Másnap Konoha lakosai napsütötte reggelre ébredtek. A madarak vígan csiripeltek, lelkesen hívták szálldosni társaikat. A szellő is csak néha kapott bele a rügyező ágakba, amikről egy-egy pici szirmocska hullott le. Szinte már tapintani lehetett a boldogságot, amit a tavasz hozott magával, és költöztetett be az emberek szívébe.
Egyedül Naruto volt az, aki idegesen lapátolta be a gondosan elkészített rament, amit ezelőtt pár perccel csinált meg. Lassan a harmadik tálnál tartott, de a gyomra még így sem telt be teljesen. Pár adag még simán lement volna a torkán, de az előbb említett idegesség meggátolta e tettében. Ahogy végzett, a tálat a mosogatóba rakta, aztán át sietett a szobájába, hogy felöltözzön. A szokásos narancssárga és fekte színű melegítőjébe bújt, ez volt a kedvence. Ahogy magára kapkodta a szanaszét heverő ruhadarabokat, átment a fürdőszobába, majd a tükörbe nézve neki állt megigazgatni a frizuráját, a mi a szokottnál is furábban meredezett az ég felé. Rendesen elaludta szőke tincseit. De ő nem zavartatva magát megragadta a fésűt, és normális hajkoronát varázsolt a feje búbjára. Elégedetten pásztázta a tükörképét. A mosolya viszont hamar elillant. Eszébe jutott Sakura, ne meg persze a bunkó Uchiha is, akivel sürgősen beszélnie kell, még ha a lány ezt nem is díjazza. Kirohant a kis helyiségből, gyorsan felkapta magára a cipőjét, és már rohant is, hogy előkerítse csapattársát. Épp hogy kilépett az ajtón, a vékony deszka hatalmasat csattant mögötte.
*
Sasuke szokásos reggeli sétáját tette, nem számítva arra, hogy a szőke hajú barátja pont őt keresi e szép tavaszi napon. Az igazat megvallva még ő maga sem tudta, hogy pontosan merre is tart, csak ment előre, ezzel is megnehezítve Naruto dolgát. Nem volt egyetlen egy célja vagy akár találkozója sem, ami miatt rohannia kellett volna. Csak ment előre mélyen a gondolataiba merülve.
Kicsit aggasztotta a tegnapi nap. Általában sosem támad bűntudat, most még is rosszul érezte magát, pedig csak véleményt nyilvánított, és ez nem bűn. Bár ha Sakuráról van szó, akkor igen csak vissza kell fognia magát, ugyan is nagyon jól tudja, hogy ha megbántja, akkor Naruto a nyakát szegi. A beszélgetéseik a lánnyal, mindig veszekedésbe torkollanak, és ezen eddig nem tudott változtatni. Talán ez az oka annak is, hogy kerüli a Harunot. Annyiszor próbálta már megértetni vele, hogy ő nem érez így iránta, de eddig hajthatatlan volt. Mért nem tudja elfogadni, hogy ő nem úgy tekint rá? Azt sem kérheti tőle, hogy játssza el, hogy szereti, mert azzal is csak fájdalmat okozna neki, és önmagának se tenne vele jót. Ha nincsenek meg a kellő érzések felesleges erőltetni a dolgot. Ezt szeretette volna megértetni vele, de eddig folyton makacskodott, és úgy tűnt, nem akar beletörődni.
Annyiszor átbeszélték már ezt, Narutot is felvilágosította már erről. A legegyszerűbb, ha elfelejti. Keressen valaki mást, aki sokkal jobban megérdemli ezeket az érzéseket, ráadásul ő nem is tudná megadni neki azt, amire igazán vágyik. A szerelem, a törődés mind távol állt tőle. Régóta nem foglalkozik már ilyen jelentéktelen dolgokkal, de akár azt is megmerné kockáztatni, hogy képtelen ilyesmit érezni, talán nem is akart. Nem csak magát, ha nem a lányt is próbálta védeni az újabb csalódástól. Nem akart még egy embert elveszíteni, azt már nem biztos, hogy kibírta volna. Még a szülei halálán se tette túl magát, akkor még is miért várják el tőle az emberek, hogy egy másik ember elvesztését is a szívén viselje? Nem ment neki, nem akart kockáztatni, inkább a magány mellett döntött, az kevésbé fájt, és már amúgy is megszokta.
