Valami bántotta a szemem. Próbáltam előle menekülni, de mindenhol ott volt. Szúrta a szemem. Végre találtam egy megfelelő helyet, erre azt érzem, hogy ez nem jó. Úgy látszik, már nem fogok aludni. Kényszeredetten nyitottam ki a szemem, és egy fekete írisszel találkozott a tekintetem. Innentől kábé két másodperc kellett ahhoz, hogy az ágy másik oldalán, a földön kössek ki. Fájdalmasan tapogattam a fejemet. Ülőhelyzetbe kecmeregtem, és kikukucskáltam az ágyam mögül. Nem voltam elég jó formában ahhoz, hogy vágjak mindent szóval eléggé megijedtem. De az ágy másik oldalán nem volt senki. Pedig megesküdtem volna rá, hogy az előbb valaki engem nézett. Aztán észrevettem, hogy nem is az én szobámban vagyok. Akkor esett le minden. Szenvedő képet vágtam, mikor rájöttem, hogy az előbb nem képzelődtem, csak az én mogorva „megmentőm” ébresztett a maga módján. Felálltam és kisétáltam a szobából. Sasuke már ott ült az asztalnál, és egy bögre teát iszogatott, mintha semmi sem történt volna. Vele szemben pedig Naruto üldögélt.
-   Nem lehetett volna egyszerűen megrázni a vállamat? Akkor talán nem fájna a fejem!- morogtam neki oda, közben pedig helyet foglaltam a harmadik bögrével szemben.
-   Nem tehetek a reggeli szívrohamaidról. Nyuszi vagy!- Vágott vissza csuklóból csukott szemmel, ami kicsit felbaszta az idegrendszeremet. Már a torkomon volt egy csípős ellentámadás, ami a személyiségére vonatkozott volna, mikor Naruto torokköszörülése megszakított cselekedetemben. Mérgesen villantak rám sértődött szemei.
-   Ha Sasukénél szerettél volna inkább lakni, akkor igazán jelezhetted volna felém. Nem kell az éjszaka közepén faképnél hagyni. – fujtatta.
-   Nem azért tettem Naruto. és természetesen veled szeretnék lakni!- mondtam fej vakarva, és lopva Sasukéra néztem, aki fejét a kezének támasztva, csukott szemmel könyökölt, és minden porcikájából sütött, hogy egyáltalán nem akar segíteni.
-   Csak nem tudtam elaludni, ezért eljöttem, hogy bocsánatot kérjek Sasukétól, de elég késő volt, mire ideértem és a sebeim bekötözésével is elment az idő, így felajánlotta, hogy aludjak nála. Ne haragudj, ha megbántottalak. - hajtottam végül le a fejem. Máris elveszítem az első barátomat a saját hülyeségem miatt. Míg magamban főttem két kéz karolt át, és valaki a hajamba nevetett. Meglepetten kaptam fel a fejem és néztem magam mögé. Naruto karolt át és ramen illata volt.
-   Hát persze hogy lakhatsz nálam, elvégre szükség van egy nőre a háznál, az enyémnél talán még kettőre is. És ki lenne alkalmasabb erre, mint te. Sakura-chan. –elmosolyodtam, majd nevetni kezdtem.
-   Naruto, neked nem kellett volna küldetésre jelentkezned? - kérdezte Sasuke az Uzumakitól, közben pedig úgy nézett, mint akinek elvették a sütiét. A szőke egy két percig értetlenül pislogott, majd megvilágosodott képet vágva felkiáltott.
-   Istenem, elfelejtettem!! – Olyan gyorsan pattant fel, hogy majdnem az asztalra estem.
-   A banya meg fog ölni! – rikoltozva és botladozva futott, majd kivágva az ajtót már el is tűnt. Csend telepedett a konyhára. Csak Sasuke bögréje zavarta meg néha, ha koppant az asztalon. Én is kezembe vettem a sajátomat, ami már kicsit kihűlt, és elmélyülten szürcsölgetni kezdtem. Nem értettem miért vagyok zavarban. Tegnap, azóta mióta ide kerültem - bárhol is van az az itt – eddig majdnem minden időmet Sasukéval töltöttem, mégis úgy éreztem, Narutot sokkal jobban ismerem. Ha Sasuke szemeibe néztem, az őrjítően fekete íriszek azonnal felkavarták a lelkemet. Olyan volt, mintha az egész világ benne lett volna, mégis vágyakozott volna valami után. Olyan után, ami megfoghatatlan. Szédített a tekintete. Kiismerhetetlen volt, mit gondol éppen. Kétség sem fért hozzá hogy az Uchiha kiszámíthatatlan.
