Sasuke

Próbáltam Sakurával beszélni, de mindhiába. Amint látta, hogy Naruto jobban van, szinte azonnal eltűnt. Legalább is a közelemből. Kezdtem úgy érezni, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Tettem volna valami rosszat? Mikor legközelebb utolérten, éppen Hinatával beszélgetett. A Hyuuga lány össze-vissza ölelgette Sakurát, és valamit beszélt arról, hogy örül, hogy semmi baja sem esett. Annak én is örültem, de egyelőre semmi esélyem sem volt elmondani neki, mert persze Tsunadénak is akkor kellett elhurcolnia, amikor már majdnem odaértem hozzájuk. Hinata azonnal Naruto felé vette az irányt, akit átvittek egy felállított orvosi sátorba. Mivel a Harunoval most egy darabig nem tudok beszélni, úgy döntöttem őt veszem célba. Szégyenlősen fordult felém, de mintha halvány bosszúságot véltem volna felfedezni az arcán. Én per pillanat azonban rettentően bosszús voltam.
-   Hinata, nem tudod, mi baja van Sakurának? – kérdeztem olyan hangon, mintha nem érdekelne annyira, de nem nagyon ment. Szegény lány meg is lepődött, hogy nekem vannak emberi érzéseim.
-   Nem mondott semmit, de mintha tényleg rossz kedve lenne. De biztos, hogy egy darabig nem látjuk az után a produkció után, amit az előbb művelt. Tsunade bizonyára maga fogja megvizsgálni és kikérdezni. – felelte. Ebben sajnos igazat adtam neki. Tsunade semmi áron nem veszélyeztetné a falut. Én csak arra tudtam gondolni, hogy a Kyuubi megérezte Sakurában a saját chakráját, és ezért nem támadta meg.
- Mindegy, kössz! – mondtam még Hinatának, aztán vártam, míg végre ki nem engedik Sakurát.


Már késő délután volt, mire kiengedték Sakurát, de szinte azonnal el is tűnt, mielőtt Sasuke megtalálhatta volna. Tsunade mindenkit a sátrakhoz hívott, és elmondta, hogy pár napig itt marad néhány ember, amíg nem tudjuk stabilizálni a sérültek helyzetét. Többnyire a fiatalok maradtak őrködni, így Sasuke Naruto Sakura Ino Shikamaru Tenten Chouyi Hinata Lee Kiba Shino és Neji is itt maradtak.
Sasuke a délután fennmaradó részében Sakurát kereste, de hiába kérdezte a többieket, ők sem tudtak semmi használhatót mondani. Már besötétedett, és a sátrakat is kiosztották, de hogy ki kivel alszik, azt még nem mondták el.
-   Úgy utálom, mikor nem mi dönthetjük el, hogy hol alszunk! – mérgelődött Ino, mikor este a kis csapat tábortüzet rakott a tisztás szélénél, hogy mások ne zavarhassák őket. Naruto hamar gyógyult a rókának köszönhetően, így ő is kiülhetett, bár még vigyáznia kellett magára.
-   Ne morogj Ino, tudod jól, hogy az Akatsukitól sosem lehetünk biztonságban, éppen ezért úgy osztanak be minket a sátrakba, ahogy hatékony csapatot alkotunk. – mondta halkan Shikamaru, közben pedig a tüzet piszkálgatta egy bottal.
-   Ja! Éppen ezért kell nekem mindig veletek aludnom, mikor a barátnőim is itt vannak. – vágott vissza a lány, de ezután csöndben maradt.
-   Vajon milyen állapotban lehet most a falu? Olyan gyorsan ide kellett jönnünk, hogy fel sem tudtam mérni, mennyi kárt okoztak azok a bűnözők. – kérdezte Shino, aki általában csöndben maradt, de most feltette azt a kérdést, ami mindenkit foglalkoztatott. Mély csend volt a válasz.
-   Mi lesz most velünk? Úgy értem hihetetlen, hogy milyen könnyedén bejutottak. Esélyünk sem volt velük szemben. – kérdezte szokatlanul halkan Lee.
-   Nem tudom. Erősebbé kell válnunk, különben Konoha a semmivel lesz egyenlő. – morogta most Kiba.
-   Konoha erős és mi nagyon jó csapat vagyunk. Ha összefogunk, biztosan győzhetünk. – mondta Naruto megingathatatlan hittel. Szinte mindenki elhitte. De erősebb volt a kétely.
