Sakura:
A délelőtt szinte repült, közbe megkerült a lista az üzletnevekkel. Csupa méregdrága francia, olasz és angol butik neve szerepelt a listán. Teljesen bezsongtam tőle! Mindig csak álmodoztam arról, hogy ezekhez hasonló boltban vásároljak, erre tessék! Aranytálcán kínálják a lehetőséget. Annyira felpörögtem, hogy mindent kitaláltam, Sasuke meg csak bólogatott, hisz nem is tehetett mást. Ebédre összedobtam a kaját, és véglegesen kész volt a terv.
- Akkor én elmegyek ebbe az üzletbe – böktem a papíron a kiszemelt helyre, - addig te elmész ide – mutattam egy másikra. – A kettő elméletileg egymás mellett van. Időt is spórolhatunk, illetve neked nem kell rám várnod – húztam mosolyra ajkaim.
- Ez eddig csodás, de még mindig nem tudok németül… - jött a mogorva hozzászólás, aminek hangnemét sikerült figyelmen kívül hagynom.
- De angolul igen… és az emberek nagytöbbsége tud angolul. Probléma megoldva - válaszoltam nyugodtan, majd elmentem a mobilomért és intézkedtem. – A taxi egy fél óra múlva itt lesz, addig szedd rendbe magad!
- Valami katonai akadémiára nem jártál? – jött a hülye kérdés, amihez elég savanyú képet vágott. Rögtön kibukott belőlem a röhögés.
- Úgy nézek ki? – kérdeztem, miközben még mindig fulladoztam az előbbi kérdésén. Miután nem válaszolt, elvonultam öltözni. Úgy döntöttem, az elegáns mellett döntök, hisz mégis csak egy ilyen menő helyre fogok menni. Már épp a cipőmet húztam, mikor Sasuke kiabált.
- Haladj már! – Gyorsan felkaptam a táskám, így sikeresen levertem valamit, de vissza se néztem, csak rohantam a fiú után. Még épp az ajtó előtt állt, és meglepetten mért végig. Lehet túlzásba vittem? Már mindegy.
- Mehetünk, mehetünk! – siettem mellé, majd felkaptam a kabátom és kilökdöstem a megkövült srácot az ajtón. A sofőrnek gyorsan megadtam az utunk célpontját, majd hamar felbukkant Salzburg első házikója. Egy zsúfolt utcán parkolt le a taxis két monumentális épület előtt. Kicsit eltátottam a szám, de gyorsan visszazökkentem, kifizettem a fuvart, majd kiszálltam. Sasuke ezzel szemben teljesen elbambult, így nekem kellett észhez téríteni és jelezni, hogy mozogjon már.
- Na, szóval, te oda mész, én meg ide – mutogattam sorban az üzletekre, amelyek egyszerűen gyönyörűek voltak. A kirakatok ízlésesen voltak elrendezve, a próbababákon gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhák díszelegtek.
- Valahogy sejtettem – hallottam fél füllel a kissé ironikus megjegyzést, de nem foglalkoztam vele.
- Fél ötkor találkozunk itt! Addigra legyél kész – leheltem, majd berohantam az üzletbe. Már a belépés pillanatában elkápráztatott az egész. Hihetetlen elegancia sugárzott a berendezésekből, a ruhákból és az eladókból.
- Segíthetek? – kérdezte egy kedves hölgy, mire vidáman bólintottam.
- Holnap este lesz Münchenben egy estély, és arra szeretnék valami ruhát – mondtam, mire a nő szeme megértően villant.
- Akkor ön is egy színész? – faggatott, miközben a sorok közt elkezdett sétálgatni.
- Olyasmi – bólintottam. Igazán segítőkész eladó volt, vagy öt ruhát kiválasztottunk, ami mind gyönyörű volt. Kettő tetszett igazán ezek közül, de azért mindet felpróbáltam. Először egy smaragdzöld, térdig érő, nyakba akasztós ruhát próbáltam. De hamar rájöttünk, hogy ez nem elég elegáns. A következő egy ezüst ruha volt, a szoknyarészhez merevítő is tartozott, és a felsőrésze hihetetlen gyöngyberakással volt díszítve.
