A nap fénye beköszöntött Konoha városkájába, és pontosan erre ébred. Hajnali öt, piros és kék színek ütköznek az égen. Komolyan, mintha egy szivárványra ráöntöttek volna egy csomó vizet, és a színek összefolytak volna. Konoha még alig ébredezett, csak néhány árus volt nyitva, de az utcákban lehetett érezni a péksütemények édes illatát. Ha valaki érezné, azonnal megkordulna a gyomra, nem volt ez másképp egy rózsaszín hajú lánnyal sem. Öles léptekkel haladt az erdő felé, ahol az edzést tartja mesterében. Ez az első napja, így nagyon izgult. Viszont félt is, mikor sensei megkérte, hogy ne reggelizzen, nagyon ismerős volt neki a feladat. Nem akart megint csengőkért szaladgálni, ő bizonyítni fog, nem fogja az idejét ilyen felesleges dolgokra pazarolni. Hasa korgása egyre jobban zavarta, alig állta meg, hogy ne álljon meg és vegyen egy croassant valamelyik pékségben. Pont a pékség előtt kezdett hangosan követelőzni a gyomra. A szégyen pírja lepte el rózsás arcát, és indult volna tovább, ha egy nénike ki nem szalad elé. Ötvenes éveiben járhatott a nénike, kicsit duci volt, de ettől függetlenül kedves asszonynak látszott. Kezével kalimpált a lánynak, majd előtte megállt. Se szó, se beszéd a lány kezébe nyomott egy kakaós csigát.

-           Nekem ezt nem szabadna… - ellenkezett erőtlenül a lány.

-           Ugyan, tündérkém, gyermek vagy, és a reggeli a legfontosabb étkezés, úgyhogy nyugodtan edd meg – mondta a nő mosolyogva. Ráncai kisimultak, ahogy a lányra nézett, eszébe jutott, hogy ő is ilyen volt ennyi idősen. Sakura készségesen, de elfogadta a kóstolót

-           Köszönöm! – mondta vidámabban, majd folytatta útját.

A kakaós csiga továbbra is ott volta kezében, nem akarta már az első nap a mesterét magára haragítani. Ugrándozva tette meg az út hátra maradt részét, közben a kezével lóbálta maga mellett. Örömet okozott neki a gesztus, jó volt, hogy gondolnak rá is. Mikor odaért az erdőhöz, Tsunade már ott szobrozott. Sakura rámosolygott.

-           Jó reggelt, Sakura! Mivel ez az első napod kegyes leszek, de csak most. Elsősorban a fizikai erődre kell koncentrálnunk, és közben tanuld a különböző gyógynövényeket és a mérgezőket is. Persze a gyógyítás sem maradhat ki. Először is az lesz a feladatod, hogy futsz. Egész álló nap, ameddig csak bírod, természetesen délben van egy tíz perces szüneted. Ja, és chakrát nem használhatsz, ennyi lenne – mosolygott Tsunade-sama.

Sakura nem szólt semmit, ő is ninja, nem adhatja fel! Holott mind a ketten tudták, a lány nem bírja három óránál tovább a futást. Sakura lassú kocogásba kezdett, tartalékolt az energiával. Először még az épp, hogy csak felkelt napot nézte, majd unalmassá vált a számára, és a fák lombjain időzött el a smaragdzöld tekintete. Élvezte, ahogy a nap simogatja a bőrét. A madarak csicsergése is kellemes volt, ez egy gyönyörű reggel. Legalábbis ezt hitte Sakura. Alig fél óra múlva az ég beborult, és az eső is elkezdett szakadni. Tsunade kényelmesen elhelyezkedett egy fa lombja alá, és forró teát ivott. Tesztelte Sakura kitartását. A lány viszont nem adta magát olyan könnyen. A talaj csúszós volt, még a kocogás is nehezére esett. A ruhái eláztak, nehezebbek voltak. Megfázni sem akart, próbálkozott. Az esőben további másfél órát futott, de még így is csak reggel hét volt.

Sakura nem akarta feladni, de az elhatározása nem volt elég erős. Sőt, kifejezetten gyenge. Neki miért nem működik? Pedig a két fiúnak mindig sikerült minden, csak akarat kellett hozzá. De neki?! Nem sikerül semmi, még mindig csak a hátukat nézi. Szánalmas, mindig is csak egy idegesítő liba fog maradni, nem fog változni. De ő próbálkozni fog, hasznára akar lenni a csapatának. Nem csak felesleg, aki ott áll, és várja, hogy az ellenség végezzen vele.

