Ino idegesen lépkedett az Uchiha klán birtoka felé. Bár elhatározta, hogy ma délután elmondja Itachinak, hogy szereti őt, mégis nagyon bizonytalan volt. Kétpercenként eszébe jutott, hogy inkább visszafordul, és hagyja az egészet a fenébe, mert nagyon félt a visszautasítástól. Ilyenkor megállt, nagy levegőt vett, és azt mondta magának: „Nem futamodhatok meg, vagyok én olyan jó, mint Hinata!” Ez erőt adott neki, és végül eljutott céljához.

Itachiék birtoka lenyűgöző volt. A hatalmas, fényűző házat gyönyörű kert vette körül, így május táján pedig pompáztak benne a szebbnél szebb virágok. Ino végignézett a környéken, és elmosolyodott. „Milyen csodálatos lehet itt élni!”

Ez a felismerés egy kicsit elterelte a figyelmét, és máris oldottabban tette meg az utolsó lépéseket a bejáratig. Ránézett a csengőre, és egy utolsó biztatást követően már indult is a keze a jelzésadó irányába, amikor hirtelen kinyílt az ajtó, és Itachi lépett ki rajta. Ino annyira meglepődött, hogy hirtelen megszólalni sem tudott.

– Szia, Ino! Mi szél hozott erre? – köszönt a legnagyobb természetességgel a fiú.

– Én… Veled szerettem volna beszélni – válaszolta megszeppenve a lány.

– Tényleg? Velem? – csodálkozott a srác. Ino bólintott. – Éppen sétálni készültem, ha gondolod, csatlakozhatsz – mosolygott Itachi.

– Rendben – felelte a lány, aztán elindultak. Ino próbálta összeszedni a gondolatait, és belekezdeni a mondandójába, de a fiú megzavarta.

– Nem volt kedvem otthon maradni, már unom, hogy egész nap azt kell bámulnom, hogy az öcsém meg a csaja nyalják-falják egymást – magyarázta.

– Megértem. Gondolom, rossz lehet most neked, a szakítás meg minden – mondta együtt érzően a lány.

– Hát… Igen – válaszolta a srác.

– Szeretted? – nézett a szemébe Ino. 

– Tetszett, de azt hiszem, hogy nem voltam szerelmes, csak az akartam lenni – válaszolta tanakodva Itachi. – Gondolom, hülyén hangzik most ez, mert mindenki nagy nőcsábásznak tart. Olyannak, aki soha nem akar megváltozni, de ez nem így van. Meguntam már azokat a csajokat, akiknek csak azért kellek, hogy elújságolhassák a barátnőiknek, hogy a focicsapat kapitányával járnak, vagy hogy vittem őket a motoromon. Nekem ez az egész nem pálya, ha közben azt sem tudják, hogy ki vagyok valójában… Hinata azért tetszett meg, mert ő más volt. Úgy láttam, mások véleménye nem izgatja… Végül is igazam lett, mert vele máshogy koppantam. Elfelejtett szólni róla, hogy miközben velem kavar, mást szeret.

– Sajnálom – válaszolta a lány. Örült neki, hogy Itachi komoly barátnőt akar, de közben tényleg megszánta a fiút.

Lassan elértek a parkig, ahol leültek egy padra, aztán Itachi Ino felé fordult.

– Szóval miről szerettél volna velem beszélni? – mosolygott rá.

Inónak hirtelen izzadni kezdett a tenyere, és görcsbe rándult a gyomra. Itt volt a pillanat, hogy mindent bevalljon, és ő megint elbizonytalanodott.

„Össze kell szednem magam, ez a legjobb lehetőség, hogy mindent elmondjak!” – biztatta magát, aztán nyelt egy nagyot, és belekezdett.

– Csak azt sajnálom, hogy csalódtál, azt nem, hogy szakítottatok. Én rosszul voltam, amikor együtt láttalak titeket, Hinatát pedig egyenesen gyűlöltem, egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani, mert… – hadarta el a lány határozottan, de ekkor a hangja elhalkult, és a földet kezdte pásztázni. – Mert szeretlek téged. Szerelmes vagyok beléd, Itachi.