- Túl menyasszonyos! – mondtam, mire segítőm csak bólogatott. A következő egy tűzpiros ruha volt, de valahogy az sem passzolt igazán. A negyedik egy hófehér, felül szűk, alul lágyan omló selyemruha volt. Valamiért hamar beleszerettem, de noszogatásra felpróbáltam az utolsót is. Rózsaszín szatén ruha volt.
- Ez kell! – csapta össze kezét az eladó. Igaza volt, egyszerűen lélegzetelállító volt az a ruhaköltemény. Mikor sikeresen elhatároztam magam emellett, még cipőt is kerített az eladó. Egy rózsaszín, hihetetlenül magas sarokkal rendelkező darabot, ami mesésen illett a ruhához. A fizetésnél a hölgy meglepetten mosolygott rám a Chiyo név hallatán, de láthatóan tudta kiről van szó. Vajon ilyen ismert lenne a kedves hölgy, hogy még egy eladó is tudja ki ő? Nem gondolkoztam sokat, csak rohantam ki, mert Sasuke már egy ideje várt.
- Régóta vársz? – néztem rá mosolyogva.
- Úgy érzem, elég rég… - jött a tömör válasz.
- Fogok egy taxit, és mehetünk – hadartam, majd elkezdtem kalimpálózni az első taxinak. Szerencsére megállt, így gyorsan bepattantunk, majd elmagyaráztam, hova is kell szállítmányozni minket.
- Látom, sikerült ruhát venni – mondta érdektelenül Sasuke.
- Igen – lelkesedtem. – Még cipőm is van – tettem hozzá, de láthatóan nem érdekelte, mert hamar elfordította tekintetét, és inkább a külvilágot figyelte. Hamar hazaértünk, majd ismételten fizettem, mialatt Sasuke kiszedte a csomagok nagy részét. Egyszerűen eszméletlenül gyönyörű volt a naplemente. Az ég alja narancsos színekben pompázott, míg a távolabbi felhők halvány rózsaszínre változtak. A hó szikrázóan csillogott, és felvette a napfény meleg árnyalatait. Ámulatra méltó! Lassan lépdeltünk a ház felé, miközben pillantásom még mindig a természet gyönyörű megnyilatkozását fürkészte. Ám végül elszakítottam tekintetem, és a ház irányába fordítottam. Rögtön földbegyökerezett a lábam, amint megpillantottam a nyitott bejárati ajtót.
- Nyitva van a bejárati ajtó! – suttogtam, mire a mellettem álló követte a tekintetem. Rögtön érthette, miért lettem olyan ideges.
- Maradj itt! Megnézem – mondta nyugodtan, majd kezemben hagyva az összes szatyrot, elindult a ház irányába. Hangtalanul tűnt el, majd pár pillanatig csendben álltam. De nem bírtam sokáig a tétlenséget, így a fiú után vetettem magam. A néma házban nem hallottam mozgolódást, de még a srácot sem láttam. Csendesen ellibbentem a konyháig. Hátulról egy férfit pillantottam meg, majd menekülni akartam, de ő megfordult. Hatalmas sikoly hagyta el az ajkam, mire a velem szemben álló riadtan kezdett vizsgálni. Hangos koppanás követte sikolyom, majd halk magyarázkodás.
- Csak a szokásos takarítást végzem! Chiyo mindig ilyenkor kéri! – hadarta németül, mire megkönnyebbültem. – Épp szellőztettünk, és nem tudtuk, hogy vendégei vannak Chiyo asszonynak! – hebegte. Erre Sasuke is felbukkant mellettem, és kérdőn pillantott rám.
- Csak takarítók… - feleltem megnyugodva. – Szellőztetnek, és ezért maradt nyitva az ajtó. Illetve Chiyo nem tájékoztatta őket, hogy most nem kell jönniük.
- Takarítók… - engedte ki az eddig bent tartott levegőt. – És mi nem volt világos a „Maradj itt!” parancsban? – vont kérdőre, mire akaratlanul elpirultam.
- Nem várhattam kint tétlenül… - rántottam meg a vállam.
- Idegesítő vagy! – vágta a fejemhez, majd elvonult a szobájába.
