Elégedetten vettem az irányt a konyha felé, hogy gyorsan rendet tegyek, elmosogassak, majd kevésbé nagy lelkesedéssel elővettem a tanulnivalót, és villámgyorsan körmölni kezdtem. Mire anya és apa hazaértek, kész voltam az összes házival; már javában az ágyamon feküdtem, a legújabb slágereket dúdolva, mikor átlépték a küszöböt.

Mosolyogva lementem a lépcsőn, hogy üdvözöljem őket, aztán tűztem is vissza a szobámba, hogy folytassam az édes semmittevést, ami utána átfordult lehangoló ruhatár-szemlévé. Csalódottan konstatáltam, hogy jóval csekélyebb a gardróbom az általam kívánt, de még a lehetőségekhez mérten is. Úgy éreztem, ezt a problémát záros határidőn belül orvosolni kell, ki akarok magamért tenni az első randinkon Sasukéval, továbbá Shikamaru partijára is akartam valami csinos ruhát.
A seregszemle olyannyira sokáig tartott, hogy kishíján kihagytam a családi vacsorát, ami most teljesen máshogyan zajlott, mint szokott.

- Sakura, kész a vacsora, gyere! – szólt anya, mire én meglepődve felpillantottam a ruhahalomból, és lefutottam a lépcsőn. Spagetti volt, az egyik kedvenc ételem. 

- Na, kislányom, mi volt ma az iskolában? Látom, izgalmas napod lehetett, már mikor jöttünk meg akartam kérdezni, hogy befestetted a hajadat vagy mit csináltál a fejeddel? – kérdezte apa felvont szemekkel, s közben feltekerte a villájára a tésztát.

Majdnem belefejeltem a tányéromba, ahogy lekattant, hogy a tempera még mindig ott díszeleg a hajamban, és ez csak egyre jobb és jobb lett - anya mellém lépett, és vizsgálgatni kezdte. – Kicsikém, ez tempera? Azt hittem, már elsőben megtanították, hogy a festéket a papírra kell kenni, nem a hajunkra. Drágám, ha be akarod festeni a hajad, csak szólj, én veszek neked szívesen…

Egyszerűen képtelen voltam tovább hallgatni, félbeszakítottam, mielőtt apából és belőle is kitört volna a nevetés. – Haha, nagyon viccesek vagytok! Nagyon jól tudom, hova kell kenni a festéket, ez csak egy kis rajzórai baleset volt. Öööhmmm… Leguggoltam, mert kioldódott a cipőfűzőm, egy béna osztálytársam pedig eltaknyolt bennem, és a palettája ráesett a fejemre. 

- Óh, hát így már világos! – Apa és anya cinkos mosollyal összenéztek, jó étvágyat kívántak, és enni kezdtek.

Egy darabig szótlanul folyt a vacsora, majd apa ismét bedobta magát. – Na, és a fiúkkal mi a helyzet? 

- Igen, igen, mi van azzal a helyes fiúval, Itachival a szomszédból? Összevesztetek talán? Mintha Inóval láttam volna a városban száguldozni…

Félrenyeltem a tésztát, és a légcsövemben a kajával köhögni kezdtem, azonban apa azonnal orvosolta a problémát: megütögette a hátamat, anya pedig egy pohár vizet adott enyhén reszkető kezembe. Amint jobban lettem, kissé remegő hangon válaszoltam a korábban feltett kérdésre. - Ööö… Semmi, nem az esetem a srác, túl nagy az arca. 

Úgy döntöttem, ebből nem fog semmi jó kisülni, így inkább az életem megóvása érdekében letettem a villát a tányérom szélére, és tikkelő szemekkel vártam a következő kérdést. 

- És az öccse? Ő az osztálytársad, nem? – Pillantott rám érdeklődve anya, mire az arcomat elöntötte a pír, vagyis jobban mondva a köhögési roham során az arcomba tóduló vér hátraarcot csinált, és már áramlott is visszafelé.