Ha akarod, elvihetlek Hinatához. Tőle nem kell félned, nagyon kedves. - morogta a fekete.
-   Az jó lenne, bizonyára úgy is zavarnálak. – mondtam arra célozva, hogy nem vagyok túl nagy ismerkedésben, és inkább maradnék vele. Pechemre Sasuke - bár tökéletesen értette utalásom - úgy tett mintha nem venné a lapot, sőt, még ördögien el is vigyorodott.
-   Sajnálom, de nagyon sokat kell edzenem. – mondta, mintha tényleg bántaná, de az irónia azért így is eléggé ott volt.
-   Amúgy is, mit aggódsz? Narutoval is jól összehaverkodtál. Apropó, nehogy bele szeress, mert Hinata nagyon szereti, és bár biztos nem haragudna rád, ha járnál a szöszivel, de kisírná mindkét szemét. – mondta, mintha csak azt közölte volna, hogy kedd van. Így kibeszélni mások érzéseit. Az Uchiha kegyetlen ember.
De mielőtt felpofozhattam volna, megint megszólalt.
-   Nyugi már, ez a szerelmes dolog nyílt titok. Mindenki tudja, annyira látszik Hinatán. Mindenki, kivéve persze Narutot. Olyan hülye hogy fel sem tűnt neki. - közölte, közben pedig kiitta bögréje tartalmát.
-   Honnan tudod mindig, hogy mit akarok mondani, vagy tenni? – kérdeztem tőle, ugyanis úgy tűnt, hogy nyitott könyv vagyok a számára.
-   Látszik a szemeden, az arcodon, a szemöldöködön, a szádon, egyszóval mindig tudom a reakciód alapján, hogy mit akarsz tenni, mondani. Persze csak felületesen.
-   Fura. – ennyit mondtam csak, hiszen még életemben nem találkoztam ilyen emberrel.
-   Megittad már a teádat? – kérdezte.
-   Meg. – válaszoltam. Elindultam a mosogató felé, beletettem a bögrémet. Mire visszafordultam, Sasuke már az ajtóban állt. Most is engem figyelt. Fura volt a tekintete. Mintha nem lenne biztos magában. Aztán megszólalt.
-   Talán délután vehetnénk neked valami kényelmesebb és praktikusabb ruhát. - most az ajtófélfát nézte mintha valami érdekes repedést talált volna rajta. Kicsit meg is piszkálta. Az biztos, hogy jól meglepett.
-   O…oké, csak ennyit bírtam kimondani, de úgy tűnt, neki ennyi is elég, mert mintha megkönnyebbült volna. Aztán megfordult és elindult, én pedig utána. Egész úton nem esett köztünk több szó, de most valamiért nem frusztrált. Csak csendesen baktattam mellette.

Sasuke megállt egy nagy ház kapuja előtt. Egyedül a bejárata volt fából, a többi legalább három méter magas, tömör fal volt. Megnyomta a csengőt, mire nem sokkal később egy fekete hajú lány nyitott ajtót. Világos lila szelíd szemei voltak, és kedves arca. Szürke és lila pulcsit viselt, és egy fekete térdnadrágot. Meglepetten nézett Sasukéra, amiből egyből kikövetkeztettem, hogy nem gyakori vendége sem a lánynak, sem pedig a többi családtagnak.
-   Sa… sasuke-kun? Miben segíthetek? – kérdezte félénken. Akkor vett észre engem. Visszanézett Sasukéra, majd megint rám. Arcán halvány mosoly futott végig.
-   Nem az, amire gondolsz. – intézte egy mondattal Sasuke, hogy eloltsa a lány gyanakvását.
-   Hinata, ő itt Sakura. Arra gondoltam, talán összebarátkozhatnátok. Mivel nem nagyon vannak barátai. Talán a te kedvességed megnyitja kicsit. Délután majd érte jövök. – hadarta a fiú, és egy mozdulattal Hinata elé húzott. - Elvállalod?
-   P…persze! Sakura-chan, gyere beljebb.
