretetnek. Muszáj változnia, mert ha ez így folytatódik tovább, teljesen el fog veszni – morfondírozott Utakata, mielőtt visszaemlékezett Sasuke, és az angyal dráma előadására.  

– Miért hoztad ide azt a lányt? – kérdezte a férfi sejtelmes mosolyra húzva száját.

– Közöd?

– Nem nyilvánvaló Utakata-senpai? El akarja tőle ragadni mennyei képességét – szólt közbe Suigetsu, miközben a folyosó falának támaszkodva nyalta jégrémét.

Tűhegyes tépőfoga mindenkiben, aki ismerte rémültséget keltett. Könnyedén át tudta harapni a csontokat, úgy mintha vékony fapálcikákból lennének. Hátborzongató vigyorából leszűrte az aggastyán vízi démon, hogy valami ocsmány dolgot terveznek. Kék öltözetében bújtatta a kezét, majd lassan megindult egykori tanítványa felé, aki sebesen legyezte buborékait, melyek rá akartak tapadni.

A Hozuki olyan mérges lett az átlátszó gömbök hadától, hogy mesterre felé hajította olvadozó fagylaltját. Az átlátszó gömbök nyomban teremtőjük elé lebegtek, majd falat alkottak számára. Az epres ízű hideg finomság a kőre esett, amitől a tulajdonosa csaknem sokkot kapott. Suigetsu harciasan nyomta ki a mellkasát, és rámutatott honfitársára. Üvöltözve követelte, hogy tartsa kordában a buborékait.

 Az Uchiha ekkor vesztette el a türelmét. Fehér, bő ujjú felsőjéből két mangólia árnyalatú kígyó csusszant ki. Hihetetlen sebességgel tekeredett az egyik Suigetsura, aki hirtelen reagálni sem tudott, és értetlenül pislogott az izmos hüllőkre. A mestere kámforrá vált, és támadója mögött termett, aki iszonyat gyorsan kihúzta kardját.

– Azt ajánlom, fejezzétek be, ha nem akartok meghalni – nyilvánította ki Sasuke érzelemmentesen, miközben visszahívta állatkáit.

– Elég a bolondozásból kölyök! Ideje felnőnöd! – feddte meg a két ifjút Utakata.

Suigetsu gyilkos pillantást vetett pimasz mesterére. Feldühítette, hogy úgy állította be az egész szituációt, mintha az csak ő hibája lenne. Az meg, hogy továbbra is csak taknyos gyereknek látta, tovább borzolta a bosszúságát. Utakata elfelejtkezett arról a tényről, hogy már ő is szerzett magának hírnevet a véres csatákban. De legjobb barátja kedélyállapota miatt lenyelte a provokálást.

 

*

 

Az egyik szobában iszogattak, és a Hozuki nagyon jó kedvnek örvendett már. Komoly viselkedése, melyet kifelé mutatott beosztottjainak rögvest elillant, amint az alkohol mámorító világába csöppent.

– Utakata, látom abban nem változtál, hogy szereted a veszélyt. Egyedül visszamenni abba a palotába, nem kis bátorságot igényelt tőled. A vén szivar mindenhol téged kerestet, mivel a sikertelen merényletünk óta csak a te erődet ismerte meg – mondta Suigetsu, mélyen belenézve (a) poharába, ami olyan üres volt, akár a kiszáradt kút.

 – Nem félek tőle. De örülök, hogy pont ma mentem oda körülnézni, mert Sasukénak ajándékot hoztam.

Suigetsu, a tanítója homlokára tette a tenyerét, és megrázta a fejét. Sejtelme sem volt, mi üthetett egykori mesterébe, mert neki is tudnia kellett volna, hogy akárkit nem hozhat erre a helyre. De legalább a nyomorult kaminari vezetőnek most főhet a feje. Borsót törtek az orra alá. A buborékhasználó elkomolyodott, és feltette a kérdést. 

– Sasuke-kun, te mészároltad le a Haruno családod?  

– Kíváncsiságodnak eleget téve, elárulom, hogy semmi közöm sincs a szülei halálához – jelentette ki közönyösen az Uchiha.  

– Mondd el Sakura-channak, és akkor még neki kell bocsánatot kérnie tőled – csillant fel bölcsen a barnahajú férfi szeme a kínálkozó alternatíván.

 – Hidegen hagy, hogy mit gondol rólam.

A két vízdémon összenézett. Szerették egymást hergelni, de ha a helyzet úgy kívánta gördülékenyen olvastak egymás reakcióiból. Rengeteg ütközetben harcoltak vállvetve, ezért a Huzoki érezte, hogy Utakata valami fontosat akart közölni. Akkor viselkedett lezserül, mikor fontos információt kívánt megosztani.

