Sakura mindent a terv szerint csinált. Még aznap este elmondta Sasukénak a jó hírt. A Férfinek ugyanis szinte azonnal feltűnt szerelme megváltozott viselkedése. Mindössze egy fél óra elteltével Sakura kitálalt. Sasuke először csak némán meredt rá, majd csendben kiment a tetőre. Sakura csak döbbenten állt egy darabig, majd mélységes düh fogta el. 
- Hogy képzeli ezt?
Utána rohant, hogy most aztán jól leteremti, de mikor meglátta valahogy elszállt a dühe. Sasuke ugyanis a Holdat nézte, és az arcára fényes ösvényt rajzoltak a könnyek, melyeknek az útját a hold fénye vont ezüstbe. Mikor meghallotta, hogy a lány a közelébe ért, félefordult, magához rántotta, és fullasztóan szorosan magához ölelte. A fülébe suttogta el-elcsukló hangon, hogy mennyire szereti, és mennyire örül a babának. De Sakura bárhogy is könyörgött neki nem, és nem ment el a Hokagéhoz, sőt beszélni sem volt hajlandó róla. Eljött a negyedik este. Sasuke menetrendszerűen megjelent. De ma valahogy a megszokottól is csendesebb volt. Miután szeretkeztek elszundítottak, mire Sakura felébredt azt kellett tapasztalnia, hogy kedvese eltűnt mellőle. A lepedőbe csavarva kirohant a hálóból, és meg is találta a nappaliban. Sasuke csak az alsónadrágját vette fel, most a falut nézte elgondolkodva. Sakura mögé lépett, ekkor ő maga elé húzta, és átölelte.
- Mi a baj? - kérdezte suttogva Sakura, mikor észrevette párja feszültségét.
- Ma jártam az emlékműnél - hangzott a mogorva válasz.
- Melyiknél?
- Az Akcióban Elhunyt Ninják emlékművénél. 
- Én is elszoktam járni oda. Elüldögélek ott egy kicsit, viszek virágot a barátainknak, és elgondolkodom az régi emlékeinken, mikor még mindannyian együtt voltunk. 
- Nem vettél észre eddig semmi furcsát az emlékművön?
- Nem, mire gondolsz?
- Te sosem olvastad el rajta a neveket?
- De, minden alkalommal elolvasom. 
- És neked nem tűnt fel? Éppen neked?
- Mi? Mi zaklatott fel ennyire? - fordult az ingerült sasuke felé.
- Naruto neve nincs a kövön. Miért? Ő talán nem érdemli meg? Hiszen a faluért halt meg. Hát senkiben sem volt annyi szeretet, vagy figyelem felé, hogy legalább ennyivel adózzon az emléke előtt? Csak azt ne mond, hogy amiatt ami benne volt, nem engedték, hogy a többiekkel egy helyen legyen a neve? Hogy lehetnek ennyire ostobák az emberek. Pedig, ha akkor nem hal meg az én hibámból, mára ő lehetne a Hokage, és ennek az átkozott falunak a valaha élt legnagyobb shinobija.
- Sasuke, ez nem ...
- Hagyd csak, Sakura. Élvezet az ilyen dicshimnuszt hallgatni - szólt egy vidám hang a nappali ajtajából. - Sose hittem volna, hogy a nagy Uchia klán utolsó tagja, a mindig büszke, és gőgös Uchia Sasuke egyszer ilyen szavakkal fogja illetni.
- Ki a ...? - akadt bent a meglepett kérdés Sasukéban, amikor megfordult, hogy lássa, ki leplezte le, és űz gúnyt belőle, és barátja iránti érzéseiből.
- Már meg sem ismersz? Hadd mutatkozzam be. Én vagyok a Hatodik - mondta az ajtóban álló Hokage, még mindig kissé lehajtott fejjel. Így a kalap pont eltakarta az arcát.
- Azt tudom, hogy ki. Mi a döntése?
- A döntésem?
- Az ittlétem miatti. Maradhatok, vagy el kell mennünk?
- Nünk?
- Igen, nem hagyom itt Sakurát és a gyermekünket.
- Mi van, ha nem engedlek vissza, és azt sem engedem, hogy elvidd innen az egyik legjobb barátomat?
- Akkor is elviszem őket! Nem vagyok hajlandó elhagyni a családomat.
- A barátaidat viszont minden további nélkül elhagytad, egyetlen szó nélkül. Sőt, aki visszaakart hozni megölted, pedig állítólag a legjobb barátod volt - hangzott az indulatos válasz.
- Az egy teljesen más eset volt!
- Nem volt más! Mi is éppen annyira számítottunk rád akkor, mint egy család - emelte fel dühében a fejét, és dühtől szikrázó szemeit a szintén dühös feketébe fúrta. 
- Nem! Te meghaltál! - nyílt tágra a döbbenettől Sasuke szeme mikor rádöbbent, hogy ki áll az ajtóban. - Én öltelek meg.
- Mint látod, mégis itt vagyok, és élek.
- De ez hogy lehet?
