Uchiha Sasuke dühösebb már nem is lehetett volna. Mérgesen nézte, ahogy a lány kikerül látómezejéből. Amint eltűnt, a farkas utána vetette magát. Ez az ostoba liba! Kimondta a farkasnevét. Mostantól majd mindig meg kell védenie, szóval, ha a lány netalántán az Anktarktiszra akarna költözni, mehet majd utána. Hülye farkas ösztönök. Ezen még az sem segít, hogy eredetileg ember, ez az ostoba farkasvére mindig meg akarja majd menteni. Ráadásul majd még engedelmeskednie is kell neki. Röhej az egész! Úgy érezte magát, mintha nem is egy hatalmas farkas, hanem egy Palotapincsi lenne. Így esélye sem marad, hogy megtalálja a társait és ez hatalmas problémát jelentett. De honnan tudhatta vajon ez a kis csitri a nevét?
Közben kiért az erdő szélére. Ösztönösen elbújt pár nagyobb bokor mögött, és hideg kék szemét a lányra függesztette. Az lassan lerogyott egy padra, és először kifújta magát, majd halálra vált tekintettel fürkészte a bokrokat. Láthatóan őt kereste. De mivel nem vett észre semmit, lassan megnyugodott. Valamiért Sasukénak nagyon ismerős volt a lány, csak azt nem tudta, hogy honnan. De ezzel ráért foglalkozni, mivel hátralévő életében valószínűleg ugyan ezt fogja csinálni, mint most. Figyeli őt. Nem tudja majd elszakítani róla a tekintetét. A lány lassan összeszedte magát, és el akart indulni hazafele. Sasuke ekkor döbbent rá, hogy így nem mehet utána, mert biztosan megpróbálják megölni. Nincs mese, vissza kell változnia. Behunyta a szemét. Az egész csak egy másodpercnyi időbe telt, és Sasuke ismét ember volt. Fekete pólót, és sötétkék farmert viselt. Nem akarta magára vonni a figyelmet, de már most tudta, hogy a lányok - valószínűleg a külseje miatt- meg fogják bámulni és követni fogják őt. Beletúrt fekete hajába, kinyitotta immáron fekete szemeit, és egy sóhajtás kíséretében kilépett a bokrok közül.
Sakura nem tudott normálisan gondolkodni. Először ezek a furcsa álmok, amikben a fekete farkas szerepelt. A legutolsó álom szinte sokkolta. Aztán ugyan ez a farkas megjelenik Konoha erdejében, és micsoda véletlen, ő pont belebotlik. És ha ez még nem lenne elég, a hatalmas ragadozó még csak meg sem próbálta megölni őt, csupán el akarta ijeszteni. Ha még sok ilyen történik vele, kénytelen lesz pszichológushoz fordulni. Sóhajtott egyet. Haza kell mennie, még ha ez azzal is jár, hogy a szülei meglátják a kiszívott nyakát. Ki kell ürítenie a fejét, de úgy nem tudja, hogy mögötte párszáz méterrel vagy egy tucat lány sikongat. Tényleg, miért is sikongatnak? Talán végkiárusítás van valahol? Hátrafordult, hogy megnézze és akkor megpillantotta a leghelyesebb srácot, akit valaha látott. Na, nem mintha nagyon lenyűgözte volna. Valamiért a fiú ismerősnek tűnt számára. Csukott szemmel haladt előre, mégsem botlott meg semmiben. Olyan volt, mint egy rock sztár, noha egyszerű fekete pólót viselt, és egy átlagos szűkszárú farmert. Fekete haja csak fokozta a rockos hatást. Meg tudta érteni, miért vannak úgy oda a lányok, na de azért ezt már túlzásnak gondolta. Már éppen el akart volna fordulni, hogy folytassa útját, mikor a fiú kinyitotta a szemét, és egyenesen ránézett. Abban a pillanatban jött rá, hogy honnan olyan ismerős neki. A fekete szemek… az álma. Ezzel a fiúval álmodott. Szemei tágra nyíltak a felismeréstől, és jobbnak látta gyorsan felszívódni. Szemeit megint az útra függesztette, és bekanyarodott az első mellékutcába. Így kicsit később ugyan, de hazaér. Ráadásul ez a szakasz egy kész útvesztő, így ha a fiú utána jön, hogy kérdőre vonja a bámulásért, itt biztos nem találja majd meg.