De mint ahogy lenni szokott, minden szó, ami elhagyta a száját süket fülekre talált. Ennyi erővel akár a falnak is beszélhetett volna, az is hamarabb meghallotta volna a kérését. Még is bűntudat marcangolta szívét. Még mindig nem jött rá, hogy miért érzi magát ennyire nyomorultul, pedig a tegnap is csak egy szimpla veszekedés volt. Bár Sakura féltékenykedésének okára még mindig nem tudott rájönni. Hisz nem tartoztak össze, így nem is kellett magyarázkodnia, még is megtette. A lány tudni akarta miért, ő pedig elmondta az okát. Talán nem kellett volna. Megkímélhette volna az újabb csalódástól, még sem tette. A szívét nyomó bűntudat pedig egyre jobban elhatalmasodott rajta.
Egy pillanatra megtorpant. Valami, eddig számára ismeretlen gondolat, kúszott a fejébe.
Mi van, ha nem is közömbös a részéről? – vetődött fel benne. – lehetetlen – rázta meg a fejét, ha tényleg így lenne, akkor rég észrevette volna, nem? Vagy ez megint csak önámítás? Így próbálja elhessegetni magától ezeket a furcsa érzéseket?
Tovább ment. De nem tudta elnyomni ezeket a gondolatokat. Nem érezhet így iránta, csak bemeséli magának. Egyre jobban kétségbe esett. Még is mikor, hol? Nem jutott egyetlen egy olyan perc se az eszébe, ami választ adhatott volna neki.
A gondolat menetéből az Uzumaki fiú zökkentett ki. Fekete szemeit azonnal barátjára szegezte. Szinte már érezte a belőle áradó feszültséget. Percek kérdése volt, mikor esik végre neki. Nem lepődött volna meg. Az arca is nyitott könyv volt. Nem leplezte a felé áramló indulatait, de nem ijedt meg tőle. Valahol belül nagyon jól tudta, hogy a srác Sakura miatt ilyen dühös.
- Beszélnünk kell – szakította félbe a szőke hajú srác a köztük beállt csendet.
- Még is miről? – Sasuke próbált értetlenséget csempészni a hangjába, ne sok sikerrel.
Többnyire mindig ez volt, ha Sasukra és a közte történt veszekedés eldurvult. Naruto jött, hogy bevédje a lányt, és rábeszélje a hülyeségeire. Most sem volt másképp.
- Ne játszd a hülyét, nagyon jól tudod, miért vagyok itt – a hangja hidegen csengett, ami az igazán ritka pillanatok közé sorolható. Legtöbbször a vidám oldalát mutatja az embereknek, és úgy viselkedik, mint egy idióta. Egyedül ilyenkor képes egy kicsit megkomolyodni.
- Istenem Naruto – fakadt ki hirtelen az Uchiha – ne kezd megint, jó? Rohadt idegesítő a viselkedésed – azzal sarkon fordult, mintha mi sem történt volna, és elindult, hogy folytassa céltalan sétáját. Barátja hangja azonban megtorpanásra késztette.
- Na és te nem unod a folytonos sajnáltatásodat? – dühös volt. Kedve támadt szétverni, nem fogja hagyni, hogy csak így lelépjen. De csak Sakura miatt fogta vissza magát, nem akart neki még ezzel is fájdalmat okozni. – úgy csinálsz, mint egy megsebzett kutya, aki az évek múltával is csak azt az egy sebet nyalogatja, mintha ezzel bármit is érne – ennél jobb hasonlat per pillanat nem jutott az eszébe. Ráadásul z egészben az dühítette a legjobban, hogy Sasuke minden fájdalmát, haragját a lányon éli ki, ezért bánik vele ennyire szívtelenül.
- Neked meg miért kell állandóan beleszólnod olyasmibe, amihez semmi közöd? - nézett bele a kék íriszekbe – inkább a saját dolgoddal kellene foglalkoznod. Hódítsd, meg vagy mit tudom én. Hisz szereted nem? Akkor miért engeded, hogy szenvedjen? – gúnyolódott a fekete hajú.
- Legalább egy kicsit tiszteletben tarthatnád az érzéseit – Naruto remegett a feszültségtől. Kezeit ökölbe szorította. Nem hiányzott sok, hogy neki mennyen.
