A smaragd szemű lány jó negyed óra alatt hazaért. Belépve a házba nagyot köszönt és azt mondta, „Megjöttem”. De válasz nem érkezett. Sakura körbejárta a házat, ám a szüleit sehol sem találta. Belépve a konyhába az asztalon egy papírt látott meg. Az asztalhoz sietett és a kis cetlin a következő állt.
„ Szia, Kicsim!
A nagymamád beteg lett, ezért apáddal még ma oda utazunk. Legalább két hétig távol leszünk. A szekrényben találsz pénzt, és nagyon vigyázz magadra. Ha valami gond van, hívj!
Sietünk, ahogy tudunk!
Ölel anya és apa.
Ui: A hűtőben van a kedvenc süteményedből.”
A lány ezt a mondatot elolvasva, mint akit ágyúból lőttek ki ugrott a hűtőszekrényhez. Kivette az áhított sütit és leült a tv elé.
- Na, akkor most két hétig enyém a ház. – nagyot sóhajtott. - Remélem, a nagyi jól van. – gondolkodott hangosan. Meg ette a sütijét aztán a kanapétól nem messze álló szekrényhez állt, ahol sorakoztak a filmek. Onnan levett egy filmet, a címe pedig ez volt: A ház. (létező film. sajnos még nem láttam)
Betette, aztán leült a kanapéra, később egy kis rágcsálni valót is magához vett.
Nagyon belemerült a filmbe, ami elég félelmetes volt, ha százszor nem, akkor egyszer se sikított. És ekkor az ajtón kopogtattak. Szegény Sakura annyira megijedt, hogy kidobta kezéből a csipszet és sikítva a kanapé mögé bújt. Aztán nyugtázta magában, hogy nincs ok az aggodalomra, mert csak csengettek. Megnyugodva ment az ajtóhoz és tette a kezét a zárra, mikor újra félelem nyilallt a fejébe.
„ Éjfél is elmúlt, ki kereshet ilyenkor? – gondolta. – Talán egy gyilkos? NEM, nem. Az csak egy film, nem ijedhetsz be ennyire.” Újra a kilincsre tette a kezét, de csak nem nyitotta ki. „ És ha még is?” Sakura jobbnak látta, ha kinéz az ablakon, de sajnos csak egy sötét árnyat látott. Ekkor újra csöngettek, melynek következtében a lány bevágta a fejét. „ Várjunk csak, én ninja vagyok. Ha tényleg egy gyilkos, egyszerűen kiütöm.” – mosolyodott el. Kezébe vett egy… nos, nem ninjához méltó, de kezébe vett egy vázát. Hogy miért? Nem talált egyetlen használható fegyvert se. Így a választás a dekorációs tárgyra esett. Magasra emelte és így nyitotta ki az ajtót. Aztán kérdezés nélkül leütötte a jövevényt. Aki ugyan a földre esett, de nem vesztette eszméletét.
- Mindenkit így fogadsz? – hallatszott az ismerős hang. A zöld szemű rögtön felismerte a hang tulajdonosát, aki Sasuke volt.
- Nem jön mindenki éjféli látogatásra. A szívbajt hoztad rám, azt hittem egy gyilkos! – akadt ki kissé.
- Gyilkos? És még is, hogy jutott ez eszedbe? – a szembe lévő szobából sikítás hallatszott. – Szóval horror filmet nézel. Így érthető a reakció.
- Bizony. Plusz, egyedül vagyok itthon.
- Milyen bátor. – gúnyolódott Sasuke. Sakura épp visszaszólt volna, de eszébe jutott, hogy…
- Miért is vagy itt, tulajdon képben?
- Ezt nálam hagytad. – mondta a fiú miközben átnyújtotta a lány fegyvertartóját.
„Ezért nem találtam a kunaiokat” – gondolta.
- És ezért eljöttél ilyen későn?
- Igen. Szükséged lehet rá, tudod, hátha megtámad egy szörny vagy egy gyilkos. – nevetett a fekete hajú.
- HA-HA. Marha poénos. – sértődött meg.
- Na, akkor én megyek. Késő van. – indult el. – Aztán jól vigyázz a sötétben. – mosolyodott el ördögien. – Ki tudja, mi leselkedik rád.
- NEM VESZEM BE! – kiáltotta a lány a távolodó fiú után. Becsapta az ajtót és végig nézte a filmet. Nem ment fel a szobájába, inkább lent aludt, egy pihe-puha maci társaságában. Amit úgy szorított mintha az élete függne tőle. A rózsaszín hajú kis idő múlva zajokra riadt fel. Ülő helyzetbe tápászkodott és figyelmesen hallgatta vajon honnan jön a furcsa zörej. Letette a macit és a konyha felé indult. A zaj a pincéből jött.
- Nos, ez azért elég horrorisztikus. – monda ki hangosan, mire egy hatalmas csapódás hallatszott lentről. „ Lehet, hogy Sasuke–kun az? Nem az nem lehet, nem fecsérelné ilyenre az idejét. És ha még is?” 
- Sasuke, ha te vagy az nem érdekel, hogy te vagy a nagy Uchiha. Lapossá verlek! – kiáltotta a smaragdzöld szemű. A szekrényhez lépett, onnan kivett egy zseblámpát és úgy indult lefelé a pincébe. Oda lent hatalmas rumli és pór volt, és persze sötét. Sakura fel akarta kapcsolni a lámpát, de az nem működött.
- Remek. – mondta. Ekkor zajt hallott a háta mögül. Ijedten kapta oda a lámpa fényét abban a reményben, hogy lát valamit. És igen, látott is, egy apró fehér cicát.
- Milyen aranyos. – Oda ment a cicához ölbe vette és felment vele, adott neki tejet és most már végre nyugodtan hajtotta álomra a fejét, a cicával együtt.