Ez még tőle is durva poén.
Vártam, hogy elröhögi magát, aztán módosít az úti célon, de semmi ilyet nem tett, hanem értetlenül szemlélte döbbent ábrázatom.
- Ezt nem teheted! Nem hagyhatsz egy fiú kollégiumban - néztem rá boci szemekkel, ám nála ugyanúgy nem vált be, mint a kedves papánál.
- Nem hagylak ott, bekísérlek - válaszolta szinte csodálkozva, mintha nem értené, miért vagyok kiakadva. Aztán elfordult, hogy újabb telefonokat bonyolítson.
Miközben a hátát néztem, vészesen megcsappant bennem a rajongás iránta. Rettenetesen élveztem, amikor hősként megmentett, de most iszonyatosan utáltam, amiért megint elárvult kiskutyát faragott belőlem. Úgy belejöttem a szerepembe, hogy hamarosan vonyítani is kezdtem. Próbáltam a lábamra fogni, ami fájt is, de nem ennyire, hogy haragomban könnyek is gyűljenek a szemembe.
- Hadd nézzem - térdelt mellém hirtelen, mert fel se merült benne, hogy miatta szontyolodtam el. Ha baj volt, persze aggódott, de miért kell mindig minimum a nyakam kitörni, hogy észre vegyen? Dühösen elrántottam a lábam, mire olyan fájdalom nyilallt a bokámba, hogy már nem kellett szimulálni, valódi kínok közt sírtam, és ha el bírtam volna engedni hevesen szorongatott beteg testrészemet, bizonyosan jól bemosok neki ezekért a szenvedésekért.
- Oké, nem nyúlok hozzá, ha ennyire érzékeny. Majd a kollégium orvosa megnézi - értette félre a reakcióm.
Jellemző.
Durcásan elfordítottam a fejem, hogy lássa, nagyon-nagyon-nagyon haragszom rá.
Hamarosan megállt velünk az autó. Sasuke a fejemre húzta a melegítő kapucniját és segített kikászálódni a lepedők közül. Jiraiya elnéző mosollyal nyugtázta, hogy újra bajban vagyok, mintha vonzanám az ilyen helyzeteket. Nem volt ebben a mosolyban se gúny, se szemrehányás, olyan szeretettel tekintett rám, mint egy jószívű nagyapa.
- Nem vinne inkább haza? - próbálkoztam nála is, de csak nevetve megcsóválta a fejét és segített felmászni önkéntes szamaram hátára.
- Nem lesz jobb, ha megfojtasz. Hidd el, a te érdekedben döntöttem így - morogta Sasuke. Visszavett a gúnyolódásból, próbált észérvekkel meggyőzni, de szerintem csak azért, hogy ne okozzak több galibát.
- Bújj hozzám, takard az arcod és vigyázz, nehogy kilógjon a hajad - figyelmeztetett, mikor beléptünk az óriási előcsarnokba. Sajnáltam, hogy nem nézhettem szét alaposabban, hiszen mindig is az volt a vágyam, hogy a Namikaze Középiskolába járhassak, az ő egyenruhájukat nagyon nagy megtiszteltetés volt viselni. Nem így képzeltem el az első találkozom ezzel a hellyel, pontosabban én inkább a lány kollégium megismerésére áhítoztam, és soha nem gondoltam, hogy egyszer ide csöppenek.
Naruto sietett elénk, és máris terelt a lift felé.
- Veled meg mi történt? - kérdezte a lábam felé bökve, mikor végre biztonságban voltunk.
- Semmi különös. A barátod megkért, hogy ugorjak ki az ablakon, én pedig kiugrottam.
- Ejha!
- Ez nem pont így történt! Elfelejted említeni, miért kellett kimenekíteni téged az ablakon - szólt közbe Sasuke. - Azt miért nem meséled el, hogy mennyire felbőszítetted az apámat?
- Durván bánt velem, megérdemelte, hogy kicsit megfuttattam.
- Megfuttattad? Megrúgtad és majdnem eltörted az orrát.
- Nem emlékszem - hazudtam szemrebbenés nélkül.
- És arra emlékszel, hogy a barátnőmként mutatkoztál be neki, meg a leendő gyerekeinkről hadováltál?
