Sakura:
Egy darabig csendben elemezgettem utolsó mondatát, majd hirtelen felálltam. Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért, csak egyszerűen mozdultam. Ám ez láthatóan nem volt jó ötlet, mivel az egyensúlyközpontomban zavar keletkezett, így egyszerűen visszahullottam a kanapéra. Meglepődtem, hogy hátam alatt furcsán keményebb a párnája a szófának, mint máshol. Mikor kinyitottam a szemem (, mivel esés közben automatikusan becsuktam), megpillantottam Sasuke meglepett, éjfekete íriszét. Tekintetünk összefonódott, és áthatóan pillantott rám. Láttam rajta, hogy teljesen elmerült gondolatai közt. Pár percig tartott a nyugodt elmélkedés, majd hirtelen eltolt magától, és az ablakhoz rohant. Éreztem, hogy kiül arcomra az értetlenség.
- Bocsi… én nem akartam… csak részegen kicsit bénább vagyok – kezdtem bele értelmetlen dadogással a mentegetőzésbe. Erre ő nem válaszolt, csak továbbra is az ablakon bámult kifelé. Óvatosan talpra álltam, ezúttal sikeresen elkerültem az elesést, majd hangtalanul a háta mögé settenkedtem. Kezem hatalmas hátára fektettem. Még a pólón keresztül is jól éreztem, hogy milyen forró a bőre. – Remélem, nem haragszol rám – suttogtam, mire éreztem, hogy egy nagy levegőt vesz, majd hirtelen szembekerült velem. Ujjaim lágyan végigsiklottak pulcsija anyagán, majd ismét nyugodtan pihentek izmos mellkasán. Éreztem ujjaim alatt szívverését. – Nem akartalak megbántani… – tettem hozzá lágyan, miközben ajkamra lágy mosoly kúszott.
- Nem bántottál meg… – hallottam kicsit rekedt hangját, ami meglepetésszerűen hatott rám.
- Akkor jó – szélesítettem ki mosolyom, majd ismét rám tört a szédülés. Ezért nem szeretek inni. Éreztem, ahogy az imbolygásból nagyobb kilengés lesz, majd valamilyen furcsa szögben közeledni kezdett a padló. Ám alig közeledett egy tizedmásodpercig, mivel karja szorosan fonódott derekam köré. Kezeim automatikusan mellkasára kúsztak. A bőre még mindig forró volt, bár lehet, hogy csak az én ujjaim voltak túl hidegek. Nem tudom. Pár pillanatig csak néztük egymást, majd szabad kezét vállamra fektette. Ujjai lassan vándoroltak nyakamra, minek hatására megborzongtam. Keze furcsán hűvösnek érződött bőrömön, ami szokatlan érzéseket váltott ki belőlem. Ám mire ezek tudatába kerültem volna, addigra egy hajtincsemet morzsolgatta ujjai között, ezalatt másik kezével közelebb húzott magához. Mellkasunk összeért, mire ismét megborzongtam. Alig egy lélegzetvételnyi idő alatt lágy tekintete megkeményedett, majd irreális gyorsasággal lépett el mellőlem. Lépteit a bejárati ajtó felé irányította. Alig két másodperc alatt kint is volt a házból, én pedig csak meglepetten bámultam utána. Ez meg mi volt? Lábaim megremegtek, majd óvatosan térdre rogytam, majd a sarkaimra ültem. Sasuke és én… Furcsán közel kerültünk egymáshoz a mai nap folyamán. Túl közel… Emellett különös érzések kavarognak bennem, amiket nem tudok teljes mértékben beazonosítani. Egyvalamiben azonban biztos vagyok, hihetetlenül kedves ember, és én kifejezetten kedvelem. De hogy ezen kívül mit érzek, az még kérdéses. Pár percig elgondolkodva térdeltem a padlón, majd állásba tornáztam magam, és kilestem az ablakon. A srácból csak annyit láttam, hogy fel-le járkál, majd megáll, és elkezdi pásztázni az eget. Egy ideges mozdulattal a hajába túrt, majd újabb sétafolyamatba kezdett. Nem sokáig figyeltem, inkább elvonultam zuhanyozni. Fejemben éreztem a bor hatását, így reméltem, hogy egy kis hideg víz jót fog tenni. Igazam is lett, mivel hamar kijózanodtam a víztől. Miután teljesen öntudatomra ébredtem, és újra tisztán gondolkoztam, a forró vízzel is áztattam magam. Alig húsz perc után felélénkülve léptem ki a fürdőből, és kíváncsian kémleltem körbe a nappaliban. Még óvatosan a szobájába is benyitottam, de nem volt sehol. Éppen egy hangos néven szólítást is megengedtem, de nem válaszolt. Gyorsan az ablakhoz léptem, és láttam, hogy meredten bámulja a tájat. Nem tudom, mi ütött belém, csak egyszerűen az ajtóhoz léptem, majd óvatosan elindultam jelenlegi lakótársam irányába. A jeges hideg tűként szurkálta fedetlen lábaim és karom, nem is tudom, miért nem vettem fel egy kabátot, de egy papucsot legalább. A hó halkan ropogott lábujjaim alatt. Feltételezhetően meghallott, mert egyszer csak hirtelen megfordult, és elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Meg fogsz fázni, ha mezítláb és rövid ujjúban rohangálsz a hóban! – dorgált meg halkan és közömbösen, de nem izgatott túlságosan.
