A hűs szellő kíméletlenül kapott bele az átlagnál jóval színesebb tincseimbe, hogy a hajszálakkal egyetemben a gondolataimat és az emlékeimet is összekuszálja. Ismét egy hihetetlen nappal a hátam mögött, és egy csodás pasival az oldalamon ültem egy méregdrága autóban… 
Fejemet a támlának vetettem, elmosolyodtam, majd egy pillantást vettem Sasuke felé, aki magabiztosan – persze, hogy máshogy? – elfordítva a kormányt vett be egy kanyart. Azt hiszem, sosem fogok tudni rajta kiigazodni, mert olyan összetett személyiség, hogy kézikönyvvel sem lehetne megérteni a gondolkodásmódját, pláne nem kiszámítani a reakcióját egy adott helyzetre. 

Természetesen egy hangyányit a megengedett sebesség felett nyomta a gázt, így bő három perc alatt otthon voltunk. Sasuke hanyagul ráállt a járda és a gyep találkozására, én pedig már nyitottam volna a számat, hogy belekössek a leparkolt autó helyzetébe, mikor beugrott, hogy van ennél nagyobb bajom is: Itachi. Hunyorogva felmértem a terepet, s amint biztosra vettem, hogy tiszta a levegő, kiszálltam a lehengerlő járműből. 
Sasuke mindentudó mosoly kíséretében támasztotta a kocsi orrát, és szokás szerint most sem volt képes kibírni szó nélkül. 

- Nyugalom, a bátyámnak ma délutánra programja van – mondta. 

- Nem érdekel a bátyád – válaszoltam mosolyogva, valójában mégis nagy kő esett le a szívemről ezen hír hallatán. A táskám ki sem vettem, hanem hozzáléptem, kezeim hasfalának támasztottam, és arcon csókoltam. – Köszi a fuvart.

- Helyes válasz – mondta, és megcsókolt. 

Már majdnem teljesen belefeledkeztem pezsdítő jelenlétébe, mikor valaki fontoskodó célzattal megköszörülte mellettünk a torkát. Francba, most lebuktunk! Szégyenkezve összeszorítottam a szemhéjam, fejem Sasuke vállára hajtottam, és kínomban sziszegtem egy sort.

- Khm… Fiatalúr! Elnézést, hogy megzavarom Önt és a kisasszonyt, de szeretném Önnel közölni, hogy a kedves szüleit a vállalat halaszthatatlan ügyei munkába szólították. Továbbá…

- Egy pillanat – szakította félbe Sasuke, mire a komornyik katonásan összecsapta fényesre suvickolt fekete cipőjét, meghajolt, és távozott.

- Te jó ég! – Fejemet fogtam a kezemmel a kínos élmény hatására, hiszen roppantul kényelmetlen volt számomra a helyzet, sőt, konkrétabban mondva: megalázó. – Ez de ciki!

Sasuke elnevette magát, nekem pedig kedvem lett volna fejbe vágni, azonban már kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy mulattatja a szenvedésem.

- Gyere! – mondta, azzal lágyan megfogta a karom, és behúzott az ajtón, mielőtt akár egy tiltakozó szó is elhagyhatta volna a számat.

Nem mondhatnám, hogy gyakori vendég voltam a házukban, azt viszont már a bejárati ajtón való belépés után is képes voltam eldönteni, hogy rengeteg változáson ment keresztül az eltelt pár napban. A falak frissen voltak festve, a padlót fényesre polírozták, a bútorokról pedig ordított, hogy újonnan lettek vásárolva, egyszóval nem győztem csodálkozni. 
Sasuke az oldalamon egy árva szót se szólt, hanem csak megfogta a kezem, és vezetett egy félig ismerős útvonalon, majd belökött előttem egy fehér ajtót, ami mögött egy rendetlen szoba rejtőzött. Ruhák szanaszét, új bútorok ideiglenes helyen – ez tárult a szemem elé, mikor beléptem. Remegés futott rajtam végig. Persze, rögvest beugrott minden a legelső, s egyben legfelkavaróbb látogatásomról, amikor is sikerült meglesnem a zuhanyzó Sasukét… A régi szép emlékek!

Az igazat megvallva, kicsit zavarban voltam, mert bár barátom volt már, de egyszer sem jártam meg a szobáját rövid kapcsolatunk során, így a helyzet rémisztően új volt. Rendes, hétköznapi esetben nagy számat most tanácstalanságomat tükröző fintorba húztam, és tehetetlenül birizgálni kezdtem az ágyon heverő ruhakupac egyik kilógó példányát. Tényleg fogalmam sem volt, mit tegyek, mit csináljak, mivel a kezdeti magabiztosságom, kacérságom elszállt, otthagyott a rendetlen szoba legeslegközepén álmaim férfijától két méterre.