Sakura addig gondolkodott, amíg fel nem bukott a saját lábában, majd már csak azt érzékelte, hogy közeledik a föld felé. Fejjel a sárba landolt. Kedve, és ereje sem volt felállni. Inkább kényelmesen elfeküdt a puha és mocskos párnán, nem érdekelte se a ruhái, se a haja. Gyorsan szedte a levegőt, majd az ég felé fordult. A szemébe több esőcsepp is hullott, de ő mégsem csukta be. Meg kell tennie, fel kell állni, és folytatni az edzést. Tudta, hogy mire vállalkozik, nem végezhet félmunkát.

Tsunade már épp kelt fel a fűágyáról, amikor a tanítványa felpattant a koszos földről, és folytatta a futást. Tsunade, látva, hogy a lány mégsem reménytelen, visszaült a helyére, miközben azt nézte, hogyan futkos Sakura. Néha-néha belekortyolt a teájába, miközben ajkain csintalan mosoly játszott.

Sakura még sokszor esett el, és kelt fel, de egy idő után már ezt sem bírta. Egyszerűen beleájult a sárba. Miután fél percig ott feküdt, Tsunade csak akkor indult el felé. Könnyedén felkapta a lány. Bevitte a fa alá, és elkezdte letörölni az arcáról a koszt. Sakura csupán tíz percig volt eszméletlen, de Tsunade nem engedte, hogy folytassa a futást, úgy döntött, hogy elkezdi tanítani az elméletet. Sakura elkezdte eszegetni a reggeli ajándékát, és nagyban mosolygott mesterére, miközben az magyarázott. Megjegyzett minden szót, fejből vissza tudta mondani. Tsunade először a gyógynövényekről mondott el néhány információt, majd a szakadó esőben elindult, hogy mutasson párat a lánynak.

Először a Levendulát mutatta meg Tsunade, amit a lány már ismert. A Hyuuga-birtok körül is rengeteg van, innen jegyezte meg a növény kinézetét és a jellegzetes lilás színét. Tsunade elmondta, hogy ez a növény idegnyugtató, és még az illata is kellemes. Sakura meg is szagolta, erről pedig egyből Hinata jutott az eszébe. Elvégre a jó orr csak hasznára lehet egy szanitéc ninjának, legalább az ismert méreg fajtáját seperc alatt meg tudja állapítani.

Tsunade végül úgy döntött, hogy mára elengedi a lányt, neki még úgyis ott van a papírmunka, Sakurának meg nem ártott kipihennie magát. Igaz, még csak fél tizenegy volt. Persze a többi csapat még edzett, csak a hetes lazsált. Minden bizonnyal Naruto még döglött az ágyban, Kakashi szokás szerint megint elkésett valahonnan. A lány végül hazaindult.

Pár perces bandukolás után, haza is érkezett. Mikor benyitott az anyját otthon találta, miközben az édesapja bizonyára valami küldetésen lehetett. A nő a konyhában ült, és egy díszesen becsomagolt dobozzal szemezett. Rózsaszín fürtjei az arcába tódultak, mintha bűntudata lenne. Azonnal felkapta a fejét, amint meghallotta, hogy lány visszaért. Kékeszöld szemeit Sakurára szegezte. Meglepődött, hogy a lánya bőrig ázva jött vissza.

-           Kicsim, hát itthon vagy?

-           Szia, anyu, történt valami? – kérdezte Sakura. Teljesen megfelejtkezett arról, hogy ő most tiszta víz és sár, helyet akart foglalni az egyik széken, csak Hanae gyorsabb volt. Egyszerűen kirántotta alóla a széket, és ráparancsolt a lányára, menjen, és zuhanyozzon le, vagy legalább szedje rendbe magát. Sakura popsiját fájlalva és duzzogva, de felvonult.

Fél óra alatt el is készült. Haja selymes lett, kecsesen hullott a válla vonalára. Ruhái tiszták voltak, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogyan megérkezett.

-           Kicsim, a bátyád küldött neked valamit – mondta végül az anya.

Sakura elfogadta a felé nyújtott ajándékot és bontogatni kezdte. Az a bátyja küldte ezt, aki nem is látott, még fényképen sem. Csak a szüleitől tudja, hogy nem egyedüli gyerek. A bátyjának is csak a keresztnevét tudta, semmi mást. Yahiko – így hívták. Állítólag súlyos bűnt követett el Konoha ellen, de még a szüleinek sem szabadna beszélnie vele. Azonban ők kockáztatják az életüket, amikor szeretett fiúknak üzennek.  A Harmadik szigorúan megtiltotta, hogy kapcsolatot létesítsenek vele. Sőt, ha megteszik, Sakurát elveszik tőlük. Ugyan Sakura még fényképen sem látta a bátyját, de szerette és tudta, ha eljön az idő, akkor meg fogja ismerni.