Narutót mulattatta a helyzet, miközben én szerettem volna levegővé válni. Gondoltam, bölcsebb ebben a helyzetben hallgatni, mert bármit is szólok, én jövök ki belőle rosszul.
- Nem válaszolsz? - sandított hátra Sasuke, hátha nyögök valamit, de aztán az is elég volt neki, hogy láthatta, mennyire zavarba hozott.
- Lee-hez megyünk, ő majd segít, hogy tökéletesen beolvadj ide - mentett meg a szöszi, és pár emelettel följebb kiszálltunk.
- Ki az a Lee? - érdeklődtem, csak hogy tereljem magamról a témát.
- Ő egy elég fura figura, de hamarosan megismered - mosolygott rám Naruto.
A folyosó olyan hosszú volt, hogy alig láttam a végéig. A falakon rajzok, festmények sorakoztak. Elég extrém alkotások voltak, sok megbotránkoztatott, mert ledér viseletű fiatal lányokat ábrázolt. Nem nyíltan, durván beletolva az ember képébe, hanem csak finoman bontakoztak ki a kusza foltok és vonalak közül a meztelen testek. Összességében ízléses volt, számomra mégis zavarba ejtő.
- Ezen az emeleten amolyan művészlelkek laknak, ezeket ők készítették - világosított fel a szöszi. - Minden szint másmilyen, az ottaniak dekorálják.
- Ez lesz az? - szólt közbe Sasuke gorombán, mintha zavarta volna, hogy valaki végre ember számba vesz és normális stílusban beszél velem, nem csak parancsolgat, ahogy ő szokta.
- Igen, bekopogok, bár Lee már vár ránk - felelt neki Naruto higgadtan, figyelmen kívül hagyva a provokáló hangnemet.
- Sziasztok! - pördült elénk egy bili frizurás, zöld elasztikus kezeslábast viselő srác.
Ha nem lettem volna megszeppenve, valószínűleg harsányan nevetek a gusztustalan ruháján, ami úgy tapadt csontos testére, mint egy második bőr. Derekán egy cafrangos kendő fityegett, ami uszályként lebegett utána, ahogy ugrált körülöttünk.
- Szóval ő lenne az - méregetett furcsa tekintettel.
- Én? - Kezdtem gyanakodni, hogy valami olyasmire készülnek a fiúk, aminek egyáltalán nem fogok örülni.
- Ültesd ide, és neki is fogok.
- Ácsi! - kiáltottam rémülten, de máris egy széken nyekkentem.
- A kapucnit szépen lehúzzuk, kapsz egy csini köpenyt, és kérlek, döntsd hátra a fejed - sürgölődött körülöttem Lee.
- Nem akarom - fogtam le a kezét ijedten, mert kezdett nagyon nem tetszeni ez az egész.
- Csak egy kis fazonigazítás lesz, nem kell paráznod!
- Jó ez így nekem - kaptam a fejemhez, mikor megértettem, hogy a maradék hajamtól is meg akarnak szabadítani.
- Nem vágok sokat, hiszen így is rövid, csak valami fiúsabbat kreálok belőle.
- Remélem nem olyat tervezel, mint a tiéd - rémüldöztem.
- Ez egyedi - válaszolt Lee sértetten, és máris csattogott a kezében az olló, én pedig tehetetlenül néztem, hogy végképp elcsúfítanak.
Mikor elkészült, kritikus szemmel méregetett ő is és a másik két fiú is.
- Ez így nem elég - mondta ki sajnálkozva az ítéletet Naruto.
- Akkor muszáj azt is megtenni - sóhajtott fel Lee, és készülődni kezdett.
- Azt? Mégis mit akartok még velem csinálni? - jöttem ki a sodromból.
- Befestjük a hajad feketére - mondták hárman egyszerre.
- Kizárt.
- Nem lehetne valami samponnal feketére bemosni? - vetette fel Sasuke, mikor látta rajtam, hogy tökéletesen elkeseredtem.
- Nincs ilyenem, csak festékeim.
- Várjatok egy pillanatot!
Mégis van a hercegemnek szíve, mert elfutott néhány boltba, aztán nagy táskákkal felszerelkezve tért vissza.
- Hoztam bemosót, meg még pár dolgot, ami kellhet.