- Hohóóó! Büszke vagyok rád, kicsim, amiért az ujjad köré csavartad azt az Uchiha fiút. – Apa megveregette a vállam, ami cseppet sem segített; azt kívántam, bárcsak elnyelne a föld. – Na, de most együnk tovább!


******


A vacsora után gyorsan mindent belepakoltam a mosogatóba, és húztam is fel a szobámba, hogy aztán a fejem párszor egymás után a párnába verve büntessem magamat. Végül úgy határoztam, jobb ennek a napnak mihamarabb véget vetni, s egy hajmosással egybekötött hosszas zuhanyzásba kezdtem.
Azonban mielőtt ténylegesen bevonulhattam volna a fürdőszobába, apa jókedvűen utánam szólt.

- Kicsim, csak szólj, ha szükséged van a drótkefére a garázsból! Ahogy láttam, eléggé összeszáradt a festék, szóval csak sikíts, ha nagyon kilátástalan a helyzet! 

- Köszi, apa, jó tudni, hogy számíthatok rád! – ordítottam, aztán elkezdtem erőből vakarni, dörzsölni a fejemet. Lehet, tényleg kéne egy dörzsikefe. 

Egy óra kemény dörzsölést, fájdalmat és szenvedést követően elmondhattam, hogy maradéktalanul eltűnt a tempera rózsaszín tincseim közül, ahogy azt is, hogy nem szép jelzőkkel illettem Inót, miközben néztem, miként úsznak le a lefolyón komplett hajtincseim. 

Mielőtt elaludtam, még küldtem egy üzenetet Deinek. „Sajnálom a délutánit!”


******


Reggel a telefonom keltett, ugyanis nem akartam megint elkésni, szóval most elővigyázatosságból ébresztőt állítottam be, az egyik mindenkori kedvenc számomat.

„Hey, you might think that I'm crazy
But you know I'm just your type
I might be a little hazy
But you just cannot deny

There's a spark in between us
When we're dancing on the floor
I want more, wanna see it
So I'm asking you tonight.”

A refrént már együtt motyogtam Britneyvel, miközben fáradtan felültem az ágyban, hogy sajgó koponyámat egy picit megvakarjam. Rekordgyorsasággal és óvatossággal bepakoltam a cuccaim a táskámba, megmostam a fogam, a szempilláim spirállal kiemeltem, aztán ránéztem a karosszékbe dobált ruhakupacra. Igaz, egyelőre nem láttam a kiválasztott darabokat, de már előre tudtam, hogy a bő, csónaknyakú „All I need is SUNSHINE” feliratú pólómat, és hozzá egy klasszikus kék farmershortot veszek fel. 
Miután kibányásztam a stósz legaljáról a ruhákat, magamra fújtam egy kis parfümöt, felkaptam a táskámat, elköszöntem a hajamat fixírozó szüleimtől, és mentem a buszhoz.

Bevallom őszintén, elég szokatlan újra a buszon zötykölődni, a luxusverdák helyett - ismerős, de lehangoló. Nem! Gondolatban felpofoztam ezért magamat, csak mert kétszer Lamborghinivel vitték a seggemet, máris hozzászoktam a luxushoz? Hagyjuk már!
A sulinál lendületesen leszálltam a buszról, és mentem befelé, hogy annál a bizonyos lépcsőfordulónál bevárjam a csajokat, és mint azt várni lehetett, Ino már nem képezte részét kis kompániámnak.
Mikor befordultam a sarkon, megláttam Temarit a padon ülni, és a telefonját nyomkodni; elmosolyodtam, és csak mertem remélni, hogy nem mérges, amiért tegnap olyan csúnyán elfelejtkeztem róla.

- Szia! – Ráköszöntem, aztán a táskám gondosan magam mellé igazgatva leültem mellé. Legjobb barátnőm meglepve felpillantott a kijelzőről, és rögtön elmosolyodott, s megölelt. – Ezek szerint nem vagy rám mérges?