Az estély napján hihetetlen izgatott voltam, már kora reggel kezdődött. Gyorsan elkészültem a reggelivel, aztán feltettem egy bőrfrissítő pakolást. Sajnos a véges idő miatt muszáj voltam így elkezdeni főzni. Láthatóan lakótársamnak nem tetszett, mivel elég furcsa fejet vágott. Szerencsére csak egyszerű ebédet terveztem, ami mellett nem kell órahosszakat ácsorogni. Így még a hajmosás is belefért az ebéd előtti időbe. Mondjuk, vicces volt pakolással a hajamon, és egy törölközővel a fejemen asztalhoz ülni. Aztán adtam Sasukénak egy órát, hogy elkészüljön. Addig elmosogattam, kilakkoztam a körmöm, és számoltam a perceket. Már nagyon vártam, hogy megfürödhessek, és a hajammal szórakozhassak. Szerencsére időben eldöntöttem, hogy lágy fürtöket varázsolok szögegyenes hajamba. Ezután jöhetett a smink. Úgy döntöttem, a tekintetem fogom kihangsúlyozni. Így egyszerűen cicás szemeket varázsoltam, és egy kis zöld szemhéjpúderrel dobtam fel. A számra egy kis cseresznyés szájfény került, majd felvettem a ruhát. Hihetetlenül szerencsésnek éreztem magam, hogy azt a gyönyörű darabot megvehettem. Már pár perc volt csak, mire teljesen elkészültem. Belebújtam az új topánkámba, és felvettem a szövetkabátom. Épp dudáltak, mikor ujjaim a kilincsre helyeztem. Az ajtón kilépve rögtön megpillantottam Sasukét, aki lélegzetelállítóan festett a fekete öltönyében. A haja tökéletes rendezetlenségbe volt beállítva, hófehér bőrével szinte egybeolvadt a fehér ing, és a halvány rózsaszín nyakkendő tökéletesen illett a ruhámhoz. Mintha csak készült volna. Egyszerűen észveszejtően jól nézett ki. Már-már büntethetően jól.
- Mehetünk! – mosolyogtam, majd elindultam az ajtóhoz.
Az éjszaka hűvös levegője csiklandozta lábaim a vékony ruhaanyagon keresztül. Lágyan libegett a szatén, miközben óvatosan közeledtem a csodálatos jármű felé. A sofőr már ott várt, és kitárta előttem az ajtót. Mosolyogva ültem be a hátsó ülésre, és elképedve kémleltem körbe. Hatalmas tér, kényelmes bőrülések és…
- Pezsgő! – sikkantottam el magam, mire Sasuke rögtön rám fordította tekintetét. – Jé, és egy levelet is kaptunk! – lóbáltam meg a levélkét az orra előtt, majd elkezdtem olvasni.
„Kedves színészpalántáim!
Remélem, élvezni fogjátok az utat Münchenig, a sofőrötök Michael kiválóan beszél angolul, németül és kicsit japánul is. Szóval remélem, elboldogultok vele. A hűtőben találtok italokat, és pár gyümölcsöt is. Pár óra múlva találkozunk, addig is beszélgessetek, és ismerjétek meg egymást!
Üdv: Chiyo”
- Milyen rendes asszony… - mondtam elgondolkodva. – Mindennel a kedvünkben akar járni, elvisz minket ilyen nemzetközi színész találkozóra, elküldött nyaralni Európába, és még ő is fizet mindent…
- Hihetetlenül rendes – adott igazat. – Nem sok Chiyo-samához hasonló embert ismerek. – Aztán elkezdtünk beszélgetni. Általában én beszéltem, bár néha Sasuke is hozzátett egy két gondolatot, véleményt, de az idő jó részében be sem állt a szám. Mondtam, és mondtam, és élveztem, hogy partnerem komolyan figyel rám. Tekintetem sokszor pihentettem profilján, amit még a félhomályban is tökéletesen tudtam tanulmányozni. Láthatóan nem érezte pillantásom, de nem is sajnáltam. Legalább nyugodalmasan végig pásztázhattam arcát újra meg újra. Egészen addig, míg Michael meg nem szakított ebben.