- Sose kértem, hogy szeressen – mondta ridegen az előtte állónak.
Az Uzumaki fiú kitartóan állta csapattársa pillantásait. Forrtak benne az indulatok, még sem cselekedett gondolkodás nélkül. Valahogy inkább szavakkal szerette volna jobb belátásra bírni, hátha képes csak egy kicsit megváltoztatni véleményét. Egy iciri-picirit reménykedett a szíve mélyén, hogy Sasuke ez után a beszélgetés után csak egy kicsit kedvesebb lesz majd Sakurával, és jobb kapcsolat alakul ki köztük, már ha ezt nevezhetjük így.
Azzal is tisztában volt, hogy a srác nem hiába dühös, hisz rengeteg csapás érte az évek során, amiket lelkileg nem sok ember viselt volna el. Olyan terhet cipel a vállán, amit mások elképzelni sem tudtak. De ez nem mentség arra, hogy ellökje magától azokat a személyeket, akiknek olyan sokat jelent, akik bármit megtennének érte. Itt legfőképpen Sakurára gondolt. A lány tényleg nem ártott neki, hiszen csak szerelmes belé. Nem ítélheti el emiatt.
- Sasuke, szerintem kettőnk közül te vagy a nagyobb idióta – köpte a szavakat – a szerelem nem olyasmi, amit kérned kell. Hisz akkor nem működne. Egyik pillanatról a másikra történik. Senki se tudná megmondani hogyan, mikor, miért vagy hol. Csak annyit észlelsz az egészből, hogy nem tudsz rá másképp tekinteni – magyarázta barátjának.
Csöndben figyelte, ahogy a fiatal Uchiha homlokára kiülnek a ráncok, gondolkodóba esett. Percekig álltak némán bámulva a másikat, amit végül Naruto szakított meg.
- Szeret téged, akár akarod, akár nem – mondta ki a számára fájó szavakat. Még ha a lány szíve az előtte állóhoz is húz, ő sosem tudná utálni emiatt. Ha boldognak látta, akkor ő is az volt, csak ez számított neki. – és ideje lenne felfognod végre. Tényleg fontos vagy neki.
- Cöhh – forgatta meg Sasuke fekete szemeit – de ha egyszer nem szeretem…
- Nem kell szeretned, csak ne bántsd meg minden egyes alkalommal. – halovány mosolyra húzta ajkait, hátha sikerül meggyőznie. – ha egy kicsit engednél neki, akkor lehet, hogy minden könnyebb lenne.
- Most komolyan arra kérsz, hogy viseljem el a folytonos rajongást? Kösz nem. – húzta el a száját.
- Állandóan ezzel jössz. Jó indokot nem tudsz kitalálni? – a srácban megint kezdett felmenni a pumpa. – Folyton falat emelsz magad elé, még is miért? Sakura sosem bántana, túlságosan szeret ahhoz.
- Miért akarjátok ennyire rám erőltetni magatokat? Szerintem van annyi sütnivalóm, hogy eldöntsem, én mit szeretnék. Elegem van belőletek – fakadt ki. Ideges volt. Nem értette, hogy miért nem fogják fel, hogy ő nem akarja ezt. – Ráadásul olyasmibe szólsz bele, amihez semmi közöd. Nem tudsz semmit – sziszegte a fogai közt.
- Csak annyit szeretnék, hogy légy vele egy kicsit kedvesebb – mondta neki a szöszi.
- Azért mondod ezt, mert szereted – köpte az Uchiha a szavakat – meg is érdemlitek egymást úgy, hogy inkább menny és vigasztald meg – gúnyolódott a fiúval.
Narutonál itt betelt a pohár. Megszakítva a köztük lévő távolságot meglendítette a kezét, amit eddig ökölbe szorított, aztán egy jó nagyot behúzott barátjának. Sasuke meglepődött a hirtelen jött támadástól, bár számított rá, hogy előbb utóbb biztos kihúzza nála a biztosítékot. Még védekezni is elfelejtett, hátratántorodott. Az arca égett az ütéstől, amit Naruto öklének köszönhetett. Gúnyos mosoly húzódott végig az arcán, majd a következő pillanatban már ott égett a szemeiben a sharingan. Elfogadta a fiú kihívását, nem fog megfutamodni egy ilyen ócska támadástól.