Éreztem, hogy hiába ellenkezem. Próbáltam vigasztalni magam, hogy ezt még könnyen vissza lehet csinálni, mégis kerülgetett a sírás, mert olyan megalázó volt ez az egész. Értettem Sasuke szándékát, de én egyáltalán nem akartam fiúvá válni még az ő kedvéért sem, hiszen lánynak is elég gyatra vagyok. Fiúként pedig esélyem se lesz, hogy...
Ideje leszállni a földre. Soha nem lesz esélyem.
Némán tűrtem, hogy Lee megmossa, beszárítsa és több tonnányi zselével beállítsa a hajamat. Nem néztem a srácok szemébe, mikor az eredményt szemlélték. Higgyék csak, hogy pukkadok, nem akartam előttük sírni.
- Ezt fel kéne venned, utána átkísérünk az orvoshoz - nyomott pár holmit a kezembe Sasuke, majd magamra hagytak, hogy átöltözzek.
Nehézkesen letornáztam a kétszeresére dagadt lábamról a sportcipőt, közben szabad utat engedtem a könnyeimnek. Csak a bokám fáj ennyire - bizonygattam magamnak - és próbáltam a jó oldalát nézni a dolgoknak. Végre egy rendes iskolába járhatok, és itt tényleg nem talál meg Orochimaru.
Nem értettem, Sasuke minek hozott nekem gumis derékövet, de gyorsan megvilágosodtam, hogy a melleimet kéne leszorítani velük. Magamra vettem egy szakadt farmer, ami kissé lógott rajtam, egy fehér, hosszú ujjú garbót meg egy kockás inget.
Ebben tényleg elhiszik, hogy fiú vagyok?
- Remek! - ámuldozott Lee, és láttam, hogy Naruto és Sasuke is elégedett.
- Csinálok egy fényképet az igazolványodhoz és máris mehettek - örökített meg a zöld ruhás, aztán Naruto meg Sasuke két oldalról megkapott, hogy elcipeljenek a dokihoz.
Megint lifteztünk, de most hagyták, hogy szétnézzek az előcsarnokban. Miközben húztak magukkal, alaposan megbámultam a modern épületet. Rengeteg fiú üldögélt a körbe pakolt bőrkanapékon, mindannyian egyenruhát viseltek, és roppant okosnak látszódtak. Lehet, hogy ezt már csak én képzeltem be, de úgy éreztem, hiába a gondos álca, azonnal rájönnek majd a titkomra. Zavart, ahogy elcsendesedve méregettek, aztán a hátunk mögött összesúgtak.
- Szia Naruto! Mit keres ez itt? - állta utunk hirtelen egy nagydarab, kövér fiú, és olyan lenézően figyelte Sasukét, amitől nekem is ökölbe szorult a kezem. - Külsősök nem jöhetnek ide, csak aki itt lakik.
- Tudom, Choji, az apám hozta ezt a szabályt - válaszolt kimérten Naruto. Egyébként az unokatesóját kíséri, aki viszont mától itt lakik. Odébb állnál? Épp a gyengélkedőre sietünk vele.
- Persze - engedett utunkra a srác kelletlenül.
- Az apád itt az igazgató? - kérdeztem Narutót ámulattal.
- Nem, csak róla nevezték el az intézményt és még pár másikat - felelt a szöszi zavartan.
- Ez bámulatos! - lelkesedtem.
- Ne ájuldozz már! Mindenki bennünket figyel, te meg olvadozol itt, mint egy hülye liba.
- Sasuke! - Valami cifrát akartam mondani, de közben már megérkeztünk az orvosi szobához, ahová nem épp finoman bekopogtunk.
- Doki! Munkát hoztunk - kiabált be Natuto.
A paraván mögül újabb őrült került elő.
- Tűnjetek el, majd gyertek vissza egy fél óra múlva - veszekedett villogó szemekkel. Mintha Lee nagyított mása lett volna, még a ruhájuk és a frizurájuk is egyezet.
- Gyorsan elintézi és már mehet is sorozatot nézni - próbálta meggyőzni Naruto, aztán, hogy nyomatékot adjon a szavának, föllendített a vizsgálóasztalra.
- Ez csak egy ficam. Jég kell ide meg némi fájdalomcsillapító. Ezért zavartatok? - fintorgott a fickó.
- Ezért.
