Kora délután. A nap már erősen süt, de a fák árnyékában, és az erdőben jóval elviselhetőbb az időjárás. Egy kisebb ösvényen azonban van valami. Egy kígyó kúszik ott. Sziszegés megtöri a madarak dalát. Kékesfekete bőre elüt a talaj földszínétől. Sárga szemei vészjóslóan csillannak meg az üde fényben. Szájában egy tekercset visz, amit villás nyelve körbeölel. Az ösvény, amin megy, egyértelmű, hogy hová vezet. Konoha, a Rejtőző Levélfalu.

Immár Konohában vagyunk. A Hokage-palota most különösen zajos. Nem hiába, szinte minden lényegesebb jounint odahívattak. Ugyan, még maguk sem tudják, hogy mi vár rájuk. Egy sötét folyosón hangos trappolás, cipőkopogás hallatszik, majd elvétett lélegzetek sorozata. Gyorsan felfut a lépcsőn, a hangok ritkulása jelzi, hogy kettesével feszi a fokokat. Néha-néha lelassít, de csak azért, hogy ne borítson fel minden embert, aki vele szembe jön, majd újult erővel fut szélsebes vágtában. Balra megpillantja a köríves folyosó végén lévő ajtót. A Hokage irodája! Egy szempillantás alatt rendbe szedi magát. Izzadságcseppjeit letörli a homlokáról. Fekete haját kezével arrébb söpri, majd csillogó, fekete szemivel néz farkasszemet az ember. A kezét a kilincsre emeli, majd elfordítja azt. Szélvészként robban be a jouninokkal csurig töltött irodába.

-           Tsunade-sama, megvan a megfejtés!

Mindenki csak rá figyel, majd lerakja a főnökasszonya elé a papírokat. A szőke nő nyúl a dokumentumokért, majd lassan szemmagasságba emeli azokat. Mogyoróbarna szemeit szinte kínzó lassúsággal futatja végig a sorokon. Fogaival az alsóajkába harap. Töpreng. A jouninok többsége tetetett nyugalommal áll, némelyik külön elfoglaltságot is talált. Kedvenc maszkos-senseiünk a legújabb Ita Ita Paradise-t olvassa, míg a másik kényelmesen elcigizget a falnak támaszkodva. Sokak inkább feszült figyelemmel nézik vezetőjük cselekedetét. Min töprenghet ennyire? Ha már Orochimaru, az S osztályú bűnözők gyöngye, méltóztatott írni a falunak, mi állhat benne? Mi az, ami a máskor oly’ határozott női Hokagét úgy elgondolkodtatja?

Shizune már olvasta, tudja, hogy mi lesz. Ő el fogja hagyni a falut, nincs más választása, mint sensei nélkül raboskodni egy bunker cellájában.

Tsunade a többször is átolvasta az igen rövid levelet, de nem jutott előrébb. Ugyan csak pár mondatocska, megoldást kell találniuk. Ha nem teszik meg, amit kér, Konohát porig rombolják, persze csak a bűnbanda, az Akatsuki segítségével. Ha viszont teljesítik a kérést, lehet, hogy soha nem fogják tudni legyőzni Orochimarut, és csatlósait. Végül, mikor már nem tudott mit kezdeni a papírokkal, az egyik jounin kezébe nyomta azokat, aki végigolvasva, majd továbbadogatta őket. Mikor a papír egy szép kis kört ment, Tsunade felszólította az itt lévőket.

-           Remélem mindannyian olvastátok. Három évet kaptunk, nevelnünk kell egy szanitéc ninját. Aki felajánlana egy jó képességű jelöltet, az lépjen előre!

Mindenki elhallgatott, senki nem tette meg azt az egy lépést. Szeretett tanítványaikat nem dobnák önként, és dallva egy kígyó elé. A sensei-ek néha bármennyire is idegesítőek, szívük azért van, a csapatuk egy tagját sem áldoznák fel, bár most a faluról van szó. Kakashinak semmi kedve nem volt előre lépni, szeretett tanítványára így is rátette az egyikre a mancsát az a mocsadék, nem állt szándékában még valakit elveszíteni a csapatából. Éppen elég, hogy Narutót is kölcsönbe kérte Jiraiya, így csak a kisasszony marad a csapatában. A két gyerek most is Hangfaluban van, hogy visszahozzák az egyetlen Uchihát. Asuma sem adta könnyen védenceit, sőt inkább mégjobban meghúzta magát a sarokban. Kurenai sem kockáztatott, hátraaraszolt Asuma mellé. Gai kishíján sírt, és mormolta az imákat, hogy csak ne az ő csapatából legyen valaki.

Tsunade megelégelte a várakozást, és inkább kihajtott mindenkit az irodájából. Ezt meg kellett emésztenie. Most az egész ügy a falu további sorsát veszélyeztette. Félt kockázatot vállalni. Halk kopogtatás visszahangzott a kis irodában. Shizune lépkedett be rajta, mártír képet vágva.

-           Én megyek! – Jelentette ki határozottan, majd nyelt egyet. Egy izzadságcsepp gördült végig az arcán. Majd nyakán folytatta útját, és végül eltűnt a kimonója alatt.

