Sakurát feketeség vette körül. Semmit nem látott, még a talajt sem a lába alatt. Mondjuk abban sem volt biztos, hogy áll egyáltalán valamin. A szél belekapott a hajába, de csak érezte, nem hallotta. Igazából semmit nem hallott, mintha teljesen megsüketült volna. Kétségbeesetten meresztgette a szemét. Ekkor valahol előtte mély morgás hallatszott. Aztán megint csak néma csönd. És újra meghallotta. Ekkor két szem nyílt ki úgy tíz méterre előtte. Hideg kék szemek, amik biztosan nem embertől származtak. Megbabonázták a tizenhat éves lányt, moccanni sem bírt. Villám csapott fel valahol, és megvilágította a lényt. Hatalmas farkas állt Sakura előtt. Aztán elindult felé. Mikor már csak két méter választotta el őket egymástól, a bestia megállt. Lassan változni látszott. Aztán már nem egy farkas, hanem ahogy Sakura ki tudta venni a körvonalaiból, egy fiú állt előtte. A szeme színe is megváltozott, fekete lett, de mégis ugyanúgy megbabonázta a lányt. Megint elindult felé. Sakurának földbe gyökerezett a lába. Nem tudta volna megmondani, hogy a félelem miatt, vagy, mert valami megfogta. Az ismeretlen lassan közeledett felé, valami megcsillant a kezében. Persze Sakura tudta mi az. Egy hatalmas kard. A fiú fegyverét a lány torkának szegezte, hogy kioltsa vele életét, de az tudta, hogy nem fogja megtenni. Már harmadjára jár itt, és még soha nem tette meg. Mindig leeresztette fegyverét, és elhátrált tőle, eltűnt, és az egésznek vége lett. Most is ez történt. A fiú elengedte áldozatát, majd hátrált két lépést. De valami megváltozott. Nem ment el. Sakura megijedt, vajon mire készül? Mégis megöli? De az idegen jó messzire eldobta fegyverét, majd villámgyorsan megszűntette a köztük lévő távolságot. Szó szerint. A lány először reagálni sem tudott, mikor a fiú átölelte a derekát, és hevesen megcsókolta. Azelőtt még sohasem tette. Mégis, a csók annyira megszédítette, hogy viszonozta, és heves csókolózásban törtek ki. Nem tudta, hogy a fiú látja-e őt, mert ő nem látta azt, csak a szemeit. Szinte felfalták egymást. Az ismeretlen nem engedte Sakurát, inkább jobban magához húzta, amint megérezte, hogy nem áll ellen. Mindenük egymáshoz ért. A lány azelőtt még soha nem került ilyen helyzetbe. Nem tudta, hogy ez miért ilyen jó, miért akarja beszippantani ez az állapot, miért érzi egyre melegebbnek a testét, minden egyes csók után. A fiú vadul tépkedte ruháit, és mintha csak ő uralná ezt a világot, a hátuk mögött valami megjelent, Sakura csak érezte, ahogy a fiú nekitámasztja, szinte már nekiszorítja. Gyanította, hogy egy fal volt, de nem érdekelte. Érezni akarta a fiú heves csókjait, mindet, az összeset. Tudni akarta, hogy mit tud, mit tartogat neki még. Sakura keze elkezdett vándorolni, beletúrt a sűrű hajba, végigsimította a hibátlan arcbőrt, végigcsúsztatta tenyerét a kezén. Benyúlt a pólója alá, és végigtapogatta a kidolgozott hasat, az izmos hátat, és belemosolygott a csókba, mikor a fiú minden érintése után egyre jobban elvesztette az önkontrollját. Érezte, hogy ő is mosolyog. Már nem csak a száját csókolta, hanem elkezdett lefelé vándorolni. A nyaka következett. Először csak masszírozta őket az ajkaival, aztán lágyan megszívta a puha bőrt. A lány felsóhajtott, mindene sajgott, mindenét eltöltötte ez a jóleső érzés. A fiú pedig minden egyes sóhaját heves csókkal jutalmazta, mintha azt akarná, ne hagyja abba. Aztán olyat tett, ami nagyon megijesztette a lányt. Le akarta venni felsőjét, hogy lejjebb menjen, de erre Sakura nem számított. Ijedten akadt el a lélegzete, és teljes testében megfeszült. A fiú azonnal leengedte a felsőt, és ugyan olyan közelről nézte a lányt, mintha meg akarná csókolni újból. Meg is tette, bár Sakura már nem tudott olyan nyugodt lenni. De azért viszonozta a csókot, mert viszonozni akarta. Nem akarta, hogy az idegen azt higgye, nem tetszett neki. Érezte a lelke mélyén hogy ez az ember annyi idős, mint ő, tetszett neki az illata is. A fiú hálásan pillantott rá, érezte, ahogy megint elmosolyodik, aztán vége lett.