- Oké, adok mindent, csak húzzatok már el - nyafogott. Gyorsan a fekete kezébe adta a jégtömlőt és a tablettát, aztán tessékelt is kifelé.
- Ez gyorsan ment - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
- Ne örülj, még a szobádat nem láttad - vágott hátba Sasuke, mintha a haverja lennék.
Majd ki köptem a tüdőm, de nem tiltakozhattam, mivel legalább egy tucatnyi szempár figyelt bennünket. Egy fiú nem nyafoghat, vágódott az eszembe, és felvettem a legédesebb mosolyomat. Belekaroltam kísérőimbe, sietősen kitipegtünk a kíváncsiskodók látómezejéből, és ekkor rúgtam bokán Sasukét az ép lábammal.
- Fejezzétek már be! - mordult ránk a szöszi, mielőtt elfajulhatott volna a dolog, és persze én húztam volna a rövidebbet.
- Már nem is sajnállak, hogy a bátyámék szobájába kerülsz - vetette oda foghegyről Sasuke mérgében, aki most legnagyobb örömömre ugyanúgy sántított, mint én.
Újra csodálkozásra nyílt a szám, de inkább nem kérdeztem semmit. Majd megtudok mindent időben, és talán agresszorom bátyja sokkal kedvesebb, mint ez a durcazsák.
A lifttel kivételesen lefelé mentünk, aztán Sasuke kárörvendően rángatott a félhomályos folyosón a legutolsó szobáig. Gondoltam, nem véletlenül lelkesedik ennyire, és ez nekem megint nagyon fog fájni, de nem érdekelt. Felkészültem a legrosszabbra.
Hát erre nem lehetett felkészülni.
Mikor kitárult az ütött-kopott ajtó, megtántorodtam. Férfi izzadtságszag és átható cipőbűz gázfelhője telepedett a szűk helyiségre, amelyet inkább kaszárnyának, mint szobának lehetett nevezni. Három darab keskeny emeletes ágy sorakozott egymás után, előttük pedig annyi hely jutott, hogy három íróasztal meg hat szekrényajtó elfért.
- Ebben a csodálatos épületben, hogy lehet ilyen szűk lyukat hat embernek kiadni, ráadásul itt az alagsorban, ahová a nap se süt be? - szörnyedtem el.
- Besüt, egyébként eddig öten voltak, te leszel a szerencsés hatodik - közölte Sasuke, és nehezen bírta visszafogni a széles vigyorát. Ú, de bokán rúgtam volna megint!
- Az lesz ott a te helyed. Menj el szépen mosdóba, vedd be a gyógyszered, és segítek fölmászni - vett pártfogásába Naruto, mielőtt teljesen kiakadtam volna.
Beterelt egy akkora fürdőszobába, hogy középen állva körbe tudtam volna tapogatni magam körül a csempét. Persze eszembe se volt hozzáérni, mert olyan kétes színe volt, ráadásul a vécé is ebben a csöpp izében díszelgett felnyitott vécédeszkával finoman szólva is koszosan.
Ezért már nem is bokán rúgás, hanem lassú kínhalál jár.
A budi fölött egyensúlyozva intéztem el a dolgom. Papírt nem találtam, csak zsebkendőt a polcon, és a kiakasztott törölközőkbe se voltam hajlandó megtörölni a kezem.
- Tetszik a hely?
- A szobádhoz képest barátságos otthon - feleltem gonoszul a feketének, hogy letöröljem a képéről a gúnyos mosolyt.
Naruto egy palack ásványvizet adott, meg két kis tablettát, aztán együttes erővel feltuszkoltak a helyemre. Itt legalább az ágynemű tisztának tűnt, de én már nem is bántam igazán, csak pihentethessem a lábam kicsit. Bevettem a gyógyszer és ittam rá.
- Hogy rohadnál meg - motyogtam utolsó erőmmel Sasukénak, mert megint kifutott belőlem az erő, pörögni kezdett a szoba és elájultam.
- Hahó, élsz még? - rázogatott egy ismeretlen, szőke srác. Egyik oldalt össze volt gumizva a hosszú haja, és a kezén a körmök feketére voltak festve. Ijedten húzódtam hátra, mert megriasztott az eszelős vigyora, de a bokám megakadályozott a lendületesebb fickándozásban.