Naruto előkapta a kunaiat, amit vész esetére mindig magánál hordott, majd támadó pozícióba helyezkedett, várva a srác támadását. Most végre szétrúghatta a seggét az elmúlt években történtek miatt. Szinte pezsgett a vére a harc gondolatától. Elég rég csaptak össze, már kezdett hiányozni neki a folytonos rivalizálásuk, de Sasuke se volt másképp. Élvezettel töltötte el a gondolat, hogy végre megküzdhetnek egymással.
A levegő csak úgy szikrázott a két fiú között. Tapintani lehetett a feszültséget. Az arra járok mind megbámulták a két felfegyverkezett ninját. Veszélyt szimatoltak, így akik arra tévedtek fülét-farkát behúzva hagyták el a terepet. Nem akartak bele keveredni a két srác verekedésébe. Mikor végre kiürült a környék mindketten támadásba lendültek.
*
Sakura lassan nyitogatta álmos szemeit. Fáradt volt. Elég későn értek haza Narutoval tegnap este. Két kezével a szemeit dörzsölte, hátha sikerül végre felébrednie, majd nyújtózott egy nagyot, és felült a hatalmas ágyon. A takaró rendezetlenül hevert rajta, a lába félig kilógott alóla. A párnák többsége a földön pihent. Egész olyan volt, mintha egész este háború folyt volna a lány szobájában. A ruhák szanaszét hevertek a padlón, nem volt kedve zuhanyozni, menni, miután hazaért, inkább nekivetkőzött, bele bújt a pizsamájába és elaludt.
Lassan rávette magát, hogy felkeljen végre. Összekapkodta a párnákat, amiket aztán az ágyra hajított. A ruhákat is felkapkodta. Azokkal átvonult a fürdőszobába és a szennyesbe tuszkolta őket. Gyorsan kibújt az alvó ruhájából, majd belépve a zuhany kabinba megengedett a csapot. Sokáig ácsorgott egy maga a zubogó víz alatt. Élvezte, ahogy a meleg nedű végig folyik fáradt, szennyezte testén. Egy kicsit tisztábbnak is érzete magát tőle. Kiegyenesedett és a tusfürdőért nyúlt, amivel gondosan bekent minden egyes porcikáját, majd újból maga felé fordítva a zuhany rózsát leöblítette magáról a habot.
Miután kiszállt és megtörölközött, beszárította a haját, aztán visszakecmergett a szobájába, hogy felöltözhessen. Egy piros toppba és egy fekete szoknyába bújt bele. Elég meleg volt ahhoz, hogy ennyire lengén öltözködjön. Egy kicsit rendet rakott a kicsiny szobácskában, nem mintha olyan nagy kupi lett volna, de ő még is jobban érezte így magát. A tegnapi rosszkedve elillant, hála Narutonak, bár valami még sem hagyta nyugodni. Rossz érzések kerítették hatalmába, tartott attól, hogy Naruto valami rosszat csinált, megint.
Amint végzett a pakolással kinyitotta a terasz ajtaját. Épp hogy csak kitárult az ajtó egy fehér cica libbent be rajta. A kis négylábú lelkesen dörgölődzött a „gazdájának” lábához, valójában ő egy kóbor macska, csak Sakura befogadta magához.
- Jó reggelt Mao – a guggolt le a lány a cicus mellé, megsimogatva a fejét. – Éhes vagy, ugye? – a kisállatka lelkes bólogatásba fogott – Mindjárt adok valami finomat, jó?
A Haruno lány felkapta a szőrgombolyagot, és kisétált vele a konyhába. Ahogy odaért vele letette a földre, majd elé rakva a kis tálkáját megtöltötte tejjel és vágott neki a tegnapi csirkéből, amit ebédre készített magának. A cica lelkesen állt neki elfogyasztani a kikészített ennivalót.
Sakura közben a reggeli teáját iszogatta, és csillogó szemekkel, pici mosollyal az arcán figyelte a kis szőrgombolyagot, ahogy a reggelijét fogyasztotta. Ahogy kiitta az utolsó cseppet is, a mosogatóhoz sétált, ahol megengedte a csapot, és elmosta a poharat, amit aztán a helyére tett. A cica is végzett közben, és hálásan dörgölődzött gazdájának a lábához, aki lelkesen simogatta meg.