Sasuke megérezte, hogy a lány figyeli őt. Kinyitotta a szemeit. Arra számított, hogy az vörös fejjel bámulja őt, de ehelyett csak értetlenkedő pillantást vetett a tömeg felé, mintha nem értené ezt a nagy felhajtást. Legalább is az első pillanatban. Sasukét meglepte a döbbenet, amit a lány szemében látott, mintha felismerte volna őt. Ez minden volt, csak szerelmes pillantás nem. Sasuke örült is meg nem is, hogy létezik olyan lány, aki nem a külseje miatt bámulja meg. Elvégre mégis csak férfiból volt. Csak egy pillanatra nem figyelt, hogy kiszabadítsa magát az egyik bosszantó csitri karjaiból, de mire visszanézett, „védence” eltűnt. Mintha a föld nyelte volna el. Sasuke felgyorsította lépteit, majd futni kezdett. Emberi formában nem találta volna meg a lányt, viszont itt nem is változhatott farkassá. Érthetetlen módon valami fura pánikszerű hangulat ereszkedett rá. Mintha most vesztette volna el legféltettebb kincsét. Persze tudta, hogy a benne bujkáló farkas miatt van az egész, de akkor is meglepte ez az érzelmi kitörés. Valami fura módon tudta, hogy hol merre forduljon. Magát is megijesztette, hogy milyen ösztönösen fordulgat a labirintusnak tűnő utcaszakaszon. Hirtelen páni félelem, hideg reszketés járta át egész testét. Fogalma sem volt, mi történt, csak egyet tudott. Azt, hogy az a lány veszélyben van. Megnyújtotta lépteit, így úgy érezte, mintha már nem is futna, hanem repülne. Szívét jeges félelem mardosta. Fura volt, mivel még sosem félt, de tudta, hogy most ezt érzi. Érthetetlen módon magát hibáztatta. Ha oda figyelt volna… A következő kanyarnál meglátta a lányt. Egy nagydarab férfi állt vele szemben, Sasuke meglátása szerint túl közel. Kétség sem fért hozzá, mit akarhatott tőle. A fiú egy percre sem lassított, tüzes harag járta át egész testét. Tudta, ha kell meg is öli a férfit, csak ne érjen többet a reszkető lányhoz. A férfi észre sem vette a felé száguldó fiút, aki egy percig sem habozott. Elrugaszkodott a földről, és páros lábbal ugrott rá a férfira. Szeme sarkából látta a lány döbbent tekintetét. Sasuke talpai pont a férfi két lapockája közé érkeztek. Hatalmas csattanás hallatszott, ahogy a férfi a földre vágódott, és vagy két métert csúszott a hátán álló fiúval. Aztán nem mozdult. Sasuke leszállt a kiterült férfiról, és próbált levegőhöz jutni. Észre sem vette eddig, mennyire elfáradt.  Még vett pár mélyebb levegőt, aztán felnézett az előtte állóra.
Sakura hatalmasra nyitotta szemeit, amikor látta a férfi hátára érkező fiút. Ehhez a mozdulathoz minimum kaszkadőrnek kellett lennie. Megijedni viszont akkor ijedt meg igazán, mikor a srác egy pillanatra ránézett ugrás közben. Gyilkolni kész fekete szemek néztek rá. Látta, ahogy a magatehetetlen áldozat a földre rogy, aztán a pihengető fiút bámulta. Jó régóta futhatott utána, ha ennyire elfáradt. Tágra nyílt a szeme, amikor a fekete szemek ismét rámeredtek. Kiszáradt a szája, ahogy beléjük nézett. A két fiatal csak meredt egymásra. Fura felismerés lengte körül a levegőt. Végül Sakura szólalt meg először.
-   Köszönöm szépen! – mondta rekedtes hangon. A fiú ekkor tért magához. Meglepett tekintete visszaváltozott közönyössé.
-   Nincs mit. – válaszolt mély, férfias, de egyáltalán nem barátságos hangon. Sakurát meglepte ez a hangulatváltozás, főleg az előbbi után. Nem is hagyta szó nélkül.
-   Neked meg mi bajod? Az előbb még gyilkoltál volna miattam, most meg sugárzik belőled az irántam érzett gyűlölet! Tettem valamit az elmúlt harminc másodpercben? – kérdezte cseppet sem barátságosan. Láthatóan sikerült meglepnie a srácot.
-   Chh! Inkább légy hálás, hogy megmentettelek egy megerőszakolástól! – vágott vissza.
-   Igazad van bocs. – mondta Sakura, amivel megint sikerült meglepnie a fiút. Már éppen ment volna tovább, mikor tétova hangot hallott maga mögül.
-   V…várj már! A...a neved. Mi a neved? – kérdezte tőle a srác, aki úgy tűnt, még magát is meglepte ezzel a gesztussal.
-   Sakura. Haruno Sakura. A tiéd? – kérdezte vissza.
-   Uchiha Sasuke.
-   Nos, Sasuke. Igazán örültem a találkozásnak. – mondta Sakura közönyösen, majd megfordult, és ott hagyta. Még hallott valami tétova „én is” félét, de nem tudta biztosan és le sem akarta magát égetni.
Sasuke nézte a távolodó lányt. Nem tudta hogyan is viszonyuljon a helyzethez. Nem szokott hozzá ilyen közönyhöz egy lány részéről. Furcsa volt. Valamiért már nem utálta annyira, mint mikor először felfogta, hogy vigyáznia kell rá. Így már érdekesebbnek ígérkezett. De az már nem tetszett neki, hogy ezentúl valószínűleg iskolába kell majd járnia. Mindegy. Elhatározta, hogy egy kicsit ráijeszt a lányra. Félmosollyal az arcán indult utána. Észre sem vette, hogy nagyon régóta most mosolyog először.