- Mert te nem zokniban ácsorogsz már vagy egy negyven perce? Én már rég megfürödtem… – vágtam vissza.
- Akkor meg pláne nem kéne kijönnöd! – vetette oda foghegyről.
- Neked se kéne kint lenned! És csak aggódtam, hogy tudd – mondtam hangosabban és dühösebben a kelleténél.
- Aggódtál? – kérdezte ironikusan. – Mi vagy te? Az anyám, hogy aggódj? – Hangját átjárta az ignoráns hangnem, ami érzékenyen érintett. Azok után, hogy milyen kedves volt a mai nap, nem ezt vártam tőle.
- Nem… – válaszoltam lassan. Éreztem magamon, hogy teljesen elbizonytalanodom. Tulajdonképpen miért is aggódom? De hamar visszatértem önmagamhoz. – Csak egy idióta, aki remélte, hogy nem vagy akkora tuskó, mint amekkorának mutatod magad – üvöltöttem a képébe kissé hisztérikusan. – Egy utolsó barom vagy… – tettem még hozzá, majd megragadtam a karját, és egy egyszerű rántással elindultunk vissza a házba. Éreztem, hogy csak a meglepettsége miatt nem reagál semmit, de nem érdekelt. Mikor sikeresen betuszkoltam a házba, elengedtem a kezét, és elvonultam a fürdőbe. A lábujjaim teljesen átfagytak, így gyorsan jó forró vizet engedtem a hatalmas kádba, majd lábaim belelógattam. Hihetetlenül jólesett a forróság.
- Megbántottalak? – jött a halk kérdés közvetlenül a hátam mögül.
- Nem – mondtam azonnal, de nem néztem hátra.
- És most mit csinálsz, ha megtudhatom? – érdeklődött udvariasan, túlságosan is kedves hangnemmel.
- Csak felolvasztom az átfagyott lábujjaim… Neked se ártana, főleg ha nem akarsz megbetegedni – válaszoltam kissé fennhéjazón.
- Igaz… – helyeselt, majd halk motoszkálást hallottam, de nem érdekelt különösebben, hogy mit csinál. Ám mikor mellém telepedett, és lábát a forró vízbe lógatta, meglepetten pillantottam föl rá. – Hú… ez forró – nyögte, mire akaratlanul elmosolyodtam.
- De jót tesz – mondtam ismét pókerarccal, majd csendben ücsörögtünk. Mikor úgy éreztem, teljesen felmelegedett a lábam, kimásztam, megtörölköztem. – Csinálok egy kis teát… addig fürödj meg – mondtam parancsoló hangnemben, majd magára hagytam. A konyhában gyorsan feltettem a teának való vizet főni, miközben kerestem valami finom teafajtát. Találtam is citromfű teát, ami elméletileg segít a nyugodt alvásban. Végül mellette döntöttem. A víz már zubogott, mikor belelógattam a filtert. Mire Sasuke megfürdött, már kiöntöttem a forró folyadékot, és leültem az asztalhoz. Kissé vizes tincsekkel jelent meg, ami szexi külsőt varázsolt neki. Kíváncsian nézett rám, majd velem szemben letelepedett. Pár néma perc után halkan megszólaltam. – Remélem, holnapra nem fogsz megfázni.
- Nem nézz ennyire gyengének – mondta felsőbbrendűen.
- Nem nézlek gyengének, de a vírusok még a legerősebbeket is legyőzhetik – válaszoltam kissé mérgesen.
- Cöh… – jött a frappáns válasz, de nem is érdekelt. Több forró korty után ismét megszólaltam.
- Szerinted milyen lesz a darab? Már itt vagyunk három napja, és semmit sem tudunk az otthoni eseményekről… Se a darabról, se a szövegről, a színpadi tervekről meg pláne nincs semmi… – tettem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdést.
- Igazad van – bólintott. – Nem ártana valamit megtudni. Illetve arról a darabról is jó lenne tudni, amit, mikor visszamegyünk, napi rendszerességgel fogunk előadni – mondta, amit már majdnem el is felejtettem. Lesz egy párhuzamos darab is!