- Sajnos nekem el kell mennem itthonról – mondta egy sóhajtás kíséretében a cicusnak, aki nagyokat pislogott gazdájára – de ígérem, sietek haza, jó? – a kisállat még egyszer neki dörgölődzött aztán kikerülve őt a kanapéhoz sétált, majd felhuppanva rá, kidőlt.
A lány még egyszer körülnézett a lakásban, hogy mindenhol biztosan rend honol, majd felkapva a táskáját és kilépett az ajtón.
*
Mindkét srácban dúltak-fúltak az érzelmek, persze más-más okok miatt, de a bizonyítási vágy mindkettejükben ott lappangott. Régóta várták már azt a pillanatot, mikor megmutathatják a másiknak, hogy valójában mire is képesek. Nem voltak már gyerekek és nem is azon a szinten mozogtak, mint évekkel ezelőtt a hetes csapatban. Sokkal fejlettebbek lettek és erősebbek is. De a kötelék, ami akkoriban kialakult közöttük, se hogy sem gyengült, talán még erősödött is, hiába volt meg az a hatalmas távolág közöttük. Sasuke nem egyszer próbálta ellökni magától két csapattársát valami még sem engedte, hogy kicsit is eltávolodjon köztük. Igaz, hogy erre rájátszott az is, hogy két barátja mennyire ragaszkodott hozzá.
Az együtt töltött pillanatok mind beleégtek az agyába, és néha már olyan volt az egész, mintha mozit nézne. Folyton folyvást lejátszódott szemei előtt az a néhány küldetés, harc, bajtársiasság, meg minden, ami összekötötte őket. Az emlékek mind megmaradtak a szívében, még ha a legsötétebb csücskébe is száműzte őket. Nem szerette, ha gyengének látják, így inkább elnyelt minden pici érzelmet, ami megkarcolhatta volna a maga elé emelt falat. Ha pedig ez megtörtént, inkább ellökött magától mindenkit, mint hogy engedjen az ösztöneinek. Ezért is veszekszik állandóan Sakurával. Nem akarja még jobban összetörni őt, sem magának fájdalmat okozni. Egyelőre nem tudta elengedni a múltját, talán nem is készült fel rá eléggé. Idő kellett neki, és ezt a többieknek is fel kellene fogniuk. Bár nem egyszer előfordult, hogy olyan érzéseket váltottak ki belőle, amit eddig sosem érzett. Ezek mind megrémisztették, nem tudott velük mit kezdeni. Újak voltak neki, elbizonytalanították őt. És leginkább ezekért szeretett volna bizonyítani az Uzumakinak. Lehet, hogy tud érezni, de még nem szeretne ilyen érzelmek birtokába jutni.
Egyik percben még fegyverek csattogtak, a másikban már pusztakézzel püfölték a másikat. Legalább húsz perce folyhatott ez az értelmetlennek tűnő csatározás. Kezdtek fáradni, lihegve kapkodták a levegőt, de egyik sem törődött vele. Ez az egész első ránézésre, inkább tűnt buta, gyerekes kergetőzésnek, mint sem vérre menő harcnak. A sérüléseik sem voltak komolyak, szinte karcolásoknak lehetett volna nevezni őket. Ebből is látszott, hogy ha tényleg komolyan is gondolnák, akkor sem tudnák bántani a másikat. A kötelék nem hagyta volna.
Először Narutonak kezdett feltűnni, hogy ez tök felesleges. Akár életük végéig is folytathatnák, akkor sem mennének semmire. Még győztes sem kerülne ki ebből a párharcból. Igyekezett minden ütést hárítani, de a fáradság is egyre inkább átvette a teste feletti irányítást. Látta, hogy csapattársa is igen csak lassul, talán most kellene abba hagyniuk. Mindketten rendesen kimerültek, ideje lenne pihenni. Naruto egy pillanatra megtorpant, majd körbe pillantott. Meglepődve vette észre, hogy már nem is parkban csatároznak. Kicsit eltávolodtak a kezdeti helyszíntől.