- Nahát, hogy rémüldözik a kicsike! Nem úgy néz ki, mint aki meggyepálta az apádat. Hallod Itachi?
- Én nem vertem meg senkit - tiltakoztam azonnal.
- Sasuke szerint igen. Állítólag az apja pisztollyal kergetett végig a kupin.
- Nem emlékszem - vágtam rá a szokásos lerázó szövegem.
- Nem baj, öcsi! A lényeg, hogy most már itt vagy és hozzánk tartozol. - Tartotta a kezét egy darabig, mire felfogtam, hogy pacsizni akar velem. Reméltem, hogy nincs valami titkos kézfogásuk is, mert ennyire azért nem akartam elmerülni a férfibarátságok szépségeiben.
- Megmutatom a titkos kézfogásunkat - csillant fel a szőke szeme.
- Ne mondd, hogy olyanotok is van - adtam a meglepettet, gondolatban pedig elkezdtem a falba verni a fejem.
Miután megtanultam a szupertuti kézfogást, új barátom, aki Deidarakén mutatkozott be, lesegített az ágyról.
- Ez itt Itachi, Sasuke bátyja - mutatott az alattam lévő ágyon heverő alakra.
Kíváncsian kukkantottam oda, de a srác egy pornólapot lapozgatott és tudomást se vett rólunk.
- Ne haragudj rá, kissé magának való - szabadkozott helyette a szöszi, én viszont nem hagytam annyiban, ráadásul az a lap úgy, de úgy zavart!
- Hé, hozzád beszélünk! - kaptam ki a bunkója kezéből az újságot, hogy alaposabban megnézhessem magamnak, de erre a reakcióra nem számítottam. A következő pillanatban már levegőt se bírtam venni, úgy nekipasszírozódtam az egyik szekrényajtónak, a lábaim pedig a levegőben lógtak, mivel a ruhámnál fogva olyan magasra rántott az az agybajos, hogy egy magasságban legyen a szemünk.
- Én nem az apám vagyok, velem nem lehet szórakozni - sziszegte, és totál frászt kaptam a haragos tekintetétől. Ehhez képest Sasuke pitypangot szedegető kislány volt mérgesen, és én még azt hittem, a bátyó lesz a kedvesebb.
- Csak be akartam mutatkozni - cincogtam.
- Haruno Sakuma vagy, ott díszeleg a neved már az ajtón, a szekrényen és minden nyavalyás helyen, nehogy elfelejtsük.
- Haruno Sakuma? - dülledt ki a szemem döbbenetembe.
- Na mi van? Te akartál bemutatkozni, és én jobban tudom a neved? - kérdezte gúnyosan. Hirtelen elengedett, mire a földön találtam magam. Ez fájt!
- Esetleg felhívnád nekem az öcsédet? Sürgősen beszélnem kell vele.
- Nemrég ment el. Eddig borogatta a lábad, meg kenegette a fejed, mintha számítana. Nem hiszem, hogy tudnál neki újat mondani.
- Itt volt velem? - csodálkoztam el még jobban.
- Igen. Valószínű besokallt már a sok ribanctól otthon és a kisfiúk jobban bejönnek neki, nekem viszont nem, úgyhogy jobb, ha meghúzod magad.
- Itachi-sama! Ne légy már ilyen durva - ugrott hozzám Deidara, hogy felsegítsen a földről.
Itachi nem válaszolt, csak felvette az újságot és újra visszaheveredett az ágyra.
Ekkor nyílt az ajtó, és bemasírozott három lucskosra izzadt srác. Megpróbáltam nem levegőt venni, de ez nem segített, főleg, hogy azonnal magukhoz öleltek mindannyian.
- Béke! - kurjantotta a legmagasabb, narancsra festett hajú, ezer fülbevalót és piercinget viselő srác. Úgy megszorongatott, hogy az összes verítékcsöpp a testén mélyen beágyazódott a ruhámba. Őt egy vörös követte, majd egy kék hajú, cápa képű.
- Pein, Sasori és Kisame - mutatta be őket Deidara lelkesen.
- Jobban látnálak benneteket, ha nem ölelnétek ennyire - nyöszörögtem köztük halálra váltan.
- Bocs, csak annyira boldogok vagyunk - törölgette Pein a nem létező könnyeit.
- Miért? - kérdeztem gyanakodva.