- Miért ezt firtatod? Ahelyett, hogy örülnél nekem, mintha az előbb még arról tartottál volna kiselőadást, hogy mennyire hiányzom neked.
- Nem értem - ezzel hitetlenkedve leült, de közben egy percre sem vette le a szemét Narutoról. 
Eközben Naruto beljebb ment a szobába, odament Sakurához, és átölelte. Majd mint aki otthon van, kiment a konyhába, és hozott magának egy üdítőt, majd letett Sakura és Sasuke elé is egyet-egyet.
- Mi a tervetek? - nézett komolyan a párra.
- Itt akarok maradni, vissza akarok költözni, és feleségül akarom venni Sakurát.
- Hé! Visszább az agarakkal Sasuke! Te jelenleg csak szeretnéd mindezt. Itt én akarok. Ne feledd, te jelenleg egy szökött ninja vagy aki jó néhány szabályt megszegett. Én pedig a Hokage, aki nagyon sokat kockáztat azzal, hogy visszaenged Konohába.
- Akkor megengeded, hogy ...? - csillant fel Sakura szeme a reménykedéstől.
- Igen, de nem lesz egyszerű. Még nem tudom pontosan, hogy miként is oldjuk meg. De szerintem, ha mindenben aláveted magad annak amit mondok, akkor nem lehet túl nagy baj.
- Mit kell tennem? - kérdezte elszántan Sasuke.
- Egyenlőre ne mutatkozz! Holnap estére kitalálom, hogy mit is tegyünk. Én most megyek is. Még dolgom van.
- De Naruto, már hajnali kettő van! Pihenned kéne - fedte meg Sakura.
- Ha már itt tartunk, neked is inkább pihenned kéne. Sőt kettő helyett kell pihenned.
- Na jó! Egyességet ajánlok. Te most lefekszel, és én is hamar befejezem a dolgom, hogy pihenhessek. 
- Rendben, de mi dolgod ilyen későn?
- Titok. Na jó, tényleg megyek. Sasuke, holnap este kilencre gyere az irodámba.
- Ok. Jó éjszakát!
- Nektek is. Sziasztok!
- Szia.
Naruto után halkan becsukódott az ajtó. Sasuke még néhány pillanatig nézte a csukott ajtót, majd kedvese felé fordult. Sakura az ablaknál állva nézte, hogy milyen gyorsan távolodik barátjuk, és tűnik el a sarkon, de mielőtt még befordult volna még visszanézett, és intett Sakurának. Sasuke éppen ekkor lépett mögé, ő is visszaintett a szőkének majd magához ölelte, és kezét rásimította a hasára.
- Szerinted, hová mehet? - kérdezte Sasuke.
- Nem tudom, de kezdek aggódni érte.
- Miért?
- Folyton fáradt, nem ismerkedik, kezdem azt hinni, hogy azért dolgozik kimerülésig, és alszik az irodájában, hogy ne kelljen az üres lakásába mennie. 
- Érthető.
- Ez még nem minden. Nem tudom, hogy feltűnt-e, de már nem olyan vidám, mintha eltűnt volna belőle az igazi énje.
- Vagy lehet, hogy most mutatja meg az igazi Narutot.
- Ezt hogy érted?
- Még amikor itt voltam, már akkor is észrevettem, hogy az esetek nagy részében csak megjátszotta magát.
- Igen, ez nekem is feltűnt, de csak évekkel később, amikor ...
- Amikor?
- Csak később jöttem rá - ezzel Sakura kibújt az öleléséből, zavarban volt.
- Sakura? Mit nem akarsz elmondani nekem? - kérdezte Sasuke. Magát is meglepve nyugalmával.
- Semmi különöset.
- Mi volt köztetek? - nézett mélyen Sakura szemébe.
- Most nem akarok erről beszélni.
- Én mégis szeretném tudni.
- Jól van, de ne feledd, te akartad tudni.
- Nem fogom elfelejteni. Na ki vele!
- Három éve nem sokkal Naruto kinevezése előtt kaptunk egy nagyon nehéz küldetést. Sikerült teljesíteni a küldetésünket, de visszafelé rajtunk ütöttek, bár győztünk, mindketten megsérültünk. Narutoval behúzódtunk egy barlangba, a hó elzárt minket a külvilágtól. Naruto két napig alig volt magánál. Azt hittem, ott fog meghalni a karjaim között. Aztán a Kyuubi miatt sikerült a harmadik napra felgyógyulnia. Nem tudom, hogy hogyan jutottunk el odáig, de lefeküdtünk egymással. Azt hiszem mindkettőnknek az volt az első. Másnap sikerült kitörnünk a hó alól, aztán megegyeztünk, hogy az, az alkalom egyedi volt, és nem ismételjük meg. A barátságunk azóta mélyebb, mint valaha. Sosem beszéltünk arról az esetről, és nem is lett folytatása.
- Jó, értem - mondta nyugodtan Sasuke.
- De ugye nem haragszol?
- Nem. De Narutonak igaza van. Ideje lenne lefeküdnöd.
- Csak ha te is jössz!
- Én is így képzeltem.