Itachi megdöbbent. Tátott szájjal nézett a mellette ülő lányra, akit még soha nem látott olyan félénknek, mint most. Ino keze remegett, és még bele is pirult a vallomásba.

– Nem mondasz semmit? – kérdezte kis idő múlva a lány, de még mindig nem mert a fiúra nézni. 

– Nem jutok szóhoz. Nem is sejtettem. Miért nem mondtad ezt eddig? 

– Nem mertem. Egyébként is azt szerettem volna, ha te kezdeményezel. A bulit is azért rendeztem, hogy felfigyelj rám. Nagyon készültem rá, új ruhát is vettem, meg órákig sminkeltem, de te akkorra már Hinatával voltál – válaszolta Ino, közben még jobban elpirult.

– Értem. Amúgy nekem így sokkal jobban tetszel. Nem kell, hogy kikend magad – mosolyodott el a srác.

– Azt mondtad, hogy tetszem neked? – nézett Itachira a lány.

– Igen, szép vagy – felelte a fiú.

– Akkor ez azt jelent, hogy…? – csillant fel Ino szeme.

– Nem tudom – komorodott el a srác arca. – Nem vagyok biztos benne, hogy most meg tudnék bízni valakiben.

– De én nem szeretek senki mást, és nem is a népszerűség hajt! – bizonygatta a lány, de semmi reakciót nem ért el. – Értem. Akkor felejtsd el, amit mondtam. – Azzal felállt, és elindult. Sírni lett volna kedve, de tartotta magát a fiú előtt.

– Várj! – ragadta meg a karját váratlanul Itachi. – Megpróbálhatjuk, de akkor szeretnék kérni valamit!

– Mi az? – nézett rá csodálkozva Ino.

– Ha tényleg nem csak a középpontba akarsz kerülni, akkor egyelőre ne reklámozzuk. Ráérünk akkor világgá kürtölni, ha biztosak leszünk egymásban – válaszolta a fiú, közben lejjebb csúsztatta a kezét, és összekulcsolta a lányéval.

– Rendben – mosolyodott el Ino. 

Naruto vidáman indult el Hinatához. Egész délelőtt, és közvetlenül tanítás után sem lehetett vele kettesben a pletykák elkerülése miatt, ezért már nagyon várta az együtt töltött időt. Hatalmas vigyorral nyomta meg a csengőt, és hosszú csókkal üdvözölte kedvesét, miután a lány behívta.

– Már nagyon hiányoztál! – súgta a fülébe.

– Te is nekem! – válaszolta mosolyogva barátnője. – Hoztad a filmet?

– Persze – nyújtotta át a DVD-t a szőke. – Hol nézzük meg? A nappaliban?

– Nem – legyintett a lány. – Pár napja Tenten és Neji filmeztek ott, és nagyon kínos volt, amikor véletlenül a csókcsatájuk közepén rájuk nyitottam. Nem szeretném, ha ez fordítva is előfordulna, inkább menjünk fel a szobámba.

– Rendben – válaszolta vigyorogva a srác, aztán összekulcsolta az ujjait Hinatáéval, és már indult is volna, de a lány elengedte a kezét.

– Várj egy kicsit! Csináltam pattogatott kukoricát is, mindjárt hozom! Addig nyugodtan menj fel a szobámba, az első ajtó jobbra – mondta, majd puszit nyomott barátja szájára, és elindult a konyhába.

Mire felért az emeletre, Naruto már kényelembe helyezte magát az ágyán. Ezt csak egy aranyos mosollyal nyugtázta, aztán lerakta a rágcsálnivalót az asztalra, és betette a DVD-t a laptopjába. Az ágy felé fordította a készüléket, majd lefeküdt kedvese mellé, és szorosan hozzábújt.

– Tetszik a szobád – puszilta meg a fiú.

– Tényleg? – fordult felé fülig érő szájjal Hinata.

– Igen. Szép ez a halványlila fal, illik hozzád – válaszolta vigyorogva a szőke.

– Köszönöm – puszilta meg barátját a lány, aztán visszafordult, és elindította a filmet.


Már éppen kezdték volna élvezni a vígjátékot, amikor hangos ajtócsapódást, majd lármás lépteket hallottak.