- Ne aggódj már, nincs semmi bajom! Nehogy azt hidd már, hogy bevágom a durcit, csak mert dolgod akadt. 

- Húh, ez megnyugtató! – Azzal visszaöleltem, jobban mondva, csontropogtató ölelésben részesítettem. – Akkor gyerünk egy kávéért, mert elalszom!

Miközben vettünk egy pohár hosszúkávét - amit jócskán fel kellett javítani ahhoz, hogy fogyasztható legyen -, elmeséltem a továbbiakat Temarinak, megemlítve minden apró kis tényezőt. Kicsit meglepte Sasuke viselkedése, de nem vettem tudomást a felszaladó szemöldökéről.

- Hé, lányok! – Ten Ten és Hinata is hamarosan csatlakozott hozzánk, hogy együtt szenvedjünk keresztül egy szörnyen eseménytelen napot. 

Sasukéval egész nap úgy viselkedtünk, ahogy megismerkedésünk utáni első napon – tök közömbösen, nem is szóltunk a másikhoz. A lelkem mélyén tudtam, hogy ez így van rendjén, hogy elölről kezdjük az egész kapcsolatunkat, amolyan tiszta lap-elven. Mondjuk, azt még fontos megemlíteni, hogy Inóval méterekre kerültük egymást, ha pedig véletlen mégis egymásra néztünk, összevontuk a szemöldökünket, és elkaptuk a pillantásunkat. Sőt, mintha Ino részéről valami vicsorgás is lett volna, de ezt csak Ten Ten említette, mikor mentünk matek órára, amiből hála istennek, minden nap jutott egy.

- Oda se neki, nem százas szegény! – nyugtatgatott Ten Ten, mire Hinata is jóváhagyólag bólintott egyet. 

Szépen leültünk a teremben, én előszedtem a kész matekházimat, amit most varázslatos módon sikeresen megoldottam, és vártam, hogy bejöjjön a tanárnő.
Csengőkor Sasuke kitárta az ajtót, hogy illedelmesen előreengedje az osztályfőnök asszonyt, aki nem átallt a „késői érkezés” miatt csúnyán ránézni.

- Szervusztok! Jelentést kérek!

Minden szokás szerint zajlott, háziellenőrzés, feladatmegoldások, majd az óra vége előtt öt perccel abbahagytunk a munkát, ő pedig elővett egy dossziét az undorító barna és zöld szín között egyensúlyozó táskájából.

- Sasuke, a múltkori dolgozatod hibátlan lett, nem kapsz egyest. – Azzal lecsapta a papírt a tanári asztal szélére, és folytatta. – Pénteken témazáró az eddigi részekből, egy szép kis százpontos dolgozat! Készüljetek!

Kollektív sóhajtás és ógatás volt a reakció mindenki részéről, ami elegyedett a kicsengő felüdítő dallamával; egyedül Sasuke ült nyugodtan, lábait hosszan kinyújtva az agyonfirkált pad alatt, én pedig hirtelen nagyon irigyelni kezdtem. Nekem is kell ez a hűvös hozzáállás! 

- Megyünk, Sakura? – kérdezte Temari, miközben megállt mellettem. Ten Ten a karate órájára hivatkozva sűrű bocsánatkérések közepette lemondta a csajos programot, míg Hinata tőle szokatlan módon mindössze sietve elköszönt tőlünk.

- Persze – válaszoltam, majd egy oldalpillantást vetettem Sasukéra, aki lazán bedobta a cuccait Lacoste táskájába, és kiviharzott a teremből.

- Szóval akkor egy gyors körút a Plázában? Egy cuki top és egy szoknya? 

Bólintottam egyet, és nekivágtunk.


