Sasuke

Mikor Kiba közölte velünk, hogy Sakurával egy sátorban fogunk aludni, ráadásul úgy, hogy Narutonak nyoma sem lesz, majdnem kiugrott a szívem a helyéről. Ennek ellenére próbáltam pókerarcot vágni. Abszolút nem értem mi történik mostanában velem. Először is miért mentem Sakura után aznap, amikor hazahoztam? Aztán miért bocsátottam meg neki, hogy kiabált velem? Ez nem az én formám. Ráadásul még azt is felajánlottam neki, hogy elviszem valami rendes ruhát nézni. Általában hozzá sem szóltam volna. Aztán pedig ideges lettem rá, amiért mégsem jött. És persze amikor tűz volt, akkor is egyből értük mentem, és ma is utána mentem. Most meg itt fekszem mellette, és nem azért nem szólok hozzá, mert nem akarok, hanem mert nem tudok mit mondani neki. Mi van velem?! Beütöttem a fejem? Hol van az a jó kis álcám?
-   Szerinted Naruto hogy érzi magát? Eléggé duzzogott, mikor kiderült, hogy nem aludhat velünk. – kérdezte Sakura. hirtelen megremegtem, mivel kicsit megijedtem.
-   Narutonál minden csoda három napig tart. Mostanra már valószínűleg nagyban horkol, és nem is érdekli az egész. – feleltem neki, mire felnevetett.
-   Mi az?- kérdeztem tőle.
-   Nem tudom, talán…talán csak idegességemben nevetek. – mondta
-   Miért vagy ideges?
-   Minden miatt! Sasuke ez az egész nekem nagyon sok, és alig vagyok itt három napja. Nem értek semmit, és a frász kerülget itt mindentől, mint például az a hatalmas béka… - adta ki magából. Most én nevettem fel.
-   Na és te min nevetsz? – kérdezte.
-   Gamacunta tényleg elég ijesztő tud lenni. Emlékszem mikor Narutonak alig tizennégy évesen sikerült megidéznie. A béka nem akarta elhinni, ezért azt mondta, ha sikerül napnyugtáig a hátán maradnia, akkor elismeri, hogy Naruto idézte meg. – mondtam mosolyogva az emléktől.
-   És? – kérdezte mohón Sakura. Itt az esélyem. Lassan közelebb húzódtam hozzá, úgy tűnt nem vette észre.
-   Nem sikerült neki. Pont napnyugta előtt leesett. Szegény a nyakát is törte volna, ha Gamacunta nem kapja el. Mégis elismerte. A kitartása miatt. Utoljára a Yondaime hokagénak sikerült ennyi ideig rajta ülnie. Tudod ki ő Sakura?
-   Na mond már ne csigázz! – faggatott izgatottan, és közelebb húzódott hozzám.
-   Ő volt Naruto apja. Ő pecsételte bele a Kyuubit.– válaszoltam, mire elkerekedtek a szemei. Aztán mérges lett.
-   Hogy lehetett az apja ekkora idióta?! A saját fiába pecsételni a kyuubit. Hiszen az a szörnyeteg bármikor megölhetné őt!
-   Amikor először beszélt a az apjával, Naruto is ezt kérdezte tőle, de teljesen mások voltak az okai.
-   Mik? És hogy beszélt Naruto az apjával, mikor ő már…
-   Azt mondta, hogy emiatt nem talált barátokat. Egyszer a pecsét meggyengült és a szelleme erősítette meg. Minato azt mondta neki, hisz benne, hogy megbirkózik a feladattal, és tudja, hogy ő az egyetlen, aki valaha is megszelídítheti a szörnyeteget. – mondtam, mire Sakura szemeiből könnyek kezdtek potyogni. Automatikusan kisimítottam a hajából egy tincset.
-   Ez annyira aranyos. – mondta két sóhajtás között. Elmosolyodtam.
-   Nem akarunk aludni? – kérdeztem tőle.
-   De, de igen! Már tényleg fáradt vagyok. – felelte, és elterült. Szinte azonnal elaludt. Csak most mértem fel, hogy valójában mennyire közel is van hozzám. Ha most átnyúlnék a válla felett, simán át tudnám ölelni. De miért gondolok én ilyenekre? A kezére néztem. Szinte ordította, hogy fogjam meg, és ennek nem tudtam ellenállni, így lassan a sajátomba csúsztattam. Mielőtt elnyomott volna az álom, még éreztem, ahogy Sakura a homlokomnak nyomja a sajátját.