– Ki lehet ez? – ült fel Hinata. Egyik családtagját sem ismerte ilyen zajosnak, ezért nagyon meglepődött. Nem kellett sokáig várnia a válaszra.


– Tegyél le! – hallatszódott pár kuncogás kíséretében Tenten hangja.

– Még mit nem?! Muszáj lesz ezt rögtön kipróbálnunk! – nevetett Neji.

– De tuti, hogy nincs itt senki?

– Persze! Hinata szülei estig nem érnek haza, ő meg biztosan Narutónál dekkol.

– Akkor rendben! – kacagott a lány, pár perc múlva pedig újabb ajtócsapódás hallatszott.


– Most mit csináljunk? Neji szobája az enyém mellett van, és nem akarom végighallgatni őket – nézett kétségbeesetten barátjára Hinata.

– Nem tudom – nevetett Naruto.

– Ne vigyorogj már! – pirított rá barátnője. – Szerinted szóljak nekik?

– Ne, az nagyon gáz lenne! Inkább menjünk el sétálni – javasolta egy csók kíséretében a fiú.

– Jó lenne, de nem akarok összefutni Itachival – tépelődött a lány.

– Ez igaz – sóhajtott a srác. – Akkor ne csináljunk semmit. Már nem is hallom őket, lehet, hogy mostantól csendben lesznek. Hangosítsuk fel a filmet, és nézzük tovább! – javasolta.

– Rendben – válaszolta Hinata.


De Narutónak nem lett igaza. A mellettük turbékoló párocska körülbelül tíz percig volt csak csendben, aztán az előzőnél is hangosabb lármázásba kezdtek.

– Ó, Neji! – nyögdécselt Tenten.

– Imádom, amikor a nevemen szólítasz, édes! – hallatszódott a fiú hangja. – Meg ezekért a sóhajokért is odavagyok.

– Ne kínozz már, vedd elő! – követelte a lány.

– Mennyire akarod?

– Nagyon! – kiáltozott Tenten.


Hinata nagyon kellemetlenül érezte magát. Tanácstalanul nézett barátjára, aki zavartalanul eszegette a pattogatott kukoricát.

– Érdekelne, szívem, hogy ha a smárolós szitura azt mondtad, hogy kínos, akkor ezt minek neveznéd… – vigyorgott barátnője arcát látva Naruto. Inkább viccesnek, nem aggasztónak találta a helyzetet.

– Ne poénkodj már! Én ezt tuti, hogy nem fogom végighallgatni! Csak azt nem tudom, hogy mit csináljak. Mégsem mehetek oda, és mondhatom azt, hogy fél órája titeket hallgatunk, de már abbahagyhatnátok. Nem értenék, hogy eddig miért nem szóltam – gondolkodott a lány.

– Eszembe jutott valami! – vágott közbe a fiú. – Csináljunk úgy, mintha most értünk volna ide.

– Ez jó ötlet! – válaszolta barátnője, aztán lementek a földszintre.

– Megjöttem! Van itthon valaki? – kiáltotta Hinata hangos ajtónyitást követően.


– Ezt nem hiszem el! – hallatszódott Neji hangja. – Pont a legrosszabbkor! – bosszankodott.

– Basszus! Hova tetted a bilincs kulcsát? – ijedt meg Tenten.


Pár perc múlva Tenten és Neji csapzottan kászálódott le a lépcsőn.

– Sziasztok! – köszönt a fiú. – Mi is itt vagyunk, csak fent beszélgettünk a szobámban.

– Aha – válaszolta Hinata. – Beszélhetnénk, Neji? – hívta félre unokabátyját.

– Mi az? – kérdezte meglepetten a fiú, amikor már kettesben voltak.

– Ki kellene találnunk valami rendszert, hogy ne törjünk egymásra – felelte a lány.

– Ezt meg hogy érted? – csodálkozott a srác.

– Ne nézz hülyének, tudom, hogy nem csak dumáltatok – vigyorgott Hinata.

– Jó, igazad van – ismerte be zavartan Neji.


Közben Naruto is közelebb lépett Tentenhez.

– Mennyi volt a bilincs? – kérdezte meg tőle halkan. A lány egy kissé elpirult, de azért megsúgta az összeget. – Tényleg? Nem is volt drága. Hol vettétek?