- Megérkeztünk! – mondta angolul, mire bólintottunk. Először Sasuke szállt ki, majd segített nekem is. Miután sikeresen talpon voltam, eligazgattam a ruhám, kabátom, majd belekaroltam, és elindultunk a hatalmas épület felé. Már kívülről is lélegzetelállító volt. Gyönyörű oszlopok, óriási ablakok, szépen díszített korlát a lépcsősor mellett. Kisebb fennakadással jutottunk be, mivel minden vendéget ellenőriztek, hogy fent van-e a listán. Hihetetlenül büszke lettem, mikor megpillantottam a nevünket egy hófehér lapon, ahol csak a legismertebbek nevével találkoztam. Egy hatalmas előcsarnokba léptünk be, ami pár méter múlva csak tovább terebélyesedett, és egy elképesztő méretű bálteremmé szélesedett. A bámulatból egy férfi rángatott ki, aki kedvesen a kabátomat kérte. Óvatosan a lehámoztam magamról, majd a kezébe nyomtam. Meglepetten elmosolyodott, majd kissé meghajolt és el is tűnt. Lassan megfordultam, hogy lássam Sasuke hogy áll. Ő még épp csak odaadta a kabátját, és valamit mondott a mellette állónak. Vártam. Kíváncsi voltam a reakciójára. És nem is kellett csalódnom. Arcára valami furcsa döbbenet és elismerés keveréke ült ki. Óvatosan végigmért, mire idegesen görcsberándult a gyomrom. Még mindig hihetetlenül jóképű volt, és az, ahogy végigmért… Óvatosan léptem mellé, mire felém nyújtotta karját, amibe halványan mosolyogva karoltam bele. Borzongás futott végig rajtam, ahogy fekete öltönyének anyaga súrolta karom.
- Szép vagy – suttogta, mire egy gombóc nőtt a torkomba.
- Köszönöm – válaszoltam halkan, enyhén elpirulva. Lassan beléptünk a bálterembe, ahol hihetetlenül sok ember sürgölődött. Többek között pincérek szaladgáltak ezüsttálcákkal a kezükben, miközben a vendégeket kínálták vagy pezsgővel, vagy valami apró harapnivalóval. Tekintetem a terem közepénél függő óriási kristálycsillárra irányult, ami szikrázó fénysugarakkal borította be a hófehér termet. Pillantásommal elkezdtem a tömeget vizsgálni, hátha megpillantom Chiyo-samát, de helyette sokkal érdekesebb embereket vettem észre.
- Jesszus! – szaladt ki az ajkaimon, majd közelebb hajoltam kísérőmhöz. – Itt van Jennifer Aniston és Angelina Jolie is! És ott Leonardo Di Caprio! – mondtam örömtelin, mint egy gyerek karácsony estéjén.
- Látom – jött a lemondó válasz, ami nem tudott letörni.
- Nézd, az ott Matsuyama Kenichi! - folytattam ujjongásom, mikor egy híres japán színészt is megpillantottam. Úgy éreztem magam, mint egér a sajtos kamrában. Hihetetlenül ismert és híres sztárok közé csöppentem. Nem tartok még sehol sem a ranglétrán, és mégis velük együtt részt veszek valami fontos estélyen. Annyira elgondolkoztam, és figyeltem a körülöttem lévőket, hogy csak egy mély hangra lettem figyelmes.
- Jó estét! – köszönt, hangja kellemes volt. Haja hollófekete, bőre hófehér, és szeme kísértetiesen hasonlított a mellettem állóéra. Még az arc formája is… – Kit tisztelhetek eme nemes hölgy személyében? – kérdezte, mire elpirultam.
- Haruno Sakura! – nyújtottam kezet, mire a hatalmas tenyérhez tartozó hosszú ujjak szinte elnyelték az én apró ujjaim. – Ő pedig a… társam, Uchiha Sasuke – mutattam be a partnerem is, mire az csak egy furcsa grimaszt vágott.