******


Most csak a pénztárcámra szabott üzletekbe néztünk be, de ott lehetőség szerint az összes ruhát, felsőt és szoknyát felpróbáltam, és végül közel az összes zsebpénzemet eltapsoltam - viszont nem bántam, mivel iszonyatosan jó cuccokat vettem.
Temari el volt ájulva, mikor felpróbáltam egy fekete húzott, pántos ruhát, aminek igazán különleges volt a háta – csipke borította egy vastag sávban egészen derékig. Közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy ez sok lenne egy első randira, még akkor is, ha egyelőre fogalmam sincs, hova megyek – így ez lett a Shikamaru házibuliján viselendő öltözékem. 
Ezután folytattuk a vadászatot, s csakhamar rátaláltunk a tökéletes randiruhára: egy magasderekú, fekete alapon fehér mintás, combközépig érő szoknya, egy pántnélküli vajszínű felső és egy farmerboleró lettek a győztesek. 
Úgy éreztem, hogy a mennyországban repkedek, amikor átnyújtottam utolsó tartalékaimat a kasszánál az eladónak.

- Jaj, ezer hála, Temari, amiért ismét el tudtalak rángatni! – hálálkodtam, és boldogan szorítottam magamhoz a bevásárlótáskáimat.

- Mire való egy barát? – Nézett rám, s közben mosolyogva felvonta a szemöldökét. – Szóval akkor mikor derülnek ki a részletek a Randiról? 

- Fogalmam sincs, pláne, hogy még is cseréltünk számot. Ugye nem fog felültetni? – Kétkedve barátnőmre pillantottam, de ő egyből eloszlatta kétségeimet.

- Ennyire sunyinak nézed? Ahogy én nézem, olyan srác, akinek ha baja van veled, nem köntörfalaz, hanem a képedbe tolja a véleményét. 

- Azt mondod? 

- Igen, azt! És ne aggódj, csak add magad! – Kacsintott. – Na, de siess, mert már fél öt van!

- Jó ég! Tényleg! – Azzal szaporán megölelgettem, majd rohantam a buszhoz.

Felért egy edzéssel a hazaút, hiszen igyekeztem szülőim előtt jóval hazaérni, hogy elejét vegyem a kérdezősködéseiknek, pláne a felháborodásuknak, amit a megvásárolt cuccokra tekintettel vártam. Jó, magam is tudtam, hogy most igencsak kirúgtam a hámból, de úgy éreztem, hogy ez után a hét után már igazán megérdemlem, hogy végre valami igazán jó történjen velem.

Ahogy megláttam a kapunkat, még jobban rágyorsítottam, s akár egy őrült, úgy rontottam be a saját házunkba, ahol hála az égnek, nem volt senki. Felszaladtam a lépcsőn, lepakoltam a ruhákat a szobámban, ettem az esti spagettiből, aztán rohantam zuhanyozni. Nem szokásom magam mindenféle kencével kenni, most mégis kinyomtam a fürdőszivacsra egy foltnyi kókuszillatú tusfürdőt, és tetőtől talpig lesuvickoltam magamat. Egy borotva segítségével megszabadultam a nem kívánt szőrszálaktól, aztán már csavartam is magam egy törölközőbe, hogy folytathassam a készülődést.
Megtörölköztem, befújtam magamat dezodorral, betestápolóztam a lábamat, és éppen fogtam volna neki a sminkelésnek, mikor zenélni kezdett a telefonom. Döbbenten tettem le a tust a kezemből, de szemeim akkor nyíltak egészen tágra, mikor megláttam a képernyőt.

„Egy óra múlva, a ház előtt felveszlek!” 

Mosolyogva megráztam a fejemet, majd válaszoltam.

„De ugye tudod, hogy semmi puccos?” 

Lecsaptam a telefonomat az asztalra, és folytattam a dolgomat, ahol abbahagytam, s közben agyaltam a helyszínen. Vajon hova akar vinni? Én összekarmolom a hibátlan arcát, ha valami méregdrága étterembe mer vinni, hiszen én egy rendes, hétköznapi mozis randit várok, nem egy bált.