- Kérsz valamit? – kérdezte Sasuke, ahogy kilépett a fürdőszobából, majd lazán lekapta felsőjét, mintha ott se lettem volna. Már nem azért, tetszik a látvány, és érzem, hogy ütődött mosoly ül ki az arcomra, de ez nekem gyors. Nyilván az elmúlt napokban történtek miatt viselkedik úgy, mintha mi már minimum hónapok óta járnánk, hiszen úgy adtam elő magam, mint egy sokatpróbált lotyó, vagy legalább is, mint egy meggondolatlan liba – bár ez enyhe kifejezés.

- …itt vagy? Hahó! Van ott bent valaki? – Merengésemből viccesnek szánt hangja ébresztett fel, s ezen csodás baritonja minden korábbi gondolatom, ellenvetésem eltörölte, egy csapásra megfeledkeztem aggályaimról, és magam mellé rántottam a félmeztelen Sasukét. Édes ajkai máris csókolgatták nyakam ívét, kulcscsontom vonalát puszikkal halmoztak el, én pedig hagytam, hogy ledöntsön az ágyra, hogy azt tegyen velem ez a tökéletes pasi, amit akar.
A mámor akkor szállt el, amikor sikerrel realizáltam, hogy atlétám már lekerült rólam, Sasuke pedig a könyököm mellett támaszkodik, és csókolgatja a számomra zavaró párnácskát a hastájékomon. 
Minden erőm összeszedve eltoltam magamtól, így egy pillanatra, bizonyára a meglepettségtől, megbillent, de hamar visszanyerte egyensúlyát, s pillanatokkal később szemügyre vehettem a mellettem támaszkodó Sasuke döbbent arckifejezését. 

- Mi a baj? Valami rosszat csináltam? – kérdezte zavart kifejezéssel fekete tincsekkel keretezett arcán, én meg hirtelen nem tudtam válaszolni, ugyanis azzal, hogy átléptem a szobájának küszöbét, konkrétan zöld utat adtam neki – mindenben. A lelkem mélyén tudtam, hogy ő egy macsó, akinek már volt dolga csajjal, én pedig egy kis fruska, akinek sikerült valami véletlen folytán összejönnie ezzel a sráccal. A hiba mindössze kettőnk tapasztalatának különbségében volt – én képtelen voltam már az elején odadobni magam neki. Így is annyi minden történt az utóbbi hétben, amire nem vagyok büszke, ha egyszerűen alávetném magam, azt biztosan megbánnám.

- Sajnálom, de ez nekem még korai – válaszoltam a szemem lesütve. – Kérlek, engedj!

Ha lehet tovább fokozni, most még csodálkozóbb, döbbentebb arckifejezéssel állt fel, elhátrált az ágytól, megvárva, míg felveszem a felsőm. Felkaptam a ruhám, majd búcsúölelését egy fejrázással elhárítva elhagytam a szobáját.
Nem fordultam meg, nem néztem vissza, túl megalázó volt a helyzet, szóval inkább gyors léptekben elhagytam a házat.


*******


Már éppen a kapu felé vezető járdán lépkedtem, mikor is egy fülsüketítő fékcsikorgás majdnem átszakította a dobhártyám; egy fekete sportkocsi éles kanyart követően rágurult a gyepre, mintha holmi parkoló lenne. Az imént történt események jócskán lelassítottak a reakcióidőmet, így néhány másodpercre szükségem volt, hogy eljusson a tudatomig, hogy az autó sofőrje a drága Itachi, aki most flegma mosollyal az arcán figyelte, ahogy kedvenc barátosném, Ino, szexinek szánt mozdulatok közepette elhagyja a gépjárművet. 
Valahol tényleg félelmetes, hogy mindenfele beléjük botlom, bár ez, az előbbi lakhelyét tekintve talán nem olyan meglepő…
Lényeg, hogy sűrű pislogások közepette álldogáltam, és tátott szájjal bámultam a párost, ahogy egymás seggét markolászva elindulnak a bejárat felé - ez rám nézve talán mégsem volt olyan szerencsés. Gondolkodás nélkül belevetődtem egy közeli bokorba, ami ugyan menedéket adott, de ezért a kényelmetlen búvóhelyért a véremmel fizettem. A gallyak össze-visszaszurkáltak, a lábaim teljesen lehorzsolták a vesszők, mégis próbáltam teljes csendben kuksolni, hogy véletlenül se vegyenek észre. Pisszenés nélkül vártam, hogy elhaladjanak tökéletes rejtekhelyem mellett, s közben fintorogva hallgattam üres, gyomorforgató fecsegésüket. 

- Annyira gyönyörű ez a kocsi! Imádom, ahogy dorombol, mint egy kiscica, aztán meg mikor felpörög, úgy morog, mint egy tigris… - Ino affektált hangja hallatán egy heveny kis hányinger kerülgetett, ami a párbeszéd haladtával egyre csak erősödött. – Grrr, aztán meg jön a karmolás… 

- …Remélem, megmutatod, hogy viselkedik egy vadmacska, ha fogára való prédába ütközik! – duruzsolta neki Itachi, én pedig képtelen lettem volna eldönteni, hogy most sírjak, nevessek, hányjak vagy esetleg mind egyszerre.