-   Akkor délután! – köszönt el a fekete, majd némi habozás után elsétált. Hinata becsukta a kaput, majd bevezényelt a házba. Nagyon szép és nagy volt. Szolid, mégis szép bútorokkal tették hangulatossá. De ami a legfontosabb, hogy teli volt növényekkel. Követtem Hinatát az emeletre. Jobbra egy nappali szerűség volt, balra pedig egy folyosó, sok ajtóval. A lány arra vette az irányt, majd a harmadik ajtónál megállt és benyitott rajta. Aranyos kis szobába léptünk be. A szoba közepén egy tatami (japán asztalka, amihez a földre ülnek) foglalt helyet. Hinata leültetett elé.
-   Egy perc és visszajövök. – mondta, majd kiment a szobából. Elmerengve ültem, mikor úgy két és fél perccel később hangos trappolást hallottam.
-   Hinataaaaaa!! – kiabálta egy fiú hang, és kivágódott az ajtó. Nem is tudom ki lepődött meg jobban. Velem szemben egy hosszú hajú fiú állt, akin látszott, hogy mindenre számított, csak erre nem.
-   Szia! – köszönt végül. – Hyuuga Neji vagyok, Hinata ikerbátyja.
-   Haruno Sakura. – köszöntöttem én is. Ekkor ért fel Hinata. Hangosan fujtatott, majd bocsánatkérően rám nézett. Kezében két bögrét szorongatott.
-   Sajnálom Sakura-chan! Ugye nem ijesztett meg?
-   Nem, dehogy. – mosolyogtam. Neji odahajolt a húgához, és halkan a fülébe súgott, de én is értettem.
-   Rózsaszín a haja? – kérdezte testvérétől. Erre Hinata felháborodott, és rálépett neji lábára, aminek következménye egy hirtelen felszisszenés lett, de büszkesége nem engedte felkiáltani a fiút.
-   Inkább mondd, hogy miért üvöltözöl utánam! – vakkantotta oda neki a lány.
-   Tenten azt üzente, hogy délután be kéne segíteni Inóéknak a virágboltban.
-   Oké! – sóhajtotta Hinata, majd a következő pillanatban megakadt a lélegzete.
-   Várjunk csak! Mióta beszélsz te Tentennel? - kérdezte érdeklődve a bátyját. Az látványosan vörösödni kezdett.
-   Semmi közöd hozzá! – ennyit mondott, és kiviharzott a szobából. Hinata még nézett utána, majd megrántotta a vállát, és felém fordult.
-   Ne haragudj rá. Néha elég szeszélyes. – mentegetőzött, közben pedig felém nyújtotta az egyik teásbögrét, és ő is leült.
-   Ugyan már!
-   Nemrég költöztél ide? Még sosem láttalak a faluban.
-   Hát, mondhatjuk úgy is. – mondtam, és töviről hegyire elmeséltem neki mindent. A csodálkozó arcából arra következtettem, hogy még ő sem hallott semmilyen másik világról. De úgy tűnt hitt nekem, ami az itteni dolgokat nézve nem volt meglepő.
-   És hol laksz?- tette fel azt a kérdést, amit próbáltam kikerülni.
-   Hááát, Katsuyamában. – Hinata kicsit érdekesen nézett rám. Biztos épp most következtette ki, hogy ilyen hely az ő egész világukon nincs. Aztán, mint aki felett lámpát gyújtottak, egyszerre csak megértette, és nevetni kezdett.
-   Mármint, hogy itt hol laksz?
-   Jaahahaaaa! Hát… Narutonál! – böktem ki végül, hisz előbb utóbb úgy is megtudja. Hinata a fiú neve hallatán picit elpirult, és mintha szomorúbb is lett volna. Igyekeztem menteni a menthetőt.
-   Ne aggódj, nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk.  – Úgy látszott javítottam a helyzeten, meg nem is, mert bár már nem volt szomorú, meglepett annál inkább.
-   Sasuke azt mondta, hogy nyílt titok ez a szerelmes dolog. mármint hogy te szerelmes vagy Narutoba. Azt is mondta, hogy ezt rajta kívül mindenki tudja.
-   Mindenki??! – ennyit mondott, ezt is elég halkan és magas hangon, utána pedig a szája mozgásából arra következtettem, hogy épp az Uchihát szidja.
-   Minden rendben? – kérdeztem tőle, közben pedig megesküdtem magamnak, hogy legközelebb kussban maradok.
-   Persze! Amúgy ne kerítsünk neked valami kényelmesebb ruhát? Ahogy elnézem ezt eléggé megviselte a tegnapi nap. – bökött valóban igencsak viharos öltözetemre. Valahogy még csak most jutott el a tudatomig, hogy a kedvenc farmeromnak annyi. De Sasukénak már azt mondtam, hogy elmegyek vele. Bár biztos kiheverné, ha nem kéne ruhát vásárolnia.