Öt nappal később már mindenki hazatért Konohába, és szörnyülködve bámulta az elszenesedett házak maradványait. Naruto tátott szájjal nézett körül, aztán rémület ült ki tekintetébe. Karon ragadta Sakurát, és otthagyták a megdöbbent Sasukét. Az Uzumaki nagy iramot diktált, de Sakura - hála újonnan szerzett tudásának- könnyedén tudta követni őt. Mikor a fiú házához értek, mindketten eltátották a szájukat. A szép otthonból nem maradt semmi. A többlakásos ház porig égett. Sakura óvatosan Narutora nézett. Szomorúan nézte, ahogy a fiú szemeiben könnyek gyülekeznek. Aztán elkezdett keresgélni valamit a romok között. Egyértelműen nem a házat sajnálta. Hanem a Haruno kezdte kapizsgálni, hogy mit.
-   Naruto. – szólalt meg halkan. Igazából nem tudta mit mondjon neki. A szüleitől megmaradt tárgyak odavesztek. Ez ép ésszel fel sem fogható.
-    Ne ne ne ne! Ez nem lehet! – rogyott térdre aztán az Uzumaki. Sakura halk lépteket hallott a háta mögül. Megfordult. Sasuke közeledett csendesen.
-   Tsunade szeretné, ha mindhárman megjelennénk nála. – mondta halkan.Naruto keserűen felnevetett.
-   Marhára nem érdekel most a vén banya! – közölte, és csak bámult maga elé.
-   Naruto, azt mondta szeretne neked adni valamit, ami…
-   Mondom, nem érdekel! – vágott közbe az Uzumaki.
-   Azt mondta érdekelni fog téged!- emelte most már fel a hangját Sasuke is. Aztán karon ragadta barátját, és elkezdte rángatni a szerencsésen megmenekült Hokagei épület felé.

Pár perccel később már mindhárman Tsunade irodájában álldogáltak. Nagy csend telepedett rájuk. Naruto arcán két csík jelezte, hogy csak nem rég fejezte be a sírást. Tsunade egy dobozt vett elő a szekrényéből, mire Naruto azonnal megmerevedett. Összeszűkült pupillákkal figyelte, ahogy Tsunade a kezébe nyomja.
-   Mielőtt elmentünk, megkértem pár Ambust, hogy ezt mindenképp menekítsék ki a házadból. Nem volt könnyű, de kihozták.
Naruto a meghatódástól megint könnyezni kezdtek, ahogy kinyitotta a megviselt dobozt. Aztán kivillantotta rókavigyorát.
-   Köszönöm vén ba… illetve Tsunade sama! – mondta.
-   Nos, nincs mit. Sasuke, a te körzetedet nem érte el a tűz, így a házad érintetlen, de vendégül kéne látnod Sakurát és Narutot. Menni fog?
-   Mi?! De hát… oké rendben, de csak akkor, ha Naruto nem fog mindenhol ramenes dobozokat hagyni, mert abban a pillanatban repül. – morogta az Uchiha.
-   De jó! Eddig még sosem alhattam Sasukénál, mivel még sosem engedte meg!  - kiáltotta a szőkeség.
-   Mit gondolsz miért nem? – élcelődött Sasuke. Naruto szúrós pillantást küldött felé.
-   Ezzel meg mire célzol?- kérdezte.
-   Csak arra, hogy rohadt rendetlen és idegesítő vagy! – válaszolta az Uchiha.
-   Neked ki nem irritáló Sasuke? – gúnyolódott most Naruto, mire Sakura mindkettőnek behúzott egy hatalmasat. Döbbenten figyelték a lányt.
-   Abbahagynátok végre?! Komolyan, mint két óvódás. – kiabált.
-   De Sakura chan, ő kezdte. – hápogott Naruto Sasukéra mutogatva.
-  Elég legyen, a magánéleti problémáitokat máshol beszéljétek meg! Kifelé! – kiáltotta el magát Tsunade, mire mindenki futólépésben hagyta el az irodát.