- Tudom, ki ő! – nevette el magát, mire én csak értetlenül pislogtam. – Az öcsém – tette tenyerét testvére vállára, aki csak morgolódni kezdett. - Uchiha Itachi vagyok! – mondta kedvesen, mire elakadt a lélegzetem. Sasukénak van bátyja? Tekintetem kérdőn fordítottam a fiúra, aki csak bólintott, alátámasztva az idegen állítását.
- Mi szél fújt ide? –morogta halkan, mire bátyja megeresztett egy hatalmas mosolyt.
- Nem csak színészek jöttek az estélyre, hanem filmrendezők is. Így engem is elküldött a főnököm – mondta lassan elgondolkodva. Hangjában volt egy apró jel, ami arra utalt, hogy nem szívesen van jelen. – De már nem is bánom annyira, hogy idezavart – vigyorgott rám, mire ismételten elpirultam.
- Ott van Chiyo-sama, menjünk – szólt Sasuke, mire kissé megkönnyebbültem, bár a fagyos hangneme nem igazán jött be.
- Örülök, hogy megismertem! – mondtam még a vállam fölött, mivel kísérőm egyszerűen elindult, nekem meg követnem kellett. Éppen láttam, hogy Itachi még mond valamit, de már nem hallottam. Chiyo teljesen elámult, mikor meglátott bennünket. Arcára örömteli mosoly ült, és szó szerint megfojtott szeretetével. Miután kifaggatott minket az útról és az eddigi élményekről (amikből kihagytuk a fenyegető sms-t, illetve telefont), elindult az ismertebbnél ismertebb színészek, filmrendezők között, és bemutatott minket nekik. Annyit mosolyogtam és bájologtam azon az estén, hogy az már-már hihetetlen. Sasuke mellettem kicsit nehézkesen tartotta a mosolyt és a csevegő hangnemet, de nem okozott szégyent Chiyonak. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy sokáig fel sem tűnt a tény, hogy páran lágyan ringatóznak a táncparketten, miközben kellemes zene szólt. Pontosabban akkor tűnt fel, mikor valaki megkocogtatta a vállam.
- Itachi! – néztem meglepetten az éjfekete szemekbe, melyek teljesen olyanok voltak, mint fárasztó szomszédomé.
- Látom, kifejezetten meguntad a bájcsevejt – mondta halvány mosollyal, miközben figyelt, hogy senki ne hallja rajtam kívül. – Gondoltam, elrabollak, és táncolhatnánk – nyújtotta felém kezét.
- Rendben – bólintottam, mivel a sok koncentrálás és óvatoskodás teljesen elfárasztotta az agyam. Elfogadtam a felém nyújtott kezet, és óvatosan sétáltam a férfi mellett. Eredeti kísérőmnek hamar feltűnt eltűnésem, mert alig léptünk párat, a kémlelő tekintetek nyílvesszőként fúródtak hátamba. Igyekeztem nem foglalkozni vele, csak óvatosan suhanni a parketten a partnerem ritmusával megegyezően. Itachi igazán jó táncos volt, hamar megtalálta a jó ritmust, és könnyű volt alkalmazkodni a lépéseihez.
- Igazán jól táncolsz! – dicsért meg.
- Te sem panaszkodhatsz! – válaszoltam mosolyogva, mire ő is elmosolyodott.
- És te meg az öcsém… - kezdett bele kaján vigyorral, mire megtorpantam, de ő csak kissé változtatott a lépésen, és fel sem tűnt, hogy hibáztam.
- Nincs köztünk semmi – jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangnemben.
- Áh, akkor azért akar felnyársalni a tekintetével – kuncogott.
- Csak egy darabban játszunk, és szomszédok vagyunk, akik mellesleg ki nem állhatják egymást – világosítottam fel a bátyókát, aki erre csak elvigyorodott.
- Aha… - felelte szórakozottan, és láthatóan valamit nagyon figyelt. Pár pillanatig csak a zene vibrált, majd ismét megszólalt. – Gyönyörűen nézel ki, akár egy istennő – bókolt.
- Oh, hát, köszi… - feleltem nehézkesen, majd hirtelen megforgatott, és erős karok záródtak derekamra. Az éjfekete, parázsló szemek foglyul ejtették smaragdjaim. Arcom elpirult, a közelség hatására szívem gyorsabban vert az átlagosnál.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