- Csak vigyázz, mert ha nem leszel jófiú, megismerkedhetsz a karmaimmal, amiket előszeretettel használok, ha úgy van szükség! – Olyan hévvel tutujgatták egymást az ösvényen haladva, hogy már azt hittem, sose lesz vége, sose takarodnak el onnan, hogy a magánszámot a szobában folytassák. 
A végszó egy tenyér csattanása volt valamelyikük fenekén, azzal viháncolva beléptek az ajtón, én pedig nagyot sóhajtva kikapartam magamat a bokorból, majd táskám – amit alaposan végigmustráltam, hogy nem-e esett valami baja – a vállamra vetve elhagytam a helyszínt.


*******


A házba belépve előbb megmostam a kezem, a sebeket letörölgettem, s közben végig azon agyaltam, hogy ez mégis mi a fészkes fene volt. Jó, már láttam korábban őket együtt, szóval a szövetségük nem sokkolt olyan rettentően, viszont, hogy már ilyen értelemben is együtt szórakoznak, az igen. 
Ino úgy beszélt és viselkedett, mint valami ócska útszéli prosti, akit valami rohadt gazdag szépfiú befizetett pár körre… Bloáááh!
Az éhség azonban felülemelkedett a döbbeneten, az undoron, így a fejem rázva a hűtőhöz caplattam, és próbáltam valami ehetőt keresni – sajnos hiába. Végül úgy döntöttem, bűnözök egy kicsit, és rendelek egy finom, sajtos pizzát, szóval előkerestem egy pizzéria számát, és leadtam a rendelést. 
Amíg pedig az ellátmányra vártam, bekapcsoltam a számítógépet, hogy megnézzem, mi hír a nagyvilágban; természetesen, először chaten óriási felkiáltójelekkel Temari tudtára adtam, hogy jól jönne egy kis baráti támogatás, majd benyomtam az első ajánlott videót Youtube-on. Fantasztikus, Heartattack Demi Lovatótól… 
Alig telt el fél perc, jött a válasz legjobb barátnőmtől: „Úgy érzem, nem fogadtad meg a tanácsom, és valami hülyeséget csináltál. Hívj fel, ha eltaláltam!”

Nem volt mit tennem, tárcsáztam – alig csengett ki, Temari már fel is vette.

- Kivele! Hadd halljam, mi történt? – kérdezte kissé cinikus hangon, amit kicsit magamra is vettem. 

- A rövid vagy a hosszú verziót akarod hallani? – válaszoltam egy újabb kérdéssel. 

- Foglald előbb röviden össze, utána eldöntöm, akarom-e hallani a hosszú verziót! 

- Sasuke letepert, de leállítottam, tekintettel arra a másfél hétre, amióta ismerem, aztán leléptem, és mentemben szembetaláltam magam a házba igyekvő, rendkívül felajzott Inóval és Itachival. 

- Irigyellek, én itthon kushadtam, neked meg milyen izgalmakkal teli délutánod volt! – kezdte halkan kuncogva, majd folytatta. – De várj? Hogy kerültél te ilyen helyzetbe?

- Nos, kezdetben gyanútlanul elfogadtam Sasuke ajánlatát, miszerint hazahoz… Utána meg a dolgok egyszerűen jöttek egymás után. Csók, beinvitálás, döbben kuksolás a srác ágyának szélén, majd pedig a lelki békétlenség okozta csendes tépelődés, és beleegyezés. Végül a felismerés és a távozás… Igazából ez is elég volt egy délutánra, de mikor léptem le, egy kocsi odahajtott, és kiszállt belőle az a két tünemény, én meg momentán jobb ötlet híján a bokorban kerestem búvóhelyet, ne kérdezd… 

A csengő félbeszakított, mint másfél héttel ezelőtt az ominózus napon, de tudtam, hogy ez most a pizzafutár lesz, nem holmi szomszédok, akik bemutatkozni jöttek.

- Temari! Egy pillanat, csengettek, sietek vissza, ígérem! – Azzal már szaladtam is lefelé a lépcsőn, zsebemből előkotortam a szükséges összeget, és nyitottam az ajtót, hogy átvegyem az ebédemet.

Ahogy kiléptem a bejárati ajtón, és a szemem eléggé hozzászokott a napfényhez, megszaporítottam lépteimet, ám valami a kapu előtt mégis megtorpanásra késztetett.

- Nem mondod! – sikoltottam, majd nevetve a kerítéshez futottam. – Mondd, hogy ez nem komoly!

- De, úgy tűnik, az! Kicsi a világ, nem igaz? – kérdezte Deidara, azzal lezserül nekitámaszkodott a kerítésnek.