- Remélem, hamarosan megosztanak velünk is valamit – nyögtem, majd újabb néma periódus vette kezdetét. A szótlanságot ezúttal a vezetékes telefon csörgése zavarta meg. Gyorsan átvágtáztam a nappaliba, majd óvatosan felkaptam a telefont.
- Hallo – szóltam bele óvatosan.
- Sakura, én vagyok az, Chiyo! – hallottam meg egy ismerős hangot.
- Chiyo-sama! – sikkantottam boldogan.
- Sasuke is ott van a közelben? – kérdezte lágyan.
– Persze, szólok neki… – gyorsan megfordultam, de már ott állt mögöttem. – De már itt is van. Kihangosítom! – Azzal megnyomtam a megfelelő gombot, és a következő mondatot már Sasuke is hallotta.
- Sasuke, akkor te is hallasz? – hasított végig a szobán a kedves hang.
- Igen, Chiyo-sama! – mosolyodott el Sasuke.
- Helyes – nevetett fel. – Szóval, fiatalok, fontos hírem van. Gondolom, Tsunade nem mondta, meddig maradtok.
- Nem – válaszoltuk egyszerre.
- Na, akkor most elmondom. Három nap múlva indulunk vissza Japánba. De előtte, holnapután egy fontos rendezvényen kell megjelennetek. Mielőtt megkérdeznétek, hogy milyen, inkább elmondom. – Hangjából sugárzott, hogy mosolyog. Pár pillanatig volt csak csendben, de már kérni akartam, hogy folytassa, mikor végül megszólalt. – Szóval egy internacionális találkozó lesz Münchenben. Egy kocsit küldök majd értetek négyre, mivel a fogadás hétkor kezdődik. Három óra alatt simán ideértek, és nem is kell sietnetek. Gondolom, egyikőtöknél sincs frakk, illetve estélyi. Szóval a holnapot arra szánjátok, hogy elmentek és vesztek magatoknak valamit. Aztán az estélyen bemutatlak titeket az európai nagykutyáknak, illetve kisebb hírnevet szerzünk a társaságnak. Ugye mindketten tudtok angolul? – kérdezte hirtelen.
- Én tudok – válaszolt gyorsan Sasuke.
- Én is – fűztem hozzá. Igaz, hogy a németem jobb, de az angollal sincsenek problémáim.
- Rendben. Akkor majd a bálon gyakorolhatjátok a nyelvet. Aztán, ha sikerül magatokat eladni, akár nemzetközi szerepeket is kaphattok.
- Ez remek – csúszott ki a számon, miközben ajkaim széles mosolyra húzódtak.
- Na, jól van, aranyoskáim. Holnap vásárlás, aztán négyre legyetek készek. A számlát én állom. Majd kaptok egy listát, hogy hol érdemes szétnézni.
- Köszönjük, Chiyo-sama! Igazán nem is tudjuk meghálálni, hogy ilyen sokat tesz értünk! – nyögtem hálásan.
- Igen, egyetértek! – csatlakozott a társam is.
- Akkor most hagylak titeket pihenni. Holnapután találkozunk!
- Jó éjt! – motyogtam kicsit kábán a sok információ miatt, majd mire észbe kaptam, megszakadt a kapcsolat. – Júj, ez tök jó! – lelkesedtem, majd elindultam vissza a teámhoz. Már félúton jártam, mikor ismét megcsörrent a telefon. – Biztos elfelejtett valamit – mondtam, miközben a gondolataim már a találkozó körül forogtak. Automatikusan bekapcsoltam a kihangosítást. – Igen?
- Végre újra hallhatlak, édes Sakura-sanom! – hallottam meg egy furcsa, torz hangot. Az aktuálisan végzett mozdulat közben azonnal megdermedtem. Ez nem lehet igaz! Ijedten pillantottam Sasukéra, aki láthatóan hasonló meglepettségi állapotban leledzett.
- Ki maga? – kérdeztem rekedtes hangon, miközben óvatosan térdre ereszkedtem. A lábaim nem bírták volna sokáig tartani súlyom, így inkább megelőztem a bajt.
- A legnagyobb hódolód! És már nagyon hiányollak – mondta a furcsa hang. Éreztem, hogy könnyek gyülekeznek a szemem sarkába.
- Na, ide figyeljen! – csattant fel Sasuke. – Nem érdekel, hogy ki maga, de hagyja abba a zaklatást… – Hangjából sugárzotta mérhetetlen düh és agresszió.
- Akkor mi lesz, Uchiha Sasuke? Mit teszel? – kérdezte a monoton hang, ám így is kihallottam az iróniát. – Csak azt ajánlom, hogy Sakura-sannak egy haja szála se görbüljön, egy ujjal se nyúlj selymes bőréhez… – Láttam szomszédomon, hogy valami cifrát akar mondani, de megelőztem.