-   Tudod Naruto, van, hogy az ész már nem elég, ha nem vagyunk elég erősek hozzá, hogy kivitelezzük a tervet. – mondta Shikamaru. Pont az, aki mindig inkább az eszére támaszkodott. Naruto mélységesen csalódott társaiban.
-   Mikor írtátok így le Konohát?! És hol van Sakura? – üvöltött most már, aztán felállt, hogy megkeresse a lányt, de Sasuke leintette.
-   Majd én megkeresem. - mondta. aztán halk léptekkel eltűnt, magára hagyva a hitevesztett kis csapatot.

Már olyan sötét volt, hogy szinte az orra hegyéig sem látott, de Sasuke rendületlenül ment tovább. A veszély most nem élesítette ki érzékszerveit, ezért néha megbotlott egy-egy gyökérben. Ha itt lettek volna a többiek, odafigyelt volna, de most senki nem láthatta szerencsétlenkedését. Már több mint egy órája járkált, de még mindig nem találta meg Sakurát. Kezdett aggóni. Mást már rég megtalált volna, de úgy látszik a lány tudtán kívül tényleg el tudta rejteni a chakráját, az hozzá, hogy azt akarja, senki ne találja meg. Egy vízeséshez ért. Halkan lépkedett a folyóparton, aztán lehajolt, hogy igyon egy kicsit. Hirtelen halk dúdolásra lett figyelmes. Olyan volt, mintha maguk a fák énekeltek volna. Sasukét teljesen megbabonázta a hang. Akaratlanul is genjutsura gondolt, de hamar el is vetette az ötletet. Ez túl szép volt ahhoz. Aztán meglátta. Sakura előlépett a vízesés mögül. Ő dúdolt ilyen szívet tépő hangon. Sasuke nem ismerte a dalt, de nem is érdekelte. Figyelmét teljesen más kötötte le. Sakurának csak a kulcscsontjai látszottak ki a vízből, de Sasuke pontosan tudta, hogy a lány teljesen meztelen. A fiú szájából kifojt a víz, ahogy eltátotta azt. Teljesen megfeledkezett ninja mivoltáról, és úgy kezdett hátrálni, mint aki még soha nem látott gyökereket, vagy járt volna erdőben. Szerencsétlenkedését a lány is meghallotta, és hangos sikoly tört fel belőle, mikor meglátta Sasukét. Szegény fiú azt sem tudta mihez kezdjen, így megfordult, és elfutott a kis tó közeléből, ami egy lány szemében egyenlő a leskelődés elismerésével. Azonban most, hogy megtalálta, biztosan nem hagyja itt a lányt, még akkor sem, ha nem éri meg a másnapot miatta. Várt egy darabig aztán visszament a tóhoz, pont csak annyira, hogy ne lásson rá, majd elkiáltotta magát.
-   Sakura, felöltöztél már? – kérdezte bele a levegőbe, mire csak halk morgás volt a válasz valahonnan a fák közül. A következő pillanatban Sakura rontott ki a bokrok közül, zöld szemei villámokat szórtak, és öklét lengetve baktatott a tágra nyílt szemű fiú felé. De nem messze tőle megtorpant. Elbizonytalanodott.
-   Sasuke te meg mégis mit képzelsz magadról?! Nem gondoltam volna, hogy ennyire perverz vagy.  – kiabálta
-   Te félsz tőlem. – mondta a fiú az előbbi megtorpanására célozva, mintha egy rejtélyt oldott volna meg, nem is válaszolt a lány kérdésére.
-   Figyelsz te rám? Mi a francért leskelődsz te mások után? – kérdezte megint Sakura.
-   Nem leskelődtem. Már egy órája téged kerestelek, és csak megálltam inni, erre te kilépsz a vízesés mögül. Próbáltam hátrálni, hogy eltűnjek, de észrevettél. – mondta a fiú halál nyugodtan, így Sakura nem tudta megállapítani, hogy tényleg igazat mondott e.
-   Még szép hogy meghallottam! Még egy süket is meghallotta volna. Úgy csörtettél, mint egy medve. – mondta Sakura, de Sasuke már megint nem rá figyelt, hanem a kezét pásztázta. Sakura pontosan tudta mit lát, így elrejtette azt. Sasuke most a lány szemébe nézett, vonásai megkomolyodtak.