Sakura verejtékben úszva ébredt. Hirtelen ült fel, de bal keze nem talált támasztékot, és szeme előtt a kép lassan megbillent, ahogy ő zuhanni kezdett. Hatalmasat puffant a padlón, fel is nyögött, mikor megpróbált felállni, de az egész baloldala beleremegett. Végül sikerült törökülésbe tornásznia magát. Lassan megérintette az ajkát, mert még érezte rajta a fiú csókjait. Bizsergett az ajka. Az ágya mellől belenézett a tükörbe. Nem hitt a szemének. Villámgyorsan állt fel, és hitetlenkedve vizsgálta saját tükörképét. A haja úgy festett, mintha beletúrtak volna egy csomószor, arca kipirult, ajka vörös volt, szeme csillogott. A pizsama felsőjére nézett, és látta, hogy azt teljesen elnyűtték. Akaratlanul is arra gondolt, ahogy a fiú a csókok közben tépkedte azt. De ez butaság! Hiszen csak álmodta, a pólóját biztosan ő nyűtte el, a többi meg lehet a rossz alvás tünete. Mikor azonban el akart fordulni a tükörtől, valami olyat pillantott meg, ami egy csapásra eloszlatta a kételyt, és akármennyire képtelen volt az ötlet, beigazolta, hogy álma megtörtént. Villámgyorsan tűrte hátra haját, hogy jobban lássa nyakát. Egyértelműen ki volt szívva. Idegességében felnevetett. Ezt mégis hogy fogja eltakarni a szülei elől? Hiszen április van, és nagyon meleg, ráadásul holnap suli, és ez addigra tuti nem múlik el. Nagyot sóhajtott, ha belegondolt, hogy ezek után őt senki nem fogja békén hagyni, és lemondóan baktatott vissza az ágyába, persze ezek után már tuti nem tudott volna visszaaludni. Ránézett az órára, ami csak hatot mutatott. Felnyögött, és az óra melletti könyvre nézett. A könyv címe Shinsei ookami volt, ami azt jelentette, Isten farkasai. Egyszerű fekete naplószerűség volt, amit három nappal ezelőtt talált az erdőben (Egyébként azóta vannak rémálmai). Teljesen bemocskolódott, de amikor kinyitotta, a lapok meglepően épek voltak benne. Már az első oldal megtetszett neki, és a dátumból, amit mellé írtak egyértelmű volt, hogy nem ma veszett el. Az is lehet. hogy a tulajdonosa már rég halott. Egy ember jegyzetei voltak benne, amiket valami természetfeletti farkasokról írt. Mintha csak dokumentálná az életüket. Tetszett az író fantáziája neki, ezért elkezdte olvasni. Már az elején megállapította, hogy a jegyzet egy nagyon kis létszámú falkát elemez, mindössze kilencen voltak. Az író minden farkasnak egy tulajdonsággal megegyező nevet adott. Úgy írta le őket, mintha ők lennének a világ körforgásának fenntartói. A farkasokat így hívták: Gorimuchuu (boldog), Satsubatsu (vad), Tetsugakusha (bölcs), Tsuwamono (harcos), Urawakai (fiatal), Shuuchishin (félénkség), Shi-rudo, (védelmező), Donshoku (falánkság) és akit Sakura a legjobban szeretett, Tsukemawaru(árnyékba borít). Ő volt az író szerint a halál ura. Neki írta le egyedül a külsejét, fekete volt, hatalmas, és hideg kék szemei voltak. Sakura mindegyik farkas személyiségégben felismerte egy-egy barátját, kivéve Árnyékéban-így kezdte Sakura becézni a farkast. Árnyék egyik barátjához sem hasonlított, magányos volt, és mogorva. Persze élete árán is megvédte társait. Az író azt állítja, hogy Gorimuchuu állt hozzá a legközelebb, bár állandóan marták egymást. Vicces volt ilyen élénk fantáziával rendelkező ember írását olvasni. Minden farkasnak külön személyiséget