-   Csak az a baj, hogy nincs pénzem. – mondtam szégyenlősen, hisz ez mégis csak kínos, de Hinata csak elmosolyodott.
-   Emiatt ne aggódj! Amúgy amit neked szeretnék adni, azt nem lehet megkapni az itteni boltokban. – mondta Hinata, majd felpattant, és a szekrényéhez lépett. Kinyitotta, és kis gondolkodás után a szekrény aljában kezdett el kotorászni. Fél perccel később győzedelmes mosollyal húzott ki egy nagy fehér dobozt onnan.
-   Ezt a ruhát még anyukámtól kaptam. Egy küldetésről hozta haza. Nagyon szép és tetszik is, de nekem soha nem állna jól. – rárakta az asztalra és elém tolta.
-   Nyisd ki! – mondta, közben leült és az arcomat figyelte. Lassan nyúltam a doboz fedele felé. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehet ennyire különleges, hogy dobozban kell tartani. Levettem a fedelét. Elakadt a lélegzetem. Ilyen ruhát még nem is láttam. Valójában rengeteg minden volt a dobozban. Hinata felnevetett az arcomat látva, majd felrántotta földről, a kezembe nyomta a tavaszt, kitolt a szobából, és betolt a mellette lévőbe, egészen pontosan a fürdőbe. Aztán becsukta az ajtót, és egyedül maradtam
-   Vedd fel!
-   Oké! – válaszoltam, majd elkezdtem kipakolni a doboz tartalmát. Elsőként egy szürke, hálós trikót húztam ki belőle. Ezt vettem fel legalulra. Ezután egy szintén ujjatlan, valamivel bőbb piros, cipzáras trikó került a kezembe. A nyaka elég érdekesen volt kialakítva. Hátul magas volt, és ahogy jött előre egyre kisebb lett. Ezt is magamra kaptam. Ezután jött az alsó rész. Egy rövidnadrágot halásztam elő, ami combközépig ért, és leginkább egy biciklisnadrágra emlékeztetett. Efelé került egy szürkésrózsaszínes szoknyaszerűség. Elöl és hátul csaknem teljesen fel volt vágva. Oldalt sem volt jobb a helyzet, csak ott csatok tartották. Aztán volt még egy hosszúszárú szandál, ami annyiban különbözött attól, hogy ebből csak a lábujjaim látszottak ki. Azt hittem olyan lesz, mint egy csizma, és emiatt már féltem is. Nem kívántam a nehézkes mozgást, és a meleget. De mikor felvettem, szinte nem is éreztem, hogy rajtam van. Leginkább olyan volt, mint egy vékony lábszárvédő. A doboz tartalmazott még egy pár szürkésrózsaszínes kézvédőt, egy hosszú fáslit, egy combra csatolható kistáskát – kicsit olyan volt, mint egy övtáska – és egy piros fejpántot, amin olyan jel volt, mint Narutoén.
-   Készen vagy? – kiáltotta Hinata.
-   Igen! – válaszoltam, és kinyitottam az ajtót. Hinatának elakadt a lélegzete.
-   Nagyon dögös. Abban a másik ruhában nem is látszott, hogy milyen jó alakod van. Remekül nézel ki.
-   Köszönöm, de nem nagyon tudom, hogy ezekkel mit csináljak. – nyomtam a kezébe a fáslit, a táskát, és a pántot.
-   Megmutatom. Milyen kezes vagy? – kérdezte.
-   Jobb. De ez miért fontos?
-   Mindjárt mondom. – felelte és elkezdte a fáslit a jobb lábamra kötni.
-   A fásli csak azért van, hogy a táska ne dörzsölje ki a gatyádat, és a lábadat. A táskában tartjuk a harcok során használt fegyvereket, pecséteket, tablettákat és gyógyszereket. Azért fontos, hogy arra a felére kösd a fáslit és a táskát, amilyen kezes vagy, mert így egy esetleges támadás esetén azonnal tudsz dobni egy kunait, mert könnyen eléred a dobókezeddel. Érted?
-   Azt hiszem. Várj. Azt mondtad támadások? Nekem harcolnom kell? De nem is tudok! – estem kétségbe.
-  Semmi baj! Van időd mindent megtanulni. – mondta Hinata, miközben a fejem tetejére kötötte a fejpántot.
-   Így! Most már te is teljes jogú Konohai ninja vagy.