Idegesen kapkodta ide-oda a fejét. Szerencséjére senki nem volt a közelben, így nem is veszélyeztették mások testi épségét. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, ekkor azonban figyelme lankadt és Sasuke ütése rendesen betalált neki. Talán nem kellett volna elméláznia. Az Uchiha olyannyira beleadta az utolsó ütésébe minden erejét, hogy a szőkeség repült vagy tíz métert. Ezzel még nem is lett volna baj, ha csak nem a Hokage irodájában végzi a landolást. Mikor becsapódott mindent magával sodort, ami abban a helyiségben volt. Az asztaltól kezdve, a szekrényeken át, egészen a szőnyegig. Minden egy halomban állt.
Sasuke lefagyott miután tudatosult benne, hogy még is mit csináltak. Tisztában volt vele, hogy ezzel jól kihúzták a gyufát Tsunadenál, aki nem a megértéséről volt híres. Ha ezt megtudja – amire nem kellett sokat várni – akkor mindkettőjüket kibelezi, ő pedig még egyáltalán nem szeretett volna elpatkolni.
Miközben az Uchiha fiú félelmek közepette ácsorgott kint, addig Naruto egy puklival a fején próbálta magát ülőhelyzetbe hozni. Ő is elborzadt miután látta, mi is történt a falu vezetőjének irodájában, ahová egy nap ő is szeretne bekerülni. Idegesen tápászkodott fel a padlóról, majd óvatosan körbe járta a terepet hát, ha talál egy dolgot, amit nem vágtak tönkre. A nagy rumli közepette aligha lehetett olyan tárgyat találni, ami kicsit is épen lett volna. A szekrény és az asztal magával sodort mindent, amit csak lehetett. Próbált némi rendet rakni, amit ilyen esetben nagyon nem kellett volna, mivel épp hogy csak hozzá ért valamihez, az szétesett. De nem igazán törődött ezzel.
Legalább tíz perce fel-alá mászkált a szobácskában, míg végül nem akadt egy dobozkára. Fából összetákolt, arannyal szegélyezette kis tartó volt. A tetején valami fura minta díszelgett, még soha sem látta ezelőtt, és mintha valami szöveg is lett volna rajta, de nem tudta elolvasni, az írás sajnálatára többnyire lekopott, csak részletek maradtak rajta. Ez pedig nem sokat segített neki a megfejtésben. Sokáig állt ott és töprengett, hogy minek van ez Tsunadénál, végül megunva az ácsorgást az ablakhoz sétált, és kiugrott rajta. Meg sem állt addig, míg el nem érte, a még mindig sokk alatt álló Sasukét.
A srác rá emelte tekintetét, majd a kék szemű kezében lévő dobozra pillantott. Arca egyből eltorzult. Volt egy olyan érzése, hogy Naruto nem hord magánál ilyesmit, nem is látta nála, ami csak egyet jelenthetett. Ellopta. Ez pedig még jobban felbosszantotta, nem akart még emiatt is felelősséget vállalni.
- Az mi? – bökött a faládika felé, amit a fiú a hóna alt szorongatott.
A kék szemek egyből felcsillantak, lelkesen nyomta barátja orra alá.
- Nem tudom – vágta rá tétovázás nélkül, ami még jobban felhúzta a fiút.
- És mit keres nálad? – próbált higgadt maradni, de valahogy nehezére esett, az előbbi kis hajba kapásuk után.
- Kíváncsiságból elhoztam.
- Magyarán elloptad – javította ki Narutot Sasuke.
- Csak kölcsön vettem – próbált sértődöttséget csempészni a hangjába, de nem jött össze neki. Lelkesedését sehogy sem tudta palástolni, amit a dobozka keltett benne – nyisd ki – nyomta az Uchiha kezébe, aki felhúzott szemöldökkel bámult vissza rá.
- Ha tudni akarod, mi van benne, akkor neked kell kinyitnod. Engem nem érdekel – azzal visszaadta neki.
- Fogadjuk, hogy téged is ver a kíváncsiság – biztatta továbbra is a szőke hajú, hátha beadja a derekát. Ha történne valami, akkor már ne őt érje szerencsétlenség.
- Tévedsz – nyögte mélyen búgó hangján Sasuke. – inkább vidd vissza – a fejével a hajdani iroda felé bökött.
- Ne már. Csak kukkantsunk bele, aztán ígérem, visszaviszem – erősködött továbbra is, közben nagy szemekkel pislogott az előtte állóra, arra várva, hogy ez meghatja.