-   Sakura, én... – nem tudta befejezni mondatát, ugyanis a következő pillanatban egy medve lépett elő a bokrokból. Sasuke szidta magát, amiért nem vette észre, hogy az állat közeledik, pedig biztosan jó hangos volt. Sakura tágra nyílt szemekkel nézte a még a medvék között is óriásnak számító egyedet, aki nem volt a legjobb kedvében. Sasuke egy pillanat alatt ott termett Sakura mellett, de a lány futásnak eredt, mielőtt ölbe kaphatta volna, így nem tehetett mást, minthogy utána ment.
-   Sakura, mégis mit csinálsz?! Had vigyelek, így egész biztosan el fog kapni minket. – kiabálta Sasuke nyomában a medvével. A lány azonban nem válaszolt, csak mereven nézett előre.
-   Miért nem ölöd meg? – kiáltott a fiúnak.
-   Nem lehet! A ninja törvényei szigorúan megtiltják, hogy bántsunk egy állatot akkor, ha el tudnánk előle menekülni. És mi el tudunk.
-   Akkor ijeszd meg vagy valami. Úgy tudtam, hogy tűz elemű chakrád van. Csinálhatnál valami tüzet.
-   És gyújtsam fel az erdőt? Kösz nem! – válaszolta. Aztán támadt egy ötlete.
-   Ugye már van chakrád? Próbáld meg a talpadba irányítani. Képzeld el, ahogy lefelé vándorol.
-   Mi?! – kérdezte hisztérikusan a lány. A medve közben pedig egyre közelebb ért hozzájuk.
-   Csak csináld már! – ordított rá Sasuke, amitől a lány megszeppent, de legalább megpróbálkozott vele. Sasuke pedig észrevette, hogy fokozatosan gyorsabban kell futnia, ha lépést akar tartani a vele. A medve lassan lemaradt mögöttük.
 -   Ezaz Sakura sikerült! – kiáltotta örömmámorban az Uchiha. Kiértek egy tisztásra. A medvét már rég lehagyták. Sasuke fokozatosan lassított, de Sakura nem állt meg. Annyira boldog volt, hogy mindenről megfeledkezve vágtatott keresztül a tisztáson, kezeit szinte ösztönösen hátrahúzva. Sasuke azonban kiszúrt egy szakadékot alig néhány méterre a lány előtt.
-    Sakura, vigyázz!  - kiáltotta el magát, és minden gyorsaságát beleadva futott a lány felé, de már csak a levegőt markolta. Kétségbeesetten nézet a lány után, akinek szerencsére sikerült megkapaszkodnia egy öreg korhadt faágban.
-   Add a kezed! – kiáltotta neki az Uchiha, De Sakura csak némán nézte a fiút, és görcsösen markolta a faágat. Ujjai egyre lejjebb csúsztak. Sasuke pontosan tudta mire gondol.
-   Sakura nézd, én nem akartalak bántani! Annyira sajnálom, hogy mégis megtettem! Soha nem akartam, hogy lásd ezt az oldalamat. A bátyám látványa teljesen elvette az eszemet. Nem is érzékeltem, hogy megszorítottam a kezed. Fontos vagy nekem! Soha nem bántanálak szándékosan! Kérlek, fogd meg a kezem. Kérlek, bízz meg bennem Sakura! - mondta. Kiadott magából mindent. Most már nem volt mit titkolnia ezzel kapcsolatban. Nézte, ahogy a szép zöld szemek őt bámulják, és a lány mérlegeli az imént hallottakat. Az idő azonban vészesen fogyott. Sakura belenézett Sasuke ónix szemeibe. Abban a pillanatban látta, hogy Sasuke teljesen őszintén beszélt. Látta, hogy bízhat benne. Látta az őszinte aggódást a szemeiben. Hirtelen nem is tudta, hogy miért félt eddig tőle. Butaság volt azt hinni, hogy bántaná, főleg mivel mikor nem is ismerte, már akkor sem ért hozzá. Megragadta az erős kezet, mielőtt lecsúszott volna. Sasuke nagyot lendített rajta. Túlságosan is. Sakura sikítva esett rá a fiúra, arcuk pár centire volt egymástól. Mindketten tágra nyílt szemekkel bámulták a másikat. De bármennyire is zavarban volt, Sasukét nem hagyta nyugodni a büszkesége.