– Annak a lánynak az anyja él – felelte unottan a buborékhasználó, miközben hátradőlt a széken.

Suigetsu erre félrenyelt, és azonnal további válaszokat várt. Utakata elmesélte nekik, hogy ő menekítette ki a nőt, aki eszméletlenül feküdt a lángok között. A kicsivel mellette lévő férfi már kilehelte a lelkét. Az otthonába vitte, és a feleségével együtt ápolta. Szerencsére túlélte a támadást, és most már lábadozik, de semmire sem emlékszik, csak a nevére. Még annyit tudtak meg, hogy ő is egy nemes angyal.

– Szabadulj meg tőle! Ott kellett volna hagynod, ha nem akarod megszerezni az erejét – mondta Sasuke könyörtelenül.

A szürkefehéres hajú férfi ebben egyetértett barátjával.

– Igaz, a nemes angyalok utolsó élő tagjaihoz tartozik, de akkor is túl nagy a kockázat. Főleg úgy, hogy itt van a lánya, aki szintén azt a vérvonalat képviseli – gondolkodott Suigetsu, aki nem értette, hogy Utakata miért nem akart élni ezzel a páratlan lehetőséggel. – Ez egy ritka kincs, melyet azonnal meg kell ragadni! Én egy percet se hezitálnék, nyomban kiontanám fenséges áldozatomnak a vérét!

Alig bírta türtőztetni magát, folyamatosan azon agyalt, hogy milyen üdítő frissítőként hatna rá a rózsaszínhajú cafka halála. Valahol igazságtalanak tartotta, hogy nem részesedik ebből a kiváltságból.

– Minek akarnám az erejét? Hiszen a mi családjaink sokkal erősebbek a nemes angyalokénál – közölte a barna hajú férfi, miközben legyintett az ostobaságot hallva.

A Huzokinál betelt a pohár, mestere szavai felébresztették benne a kisebbség érzetét. Utakatán bár nem látszott, de sokat megélt már. Kivételes harcosként tartották számon, egykoron a legveszélyesebb szökött szörnyetegeket vadászta le, több angyaltörzset irtott ki, mint azt bárki is gondolná. Az ő személyét bejegyezték a történelembe, ahogy az Uchiháét is, ezért Suigetsu gyakran jelentéktelen érezte magát a társaságukban. Neki is voltak érdemei, de tetteiről nem születtek még regék, ami bosszantotta. Megesküdött magának, kerül amibe kerül, de kivívja a dicsőséget. Úgy vélte, ha legyőzi Utakatát, akkor őt is tisztelet fogja övezni. Hataloméhsége méregködbe borította elméjét. Összecsapta két tenyerét, aminek hatására víz kezdett el szivárogni a szobába.  Néhány pillanat múlva sárkányforma tört a felszínre, amely egyenesen a buborék használót vette célba. Az ősgyíkot hamar körbe vonták az átlátszó gömbök, és az irányítójuk csettintésére felrobbantak. Mindenhová fröcskölt a tiszta folyadék, de az éles fogazattal rendelőző férfinak a hűlt helyét látták. Utakata végigpásztázta a szobát. Nem mondhatta magáról, hogy könnyen harcra tudták bírni, de ha valaki megtámadta, akkor az a személy kemény csata elé nézett.

Sasuke rezzenéstelen arccal ült továbbra is a helyén, mintha nem egy kezdődő küzdelem közepébe csöppent volna. Izmos karját körbefonta a mellkasa körül, és vörösen izzó tekintettel elemezte a két tomboló dulakodását.

– A hátad mögött – mondta Sasuke, figyelmeztetve Utakatát, mikor villám csapott bele a vízbe.

Suigetsu, aki folyékony állapotban bújt meg a biztonságot nyújtó folyamban, hangosan felüvöltött, mikor a testéhez ért a ménkő elektromossága. Morcosan ücsörgött a nedves kövön, miközben orra alatt morgott. Feszülten dobolt térdén az ujjával, ameddig észrevette oktatója cinikus vigyorát. Azon kezdett el agyalni, hogy vajon, mikor fogja elérni azt a szintet, hogy mestere riválisának tekintse.

– Ha ennyi felesleges energiátok van, akkor intézzétek el egymás közt, de ne a birodalmamban! Többé ne forduljon elő, mert akkor én magam végzek mindkettőkkel! – szólította fel őket Sasuke, mikor elvesztette türelmét.

A két vízi démon megdermedt félelmében, hiszen már rég megtanulták, hogy az Uchiha nem szokott viccelődni. Ha életben akarnak maradni, akkor jobban teszik, ha tartózkodnak egymás idegesítésével. Jobb, ha nem dühítik fel többet azt, aki nem tűri el, hogy az őt követő szövetségesei előtte intézzék el a gyerekes torzsalkodásukat.