A doboz egy kunait rejtett. Az amúgy vasból készült fegyver ezüsttel volt bevonva, nyelét egy sakurafa domború lenyomata díszítette, ami a szirmok rózsaszínűek voltak. Az élében Sakura monogramja volt belevésve, hanyag, graffitis betűkkel. Sakura megigézve bámult a tárgyra, csodálta, ahogy a nap fénye megtörik a pengén.

„Húgom, szépet nőttél, gyönyörű kislány lett belőled. Örülök, hogy te is ninjának áltál, mint annak idején én. Remélem, hamarosan találkozunk, és végre élőben is láthatlak

Yahiko ”

Rövid volt, de Sakurának mégis örömet okozott. Ujjongva szaladt fel a szobájába. Viszont Hanae már nem örült ennyire a levélnek, amit ő is elolvasott. Féltette lányát a bátyjától, nem engedhette, hogy találkozzon vele. Most lánya ellen kell fordulni, csak mosta az egyszer, semmiképp nem mehet a két gyermeke egymás közelébe. Hiába voltak testvérek, baj származhatott belőle, nem is kicsi.

Sakura a szobájába érve, egyből a fegyvert vette a kezébe. Nem akarta elhinni, hogy ez az övé. Egy ilyen, gravíroztatott kunai minimum ezer-kétezer ryou. Ez nem harcra való, csakis különleges alkalmakkor használhatja. Ezen elhatározás által egy cseresznyevirágos fémdobozba rakta az ajándékát. Tagadhatatlanul örült neki, de nem is sejtette, hogy ezt a pengét majd egykor vér fogja szennyezni…

A hetek csak úgy teltek, és Naruto is elhagyta a falut. Senki nem búcsúzott el tőle, tudták, hogy nem örökre megy el. Ez is csak arra ösztökélte őket, hogy még jobbak legyenek. Többek közt Sakurát is. Minden egyes nap kitartóan edzett, gyakran Kakashi – már amikor nem volt küldetésen - hordta haza az ájult lányt, annyira kimerült.

Viszont újabb levelek nem érkeztek a családhoz, amelyet Yahiko küldött volna. Sakura hiába várta, de arról még ő sem tudott, hogy az ő válaszlevele sem ért célba. Csak reménytelenül, minden nap kérdésekkel záporozva édesanyját, várta, hogy fivére írjon valamit. Az édesanyja ellene fordult.

Közben a két fiúnak sem ment minden karikacsapásként. Sőt, nehezen haladtak előre, hogy a céljukat beteljesítsék.

Sasuke napokon át gyötrődött a kötelékei miatt. Néha-néha elkalandozott edzés közben, de mindi a maximumot gyújtotta. Nem sokkal később a Chidorit is a maga formájára alakította. Könnyen tudta használni, nem egy átizzadt nap után.

Naruto, meg maradt Naruto. Egyszerűen a lassú felfogás, az a rendíthetetlen makacsság nem hagyott alább. Ugyan ő is távol volt a falutól, de, hogy Sasukét visszavigye – akár szép szóval, akár az öklével – nem pihent. Gyakran ájulásig hajszolta magát. Jiraiya sem volt engedékeny, ahogy sannin-társai sem.

Föladták a három tanítványnak a szinte már lehetetlen leckét: Fölülmúlni a többieket, és egyedül feltörni. Pedig szegény Kakashi meddig strapálta a kis genineket, hogy megértsenek egy igen fontos szó jelentését: Csapatmunka.

Ez az, ami már nem működött közöttük, távol voltak egymástól. A személyiségük is különbözött, de így tudták egymást kiegészíteni, mint egy jó csapat. Csak ők szétestek, mint az aprópénz, amit leejtenek. Különböző ninja-utat választottak maguknak, amit feltett szándékuk volt végigjárni. És ami keresztezni fogja a másikét, ahol csak az erősebb maradhat fenn. Ezt jelentené ninjának lenni?

Ha egy ötévesnek mesélnék a történetüket, nevetnének az ostobaságukon. Kis kamaszként a nagyok dolgába ütötték az orrukat, sikerül túlélniük? Megállnak majd egyedül a lábukon? Vagy segítség kell nekik? Ez csak a jövő előre haladtával fog kiderülni…