adott, ami párhuzamos volt a nevével. De Sakura ma nem akart olvasni. Úgy döntött lemegy az erdőbe, mielőtt még a szülei felébrednek. Konoha erdeje nem volt messze a házuktól, főleg ha az ember sietett. Sakura magára kapott egy rövidnadrágot, és egy toppot, úgy indult útnak. Szerette, amikor reggel a nagy faluban még nincsenek annyian, így hallhatta a régi ajtók nyikorgását, és a szelet, ahogy átfújt a hosszú utcán, hogy néhány ottfelejtett szalvétát és újságot felkapva pörgessen a levegőben. Ichiraku boltja még zárva volt. Eszébe jutott Naruto, aki minden reggelét itt töltötte, és szinte látta maga előtt, ahogy a falánk szőke tömi magába a sok ráment, és Sakura nem értette, hogy hogyan képes valaki ennyi ételt megenni anélkül, hogy rosszul legyen tőle. Lassan leért a falu határára, és besétált az erdőbe. Hallgatta a madarak csiripelését, ami ezekben a korai órákban volt a leghangosabb. A szél lágyan átfújt a fák között, kellemes susogással megtöltve az egész erdőt. Ilyenkor a lány úgy érezte, hogy egy másik világba került. A fák lombkoronáját figyelte, közben észre sem vette, hogy mennyire mélyen bejött már az erdőbe. Néhány paranoiás falusi azt pletykálta, hogy az erdő ezen része már a szellemek területe, és ahogy Sakura körbe nézett, hirtelen kicsit hinni kezdett nekik. Megfordult, hogy visszamenjen, de észre sem vette, hogy letért az ösvényről. A madarak csiripelése is inkább tűnt éles visításnak, mint boldog madárdalnak, és a szél is mintha felerősödött volna. Aztán a háta mögül mély morgást hallott. Túlontúl ismerős volt ez neki. Három napja ezzel a morgással aludt. Lassan fordult meg, hogy szembenézzen a hatalmas farkassal, ami most még nagyobbnak tűnt, mint álmában. Akaratlanul is egy oroszlán méreteire gondolt. De a farkas ugyan olyan fekete volt, mint a könyvben, és az álmában. A szeme is mintha még jobban meg tudta volna babonázni őt. Hideg kék, pont, mint akkor… Lassan rogyott térdre, minden erő kiszállt a lábából. Remegett egész testében, ahogy a hatalmas farkas megmutatta óriási tépőfogait, füle teljesen eltűnt, annyira lehajtotta. Csattogtatta álkapcsát, hosszú nyelvét ki-kidugta néha rajta. Az nem lehet, hogy itt legyen, hisz csak álmodta, és egy fantáziakönyv szüleménye. Különben is, a jegyzetek majd negyven évesek voltak, eddig pedig nem él egy farkas sem. Mégis, ahogy a kék szemekbe nézett, nehezen tudta elhinni, hogy ez itt egy élő igazi farkas, és nem ő, nem Árnyék, nem Tsukemawaru. Ijedten kapta szája el a kezét, mikor rájött, hogy az utolsó szót hangosan mondta ki. A hatalmas állat, aki eddig közeledett feléje, most hirtelen megmerevedett tőle két méterre, abbahagyta a morgást, a vicsorgást, és hegyezte füleit, biztosan jól hallotta- e amit ez a lány mondott neki. Sakura legnagyobb döbbenetére a farkas hátrálni kezdett, bár megint morgott, ha lehet, most még dühösebben. Elment egészen hat méterre tőle, ott a földre feküdt, és onnan figyelte vicsorogva a lány minden apró mozdulatát. Sakura először elfelejtett félni, ahogy ezt a megdöbbentő jelenetet nézte. Neki már halottnak kellene lennie, nem? Fel sem tűnt neki, hogy simán elsétálhatna, ehelyett kíváncsian figyelte a farkast, aki úgy tűnt, feszeng, és egyre türelmetlenebb. Hirtelen felugrott, és elkezdett futni a lány felé, majd négy méterre tőle lefékezett, és ráugatott. Sakura egészen apróra összehúzta magát, azt hitte e farkas megöli. Nézte, ahogy a hatalmas állat visszatolat pontosan oda, ahol az előbb feküdt, és megint letelepszik. Nem kellett neki még egy figyelmeztetés, lassan felállt, és hátrálni kezdett, míg kikerült az őt figyelő farkas látóköréből, aztán futásnak eredt.