A Hozuki sértődötten huppant vissza a helyére, majd gyorsan lehúzta az italát, hogy lenyugodjon. Elege volt abból, hogy mindig a mestere csinálta remekül a dolgokat, pedig az ő fejére tűzött ki vérdíjat az uralkodó.

Gakushi nagy jutalmat ígért annak, aki megöli a buborékhasználót, és bizonyítékként a holtestét a színe elé viszi. Állandóan egymás idegein ugráltak, és ezért olykor megfordult a fejében, ő lesz az, aki az öreg elé cipeli majd, de mikor a haragtól elsötétült elméje kitisztult, rájött, hogy nem lenne képes rá. Sokat köszönhetett Utakatának, ugyanis ő faragott belőle kiváló harcost, miután az utolsó élő rokona is meghalt. Nem mondta ki hangosan, de nagyon hálás volt ezért neki, hogy őt, a kis árvát a szárnyai alá vette, és egyengette a karrierjéhez vezető úton. Szinte bátyjának tekintette, akire mindig számíthatott, ha valami baj adódott. Ezért tudták ilyen jól feldühíteni egymást, ugyanis mindketten tisztában voltak vele, hogy a másik mitől jön ki a béketűréséből. Soha nem felejtette el azokat a szavakat, amit a buborékos mondott neki, amikor az otthonába citálta.

– Mától kezdve az én kezem alatt fogsz tanulni! Ne várj kedvességet, és megértést tőlem, mert nem vagyok se az apád, se a bátyád! A feleségemnek is meghagytam, hogy ne pátyolgasson, ezért nála sem fogsz menedéket találni!

Igaz, kisgyermekként megrémisztették ezek a könyörtelen kijelentések, de később rájött, hogy nem is olyan kegyetlen Utakata, mint amilyenek hitte. Sőt, befogadták a családba, és úgy nevelték, mint a vér szerinti ivadékukat. Örökre hálás lesz nekik, amiért magukhoz vették.

Az elmélkedés közepette meghallotta a csettintést, ami után az átlátszó gömbök kipukkantak a közelében. Ijedtében leesett a székről, és tanítója nevetése zengte be az egész szobát. Sasuke már nem tartózkodott a helyiségben, ezért merte a barnahajú férfi ilyen aljas módon visszarángatni őt a jelenbe.

– Jó ideje elmerültél a gondolataidban.

– Visszaemlékeztem arra, amikor befogadtál. Most, hogy belegondolok, simán magamra hagyhattál volna a bátyám halálakor, de nem tetted. Te mindenkit oltalmad alá veszel, aki bajba kerül.

A tiszteletnek örvendő rangidős, komoly arccal nézett a Hozukira. Egyenesen a földön gubbasztó fickóhoz ment, és fejbe vágta. Suigetsu feljajdult a tasli erejétől, és sebesen dörzsölni kezdte a fájó pontot. Katasztrofálissá változott a napja, pedig szokatlanul kellemes hangulatba indította a reggelt.

 Az egyszerű szoba plafonján a lámpa ingaként ide-oda lengett, pont úgy, ahogy a hím madár előadja násztáncát a nősténynek. A villogó fény játéka bántotta az ifjú szemét. Szerencsére a felé magasodó kimonós alak eltakarta a villódzás intenzív hatását.

– Ostoba ördög! Én sokkal többet megéltem, mint te, ezért van felelősségérzetem – mondta Utakata, mielőtt a szájából kifújt egy óriási buborékot, és belelépett.

A cseppfolyós golyó egy darabig mozdulatlanul lebegett pár mini méterre a földtől, mikor a férfi törökülésben levetődött belsejében, magasabbra kezdett emelkedni. A nyitott ajtón repült tovább a palota folyosójára, míg végül olyan messzire jutott, ahol már nem látták.

 
Kellő távolságba érve Utakata bűnbánóan lehunyta barnás-narancssárgás szemét. Életre keltek benne a múltban elkövetett kegyetlenségek. Milliókat küldött a másvilág fagyába, megdermesztve őket a végtelenségig. A rengeteg vétségért fizetnie kell majd, előbb vagy utóbb. Barátai elől titkolta, de már elege volt a sok öldöklésből. Vezeklésként megfogadta, minden erejével azon lesz, hogy segítsen a rászorulókon. A felügyelete alá tartozó ördögfiókák, még semmit se sejtenek a valódi sorcsapásról. Hajtotta őket a buzgó vérük. Remélte, rá fognak jönni, hogy a sok brutalitás egyre mélyebbre nyomja őket a fátyolos árnyba, ahonnét nincs kiút. Őt is a felesége, Hotaru oldozta fel.

 

Még nincs hozzászólás.