-           Nem! – zárta le a témát a Hokage. Semmi kedve nem volt az eddigi legjobb tanítványát odavetni, hogy majd évek múlva kiszabadítsák börtönéből, vagy talán soha. – Három évünk van, addig várunk. A levelet zárd le egy alapfokú pecséttel, és rakd szem elé, hogy megtaláljuk. Mielőtt kérdeznéd, azért rakunk rá egy gyöngébb pecsétet, hogy akik bejárnak oda, esetleg az ANBU tagjait ne izgassa, hogy mi van oda elzárva! Ez a mi problémánk, megoldjuk! – Villantott egy műmosolyt a nő, majd kitessékelte a helyettesét.

Shizune még az ajtóból hátraszólt:

-           Jiraiya, Uzumaki Naruto és Haruno Sakura visszaértek Hangfaluból. Uchiha Sasuke nélkül. A jelentésüket már leadták, semmi információnk sincs, részletes jelentésre majd a két genin jön, Jiraiya már elindult, folytatja a nyomozást az Akatsuki után – majd becsukat maga után az ajtót. Tsunade csak bólogatott, de maga sem tudta, hogy minek.

„Bármit teszünk, mindenhogy mi jövünk ki rosszul. Az lesz a legjobb, ha tényleg odaadunk valakit, és ha már Orochimaru megbízik benne, ő riaszt minket, mi meg lerohanjuk őket. Áh… veszett ügy. Orochimaru sajnos sokkal okosabb ennél, nincsen kibúvónk, pedig már vagy százszor végiggondoltam. Segítséget kell szereznem a többi Kagétól… Ez sem megoldás. Ha meg is találnánk, végül az Öt Nagy Nemzet közti tűnékeny béke is felbomlana, és akkor egymást ölnék a már amúgy is meggyengített országok, ezzel új lehetőségeket adva akár Orochimarunak, és akár az Akatsukinak is.”

A Godaime is elfáradhat, ezért elindult levegőzni. Már hosszú ideje rótta a folyosókat, amikor feltűnt Shikamaru, az a chuunin, akinek már most is nagy hasznát veszik, pedig még csak tizenkét éves. A fiú újabb ötlettel állt elő.

-           Mondhatok valamit?- kérdezte a fiú zsebredugott kézzel, hanyag testtartással, miközben a falu vezetője mellett battyogott.

-           Parancsolj – érkezett a könnyed válasz.

-           Tudom, hogy tényezőtől függ a csapatösszeállítás, de egyes dolgok konstansnak számítanak. Ilyen például a sérülések lehetősége, ezért megfontolandónak tartanám, hogy minden egységben legyen szanitéc ninja. – Darálta el a mindig unatkozó Nara-fiú, miközben kíváncsian méregette felettese arcát.

-           Nem csak te gondolod így, kölyök. Magam is kérvényeztem a szanitéc csapatok bővítését, hogy nőjön a küldetésre induló osztagok esélye. Csakhogy az orvoslásban jártas ninják betanítása sokáig tart.

-           Hm? – A Hogake lefékezett az irodája előtt, és a kilincsért nyúlt.

-           Másfajta kiképzést igényelnek, mint a harcolók. Tökéletes Chakrakontrollal kell rendelkezniük. Szerteágazó orvosi tudás birtokában kell lenniük, és természetesen intelligenciára is szükségük lesz. De mindez semmit sem ér, ha a leendő szanitéc ninja nem rendelkezik a legfontosabb dologgal. – Lépegetett a nő az irodájába, majd még kifordult onnan egy kisebb köszönésféleség miatt. – Szervusz, neki kell esnem a papírmunkának – ezzel a Narát egyedül hagyta a folyosón.

-           A legfontosabb dologgal? De mivel? – Shikamarunka most is feladták a leckét, nem értette, hogy mi a legfontosabb. Vajon kiben van meg mindez, ki lenne a tökéletes medi-nin?

Konoha nagy város volt, ahol természetesen egy kórház is várta a betegeket. Itt az egyik kórteremben szállásolták el a Rejtett Levélfalu elsőszámú meglepetés ninjáját. Hangfoszlányok töltötték be a sterilszagú folyosót, amely a kórterméből jött ki. Ugyan csak a hiperaktív kiskölök hangja hallatszott, biztosak voltak benne, hogy nincsen egyedül. Benn ült mellette egy lány.

Szegény lány lehajtott fejjel ült. Smaragdjait a lepedőre függesztette, és közben gondolkodott. Ha akkor megállítja a fiatalabb Uchihát, akkor ez soha nem történhetett volna meg. De ő ahhoz is gyenge volt, és még le is ütötték. Megint csalódást okozott a szeretteinek, ezzel veszélybe sodorva a csapattársait. Ezt a küldetést is elhibázta. Ha szembe mer szállni Kabutóval, és nem hagyja magát, lehet, hogy már régen Sasukéval lehetne. Megint ő volt a leggyengébb láncszem. Még Sasame is tudta, hogy mit kell tennie, Narutótól már nem is beszélve. Ő csak hátráltatta a csapatot. Nem tett semmit, csak a többiek háta mögé bújt, és várta, hogy vége legyen a küzdelemnek. Gyávának érezte magát, hogy ezt tette. Most már tudta, hogy lehet a csapata hasznára, ha legközelebb is küldetésre mennek.