-   Nem szállnál re rólam? – kérdezte unottan, bár nem nagyon akaródzott ezt megkérdezni tőle. Hülye büszkeség! Sakura arca lángba borult, és elkapta a tekintetét Sasukéról. Nagy nehezen lekászálódott róla, aztán csak egymás előtt ültek csendben. Hosszú percek teltek el így, de Sasuke nem mozdult. Tudta, hogy a lány még akar valamit mondani, vagy tenni. Nem is tévedett. Sakura tétován megölelte őt. A fiúnak egy pillanatra elkerekedtek a szemei, de úgy döntött, most eldobja büszkeségét, végre emberként viselkedik, és élvezi a pillanatot. Mélyen beszippantotta a lány finom cseresznye illatát, és állát a fejének támasztotta. Sakura egyre erősebben ölelte őt. Végül Sasuke behunyta szemeit, és visszaölelt. Szorosan fogták egymást, mintha rajtuk kívül megszűnt volna a világ. Semmi nem volt most fontosabb, mint ez a pillanat. Így telt el pár perc. Érezték, hogy egymáshoz való viszonyulásuk egy szinttel előrébb lépett, bár fogalmuk sem volt, hogy hol van az az egy szinttel feljebb. Sasuke az ujjával kis köröket írt le Sakura hátán, amivel megnyugtatta a lányt. Végül felszakadt a gát, és Sakura sírni kezdett. Minden eddig történt izgalmat kiadott magából, és Sasuke, mint a legjobb barát, engedelmesen tűrte, hogy a lány telesírja felsőjét. Ha valaki látta volna őket, akkor biztosan azt mondta volna, hogy szerelmesek. Talán nem is hazudott volna. Végül Sasuke nagy bánatára Sakura szipogva elengedte őt.
-   Köszönöm Sasuke. Azt hiszem, félreismertelek. És mindenki más is. – mondta halkan a lány.
-   Nem ismertél félre, az is én vagyok. Ez nem vagyok én. De veled nem tudok bunkó lenni. – mondta Sasuke is ugyan olyan halkan, közben pedig elfordította a tekintetét.
-   Akárhogy is, de sokat köszönhetek neked. Menjünk vissza a táborba, a többiek már biztosan aggódnak. – állt fel Sakura. Sasuke bólintott, és együtt indultak útnak visszafele.


  Egész úton rengeteget beszélgettek. Sakura sokat mesélt az otthonáról Sasukénak, és türelmesen magyarázott, ha a fiú valamit nem értett. Megmosolyogta kíváncsiságát, amit eddig elnyomott magában. Vicces, hogy Sasuke azt hiszi, hogy ez nem ő, de a lány tökéletesen tisztában volt vele, hogy igenis ez is hozzá tartozik. Sokszor érintették meg egymást, látszólag véletlenül. Legalább is mindegyik ezt hitte a másikról. De minden egyes perccel, amivel közelebb értek a táborhoz, Sasuke egyre komorabb lett. Mire a tábor széléhez értek, már fapofát vágott. Sakura tisztában volt vele, hogy a többieknek talán soha nem mutatja meg ezt az arcát a fiú. Lehet, hogy ő is most látta utoljára.
A kis tisztáson nagy volt a zűrzavar. Sasuke automatikusan előhúzott egy tört. Naruto futott feléjük, már amennyire ezt egészségi állapota megengedte, és közben azt kiabálta, hogy Megvannak!
-   Sasuke, Sakura! Már azt hittük elraboltak titeket. Mikor Sakura tűnt el, akkor még annyira nem aggódtunk, de miután te sem tértél vissza, azt hittük megtámadtak titeket. Van fogalmad róla milyen régen elmentél?! – kiabált Sasukéval az Uzumaki. Közben már mindenki ott állt körülöttük. Még Tsunade is.
-   Miért, mikor mentem el? – kérdezte Sasuke.
-   Több mint három órája. Már majdnem éjfél van. – artikulált Naruto. Látszólag nagyon örült, hogy visszatért két barátja.
-   A sátorbeosztás már megvan. Naruto nyafogott is érte rendesen. A lényeg, hogy ti fogtok együtt aludni, Naruto az állapota miatt pedig az orvosi sátorban, közel hozzátok. – mondta Kiba vigyorogva. Sakura gyanította, hogy a fiú mindig így szokott viselkedni. De fontosabb volt, hogy mit mondott. Ő és Sasuke együtt alszanak?! Óvatosan a fiú felé pillantott, de az nem mutatta jelét érdeklődésének a téma iránt. Pedig ha Sakura tudta volna… Mindketten elmentek egy hálózsákért, aztán zavartan terítették le őket a sátor két végében. De mindketten remélték, hogy ez változni fog az éjszaka előrehaladtával.