- És békén hagysz – egészítette ki a fiú fogadalmát. Naruto egy pár perces gondolkodás után rábólintott.
Sasuke elvette tőle a dobozt, majd kipattintva a tetejét kinyitotta azt. Ledermedt a benne látottaktól, majd nagyit nyelve, elsötétült tekintettel meredt a szőke fiúra, aki nagy kíváncsi tekintetével pásztázta a fekete hajú srácot.
- Mi van benne? – és már nyúlt is érte, hogy megnézze.
- Te most szórakozol velem? – kiabált rá az Uzumakira, aki meglepődve hátrált kettő lépést barátjától – most komolyan emiatt hisztiztél az előbb? - mutatta meg neki az üresen tátongó ládikát. A fiú ideges volt, szívesen szétverte volna Narutot emiatt. Mért kell ilyen hülyeségekkel bosszantania állandóan?
- De hát én azt hittem van benne valami – próbált mosolyt erőltetni az arcára, és valami mentő szöveget kitalálni, nehogy megint verekedésbe bonyolódjanak.
- Idióta – förmedt rá a fiú, majd elhajítva a fadobozt-hátat fordított csapattársának és elindult.
Naruto még idejében kapcsolt, és sikeresen elkapta a ládikát, mielőtt az földet ért volna. Ő is belenézett. Néhány lila színű porszemen kívül semmi mást nem látott benne, így csalódottan csukta le a tetejét. Épp hogy csak lezárult, mikor a ládika megmozdult, Naruto pedig ijedten ugrott félre, miközben az a földre pottyant. Hála istennek semmi baja nem esett, de valami fura zizegő hangot adott ki magából, ami nem jelentett valami sok jót. A barátja felé kapta a fejét, hogy szóljon neki, valami nem stimmel vele.
- Sasuke, a láda… - kezdte volna, mikor a srác megtorpant, és erőltetett higgadtsággal sétált vissza hozzá.
- Ez csak egy üres doboz, Naruto. Nincs ezzel semmi gond – azzal megfogta és a kezébe nyomta – vidd vissza – azzal megint hátra fordult, mikor a doboz fedele kivágódott és lila füsttel árasztotta el a környéket.
Narutoékra se perc alatt rátört a köhögő roham, és akár hogy is próbáltak kitörni belőle, nem találtak kiutat. Mintha a füst élt volna, és miközben ők a lehetséges kiút után kutatnak, addig az mindent ellep, ne hogy megmeneküljenek.
- Basszus, mi a franc folyik itt – szitkozódott Sasuke, közben körbe-körbejárkált, de nem ért vele sokat.
- Nem tudom – nyögte Naruto válaszul – de már abba maradhatna – mondta két köhögés között.
Aztán, mintha a füst megértette volna a kérést, lassacskán eltűnni látszott. Ahogy feloszlott Naruto egyből keresni kezdte csapattársát, de nem lelte sehol. Csak egy kupac ruhát és a mellette heverő ládikát találta. Óvatosan megközelítette a halmot, ami nagyon ismerőssé vált a számára, ahogy közelebb merészkedett. Mikor már közvetlenül előtte állt könnyen megállapíthatta, hogy Sasuke ruhái hevernek a földön. Egyből el fogta a röhögő görcs.
- Sasuke, tisztában vagy vele, hogy itt hevernek a ruháid? – röhögte szinte már a sírás határán állva, alig tudta abba hagyni. Se hogy sem fért bele a fejébe, hogy-hogy volt képes itt hagyni a cuccait.
A jó kedvéből a hirtelen megmozduló póló zökkentette ki. Lassan letörölte kicsorduló könnyeit, majd a kupac fölé hajolva, felemelte az említett ruhadarabot. Meglepetésére egy fekete cica dugta ki a fejét. Pár perces gondolkodás után, Naruto hirtelen felindulásból felkapta a kisállatkát, aki azt se tudta mi van.
- Basszus, Sasuke, te macska lettél – jelentette ki a fiú.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Naruto csak azért nem változott át, mivel inkább a sasusaku párosra próbálok koncentrálni, aztán ő nem illene bele a képbe, meg neki mást szántam a későbbiekben :D Igyekeztem az eredeti jellemüket megtartani, ami az animére/mangára is jellemződ, de persze ez majd változni fog, főleg Sasuke részéről :) Köszönöm, és sietek ^^