- Ebből elég! – suttogtam, majd nehézkesen felemeltem karom, és megszakítottam a hívást. Halk szaggatott sóhaj szakadt fel mellkasomból, majd az eddig visszafojtott könnyek utat törtek maguknak. – Honnan tudja, hogy hol vagyok? – kérdeztem elfúló hangon. Nem vártam rá választ, mégis muszáj volt végre feltennem a kérdést. – Honnan tudja a telefonszámom? És az itteni telefon számát? Mit akar? Miért én? – A kérdések, amik rég kikívánkoztak, végre megtalálták a rést, és rohanva menekültek a külvilágba.
- Nem tudom – suttogta lakótársam, majd óvatosan mellém térdelt. Lassan emeltem rá tekintetem, nem akartam látni lesajnáló tekintetét. Ám sikerült meglepnie. Igazán átható pillantással nézett rám. Fekete íriszei izzottak, akár a parázs, arcán furcsa érzés tükröződött. Pár percig csak faltam tekintetemmel, majd elmosolyodtam.
- Minden jobb lesz – suttogtam. Teljesen lefagyott a reakciómtól. Majd a következő szekundumban én dermedtem kővé. Szorosan karjaiba zárt, miközben állát a fejem tetején pihentette.
- Ne játszd meg magad – mondta normál hangerővel. Hangja lágy volt, akár a tejes karamella. – Ha sokáig tartod vissza, akkor olyankor fog előtörni, mikor erősnek kéne lenned. Most senki nem lát… és néha mindenkin úrrá lesz a gyengeség. – Miközben beszélt, ujjaim végigsiklottak hátán, majd szorosan hozzásimultam, és ujjaim közé zártam felsője vékony anyagát. Éreztem, ahogy arcomra fájdalmas fintor kúszik, szemeimből kigördül az első könnycsepp. Halkan szipogtam, miközben szomszédom lassan dörzsölgette a hátamat. A szipogást egy idő után felváltotta halk sírásom.
Agyamban cikáztak a kérdések, amikre nem voltak válaszok. A félelem érzése hatalmába kerített. Ekkor gondoltam végig először reálisan a helyzetem. Egy… két őrült rajongó akar az életemre törni. Mindkettőnek megvan a telefonszámom, az egyik még azt is tudja, hogy hol vagyok… Sőt még a vezetékes telefon számát is tudta! Nem tudom, mennyi ideig ültünk csendesen a padlón, miközben könnyeim untalan folytak, csak azt tudom, hogy egyszer egyszerűen elakadtak. Nem volt több. Egyszerűen elfogyott az összes sós cseppecske. Óvatosan hátrébb hajoltam, majd könnyes szemekkel felpillantottam Sasukéra.
- Jobb? – kérdezte kedvesen, miközben felállt, majd felém nyújtotta kezét.
- Köszönöm – mondtam kissé elpirulva, miközben követtem példáját. – Igazad volt, sokkal jobban érzem magam – mosolyodtam el, ezúttal állva és szívből. Megeresztett ő is egy mosolyt, majd az órára pillantott. Mozdulatára önkéntelenül reagáltam, és elképedtem, mikor megláttam az időt. Hajnali fél kettő. – Feküdjünk le – jelentettem ki, mire ő csak fáradtan bólintott.
Másnap reggel kellemes illat csapta meg az orrom. Hatalmasat nyújtózkodtam, majd sietve kimásztam az ágyból. Már a nappaliban rájöttem, hogy az illatok és a zaj is, ami felébresztett, a konyhából származik. Óvatosan kukucskáltam be a helységbe, ahol nagy meglepetésemre Sasuke épp egy serpenyőben kavargatott valamit.
- Jó reggelt! – mondtam, hangomat átitatta a meglepettség, így igazán érdekesen hangzott.
- Nyugi! – mondta, majd megfordult. – Szoktam főzni, szóval nem fogom leégetni a házat! – tette hozzá, miközben arcára apró mosoly kúszott. Következő pillanatban ismét minden figyelmét a serpenyőnek szentelte. Halkan sercegett az étel, jelezve, hogy igenis sül.
- Mi lesz a reggeli? – tudakoltam nyájasan, miközben megterítettem az asztalt.
- Rántotta – motyogta. Láthatóan tényleg minden figyelmét lekötötte a főzés. Már hihetetlenül éhes voltam, mikor végre levette a serpenyőt a gázról, és az asztalra tette. Mint aki egy hete nem evett, úgy estem neki a kiszedett, forró ételnek. – Te aztán éhes vagy – mondta nyugodtan, miközben egy, a villájára felnyársalt darab rántottát fújogatott.
- Tegnap ebéd óta nem is ettünk… és a teát se ittam meg. Meg amúgy is, finom lett – vigyorogtam rá két falat közt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