- Sasuke azt mondta, hogy be fogsz szállni a bérleti díjba és takarítasz is ránk - felelte Sasori.
- Hogy mi? - kerekedett el a szemem. - Egyébkén ez nem egy kollégium, ahol ingyen lakhat az ember és takarítanak rá?
- Mi már nem vagyunk középiskolások, csak azért lakhatunk itt, mert Minato megengedte.
- Minato?
- Igen, Naruto apja. Így támogatja a csapatunkat.
- Miért, miféle csapat vagytok?
- Balettozunk.
Itt volt az a pont, ahol azt hittem, teljesen hülyére vesznek, de aztán Kisame újra megszólalt:
- Ne a klasszikus balettra gondolj! Mi egy modernebb változatát űzzük, vagyis inkább több táncstílust ötvözünk. Te is beléphetsz!
- Köszi! Most ment ki a bokám, szóval nekem bőven elég lesz, ha egyszer rá bírok állni. A táncikálás nem nekem való. De azt ne mondjátok, hogy ő is veletek ugrabugrál - mutattam az újságot olvasóra.
Megint a szekrényajtónál találtam magam, és esküszöm a csávó még morgott is, mint egy veszett kutya.
- Itachi, állj le! - menekítettek ki a többiek, mielőtt átharaphatta volna a torkom. Bevallom, kissé megizzadtam, mire elengedett.
- Bocs, kissé feszült. Mindig ideges lesz, ha az öccsével találkozik.
- Miért?
- Túl kíváncsi vagy. Ha itt akarsz lakni, akkor betömöd a szád és olyan kicsire húzod magad, hogy észre se vegyelek! - fenyegetett meg a bátyó csöppet se kedvesen.
- Érettem, főnök - szalutáltam neki, de nem értékelte a humorom, a többiek viszont nevettek.
- Gyorsan lezuhanyozunk és utána rendezünk neked egy Isten hozott bulit - közölte Deidara vidáman.
- Hát... - Hirtelen nem is tudtam, hogy reagáljak, mert a zuhanyzás elég veszélyesen hangzott.
Nem is tévedtem sokat. Azt hittem, aznap este megvakulok.
Másnap kellemetlen fejfájásra ébredtem. A tegnapi ruhám volt rajtam, szerencsére hiánytalanul, mert az holtbiztos, hogy nagyon szétcsaptam magam, és bármi megtörténhetett volna.
Elsőként egy aggódó fekete szempárra lettem figyelmes. Sasuke éppen pakolt valamit kifelé egy hatalmas sporttáskából, közben folyton felém skubizott, mintha nem hinne a szemének.
- Mit bámulsz?
- Szépen javul az arcod - felelte meglepően normálisan, de a gyanakvó fürkészést nem fejezte be.
- Hallottam, hogy bekented valamivel.
Ezt nem kellett volna mondanom, mert egyből tüskéssé vált.
- Olyan ronda voltál, hogy nem nézhettem tétlenül - felelte flegmán. Apja fia.
- Azért köszi, meg a kellemes szobát is, isteniek az új barátaim - morogtam vissza, miközben felkászálódtam.
Hála a sok pihenésnek, már egész jól rá tudtam állni a lábamra. Egyből a fürdő felé vettem az irányt, mert tegnap igencsak sok sör guringázott le a torkomon, és ellenőrizni akartam a képemet is, ha már őfelsége így megdicsérte.
- Te ittál? - kért számon kedvenc Uchihám felháborodva, mikor némi cicamosdás után visszatámolyogtam a szobába és feltűnően támasztottam szétesni készülő fejemet.
- Ünnepeltünk, megkínáltak, és erre egy férfi nem mondhat nemet - válaszoltam a férfi szót kihangsúlyozva.
- De te nem vagy férfi! - jött ki a sodrából.
- Nem, de miattad el kell játszanom - kiabáltam vissza, mert kezdtem én is bepöccenni.
- Sakura, tisztában vagy vele, hogy tegnap mit csináltál?
- Nem emlékszem! - ordítottam most már teli torokból, mert úgy felidegesített, hogy hirtelen apáskodik itt felettem.
- Oké, akkor gondolkozz el rajta. Mindenesetre reggel a bátyám feküdt melletted, mikor rátok nyitottam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