-           De szívás mindkét kezem újhegyig be van fáslizva! Hogy fogjam meg így a pálcikákat? Sakura-chan!Megtennéd, hogy amíg le nem veszik a kötéseket, addig etetsz engem? Hol a falatom? – vinnyogta egyfolytában.

Mire a fiú odanézett, a lánynak hűlt helye volt. Igazából a fiúnak az tűnt fel, hogy még nem csapódott fejjel a falba, Sakura ökle által, ezért is nézett zavarodottan. A lány hozzá sem szólt szinte, mióta kijöttek abból a koszos bunkerból. Furcsának találta a lány viselkedését. Még hallotta az ajtó nyikorgását, majd odakapta tengerkék szemét.

-           Bocsi, bocsi, az előbb csak tréfáltam az etetős résszel – motyogta a fiú. Ha nem lett volna a keze könyékig bekötve, most biztos a tarkóját vakarná, de így csak egy rókavigyorra futotta.

-           Sajnálom, Naruto – itt rövid szünetet tartott. - Egy kicsit meg kell várassalak téged. De ígérem, hogy legközelebb már valóban hasznos társad leszek. – Végül a lány szemei összekapcsolódtak a fiúéval, és mire Naruto szóhoz juthatott volna, addigra a rózsaszín hajú már rég elment.

Kicsit vidámabban sétálgatott az utcákon. A Hokage palotájába tartott. Beszélni akart a Godaimével. Céltudatosan haladt felé, eldöntötte, hogy ő nem csak egy kunoichi akar lenen a sok közül. Céljai voltak, amiket soha nem adott volna fel. Nem akart a két csapattársa mögé kerülni, ahogy régen. Ha kitanul, hasznát fogja venni a csapata, nem csak feleslegként lesz ott, akivel hazacipeltetik a sérülteket. Lesz valaki, aki segít majd mindenkin, akin csak tud. A világ egyik legjobbja akart lenni.

Tsunade-samának most sem volt nyugta, megint kopogtattak az ajtaján. Hangosan sóhajtott, kicsúsztatta a papírjait a kezéből, majd kikiabált.

-           Szabad!

Az ajtón egy nem várt személy jött be. Tsunade azt hitte, hogy a jelentést hozta a lény, de amikor megpillantotta a szemében az elszántságot, letett róla, és várt. Egész tekintetével a lányt nézte. Nem tudta, mit vár.

-           Egy kéréssel fordulnék önhöz – szólalt meg kimérten.

-           Mi lenne az? – A Godaime visszaemelte a tekintetét a papírhalomra.

-           Szeretnék, a tanítványa lenni!

Sakurán látszott, hogy nem adja alább. ha nem vállalják el, akkoris, addig fog próbálkozni, addig fog csüngeni a Hokagén, amíg az be nem adja a derekát. Nem szabad feladnia – ezt is Narutótól tanulta.

A nő kezében a pár perce megszerzett ecset, amivel írt, megmerevedett a kérdés hallatán. Kicsit töprengett, mérlegelt. Az ecsetet kecsesen levágta az asztalra, majd kezeit összekulcsolva az asztalon, arra támasztotta állát, majd hümmögött egyet. Tsunade látta, hogy a lány fel akar érni a két csapattársához. Nem akar többé a háttérben meghúzódni, lenni akar valami, és ha rajta múlik, lesz is. Ugyanazt az elszántságot fedezte fel a szemeiben, mint Narutóéban, vagy akár kisöccséében, és szerelme tekintetében. A Tűz Akarata a lányban is élt. Nem maradhat többé egy a sok közül, ő egy önálló, tehetséges kunoichi akar lenni. Tsunade-sama elmosolyodott a gondolatra, ennek a lánynak sok esélye lesz még. Az a bizonyos legfontosabb dolog benne van. Az akaraterő. Ez az, amiről a Narával beszélt.  Ugyan a fiú nem jött rá, viszont Sakura kérdés nélkül felelte, töretlen határozottsággal a választ.

„Nem látsz más kiutat, igaz kislány?”

-           Haruno Sakura, úgy hírlik magas az intelligenciád, és akaraterőd is van. – A lány feszülten figyelt, nem hatotta meg a dicséret. – Elfogadlak.

Sakura felengedett.

-           De szólok, hogy könyörtelen tanár leszek…

-           Értem! – a lány haptákba vágta magát, arca felvidult, szemei az örömtől csillogtak. Végre bizonyíthat, nem csak magának, hanem másnak is.

Közben a Hokage iroda ablaka mellett Jiraiya terpeszkedett, akinek már nyomozni kellet volna az Akatsuki után. A párbeszéd végére elmosolyodott, a lány végre megtalálta a helyes útját.

„A feladat elvégzetlenült maradt, de a kislány a lehető legtöbbet hozta ki belőle.”