Sakura

Én nagyon izgultam, amiért Sasukénál fogunk lakni. Igaz hogy már aludtam egyszer nála, de ez most ki tudja meddig rendszeres lesz. Szökdécselve haladtam az Uchiha háza felé a két fiúval. Egyszer csak rántást éreztem a jobb karomon és Sasukét láttam meg magam mellett, ahogy szúrós pillantásokat vet rám.
-   Abbahagynád a szökdécselést? Nagyon idegesítő. – morogta, amin nagyon meglepődtem. Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban.
-   Narutonak tényleg igaza volt, téged minden idegesít. – mondtam neki, mire most ő lepődött meg, de nem szólt semmit. Ellenben Naruto elvigyorodott.
-   Ugye hogy megmondtam Sasuke? Miért nem lazítasz egy kicsit?- kérdezte, közben pedig átkarolta a nyakamat. Sasuke inkább másfelé nézet, és még csak szólni sem volt hozzánk hajlandó az út további részében. Igazán nem értettem, hogy mi baja van.

Kicsit később megérkeztünk a házához. Még most is elképesztett az üresség, ami fogadott minket. Mintha nem is egy tizenhat éves srác otthonában lennénk.
-   Megyek, készítek valami vacsorát. – ajánlottam fel, hogy nehogy Naruto még véletlenül is rament akarjon rendelni.
-   Megmutatom mit merre találsz. – ajánlkozott Sasuke.
-   Nem kell kösz, megtalálom. – intettem le, de ő hátrasandított Narutora és megforgatta a szemeit.
-   Ragaszkodom hozzá. - mondta aztán. Együtt kezdtük így hát csinálni a vacsorát. Sasuke gyakorlott szakács volt, így semmit sem kellett elmagyaráznom neki, ezért hamar kész lett az étel. Mikor asztalhoz ültünk, Naruto tátott szájjal bámulta a tányérjába mert gőzölő borschot.
-   Nahát, ez fantasztikus, igazán kitettetek magatokért. – kiáltotta, aztán habzsolni kezdett.
-   Tudod te is igazán segíthettél volna. – mondtam neki, mire csak megrázta a fejét, és teli szájjal válaszolt.
-   Incsábhb örülj nehi, hoh neb sezsítettem. – válaszolta, mire Sasuke helyeslően bólogatott. Naruto lenyelte a falatot, aztán kérdezett.
-   És hol fogunk aludni?
-   Én az én szobámban, Sakura ott, ahol a múltkor, te pedig a mellette lévőben. – közölte Sasuke.
Miután mindhárman megettük az ételt, Naruto a rá jellemző módon nem segített elpakolni, hanem felkapta a dobozát, és elindult a kijelölt szobája felé. Még a tányérját is az asztalon hagyta. Szememet forgatva vettem fel az övét is és a mosogatóhoz vittem, ahol Sasuke már szorgosan mosogatott.
-   Segítek törölgetni. – ajánlottam fel, mire ketten kezdtünk el az edényekkel babrálni.
-   Azon gondolkoztam, hogy talán megtaníthatnálak pár alapmozdulatra, hogy meg tudd magad védeni. – mondta Sasuke. Együtt lehetek vele? Csak úgy ragyogtam a boldogságtól.
-   Ez remek ötlet. – vigyorogtam rá.
-   Oké, akkor holnap hajnali ötkor kelj fel. – utasított, mire lehervadt az arcomról a vigyor.
-   Hogy mikor? – kérdeztem tőle, hátha nem értettem tisztán.
-  Jól hallottad. Mit gondoltál, hogy ez egy egyszerű karate edzés, mint amilyen a ti világotokban van? – kérdezte
-   Hát, kábé. – feleltem.
-   Akkor rosszul gondoltad. – mondta. Közben befejeztük a mosogatást. Fáradtan baktattam a szobám felé, mikor meghallottam Sasuke jó éjt kívánságát.
 - Neked is. – válaszoltam, mielőtt behúztam volna magam után az ajtót.