Időközben apáék is hazaértek, és miután jókedvűen köszöntek, leültek az étkezőben beszélgetni. Roppantul szerencsém volt, hogy nem hiányoltak, reméltem, hogy ez amolyan bűnbánás a tegnapi gonosz vallatás után. 


******


Szemeimet még spirállal kiemeltem, a kisebb bőrhibákat korrektorral elfedtem, a körmeimet fehérre lakkoztam. Végül felvettem a randiruhát, s befújtam magamat a kedvenc, szerencsehozó parfümömmel, a Seductive Elixirrel; hajam simára fésültem, de úgy, hogy egyetlen görcs se maradhasson benne, és magas copfba kötöttem fel. Amint mindennel elkészültem, villámgyorsan bepakoltam egy bájos fekete kistáskába a legfontosabb dolgokat: telefon, zsepi, ajakápoló, egy púder, majd fogat mostam.

A szívem már ott dübörgött a mellkasomban, mikor lementem a lépcsőn, és gyorsan puszival köszöntöttem a ház népét.

- Hova-hova, kishölgy? – Anya felvont szemöldökkel rám pillantott. 

- Temarival, a városba – válaszoltam ártatlan szemekkel, aztán a biztonságkedvéért hozzátettem. – Csak egy kólára!

- De Sakura, hétköznap van? És az iskola? – Ellenkezett tovább anya. – Amúgy mikor csíped így ki magad egy kólára? Hadd halljam!

- Jó, ahogy akarod! Sasukéval találkozom, így már jobb? – Mérgesen néztem rájuk, de őket ez szemmel láthatólag nagyon mulattatta. 

- Áh, ebben az esetben már értjük! Hol van az a fiú? Hívd csak be, beszélni akarok vele! – Kezdte apa, s szórakozottan összepillantottak anyával. 

- Haha, nagyon vicces… Na, sietek, majd jövök! – válaszoltam méltatlankodva, és mentem is ki az ajtón, tudva, hogy az ablakból úgyis végigkísérik az egész jelentet.
Nem is csalódtam, mert miközben beszálltam a lélegzetelállító Lamborghinibe, visszatekintettem a házra, és még éppen láttam a libbenő függönyöket.

- Szia! – mondta Sasuke lágy mosollyal az ajkán, és odahajolt, hogy egy gyengéd puszit hintsen arcomra. – Készen állsz az első hivatalos randinkra?

- Vágjunk bele, de remélem, emlékszel arra, mit írtam – válaszoltam. – Nem bálba tartunk, ugye?

Bekötöttem magamat, s elindultunk, így alkalmam nyílt végigmérni az öltözékét. Az a helyzet, hogy Sasuke is eléggé hagyományos öltözékben volt, tekintve a hófehér izmokat megmutató atlétáját, és a tökéletesen ráillő Levi’s farmerét. Még a nyakában lógó dögcédula is arról árulkodott, hogy itt nem elegáns helyről van szó.

- Szóval? – kérdeztem, s közben magamban imád mormoltam, hogy ne valami puccos helyre.

- Csak figyelj! – vágta rá vigyorogva, s közben olyan szakértelemmel forgatta a kormánykereket, mintha már vagy évek óta vezetne. Hátradőltem, élveztem a klíma susogását, a mellettünk elhúzó fák és épületek látványát. 

- Jó, képtelen vagyok egyszerűen csak ülni tudatlanul, nyögd ki, hova megyünk!

- Már itt is vagyunk – szólt Sasuke, és felém fordult. – Remélem, ez kellőképpen „nem-puccos”. 

Azzal előrefordultam, és elmosolyodtam, ahogy megláttam a randi helyszínét. A McDrive-nál álltunk meg, és őszintén szólva enyhén le is esett az állam. Meglepett a választás.

- Tökéletes!